Kezdőlap Címkék MDF

Címke: MDF

SZÜLETÉSNAP

Tízéves lett a DK. Tíz éve, hogy egy kölcsönvett kőbányai pártirodán összegyűltünk néhány tucatnyian, többségükben addigi MSZP-sek, az egykor MDF-es Debreczeni József, a pártonkívüli baloldali Niedermüller Péter és az egykor SZDSZ-es én, és megalapítottuk az új pártot azon a néven, amelyet korábban az MSZP-n belüli, Gyurcsány Ferenc, Vitányi Iván és Molnár Csaba nevével fémjelzett platform viselt.

Azután elmentünk egy újlipótvárosi kávéházba, és megtartottuk az új párt első sajtótájékoztatóját. Az alakuló összejövetelen elfogadtunk egy alapító nyilatkozatot, megválasztottuk az elnökséget, benne Gyurcsányt elnöknek, Vitányit örökös tiszteletbeli elnöknek, Molnárt ügyvezető alelnöknek választottuk, mi hárman pedig Debreczeni Jóskával és Niedermüller Péterrel alelnökök lettünk, annak kifejezésére, hogy az új párt nem egyszerűen az MSZP-ből kivált szocialistáké, hanem olyan liberálisoké és konzervatívoké is, akik együtt kívánnak fellépni az épülő orbáni önkényuralommal szemben, a demokratikus jogállam újjáépítéséért, a magyar progresszió tradícióit folytatva.

A születésnapi rendezvényen – mint minden évben – Gyurcsány mondott okos, kedves, élvezetes beszédet, amely – noha az elején az ellenkezőjével fenyegette a hallgatóságot – kifejezetten szellemes volt. Helyes dolgokat mondott a mai politikai helyzetről, a remélt majdani demokrata kormányról, a hatpárti szövetségről, melyet mint demokrata hazafias koalíciót emlegetett.

Egyetlen dolog nem stimmelt a hangulatos beszédben.

„Az, ami most történik, itt a tizedik születésnapunk környékén, amikor létrejön az Orbánnal szembenálló demokraták hazafias koalíciója, az valójában az, amiről 2010-ben és 11-ben beszéltünk. Hölgyeim és uraim, megérkeztünk” – mondta elégedetten Gyurcsány.

Hát nem. Amiről 2011-ben beszéltünk, az más volt, mint a mostani hatpárti szövetség. Amiről 2011-ben beszéltünk, az szocialisták, liberálisok és konzervatívok szövetsége volt egy pártban, a progresszív magyar hagyományok, az egyértelmű nyugati orientáció jegyében. Ehhez képest a mai helyzet két dologban különbözik.

A mai DK egyértelműen szocialista párt, amelynek immár nem alelnöke sem Debreczeni, sem Niedermüller, sem én. Vannak ugyan egykori SZDSZ-esek a vezető testületekben, de nincs liberalizmus a párt politikájában.

A gazdaságpolitikát, a társadalompolitikát, a jogpolitikát tekintve eltűntek a párt dokumentumaiból és mindennapi üzenetiből azok az elemek, amelyeket nem az egykori MSZP-ből hoztak magukkal az onnan jöttek.

De vajon baj-e az, ha a széles összefogás nem egy pártban, hanem a hat párt szövetségeként valósul meg?

Ez annyiban jelent mást, mint amiről tíz éve beszéltünk, hogy a hatpárti szövetségbe – leginkább a Jobbikkal és az LMP-vel – bekerült a magyar jobboldal nacionalizmusa, bekerült egyfajta harmadikutas kapitalizmus-ellenesség, ami a tíz évvel ezelőtti DK-ban elképzelhetetlen volt.

A Fidesz alternatívájaként nem a magyar progresszió tradícióit folytató párt lép fel, hanem egy sokkal inkább vegyes profilú szövetség. Hogy ez előnyös-e, azt most félreteszem. Kétségtelen, hogy úgy tűnik: a Fidesszel csak ez a vegyes profilú szövetség képes a győzelem reményével felvenni a harcot.

De az mindenképpen megállapítható: ez nem az, amiről tíz éve beszéltünk.

Pozsgay-e- Lázár

Ezúttal is megnéztem az ATV Öt című műsorát. Az adás első felében Lázár Jánosról, a Telexen megjelent nagy interjújáról volt szó. A beszélgetés egy pontján az a meglepő állítás hangzott el, hogy Lázár a Fidesz Pozsgayja. Szerintem ez totális félreértés, félreértése mind az egykori MSZMP-nek, mind a mai Fidesznek. Miért is?

Az egykori MSZMP-vezetésében különböző politikai karakterű emberek voltak együtt Kádár vezetése alatt. Voltak köztük olyanok, akik a hatvanas évek eleje-közepe óta reformokat kezdeményeztek és részben irányították is a Kádár vezette MSZMP-n belüli keretek között, mint például Nyers Rezső vagy Fehér Lajos, és voltak az effajta reformokkal szembenálló, ortodoxabbnak tekintettek, mint egy időben Komócsin Zoltán, később Biszku Béla vagy Gáspár Sándor. Amikor Nyers Rezső vagy Aczél György miniszterből vagy miniszterhelyettesből a Központi Bizottság titkára lett és ilyen pozícióban reformokat irányíthatott, az a rendszer egyfajta lazulását, puhulását jelezte, amikor pedig ők kikerültek KB Titkárságából, az ellenkező irányú elmozdulást jelentett.

A fiatalabb generációból Pozsgay Imre vitathatatlanul a reformerek közé tartozott, akik a rendszer egyfajta „demokratizálását” képviselte a pártvezetésen belül,

a Népfront főtitkári pozícióját arra használta, hogy az MSZMP-n kívüli reformer értelmiségiekkel építsen kapcsolatokat, 1989-re az MSZMP reformköreinek egyfajta vezéralakja lett, és így lett az MSZP köztársasági elnökjelöltje.

Belátta, hogy nem tartható fenn az MSZMP hatalmi monopóliuma, és az MDF lakiteleki konferenciáján való fellépésével már az

MSZMP és az alakuló MDF közötti együttműködés útját egyengette, az elképzelt köztársasági elnöki pozícióban is egy MSZP–MDF koalíciós kormány létrejöttére törekedett volna.

(Ezt személyesen elmondta nekem is.) Miután az 1989. novemberi népszavazás keresztülhúzta köztársasági elnöki ambícióit, pályája éles fordulatot vett: elhagyta az MSZP-t, amelynek pedig frakcióvezetője volt, új pártot kísérelt meg létrehozni, majd élete utolsó éveiben a hatalmon levő Fidesszel működött együtt. Ez sem változtat azonban azon, hogy

a Kádár-rendszer keretei között az akkori MSZMP határozottan progresszív reformer profilú egyik vezetője volt, világosan elkülönülve a Kádár mögötti centrumtól.

Lázár János esetében semmi ehhez hasonlóról nem beszélhetünk. A Fideszen belül nem tudunk olyan irányzatokról, mint az egykori MSZMP-ben. 1993-ig voltak a Fideszben irányzatok, de azóta, hogy Fodor Gábor, Molnár Péter, Ungár Klára, majd őket követően Szelényi Zsuzsa és Hegedüs István és sok országosan nem ismert társuk elhagyta az Orbán és Kövér vezette pártot, nem tudunk a Fideszben eltérő politikai arculatú politikusokról.

A nem a Fideszt szolgaian követő sajtóban, médiában, internetes portálokon előszeretettel tulajdonítanak ilyen szerepet az olyanoknak, akik elvesztettek valamilyen pozíciót, mint Navracsics Tibornak, Pokorni Zoltánnak, Stumpf Istvánnak, Lázár Jánosnak.

Végignéztem néhány hónappal ezelőtt az interneten Orbán Balázs államtitkár új könyvének bemutatóját a Matthias Corvinus Collegium szervezésében, ahol Lázár, Navracsics és Stumpf Orbán egykori kormányzati kulcsembereiként méltatták az államtitkár könyvét,

illetve a kormány korábbi időszakait. Mindhárman teljes mértékben azonosultak az orbáni politikával, Lázár pedig kiváltképp.

Lázár minden nyilatkozatában, minden gesztusában világossá teszi, mennyire követi az orbáni „szuverenizmust”.

Emlékezetes, hogyan lépett fel a civil szervezetekkel szemben, hogyan volt aktív szereplője az európai normák kijátszásának a legkülönbözőbb ügyekben.

Lázár Jánosnak semmiféle Orbánétól eltérő politikai profilja a Fideszen belül nincs. Őt állítani párhuzamba Pozsgayval totális tévedés.

Aki még emlékszik a több mint harminc évvel ezelőtti világra, az beláthatja: ha volt valaki, akinek Kádár mögötti pozíciója Lázár mai pozíciójához hasonlítható, az sokkal inkább Grósz Károly lehet, akinek nem volt világosan elkülöníthető politikai arculata az akkori MSZMP-n belül, csak azt lehetett tudni róla, hogy utódjelöltnek tekintette magát, mint ahogy annak is bizonyult.

Új haragosaimnak

Ennyi haragot, ennyi támadást, amióta ez az oldal működik, nem kaptam még olyanoktól, akikkel alapvető kérdésekben egyet szoktam érteni, és akik korábban többnyire helyeseltek a hozzászólásaikban.

Mert az SZDSZ-esezéshez (amire mindmáig csak büszke lehetek), a körmösbauerezéshez (ami pedig nem zavar, mert azt mutatja, hogy a szidalmazóknak nem velem van bajuk, mellesleg a dolog még hamis is) hozzá vagyok szokva. Ahhoz is hozzá vagyok szokva, hogy derék emberek ebben vagy abban vitatkoznak velem. Most azonban más történik: tisztességes emberek, akik közül sokakra kifejezetten szeretettel tekintek, haragjukban lényegében árulónak tartanak, amikor azt mondom, hogy nem tudok szavazni arra az ellenzéki összefogásra, amely a nemzeti kérdésben és a menekültkérdésben felvállalja a Jobbiknak és az LMP-nek azt az álláspontját, amely a Fideszével egyezik meg.

Azt mondják, hogy a Fideszt csak teljes ellenzéki összefogással lehet legyőzni, ahhoz pedig kompromisszumot kell kötni, egyes ügyekben el kell fogadni az új szövetségesek álláspontját.

Értem sokak felháborodását. Mert egyetértek velük abban, hogy mindennél fontosabbnak tűnik, hogy véget vessünk Orbán hatalmának, az orbáni önkényuralomnak, amelynek már most tartósan súlyos következményei vannak a magyar társadalom kettészakadásában, az autonóm polgári életfelfogás visszaszorulásában és a hűbéries, szolgasági viszonyok és az ennek hatására kialakuló mentalitás széleskörű elterjedésében, a társadalmon belüli szolidaritás végzetes gyengülésében, a magyar gazdaság versenyképességének folyamatos romlásában, Magyarország külpolitikai elszigetelődésében.

Értem, hogy miért fogadja el a hat párti megállapodást, a közös elveket a DK vezetése, nem is beszélve az MSZP, a Párbeszéd vagy a Momentum vezetőiről, akik számára a nemzeti kérdésben illetve a menekültkérdésben képviselt álláspont korábban sem volt annyira fontos vízválasztó, mint a DK-nak sokáig, s nekem mindmáig. Értem a velük egyetértő, rám most haragvó facebookozókat.

Tényleg: vajon nem kell-e egyedüli, kizárólagos szempontnak tekinteni, hogy Orbán hatalmától mielőbb megszabaduljunk?

Új haragosaimat arra kérem, hogy gondoljanak végig egy elképzelt, de korántsem irreális döntési helyzetet. Képzeljük el, hogy a következő parlamenti választáson sem a Fidesz, sem az ellenzéki szövetség nem szerez többséget a parlamentben. A 199 mandátumból 97-et a Fidesz, 97-et az ellenzéki szövetség szerzett meg. Nemzetiségi képviselő nem szerez mandátumot. A hiányzó 5 mandátumot a Mi Hazánk szerzi meg. A közvélemény-kutatások és az azok alapján végzett mandátum-számítások alapján, figyelembe véve a Mi Hazánknak az önkormányzati választások megyei listáin elért eredményeit is, egy ilyen eredmény egyáltalán nem kizárható.

Emlékszem Toroczkai László olyan nyilatkozatára, hogy ők nem támogatják sem a Fideszt, sem az úgymond Gyurcsány vezette ellenzéket, a mérleg nyelve akarnak lenni.

Mit tesz egy kis parlamenti frakció ilyen helyzetben? Amikor az MSZP éppen kisebbségben kormányzott az SZDSZ kilépése után, a Herényi Károly vezette MDF-frakció azzal a feltétellel szavazta meg az adótörvényt, hogy az MSZP belemegy az örökösödési illeték (melyet csúnya demagógiával haláladónak nevezett az MDF) megszüntetésébe. Belement. Amikor a Fidesznek éppen nem volt kétharmada, és alkotmánybírókat kellett választani, a kicsiny LMP-frakció által javasolt jogászokat kellett a Fidesznek alkotmánybíróvá választania.

Nem alaptalan ehhez hasonlóan a feltételezés, hogy a Mi Hazánk ilyen helyzetben ajánlatot tesz az ellenzéki szövetségnek.

Hajlandó megválasztani miniszterelnöknek az ellenzéki szövetség miniszterelnök-jelöltjét, ha az ellenzéki szövetség képviselői az Országgyűlés megalakulását követő első ülésen hajlandók megszavazni Dúró Dóra három olyan javaslatát, amelyet a korábbi parlamentben már benyújtott, és újra benyújt. Az első javaslat a trianoni békeszerződés becikkelyezésére vonatkozó törvény hatályon kívül helyezése. A második a „lincselés” új tényállásának bevezetése a jellemzően cigányok által elkövetett, csoportosan megvalósított tettlegességre. A harmadik mindenféle „homoszexuális propaganda”, ideértve a melegfelvonulást is, törvényi megtiltása. Ha az ellenzéki szövetség megszavazza ezt a három törvényt, a Mi Hazánk szavazataival véget lehet vetni Orbán hatalmának, és másnaptól Orbán újra bukott ember, és felülhet a Bakuba tartó repülőgépre.

Szabad-e egy cigányellenes üzenetet tartalmazó, egy, a melegek diszkriminációját és nyilvános megbélyegzését szolgáló, és egy szimbolikus irredenta törvényt megszavazni, hogy megszabaduljunk az Orbán-kormánytól?

Ne mondja senki, hogy ilyen helyzetbe nem kerülhetnek a köztársaságpárti demokraták, mert ilyen választási eredmény minden ismeretünk szerint előállhat. Új haragosaim azért neheztelnek rám, mert ők úgy gondolják, hogy a köztársaságpárti demokratáknak Orbán legyőzésének reményében el kell fogadniuk a menekültügyben azt, hogy nem közös európai megoldásra kell törekedni, amit a DK és az MSZP korábban képviselt, hanem a magyar menekültpolitikába nem engedni beleszólást az EU-nak, ami a Fidesz álláspontja, de a Jobbik és az LMP is képviseli.

Továbbá, hogy az Orbántól való megszabadulás reményében el kell fogadniuk a „tizenötmillió magyar kormánya”, a „jogi nemzetegyesítés” orbáni álláspontját, amit az LMP és a Jobbik is képvisel, és amit a baloldaliak és liberálisok másfél évtizeddel ezelőtt nem fogadtak el. Én pedig ezt ellenzem. De vajon el kell-e, el szabad-e vajon adott esetben ennek érdekében fogadni a cigányellenes üzenetet tartalmazó, a melegek diszkriminációját előirányzó és a trianoni sérelmet napirenden tartó, a szomszédokat és az európai közösséget provokáló Dúró Dóra-féle javaslatokat is?

Van-e határa annak, hogy miben engedünk a nacionalista, kirekesztő politikának?

A Fidesz visszaélt a többségével – Jeszenszky Géza interjú

Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminisztere, az Orbán-kormányok előbb washingtoni, majd oslói nagykövete nem szeretné, ha a Fidesz nyerné meg a választásokat, de ha igen, akkor is koalícióra kényszerüljön. A volt diplomata, külügyér a Független Hírügynökségnek adott interjújában elmondja: Orbán Viktor becsapta őket, még 1996-ban, többek között ez is közrejátszott az MDF megszűnésében. Ezzel együtt csak 2014 után, lemondva oslói pozíciójáról, szakított vele, mert vállalhatatlannak tartotta azt, amit a norvég civil alappal tett a kormány. Jeszenszky úgy látja:  mind bel-, mind pedig külpolitikailag rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon, az ország tekintélye óriásit zuhant.  Amit pedig az agg Sorossal művelnek, az kifejezetten gusztustalan.

 

Jól érzékelem-e, hogy még mai is létezik egyfajta MDF-tudat?

Én ezt nem érzékelem igazán, van ugyan néhány barátom, ismerősöm az egykori MDF-ből, akivel olykor találkozom – Bod Péterrel például elég gyakran -, de élő MDF-tudatnak ezt nem nevezném, miközben örülnék, ha lenne ilyen, főként az egykori Magyar Demokrata Néppárt, vagyis az MDF-ből kivált tagok között. Természetesen bennem él egy eszményi kép az egykori MDF-ről, amelynek én is alapítója voltam, arról a pártról, amelyre rányomta bélyegét Antall József. De lehet, hogy ez csak ábránd, hiszen tudjuk, a biológián túl a csábítás is működött; az egykori párt valamikori vezetői és tagjai politikailag eléggé szétszéledtek.

Szükségszerű volt az MDF szétesése?

Nem vagyok determinista történész, soha nem hiszem azt, hogy valami szükségszerű volt. Voltak tendenciák, amelyek valószínűsítették, hogy az MDF rámehet a rendszerváltozásra, de ez nem volt belekódolva a pártba. Még akkor sem, ha az alapító csapat meglehetősen heterogén társaság volt. Antall József tette az MDF-et egy határozott arcélű, jobbközép párttá, és ezt nem osztotta mindenki. Ma van egy, a rendszerváltást kutató intézet, amelynek vezetője, Bíró Zoltán, mondhatom azt, hogy gyűlölettel viseltetett Antall iránt. Ami fakadt részint a világnézeti különbségből, féltékenységből, és abból is, hogy Antallnak egyenes vonalú politikai pályája volt, Bírónak kevésbé, az ő életrajzában vannak kínos elemek, például az MSZMP tagság.

Belenyúlt-e Orbán Viktor az MDF-be?

Ez azt hiszem közismert. Amikor 1996-ban az MDF kettévált, és fontosnak tartom most is hangsúlyozni, hogy nem azért történt ez, mert Szabó Iván nem tudta elfogadni, hogy az MDF a riválisát, Lezsák Sándort választotta az országos gyűlés elnöknek, hanem azért, mert az a platform, amit Lezsák és az akkor meglehetősen friss párttag Boross Péter képviselt, elfogadhatatlan volt számára, és mindazok számára, akik hűek akartak maradni az antalli gondolatokhoz. Vagyis a polgári, nyugatos elvekhez. Más országokban is szétváltak a rendszerváltó pártok, de sajnos egyedül nálunk nem tudott megmaradni a jobbközép, európai gondolkodású politikai erő. Az MDNP egyébként épp a Fidesz miatt nem tudta megugrani az ötszázalékos küszöböt. De nem itt látom én Orbán szerepét, hanem amikor – nem vált még ketté az MDF, de nagyon élessé vált a véleménykülönbség a Szabó Iván és a Lezsák vezette irányzat között, akkor Orbán – tulajdonképpen ügyes politikusként -, biztatta a mi irányzatunkat, hogy hagyjuk ott a Lezsák-csapatot (velük kapcsolatban nem túl elismerő jelzőket használt) és alakítsunk új pártot, amely a Fidesszel szövetkezve jó esélyekkel megnyerheti a következő választást.

Haragszik rá emiatt?

Ez ugye a klasszikus oszd meg és uralkodj elv érvényesítése volt, amiért én, történészként nem neheztelhetek. Egy politikusnak ugyanis, akinek nagy ambíciói vannak, a riválisokkal el kell bánnia.

Ami bántó volt, és nagyon sokan zokon is vettük, hogy Orbán a szétválás után, félredobva az ígéretét, nem az akkori Fideszhez eszmeileg sokkal közelebb álló MDNP-vel szövetkezett, hanem Lezsák pártjával. Ebben Lezsáknak is komoly szerepe lehetett.  Lezsák és Boross is, még 96 elején is lekezelően beszéltek a „liberális” Fideszről; azt mondták, hogy szóba se jöhet, hogy elfogadják vezérnek ezt a „taknyos” Orbán Viktort. A szétválás után viszont Lezsák jó érzékkel a Fideszhez közeledett, a Fidesz meg azt látta, hogy a szétválást követően a tagság többsége nem az új pártba lép be, hanem marad a régiben. Ráadásul Orbánnak a konzervatív fordulatát jobban hitelesíthette, ha nem a nyugatos, liberális, hanem a népies irányzattal szövetkezik. Így érkeztünk el a 98-as választásokig, ahol mi is elkövettünk egy hibát: a Fidesz felajánlott nekünk tizenöt befutónak ígérkező képviselői helyet, s bár lehetett látni, hogy nincs sok esélyünk a parlamentbe jutásra, mégis az általam nagyra becsült Szabó Iván és néhány társa ezt visszautasította, mondhatom, hogy ellenemre. Ez aztán el is hozta az MDNP végét.

Miért? Jól érezné magát a Fidesz árnyékában?

Eszembe se jutott 98-ban, hogy belépjek a Fideszbe, vagy újabb karriert keressek ott. Erre nem is volt szükségem, hiszen én voltam a Fidesz-kormány washingtoni nagykövete. Teljes lojalitással és tudásommal képviseltem Magyarországot, és a Fidesz kormányát, amely azért eléggé más volt, mint ma. Vagyis 2002-ig én teljes bizalommal viseltettem Orbán iránt. Hogy ezután a személyes viszonyunk elhidegült, ez nem rajtam múlott. Ezzel együtt Martonyi János felajánlotta nekem az oslói nagyköveti posztot, amit el is fogadtam. Összességében tehát azt mondhatom, hogy Orbánnal, ha nem is bizalmi, de korrekt, normális viszonyban voltam, egészen a 2010-es évek elejéig.

De mit jelentett ez az elhidegülés?

Két részből állt. Orbán nem volt kíváncsi arra, hogy milyen tanácsokat adnék, vagy milyen tanulságokat vonnék le az amerikai kapcsolataink alakulásáról, amelyek megromlottak, részben a Gripen vadászgépek vásárlása miatt, részben pedig azért, mert ő maga nem ítélte el Csurka Istvánt és Lovas Istvánt a 2001-es New York-i merénylettel kapcsolatos megnyilatkozásukért. Én persze nem sértődtem meg, tudomásul vettem, hogy nem igényli egy volt külügyminiszter, nagykövet tanácsait. Én csak 2014-ben láttam olyannak a Fidesz- kormány politikáját, amelyet én nem tudok tovább képviselni. Ez volt az az idő, amikor teljesen értelmetlen és alaptalan vitába bonyolódtunk a norvég civil alap támogatásai kapcsán.

Ez erkölcsi kérdés volt az ön számára? Már tudniillik az, hogy ha nem ért egyet a kormányával, amely a nagyköveti posztra helyezte, akkor lemond?

Ez természetes következmény. A polgári demokráciákban ez gyakori, Magyarországon, igaz, ritka dolog volt, hogy ha egy köztisztviselő nem ért egyet bármiben a kormányával, akkor előbb mondjon le, és utána bírálhat.

Orbán ekkor sem volt kíváncsi a véleményére? Beszélt vele egyáltalán a lemondás után?

Nem, de még az ügyet (rosszul) kezelő Lázár János sem hallgatott meg, amikor friss miniszterként összeveszett a norvégokkal. Hiába jeleztem, hogy nem célszerű konfliktusba kerülni egy jobbközép kormánnyal, amely erősen támogatja az előző miniszterelnököt, a munkáspárti Stoltenberget a NATO főtitkári posztra. Magyarországnak a norvég civil alappal kapcsolatban jogilag nem volt igaza, politikailag pedig káros volt az egész vita. Amikor gyakorlatilag szóba sem állt velem a saját kormányom, akkor döntöttem el, hogy én nem tudom megsokasodott norvégiai barátaim előtt ezt a rossz ügyet képviselni.

Azóta sem volt önök között semmilyen kontaktus?

Nem.

Az elmúlt héten aláírt egy olyan levelet, amelyben többekkel együtt azt szorgalmazza, hogy az ellenzéki pártok mindenütt a legesélyesebb jelöltet támogassák az áprilisi választásokon. Ez nyílt állásfoglalás az Orbán-kormány ellen. Mi késztette erre a lépésre?

Nem volt ez váratlan lépés a részemről, és aki figyelte a megszólalásaimat az elmúlt két-három évben az tudhatta, hogy miként vélekedem a kormányról. Ami ebben most újdonság, hogy azt képviselem, semmiképpen ne legyen kétharmada a Fidesznek, mert mind a külpolitikája, mind a belpolitikája elfogadhatatlan számomra.

A kétharmados többségével a Fidesz láthatóan visszaélt; létrehozott egy új alkotmányt, a demokráciában szokásos széles körű egyetértés nélkül.

Megváltoztatta a választási törvényt, és nem igaz az, hogy ezzel csak a szocialisták példáját követték. Nem, a korábbi választási törvényt, illetve a választókerületi határokat az 1989-es kerekasztal tagjai alakították ki.

Sorolhatnám még milyen döntéseket hozott ez a kormány, amelyekkel egy demokrata nem érthet egyet. Félő, hogy ha még egyszer kétharmada lesz a Fidesznek, olyan lépéseket fog megtenni, amelyek még súlyosabb kritika tárgyát képezhetik.

Fölvetették például egy sajtókamara létesítését. Mire emlékeztet ez? Mussolinire, Hitlerre, és az 1930-as évek magyarországi jobboldalára. Módosítanák az önkormányzati választás módját, amivel újra csak a rendszerváltozás kardinális tételét rúgnák fel. A demokráciának elengedhetetlen kelléke a helyi demokrácia.

Sokszor mondják, hogy Magyarországon nem elég erős a demokratikus gondolkodás; Antall nagyon jól tudta, hogy az önkormányzat lesz az, ahol ez a gondolkodás megerősödik; ahol mindenki megtapasztalhatja, hogy van szava.

Térjünk vissza a mába, de egyszersmind a múltba: hogyan értékeli a Horthy-kultuszt, és ebben a volt párttársának, Lezsák Sándornak a szerepét?

Lezsákot utólag is nagyra értékelem azért, amit az MDF megteremtéséért tett. Nem pusztán a lakiteleki sátorállítást, hanem azt a hatalmas szervezőmunkát, amit végzett. Azzal persze tisztában voltam, hogy ő – talán önhibáján kívül – nem kellő műveltséggel, de nagyon nagy ambícióval rendelkező ember, aki mindezt egy alázatos köntös alá igyekszik rejteni. Ennek egyik jele volt, hogy 90-ben nem volt hajlandó képviselőséget vállalni. Igaz, Antallal szemben kezdettől fogva kimutatta bizalmatlanságát, ő volt, aki ’89 októberben nyíltan nem támogatta elnökké választását. Antall József ezt sosem vette tőle zokon, sőt, kapacitálta, hogy vállaljon képviselőséget. Ő azonban tiltakozott, nem, nem, mondta, én visszamegyek tanítónak… Közben azonban létrehozta a Lánchíd alapítványt, amely nem a kormányt támogatta, hanem saját magát szolgálta az egyre bővülő, országossá váló hálózatával. E mögött valójában az Antall-ellenes eszmei politikát folytatta, amivel hozzájárul ahhoz, hogy a Csurka-féle vonulat is szembefordult a miniszterelnökkel. Szóval Lezsák nem pusztán Antall személyes ellenfele volt, a nyugati demokráciák szelleme idegen volt számára., Egyszóval nagyfokú féltékenység volt benne Antall Józseffel szemben. Az 1996-os szakítás után utasításba adta, hogy minden módon lehetetlenné kell tenni az MDF-ből kivált képviselőket. Azt mondta, hogy mindenkit szabad támogatni, csak bennünket nem, még Csurka pártját, a MIÉP-et is inkább, mint az MDNP-seket.

És a Horthy-kultusz?

Ez fakadhat műveltségbéli hiányosságokból is. A rendszerváltozás után előjöttek azok is, akik a Horthy-korszak legkonzervatívabb irányzataival azonosultak, egyesek talán még a nyilasokkal is. Az Antall-kormány nem jobboldali, hanem centrista kormány volt, a miniszterelnök mindig is azt hangoztatta, hogy a kormányrudat középen kell tartani. A Horthy-kultusz felkarolásában lehetett szerepe Boross Péternek is, akivel kezdetben Lezsák nem volt jó viszonyban, de már 96-ra szövetségesekké váltak. Két évvel korábban Lezsák is aspirált a miniszterelnöki posztra, de feltehetően megegyeztek egymással a megoldásban. Ő, mármint Lezsák hozta azokat a szavazatokat Boross számára, amelyek többséget jelentettek Szabó Ivánnal, vagy Für Lajossal szemben a miniszterelnöki utódlásban.

Említette, hogy a Fidesz a kétharmaddal visszaélt, és vissza is élhet. Mi az, ami még veszélyként megfogalmazható?

Külpolitikában az orosz kapcsolat említendő első helyen. Annak idején nagyon jó személyes viszonyunk volt az akkori orosz vezetéssel. Azért is, mert ők egy nyugatos társadalmat, demokráciát akartak kialakítani. Azután egy nagyon rossz irány kerekedett felül, egy oligarchikus és korrupt rendszer alakult ki. Ezt azért hangsúlyozom, mert

távolról sem vagyok orosz-ellenes, de az igazán jó, bizalmi viszonyhoz demokratikus országra van szükség, és nem egy olyanra, amely a szomszédait megtámadja és autoriter belpolitikát folytat. Amelynek a külpolitikáját joggal tartja aggasztónak a NATO. Az orosz orientáció ellentétes a rendszerváltozással, nemzeti érdekeinkkel. 

Energia-függőségünk fokozása Paks 2-vel is nagyon nem kívánatos. Ezt a politikát még a Gyurcsány-kormány kezdte el, csakhogy akkoriban ezt Orbán erősen bírálta, ma viszont az ellenkezőjét teszi, nem pusztán megvalósítja, hanem titkosítja a szerződéseket, szóval aggasztó, amit csinál. Én a kínai viszonyt sem tartom kifejezetten előnyösnek, aminek a legpregnánsabb jele a Budapest-Belgrád vasútvonal teljesen felesleges és méregdrága átépítése. Én egyébként sem hiszek abban, hogy egy olyan távoli országgal, mint Kína, egy ilyen erősen önérdek-vezérelte országgal a kis Magyarország számára előnyösen  tud kereskedni. Fontosabb lenne a keleti helyett az északi nyitás, a skandináv országokkal való kapcsolatok erősítése. A legsúlyosabb probléma azonban a „Brüsszel”, vagyis az EU-ellenes politika, vagy a Trump előtti időkben az Amerika-ellenes retorika. Végre gazdaságilag, politikailag és katonailag is kitűnő szövetség tagjai vagyunk, nem szabad eljátszani partnereink bizalmát.

A lakosságot megtévesztő propaganda intellektuálisan is elfogadhatatlan, politikailag pedig káros. Ezek együttesen eredményezik azt, hogy Magyarország tekintélye óriásit zuhant az elmúlt tíz évben.

Ráadásul gazdaságilag is visszaestünk, éllovasból szinte sereghajtóvá váltunk.

Mi a véleménye a Soros-féle kampányról?

Nekem semmi okom nincs, hogy kedveljem Sorost. Ahhoz joga volt, hogy annak idején az MDF-fel szemben erősen az SZDSZ-t támogassa. Követett el inkorrekt dolgokat személyesen velem szemben is, de a Közép-Európai Egyetem létét üdvözöltem, mert a tanítás jó minősége mellett növelte hazánk ismertségét és tekintélyét.

Ezért aztán teljesen értelmetlennek tartom az ellene folytatott hadjáratot. Amit pedig az agg Soros személye ellen tesznek, az gusztustalan, politikailag és erkölcsileg is vállalhatatlan. Amit tesznek, az a magyar társadalom lenézése; maga a konzultáció is az volt, Soros diabolizálása pedig visszataszító.

Említette, hogy küzd a kétharmados Fidesz-győzelem ellen. Ezek szerint azt jónak tartaná, ha nyerne, de csak ötven százalékkal, azaz abszolút többséggel?

Nem, hiszen azért is írtam alá a levelet. Én már az Orbánnal, vagy a Fidesszel történt szakításom előtt is azt képviseltem, hogy minden kormánynak jó tesz, ha koalícióban kormányoz, vagyis, ha van egy belső kontroll. Ez meggátolja azt, hogy egy párt túlhatalomhoz jusson. Azt szeretném, hogy ne legyen olyan helyzet, amikor bármely párt abszolút többséghez jut. Kényszerüljön rá a koalícióra, a kompromisszumokra. Ha tehát a Fidesz nyer, akkor is szüksége legyen partnerre. Én a jelenlegi helyzetben az LMP-t támogatom, de jónak látnám, ha az egyéni kerületekben megegyezne más pártokkal. Viszont Gyurcsány Ferenc egész politikai működését károsnak tartom, nélküle sosem lett volna túlhatalma a Fidesznek, és most is zavart kelt az ellenzékben. A lényeg az, hogy olyan koalíció jöjjön létre, amely meg tudja gátolni azt, hogy a Fidesz visszaéljen a kormányzati hatalommal. Ebben tud egyetérteni egy nagyon heterogén, tábor, olyanok is, akiket egy világ választ el egymástól – mint engem is egyes aláíróktól. Szerintem érdemes lett volna megvárni sokkal több személy csatlakozását, bár kérdés, hogy akkor ez a pártok vezetőire nagyobb hatással lenne-e.

Kés a hátban – Kiirtandó korrupció

0

Interjú Gémesi Györggyel

 

Lassan fél éve lesz, hogy új pártként jelent meg a magyar politikai életben az Új Kezdet. Ez manapság, önmagában nem számít hírnek; a választásokhoz közeledve gomba módra szaporodnak a pártok, egynémely az anyagi haszonszerzés reményében, mások a siker legcsekélyebb esélye nélkül, de másokat gyengítendő szállnak ringbe, akadnak olyanok, amely illúziókat és a múltjukat kergetve indulnak harcba. Az Új Kezdetre egyik kategória sem jellemző, mégpedig azért nem, mert vezetője egy olyan politikus, aki általános elismerésnek örvend, akire legkevésbé sem jellemző a kalandorság, szóval illik őt és pártját komolyan venni. Az Új Kezdetet, amely márciusban alakult meg hivatalosan, Gémesi jobboldali pártként határozta meg, vagyis egyértelműen azon az oldalon, ahol a Fidesz helyezkedik el.  Ez a közel fél év, egyelőre, azt mutatja, hogy azt az áttörést, amelyet épp a hajdan volt MDF-es politikustól, Gödöllő szinte már állandó polgármesterétől reméltek, neki sem sikerült megvalósítania. A Független Hírügynökség e fél évet értékelendő kereste meg Gémesi Györgyöt és kért tőle interjút.

  • Sikeres polgármesterként, fél évvel a megalakulás után is jó döntésnek tartja, hogy új pártot alapítva, beszállt a választás küzdelembe?
  • A válaszom egyértelműen igen. És elsősorban azért, mert hiába tartanak engem sikeres polgármesternek, az önkormányzatok lehetőségei egyre szűkülnek, a Fidesz kifejezetten gyámság alá helyezett mindenkit; a kormánypárt elveszi az autonómiánkat, így aztán a polgármesterek lehetőségei is szűkülnek, vagyis már eleve elvész a siker lehetősége.
  • Viszont egy olyan országban, ahol ennyire bemerevedett a pártstruktúra, van-e egyáltalán esély betörni a „nagyok” közé?
  • Nem a bemerevedett pártstruktúra az igazi probléma, hanem az a rendkívüli politikai és gazdasági centralizáció, amelyet ma a Fidesz és az emberei megvalósítanak. A pártstruktúrát azért nem nevezném merevnek, mert itt már rég fölbomlottak a hagyományos bal és jobboldali értékek, a fiatalok is másként gondolkodnak ma már. Amit az úgynevezett baloldalon látunk, az egyre kevésbé eredményes, amit meg a Fidesz mutat, azt mindennek lehet nevezni, csak jobboldalinak nem, még ha magát ekként is definiálja. A Fidesz manapság egy tipikus bolsevista párt. És ebből fakad az igaz probléma is: a kormányzó párt elképesztő hatalmi koncentrációjából, amely már nagyban veszélyezteti a demokratikus működési rendszert.
  • Éppen erről beszélünk, tehát egy olyan országról, ahol a vezető párt, ha valami nem az akaratának megfelelően alakul, akkor törvényt alkot, hogy elhárítsa az útjába kerülő akadályokat. Tehát, ahol így működik az ország, mit tehet egy új formáció, amikor még a régiek is tehetetlenek?
  • Pontosan az kínálja a lehetőséget és a feladatot számunkra, ami a kérdésben megfogalmazódik. Az ellenzéki pártok az elmúlt hét esztendőben nem tudták felvenni e folyamat ellen a harcot, sőt egyre erőteljesebbé vált az hatalmi koncentráció, amelyről már az előző kérdés kapcsán is beszéltem. Természetesen nem hiszem azt, hogy egy új politikai erő képes lehet ezen változtatni egyik pillanatról a másikra, már csak azért sem, mert a Fidesz igyekezett olyan rendszert kialakítani, ahol rendkívül nehéz vele szemben eredményesen fellépni.
  • Különösen akkor, ha ebben a szisztémában szinte lehetetlen önöknek elérni a nyilvánosságot. Ebben például lehet-e egyáltalán bármilyen áttörést elérni?
  • Valóban szinte lehetetlen. Ott ahol a közszolgálati – vagy annak csúfolt – média a kormány ízlése és akarata szerint működik, a vidéket Mészáros Lőrincen keresztül egyértelműen uralja a Fidesz, vagyis nincs mozgástér, alig van olyan felület, ahol meg lehet egyáltalán szólalni. Ráadásul Orbán Viktor már ezek ellen is háborút hirdetett, tehát nem tudjuk, hogy szeptembertől hogyan fogja a miniszterelnök még ezeket, a viszonylag szabad mozgástérrel rendelkező médiákat is felszámolni. Nekünk egyelőre az marad, hogy minél több helyszínen, minél több emberrel találkozzunk. Eddig is ezt tettük, és azt tapasztaltuk, hogy erős igény van a változásra, azaz a hatalmas médiafölény ellenére az emberek szeretnének újat, igazat és korrupciótól mentes formációkkal találkozni.

    MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
  • Igen ám, de mert jobboldali pártként határozzák meg magukat, nehéz elképzelni, hol találnak ehhez szavazókat? Gondolnánk, hogy az ilyen politikai attitűddel rendelkező választókat már lekötötte a Fidesz és a Jobbik, nem?
  • Azt már egy korábbi kérdésnél jeleztem, hogy klasszikus oldalak már nem léteznek és azt is említettem, hogy a Fidesz nem jobboldali, hanem egyértelműen populista, bolsevik típusú párt. Nekünk olyan értékeket kell felmutatnunk – és ma ez a lényeg, ha egy politikai pártról beszélünk-, hogy milyen értékeket képvisel, milyen hitelességet mutat fel. Éppen ezért találkozhattunk rengeteg korábbi, ám kiábrándult Fidesz-szavazóval; ez a párt a többség szemében már elvesztette a hitelességét. Nyilván azokra az emberekre, akik előtt Orbán Viktor minden szava szent, nos, rájuk nem számíthatunk, de mindenki másra igen.
  • A fél éves működés amúgy milyen új tapasztalatokat hozott?
  • A legmegdöbbentőbb számomra a médiakoncentráció, az a tény, hogy tényleg nehéz a nyilvánosságban helyet kapni. Erre bizony még fél évvel ezelőtt sem gondoltam. Mint ahogy azt sem, hogy milyen erős az egzisztenciális félelem, a Fidesz behálózza a társadalmat és az emberek tartanak attól, hogy nekik, vagy a rokonaiknak az állásába kerül, ha szembe mennek a rendszerrel. Van egy harmadik elem is, ami váratlanul ért: az az apátia, amely a társadalom jelentős részében szinte kézzel fogható.
  • Eljutott odáig is, hogy egyedül nem megy?
  • Elsősorban azt kellett megállapítanunk, kivel nem: a Jobbikkal biztosan, és mostanság az MSZP-vel sem. Nem pusztán azért, mert más az értékrendünk, hanem az utóbbi idők történései is óvatossá tettek bennünket; náluk soha nem lehet tudni, hogy ki mikor fogja belevágni a másik a hátába a kést. Az LMP az a párt, amellyel hivatalosan is elkezdtük a tárgyalásokat. A Momentum ugye bejelentett, hogy egyedül indul, de persze előfordulhat, hogy ez a döntése még megváltozik, s akkor meglátjuk, hogy velük tudunk-e együttműködni.
  • Mindenki nagyon forró őszről beszél, hogy lehet ebbe beszállni?
  • Szerintem nem lesz forróbb, mint ami most van. Nekünk sem pénzünk, sem eszközeink nincsenek a háborús helyzetek megvívására, nekünk kizárólag a hitelességünk az erőnk.
  • De kihallatszik-e ebből a zavarból az önök vékony hangja?
  • Hát nem egyszerű… Mindent elkövetünk a korrupció intézményes felszámolása érdekében, ezért nyújtottunk be népszavazási kérdéseket is, szeretnénk, ha az országgyűlési képviselők, és a családtagok is vagyonvizsgálaton esnének keresztül, az eredmény szerintünk meglehetősen beszédes lenne. Ugyanilyen lekötelezettek vagyunk a fiatalok elvándorlásának megállításában. Sajnos e területen is beleütközünk a média, a megszólalást biztosító felületek hiányába, de talán segítséget jelent majd az LMP-vel való együttműködésünk, hisz nekik azért parlamenti frakciójuk is van.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!