Kezdőlap Címkék Pártfeladat

Címke: pártfeladat

ÁSZ

Régi időkből maradt emlékképek garmadája, ahogy veri az ember a blattot, mely blattveréses évek során a snapszer, ulti, tarokk, bridzs felívelő sorrendet követi a leszálló ág, azaz a póker, a huszonegy és végül a kopka, de ahhoz már sokat kell inni, hogy ezt játsszon az ember (azért megnyugtatnám a vállalkozókat – nem reménytelen az ügy).

A kártyajátékok általános jellegzetessége, hogy az ász, mint legerősebb kártyalap, igencsak kívánatos, és bár vannak nyerő kombinációk ász nélkül is, azért az ász a legtöbb esetben mindent visz. Ahogy jelenleg nálunk. Az ellenzéki pártok pénzét.

Ennek alapján mondhatná bárki (de mi nem mondjuk), hogy a FIDESZ-nek már akkor van ásza, mikor a parti még el sem kezdődött, és nem ám titokban, kabátujjba rejtve, hanem nyíltan ott hever az asztalon. Az Állami Számvevőszék elvileg arra való, és arra is kapott felhatalmazást, hogy biztosítsa hazánkban a közpénz és az állami vagyon kezelésének és felhasználásának törvényességét, ám sajnos ehelyett a Párt egyik ökleként szokott üzemelni. Azaz pártfeladatot lát el, mondhatná bárki, de mi nem mondjuk. Azt is mondhatná bárki (de mi nem mondjuk), hogy ha megvizsgálnák, melyek azok az állami szervezetek, amelyek nem FIDESZ irányítás alatt működnek, és nem pártfeladatot hajtanak végre, akkor kezdetnek felejtsük el a többesszámot, utána meg az egyesszámot is, mivel a helyes válasz nulla. Ezek szerint mondhatná bárki (de mi nem mondjuk), az Állami Számvevőszék nem kivétel, hanem a 13 éve bevezetett FIDESZ szabályokhoz jól alkalmazkodó szervezet.

Mint tudjuk, a pártok gyűjthetnek adományokat. Ami meg van tiltva, az a külföldi adományok elfogadása, hiszen akkor a hazai politikai életben megjelenik a „külföldi érdek” (miért adna valakinek másért pénzt bárki, mint a saját érdekében), és ugyan a hazai adomány is önös érdekből adatik, de csak a hazai érdek az, ami elfogadható. A külföldi nem, ugyanis egy külföldinek nyilván az az érdeke, hogy ő jól járjon, és nem törődik vele, hogy közben mi lesz az országgal és a benne lakókkal. Tőle rosszul járhat akár az ország összes lakója is, ha ő jól jár, ezért tilos a külföldi támogatás elfogadása.

Ebbe az ideális képbe belezavar kissé, hogy rengetegen kaptak magyar állampolgárságot, akik nem itt laknak, és nem is akarnak ideköltözni, azaz a „külföldi érdek” definíciójának az ő érdekük pontosan megfelel. Miután így az állampolgárságot kapott külföldön élők tömegesen szólhatnak bele egy olyan ország választásába, amely ország lakóinak nem azonos az érdeke az övékkel, nehéz megmondani, mi a különbség a külföldi adomány, és a külföldről szavazók között. Talán az, hogy a külföldről szavazó tömeg jóval nagyobb erő a külföldi pénznél a választási döntést illetően, ugyanis a magyar politikai rendszer olyan, hogy a jelenleg regnálóknak elképesztő módon nagyobb az anyagi lehetősége a saját propagandára, mint az ellenzéknek, mégpedig annyival nagyobb, hogy még több tízmilliárd forintnyi külföldi adomány is elhanyagolható mellette. Annyi persze nincs.

Mondhatná bárki (de mi nem mondjuk), hogy a pártatlanság érdekében szigorú vizsgálat tárgyát kellett volna képezze, a külföldön élő külföldieknek (ha magyar a kultúrájuk, ha nem) milyen feltételekkel adható a magyar választásokba beleszólást biztosító állampolgárság. De ilyet nem végeztek. Még véletlenül se. Erre a vizsgálatra ugyanis a derék állampolgárságot adományozóknak semmi szüksége sem volt, mondhatni nagyon ellenkezőleg, így aztán a magyar választás a külföldről szavazó tömegek miatt a mai napig nem szuverén, még ha egy fillér sem érkezik kintről, akkor sem. A külföldi beavatkozás az ő esetükben is egyértelmű, de hivatalosan el van fogadva. Érthető?

Mint az ismeretes, nálunk gumiszabályok helyett gumitörvények vannak, illetve ma már főleg gumirendeletek. A rendeleti kormányzást illetően: a mai köztudomás szerint azok a szemét, háborúpárti gyurcsánybrüsszelék belesodortak minket valamibe, egy valamiféleségbe, vagy legalábbis arrafelé valahova, ezért kénytelen Orbán Viktor rendeletekkel kormányozni, mert a Putyin különleges műveletei által okozott illiberális cunami fő áldozatként nem is tehet mást szegény (a fenti mondat magyarázatára nem vállalkozunk). A gumi meglehetősen rugalmas, ebből következően az eredetileg a közpénzek és az állami vagyon vizsgálatára létrehozott ÁSZ nem csak az alapfeladathoz tartozó ügyeknek, hanem bárminek a vizsgálatával is megbízható, azaz, ha a kormány úgy dönt – hiába nem közpénz az adomány – az adományok vizsgálata akkor is hozzá tartozhat. Az a FIDESZ húzás, hogy az ÁSZ mellett a többi fideszes pártököl is rá van uszítva az ellenzékre (NAV, Ügyészség, satöbbi), magától értetődik. A regnálók morálisan totális csődje, mondhatná bárki, de mi nem mondjuk.

Windisch Lászlót, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) akkori elnökhelyettesét a Fidesz-KDNP javaslatára jelölte a parlament illetékes, és döntő arányban fideszes bizottsága az Állami Számvevőszék elnöki posztjára. Az elnököt tizenkét évre, titkos szavazással választották meg a fideszes és KDNP-s honanyák és honatyák. Kétharmaddal persze, mert szerencsére (illetve a magyar népnek hála) vannak annyian. Díjazása 5,2 millió HUF/hó, mikor az MNB elnökéé csak 5 millió HUF/hó (2022-es adatok). A 12 év és az 5,2 millió forint fényében nem lepődhetünk meg semmin. Pláne, hogy sok mindent láttunk eddig is.

Az ÁSZ-ra bízott feladat, ahogy a többieké szintúgy, rém egyszerű: találni kell az ellenzéknél valamit. Ha nincsen ottan semmi, akkor is. Magyarországon a pártok ugyan nem, de civil szervezetek elfogadhatnak külföldi felajánlást, ezért a Márki-Zay által alapított Mindenki Magyarországa Mozgalom azt eszelte ki, hogy alapítanak egy civil szervezetet, az kapja külföldről legálisan a pénzt, majd ez a szervezet, immár mint magyar, azaz belföldi adományozó legálisan segíti a pártot, pártokat vagy (mint esetünkben) az Összefogásba tömörült pártok miniszterelnök jelöltjét a kampányban. Mivel jogilag Márki-Zay-ék húzása nem támadható, az ÁSZ kénytelen arról blablázni, hogy áttételesen ugyan, de mégiscsak támogatták őket külföldről, ezzel próbálva indokolni az általuk „törvénysértőnek” való beállítást. Ez a határozat az ellenzékbe való jókora belerúgáshoz elegendő is, mivel vele szemben pont úgy, ahogy az ÁSZ összes határozatával szemben jogorvoslatnak helye nincs. Az ÁSZ tehát azt ír bele a határozatba, amit csak akar, az lesz az igazság, bármit tartalmazzon is. Hja, így könnyű, mondhatná bárki, és mi is ezt mondjuk.

Az ÁSZ minősítése egyben azt is jelenti, hogy az ilyen esetre a törvény által kiszabott pénzbüntetés azonnal életbe lép anélkül, hogy bármilyen bíróságnak az ügyben ítéletet kellett volna hoznia. További ragyogó ÁSZ húzás, hogy bár a pénzszerzés kiötlője és végrehajtója Márki-Zay és a Mindenki Magyarországa Mozgalom volt, a büntetést az ÁSZ szép egyenlően szétosztotta az Összefogás pártjai között, kijelentve, hogy mind bűnösök. Ha csak Márki-Zayékra terheli, azzal a FIDESZ nem sokra megy (MZP ma már bukott politikus, akivel senki nem fog szövetkezni), azokat kell tehát Orbánéknak tönkre tetetni az állami szervezetekkel, akik veszélyesek. Azaz az ellenzék pártjait. És bizony, mondhatná bárki, az ÁSZ meg a többiek pontosan ezt teszik. De mi nem mondjuk.

A fenti sztori ismeretében a következő megállapításokat lehet tenni:

  • A Márki-Zayéknak juttatott pénz lehet éppúgy „külföldön élő magyar állampolgárok” magánadománya, mint ahogy a FIDESZ-re leadott szavazatok kétharmados arányát biztosító „külföldön élő magyar állampolgárok” szavazatai, azaz mindkettő külföldi befolyásolás. Ebből következően vagy mindkettő legális, vagy mindkettő illegális. Amíg tehát az adományozók állampolgárságát nem vizsgálta senki (és nem vizsgálta, holott lehetne mindegyik magyar), addig a látatlanban történő, negatív minősítés egy olyan kötelezően semleges állami szervezet részéről, mint az ÁSZ, rendkívül illetlen, már-már a csalás kategóriáját súroló cselekedet, mondhatná bárki (de mi nem mondjuk).
  • Ha az ÁSZ-ra tartozik annak vizsgálata, hogy egyes pártok jutnak-e törvénytelenül előnyhöz vagy sem, akkor az ÁSZ részéről hatalmas hiba, hogy nem vizsgálja a teljes gőzzel a FIDESZ-KDNP népszerűsítését, az ellenzéki pártok ledegradálását, az ellenzéki oldal karaktergyilkosságait nagyban elősegítő, plusz az ellenzéki politikusok folyamatos befeketítését végző MTVA működését. Mivel az ÁSZ ellenőrzési feladata elsősorban a közpénz felhasználására irányul, és az MTVA a kapott közpénz (148 milliárd HUF/év) nagy részét pártfeladatokra használja, az ellenőrzés elmaradása már nem is hiba, hanem csalás az ÁSZ részéről, mondhatná bárki (de mi nem mondjuk).
  • Az előző pontban leírtak ugyanúgy vonatkoznak a Rogán vezette miniszterelnöki kabinetiroda propagandatevékenységére is (plakátok, ún. nemzeti konzultációk, hirdetések, stb.), amelyeknél nagyon kilóg a lóláb, hogy egyik sem kormányközlemény, hanem FIDESZ propaganda. Mivel a Rogánék által évenként erre fordított 50 milliárd forint közpénz, az ÁSZ-nak a felhasználását egyértelműen vizsgálnia kellene, és ha valóban valamelyik pártnak kedvez, azonnal jelentést írni róla. Ha nem teszi, márpedig nem teszi, akkor az ÁSZ nem állami, hanem egy párt által irányított, közpénzből lefizetett szervezet, mondhatná bárki (de mi nem mondjuk).
  • A közpénz felhasználás fentieknél kisebb, de nem jelentéktelen része az állami vállalatok hirdetései, amelyekért a vállalatok fizetnek az adott médiumnak, ahol a hirdetésük megjelenik. Mivel a politikai pártatlanság az ÁSZ-nak láthatóan nagyon fontos, és a jogtalan előnyt bünteti, egyértelműen vizsgálnia kellene, hogy az ilyen hirdetések a magyar médiumokban olvasótábor szerinti arányban vannak-e elosztva, vagy az állami vállalatok előnyben részesítik a fideszes pártpropagandát folytató médiumokat, mert ha igen, az a közpénz megengedhetetlen célra való felhasználása lenne. Sajnos ilyen vizsgálatról még nem hallottam. Ejnye, ejnye, ejnye.

A fentiek alapján mondhatná bárki, hogy az ÁSZ rendkívül nagy valószínűséggel egy közpénzből lefizetett, az ellenzék tönkretételén és a FIDESZ megóvásán munkálkodó szervezet. De mi nem mondjuk.

Megvan rá a jó okunk.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK