Kezdőlap Címkék összekötő

Címke: összekötő

Az európai vasút reneszánsza

„Vasúttal akarjuk összekötni az uniós tagállamok fővárosait az eddiginél is jobban” – nyilatkozta Németország közlekedési minisztere. A repülés környezetkárosító hatása és a Covid-19 járvány egyaránt a vasúti reneszánsz mellett szólna, de…

„A Transz Európai Expressz a múltban  a színvonalas vasúti utazást jelentette Európában” – érvelt Andreas Scheurer német közlekedési miniszter amikor újra ezzel a névvel hirdette meg programját. Amely része a karbon semleges Németország tervnek – amely 2050-re érné el a kívánt célt. A klasszikus Transz Európai Expresszt a légi konkurencia tette tönkre a nyolcvanas években. A szép vasúti kocsik ma már inkább csak a közlekedési múzeumokban találhatók meg. A Transz Európai Expressz a nemzeti vasúti társaságok összefogásán alapult. Most a németek egy új európai vasúti társaság létrehozását tervezik, mely menedzselné az új vasúti programot. A Bundesbahn és az SNCF – a francia nemzeti vasúttársaság – a két keresztapa, de számítanak a hollandokra is, akik részesei voltak a korábbi közös vállalkozásnak. Az osztrákok és a svájciak is szerepelnek a német közlekedési miniszter terveiben.

Milyen európai járatokat terveznek?

A Brüsszel-Zürich vonalon közlekedett az Iris, melyet újra kívánnak indítani. Rheingold volt a neve annak a járatnak, mely Hollandiából startolt és Németországon át egészen az Alpokig szállította az utasokat – rekord sebességgel. Ami a keleti uniós tagállamokat illeti: újra indulhat a Vindobona járat.

Pénzhiány

Ez a legfőbb akadálya az ambiciózus programnak. Az Európai Unió olyan stratégiai járatainak indulása is késést szenved mint a Rail Baltica vagy a Torino-Lyon vonal.

A másik gond az, hogy a vasútvonal hálózat nagy része elavult az Európai Unióban. A TGV kivételnek számít. Míg korábban a Transz Európai Expressz csakugyan expressz járat volt, manapság gyorsaságban a vasút versenyképtelen a legtöbb területen. Nemcsak a hálózat avult el, de a vasúti kocsik többsége is évtizedek óta szolgál. Még inkább rontja a vasút versenyképességét az, hogy az internetes rendelést még nem sikerült egységes rendszerben megoldani. Míg a légijáratokra pillanatok alatt lehet helyet foglalni, a vasútnál ez jóval körülményesebb.

Épp ezért hangsúlyozta a terv ismertetésekor a német közlekedési miniszter: „a leglényegesebb az, hogy legyen egységes digitális helyfoglalási rendszer!”

13 a bűvös szám

A cél az, hogy az utas reggel érkezzen a célállomásra kipihenten és tárgyalásra készen. Ezért a hálókocsi hálózat kialakítása a legfőbb feladat. Ma Párizsból Berlinen át el lehet jutni ennyi idő alatt Varsóba – hangsúlyozta a német közlekedési miniszter. Amszterdamból Rómába ugyanígy Kölnön és Frankfurton keresztül. Ugyanezt tervezik a Berlin-Barcelona járattal, amely Lyonon keresztül kötné össze Németország és Katalónia fővárosát. Az osztrákok Nightjet járata, amely Münchent köti össze Rómával pontosan 13 órát vesz igénybe. „A célunk az, hogy nagy európai éjszakai hálózatot építsünk ki” – nyilatkozta a Politiconak az osztrák vasúti társaság főnöke.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!