Kezdőlap Címkék Négyes metró

Címke: négyes metró

Tíz éve történt: Demszky szerint nem csúszik a négyes metró befejezése

0

A Fővám téri állomás kivitelezése csúszik, nem lesz kész 2008 augusztusáig, de a metró befejezésének 2011 júniusi határideje tartható – mondta Demszky Gábor akkori főpolgármester a Független Hírügynökség 2007. december 14-ei tudósítása szerint.

A megbeszélés alapján a főváros írásban várja a kivitelező javaslatait arról, hogyan kezelhető a Fővám téri csúszás, illetve hogyan lehet betartani a határidőket, mert a fúrópajzs a tervezett ütem szerint halad – mondta Demszky Gábor. A főpolgármester szerint az unió kérésére tartalékidőt kellett biztosítani a 4-es metró építésénél, ezért

a 2010-es véghatáridőt 2011 júniusára módosították, ami tartható.

Nem ez volt az első eset, hogy feszültté vált a viszony a főváros és a több budapesti beruházásban is részt vevő Hídépítő Rt. között. Előtte nyáron a főpolgármester élesen bírálta a céget, illetve vezérigazgatóját az alsó rakpart építésének csúszása miatt. A munkát végül időben elvégezte a cég, a vezérigazgató viszont utána távozott.

Újabb gyanúsított Alstom-ügyben

0

A Független Hírügynökség értesülései szerint egy újabb gyanúsítottja van a nagyberuházási botránynak. Azt még nem lehet tudni, hogy közszereplőről van-e szó. A Központi Nyomozó Főügyészség a bűnrészességgel gyanúsított személyt őrizetbe vette, lakóhelyén házkutatást tartott. 

A Központi Nyomozó Főügyészség 2016 szeptembere óta nyomoz az M2-es és az M4-es metróvonalra beszerzett francia Alstom-metrókocsik ügyében vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt.

Mint ismeretes a kétezres évek egyik legvitatottabb nagyberuházása volt a négyes metró építése. A projekt tíz évig húzódott, és végig botrányok kísérték. A metróvonal végül – szerelvények nélkül (az Alstom-ügy) – 452,5 milliárd forintból készült el, ebből 181 milliárdot az Európai Unió adott rá támogatásként. A 7,4 kilométer hosszú vonal nem hozza a tervezett és elvárt utasszámot, így az ára 40 év alatt sem fog megtérülni, és lehet, hogy vissza kell majd fizetni az uniós pénz egy részét. Az építkezéssel kapcsolatban hűtlen kezelés, a metrószerelvények beszerzésével kapcsolatban vesztegetés gyanúja miatt ma is nyomoz a rendőrség.” A 2017 januárjában napvilágot látott OLAF jelentés mintegy 167 milliárd forintos károkozást tárt fel a 4-es metró beruházása során jelentésében, az Európai Bizottság ezért 76,6 milliárd forintos büntetés megfizetésére kötelezheti Magyarországot.

Tíz éve történt: Beomlott az épülő négyes metró alagútja

0

Egy gáz- és egy vízvezeték is eltört, amikor beomlott a föld az épülő négyes metró Tétényi úti megállójánál – írta tíz évvel ezelőtt, 2007. szeptember 4-én a Független Hírügynökség. Napokra le kellett állítani a fúrópajzsokat.

300 méteres körzetben le kellett zárni az állomás környékét, miután

az omlás miatt eltört vezetékből szivárgott a gáz.

Horváth Éva, a DBR Metróprojekt szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a fúrópajzsokat az automata-rendszer azonnal leállította, a pajzsok nem sérültek meg. A két fúrópajzs a felszíntől tíz méterre dolgozott, egymástól négy-öt napnyi távolságra.

Regőczi Miklós, a BKV akkori kommunikációs igazgatója azt mondta:

a talajviszonyok miatt omlott be a föld.

Szerinte az első vizsgálatok szerint olyan porlékony agyagtalajba ütköztek a szellőzőrendszer építése közben, amire ezen a területen nem lehetett számítani. Az éjszakai műszakban dolgozók időben észrevették a földcsuszamlást és el tudták hagyni a területet, így senki nem sérült meg.

Azt is mondta: a közműtérképen még nem volt rajta ez a gázvezeték, amelyet két éve éppen a metró építése miatt helyeztek át.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!