Kezdőlap Címkék Multik támogatása

Címke: multik támogatása

Egyre többért vesz munkahelyeket a kormány

Minden eddiginél többet, átlagosan 19 millió forintot fizet a kormány az idei munkahelyteremtő beruházásokhoz adott támogatásokkal. És változatlanul felülreprezentált az autóipar, miközben az illetékes miniszter is elszakadást szeretne erről.

Az év első két hónapjában 14 cégnek ítélt egyedi kormányzati döntéssel készpénzes támogatást, összesen csaknem 27 milliárd forintot – derül ki a külügyi tárca honlapján közzétett legfrissebb összesítésből.

Ezekben a cégek 1400 munkahely létesítését ígérik, vagyis átlagosan 19 millió forintba kerül az országnak egy új állás (a végösszeg ennél kisebb lesz, mert egy esetben nincs megadva a munkahelyek száma).

Ez több, mint a duplája a tavalyi átlagnak.

(Amely érték korábban szerényen emelkedett.) Sőt, a 2018 második felében adott szűk 30 milliárdból 3800 munkahely keletkezhet: ezeknél még a nyolcmilliót se éri el a fejenkénti támogatás (egy korábbi időszak átlaga 6 millió volt). A tavalyi átlagot az tolja a 10 milliós összeg közelébe, hogy december közepén került be a listába a BMW 12,3 milliárdja, amely esetében már 19 millió egyszeri ingyenpénzt vállalt a költségvetés. (És ebben nincs benne az egyéb kedvezmény, valamint az üzem teljes környékének infrastrukturális kialakítása mintegy 140 milliárdból.)

Látható tehát a mostani és a korábbi adatokból, hogy a kormány

drasztikusan növekvő támogatásokkal ágyaz meg a munkahelyeket létesítő cégeknek,

ami sok beruházás esetében veti fel a gazdaságosság kérdését: akár évekig a közösség állja szinte az összes kiadást.

A másik az örök probléma: az autóipar túlsúlya. Most is hat olyan beruházás található a listán, amelyek túlnyomó része alacsony hozzáadott értéket előállító összeszerelő jellegű termelést hoz létre vagy bővít. (Egy autóipari kutató-fejlesztő társaság is kap támogatást, ez nem az előző kategóriába tartozik.) Miközben a kormány illetékesei (és a gazdaságpolitikában rendre állást foglaló Matolcsy György jegybankelnök évek óta ígérik, hogy most már aztán megvalósul a termelékenységi fordulat.)

Ezt – a szavai szerint „leányvállalat-ország” arculatot kifogásolta decemberben Palkovics László innovációs miniszter is, hazai fejlesztések nagyobb hányadát sürgetve. (A helyzetet jellemzi az a paradoxon, hogy mindezt egy olyan autóbusz bemutatóját mondta, amelynek szinte minden fontos része a karosszérián kívül külföldi eredetű.)

Ebben a január-februári időszakban messze a legtöbbet a Mol kapta, vegyiüzem építésére 11,6 milliárd forintot. Magyar tulajdonú támogatott cégek vannak még rajta kívül is, de csak öten. Vagyis a kiosztott pénz nagyobb része ismételten valamilyen külföldi multinacionális társasághoz megy, amelyik aztán – amikor már nyereséget termel az egység – megvádolható lesz azzal, hogy „kitalicskázza” a profitot.

Ömlik az ingyenpénz a multikhoz

Szűk két hónap alatt 15,7 milliárd forintot adott támogatásképpen a kormány 13 cégnek, amelyek zöme külföldi multi. Újabb 4 autóipari vállalkozás lett gazdagabb költségvetési pénzzel. A BMW 12 milliárdja ebben még nincs is benne.

A szavakban a multik ellen harcoló magyar kormány (az előző, júliusi közzététel után) augusztus 21-e óta újabb 13 nagy cégnek nyújtott egyedi kormánydöntéssel (EKD) vissza nem térítendő támogatást új munkahelyekért cserébe – derül ki a külügy tárca honlapján megjelent táblázatból.

A 13-ból mindössze három hazai tulajdonú, a többi valamilyen külföldi, jellemzően multinacionális cég itteni részlege. Az ingyenpénzzel megdobott vállalkozások közt négy német központú; ez valószínűleg nem véletlen: a kétoldalú gazdasági kapcsokat az is erősíti, hogy a német cégek kitűnnek erős „visszafogottságukkal”, amikor a magyarországi körülményekről formálnak véleményt.

A kormány tovább nyomja az autóipari vonalat,

noha sokan figyelmeztetnek ennek veszélyére. Most megint kapott négy társaság támogatást ebben az ágazatban (például motor-részegség-, visszapillantó-tükör-gyártáshoz). Két kivétellel (szolgáltató központok, valószínűleg a vállalatcsoport egésze számára) mind ipari termelő cégről van szó, amelyek a még mindig nagyon olcsó hazai munkaerő miatt vannak és fejlesztenek nálunk.

A kiosztott 15,7 milliárd forintért vállalt új munkahelyek pontos száma nem tudható, mert két cég, a francia Ceva-Phylaxia oltóanyag-gyártó és a japán Denso, autóipari vállalat (több, mint 1,6, illetve csaknem másfélmilliárd támogatással) neve mellett nem közöltek erről adatot. Ezeket kivéve a listából 12,6 milliárd a most kiosztott pénz, amelyek esetében 1979 új munkahelyet ígértek. Vagyis darabonként 6,3 millió forintot, ami

közel egy évig a teljes bérköltséget fedezheti.

(És ebben nincs benne az általában ugyancsak odaítélt adókedvezmény, valamint esetleges állami infrastrukturális fejlesztés.) A most pénzt kapott cégek nagyobbik része az elmúlt években már élvezte a hazai támogatást korábbi fejlesztéseik fejében.

A listán az utolsó dátum múlt heti, vagyis hiányzik róla a hétfőn aláírt EKD-szerződés a BMW-vel, amely egymagában meghaladja a 12 milliárdot, fejenként a duplája a 13 cég átlagos támogatási összegének. Amely ugyancsak nem tartalmazza az adókedvezményt és a pénzbeli támogatás alighanem többszörösét kitevő infrastruktúra-fejlesztés értékét.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK