Kezdőlap Címkék Panelprogram

Címke: panelprogram

Kampánykisgyűlés a panelek árnyékában

Mi másról is eshetne szó a finise előtt álló választási kampány egyik állomásán az óbudai panelek tövében, mint a panelek népéről. Az ő problémáikról, hogy magas a rezsi, s persze pénz lenne, de a kormány inkább középületekre költi a felújításra szánt uniós pénzt.

Szabó Tímea megérkezett tán a Flóriánról, s mielőtt ment is volna tovább Békásra, kedden késő délután behúzódott a váratlan szél elől az egyik tízemeletes tövébe, a máltai játszótér mellett. S bár jó előre szórólapokon és kitelepüléseken osztogatott kampányújságban is meghirdettetett, elszánt nyugdíjasokon kívül kevesek éreztek késztetést, hogy odasétáljanak beszélgetni, valószínűleg személyesen először találkozni az amúgy hetedíziglen ősóbudai Szabó Tímeával.

Megtudhatja az összesereglett maroknyi hallgatóság, hogy noha a kormány évente tíz százalék csökkentést vállalt az energiafelhasználásban, az sehol se tart. Pedig ez az itt élő kis jövedelműeknek az egyik legégetőbb, hogyan lenne csökkenthető a rezsi. Hogy a panelfelújítást a kormány leállította, az erre szánt 65 milliárdos uniós pénzt átterelte a középületekre. Pedig ez a pénz önerő nélkül tenné lehetővé a külső szigetelést, az ablakok cseréjét és a fűtés korszerűsítését. Bólogat is az egyik idős hölgy, hogy „hát hitelt, azt biztosan nem vennék fel”.

Fej-fej mellett állunk Menczer Erzsébettel (a Fidesz helyi jelöltjével), 40 százalék körül – mondja Szabó Tímea. Kis mosollyal nyugtázza a megjegyzést, hogy a kormánypárti politikus legmaradandóbb cselekedete az volt, amikor fia barátnőjének kijárt egy önkormányzati lakást, felújítással együtt.

A kampány itt is lejt, az Óbuda újság kitiltotta a pártok hirdetéseit, de a fideszes jelöltet a cikkekbe azért becsempészte – mondja Szabó Tímea. Emiatt az ellenzék a választási bizottságnál keres jogorvoslatot.

Szó esik még arról is, hogy a 13-ik havi nyugdíj kampányígérete némi megszorítással értendő. Évente 120 ezres pluszpénzt kapnának az idősek.

Aztán a hangos hirdetős furgonból kiszállva érkezik a kampányfőnök, hogy vigye a politikust a következő állomásra.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!