A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Elek István közíró szerint a Fidesz és Orbán Viktor zsarolja az Európai Néppártot.
Címke: néppárt
A bebetonozott Orbán
Orbán Viktor bebetonozza magát az új európai középjobbon – ezzel a címmel közöl kommentárt a Politico: eddigi elvbarátai közül sokaknak már annyira elegük van az illiberális demokrácia keresztapjából, hogy szabadulnának tőle az Európai Néppártban, csak éppen a torkukon akadt.
A Politico szerint a szervezet mérsékelt pártjai – hollandok, svédek, finnek és luxemburgiak a Fidesz eltávolítása mellett kardoskodnak, a magyar párt EU-ellenes megnyilvánulásai és a jogállam fokozódó megsértése miatt. Csak éppen nincsenek elegen hozzá. Azon kívül az EPP vezetőinek szükségük van Orbánra, mert nem biztos, hogy nélküle a jövőben is a konzervatívok adják a legnagyobb frakciót Strasbourgban.
A magyar politikusnak nem áll szándékában, hogy vegye a kalapját
– folytatódik az Politico európai kiadásának a kommentárja. Úgy látja, hogy a Néppárt bement az ő utcájába, főleg a migráció ügyében. A frakción belül az az uralkodó vélemény, hogy nem szeretik, amit Orbán csinál, de egyelőre együtt kell élni vele. Egy bennfentes forrás szerint az EPP teljesen megosztott a kérdésben, bár befolyásos képviselők szerint a vita nem egyszerűsíthető le arra, hogy Orbánnal vagy ellene. Három csoportosulás alakult ki:
a liberálisok kiraknák a szűrét, ők svédek és hollandok. A CSU és az osztrák ÖVP határozottan kiáll mellette. A CDU középen áll.
A Politico egyszerű matematikai mérleget is megvon: Orbánnak Magyarország a legfőbb, utána jön a rangsorban a V4-es csoport, majd messze leszakadva az unió. Azt tudja, hogy a parlamenti aritmetika az ő javára billenti a mérleget. A Fidesznek jelenleg 11 képviselője van Strasbourgban, miközben a Néppárt 25 fős előnyt tudhat a magáénak a szociáldemokratákkal szemben.
A magyar kormányerő várhatóan megint jól szerepel majd a jövő évi európai választásokon, szemben a legtöbb tagpárttal. Ez magyarázza azután, hogy a miniszterelnök miért érzi ennyire magabiztosnak magát. És mivel más, hasonló pártokkal is szövetkezik a térségben, ha kirakják, az azt jelentené, hogy az EPP nagyjából 20 mandátumot veszítene. Arról nem beszélve, hogy erős csoportosulást alkotna más euroszkeptikus erőkkel. Ilyenformán a következő hónapokban várhatóan füstbe megy a magyar párt elleni kampány. Ezzel együtt az EPP szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a játékszabályok és a vörös vonalak sokkal egyértelműbbek lesznek a választáson.
Merkel dicsérete csak a menekültkérdésre vonatkozott
A német szövetségi kancellár vasárnap este az ARD köztelevízióban, Anne Will műsorvezető népszerű talk show-jában elismeréssel adózott Ausztriának és Magyarországnak a külső határok védelme miatt. Horváth István volt hágai, bonni, berlini és bécsi nagykövet a Független Hírügynökségnek kifejtette, hogy ez az elismerés csak a menekültkérdésre vonatkozik.
Angela Merkel közvetlenül a G7 országok félresikeredett kanadai csúcsértekezlete után nyilatkozott. Horváth István szerint a német kancellár szavaiból egyértelműen csalódás hallatszott ki, amiért Trump amerikai elnök utólag (már Szingapúrba tartva, a repülőn twitteren üzent) visszavonta a közös nyilatkozat jóváhagyását. Merkel ebből azt a tanulságot vonta le, hogy még szorosabbra kell fonni az európai együttműködést.
Ami a menekültügyet és Orbán Viktor közvetett dicséretét illeti, Horváth István elmondta, hogy a német kancellár a következőképpen fogalmazott:
Ausztria és Magyarország nekünk végzi a munkát az uniós határok külső védelmével.
A volt nagykövet annak a véleményének adott hangot, hogy a német kancellár dicsérete csak a menekültügyre vonatkozott és nem a többi területre.
Horváth István szerint Merkel Kurz osztrák kancellár javaslatát fogadta el, hogy új közös uniós menekültügyi politika kell, közös határvédelemmel, sőt közös határvédelmi rendőrséggel. Ezt úgy kell működtetni, hogy közben az unión belül a szabad mozgás elve ne sérüljön.
Ennek a rendőrségnek akkor is működnie kellene, ha az illető uniós határországnak ez nem nagyon tetszik
– teszi hozzá Horváth István.
Angela Merkel az említett televíziós interjúban azt is megismételte, hogy ma is helyesnek tartja, hogy 2015-ben beengedte a menekülteket.
Arra a kérdésre, hogy várható-e a közeljövőben az Európai Néppárt lépése a Fidesszel kapcsolatban, Horváth elmondta: fokozatosan módosul az álláspont az unióban a magyar határkerítéssel kapcsolatban és sokan elismerik annak hasznosságát. Ami a Néppártot illeti, számos kihívás elé néz, hiszen az új olasz kormány megjelenésével bonyolódik a helyzet és nincs kizárva, hogy újabb pártcsaládok jelennek meg, amelyek veszélyeztethetik a jelenleg a legnagyobb frakciót adó Néppárt vezető szerepét.
Folytatódik a birkózás
– fogalmazott Horváth – és ennek a kimenetelétől függ a Fideszhez való viszonyulás is. „A Néppárt többször is meggondolja még, hogy kizárja-e a Fideszt.”
A finneknek is elegük van Orbánból
A finn konzervatívok turkui gyűlésén Sirpa Pietikäinen, a párt befolyásos (korábban miniszteri pozíciót is betöltő) EP-képviselője beszédében arra szólított fel, hogy a finn párt szakítsa meg az együttműködést a Fidesszel, és lépjenek annak érdekében, hogy eltávolítsák Orbánékat az Európai Néppártból. Ugyanezt hangsúlyozta Henna Virkunnen, egy másik konzervatív EP-képviselő a pártkongresszuson.
Manfred Weber lassan két tűz közé szorul – persze Orbánék minden határon túli pátyolgatásával mindent elkövetett annak érdekében, hogy ez megtörténjen. Most viszont új helyzet körvonalazódik. A napokban a holland kereszténydemokraták fogadtak el ilyen tartalmú határozatot, most a finneknél telt be a pohár. A Benelux és skandináv néppártoknak elegük van abból, hogy szélsőjobboldali populistákkal üljenek egy frakcióban. Ha nem tudják rávenni Webert és Joseph Dault arra, hogy kipenderítsék a Fideszt, akkor előállhat az a helyzet, hogy a 12 fideszes EP-mandátum sokkal többe kerül majd neki. Főleg, ha Macron centrista pro-európai platformja mindent meg is tesz azért, hogy lehasítsa őket az EPP-ről az EP-választásokra. Viszont ahogy nemrégiben egy beszélgetésben Weber dühösen meg is jegyezte, kissé elkésett már ezzel, mert az orbáni populizmus fertőzése átlépte a határokat, és a kirúgásával vinné magával a szlovéneket, és talán más pártokat is.
Áll a bál a néppártban, a történelemben mindig jól megbukott megbékítési politika ezúttal is meghozta az előre kiszámítható gyümölcsét. A Weberhez fogható történelmi léptékű balfékekre mindig számíthatnak minden kor agresszív autokratái.
Jávor Benedek, EP képviselő facebook bejegyzése
Az autoriter rendszerek beszariak – Interjú dr. Fleck Zoltán jogásszal, szociológussal, az ELTE professzorával
-
A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság lényegében állami felügyelet alá kerül
-
Nincs szükség erre az új bíróságra
-
Akkor vezetik be, amikor virágzik a diktatúra
-
Politikailag szabad szöveg az alkotmány
-
A hatalom bebetonozása a cél
Az a tapasztalatom, hogy az emberek nem nagyon értik, mi is az a legfelső közigazgatási bíróság, illetve miért is lenne baj nekik, ha ez létrejönne…
Ez szakmai kérdés, és azért nehéz megérteni, mert olyan jogintézmény, amely létezik a jogállamokban is, de a jogalkotó nem magyarázza el értelmesen miért van rá szükség ma Magyarországon. Ráadásul, amiről beszélünk, az nem teljesen új, közigazgatási bíráskodás természetesen létezik most is. Tudni kell, hogy szakmailag különválasztják a büntetőügyeket, a polgári ügyeket és a közigazgatási ügyeket. Jelenleg ez utóbbiak közé tartoznak szervezetileg a munkajogi ügyek. A közigazgatási ügyek azok, amelyekben, az állami hatóság által hozott döntés jogszerűségét vizsgálja felül a bíróság.
Mondana példát?
Ha mondjuk adóügyben kiszabnak az állampolgárra egy bírságot, és azt ő jogszerűtlennek tartja, ezért bírósághoz fordul. Vagy például az építési hatóság elutasítja az engedély kiadását, de nagyon sok állami hatóság van, amely döntéseket hoz, piacfelügyelet, közpénzek feletti döntések, hogy csak egy-két példát említsek.
A közigazgatási bíróság már a nem jogállami rendszerekben is létezett, jogállamokban pedig azért kapott szerepet, mert elvi jelentősége van annak, hogy minden állami döntést független bíróságon lehessen megtámadni, nagyon kiterjedt a modern államok működése, életünk számos részét közvetlenül érinti.
De akkor mi ez a mostani terv?
Amíg nem áll fel a Legfőbb Közigazgatási Bíróság, addig a Kúriának egy erre szakosodott tanácsa dönt az ilyen ügyekben. Olyan tanács, amiben a Baka András elnököl, vagy éppen a Darák Péter. Ők például a közigazgatási kollégium tagjai, ismert személyiségek.
Ismert ellenségek…
Igen… Vagy inkább a politikai rezsim által teremtett ellenségek, bizonyos értelemben. De más értelemben nem azok. Egy bíró esetében különösen furcsa ilyesmiről beszélni,
a kormányzati tevékenység a folyamatos ellenséggyártásra épül.
Eddig tehát a rendes bíróságnak volt hatásköre, a Kúriának, és ezek a döntések jelentős méretékben befolyásolták a többi határozatot.
Még akkor is, ha Magyarországon nincs precedens jog?
Ténylegesen természetesen van. A Kúria döntése hat az egész szakmai területre. Most ezt a felső szintet, azaz a Kúriának a közigazgatással foglalkozó részétől veszik el a végső döntéseket hozó, meghatározó szerepet és cserélik ki egy külön bíróságra az említett ügyeket illetően. Ez a tétje ennek a tervnek. Olyan különbíróságra, amelynek a vezetőjét a mostani politikai rendszer vezetője fogja kiválasztani. Ismétlem: kiszedik a Kúria hatásköre alól, és adnak neki egy új profilt. És ezt
az új profilt, a felső bíróság esetében a mostani kétharmad közigazgatási főbírója fogja meghatározni. Nem lehet kétségünk arról, hogy itt milyen irányokat akarnak megszabni. Mert egy olyan esetben, ahol az egyik oldalon az állam van, a másikon pedig – a végső döntésre hivatott szerv – egy olyan testület, amelynek élén olyasvalaki áll, akit politikai szempontok alapján, nem tiszta szándékkal az állam nevez ki, nehéz elképzelni, hogy az állam ellen hozzanak ítéletet.
Minden ilyen átalakítás azzal az előnnyel jár a politikai döntéshozó számára, hogy szabadon megválaszthatja a személyzetet. Nem lehet szakmai szándékokat feltételezni, e döntés mögött tisztán politikai célok vannak.
Amúgy, feltételezve, hogy nincs hátsó politikai szándék, szükség van egy ilyen bíróságra?
Nem hiszem, hogy szükség lenne rá, legalább is szakmai indokok nincsenek. Még Handó Tünde is, egy őszinte pillanatában azt nyilatkozta, hogy nem látszik a szükségessége egy ilyen bíróságnak.
Azért gyanús a külön bíróság felállítása, mert a diktatúrák, vagy az autoriter rendszerek ezt egy nagyon jó eszközként tudják használni,
mégpedig két okból. Egyrészt akkor vezetik be, amikor már virágzik a diktatúra, jó nevezzük autoriter rendszernek, és nyugodtan kinevezheti a saját embereiket, vagyis megvannak már a rezsimhez hű káderek; így volt ez a Franco-rendszerben és a dél-amerikai katonai diktatúrákban, ide telepítették a kényes ügyeket. Másrészt ezzel a közhatalom működésének ellenőrzését hatékonyan semlegesítik, illetve ezeket a döntéseket saját politikai céljaik alá rendelik.
Fogalmazhatunk akkor úgy is, hogy a hatalom nem hajlandó vesztesként levonulni semmilyen pályáról.
Ez minden szinten jól látszik. Például egy olyan ártalmatlan ügyben, amelyet a Kúria hozott az országgyűlési mandátumokkal kapcsolatban, a miniszterelnök úgy reagált, mint egy sértett egy kisgyerek, akinek elvették a labdáját. Egyszerűen képtelen elviselni a jogállami döntéseket.
A jelenlegi rezsim zsigerileg autokratikus.
A miniszterelnök kijelentésének, annak tudniillik, hogy a Kúria elvett a Fidesztől egy mandátumot, van a szervezetre hatása? Megjelenik a bírókban a félelem?
Hogy félnek, vagy sem, azt én innen nem tudom megítélni. Természetesen lehet ilyen hatása, hiszen soha nem történt meg az, hogy egy ilyen nyilatkozatra a szakma élesen reagált volna. Vagyis kiszolgáltatva érzik magukat, tegyük hozzá: teljesen jogosan. Ezért nincs egy határozott fellépés az ellen, hogy a bírói hatalom függetlenségét nem lehet ilyen módon megtámadni.
Hasonló volt a helyzet, amikor a miniszterelnök a választási bizottság vezetőjének szólt be, mert megszavazta az óvodásokkal való kampányolás ügyében a büntetését.
Igen, hasonló megalázás volt az is. A Kúria döntése kapcsán azt is mondta Orbán Viktor, hogy a Kúria intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához, ez tiszta megalázás, ilyet nem mond egy európai politikus.
Nem miniszterelnök, politikus sem?
Politikus sem, mert a bírói autonómiának az a mentális értelme, ami nem pusztán intézményes garanciákból áll, hanem a tiszteletből. Vitathatjuk a döntést, de azt nem mondhatjuk, hogy hülyék vagytok. Mert, amit Orbán mondott lényegében azt jelenti, hogy nem értenek a dologhoz, csak én értek hozzá. Nem más ez, mint hatalmi arrogancia. Persze, hogy az ilyesminek az az üzenete, hogy félhetnek a bírók. Minden hatalmi arrogancia, olyan helyzetben különösen, amikor a hatalomnak megvan a lehetősége arra is, hogy megváltoztassa az alkotmányt egyik napról a másikra, az el is küldhet embereket, megváltoztathatja a bíróság működési feltételeinek az alapjait, hozzányúlhat bármihez, attól miért ne félnének az emberek? Dehát
az autokratáknak éppen az a célja, hogy féljenek, csak úgy tud működni.
Nem arról van szó, hogy ön, és mindazok, akik így gondolkodnak, ragadtak le egy romantikusan kezelt államszervezetnél, idillikus jogállami rendszernél, amelyet már rég túlhaladott az idő?
Persze, csak ezt a romantikus képzetet úgy hívják, hogy jogállam. Lehet azt mondani rá, hogy korszerűtlen, de azért a jogállamban bizonyos elvekhez tudjuk magunkat tartani.
Az autoriter rendszerek, és a Fidesz hatalom is ilyen, tudatosan leépítik a hatalommegosztás konstrukcióját és logikáját. Amikor ugyanis politikusok, akik éppen kiszolgálják a végrehajtó hatalmat, bárhol is üljenek éppen, azért panaszkodnak, mert a parlament szuverenitását féltik a bírókkal szemben, akkor nyilvánvalóan a kormányzati hatalmat akarják növelni.
Régen felbomlott az az egyensúly, amikor is a parlament ellenőrzi a kormányzat munkáját, egy kétharmados kormánypárti jelenléttel ugyan mit ellenőriz az országgyűlés? De korábban is baj volt ezzel, korábban sem tudott a parlament jól működni, még a nem ilyen túlsúlyos politikai döntéshozó vezetés mellett sem. Ezért
sok országban igyekeztek a jogalkotást és az alkotmányozást elválasztani egymástól, hogy még egy kétharmados többséggel se lehessen össze-vissza rángatni az alkotmányt, legalább ez maradjon meg a növekvő kormányzati túlsúllyal szemben.
A magyar jogalkotó azonban elkövette azt a hibát, hogy meghagyta ennek lehetőségét a nagyarányú győzelem esetére. Emiatt teljesen sérülékennyé vált az alaptörvény szövege, bármikor hozzá lehet nyúlni, az alkotmánymódosításnak semmilyen jogi gátja nincsen, politikailag szabad szöveg.
Az tehát már régen nem működik, hogy a parlament ellenőrzi a kormányzati munkát, bizottságai és egyéni képviselőkön keresztül.
A harmadik hatalmi ág, vagyis a bíróság természetesen növelte jelentőségét ebben a helyzetben, hiszen nem maradt más érdemi ellensúly. Ezért autonómiája, függetlensége kulcskérdés a jogállamokban.
A legújabb alaptörvénymódosítás most azzal is korlátozni akarja ezt a hatalmat, hogy kötelezővé teszi a bírónak, hogy a politikai természetű és általában korlátozott látókörű indoklást tekintse magára nézve kötelezőnek.
A bírói hatalom autonómiájának alapja a jogértelmezés autonómiája.
Közhelyszerűen
azzal vádolják a bíróságokat, hogy bizonyos kérdésekben szabadon értelmezik a jogszabályokat. Ez sok ok miatt nagyon problémás, hiszen nyilván nem szabadon, hanem a jogi normához kötve, csakhogy a jog olyan szintjeit is figyelembe veszik, amelyek zavarják a kormányzatokat: alkotmányos elvek, európai bírói gyakorlat.
Persze nagyon álságos az az érv is, hogy a bírói hatalom átveszi a jogalkotás hatáskörét az alkotmánybíráskodás képében. Hiszen a Fidesz-uralom legelső közjogi ténykedése volt az alkotmánybíráskodás felszámolása. Hétköznapi nyelven szólva: elfoglalták azt az intézményt. A formálisan még létező Alkotmánybíróságtól ma már semmi olyan nem várható, ami szembe menne a kormányzat akaratával.
Szép lassan, de következetesen kiépült a lenini hatalom egységének elve.
A jogi tankönyveket is át kell írni?
Azokat nyilván nem lehet átírni, illetve persze mindent át lehet írni, azt azonban tudni kell, hogy ebben az elmúlt kétszáz évben, azaz a francia forradalom, vagy inkább a felvilágosodás óta eltelt, az a folyamatos jogkiterjesztésnek a folyamata. Ebben a folyamatban a második világháború fontos tanulság volt, főként Németországban, Ausztriában és Közép-Európának ebben a részében, és azt kell mondanom, hogy ezek a visszahajlások, amelyeket Magyarországon is látunk, csak átmenetiek. Ez az optimista forgatókönyv. A pesszimista az, hogy időlegesek ugyan, de a méretük jelentős. Az átmenetiség éveket, évtizedeket jelenthet.
Lehet akár negyven év is.
Lehet. A demokráciákról szokták mondani, hogy sok sebből véreznek, de jobbat még nem találtak ki, és ez így van a jogállam, a hatalommegosztás esetében is; fékek és ellensúlyok, autonómiák, ezek együttesen egy kiegyensúlyozott rendszert alkotnak, aminek a felbomlasztása időlegesen mehet, de zsákutcát jelentenek.
Ez is az optimizmusát sugallja.
Igen azt, bár hosszú távú optimizmus. Ki fog ebből vergődni a világ, nagyon remélem, hogy nem az egész európai jogi kultúra kerül válságba. Sajnos ezek a modern politikai rendszerek tele vannak korrupcióval, hatalmi visszaéléssel, az Unió döntéshozói rendszere problémás, nem tud védekezni az autoriter belső erőkkel szemben.
Félnek a dominóelvtől, attól, hogy az orbánizmus terjed, ezért talán képesek lesznek felismerni és megelőzni egy újabb történelmi veszélyt.
Láthatóan a választók is meg vannak zavarodva, egy sor helyen – kivéve nálunk – olyan eredményt hoztak a választások, hogy szinte alig tudnak kormányt alakítani.
A válságok lehetnek termékenyek. Az európai politikai mezőben én látok most egy fordulópontot; kezdik felismerni, hogy azok a logikák, amelyek lehetővé teszik, hogy egy diktatórikus hajlamú tagállami vezetőt visszatereljék a helyes útra, hiszen az egész Európai Uniót veszélyeztetik nem járhatóak, mert alapvetően ott is a párt alapú megfontolások érvényesülnek. Az tehát, amíg szavazatot hoz, addig szükség van rá. Ezzel kezdeni kell valamit, például
válsághelyzetben képesnek kell lenni a partikuláris megosztottságok fölé emelkedni az európai értékek megőrzése céljából.
Miért van az, hogy az emberek alig-alig rezdülnek attól, ha demokratikus jogaikat csorbítják?
Nagyon sok tényezője van annak, hogy kulturálisan miért nem beágyazott a demokrácia, illetve a jogrendszer tisztelete. Itt van például ez a Stop Soros törvénycsomag, amelyet valójában hiba így nevezni, mert láthatatlan módon alárendeljük magunkat egy primitív ideológia nyelvi uralmának. Azt látni kell, hogy ez egy politikai felület, a migráció kérdésének egydimenziós kezelése egy nagyobb politikai célt szolgál. Ez nagyon jól működik befelé, mert
az emberek félnek a változástól, félnek az idegenektől, el lehet velük hitetni, hogy ez veszélyes.
Nagyon könnyű tehát azt a médiafelületet létrehozni, amely bemutatja a terroristától való félelmet, az idegentől való félelmet, sőt a Nyugattól való félelmet. Ezekre az érzelmekre rá lehet játszani, de nem ez a hatalom lényege. Azt is megkockáztatom, hogy nem a “Stop Soros” az egésznek a lényege, hanem az ilyen típusú hatalomnak a hosszútávú bebetonozása. A média csaknem totális elfoglalása és elhülyítése után a civil szervezetek és a civil autonómiák felszámolása része a hatalom paranoid megerősítésének és terjeszkedésének. És ez az egyébként átlátszó logika működik, még a nyugati politikai mezőben is. Mi a probléma, kérdezik tanult európai politikusok, a keresztény Európával, hiszen egész Európa keresztény gyökerű, a liberális hegemónia, mint ideológia, tényleg sok kárt okozott, és ez ellen küzdeni kell, mi tehát a baj az orbáni érveléssel? És mi a baj a jurisztokráciával, hogy itt a bírók döntenek fontos kérdésekben. Csakhogy azt is érezzük, hogy a nyugat-európai akusztikája ezeknek a vitáknak más, mint a kelet-európai.
Ha egy kelet-európai autokrata beszél keresztény államról, akkor itt annak kirekesztő tartalma van: köznapi értelme szerint nem zsidó, a közjogi értelme szerint pedig az állam és egyház elválasztásának megkérdőjelezése; ha azt mondja egy kelet-európai autokrata, hogy a bíróságnak túl nagy a hatalma, akkor nem azt gondolja, hogy finomhangolásra van szükség a hatalmi ágak viszonyában, hanem azt, hogy tapossuk földbe az autonómiákat. Ha egy kelet-európai mondja azt, hogy liberális hegemónia van, akkor nem azt érti alatta, hogy ki kell egyensúlyozni a politikai erőviszonyokat és kezelni kell a neoliberális kapitalizmus következményeit, hanem azt, hogy liberális zsidó uralom van és ezt meg kell szüntetni, “őrségváltás” kell a kultúrában.
Nem tudom világos e: más nyelvet beszélünk. Mintha a nyugat-európai politikusok most kezdenék felismerni, hogy itt van két nyelvezet. És ez azért van így, mert eddig mintha nem értették volna ezeket a perifériákát, nem ismerték eléggé a történelmi, kulturális folyamatokat. Itt volt a héten Magyarországon egy amerikai professzor, Daniel Kelemen – az apukája magyar volt – , arról tartott előadást, hogy Európában van egy autoriter egyensúly, mégpedig azért, mert a brüsszeli politikai központnak szüksége van az autoriter rendszer szavazataira, ezért hagyja is létezni őket, ameddig pártpolitikai hasznot tudnak hajtani. Ez
az Európai Néppárt működési logikája, lehet, hogy undorodnak ettől a keleti bagázstól, de egyelőre hasznot hoznak. Ez az igazi gyarmati helyzet, nem annyira érdekes az itt élő európai polgárok szabadsága.
Akkor tehát van egy nemzetközi környezet, amely ezt hagyja működni, és ugyanakkor van itthon egy demokratikus gondolkodási deficit…
Hát igen, elég veszélyes elegy. De azt egyelőre nem lehet tudni, hogy hol van az a vörös vonal, amit már egy ilyen pártlogikában sem engednek átlépni. Ilyen lehet például az igazságügy területe. Ez a külső vörös vonal, de van egy belső is; hogy melyik az a pont, amely már az itthoni társadalomnál is elfogadhatatlan, kiveri a biztosítékot. Ez a fontosabb, de még kevesebbet tudunk róla.
Azt valóban nem lehet látni, hogy mivel lehet megingatni ezt az autoriter rendszert.
Ezt sose lehet tudni.
Az autoriter rendszerek rugalmatlanok, rosszul reagálnak a konfliktusokra, nem szalonképes kifejezést fogok használni: beszariak.
Az ilyen rendszerek általában félnek, és van is mitől félniük. Azért, mert lényegében tudják, hogy az egész egy jogszerűtlen alapon áll, aki részt vesz benne gyakorlatilag fél lábbal a börtön szélén áll, tehát zsarolható… Így a rendszer reakciói kiszámíthatatlanok, a legkisebb ellenállásra is képes hisztérikusan reagálni. Ráadásul a magyar autoriter rendszer is olyan, amelyben a döntéseket egy személy hozza. És nincs törékenyebb dolog, mint az ember, aki hajlamos arra, hogy rosszul reagáljon, hibás döntéseket hozzon, előítéletei működtessék. Ráadásul, a rendszer természete olyan, hogy egyre inkább olyanokkal veszi körbe magát, akik nem mondanak ellent, mert nem tudnak vagy mernek, ezért az egész működési struktúra úgy épül fel, hogy mindenről a nagyfőnököt kell megkérdezni, de nem lehet neki megmondani, hogy valami nem jó. Ezért elképesztően nagy az esélye a hibázásnak, mert senki nem meri megmondani, hogy rossz a döntés. A szakirodalomban régóta ismert jelenségről van szó, borzasztó hibákat követhet el az a vezető, aki nem hajlandó meghallgatni az ellenérveket.
Az ön által elmondottaknak egyik szép példája az, amit a választási bizottság elnökének mondott…
Ráadásul azt a miniszterelnök maga tette fel a honlapjára. Nem véletlen volt, hogy beszólt Patyi Andrásnak, üzenni akart vele másoknak.
Mit taníthat mindezekből ? Mégis egy állami egyetem professzora…
A történelmi példák nagyon jól működnek, többnyire értik a hallgatók a párhuzamokat. Hogy csak egy példát említsek: hogyan épült fel a kádárizmus döntési struktúrája…
Jósolni nehéz, de mégis: mikor állhat itt helyre valamelyest egy jogállam?
Azért is nehéz jósolni, mert a korábbi állapotokhoz képest is, amikor a nemzetállamok domináltak, most egy sokkal komplexebb térben élünk. Teljesen bizonytalan például, hogy az Európai Unió és a nemzetállamok struktúrája hogyan fog viszonyulni egymáshoz; lehet hogy ez sokkal inkább függ a francia-német politikától, mint a belpolitikától; lehet, hogy az olasz választások, vagy a görög helyzet sokkal meghatározóbbá válik a magyar demokrácia jövőjét illetően, mint a Fidesz ellenzékének a feléledése, de említhetném azt: miként dönt a Néppárt, miként döntenek az uniós pénzekről, vagy mi történik a civilekkel. Felébrednek-e, hogy azok után, hogy már az ügyvédi kart is megtámadták a pártlapban, akkor most már muszáj valamit lépni. Ezek olyan folyamatok, amelyeket nagyon nehéz előre modellezni, és nem tudjuk milyen szikra lobbantja be őket. Van ennek egy mikro, azaz emberi része, aztán van egy makró, azaz az európai folyamatok, és van egy még nagyobb, hogy mindezt elsöpri egy új gazdasági világválság, amely hozhat egy újabb autoriter hullámot, nem pusztán Kelet-Európában.
Azt mondják, hogy az ilyen rendszereket nem lehet választásokon leváltani.
Akkor igen, ha előtte már megroppannak. A megroppanás nem mindig látványos. De ez még messze van. Megismétlem: az autoriter rendszerek beszariak, úgy tűnnek mintha erősek lennének, közben törékenyek.
Vagy az a következő fokozat, hogy inkább diktatúrába vált?
Ez a nagy kérdés. Azért, mert itt nem teljesen putyinizmus, vagy erdoganizmus van, kialakultak bizonyos lavírozási technikák. Az orbánizmus különbözik ezektől, itt nem lőnek le újságírót, nem börtönöznek be embereket, vagy legalábbis sokakat nem politikai okokból, az egyetemi oktatók sem veszítik el az állásukat, azért mert politikai véleményük van. Most az a tét, hogy melyik irányban indulunk el. Az első húsz év azt mutatta, hogy a nyugati civilizáció irányába megyünk, az orbáni rendszer ezt erősen megkérdőjelezte; történelmi szempontból elképesztően paradox a helyzet: Putyin és a Kínai Kommunista Párt a legfőbb barátja ennek a rendszernek, sok egyéb borzasztó és embertelen rezsim mellett. Csakhogy ez az ország kulturálisan még sem teljesen Kelet-Európa. Mégis inkább állunk közelebb egy provinciális, féldemokratikus Ausztriához. A kulturális mintáink, az intézményes reakcióink, a társadalmi elvárások azért nem keletiek.
Az aspirációink nyugatiak, mentalitásunk a közép-európai bizonytalanság hagyományos elemeit hordozza.
Ezzel a kompország effektussal küzd az ország hosszú történelmi korszakokon át.
Manfred Weber megvédte Orbánt
Az Independent számolt be arról, hogy Angela Merkel „brüsszeli embere”, az Európai Néppárt frakcióvezetője sajtótájékoztatóján, újságírói kérdésre válaszolva reagált a magyar miniszterelnök korábbi szavaira. Orbán néhány nappal ezelőtt azt mondta, hogy a liberális demokrácia eszméje kiürült.
Manfred Weber arra figyelmeztetett, hogy az emberek „ne mutogassanak ujjal” Orbánra, és ne mondják róla azt, hogy „nem jó európai”.
„Európában nagyon fontos, milyen kifejezéseket használunk, amikor megvitatunk témákat. Ezek jelentése és háttere eltérhet attól függően, honnan származunk. Elég csak a migrációról szóló vitára gondolni: ahonnan én jövök, mi általában menekültekről beszélünk. De Prágában, Pozsonyban vagy Budapesten a vita fókusza máshol van. Ők inkább illegális migrációról beszélnek. Ezért gondolom úgy, hogy a legfontosabb, hogy beszéljünk és foglalkozzunk egymással” – magyarázta az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője a The Independent tudósítása szerint.
A lap szerint az, hogy Weber védelmébe vette a magyar kormányfőt, annak a jele, hogy az Európai Parlament legnagyobb frakcióját adó EPP elhárítja az Orbán rendszerével szembeni kritikákat.
Bukik a spanyol kormány korrupció miatt?
Bizalmatlansági indítványt nyújtott be a szocialista párt vezére, Pedro Sanchez a kormány ellen, a korrupciós botrány miatt. A szocialistáké a második legerősebb parlamenti frakció, de többséget csak a katalán és a baszk nacionalisták támogatásával szerezhetnek. De vajon mi okozott kormányválságot Spanyolországban?
Egy befolyásos üzletember támogatásával Luis Barcenas kincstárnok olyan fekete kasszákat hozott létre, amelyekbe a vállalkozók pénzt tehettek be, ha cserébe a kormánypártból apró szívességet vártak. Az egész szervezet agya, Francisco Correa üzletember 52 éves börtönbüntetést kapott.
„Luis, légy erős!” – ez az SMS érkezett Luis Barcenas-hoz, a Néppárt ex-kincstárnokához a miniszterelnöktől. Mariano Rajoy spanyol kormányfő nemhiába aggódott: 33 éves börtönbüntetésre és 44 millió eurós pénzbüntetésre ítélte a bíróság a Néppárt egykori kincstárnokát. Magát a kormányfőt is meghallgatta a bíróság a fekete kassza ügyében, de Rajoy mindent tagadott. A kormányfő kijelentéseit, mint valószerűtlen állításokat elvetette a bíróság a korrupciós perben, amely földindulást hozhat Spanyolország amúgy is mozgalmas politikai életében.
Eddig Rajoy miniszterelnök legfőbb gondja Katalónia volt, ahol a függetlenség hívei mind nyíltabban szállnak szembe a központi kormánnyal. Most viszont itt a korrupciós botrány, amely a párt egész pénzügyi rendszerét érinti. A miniszterelnök persze sietett kijelenteni, hogy csak elszigetelt esetekről van szó, de miután Madridban történt az esetek jórésze, nemigen hihető, hogy ne a pártvezetés tudtával és jóváhagyásával intézte volna az ex-kincstárnok és csapata a pénzügyeket.
Nem kis pénzekről lehetett szó: 10 millió eurót hozott haza egy adóparadicsomból Valencia kormányzója, aki az Aznar kormány idején miniszter is volt. Persze Rajoy miniszterelnök sietve leszögezte: mindez az elődje idején történt. A dolog szépséghibája, hogy az is egy néppárti kormány volt.
Ami ennél kínosabb: kiderült, hogy a Néppárt „kettős könyvelést” vezetett, vagyis szisztematikusan meghamisította saját pénzügyi beszámolóit.
Emiatt újabb per várható Spanyolországban, ahol amúgy is inog a talaj Mariano Rajoy kormányfő lába alatt.
A párizsi Le Monde arról számolt be, hogy a kormányt eddig támogató liberális Ciudadanos mozgalom vezetői elhatárolták magukat a korrupciós botrányba nyakig belekeveredett néppárti miniszterelnöktől, ugyanakkor nem akarják megbuktatni őt. Az ország harmadik legnagyobb pártja, az ellenzéki Podemos, viszont sietett felajánlani az együttműködést a szocialista párttal.
Mind a Ciudadanos, mind a Podemos új párt, vagyis nem lehet érintett nagyszabású korrupciós ügyekben.
Igaz, a Podemos élén álló házaspárt épp mostanában érte bírálat, mert kissé túlságosan drága, több mint 600 ezer euróba kerülő villába költöztek Madrid határában.
Brüsszelben aggodalommal figyelik, hogy gyengülőben van Mariano Rajoy kormánya, amelynek a presztízsét már alaposan megtépázta a katalán válság. Spanyolország az eurozóna negyedik legerősebb gazdasága, és a kormányzat európai elkötelezettsége eddig vitán felül állt.
Az új pártok: a Ciudadanos és a Podemos ugyan távolról sem olyan euroszkeptikusak, mint az új olasz kormány két pártja, de az együttműködés velük nem lenne annyira problémamentes, mint a Rajoy-kormánnyal.
Emanuelle Macron francia elnök tervezett eurozóna reformja szempontjából pedig távolról sem mindegy a spanyol álláspont. A tervek szerint a június végi csúcstalálkozón terjesztik elő a közös francia-német javaslatot az eurozóna reformjára. Kérdés, hogy kitart-e addig Mariano Rajoy kormánya, amely még csak az első felvonáson van még túl.
Orbán újabb pávatánca következik
Újabb súlyos figyelmeztetést kapott Orbán Viktor az Európai Néppárttól. Nem az elsőt, és nem az utolsót.
A párt frakcióvezetője, Manfred Weber egy holland lapnak adott interjúban a többi között arról is beszélt, hogy a magyar miniszterelnök nem igazodik az unióba szokásos normákhoz, nincs tekintettel a demokráciára, a jogállamiságra, valamint a sajtó szabadságára. „Ha Orbán és a Fidesz betartja ezeket a szabályokat, maradhat, ha nem, akkor távozik.”
Ezt mondta Manfred Weber, aki persze tudja, hogy Orbán csak a saját szabályait tartja be – azokat sem mindig. Viszont, mint már annyiszor, most is meg fogja ígérni, hogy Magyarországon minden törvényesen demokratikusan történik, Manfred Weber, valamint az Európai Néppárt pedig úgy tesznek, mintha el is hinnék, amit a magyar miniszterelnök mond. Miközben persze tudják, hogy ez nem így lesz: Orbánnak már régóta sajátja a kettős beszéd – ahogy ő maga fogalmazta meg néhány évvel ezelőtt: a pávatánc. Számára nem jelent gondot, hogy mást mond Brüsszelben, mint amit Magyarországon.
Tudják ezt persze az Európai Néppártban is. S bár most tényleg a szokásosnál is keményebben fogalmaztak, Orbánnak bizonyára nagyobb fejtörést okoz, hogy bajnok lesz-e a Videoton, mint az, hogy kizárják-e a Fideszt az Európai Néppártból. Mely utóbbi természetesen nagy blama lenne Magyarország számára, ráadásul anyagilag is igen kellemetlen, de ilyenről, hiába az üzengetés, vélhetően nincs szó.
Brüsszel és benne a Fidesz pártcsaládja, a Európai Néppárt egyszerűen nincs arra felkészülve, hogy Orbánt és a hozzá hasonló politikusokat kezelje. Ott mindenki abból indul ki, hogy az Európai Unió tagjai nemcsak a közösség gazdagabb országainak a pénzét, de azok értékrendjét is elfogadják. Ha ennek az ellenkezőjét tapasztalják – ráadásul folyamatosan, hosszú éveken keresztül – akkor homokszem kerül a gépezetbe és meghibásodik az amúgy sem makulátlanul működő rendszer.
Ott számít az adott szó, aki ettől eltér, be sem engedik a jobb társaságokba. Nem véletlenül mondta néhány ezelőtt az azóta a Corvinus Egyetem rektorává avanzsált Századvég-vezető, Lánczi András, hogy amit az emberek korrupciónak gondolnak, az nem az, hanem maga a Fidesz politikája. Ez nem beismerés volt, épp ellenkezőleg: annak a tudományos megfogalmazása, hogy mi vagyunk a hülyék, ha azt gondoljuk, hogy a köz pénzének kreatív eltüntetése bűncselekmény.
Orbán majd igyekszik meggyőzni az általa brüsszeli bürokratáknak nevezett személyeket és testületeket, hogy Magyarországgal nincs semmi baj. Nem sérül a jogállam, virágzik a demokrácia, és a sajtó szabadságának sem áll az útjában semmi. Brüsszelben meg majd szépen úgy tesznek, mintha mindezt el is hinnék. Nem először, és nem utoljára.
Foszlányaim 2.
Milyen elbaszott országban élek? Milyen ország az, ahol a kormányzópárt derékhadához tartozó interjúalany azzal mondja vissza a már leegyeztetett interjút, hogy az időközben őt ért támadásoktól, ne a balliberális ellenzékinek titulált orgánum védje, mert abból neki csak további baja lehet!
A baloldaliságot én személy szerint kikérem magamnak, liberalizmusunk pedig magával hozza, hogy függetlenségünkhöz ragaszkodva minden véleménynek helyt adunk! Pontosabban csak adnánk, ha mindkét oldal hajlandó lenne egy olyan orgánumban megszólalni, ahol az övéitől különböző vélemények is helyt kapnak! És bármilyen hihetetlen, ezek a „véleménynyilvánítók” alkalmanként még balosok is…, ha ennek van még egyáltalán értelme, én úgy mondanám inkább: nem osztják a fideszkormány véleményét.
A „Nemnyilatkozót” magát még csak-csak megértem, semmi szükség arra, hogy a Rómáig vezető út keresztre feszített emberekkel legyen szegélyezve; épp elég galibát okozott az az Egy is, aki vélt vagy valós igazával a mártíromságot választotta.
Belátom azt is, hogy az EU-s pénzekhez való további hozzáférést – a héten megmondták a Néppártnál – csak az illiberálisból hirtelen átnevezett „kereszténydemokrácia” útján élvezheti tovább a kormányzópárt, megfosztva még attól az icipici örömtől is, hogy – amúgy jó szélsőjobbosként – a Horthy korszakra utaló jelzővel illethesse. Ennek jegyében legalább saját embereit nem kellene félelemben tartani, nem kellene őket is egy alternatív valóság Patyomkin falujába szorítani. Legalább ennyi, ha már félelem nélküli gondolat- és szólásszabadságról nem álmodhatunk.
A korrupció általános jelképe a felcsúti stadion
Timothy Garton Ash a Guardianben úgy látja, hogy ki kell zárni a Fideszt az Európai Néppártból, mert terjed az Orbán fémjelezte tekintélyelvűség és ez minden eddiginél jobban fenyegeti az EU alapértékeit. Az oxfordi elemző emlékeztet arra, hogy Magyarország egy főre vetítve mindenki másnál többet profitál az uniós támogatásokból, közben azonban beleharap abba a kézbe, amelyik Brüsszelből enni ad neki.
A lengyelek hasonlóképpen csinálják, a maguk módján orbanizálják az országot. Kaczynski nem ment olyan messzire, mint magyar kollégája, mégis nagyobb hatással lesz az egész szervezetre, ha Kelet-Közép-Európa legnagyobb gazdasága magyar módra átcsúszik puha tekintélyelvűségbe. Azaz itt alapvető kihívás jelentkezik a liberális demokráciával, a jogállammal, a szólásszabadsággal szemben.
Magyarország még nem diktatúra, de az EU nem fektette le a vörös vonalakat, kijelentve, hogy eddig és ne tovább. Mind a magyar, mind a lengyel rendszer afelé tart, hogy ne legyen liberális demokrácia. Ezek az ügyes populisták kiaknázzák, hogy már régóta elszakadt egymástól az értékek és a pénz Európája. Brüsszel javarészt tehetetlen, olyan, mintha egy sakkozó próbálkozna egy kickboxolóval szemben. Nem kétséges, ki nyer. Így Brüsszel most a támogatások megvonásával kísérletezik. Emellett igyekszik lecsapni az uniós alapok felhasználásánál tapasztalható korrupcióra. Ez azért fontos, mert ezek az államok részben a vazallusok jól tartására, részben saját zsebük megtömésére használják a brüsszeli pénzcsapot. Általános jelképe ennek a felcsúti stadion, illetve kisvasút.
A Bizottság javaslatai örvendetesek, de csak évek múltán kezdenek hatni. Ennél gyorsabb eredményre van szükség, és ezt el lehetne érni úgy, ha az EPP kitenné a magyar kormánypárt szűrét, még a jövő évi európai választások előtt. A konzervatívok arra hivatkoznak, hogy a berkeken belül jobban képesek befolyásolni Orbánt, mintha az kívül lenne. Vagyis a megbékítés klasszikus illúziójába ringatják magukat. Ám olyan erőt pátyolgatnak, amely nem egyszerűen lebontja a magyar demokráciát, de Brüsszel-ellenes, idegengyűlölő kampánnyal nyerte meg újabb mandátumát, miközben az országot elárasztotta az antiszemitizmust sugalló, Soros-ellenes plakátokkal. A Néppárt nem csupán megtűri a Fideszt, hanem aktívan támogatja azt. Ám erre immár nincs idő. Ha Lengyelország tovább megy a magyar úton, akkor a legtöbb állam a régióban megadja magát a lopakodó tekintélyelvűségnek, mégpedig az EU-n belül.
