Kezdőlap Címkék Mediterrán

Címke: Mediterrán

Hatvan százalékkal kevesebb volt a menekült

0

Tavaly sorrendben a második éve csökkent az Európába érkező menekültek száma, köszönhetően annak, hogy kevesebben jutottak be Olaszországba és Görögországba. Az előzetes adatok alapján összesen 204 300 illegális határátlépés volt 2017-ben, 60 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) jelentése szerint az egyes országokat érintő trendek eltérőek: Spanyolországban több mint megduplázódott a menekültek száma, ami a legmagasabb volt tavaly azóta, hogy a Frontex 2009-ben elkezdte szisztematikusan gyűjteni az adatokat.

A jelentés külön részletezi a Közép-, a Kelet- és a Nyugat-Mediterrán térségben tapasztaltakat, a többi között megállapítva:

az Olaszországba érkező menekültek számának tavaly nyáron bekövetkezett hirtelen bezuhanása az EU külső határainak legjelentősebb fejleménye volt azóta, hogy 2016 márciusában hatályba lépett az EU-török egyezmény.

A Közép-Mediterrán térségbe érkező menekültek mintegy hetede nigériai volt, utánuk a guineaiak, majd az elefántcsontpartiak következtek.

A török határokon át a Kelet-Mediterrán térségbe bejutó menekültek között a legtöbb szíriai és iraki volt, míg a Nyugat-Mediterrán régióba bejutók közel 40 százaléka algériai és marokkói, a többiek Nyugat-Afrikából érkeztek.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK