Kezdőlap Címkék Orbán-rendszer

Címke: Orbán-rendszer

Kapituláció

Egy héttel ezelőtt arról írtam ezen az oldalon, hogy nem állhatja meg a helyét Gyurcsánynak az az állítása tizennégy pontjából a negyedikben, hogy az ellenzéki együttműködésnek közös világkép az alapja.

Az alaptörvény-módosítás parlamenti vitájának példáját hoztam fel annak szemléltetésére, hogy az ellenzéki pártok világképe korántsem egységes, a Jobbik és az LMP nem szakpolitikai részletekben, hanem politikai világképünk alapjait illetően képvisel mást, mint tudtommal a DK, a Momentum vagy a Párbeszéd. Már akkor külön kiemeltem, hogy Gyurcsány a Jobbiknak a nemzeti kérdésben képviselt álláspontját tekinti annak az elemnek, amely hozzájárul a szövetkező pártok közös álláspontjának megformálásához. Idézem újra, amit egy hete is idéztem Gyurcsánytól:

„Közös Magyarországot a Jobbik állandó figyelmeztetésével, hogy történelmi, nemzeti magyarságunk őrizni és védeni való érték, mindannyiunk ezerszer felemelő élménye.”

Akkori szövegemben emlékeztettem arra, hogy a kettős állampolgárságnak, az ebben megjelenő – ez most az én hosszú ideje használt formulám – „puha irredentizmusnak” az elutasítása vagy elfogadása volt az egyik fontos különbség a megalakuló DK és a maradék MSZP között.

Amikor az MSZP képviselői tíz évvel ezelőtt feladták a korábban általuk is támogatott Gyurcsány-kormánynak a nemzeti kérdésben képviselt, az európai normákkal összhangban álló felfogását, azt írtam, hogy az MSZP a II. Internacionálé pártjainak az első világháború kitörésekor elkövetett árulását ismétli meg.

Ma is így gondolom: Orbánnak a nemzeti kérdésben folytatott politikája – melyet a Jobbik és az LMP mindig támogatott – a háborúkhoz, népirtásokhoz vezető nacionalizmus szörnyű hagyományához nyúl vissza, szemben a szomszéd népekkel való történelmi megbékélés 1945 utáni európai hagyományával, melyet viszont korábban az SZDSZ, illetve megalakulása óta a DK képviselt mindeddig a magyar politikában. Egy héttel ezelőtti jegyzetemet így zártam (most magamat idézem): „Tényleg a Jobbik, állandó figyelmeztetéséhez’ kellene alakítani a DK nemzetfelfogását a szoros szövetségben? Tényleg fel kellene adnunk önmagunkat?”

Hétfő este az Egyenes Beszédben megkaptam a választ: igen.

Mint mindig, Gyurcsány a tőle megszokott módon becsületesen megmondta: megváltoztatta az álláspontját.

  Kénytelen vagyok hosszabban idézni az interjúból:

„Én racionálisan a bibói történelmi államnemzet kategóriáját használom, ne menjünk bele. Lehet, hogy nekem is kellett hozzá sok év, hogy értsem, hogy mennyire őszinte mozgósító erő sokak számára és az identitásában az a fajta magyarság, amit én talán racionálisabban és természetesebben éltem meg, mint ők. És ennek milyen közösségszervező ereje van.

Miközben az álláspontom határon túli magyarok automatikus állampolgársága, satöbbi ügyében, ez a része nem változott,

de hogy ennek van egy mély, őszinte lelkisége, amit talán én kevésbé éreztem, értettem, ez részben a ,nemzetinek’ hívott jobboldal hozzájárulása szerintem az én gondolkodásomhoz.”

„De ez meglesz ebben az együttműködésben is, az LMP-től a Jobbikig több párt pontosan ugyanúgy gondolkozik erről, mint a Fidesz, így első ránézésre. Ez azt is jelenti, hogy ez ügyben sokkal toleránsabb is?”, kérdezte a műsorvezető.

„Ez egy koalíciós együttműködés. Ennek az alapja nagyjából az, hogy, hogy mondjam, nagyon oda kell egymásra figyelni. Az, amit mi képviselünk például kettős állampolgárság és szavazati jog ügyében, annak nincs többsége a mi oldalunkon sem.”

„Ez azt is jelenti, hogy elengedi?”

„Természetesen. Még kétszer föl kell vetni. Tudja a választ, hogy én mást gondolok. De az ország stabilitása, kormányozhatósága sokkal fontosabb, mint hogy ebben az ügyben megfeszítünk majd egy koalíciót. Persze. El.”

Annyi minden után, amiben a DK eltávolodott attól, amit az alakuláskor együtt képviseltünk, és ami megkülönböztette a többi ellenzéki párttól, Gyurcsány most már a nemzeti kérdésben képviselt európai álláspontot is feladja, és a DK a Mesterházy-féle MSZP-t tíz év késéssel követve magáévá teszi a magyar nacionalizmusnak a Fidesz mellett a Jobbik és az LMP által képviselt legrosszabb hagyományából következő szabályozást a kettős állampolgárságról és a választójogról.

De hát szabad-e kockára tenni a Fidesz legyőzéséhez nélkülözhetetlen teljes ellenzéki szövetséget egy olyan szakpolitikai kérdésben való nézetkülönbség miatt, mint a kettős állampolgárság és az azzal járó választójog? Nem indokolt-e a szövetségkötéshez mindeninek engedni valamennyit a maga álláspontjából?

Nem akármilyen szakpolitikai kérdésről van itt szó.

A magyar közgondolkodásban több, mint száz éve jelen van az egyik oldalon Tisza Istvántól Horthy Miklóson át Orbán Viktorig ívelő úri nacionalizmus, amely a magyarok közép-európai szupremáciájában gondolkodik. És ott van vele szemben az Adytól Károlyin és Bibón át a mai – nevezzük így – köztársaságpárti magyar demokraták „Dunának, Oltnak egy a hangja” felfogásáig a másik irány, amely a szomszédokkal való történelmi megbékélésre törekszik, és ezen az alapon találhatja meg az ország helyét a modern, integrálódó Európában.

Az Orbán-rendszer államunkat alaptörvényével, állampolgársági és választójogi törvényével, valamint mindennapi politikai gyakorlatában etnikai alapra helyezte, és ezzel, ha hullámzó intenzitással is, de tartósan hidegháborút folytat a szomszédokkal. Ebben a Jobbiktól és az LMP-től a törvényalkotásban is és a politikai gesztusokban is folyamatos támogatást kap. Ha a Szocialista Párt meghátrálása után a DK is magáévá teszi ezt az álláspontot, akkor a magyar pártpolitikából évekre, évtizedekre eltűnik a nacionalizmussal szembeni progresszív, európai alternatíva. Akkor – mint egy évszázaddal ezelőtt, az első világháború kitörésekor – az egész magyar politikai osztály a Tisza–Horthy–Orbán vonal követőjévé válik.

Vajon beszélhetünk-e Orbán legyőzéséről, ha a magát köztársaságpártinak, európainak valló politikai erők a kormányhatalom megszerzése érdekében alapvető kérdésben átveszik a politikáját?

Nem éppen az ő diadalát jelentené ez? Hát nem – az őszödi beszéd klasszikus kifejezésével élve – „egy másik világot csinálni” léptünk a politikába?

Akiket Gulyás félreért

Sok mindent értett félre csütörtöki sajtótájékoztatóján a miniszter. Két dolgot emelek ki. Megint elmondta – már a bevezetőben, még az újságírói kérdések előtt –, hogy a járvány elleni védekezésben nemzeti egység volt, csak éppen politikai egység nem, mert a védekezéshez „az ellenzék nem tudott hozzájárulni”, ehelyett „a védekezésben részt vevők nemtelen támadása, az ország külföldön történő folyamatos lejáratása” volt az, amit tett. Ő mondta először egy korábbi hasonló sajtótájékoztatóján, hogy a baloldali ellenzék a vírusnak drukkol.

Gulyás sajnálatos módon összekever két dolgot. A kormány mint a végrehajtó hatalom csúcsszerve irányította, szervezte, intézte a járvány elleni védekezést, nagyjából ugyanolyan korlátozó intézkedésekkel, mint Németország, Ausztria, Csehország vagy Szlovákia. Ez a dolga. Ebben a parlamenti ellenzéknek nincs, nem is lehet szerepe, tehát nem kérhető számon rajta valamiféle összefogás.

Akiknek szerepe lehet, azok a végrehajtó hatalmat helyi szinten jelentő önkormányzatok. Köztük azok is, amelyeket tavaly ősz óta ellenzékiek vezetnek. Részt vettek ők a járvány elleni harcban? Igen, részt vettek, beszereztek és elosztottak védőfelszereléseket, amiket a háziorvosok, a rendelőintézetek, az idősotthonok és más szociális intézmények, a házi gondozók máshonnan nem kaptak meg, segélyt adtak a jövedelmüket elvesztőknek, szervezték a lakásukba zárt idősek ellátását stb. Gulyás tehát, udvariasan fogalmazva, félreérti a dolgot.

Az, hogy a parlamenti ellenzék bírálja a kormányt mindazért, amit bírálni kell, például azért, hogy az első hetekben nem voltak védőfelszerelések, vagy azért, hogy súlyos betegeket küldtek haza a kórházakból és hagytak ellátatlanul, mert Orbán elrendelte kórházi ágyak tömeges „felszabadítását”, nem jelenti azt, hogy ahol kezében van a végrehajtó hatalom, ott ne tett volna meg mindent az ellenzék a járvány ellen.

Gulyás vádja tehát alaptalan.

A másik félreértésnek akkor lett áldozata Gulyás, amikor a fővárosi Fidesz által a Facebookra feltett képen megjelenő Karácsony–Szálasi párhuzamra kérdezett rá egy újságíró. A képpel, amelyen Szálasi helyett Karácsony nézi a Duna-parton a felrobbantott Lánchidat, azt üzenik nekünk, hogy Karácsony úgy rombol, ahogy a németek és nyilas szövetségeseik rombolták az országot 1944-45-ben.

Gulyás elismerte, hogy ez a kép politikai hiba, amiért, aki kitette, helyesen teszi, ha bocsánatot kér.

De mindjárt visszatámadott: „Arra a kettős mércére azonban szeretném felhívni a figyelmet, hogy amikor néhány évvel ezelőtt tüntetni voltunk kénytelenek, mert az egyik baloldali lap Hitlert ábrázolta, akkor sok ellenzéki képviselőt, vagy akár Karácsony – akkor még – polgármester urat nem láttam ott. […] És akkor még nem beszéltem arról a felhatalmazási törvényezésről, ami nyilvánvalóan a náci időszakra utal. […] Ha a politikai ellenfeleink ugyanezt megengedik maguknak, akkor ők büszkék arra, amit tettek.”

Gulyás itt két tekintetben is félreértés áldozata. Egyrészt annyiban, hogy egy lap bármilyen közleménye nem állítható párhuzamba azzal, ami egy párt, mégpedig a hatalmon levő párt egyik szervezetének hivatalos Facebook-oldalán jelenik meg. Gulyás itt azoknak az iszlám fundamentalistáknak a logikáját követi, akik nyugat-európai lapok karikatúráit torolják meg, nem fogadva el, hogy más az állam vagy a hatalmat gyakorló párt, és más a független sajtó. Másrészt Gulyás párhuzama egy, az előbbinél fontosabb szempontból is hamis.

Annak, hogy Karácsonyt ahhoz a Szálasihoz hasonlítják, aki a német szövetségben vívott háború folytatásával tevőlegesen járult hozzá az ország rombolásához, ideértve a budapesti hidak felrobbantását is, semmi alapja.

Annak, hogy valaki Orbánt, aki a demokratikus választás megnyerésével szerzett kormányzati pozíciót arra használta fel, hogy lerombolja magát a demokráciát, Hitlerhez hasonlítja, aki a demokratikus választás megnyerésével szerzett kormányzati pozíciót arra használta fel, hogy lerombolja magát a demokráciát, lehet némi alapja. Annak, hogy valaki Orbánt, aki radikális nacionalizmusra és a politikai ellenfeleknek a nemzetből való kirekesztésére építi táborának felépítését és megtartását, Hitlerhez hasonlítja, aki radikális nacionalizmusra és a politikai ellenfeleknek a nemzetből való kirekesztésére építette táborának felépítését és megtartását, lehet némi alapja. Annak, hogy valaki Orbánt, aki a vezérelv alapján vezeti pártját és uralja az országot, Hitlerhez hasonlítja, aki a vezérelv alapján vezette pártját és uralta országát, lehet némi alapja.

Nem folytatom, inkább mindenkinek Ungváry Rudolf könyvének sürgős tanulmányozását ajánlom az Orbán-rendszerről mint fasisztoid mutációról. Ungváry sem vitatja a fontos különbségeket, és én sem. De aki a lényegi hasonlóságot nem látja, az vagy vak, vagy az Orbán-rendszer apologétája. Nincs itt szó tehát semmiféle „kettős mércéről”, hiszen nem az történt, hogy „a másik oldal” „pontosan ugyanezt csinálja”, mint Gulyás feltételezi.

A másik oldal a valóságról beszél, a Fidesz pedig valótlanságot állít.

Abban persze semmi meglepő nincs, hogy Gulyás így támad vissza, amikor a fővárosi Fidesz akciójával szembesítik. De az, hogy az ATV sztár-műsorvezetője is egyenlőségjelet tesz a Karácsony–Szálasi párhuzam és az Orbán–Hitler párhuzam közé, ugyanúgy alaptalannak és méltatlannak tartva azokat, már a politikai folyamatok megértésének hiányáról tanúskodik.

Tölgyessy Péter: Megint letértünk a nyugati útról

0

Száz éven belül most válik le negyedszer Magyarország a nyugati civilizáció útjáról – figyelmeztetett keserűen az alkotmányjogász esti előadásában. Csakhogy míg a két világháború idején és a szovjet megszálláskor külső hatalmak erősen beleszorították az országot, hogy ne a polgári demokratikus irányt válassza, addig most nincs ilyen kényszer. Szabad akaratunkból fogadunk arra, hogy a nyugati civilizációnak befellegzett, és inkább egy teljesen más gazdasági, politikai és civilizációs formát próbálunk ki.

Tölgyessy Péter a jezsuita rend budapesti központjában, a Párbeszéd Házában tartott előadást a Beteljesületlen reménység –1989 csodája, majd kudarcba fordulása címmel.

“1989 egyik nagy tévedése az volt, hogy azt hittük, ez egy rendes ország. Elég, ha kimennek az oroszok és demokratikus keretek jönnek létre” – mondta az SZDSZ (1990-1996), majd a Fidesz (1998-2006) egykori parlamenti képviselője. Magyarország, amely a 20. században mindig a “rossz oldalon” állt, a rendszerváltással történelmi esélyt kapott, hogy visszatérjen a nyugati világhoz. “De amit a történelem az egyik kezével adott, a másikkal rögtön el is vette”

2010 óta új rendszerváltás zajlik

Jelenleg már “a kínai berendezkedés nyugati szélén vagyunk”. A mostani magyar rendszer az alkotmányjogász szerint egyre inkább emlékeztet a kínai irányított kapitalizmusra, ahol az állampárt ellenőrzi a gazdaságot, és politikai vezetése megkérdőjelezhetetlen. A “rendszerben vannak tartalékok”, a Fidesz és Orbán Viktor pedig érzi, hogy mi kell a magyaroknak, miközben gazdaságilag kísérletezni kezdett – és sikereket ért el, tette hozzá.

Szerinte a Fidesznek nagy szerencséje is volt az utóbbi években, mert a nemzetközi gazdasági körülmények nagyban segítették az elmúlt két választás előtt, és a migrációs válság is Orbán Viktor kezére játszott.

Tölgyessy szavai szerint olyasmi zajlik most, ami már háromszor megtörtént. Válságban van a nyugat, Orbán ráérzett a trendre, övé lehet a jövő, mégis a magországokkal szembeni útra terelte az országunkat, jogi, társadalmi, politikai és gazdasági értelemben is.

Megtörtént ez már akkor, amikor a németeket követte az ország mindkét háborúban, majd amikor a szovjet oldalon volt az ország. Most saját erőből van a másik oldalon az ország.

Előadása végén Tölgyessy meglehetősen vészjóslóan azt hangsúlyozta, ha tényleg a nyugat alkonya van itt, Orbánnak lesz igaza, viszont, ha a nyugat csak átmeneti válságban van, akkor a miniszterelnök a rossz oldalra állt, és vele együtt – megint – Magyarország is. Az elmúlt száz évben negyedszer tértünk el, kevesen tudják, hogy ennek mekkora ára lehet, ha a nyugat meg tudja oldani a válságát.

(Forrás: 444, hvg.hu)

Bozóki András: Orbánt a hatalom igézete ejtette foglyul

0

A politológus-professzor szerint az elmúlt száz évből hetvenet három meghatározó politikus uralt, a mostani rendszer azonban nem a 20. századi autoriter rendszerek receptjét másolja, hanem az elnyomás szelektív, társadalmi rétegekre szabott, kezdetben puhának tűnő, de egyre szigorodó formáit követi.

Ez a pragmatikus elnyomás azáltal tartható fenn, hogy erőteljes és egyoldalú propagandával társadalmi támogatást tud szerezni az éppen aktuális célcsoportokkal szembeni diszkriminációhoz. Az effajta eljárás első ránézésre esetlegesnek tűnik, de az akció végére mindig világossá válik rendszerszintű mivolta.

Bozóki Andrásnak a Mozgó Világ folyóiratban megjelent tanulmányát a hvg.hu ismertette. A professzor a Száz év talány – Horthy, Kádár, Orbán című írásában egyebek között azt hangsúlyozza, hogy Horthy Miklós a királyt, Kádár János a forradalmat, Orbán Viktor pedig a rendszerváltást árulta el. Orbán fordulatai ismertek, 93-94 táján liberálisból konzervatív lett (ma már a konzervativizmustól is elszakadt, nacionalista, etnicista, populista lett), a második fordulat 2003-ból való, ez szervezeti fordulat, ekkor módosult a Fidesz alapszabálya, Orbán egyeduralkodó lett pártjában. A harmadik fordulat a közelmúltból, 2010-ből való, Orbán elkezdte lebontani a liberális demokráciát.

Hármójuk közül a professzor szerint csak Orbán használta fel hatalmát maga és családja meggazdagodására. Nagy különbség közöttük, hogy Horthy távol tartotta magát a napi politizálástól, Kádár a fontos kérdésekben maga döntött már, de Orbán az, aki folyamatosan a frontvonalban van, minden hatalom nála összpontosul.

Német félgyarmati biztonság – a gazdaság helye a kormánystratégiában

Magyarországé a világ egyik legnyitottabb gazdasága, jelenleg a külkereskedelmi forgalom a GDP 175%-a körül van és növekszik. Az összes áruexportból és áruimportból Németország részesedése kb. 16 ezer milliárd forint, ami a kb. 38 ezer milliárdos GDP majdnem 40%-ának felel meg. Ha hozzávesszük ehhez a szolgáltatások kereskedelmét, a németországi magyar munkavállalókhoz kapcsolódó pénztranszfereket és a német tulajdonú vállalatok hazai beszállítóit, Németország relatív jelentősége még nő is.

A német gyártó és szolgáltató cégek preferenciális elbírálás alá esnek az idegen működő tőke amúgy sem szűkkeblű kormányzati támogatásában és a kormány – minden visszás belpolitikai intézkedése dacára – e vállalatok és anyavállalataik szilárd támogatását élvezi. Biztonsággal kijelenthető, hogy a gazdasági támogatás is hozzájárul ahhoz, hogy a német politika meglehetősen kesztyűs kézzel bánik Orbánnal akár ha a fő támogató bajor tartományi, akár ha a német nemzeti, akár ha az EU-s fórumokat nézzük. A németek egyébként is hagyományosan gazdaságpolitikailag vezérelt külpolitikájában Magyarország stabilitása meglehetősen fontos szempont, és ezt a stabilitást Orbántól várják és meg is kapják. Ezt a helyzetet az amerikai külpolitika utóbbi kétéves elfordulása Európától és ezen belül különösen Magyarországtól csak erősíti, és az oroszokkal kapcsolatos német gazdasági érdekek se gyengítik.

A németek érdekeit nálunk mindössze a munkaerőhiány és a munkaerő képzettsége fenyegeti

Ez azonban még messze nem éri el a stratégiai mértéket. Az Orbán-kormány úgy kalkulál, hogy a német ipar kiszolgálásában sokkal fontosabb szerepe van a munkaerő viszonylagos olcsóságának, és ezt a munkaerőt mindig lehet a hazai KKV-któl elszippantva vagy keletről (elsősorban Ukrajnából) bővíteni, illetve a német vállalati képzés majd kipótolja az esetleges szakmai hiányosságait.

A KKV-knál jelentkező munkaerő-veszteség most éppen kritikus méreteket ölt, de nem lennék meglepve, ha a kormány egy részük tönkremenetelére bazírozna, egy nagyobb részüket pedig hatékonyságnövelésre és támogatásokkal robotizációra is ösztönözné. Ezzel szinkronban az autóipari trendek – pl. a robotizáció és a motorgyártás átalakulása – fenyeget ugyan munkahelyeket a nagyvállalatoknál is, de telephelyeket nem, és a várható technológiai változások középtávon enyhíthetik a gyári munkaerő-hiányt. Most éppen abban a kritikus időszakban vagyunk, amelyben ez a fordulat megtörténik. Ha a robotizáció előrehaladása később munkaerőfelesleget generál, még mindig nyitva áll a közmunka, esetleg néhány évtized múlva a feltétel nélküli (vagy a kínai állampolgári kreditrendszert majd importálva: a feltételes) alapjövedelem, tovább erősítve az állam kontrollját a dolgozók fölött.

A munkaerőpiaci trendek ebben a pillanatban éppen átlagbér-emelkedéshez vezetnek, amihez ugyan hozzájárul a munkaerőkeret- és a túlóraszabályozás is, de ezt a budapesti értelmiség és akár a szakszervezetek meggyőződésével szemben a legtöbb dolgozó – jobb híján – üdvözli. Mindent összevetve 2030-35-ig előretekintve elég jelentős esély van a munkaerőpiaci stabilizációra, ami persze jól jön a Fidesznek.

Magyarország egyre kiszolgáltatottabb lesz a német gazdaságnak

A megkerülhetetlen probléma persze az, hogy ez a stabilizáció Magyarországot egyre kiszolgáltatottabbá teszi a világpiacnak és ezen belül a német gazdaságnak – nem elsősorban az autóipari dominanciájú exportszerkezetünk miatt, hanem a hozzáadott értékének alacsony volta okán. A kormánystratégia alacsony hozzáadott értékre és viszonylag alacsony bérekre, ezeknek köszönhetően alacsony minőségű belföldi szolgáltatószektorra lövi be a gazdaságot, ami az ország tovább fokozódó versenyképességi lemaradását fogja eredményezni. A szoftverek, az MI és a robotok fogyasztói és nem a dizájneri, még csak nem is a termelői oldalára pozicionálja a gazdaságot, amivel – tekintve, hogy paradigmaváltásban így importőrök és (másod)felhasználók leszünk – a 4.0-ás ipari-technológiai forradalom előrehaladtával visszaveti az országot a 3.0-ás állapotban élvezett relatív pozíciójához képest is ahelyett, hogy a jó kihasználásával előretörnénk.

Röviden, az eddig elemzett változások – a német félgyarmati biztonság – ellenére romlik majd Magyarország pozíciója az európai gazdaságban.

Béndek Péter

Magyarországon nem a bal- és a jobboldal áll szemben egymással

Hanem a demokrácia és a fokozatosan kiépülő diktatúra hívei. A Fidesz nem európai értelemben vett jobboldali párt, hiszen széles ívben tesz az európai értékekre és elvekre. Jó lenne, ha ezt előbb-utóbb az Orbán-rendszer szavazói és támogatói is felfognák.

Régebben írtam egy cikket azzal a címmel, hogy “Liberális baloldali konzervatív vagyok”. Ezzel nem viccelni akartam, hanem azt hangsúlyozni, hogy a három nagy, hagyományos európai politikai irányzat – sőt, ma már ide sorolhatjuk a zöldeket is – mind elfogadja a többi irányzat legfontosabb elveit, eszméit, hiszen ezek mára már az európai értékrend szerves részei lettek. Így például az európai konzervatívok is fontosnak tartják a fékek és egyensúlyok rendszerét vagy a jogegyenlőséget, amik ugye eredetileg liberális eszmék és anno a liberális pártok harcolták ki a tiszteletben tartásukat. Ugyanígy az európai konzervatívok is hívei a tárasdalombiztosítás rendszerének, és elfogadják a sztrájkjogot – más a baloldal által képviselt eszmék és jogok mellett.

Továbbá ezek az európai politikai irányzatok versenytársaknak, nem pedig likvidálandó ellenfeleknek tartják egymást. Nem folytatnak például libsiző, hazaárulózó goebbelsi propagandát egymás ellen.

Szabadság, egyenlőség, testvériség! – ez volt a felvilágosodás hármas jelszava, amit úgy is lehet értelmezni, hogy a liberalizmus, a baloldal és a konzervativizmus alapelvei. És ne feledjük, a felvilágosodásnak köszönhetjük a modern európai társadalom és politikai rendszer kialakulását.

Na, akkor most hova soroljuk a felvilágosodást, az európai alapelveket elvető, sorosozó, hazaárulózó, mindenkinek hadat üzenő, ugyanakkor nemzetközileg körözött bűnözőket mentegető Fideszt? A “hanyatló” Nyugattól elszakadó, Putyinnal, Erdogánnal barátkozó Orbán Viktort?

Tisztelt Európai Néppárt, mit keres még nálatok a fékek és egyensúlyok rendszerét, a sajtószabadságot, a bíróságok függetlenségét megnyírbáló, a társadalombiztosítást és a sztrájkjogot leépítő Fidesz?

Orbáné a kolbásztöltő szerep

Senki sem tudja pontosan, hogy mire utalt Orbán Viktor, amikor március 15-én elégtételről beszélt, de a kontextus miatt fenyegetőnek tűnik a kijelentés – mondta a Független Hírügynökségnek Kálmán László nyelvész, az ELTE docense, aki saját bevallása szerint már régen feladta, hogy értelmet keressen a miniszterelnök szavaiban. A nyelvész szerint az ellenzék nem tudott eredeti retorikával előállni az ünnepen, pedig a kormány kommunikációja korántsem annyira bravúros, ahogy sokan hiszik. Arról is beszélt, kik kommunikálnak a legjobban a magyar politikusok közül.

 

Jogilag, erkölcsileg, politikailag, vagy nyelvileg kell komolyan venni azt, amit a miniszterelnök március 15-én mondott?

Az elégtételről? Mivel senki sem érti, hogy ez pontosan mit jelent, mit akart vele mondani, ezért nagyon nehéz rá válaszolni. Egyesek azt mondják, hogy leginkább a Jobbiknak szólt az üzenet, esetleg az LMP-nek. Vagyis azok a pártok aggódjanak, akik nem működnek velük együtt, és ha ez így marad, akkor jönnek majd a megtorló intézkedések. Más értelmezést egyelőre nem látok.

Azért tettem fel ezt a kérdést, mert arra vagyok kíváncsi, hogy a nyelvész ezt üres fenyegetődzésnek veszi?

Nyelvi értelemben kevésbé tűnik fenyegetőnek, mint tartalmilag, amit beleolvasunk. Az elégtétel önmagában nem egy fenyegető szó, annyit jelent, hogy egy sérelmet kiegyenlít. De a kontextus miatt fenyegetővé válik. A miniszterelnök szájából, még ha lovagias kifejezést is használ is, ezt nem lehet másként értelmezni, csak fenyegetésként. A lovagias kifejezések meg amúgy sem illenek egy miniszterelnökhöz. Szóval

zűrzavaros ez az egész, de én már régen feladtam, hogy mélyebb értelmet keressek Orbán Viktor szavaiban.

Ezzel együtt nem gondolom, hogy itt mindenki be lett fenyegetve a miniszterelnök által, de a közhangulatra jellemző, hogy ezt is kihallották belőle

De lehetséges, hogy a fenyegetettség hangulata már elegendő ahhoz, hogy ennek megfelelően viselkedjenek az emberek…

Az Orbán-rendszer, okulva a korábbi diktatúrák tapasztalataiból, rájött, hogy felesleges totális keménységet mutatni, elegendő fenntartani a félelemnek a légkörét annyira, ami elegendő a biztonságos uralkodáshoz.

A március 15-i rendezvényeken szinte minden színpadról elhangzott e Nemzeti dal két sora, a kérdés, hogy „Rabok legyünk, vagy szabadok”. Mire lehet következtetni abból, hogy az ellentétes oldalon állók ugyanazt az idézetet választották?

Először is: nem örülök annak, hogy ugyanazt választották. 1848 polgári forradalma a feudális berendezkedés ellen irányult. Ennek egyik emblematikus vezetője,

az alapvetően balliberális, bevándorló hátterű fickó volt, ugye Petőfiről beszélünk.

Mit tud ezzel kezdeni egy illiberális vezetés? A szabadság mozzanatot emeli ki a munkásságából. Nem az egyéni szabadság értelmében, hanem a nemzeti függetlenséget. És ezt értelmezi át úgy, hogy a szélsőjobboldali népek jelszavává váljon. Ez az ő viszonyulásuk ehhez az ünnephez: csak a nemzeti függetlenséget szabad hangsúlyozni, és semmit nem szólni a társadalmi egyenlőtlenségekről. Az akkori Bécset a mostani Brüsszelhez kell hasonlítani, másként tehát arról beszélnek – a rabok legyünk vagy szabadok verssor idézetével -, hogy nyögjük.e tovább a Soros-Brüsszel rabigát, vagy nem. Azt nagyon sajnálom, hogy az ellenzék nem tudott egy ellenretorikát kitalálni. A baloldaliak nyugodtan idézhettek volna, akár Petőfitől is, erősen baloldali ihletettségű verset, a liberálisok meg liberálisat. Bár adjuk meg, hogy Karácsony Gergelytől hallhattunk azért ilyet. Mert ’48 tartalmazott erős társadalmi töltetet, nem pusztán a nemzeti függetlenséget.

Kálmán László. Forrás: Wikimedia Commons

Még úgy sem, hogy a baloldal azt akarta kiemelni, hogy az Orbán-rendszer maga a börtön?

Ez talán túlzás. De, amit én hangsúlyozni akartam, hogy

az ellenzéki retorikának élesen különböznie kell a kormányétól.

Tudni lehetett, hogy ők milyen irányt választanak. A baloldaliak és a liberálisok ki tudták volna aknázni az 1848-ban rejlő, számukra adekvát üzeneteket.

Az elmúlt nyolc évben kialakított lényegi egypárt rendszerben nem érezhetik úgy az emberek – az ellenzéki pártok -, hogy rabokká váltak?

Ismétlem: az emberek nem teljesen ezt érzik. Mint ahogy – sajnos – nem a mindennapi gondjuk a sajtószabadság hiánya. Itt nem visznek el minden nap embereket, nincsenek a határok lezárva, nincs csengőfrász… Egy átlagos magyar családban, vidéken az, hogy nem lehet fogni a Klubrádió adását, nem jelent problémát. Éppen ezért az ilyenekkel nem lehet igazi nagy tömegeket megmozgatni. Se a sajtószabadsággal, se más szabadsághiánnyal. Magyarországon számomra is érthetetlen, hogy

miközben Szlovákiában, vagy Romániában az állam diszfunkcionális működésére rendkívül érzékeny a lakosság, nálunk ez nincs így.

Pedig a Nemzeti Együttműködés Rendszerét mindenütt érzékelik, szinte minden vállalkozás a Fidesz kezében van, az ellenőrzés is, de valamiért ez itt nem mozgósítja az embereket. Nálunk nem vált ki akkora indulatokat a politikai és gazdasági hatalom összefonódása és keveredése, mint a környező országokban.

Sokan polemizálnak azon, hogy mi is az, ami ma hazánkban van: diktatúra, féldiktatúra, autoriter rendszer? Nyelvileg egyáltalán meghatározható?

Érdekes kérdés, hogy nyelvileg minek lehetne nevezni ezt a rendszert, és bár ez a szakmám, mégis teljesen hidegen hagy. Nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget, hogy minek nevezem el a rendszert. A politikusok szavaiból meg azért nem tudunk igazi következtetéseket levonni, mert a politika mégiscsak egy színpad, ahol mindenki szerepeket játszik, és mindenki olyan nyelvezetet használ, amilyen képet ki akar alakítani magáról, és ez nem feltétlenül függ össze azzal, hogy mit gondol, vagy mi a valóságos helyzet, hanem, hogy milyen látszatot akar kelteni. Például, ha a Fidesz megszólalóit vizsgáljuk, akkor ott két fő irányt találunk: egyrészt a mesterkélt, archaizálót, az engem rettentően idegesítő körülményességgel, aminek csak PR céljai vannak, hogy azt gondolják róluk, itt rettentő művelt emberek beszélnek, akik nagyon választékosan fejezik ki magukat, és év helyett esztendőt mondanak. Ez tehát az egyik cél, a másik pedig, hogy a demokrácia látszatát keltsék. Nagyon gyakran használják azokat a kifejezéseket, amelyek a polgári demokrácia kellékei. Ahogy Ungváry Rudolf mondja, ez egy rejtőzködő rendszer, maskarát visel, a demokrácia maskaráját.

Nyelvi maskara ez, nem?

De igen, hiszen ez segíti őket hozzá a rejtőzködéshez, hiszen a tettek mind ellentmondanak a demokratikus működésnek.

Hova tegyük akkor a némethszilárdi stílust?

Sokféle stílust igyekeznek megjeleníteni. Van az értelmiségi kör, Gulyás Gergely, Kovács Zoltán, Hidvéghi Balázs, Csepreghy Nándor, ők a képzett, művelt nyelvhasználatot képviselik. A másik csoport a Hollik, a Németh Szilárd, Tuzson Bence, akik a nép hangját képviselik. Lehet egyébként, hogy sokkal jobban gondolkodnak, meg műveltebbek, mint amilyennek mutatják magukat.

A Fideszt sokáig jellemezték úgy, hogy kommunikációs bravúrokra képes. Mondhatjuk-e azt, hogy mostanság, amikor botránysorozatokon mennek keresztül, ez a képességük már nem működik?

Én soha nem értettem egyet azzal, hogy bravúrosan kommunikálnának. Bizonyos rétegeinek a kommunikációban feltűnően jók, például abban, amikor folytonosan csak ismételgetik ugyanazt az állítást, szólamokat, anélkül, hogy kiesnének a szerepükből.

Nagyon jól tudnak csúsztatni, azaz nem a kérdésre válaszolni, hanem másfelé csúsztatni a témát.

Vannak persze ügyetlenek is, akik azonnal Gyurcsányozni kezdenek, ezek a legügyetlenebbek.

Vagy, ha egy nagykövetet visszahívnak, aki történetesen nő, de ennek semmi köze az eseményekhez, és erről kérdezik a miniszterelnököt, aki erre úgy reagál, hogy ő nem foglalkozik nőügyekkel. Ezek, mondom, a legügyetlenebb fajtái a csúsztatásnak, de általában ügyesen csinálják. De ez a kommunikációnak csak az egyik rétege, amiben ügyesnek mondhatóak. A mostani botrányoknál viszont már nem elég ez a fajta beszéd. Hadd említsem itt példaként Gulyás Gergelyt, aki, amikor Kósa Lajos ügyéről kérdezték, azt találta mondani, hogy a férfiak, ha nőkről beszélnek, gyakran túlzásokba esnek. Ez a fajta csúsztatás nem pusztán ügyetlen, már nem is elég ahhoz, hogy kimagyarázza az amúgy persze kimagyarázhatatlant. Amit hangsúlyoznék: a Fidesz a kommunikációnak ebben a rétegében, a történetmesélésben, amikor nem elterelni kell a figyelmet, hanem valamire ráirányítani, vagy valamit felvázolni, nos, ebben egyáltalán nem olyan jó. Soha nem is volt. És van egy harmadik réteg, amit tematizálásnak nevezünk, amikor bedobnak valamit, mint mondjuk a migránsozást. Ebben egy-két sikert elértek, de itt sem nevezném őket bravúrosnak.

Hova tegyünk egy olyan mondatot, amikor a Kósa-ügy kapcsán, lényegében a miniszterelnök – a szóvivőjén keresztül – annyit reagál, hogy, idézem, “kampánylyukból kampányszél fúj”?

Ez az úgynevezett átkeretezés, amikor egy bizonyos témáról más szempontból kezdek beszélni. Itt arról van szó, hogy a kérdést viszi el más irányba, mintha a kampány része volna, miközben a konkrét esetre kellene reagálni. Ezt sem nevezném ügyes csúsztatásnak. Van egy másik irány is, amit ad hominemnek szoktak mondani, ahol az adott személyre terelik a szót, arról kezdenek beszélni. Amúgy nagyon kíváncsi lennék rá, hogy milyen tréningeken készítik fel a Fideszeseket, mert nagyon hasonló a reakciójuk és a stílusuk.

Egyébként ma már le is lepleződnek ezekkel a módszerekkel?

Ez nagyon függ a hallgatóságtól. Nem akarok senkit alábecsülni, azt azonban tudjuk, hogy

a magyar lakosság szövegértési képessége nem a legjobbak közé tartozik. Sokaknak egyszerűen nem tűnik fel a csúsztatás, nem veszik észre.

Azt mondta, hogy a Fidesz kommunikátoraira két vonás a jellemző: az értelmiségi és a népet megszólító típusú. Hova soroljuk magát, a miniszterelnököt?

Középutat képvisel, illetve lavírozik a kettő között. Ő is használja időnként a terjengő, archaizáló kifejezéseket, de mégsem értelmiségi stílusban beszél. Tehát ő azt a szerepet játssza, ahol a nép egyszerű fia kiművelődött és felemelkedett; használja a műveltségre utaló kifejezéseket, de alapvetően egyszerű ember.

Ő mégiscsak a kolbásztöltéshez ért igazán, de kiiskolázták.

Szóval eljátssza azt a szerepet, ami nagyjából meg is felel az ő igazi élettörténetének. Radikálisan másképp beszél, mint Gulyás Gergely, vagy Kovács Zoltán; egyáltalán nem értelmiségi közönséghez beszél, de használja azokat a fordulatokat, amelyekkel éreztetheti, hogy művelt.

Tudna-e a magyar politikusok között egy nyelvi toplistát készíteni?

Hú, de nehéz… Ezen nem gondolkodtam korábban, ráadásul nagyon sok a szereplő…Meglepőt fogok mondani: van például egy párt, amelynek szinte minden megszólalója viszolygást kelt bennem, nagyon rosszul beszélnek. Ez a Jobbik, ugyanakkor a párt elnöke, Vona Gábor az egyik legjobban beszélő politikus a parlamentben. Nem tudom, miként oldják meg ezt a diszkrepanciát, hogy lényegében az összes Jobbikos tűrhetetlenül rosszul beszél, az elnök meg az egyik legprofibb megszólaló. Vona Gábor az élre kívánkozik, Karácsony Gergelyt ígéretesnek tartom, Kunhalmi Ágnes, ez már régi megfigyelésem, nagyon jól beszél, vagy például Demeter Márta az egyik legjobban beszélő MSZP-s politikus volt, és most LMP-sként is az.

A csinos nők beszédét kedveli?

Nem… Elismerem azt, hogy ennek köze van ahhoz, hogy csinos nőkről van szó, de csak annyiban, hogy az MSZP-ben és az összes magyar pártban a nők háttérbe vannak szorítva, Kunhalmi is csak most jutott kiemelt szerephez, Demeter, bár nem ismerem az okokat, de lehet, hogy azért hagyta ott a szocialistákat, mert nem kapott megfelelő szerepet, és amióta pártot váltott, valamelyest kibontakozott. Őt különben talán a legjobb kommunikátornak tartom a mezőnyben. De folytassuk a csinos nőkkel: Hajdú Nóra az Együttben a legjobban beszélő magyar politikusok közé tartozik, érdemtelenül keveset szerepel. Az LMP-ről semmi jót nem tudok mondani kommunikációs szempontból; Hadházy ugyan javul, de még nem jó, Szél Bernadettet sehová nem tudom helyezni.

És a Fideszesek?

Hát itt nagyon nehezen tudok elvonatkoztatni attól, hogy mit mondanak, mit képviselnek.

Elképzelhető, hogy azért van így, mert a Fidesz elkerül minden spontán helyzetet?

A spontaneitás kulcsszó. Ennek hiánya szinte minden párt megszólalóira jellemző.

Úgy beszélnek, szinte kivétel nélkül a politikusok, mintha kötelességük lenne elfedni a valódi érzelmeiket.

Azt gondolják, hogy célszerű valamilyen szerepet játszani, és ezzel valamilyen képet kialakítani magukról, ám azt hiszem, tévednek ebben. Sokkal célravezetőbb lenne sokszor az őszinteség, az emberek megérzik az őszinteséget és szimpatizálnak vele. Szél Bernadett például azért van hátul az előbb említett listán, mert neki nincs egyetlen őszinte szava sem.

Ha már őszinteség… Mennyire lepleződik le a hazugság a nyelven keresztül?

Ez is a hallgatóságtól függ. Vannak, akik érzékenyebbek, és azonnal látják, ha valaki nem őszinte. Ezzel külön tudományág foglalkozik. Vannak a hivatásos hazudozók, akik azért kapják az órabérüket, hogy egységnyi idő alatt mennyit tudnak hazudni, azokon nagyon hasonló jeleket fedezhetünk fel. Például a felvont szemöldököt, amitől megfeszülnek az arcizmok, és azt szolgálja, nehogy valamilyen spontán reakciót lehessen leolvasni, de ezekre nem mindenki érzékeny. Azt azért még szeretném rögzíteni, hogy az őszinteség hiánya nem egyenlő a hazudozással. Szél Bernadettnél is így igaz; nem azt állítottam, hogy nem mond igazat, hanem nem őszinték a gesztusai. Ezeket a jeleket pedig, különösebb képzettség nélkül is le tudják az emberek olvasni. Kunhalminál leolvashatóak az érzelmek, Szélnél nem. Megismétlem: szerintem a politikusoknak sokkal jobban oda kellene figyelniük arra, hogy ne leplezzék az érzelmeiket. És akkor sokkal népszerűbbé válhatnak.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK