Kezdőlap Címkék MNB

Címke: MNB

Budapesten száguld a lakásár, országosan tágul az olló

Éves alapon 20 százalék feletti mértékben drágultak a lakások a második negyedévben a fővárosban, vidéken viszont az országos átlaggal megegyezően, 16 százalékkal, a községekben „csak” mintegy 12 százalékkal.

Ütemében is gyorsult a lakások éves alapon számított drágulása a második negyedévben, a megelőző három havi 17,8 százalék után 20,2 százalékkal – derül ki a Magyar Nemzeti Bank friss jelentéséből. Az országos átlag 16,2 százalék volt, ami az inflációt beszámítva 12,7 százaléknak felel meg. (Az áremelkedés számításának sajátossága, hogy a lakások árváltozását nem veszi figyelembe a KSH a fogyasztói árakban, mert ezeket a vásárlásokat beruházásként számolja el.)

Ahogyan haladunk lefelé a települések mérte szerint, a növekedés mindenütt jelentős, de

csak Budapesten haladja meg az országos átlagot.

A vidéki városokban ezzel megegyező (16,3 százalék) a drágulás üteme éves összevetésben, a községekben viszont „csak” 11,8 százalék, az inflációval korrigálva ez már 10 százalék alatti reál-árnövekedés.

Nem csak településtípusok szerint, hanem regionálisan is tágul az olló az országon belül. Közép-Dunántúlon a városokban a budapesti drágulást is lepipálva nőttek az árak (21,4 százalék), Dél-Alföldön 18,4 volt a második legmagasabb ütem. A többi régió városaiban 16-17 százalék volt a drágulás, érdekes módon Közép-Magyarországon csak bő 7 százalék.

A következő egy évben várhatóan tovább nőnek a lakásárak, ha bebizonyosodik a GKI Gazdaságkutató ugyancsak mostani prognózisa, ami az ingatlanpiac változatlan fellendülését várja. Ők 2-5 százalékos drágulást valószínűsítenek felmérésük alapján.

Spekulánsok karjaiba lökné a magyart az MNB

Túl sok a készpénz a forgalomban, jó lenne, ha sokkal több állampapírt, és akár négyszer több (!) részvényt venne a lakosság. Ezt szeretné elérni a Magyar Nemzeti Bank. A készpénz mennyisége tényleg durván nő, nyolc év alatt két és félszeresére, köszönhetően a kormány több intézkedésének.

Anyám borogass, Soros-féle spekulánsok karjaiba lökné a magyart a Magyar Nemzeti Bank! – kiálthat fel, aki azt olvassa az MNB alelnökétől, hogy túl sok a készpénz, ezt inkább a lakossági állampapír-vásárlásra és tőzsdézésre kéne fordítani. Jelentős nagyságra, mintegy 5700 milliárd forintra rúg a magyarországi készpénzállomány – mondta egy konferencián Nagy Márton.

A jövő nagy kérdése, mi lesz ezzel a jelentős készpénzmennyiséggel. Rámutatott: ha ennek kevesebb, mint a felét, 2300 milliárd forintot a lakosság állampapír-vásárlásra fordítana, akkor a mostani, lakosság kezében lévő, 5100 milliárd forintos értékpapír-állomány mintegy 45 százalékkal ugrana meg. A háztartások által megvásárolt, jelenleg 800 milliárd forint összegű

tőzsdei részvényállomány pedig 3100 milliárd forintra emelkedne, azaz majdnem megnégyszereződne,

és ez nagyon kedvező lenne a hazai gazdasági növekedés szempontjából – jelezte az MNB-alelnök.

A forgalomban lévő készpénz mennyiségének alakulását mutatja az alábbi grafikon.

Forrás: MNB

Látható tehát, hogy szinte megállíthatatlanul nő a fizikai pénz forgalma, az MNB adata szerint a fizetési tranzakciók 80-85 százalékát készpénzben bonyolítjuk. A rajz idősorán kívüli évek alapján a kép még drámaibb: 2010-hez (a kormányváltáshoz képest) a forgalomban lévő kápé mennyisége 2200 milliárd forintról két és félszeresére nőtt a mostani 5700 milliárdra, pedig azóta elment az országból vagy félmillió ember.

Túl azon, hogy hivatalos részről egyfolytában az MNB-alelnök által említett tőzsdei „spekulánsok” ellen hangolják a népet, tényleg a jövő kérdése, hogy helyes lenne-e, ha egyenesen négyszeresére dagadna a cseppet se kockázat nélküli tőzsdei befektetési állomány.

Ami a lényeget illeti, a válasz nagyon egyszerű:

a különféle megtakarítások azért nem nagyon nőnek a kívánt mértékben, mert nem éri meg.

Éppen egy éve írtuk le, hogy „megeszi az infláció a megtakarítást, és jelenleg alig van olyan pénzügyi lehetőség, ami ezt megelőzné. A szinte láthatatlan kamatok jó ideig maradhatnak.”

Az infláció azóta jócskán megugrott, a jegybanki alapkamat nem mozdult, az inkább irányadónak tekinthető bankközi kamatláb (Bubor) is éppenhogy feljebb kúszott. A végeredmény tehát ugyanaz.

A banki hozamokra – és ezzel a megtakarítások elhelyezésére – éppenséggel a kormány adta fel az utolsó kenetet, amikor hét éve

bevezette a különféle tranzakciós különadókat,

amiket a pénzintézetek annak rendje, s módja szerint tovább is adtak az ügyfeleknek.

Amikor pedig – a felháborodást látva – adómentessé tették havi 150 ezer forint készpénz felvételét, csak megerősítették a készpénzhez amúgy is erős ragaszkodást.

Az viszont tény, hogy

a kormánynak nagyon kell a pénz,

mert az uniós támogatások alig csöpögnek, az előlegként kifizetett pályázati összegek már ezermilliárdos tételre rúgnak. A kormány mindenhonnan szeretne pénzhez jutni: önkormányzattól és lakosságtól, bárhonnan.

Degeszre keresi magát az állam és az MNB a gyenge forinton

Miközben a forint gyengülése növekvően inflálja el a jövedelmeket, az állam és az árfolyamra nem reagáló jegybank százmilliárdokat keres. A gyenge forint emellett a hitelkamatokat is láthatóan nyomja felfelé.

A forint jelentős és rendkívül rapid gyengülését tapasztaltuk meg áprilistól kezdődően, az euróval szembeni árfolyam többször is rekordot állított be 330 feletti értéken. Az év elejétől számolva július végéig 6 százalék volt az értékvesztés – a dollárral szemben, annak „saját jogú” erősödése miatt, ennek majdnem duplája.

Az ennek következtében meglódult infláció hatásait mindenki megérzi a bolti árakban, a benzinkutakon (a héten ismét átlépte a 400 forintot a benzin literje), a nyaralási költségekben, a korábban lekötött szervezett utak egy része is megdrágult. A kurzus az elmúlt pár hétben némileg lejjebb szállt, de most is négy százalék feletti az euróval szembeni leértékelődés januárhoz képest.

Az ábra azt szemlélteti, hogy a térségben messze a forint szenvedte el a legnagyobb romlást az euróhoz viszonyítva. (Feltűnő a lej stabilitása.)

Forrás: Eurostat/GKI

Ennek egyetlen jelentős oka van: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – a nagyjából egységes piaci állásponttal szemben – kitart a 0,9 százalékos alapkamat mellett, miközben a térség többi országában már ezt meghaladó az irányadó ráta. Ennek következtében komoly tőkekivonás indult el, a mélybe taszítva az árfolyamot.

Azt tehát látjuk, hogy ki veszít. Vannak azonban nyertesek is. Röviden: maga a költségvetés és a devizatartalékot kezelő MNB. A GKI Gazdaságkutató hívja fel a figyelmet arra, hogy

elsősorban a jegybank a haszonélvezője a forint kókadozásának,

mert minden 1 százalékos leértékelődés 70-80 milliárd forint nyereséget hoz neki azzal, hogy a korábban felvett külföldi hitel forint értéke ennyit emelkedik. A csúcsértéken átértékelt pénztömeggel tehát 420-480 milliárd forint marad az MNB-nél.

Marad, mert az Orbán-kormány felszámolta az MNB-nek azt a korábbi kötelezettségét, hogy ha többlete támad az árfolyamműveleteken, azt köteles befizetni a költségvetésbe – és persze, fordított esetben megkapja a veszteséget a kincstártól.

Ezekből a nyereségekből korábban már rengeteg pénzt keresett az MNB, és ebből hozta létre alapítványait és finanszírozza a monetáris politikától teljesen idegen programokat (műkincsvásárlás, felsőoktatás, műemléki épületek megvétele, irodaház bérbeadása).

A másik nyertes maga a költségvetés, amelyet valószínűleg inkább semlegesen (kiegyenlítetten) érint az árfolyam alakulása, vagyis nem kell újraírni a büdzsét. Ám a kincstárnak jelentős kintlevősége van Brüsszellel szemben. Az unió ugyanis – valószínűleg a rengeteg kifogás miatt is – egy csomó pénzt nem utalt át ebben az évben.

A Pénzügyminisztérium tájékoztatása alapján június végén ezermilliárd forint volt az uniós pályázatok nyertesei számára kifizetett előleg és a megérkezett alig 160 milliárd különbözeteként keletkezett hiány. Attól függően, hogy az euróban utalt pénzt milyen kurzuson váltják át, keletkezhet kisebb vagy nagyobb nyeresége a költségvetésnek, amely 311 forinttal számolt az idei büdzsében. A GKI 320-as árfolyamnál 300-350 milliárdos többlettel számol.

Vagyis 720-830 milliárd forintra is rúghat az állam nyeresége azon, amin a többség inkább veszít.

Csak összehasonlításképpen: idén például az összes jövedéki adóból ezermilliárdot tervez beszedni az állam.

Lesznek más vesztesek is, például azzal, hogy a forint leértékelődése következtében elkezdett felfelé kúszni az államkötvények hozama, ami pedig irányadó a bankok kamatgyakorlatára nézve. Ennek egyértelmű következménye, hogy júniusban elkezdtek drágulni hitelek, illetve a törlesztőrészletek, ami elsősorban a nagy összegű lakáskölcsönöket érinti kedvezőtlenül.

Matolcsy menne? Vagy ez kremlinológia?

Az már bizony politika, amikor a jegybank elnöke akkora frontot nyit, mint tette azt a nyilvánosságra hozott 180 pontos, a versenyképesség erősítésére fókuszáló, a demográfiától az adórendszerig mindenre kiterjedő programjával. Nem lenne váratlan, ha a pénzügyminiszter erre felvonná a szemöldökét  ha nem is jogi, de szakmai és szokásjog alapon – így látja Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, korábban ipari miniszter.

Matolcsy jegyzi a 180 pontos versenyképesség-javító programot. Ez nem tipikusan a jegybank feladata. Mutathat-e ez abba az irányban, hogy van alapjuk a pletykáknak, melyek szerint Matolcsy megunta a jegybankárságot és visszamenne gazdasági miniszternek – akár nem miniszteri hanem bármilyen rangban, de ő lenne a gazdaság irányítója –, Varga Mihály már amúgy is ismét klasszikus pénzügyminiszter, a jegybank élére pedig kineveznének valakit, a pletykák Rogánról szólnak – vetettük fel. A vélekedéseket egyébként az is alátámasztja, hogy Matolcsy hivatali mandátuma a Magyar Nemzeti Bank élén egy év múlva lejár.

„Nem szeretnék reflektálni a kreminológiai összefüggésekre, arra, hogy van-e másodlagos szándéka az intézményvezetőnek azzal, hogy ilyen kérdésben megszólal,

azt viszont érdemes  feszegetni, hogy a jegybanknak van-e keresnivalója – nem is jogköre –  gazdaságpolitikai kérdésekbe – válaszolta megkeresésünkre Bod Péter Ákos, aki korábbi jegybankelnökként, illetve ipari miniszterként ült már az asztalnak mind a két oldalán. Erre pedig szerinte az a válasz, hogy a jegybanknak a kormányzattól való – a  magyar jogrend és különösen az európai szabályozói rendszer által elvárt – függetlensége azt jelenti, hogy a kormányzat nem szól bele a jegybank monetáris politikájába (kamatszintet például nem illik kommentálnia) – emlékeztet a szakember, hozzátéve: az már inkább szokásjog, hogy a jegybank nem kommentál például adórendszerbeli intézkedést, kivéve, ha annak köze van az ő hatáskörébe tartozó folyamatokra, például egy adóemelés megemeli az inflációt.

De a szűk értelmezésen mindenképpen túl megy, ha a jegybank állást foglal abban, hogy szülessen több gyerek, változzon meg az adórendszer.

Igaz, az MNB benne van a Költségvetési Tanácsban is, s általában véve is, ha költségvetési kérdésekben állást foglalhat, sőt el is várják tőle, akkor szinte mindenbe beleszólhat, szinte mindennek van valami köze az államháztartáshoz.

Én megengedő vagyok – szögezte le –, de ez nem szükségszerű, hanem vállalt feladat a Magyar Nemzeti Bank részéről, ami nem tükrözi a jogi normákat. Ugyanakkor felmerül, hogy ha az MNB-nek ilyen részletes véleménye van a gazdaságpolitikáról, akkor ne szisszenjen fel, amikor esetleg a Pénzügyminisztériumnak is részletesebb véleménye van a monetáris politikáról. „és én most nem személyekről és ambíciókról beszélek, hanem intézmények közötti potenciális surlódásokról” – húzta alá.

„Ugyanakkor a mai magyar viszonyok között nincs akkora jelentősége az intézmények közötti viszonyoknak, látjuk, hogy erősen központosított rendszerben mindegyik intézmény autonómiája véges; a viták ma nem két intézmény között dőlnek el”

– jegyezte meg Bod Péter Ákos.

2010 előtt a jegybankigyekezett kimaradni a gazdaságpolitikai vitákból

(a nyilvánosság előtt mindenképpen), igaz, azt nem tudni, hogy a Matolcsy-féle program a kormány felkérésére történt-e. Mert ha a kormánytól jön megkeresés, azt a jegybank nem igen szokta elhárítani – mondta, saját tapasztalatait is felelevenítve. Például amikor 1993-ban, amikor bezuhant a GDP, léltrejött egy élénkítési munkacsoport, amelynek  a munkájában részt vett az MNB apparátusa és személy szerint ő is.

Az más kérdés – emlékezett vissza –, hogy kapott ő hideget és meleget is a gazdasági sajtótól és a politikától amiatt, hogy sérti a jegybank függetlenségét ez a tevékenység,

pedig akkor még elég nagy volt eleve az érintkezési felület az MNB és a kormány között, mivel a külső adósságot nagyobb részt akkor még a jegybank menedzselte.  Ugyan a kormány támogatása benne van a jegybanktörvényekben, de az is, hogy ez a támogatás nem keresztezheti, gyengítheti az elsődleges célját – húzta alá.

Viccelődik a szakma a Matolcsy-terven

Többen elhárították, hogy véleményezzék az MNB versenyképességet növelni hivatott dolgozatot. Akik vállalták, azok helyenként „tanúi” magasságba emelkedve kommentáltak: „a nép ellensége”, másnál a kognitív disszonancia példáját látják.

Féltucat ismert közgazdászt, egyetemi oktatót, rendszeresen nyilatkozó befektetési szakembert, kutatót kerestünk, hogy véleményt kérjünk a Magyar Nemzeti Bankban jegyzett, kedden napvilágot látott száz oldalas dolgozatról. Ez Magyarország versenyképességi fordulatának feltételeit és a javasolt intézkedéseket veszi sorra 180 pontban, több nagy területre (például adózás, oktatás, egészségügy, demográfia, közigazgatás) bontva.

A miniszterelnök által életre hívott Versenyképességi Tanács számára készült jelentés lényege, hogy vagy végrehajtja az ország a javasolt reformokat, és akkor tartósan magas növekedéssel 2030-ra eléri Ausztria akkori fejlettségének 80 százalékát, vagy marad a jelenlegi pályán alacsony növekedéssel, és beszorul mostani helyzetébe. Ismertetőnk az MNB-tanulmányról itt olvasható, véleményírásunk pedig itt.

Az eddig megjelent kommentárok többsége arra a következtetésre jutott, hogy a célok és főleg a felvázolt javaslatok

homlokegyenest szemben állnak a nyolc éve látott kormányzati politikával,

főleg az oktatásban és az egészségügyben. Amely politika megalapozásában miniszterként, majd formálásában MNB-elnökként Matolcsy György mélyen részt vállalt.

A felkért szakemberek többsége szabadságára hivatkozva hárította el a véleményezést, akadt, aki éreztette, hogy örül, amiért még nem olvasta, s volt, aki közölte: a megjelent híradásokat megismerve nem is érdekli.

Ketten álltak kötélnek, a beszélgetések helyenként kisiklottak a szakma komoly pályájáról. Molnár László, a GKI vezérigazgatója szerint a Matolcsy jegyezte anyag szép álmok gyűjteménye. Ausztria jelzett „befogása” nem reménytelen, de kéne hozzá a sógorok némi közreműködése, például „egy kis válság” náluk – mondta.

A kutató szerint is szöges ellentétben áll a jelenleg is folytatott gazdaság- és társadalompolitikával az MNB-s feladathalmaz. Egyébként pedig az oktatásban 10-15 év, az egészségügyben ennél is hosszabb a mély reformok „kifutása”,

a 2030-ig szóló kitekintés nem értelmezhető

– mondta.

Egy harmadik kutató, aki – mint mondta, nem olvasta a művet – egyedül a többedszer előkerült „utoléréses” célt kommentálta: „nettó marhaság”.

Ha mára ennyit tudtak kihozni a gazdaságból, ami pár év múlva – reformok nélkül – 1,4 százalékos éves növekedésre elég – ahogyan az MNB-ben írják -, akkor

a kormányt el kell csapni, mert az ilyen kormány vezetőjével együtt rossz

– fordította le a maga értelmezésére Matolcsy állítását a GKI vezérigazgatója. Ez a kormány és a miniszterelnök tehát

„a nép ellensége”

– fűzte hozzá Molnár László a régi frazeológiát idézve.

Osztja ezt a gondolatmenetet Felcsuti Péter, volt bankvezető. Elképzelte azt a jelenetet, amikor Orbán Viktor elolvassa és megérti a matolcsyi kritikát. Szerinte azonban ez egyikükben se fog törést okozni. Ez maga a kognitív disszonancia: eddig a „hazát mentettük”, most következhet a dinamizálás, a versenyképesség feljavítása – mondta a bankszövetséget is évekig vezető bankár.

Matolcsy időről időre előáll ilyen nagy szabású programmal (két éve az MNB már készített egy rövidebb áttekintést),

ami Orbánnak nagyon tetszik, aztán nem történik semmi

– így Felcsuti Péter. Szerinte Orbán politikája, felfogása tökéletesen alkalmatlan a felvázoltak végrehajtására, de kétséges, hogy egyáltalán lenne benne szándék erre.

Mindent centralizáltan, az érintettek (tanárok, egészségügyiek, vállalkozások érdekképviseletei) nélkül, velük nem egyeztetve, de erőszakosan átnyomva nem lehet eredményesen átalakítani ilyen nagy rendszereket – mondta még.

Molnár László jól érzékelhető iróniával értelmezte azt a javaslatot, hogy lényegében a teljes közoktatást legalább két nyelvűvé tegyék, noha egyre kevesebb a nyelvtanár. Szerinte ez nem azt jelenti, hogy a magyar gyerekek fognak angolul felvételizni a középiskolába, majd ott érettségizni, hanem azok,

akik az összeomló Nyugatról ebbe a csodálatos, prosperáló országba menekülnek.

Amúgy a GKI vezérigazgatója szerint ez a javaslatcsomag arról szól, hogy Magyarország ellen egy sor kötelességszegési eljárást indított az unió a felzárkózást szolgáló támogatások elszórása miatt. Például mert a 16 évre leszállított tankötelezettség és a szakképzés „reformja” következtében felszökött a mindenféle tudás nélküli, sőt, félanalfabéta fiatalok idő előtti kiáramlása az iskolákból. Matolcsy javaslata, hogy ezt az arányt a felére kell csökkenteni, ugyan szembe megy a kormányzati felfogással, de legalább bemutatható Brüsszelben, hogy „ezt tervezzük”. Legfeljebb nem teljesül ez se, és ha több ilyen lesz, rá lehet fogni erre a program kudarcát – mondta Molnár László.

Felcsuti Péter egyetlen pozitívumot fedezett fel a munkában. Azt, hogy a döntéshozók környékén

felismerték: baj van.

Közeleg az idő, amikor az uniós támogatásoknak ebben a bőségben és a mostani feltételekkel végük lesz, és akkor leáll a növekedés legerősebb motorja.

Reszkess Ausztria! Majd jövünk!

„Rövid leszek” – kezdte a tájékoztatóját tegnap a versenyképességi tanács megbeszéléséről kilépve Varga Mihály pénzügyminiszter. Azt mondta: „A mai ülésen két anyagot tárgyaltunk meg: van egy jegybanki anyag, ami versenyképesség-javító lépéseket vesz számba és az innovációs minisztérium is versenyképességi célokat tűzött ki.” Mindezt úgy vezette fel, mintha az MNB 180 pontos, 2030-ig szóló „cselekvési javaslata” fejlődésünk egyedüli záloga volna. Mintha megtalálta volna a kormány a bölcsek kövét, ami végre, évtizedes álmaink beteljesítőjeként segít utolérnünk a fejlett Nyugatot.  

 Magyarországnak végre kell hajtania a versenyképességi fordulatot, hogy fenntarthatóan gyors növekedési pályára kerüljön. Ennek nyomán Magyarország felzárkózhat a fejlett, nyugati országok életszínvonalára, ellenkező esetben azonban beleragadunk a közepes jövedelmű országok csapdájába. (MNB 2018.)

Gazdaságunk egészségesen fejlődik. A termelés fejlesztésében, arányaiban, szerkezetének alakításában szem előtt tartjuk hazánk belső adottságait, a szükségleteket. Gazdasági tevékenységünk vezérlő elve: a gazdaságosság fokozása, a termelékenység emelése, az önköltség csökkentése. Arra törekszünk, hogy maximálisan növeljük a nemzeti jövedelmet, a felhalmozás, a fogyasztás arányait pedig – az ország mindenkori belső és külső helyzetét figyelembe véve – úgy alakítjuk, hogy rendszeresen emelkedjen az életszínvonal, és megvalósítsuk a termelés bővítéséhez szükséges beruházásokat. (MSZMP VIII. kongresszusa, 1962.)

A fenntartható növekedésnek van néhány feltétele: az átgondolt fegyelmezett gazdaságpolitika, az alrendszerek megfelelő működtetése, egészségügy, oktatás, kutatás-fejlesztés, uniós források elköltése, infrastruktúra fejlesztése, a hatékony állam működtetése, a költségvetési fegyelem, a csökkenő adóék, a termelékenység javítása, a szakképzett munkaerő, a folyamatos alkalmazkodás, pl. ipar 4.0, digitális technológia. (Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács keddi ülését követő tájékoztatón, 2018.)

A beruházások fontos követelménye: a kapacitások optimális nagysága, amely lehetővé teszi a legkorszerűbb technológia alkalmazását, a nemzetközi műszaki színvonal elérését. A társadalmi termelés növekedése lehetővé teszi, hogy jelentősebb legyen a reálbérek, a reáljövedelmek emelése. A rendelkezésre álló eszközöket arra fogjuk felhasználni, hogy az átlagbérek növelése mellett tovább javítsuk a bérarányokat, könnyítsük a kis jövedelmű családok helyzetét. (MSZMP VIII. kongresszusa, 1962)

Magyarország 2030-ra Európán belül az öt legjobb ország közé kíván kerülni, ahol érdemes élni és dolgozni. A versenyképességi reform hatására javulhat a termelékenység, 10 év alatt megduplázódhatnak a reálkeresetek, és teljes foglalkoztatás mellett 4-4,5%-os GDP-növekedés érhető el tartósan. (Varga Mihály pénzügyminiszter, a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követően)

Az életszínvonal emelkedik, a kiskereskedelmi forgalom öt év alatt 23 százalékkal növekszik, a ruházati cikkek forgalma 15 százalékkal nő. (MSZMP VIII. kongresszusa, 1962.)

Az MNB friss jelentésében szembenézett azzal, hogy milyen makrogazdasági pálya vár Magyarországra, ha nem valósítjuk a szükséges reformokat: ebben az esetben az egy főre jutó GDP-nk és a keresetünk nem fog közelebb kerülni Ausztriához, és az átlagos potenciális növekedés 1,4%-os lehet. (MNB 180 pontos javaslata, 2018.)

Ipari termelésünk növekedése majdnem háromszorosa a kapitalista országokénak. Kidolgozzuk 20 éves gazdaságfejlesztési tervünket. A következő időszakban a nemzeti jövedelmet négyszeresére emeljük. Gazdaságunk szerkezetét – benne az ipari és mezőgazdasági termelés összetételét – úgy alakítjuk, hogy a termelés növekedése gyors legyen. A termelés minden ágában biztosítjuk a legfejlettebb technika széles körű alkalmazását. Az ipari termelést legalább ötszörösére emeljük, Az ipar termékeiben jussanak túlsúlyra a magas technikai kultúrát képviselő ágazatok, a gyártási technológiában pedig kövessük, és a hazai körülményeknek megfelelően alkalmazzuk, a világszerte tapasztalható fejlődés irányvonalát. A mezőgazdasági termelést országunk kedvező adottságainak maximális kihasználásával 20 év alatt két-, két és félszeresére növeljük. A társadalmi termelés gyors növelése lehetővé teszi az életszínvonal nagyfokú emelését. Az egy főre fogyasztás 20 év múlva magasabb lesz, mint Ausztriában. (MSZMP VIII. kongresszusa, 1962.)

A fenntartható növekedés és a méltó életkörülmények megteremtésének eszköze a versenyképesség, amihez erős vállalatokra, stabil munkahelyekre és növekvő bérekre van szükség. A gazdaságpolitika célja az, hogy 2030-ra Magyarországon még jobb legyen élni, dolgozni és tanulni. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 2030-ig szóló stratégiájának kiindulási alapját a fenntarthatósági szempontok jelentik, és a minisztérium tevékenységét a következő négy évben is ezeknek a céloknak rendeli alá. (György László államtitkár, ITM, 2018.)

A két idézet-csomag születése között kereken fél évszázad telt el. Akik már annak idején – 1962-ben – is figyelemmel kísértük a bejelentéseket, már meg sem lepődünk a hasonlóságokon. Mintha 56 év alatt mi sem történt volna. Mintha egy tapodtat sem változott volna a világunk. Akkor is, most is azt ígérték nekünk, ha türelmesek leszünk, és 20-30 éves terveket gyártunk, mire azok teljesülnek, már csak egy lépésre leszünk attól, hogy úgy éljünk, mint az osztrákok.

1980-ra nem jött be. Most reménykedjünk, Matolcsy majd 2030-ra beváltja. Talán. Addig reszkess Ausztria, jövünk!

Matolcsy őszinte beismerésben, de számít ez bármit?

Büntetőeljárásban ismerik ezt a kifejezést, amikor a (nem feltétlenül értelmileg) terhelt megvallja vétkét, megváltva ezzel a későbbi büntetés egy részét. Fogalmam sincs, mi járt Matolcsy György fejében, amikor papírra vetette most nyilvánosságra hozott 180 lépéses javaslatukat a versenyképesség elérése érdekében. Ami azt illeti, azt se tudom, az ő fejéből pattantak-e ki a száz oldalas mű alapvetései, vagy ő csak aláírta a kevés megmaradt jó szakember apparátusa által a jegybankban készített javaslatokat.

Az mindenesetre egyértelmű, hogy ez az összeállítás, amit kedden legott meg is vitattak a pénzügyminiszter és az innovációs miniszter társaságában, súlyos beismerése annak, hogy a kormány eddigi gazdaságpolitikája maga a zsákutcába vezető út. Ergo minden, amit

eddig csináltak, és amit – ismét csak Matolcsy vezetésével – a magyar „tündérmeséről” hét év alatt összeálmodtak, az a tartós leszakadáshoz vezet.

Fehéren-feketén leírják, hogy ha az ország nem hajtja végre az általuk javasolt reformot, akkor huss, elillan a növekedés, és bottal üthetjük a sógorok lába nyomát (az azért önmagában vicc, hogy az elmúlt időben ahány megnyilatkozás, annyiféle időpont az utolérésről; a hatvanas évektől e tájékon jól ösmerjük ezeket a vágyvezérelt, az akarat mindenhatóságában mélyen hívő gondolkodást).

A javaslat hemzseg az olyan tételektől, amelyek szöges ellentétei az elmúlt évek gazdaság- és társadalompolitikájának. Nem csak úgy általában javítani a közoktatást (és nem köznevelést, ahogyan a fideszi újbeszél mondja), hanem a minden képzettség nélküli korai iskolaelhagyást csökkenteni, digitális ismeretek oktatása, általánossá téve a legalább kétnyelvűséget a tanításban, hogy csak néhányat említsek.

Vessük ezt össze a 16 évre leszállított kötelező oktatási idővel, a pocsék minőségű „kincstári” tankönyvekkel, a mindent eluraló centralizációval, az iskolák önállóságának kiirtásával, a kizárólag a hűségen alapuló személyi döntésekkel (amely már az ötvenes-hetvenes évtizedek ijesztő kontraszelekcióját idézi fel). Nem beszélve a Parragh-féle elmebeteg „szakképzéssel”.

Nem sorolom. És ez csak egyetlen terület, ne is beszéljünk az egészségügyben, mondjuk, az „alapszűréseket mindenkinek” javaslatáról, miközben súlyos betegségek első lépésére, a megfelelően gyors diagnózisra sincs pénz (meg aki megcsinálja).

Jellemző, hogy talán a legkevesebb (a fentiekben idézett) konkrétum éppen magukban a javallt gazdasági intézkedésekben van. Persze, hisz ekkor még inkább kiviláglana az eddigi gyakorlat értelmetlensége, de legalábbis iszonyatosan pusztító mivolta. Az, hogy gyorsuló sebességgel éljük fel a jövőt, és ijesztően közelg (cca három, esetleg négy év múlva),

amikor hirtelen zuhan be a magyar gazdaság szinte egyetlen támasza, az uniós támogatás.

És persze ha konkrét gazdasági intézkedések sorjáznának a színes-szagos ábrákkal teletűzdelt dolgozat lapjain, akkor válaszolni kellene (no, azért így is) korunk egyik legfeszítőbb kérdésére (az után természetesen, hogy „mit keres Oszkó Péter a Wizz Airben?”), hogy

mibű?

Merthogy Matolcsy és csapata a szerintük is itt lopakodó lecsúszás-veszély elkerülésére javasolja a minimálisan is több ezer milliárdos csomag(ok) véghezvitelét, de a dolgozat logikája alapján ennek végeredménye teremtené meg a tartós növekedést, vagyis ekkor lenne annyi többletpénz, ami viszont annak előtte kellene.

Ezt az ellentmondást nem ártana feloldani. Mert erre nem elég a kádári „reform” földszintes bölcsessége, a

„dolgozzunk többet és jobban, elvtársak!”,

aminek jegyében ’85-86-ban sikerült megduplázni az államadósságot.

Tekintsünk el pár pillanatra

a kormányzati gazdaságpolitikához Orbánnak amúgy nyolc éve ténylegesen fülbe súgó

Matolcsy szerepéről és megítéléséről. Arról, hogy mennyire ciki, amikor a világ szinte minden pontján a legkomolyabbnak elismert intézmények egyike, a központi bank élén nálunk olyan ember áll, akinek nem hogy összesúgnak a háta mögött sokat mondó szemjátékkal kísérve, hanem a szakma nagy része egyszerűen kiröhögi. Mert – mondják – az ilyen poszthoz nélkülözhetetlen tudásmélység hiányzik nála, a tudományos tanok (még ha kockázatosan újítók is volnának) helyét fantazmagóriával tömi ki. (Néhány korábbi „csoda” a jelzett személytől itt olvasható.) Amikor a közgazdasági tudományosság jeles, és nem megfontolatlan véleményalkotásáról ismert tagja azt mondja négy szem közt, hogy „ez egy idióta”, a mindenfelé mesélt különféle sztorikat pedig hagyjuk is, akkor el kell gondolkodni jövőnkön.

Beszéljünk inkább arról, mennyire komolyan vehető ez az egész dolgozat, amely – kétség ne legyen iránta –

tényleg időben érkezett, ha nem a huszonnegyedik órában.

Mert amíg folytatható az országos emberkísérlet és pilótajáték (felül ömlik az uniós pénz, az alsó négymilliótól még van mit elvenni), addig mehet a bohóckodás a tudatlan törzsi varázsló hozzáértéséhez mérhető magabiztos „társadalomátépítéssel”, a voluntarista reformok és tervek sorozatával.

Amihez szépen hozzásimul a Matolcsytól amúgy, hmm, távolságot tartó Varga főpénzügyér is, aki arról beszélt – az orbáni álmot delirálva – ma, hogy „Magyarország 2030-ra Európán belül az öt legjobb ország közé kíván kerülni, ahol érdemes élni és dolgozni”.

Holnap azonban szembejön a valóság.

„Szülessen több magyar gyermek” – ezt most olvasni is kínosan röhejes vágyálom, de nemsokára maga lesz a rémálom, amikor azt látjuk, hogy ennek semmilyen alapja sincs a tömeges nyomor és kimenekülés közepette.

Mert ez a XIX. század végi-XX. század eleji időket idéző orbáni újrendiségi világképkép és a modern kor kíméletlen követelménye

kábé úgy passzol egymáshoz, mint a kőbalta az információs társadalomhoz.

A történelem bőséges bizonyítékkal szolgál arra, hogy prosperitás, hogy ne mondjam boldog társadalmi viszonyok közepette folyamatos fejlődés csak olyan viszonyokban lehetséges, amelyeknek minden elemét éppen most számolja fel a NER. A versenyt, s nem csak a gazdaságban, hanem a szellem világában is, az autonómiát az élet minden területén, a félelem nélküli alkotó szabadságot, a szó eredeti értelmében vett meritokratizmust satöbbi, satöbbi.

Kevésbé elvontan. Korszerű tudáson alapuló, digitális közszolgáltatásokra épülő társadalomban, az éppen szükséges méretűre fogott bürokráciával (most n+1-ik alkalommal beszélnek százezres tömeg átirányításáról a magángazdaságba) egyre hatékonyabban termelő gazdaság – nagyjából ezeket irányozza elő a Matolcsy-féle terv – némethszilárdokkal és mészároslőrincekkel, folyamatosan centralizáló hatalmi berendezkedéssel, mind pazarlóbb és rohamosan leépülő, sőt, szétzüllő közigazgatással és persze az ország szétlopásával, nos, ez

pont annyit ér, mint a bolsevik rezsimek akárhány ötéves terve a már akkor is „hanyatló” Nyugat közelgő megelőzésének ábrándjával.

Innen nézve voltaképpen mindegy is, mi jár Matolcsy fejében.

MNB: most jön a neheze?

Még csak most jön a neheze, és az MNB-ben fogalmuk sincs, mit csináljanak – mondta egy volt jegybanki vezető munkatárs a Független Hírügynökségnek a nemzeti bank forintgyengülés közbeni tétlenségéről. Egy másik egykori MNB-s úgy látja, hogy „megpróbálják megúszni” a kamatemelést, de ez aligha sikerül.

Elborult, doktriner monetáris politikát folytat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetése, és beleragadt az extrém laza kamatpolitikába – mondta el egy korábbi jegybanki vezető munkatárs a Független Hírügynökségnek arra a kérdésre, hogy mi várható. A piac

egyre inkább kamatemelést követel, az MNB vezetése pedig hallgat,

semmitmondó közleményszövegeken kívül nem mondanak semmit.

Az Index hétfői írása szerint kettészakadt az MNB apparátusa, vannak, akik már lépnének, a másik fele ki akar tartani a 0,9 százalékos (az eurót használó országokon kívül) a társég immár legalacsonyabb alapkamata mellett.

Forrásunk szerint semmi rendkívüli nem történik, a forint árfolyamzuhanása mögött nem spekuláció áll (ezt vallja egyébként az MNB is), hanem törvényszerűség: a pénzbőség lassan elmúlik a világban, az infláció emelkedőben van, az olaj ára se süllyed. Trend lett a kamatemelés, és ezzel megy szembe az MNB, a befektetők pedig oda viszik a pénzüket, ahol kisebbek a kockázatok, és ráadásul több nyereséget érnek el (például az Egyesült Államokban).

Az inflációt is beleszámoló reálhozam nálunk mínusz 2,5 százalék,

ki az a bolond, aki itt tartja a pénzét?

– mondta a volt MNB-s.

Még csak most jön a neheze, és fogalmuk sincs, mit tegyenek – értékelte a helyzetet a szakember, aki szerint muszáj lesz kamatot emelnie a Monetáris Tanácsnak (MT). A piac nem hisz az MNB-nek, ezért az elmúlt időszak nemzetközi hatásai a valóban ingatag gazdaságok (török, argentin) devizái mellett

csak a forintot ütötték meg,

noha a magyar gazdaság állapota a főbb mutatók alapján jelenleg szilárd – mondta a forrás.

Nehezíti a helyzetet, hogy a döntéshozó MT-ben – az egy Nagy Márton alelnök kivételével – nincs komolyan vehető szakértője ennek a területnek, olyan, aki kiemelkedő elméleti vagy gyakorlati tapasztalatú lenne – említ egy másik szempontot. Mint mondja, Matolcsy György MNB-elnök vezette be azt a gyakorlatot, hogy

érdemi viták se nagyon vannak

a monetáris politikai igazgatóság által készített szakmai előterjesztésekről. Ráadásul ez utóbbi, a stáb se olyan összetételű már, mint a megelőző jegybankelnökök idején volt – tette hozzá.

A megkérdezett volt MNB-s egyetért azokkal, akik szerint komoly hitelességi válságban van a jegybank, amely a végletekig kitart a nem-cselekvés mellett. Ami persze részben érthető – nem csak azért, mert hosszú ideje ezt tudatja a külvilággal -, hanem mert rengeteg pénzt öntött a piacba a növekedési hitel gyanánt, amit nullás kamattal adtak oda a kereskedelmi bankoknak.

Ha emelkedésnek indul a kamat, azon még nagyobb lenne az MNB vesztesége.

Egy másik volt vezető, egykori MT-tag arra tippel, hogy most nem fognak semmit se csinálni, „megpróbálják megúszni”, hátha tartós lesz a mai erősödés. Szerinte az MNB-nek elvileg lennének más eszközei is a kamatemelésen kívül, de egyetért azzal, hogy rendkívül megroppant az intézmény hitelessége, ami esetleg valóban csak ezt a lehetőséget hagyja meg számára.

A két szakember osztja azt a véleményt is, hogy kisebb léptékű, egy-kéttized százalékpontnyi kamatemelés pedig valószínűleg nem is lenne elegendő.

Nagyot erősödött, most gyengül a forint

Délelőtt hirtelen erősödött a forint, 327,31-ről azonban ismét felfelé megy a grafikon az euróval szemben. Ma – nem kamatdöntő – ülést tart a Monetáris Tanács, a piacon terjedő várakozás kamatemelésre vonatkozik.

Minden előjel és látható ok nélkül délelőtt hirtelen erősödni kezdett a forint, az euróval szemben a 330-as nyitó értékről 327,31-ig futott. Ott aztán megfordult a trend, most már ismét 328 felett jár a kurzus.

Mindeközben az állampapírok hozamai kissé emelkedtek, amelyből a Portfolio azt a következtetést vonta le, hogy erősödtek a kamatemelési várakozások.

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa egyébként ma tart ülést, de ezen – hacsak nem történik valami drámai – nem várható az alapkamatra vonatkozó döntés, előzetesen közzétett naptára szerint ez legközelebb e hónap 24-én lehetséges. Nagy Márton, az MNB alelnöke előző nap a parlamentben az atv kérdésére megismételte korábbi nyilatkozataikat, hogy

a korábbi közleményükben foglaltak (vagyis, hogy az infláció az egyedüli fontos szempont) az érvényesek, illetve hogy a piaci folyamatok függvénye az árfolyam.

Akkor egyébként ennek közzététele után óriási zuhanást produkált az árfolyam, amelyet egy pánikszerű – néhány szerkesztőségbe elküldött – e-mail követett. Ebben lényegében bejelentették, hogy hosszabb távon (1-2 év) nem tartható fenn a jelenlegi nagyon alacsony alapkamat.

A jelek szerint a kormányt se nagyon izgatja a forint sorsa. Hétfőn a parlamentben a válaszadásra kijelölt államtitkár csak a lényegről nem beszélt, amikor Mellár Tamás a kormányszóvivő múlt heti spekulánsozós megjegyzését számon kérve éppenséggel a legtöbb információ birtokában lévőket gyanúsította meg azzal, hogy nagyot akarnak keresni az árfolyamon.

Jelenleg leginkább a hitelességi válság az MNB egyik legnagyobb gondja a kérdésben.

Nincs megállás: 330 felett a forint

Déli tizenkettő után a forint átlépte a 330-as eurókurzust. Nincs jele annak, hogy bármi képes lenne megállítani az elszabaduló árfolyamot.

Nem sokkal dél után a lélektaninak tekintett 330-as határt átlépte a forint az euróval szemben, majd rövid idő elteltével visszalépett. Most 329,7-en áll az index.

Egyelőre semmi jelen annak, hogy képes lenne magától magához térni a forint. Elemzők a napokban egyértelműen „irányként” a 330-340-et jelölték meg.

Mindenki a Magyar Nemzeti Bank beavatkozására vár. Ám – ahogyan nem sokkal ezelőtt közzétett – írásunkban Felcsuti Péter elmondta, az MNB komoly hitelességi válságban van, csapdahelyzetbe kormányozta magát azza, hogy a végletekig kitart a térségi legalacsonyabb alapkamat mellett, folyamatosan azt hangsúlyozva, hogy lényegében csak az inflációt tekinti meghatározó tényezőnek az alapkamat megítélésekor.

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!