Kezdőlap Címkék Nyitás

Címke: nyitás

Mai kérdés – A harmadik hullám napi kétszáz halottja ellenére Ön egyetért a kormány nyitási stratégiájával?

Orbán az ősszel azt mondta, hogy „a sikert az áldozatok számán mérik.” A kormány oltási sikerkampányt folytat, hogy elvonja a figyelmet a koronavírus következtében elhunytak európarekord számáról.

Közben nevüket elhallgatni kénytelen kórházi orvosok és ápolók arról számolnak be, hogy száz lélegeztetőgépre került beteg közül 95 meghal, többek között azért, mert nincsen megfelelő számú szakdolgozó a gépek biztonságos kezeléséhez. Ilyen körülmények között valóban a vendéglátó helyek nyitása volt a legfontosabb, sőt a semmilyen védettséget nem jelentő oltási igazolvánnyal jövő héttől színházak, mozik, éttermek is látogathatóvá válnak, a sportrendezvényekről már nem is beszélve. Vajon néhány hét múlva is megismétli Orbán hangzatos mondatát: ”

„a sikert az áldozatok számán mérik.” És a felelősséget?

This poll is no longer accepting votes

A harmadik hullám napi kétszáz halottja ellenére Ön egyetért a kormány nyitási stratégiájával?

Istenkísértés

Orbán újra győzelmet hirdet. Ha elérjük a két- és félmillió ember beoltását, akkor elkezdhetünk nyitni. Ezen belül, ha a pedagógusok – mármint az oltásra regisztrált pedagógusok – megkapták az első oltást, ki lehet nyitni az iskolákat és óvodákat.

Több mint egy hónapja állapítottam meg ezen az oldalon, hogy a 2022-es kampányban a védőoltás lesz a Fidesznek az a csodafegyvere, ami 2014-ben a rezsicsökkentés volt, 2018-ban pedig a menekültügy. Azóta minden nap, minden orbáni megszólalás, minden parlamenti ülésnap igazolni látszik ezt a feltételezést.

Magyarország élen jár az oltásban, az ellenzék pedig oltásellenes, tehát a Fidesz védi meg az embereket a koronavírustól.

Sőt, a nyár már szabad lesz, és ebben Magyarország lesz az első.

A pedagógus-szakszervezetek tiltakoznak: szerintük csak akkor szabad megnyitni az iskolákat, akkor szabad kitenni a pedagógusokat a beoltatlan gyerekektől eredő fertőzés-veszélynek, ha már előállt a védettség, ehhez pedig nem elég az első oltás, ehhez a második oltás is kell, sőt további egy hét, tíz nap. Tehát az Orbán által bedobott április 19-ről legalábbis május közepére kell halasztani a jelenléti tanítás elkezdését az iskolákban. Igazuk van.

Az első és második hullám idején az volt a véleményem, hogy mindenekelőtt az iskolákban és óvodákban kell nyitni, és még azzal is egyetértettem, hogy Orbán ez év elején nyitva akarta tartani az óvodákat és az általános iskolákat. A gyerekeknek okozza ugyanis a legnagyobb veszteséget a járvány miatti otthon maradás. Most azonban nem helyes sietni az óvodák és iskolák megnyitásával.

Egyszerű az ok: a harmadik hullámban a brit mutáns uralja a járványt, amely sokkal inkább megfertőzi a gyerekeket és sokkal inkább terjed általuk, mint az eredeti, vuhaniként emlegetett vírus.

A nagyobb fertőzőképesség és a betegség súlyosabb lefolyása miatt nemcsak az iskolák megnyitásával nem helyes sietni, de a nyitással általában sem.

Két és félmillió ember első beoltása még egyáltalán nem jelenti azt, hogy a felnőtt lakosság többsége védett lenne.

Az a hungaricum, hogy regisztrációhoz kötik az oltást ahelyett, hogy a népességnyilvántartás illetve az egészségbiztosítás nyilvántartásai alapján mindenkit behívnának, tovább rontja annak esélyeit, hogy meg lehessen fékezni a járványt.

Az is hungaricum, hogy nem a fertőzöttségi adatok alakulásához, a fertőzés terjedését jelző, nálunk azonban a kormány kommunikációjában elő sem forduló R-mutatóhoz (ha 1-nél magasabb, akkor gyors a járvány terjedése, megfékeződéséről csak 1 alatti R-mutató esetén beszélhetünk) kötik a korlátozások szigorítását vagy enyhítését, hanem az oltások számához. Igazuk van azoknak a járványügyi szakembereknek, akik ezt képtelenségnek tartják.

Orbán ma mindent az oltástól vár, és a járvánnyal szembeni védekezés más eszközeiről egyáltalán nem beszél. Más országokban, ha a gyerekeket visszaengedik az iskolákba, heti két-három alkalommal tesztelik őket, és csak az megy iskolába, akinek negatív a tesztje. Magyarországon az ilyesmi fel sem merül. Kezdettől fogva keveset tesztelnek az országban, még olyan munkakörökben sem, ahol az emberek folyamatos kapcsolatban állnak másokkal.

A fertőzésveszély nyomon követése, ami a járvány kezdetén is döcögött – hiszen az erre alkalmas állami intézményt, a tisztiorvosi hálózatot még Lázár János felszámolta – ma már fel sem merül.

Az orbáni állam nem fékezi, hanem gondatlanságával szinte ösztönzi a fertőzés terjedését, és egyedül az oltástól vár mindent.

Indokolt keményebben fogalmazni: amit most Orbán tervez, legyen szó az iskolákról vagy sportrendezvényekről, vendéglátásról, turizmusról – márpedig Orbán szemlátomást nem akar lemondani a nyári szezonról, ha már barátainak és üzletfeleinek juttatta a legjövedelmezőbb turisztikai vállalkozásokat –, igazi istenkísértés.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!