Kezdőlap Címkék Márki-zay

Címke: márki-zay

Fidesz-uralom, ellenzéki segédlettel?

Újabb korrupciógyanús ügyekre derült fény Hódmezővásárhelyen, ahol szinte naponta kidől egy csontváz a korábbi Fideszes városvezetés szekrényéből.  Mint arról a napokban részletesen is beszámoltunk, az előző polgármester villanyszerelőket bízott meg parképítéssel és fásítással. A 600 millió forintos közbeszerzés nyertese az a System Service, amely nemrég még a választáson induló Márki-Zay Péter megfigyelésére szolgáló kamerákat szerelt fel a városban ugyancsak 600 millió forintért.  A hozzá nem értők pályázati győzelme szinte napi gyakorlattá vált Lázár János városában. A Kupola 2000 Kft. úgy kapott milliárdos megbízatást kukásautók és kukák beszerzésére, hogy korábban nem foglalkozott azzal. A városi fideszes atyafiak pedig közel 50 millióért ettek-ittak annak a Bohus Istvánnak a vendéglőiben, aki egyébként Lázár János tulajdonostársa volt a batidai vadászkastélyban. Miközben ezek a visszaélések sorozatban megtörténtek, a helyi ellenzék tagjai nem tettek semmit. A Független Hírügynökség arra volt kíváncsi, hogy az ellenzék képviselői miért nem igyekeztek felhívni a város lakóinak figyelmét.

 

Nagy Ernő (MSZP-DK-Együtt, önkormányzati képviselő)

„Gyanakodhattunk volna, de nem tettük, bíztunk a városvezetésben. Lehet, hogy ez komoly hiba”- nyilatkozza a képviselő, aki harmadik ciklus óta tagja a közgyűlésnek. A képviselő azt mondja, eszébe sem jutott aprólékosan átnézni a költségvetést, hisz úgysem szavazták meg. Ámbár tudja, hogy ha a gyanú felmerült, akkor az ordító visszaéléseket kötelessége lett volna nyilvánosságra hozni. Szinte szégyenlősen vallja be, fel sem tűnt neki, hogy milliárdok röpködtek a levegőben.

Nagy Ernő azt mondja: ma már tudja, hogy joga lett volna követelni a döntésekről szóló tanulmányokat, szerződéseket, számlákat. De korábban nem tette. Elképedve találgatja, hogy az Elios ügyben mekkora összeget vághatott zsebre a kormányfő veje. Miközben az energiatakarékos égők megtakarítanak ugyan energiát, de igen gyengén adják a fényt. Nem beszélve a tender milliárdos túlszámlázásairól.

Vég nélkül sorolja az általa ismert szabálytalanságokat is. Például a városi strand csak veszteséget termel, a helyi tv adóssághegyeken ül. Teheti, ha azt mondja, ami elvárnak. De a képviselő azt állítja, hogy a városban nincs harc kormány és ellenzéke között, mert a kulturált együttműködés a jellemző. Az ellenzék ugyan nem szavazott meg mindent, de éles kifogásai sem voltak. Békés egymás mellett élés volt. Legalábbis eddig.

Amióta Márki-Zay a polgármester, azóta harc van. A képviselőtestület, amely korábban kétszer is emelte az építményadót, most nullára akarja csökkenteni. Meg akarják fojtani a nép által megválasztott polgármestert. A hatalom sáncai mögött nincs kegyelem. Ez már Nagy Ernő igazságérzetét is sérti, ezért azt mondja, hogy ma már sokkal harcosabb ellenzéki lenne, követlené a szerződéseket, a számlákat. Micsoda röhej, hogy a Fekete Sas úgy adott ki közel 50 millióért számlát a Fideszes eszem-iszomra, hogy még csak az sem derül ki, hogy evett is a társaság, vagy csak ivott. Önmaga megnyugtatására hozzáteszi, szerinte nem csak az ellenzéket nem tájékoztatta a hatalom, de a Fideszes képviselők sem biztos, hogy ismerték a döntések hátterét. Csak nyomták a gombot. Ez volt a feladatuk. Különben eszükbe sem jut, hogy olyanokat bíznak meg kukás kocsi megvásárlásával, vagy faültetéssel, akiknek ehhez nincs szakértelmük. Ez persze nem mentség, félre kellett volna verni a harangot.

Végül Nagy Ernő – az MSZP-DK-Együtt önkormányzati képviselője azt is elárulja, hogy a képviselőkön túl a korábbi polgármester, Almási István sem tudta befolyásolni ezeket a döntéseket.  „Fentről” jött utasítások alapján dőltek el a közbeszerzések. Igazán „fenn” pedig csak egy ember ül. Na, jó kettő. Lázár János az egyik, aki rövidesen hazatér, s még az eddiginél is aktívabban vesz részt a helyi politikában.

Molnár Lászlóné (Jobbik, önkormányzati képviselő)

„Hiába kérdeztünk bármit, mindig leintettek bennünket „- nyilatkozza a második ciklusát szolgáló képviselő asszony.  Ha kicsit határozottabban próbálták a közbeszerzésekről faggatni a polgármestert, akkor az volt a válasz, hogy csak pár millió forint döntött a győztes javára. Ennyit mondtak, semmivel sem többet.  Persze Molnárné is jelzi, hogy sejtette: Hódmezővásárhelyen sincs minden rendben, mert mindig a Fideszes haverok jöttek képbe a kukás autó vásárlásnál, vagy a fásításnál is. Ellenük nem lehetett beszélni, olyan volt a hangulat.

Amióta viszont Horvát András feltűnt a polgármesteri hivatalban, azonnal kiderültek a disznóságok. Minden önkormányzati cég ontja a veszteséget. Pedig korábban a Fidesz azt mondta, hogy a városnak nincs tartozása. Lassan kiderül, hogy üres a kassza. Ezért is van nehéz helyzetben Márki-Zay, ráadásul az elhunyt elődje, Almási István temetését a Fidesz ugyan magára vállalta, de mindeddig nem fizette ki. A temetkezés viszont benyújtotta a számlát. Így aztán a Márki-Zay vezette önkormányzatnak kellett fizetni. Molnárné szerint szép temetése volt ez elhunyt Almási Istvánnak, másfél millióba került.

A Jobbikos képviselő szerint „ezeknek” – mutat felfelé – semmi sem elég. Például Lázár felesége ugyan nem járt be az önkormányzathoz, de a szóbeszéd szerint közpénzből, az önkormányzat számlájára tankolt.  Vagy ott van a batidai kastély, az se a semmiből jött, de már mindenki értesült a szuperluxusról, ezért helyezte át Lázár az irodáját Makóra. A minisztert viszont képviselőként nem lehet kérdezni, mert szóba sem áll a Hódmezővásárhelyiekkel.

Kis Andrea (MSZP, önkormányzati képviselő)

A jogász végzettségű képviselő azt mondja, hogy már nyolcadik éve „harcol” önkormányzatban, de egy megszilárdult diktatórikus rend ellen nehéz demokratikus eszközökkel hadakozni. Az ellenzék hangja ma már nem jut el az állampolgárokhoz, az újságok, a televízió csak a kormánypropagandát nyomja. A kritikus hangokat elhallgatják. Márki-Zay győzelméig az országban senki nem is volt kíváncsi arra, hogy a településen milyen viszonyok uralkodnak. Amikor Kis Andrea először nyilvánosságra hozta, hogy Hódmezővásárhely úszik az adósságban, akkor a város vezetése feljelentette. Aztán három kormányhatározat alapján pénzt juttattak Lázár János városának, nagyjából 3-4 milliárdot. Ebből keveset törlesztettek, de érdekes módon csak most, az ellenzéki Márki-Zay győzelme után vált fontossá az adósság behajtása.

A szocialista képviselő szerint ellenzékként hiába kritizálta a hatalmon lévőket, arrogáns hangon küldték melegebb éghajlatra. Felvetéseire gyakran az volt a válasz, hogy a város ellenzék nélkül is működik, s valójában be sem kellett volna járniuk, mert csupán hárman voltak az elsöprő többséggel szemben. A következő parlamentben is ez lesz a helyzet. Kis Andrea azt mondja, hogy a közbeszerzési bizottságban – bár kellett volna, – nem írta alá a szükséges dokumentumokat. Be sem jár az ülésekre, mert értelmetlennek tartja.

A kritikusan gondolkodók egyébként már az utcán is félnek hangosan beszélni. Ilyen a város légköre, pár év múlva ez a félelem lepheti el az egész országot is.  De a hatalom Hódmezővásárhelyen túllőtt a célon. Megalázó helyzetbe hozták az embereket, mert a hatalom azt hiszi, hogy ma már mindent lehet. Viszont az emberek úgy gondolták, hogy ők megállítják a diktatúrát, s ez Hódmezővásárhelyen sikerült is.

Az LMP bárkája

Habár a párt elnökségi tagja azt mondta, hogy az ellenzéki egyeztetés kezdeményezésének semmi köze nincs a hómezővásárhelyi polgármester szombati beszédéhez, nehéz elhinni, hogy a hiteltelenné vált ellenzéknek a választás teljes kudarcáért legfelelősebb része (LMP) nem próbál a szalmaszálba kapaszkodni.

Egyeztetésre hívta a teljes ellenzéket az Országgyűlés alakuló ülése előtt az LMP – áll a párt közleményében. A május 8-i alakuló ülés előtti hétfőn akarják egyeztetni „a parlamenti politizálással kapcsolatos terveiket, elképzeléseiket”. A nyolc fős frakciójú LMP szerint az ellenzéki pártoknak nem egymással, hanem a Fidesszel kell küzdeni, mert csak így lehet valódi ellenállást kifejteni a kormánypártok hatalmával szemben.

Mintha egy picit elkéstek volna ezzel. A helyzetet súlyosbítja, hogy a Demokratikus Koalíción kívül minden vesztes pártban dúl a belharc. A DK-ban azért nincs, mert elnöki pártról van szó, amelyben Gyurcsány Ferenc személyének sorsa egyben a párt lényege is. A többi párt közül is az LMP-ben történnek a legcifrább dolgok és ha csak fele igaz abból, amit a volt társelnök „külső” utasításairól tudni, akkor a párt aligha vészeli át sértetlenül a választás utáni válságot.

Arra viszont jó a kezdeményezés, hogy a látszattevékenység tovább folytatódjon. Mintha lenne igazi ellenzék, amely összeül és óva inti a kétharmadot.

Inkább azt tűnik valószínűbbnek, hogy a Márki-Zay Péter tényleg telibe talált szombati beszédében.

„A magyar nép április 8-án leváltotta az ellenzéket. A magyar nép megérdemel egy olyan ellenzéket, amely nemcsak szavakban utasítja el a korrupciót, amely nem ázsiai diktátorok oldalán képzeli el a jövőnket. Nem alkalmas az ország vezetésére az az ellenzék, amely nemhogy a nemzet érdekében, de saját érdekében se képes összefogni. Megérdemlünk egy olyan ellenzéket, amelyben nincsenek benne a korrupt hatalom ügynökei” – mondta.

A hódmezővásárhelyi polgármester, a szombati tüntetések szupersztárja (és egyben megmentője) olyan víziót vázolt fel, amelyben nincs helye a jelenlegi ellenzék nagy részének.

Azt mondta, hogy legyen mind a 106 körzetben egy ellenzéki jelölt a Fidesz ellen és legyen minden szavazókörben ellenzéki biztos.

El tudja valaki képzelni, hogy a jelenlegi ellenzéki szereplők a következő ötven évben ebben meg tudnának egyezni?

Márki-Zay azt is mondta: el fogják érni, hogy „csatlakozzon az ország az Európai Ügyészséghez, hogy legyen egy ügyészség, ami nem a bűnösöket védi. Igenis lesz elszámoltatás!”

„Ti vagytok az új ellenzék” – jelentette ki, hozzátéve, hogy egyetlen magyarországi pártnak sincs százezer tagja (ahányan abban a pillanatban őt hallgatták az Erzsébet híd pesti lábánál).

A régi meg, valamilyen összetételben, hétfőn egyeztet. De minek?

A hódmezővásárhelyi polgármester átvette a kezdeményezést

Márki-Zay Péter a budapesti sajtóértekezleten bemutatta, hogyan lehet országos szintű az ellenzéki koordináció és azt, hogy világossá váljon hol, ki a legerősebb jelölt a Fidesszel szemben. Jelenleg 53 körzetben tudják megjelölni a legesélyesebb ellenzéki jelöltet.

A Viszlát, kétharmad!, a Közös Ország Mozgalom, a Számoljunk együtt és az 1 jelölt a változásért! nevű projektek Márki-Zay Péterrel, Bod Péter Ákossal, Elek Istvánnal és Lányi Andrással tartottak “A változás esélye” címmel sajtótájékoztatót.

Márki-Zay azt mondta, a hódmezővásárhelyi eredmény megmutatta az országnak, hogy egy fideszes fészekben is nyerni lehet, mert a többséget irritálja a megfélemlítés és a korrupció. Azt mondta, három és fél hét azt gondolták elég, hogy az induló pártok is feldolgozzák a győzelem tanulságait, most mégis aggódnak, ezért úgy látják megint a párton kívülieknek van tennivalója.

Márki-Zay szerint a 106 körzetben meg kell nevezni a legesélyesebb jelöltet a fideszes jelölttel szemben.

Az említett szervezetek és mérések segítségével most odáig jutottak el, hogy 53 körzetben tudják megjelölni a legesélyesebb ellenzéki jelöltet.

Arra biztatnak mindenkit, hogy egyéniben rájuk adják le a szavazataikat, amennyiben le akarják váltani a Fideszt, a listás szavazatukat pedig pártszimpátiájuk alapján. A jelöltek nevét a rendszervaltas2018.hu oldalon lehet megtalálni, de Márki-Zay szerint aki regisztrál az oldalon, az hírlevélben is megkapja majd, hogy az ő körzetében ki a legesélyesebb ellenzéki jelölt.

A hódmezővásárhelyi polgármester azt mondta, természetesen a pártokkal is egyeztetnek folyamatosan. Szerinte a legfontosabb a magas részvétel, aztán az, hogy az esélyes jelöltre szavazzanak: ha jobbikos valaki, de a szocialista jelölt esélyesebb, akkor rá, és fordítva. Majd arra kérte a pártokat, ne kampányoljanak az esélyes jelölt ellen, csak a listás eredményük javítása érdekében kampányoljanak.

A Közös Ország Mozgalom bejelentette, hogy újabb választókerületekben fogják lemérni, hogy mely jelölteknek mekkora esélye van, illetve országjáró turnéra indulnak.

 

Márki-Zay szerint így lehet megdönteni az Orbán-rendszert

0

„Minden igaz magyar ember menjen el szavazni, buktassuk meg együtt a maffiaállamot!” – felütéssel tett közzé blogbejegyzést Hódmezővásárhely új, független polgármestere. Márki-Zay Péter egyre csalódottabb, amiért az ellenzéki pártok még mindig nem egyeztek meg, a Fidesz viszont levonta a tanulságokat és mindent megtesz azért, hogy az együttműködés ne jöhessen létre. Márki-Zay szerint viszont van még remény. 

 

A frissen megválasztott polgármester nemrég indította el blogját, amelyen nemzeti minimumnak az Orbán-rendszer leváltázást és az elszámoltatást nevezte meg.

A konzervatív politikus legfrissebb bejegyzésében kemény szavakkal fejti ki nézeteit és írja le a helyzetet, olyan alcímekkel operálva, mint „Sorskérdés: nemzeti tragédia fenyeget”, „Centrális erőtér: tolvajkormány és maffiaállam”. De azt is megállapítja, hogy „van kiút”, és lefekteti az áprilisi választás „forgatókönyvét”.

Márki-Zay azzal kezdi, hogy csak azért vállalta a hódmezővásárhelyi jelöltséget, hogy megmutassa az ellenzéknek, meg lehet szorongatni a Fidesz jelöltjét. Győzelemről nem is álmodott, a polgármester választás ereedménye őt is meglepte, ahogy az egész országot. Ekkor abban reménykedetett, hogy az ellenzéki pártok megértették ennek üzenetetét, de a megegyezés elmaradt. Márki-Zay szerint azonban még nem késő.

Az általa felvázolt forgatókönyv lényege az, hogy a 106 egyéni körzet mindegyikében meg kell egyezniük az ellenzéki pártoknak – ez „nem jelent mindenütt visszalépést, de a taktikai szavazáshoz minden körzetben ismernünk és támogatnunk kell az esélyes jelöltet”. Leírja, hogy ennek megállapításához már több lista is készült, de ő még mindig reménykedik abban, hogy a pártok megállapodásában ebben a kérdésben. „Amennyiben erre nem kerülne sor, akkor természetesen a tőlük független közösségek javaslatait leszek kénytelen támogatni magam is, esélyt adva egy pártok közötti reális egyezség jelöltjeinek is a legerősebb pártokkal szemben (a megállapodás ugyanis nem szólhat mindösszesen két párt jelöltjeiről)” – írja.

Emellett a listás szavazás is fontos: Márki-Zay „fájó szívvel” mondja azt, hogy az Orbán-rendszer megbuktatása érdekében most nem szabad a bejutási küszöb alatti kis pártokra szavazni, mert az a szavazat elveszhet és ez a Fideszt erősítené.

„A határon túli magyarság esetében is fontos lenne, hogy ne az őket is megosztó, hazánk európai élvonaltól való további lemaradását eredményező Fidesz kormányra szavazzanak

– ezúton is biztosítom őket, hogy személy szerint is nagyon örülök a nemzet egyesítésének és az állampolgárságuk megadásának. Ugyanakkor a nemzet érdekében fontos, hogy hálájukat ne a tolvajkormánynak, hanem a nemzetnek fejezzék ki” – írja.

Márki-Zay szerint ha ellenzék kerül kormányra, egy olyan rendszert fognak kialakítani, ami megakadályozza, hogy ismét egy kézbe kerüljön minden hatalom. Ehhez elsősorban Polt Péter legfőbb ügyész leváltása és egy korrupcióellenes ügyészség felállítása az első lépés. „A közösen felállítandó ügyvivő kormánynak helyre kell állítania a demokráciát, a jogállamot, a piacgazdaságot és az európai integráció iránti elkötelezettséget. Ebben pedig az ellenzéki pártok meg tudnak állapodni. Éppen azért bízom bennük, mert ők nem bíznak egymásban” – írja.

Márki-Zay szerint a választás tehát mindenképpen sorsfordító lesz a magyarság életében. Bebizonyosodhat, hogy a politika túl fontos ahhoz, hogy politikusokra bízzuk: minden igaz magyar ember menjen el szavazni, buktassuk meg együtt a maffiaállamot!

18.4.8: remélem erre a napra éppoly büszke lesz majd a nemzeti emlékezet, mint 1848. március 15-re!”

Márki-Zay Péter ezért egy honlapot is indított, a rendszervaltas2018.hu-t, ahol mindenki nyomon követheti, hogy ki a választókörzetében legesélyesebb jelölt.

Összefogást sürget Márki-Zay Péter

„Úgy hiszem, a helyi Fidesznek is meg kell mutatnia választóinak, hogy a város érdeke mindennél előbbre való, még ha nem is ők adják a polgármestert” – nyilatkozta a FüHü-nek Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely független polgármestere megválasztásának másnapján. Ennek szellemében beszélt beiktatásán is. Amikor január elején bejelentette indulását, győzelméért senki nem adott volna egy fabatkát sem – ma délelőtt pedig már be is iktatták a hivatalába.

 

„Az országban szomorú állapotok vannak, a pártok, amelyekben továbbra sem bízom, még alkudoznak és még mindig sok az áruló, aki a megfélemlítésen és korrupción dolgozik – ebben a helyzetben nekem tennem kell azért, hogy országosan is megváltozzon a politika” – szögezte le polgármesteri beiktatásán elhangzott beszédében Márki-Zay Péter. A Hódmezővásárhelyen hat napja váratlan és nagyarányú győzelmet aratott független – akkor még civil, ma már – politikus hozzátette, hogy

párt nélkülinek mondta magát, de valójában az ország legnépesebb pártjának, a Fideszben csalódottak pártjának a tagja, annak a virtuális pártnak, amelynek tagjai nem lopnak, nincs kastélyuk, nem engednek be húszezer euróért migránsokat – sorolta.

Az Országgyűlési választásokon ezt a pártot fogja képviselni – szögezte le, hozzátéve, bízik az ellenzéki összefogásban miközben nem bízik az egyes pártokban. Ugyanakkor, ha a pártok – az MSZP-től a Jobbikig – összefognak, akkor saját érdekükké is válik a fékek és ellensúlyok kiépítése, hogy

„soha többé ne lehessen eltéríteni az országot”.

Pártállástól függetlenül minden magyar ember érdeke – fejtette ki –, hogy újra demokrácia legyen Magyarországon.

Szimbolikusnak is mondható bejelentést tett: baloldali politikus kér fel alpolgármesternek, miután ő jobboldali – így együtt tudunk minden különbséget félretéve dolgozni a városért, mutatott rá.

Beszédében egyébként is békejobbot nyújtott valamennyi, a kampányban ellene munkálkodott képviselőnek, politikusnak, párttagnak és közéleti személynek, köztük választási ellenfelének,a Fidesz-KDNP-s akkori (azóta e posztról lemondott) alpolgármesternek, Hegedűs Zoltánnak is.

„Ha megbántottam volna, ha bolondnak, hazugnak vagy zavaros fejűnek neveztem volna, elnézést kérek, ha esetleg a békés vásárhelyi polgárokat riogattam volna – mind ezért elnézést kérek” – mondta, nem kis iróniával, óriási tapsot kiváltva.

Helyi ügyekben is beszélt konkrét programokról, s megismételte, hogy több, a Hegedűs által ígért programot maga is meg kíván valósítani. Ilyen például a város összes templomának a felújítása és a migránsok betelepítése. Ez utóbbi kérdésben közös felhívást kíván eljuttatni a kormánynak – jelezte. Egyenlőséget ígért a város mind a 44 ezer polgárának, kiemelve a romákat és közmunkásokat. Leszögezte:

megfélemlítés nélküli, korrupciómentes várost alakítanak ki közösen, olyan helyet, ahol a közgyűlés csak a második legfontosabb, mert „azért a víz az úr”. Ezzel egyébként visszautalt a beszéde előtt elhangzott szavalatra: Petőfi Sándor Feltámadott a tenger c. versére.

Szavai nem csak Hódmezővásárhelynek, hanem az egész országnak szóltak, már csak azért is, mert szimbolikussá vált győzelme új irányt szabott az április 8-i választásoknak.

A február 25-i polgármester-választást megelőzően is sokan már az április 8-i választás főpróbájának tartották a múlt vasárnapi voksolást, amelyen végül több meglepetés is született: szokatlanul magas volt a részvétel (62,45 százalékos), ami még  magyarázhatja a közösen támogatott jelölt győzelmét (amiben az ellenzék csak reménykedni tudott – ez a második meglepetés), ám az igazi „durranás” a győzelem aránya volt: Márki-Zay elvitte ugyanis a szavazatok 57,49 százalékát, miközben a Fidesz-KDNP jelöltje, az azóta lemondott alpolgármester, Hegedűs Zoltán 41,63, a szintén függetlenként indult kiugrott szocialista Hernádi Gyula pedig csak 0,88 százalékot tudott összeszedni.

Márki-Zay Péter győzelme annak ellenére is váratlan volt, hogy felsorakozott mögötte a teljes ellenzék, a DK-tól az LMP-n át a Jobbikig bezáróan. Előzetesen a közvélemény-kutatások stabil Fideszes győzelmet vetítettek előre a Fidesz-bástyaként számon tartott városban, ahol emberemlékezet óta nem született ellenzéki győzelem;

Török Gábor politológus például azt írta utóbb, hogy „magam két olyan belső kutatási eredményről is tudok, amelyek egyaránt 60 százalék feletti fideszes győzelmet jeleztek”.

Politikusok, politológusok, szakértők, laikusok így is, úgy is magyarázzák az egykori fideszes, politikusként kívülálló, de helyben jól ismert, a 200 éves értelmiségi dinasztiából származó, hét gyermekes, hívő keresztény Márki-Zay győzelmét, de egy dologban egyetértenek: abban oroszlánrésze volt az összefogásnak, s bizonyítja az egy közös ellenzéki jelölt stratégiájának a helyességét.

Mindenesetre a múlt vasárnap eredménye – a rákövetkező napok tanulsága szerint – nagy lendületet adott az összefogási törekvéseknek: azóta az LMP, a Jobbik és a Momentum is feladta korábbi kérlelhetetlennek tűnő ellenállását a koordinált jelöltállítással szemben.

A polip csápjai között

Hódmezővásárhelyi ismerősöm a minap felháborodva hívott fel, mert az ő neve is szerepelt azon a szórólapon, amit egy „ismeretlen” szervezet aktivistái dobáltak be a város majd minden polgárának levélszekrényébe. Mindennek elmondták az ellenzéki jelölt híveit, csak kedves barátomnak nem, ráadásul olyan személyeket neveztek meg a város ellenségének, akik korábban részt vettek Márki-Zay valamelyik kampányrendezvényén.

Első felháborodásukban sokan arra tippeltek, talán valamelyik helyi rendezvényen készült Kubatov-listájára került fel a nevük, de aztán komorabb gondolatok kezdték foglalkoztatni az embereket. Nem arról van-e szó, hogy a tavalyi év végén sebtében elfogadott, és január 1-től hatályba lépett kormányzati elektronikus adatgyűjtés mutatta ki a „foga fehérjét”? Nem egészen légből kapott az a feltételezés, hogy a harmadik Orbán kormány talán még a választások előtt főpróbát tartott, és az adattrezorba valakik (aligha jogszerűen) belenéztek, és valamilyen módon megcsapolták az ott tárolt személyes információkat.

Egy novemberi salátatörvény „fodrai között” rejtették el a gigantikus kormányzati információs központ létesítésének tervét, amelyet december utolsó napjaiban szentesített is a törvényhozás. Azóta, mint egy kíváncsi polip, úgy fonja körbe csápjaival mindennapjainkat az állam. Szorgosan gyűjt rólunk minden információt: az utcai kamerák látják merre járunk, a boltokban lesnek minket az eredetileg a tolvajok leleplezésre szánt „szemek”, nem bújhatunk el sem a buszokon, sem a villamosokon. Minden, korábban csak házi használatra felszerelt kamera képét, hangfelvételét kötelező beszolgáltatni a központi adatbankba.

Az orvosok is jelentenek, ha gyógyszert megyünk felíratni. Háziorvosomtól tudom, hogy azok a kérdések, amelyeket a legutóbbi találkozásunk alkalmával feltett, nem az ő „kíváncsiságát” voltak hivatottak kielégíteni, hiszen évek óta ismer. Minden kollégája megkapta a listát, a válaszokat digitalizálva el kellett küldeniük a nagy „nemzeti nyilvántartásba”. Már az sem titok a kormány emberei előtt, milyenek a szexuális szokásaim, kezeltek-e pszichiátrián, hány tablettát szedek naponta, és mire.

Nem is tudom, miért vagyok kiakadva. Miért csodálkozom azon, hogy az utcánkat végigjáró fideszes aláírás-vadászok hozzám be sem csöngettek. Nem volnék meglepve, ha egy esetleges későbbi „nemzeti konzultáció” levelét már hiába várnám. Ha maradna a NER kormánya, néhány év múlva a választási névjegyzéket sem küldenék. A választások is feleslegessé válnának. Mást sem kellene tennie a kormánynak, csak bekapcsolni azt a bizonyos számítógépet, ami percek alatt „kiköpné” az eredményt, hiszen a szokásaink, életmódunk alapján pontosan tudnák, milyen a politikai attitűdünk, ha tehetnénk, hová készülnénk behúzni azt a bizonyos ikszet.

Ezek után miért volnának egyáltalán kíváncsiak a véleményünkre?

Remény Központot nyitott a Momentum

A mai napon hivatalosan is megnyílt a Remény Központ. A fórumot Fekete-Győr András nyitotta meg. A Momentum elnöke beszédét a hódmezővásárhelyi választás értékelésével kezdte, aki szerint Hódmezővásárhely és Márki-Zay Péter ma a változás szimbólumai.

Fekete-Győr szerint Vásárhelyen tehát győzött a tisztesség, mert bár innen indult Tiborcz István cége, az Elios közpénz-bekebelező turnéra, és innen indult az EU-s pénzek elosztásáért és szétlopásáért felelős Lázár Jánosnak is a karrierje, most vasárnap innen indult el a remény is.

Fekete-Győr elmondta: a Remény Központ is arra szolgál majd, hogy a választók – éljenek akár Budapesten, akár Szegeden, akár Dombóváron – alá tudjanak írni azoknak a hiteles jelölteknek, akik az ő körzetükben indulnak. Azt mondta:

„A központba meghívtuk az LMP és a Kétfarkú Kutyapárt aktivistáit is,

akik, akárcsak a Momentum, a hóval-faggyal dacolva, reggeltől estig járják a településeket, a házakat. Mi nem adatbázisok, listák segítségével állítunk jelöltet, hanem véres és verejtékes munkával.”

Fekete-Győr szerint a Fidesz győzelmi mítosza leomlott, a rendszer leváltható, Orbán és NER lovagjai elzavarhatók. „Ha meg akarjuk ismételni a hódmezővásárhelyi diadalt országszerte, félre kell tennünk a szekértábor-logikát!”

Szerinte olyan jelöltekkel van remény a Fidesz jelöltjének legyőzésére, akik középen állnak, akit a konzervatív szavazók is elfogadnak. A Fidesz kisebbségben van, de a régi ellenzék nem elég a legyőzéséhez. 106 Márki-Zay Péter kell, aki ugyanúgy fel tudja rázni azokat is, akiket a régi ellenzék már nem. Új, hiteles, integratív indulókra van szükség országszerte.

A hódmezővásárhelyi választás legfontosabb tanulsága Fekete-Győr szerint, hogy

olyan jelöltekkel van remény legyőzni a Fidesz jelöltjét, aki tiszteli a választókat, akit a választók széles spektruma elfogad,

mert tudják, hogy pártállástól függetlenül az ő érdekeiket fogja képviselni.

Azt ígérte, hogy a Momentum sosem fogja figyelmen kívül hagyni a választók érdekeit. „Mi örömmel működünk együtt bármely magyar párttal az értékeink és elveink mentén a rendszerváltás érdekében. A feltételeink ismertek – három dologra van szükség az ellenzéki pártokkal való együttműködéshez:

  1. Legyen hiteles és tisztességes az ellenzéki jelölt.
  2. Legyen matematikai esélye győzni.
  3. A többi párt is lépjen vissza az egy esélyes javára.

Azonban nekünk a cselekvés az első. Ez a cselekvés pedig március 5-ig arról szól, hogy kiállhassanak a Momentum jelöltjei, akik megszerezték a választóik bizalmát, és felkerültek a szavazólapokra.”

A Momentum elnöke szerint együttműködésről beszélni csak azt követően lehet, hogy a pártok országos listái és jelöltjei csatasorba álltak. Aztán kiderül, hogy az ellenzéki jelöltek közül ki mennyire esélyes, ki mennyire hiteles. Azt mondta: a Momentumnak már megvannak a félidős adatai, harmincezer aláírást gyűjtött vasárnapig a párt az elnök tájékoztatása szerint.

Lapszem – 2018. február 24.

0

Ma a Mátyások ünneplik a névnapjukat. A név héber eredetű, jelentése: isten ajándéka. Olvassa el, hogy mit olvastunk az országos napilapokban!

Népszava: Habonynak is segített a TV2 igazgatója

Halkó Gabriella – akiről régóta sejthető, hogy Habony Árpád köreihez tartozik – 2016 januárjában lett az Andy Vajna filmügyi kormánybiztos tulajdonolta, állami hirdetésekkel gazdagon ellátott TV2 gazdasági és stratégiai igazgatója. Ezután pár hónappal Halkó személyesen referált a 888 revolverportált és a Lokál ingyenes politikai bulvár-napilapot kiadó Modern Media Group Zrt. (MMG) tulajdonosainak, Habony Árpádnak és Győri Tibornak egy üzleti ügyben – tudta meg a Népszava, vagyis a Halkó és Habony közötti kapcsolat egyértelművé vált.

Habonyról köztudott, hogy Orbán Viktor nemhivatalos tanácsadója média- és kommunikációs ügyekben. Győri korábban a Miniszterelnökségen dolgozott tanácsadóként, majd államtitkárként; állítólag eredetileg Simicska Lajos kilencvenes évekbeli reklámpiaci céges ügyködései során került közelebbi kapcsolatba Orbán köreivel.

Magyar Hírlap: A Soros-szervezetek szótárral és térképpel segítik a migránsokat

Dunkerque-től Leszbosz szigetéig felhasználták azt a Refugee Phrasebook elnevezésű kiadványt, amely illegális migránsoknak nyújt segítséget egyfajta szótárként, illetve a hatóságokkal való kommunikációban – derítette ki a Magyar Hírlap az Open Knowledge Foundation Deutschland nevű szervezet által indított projekt honlapjána tanulmányozása során.

A Soros-féle nyílt társadalom eszméje mellett hitet tevő kezdeményezők szerint széles körben terjesztették, illetve terjesztik a kiadványt, várva a menedékkérőkkel dolgozó szervezetek további visszajelzéseit, véleményét. A 2015-ös magyarországi migránsválság idején a George Soros, illetve a CEU által is segített Migration Aid nevű szervezettel együttműködő, amúgy alapvetően az adatnyilvánosságért tevékenykedő csoport az adománygyűjtés apropóján megemlíti azt is, szükségük van adományokra, hiszen tízezer ilyen szótár kinyomtatása a görög Idomeni szigetén csaknem kétezer-négyszáz dollárba kerül.

Magyar Nemzet: Márki-Zay Péternek Lázár János a kampánymenedzsere

Nemcsak a fideszes Hegedűs Zoltán, illetve a szintén az ellenzéki összefogás jelöltjét támadó, volt MSZP-s Hernádi György, hanem Lázár János ellen is küzdenie kell a hódmezővásárhelyi polgármesterségért Márki-Zay Péternek – mondta a politikus lapunknak. A független jelölt a Magyar Nemzetnek adot interjújában elmondta: az, hogy alaptalanul támadják riválisai vagy akár a helyi plébános, inkább rokonszenvet kelt iránta a választókban, még fideszes körökből is kap segítséget. Márki-Zay szerint emiatt Lázár János a legnagyobb kampánymenedzsere.

Magyar Idők: Kizárólag a repülőgép csomagterében lophatnak

A Magyar Idők munkatársai személyesen győződhettek meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a csomagkezelés teljes menetéről. A „becsekkoló” utasok a szállítószalagra helyezik a felcímkézett csomagjukat, ami zárt rendszerben jut el ahhoz a ponthoz, ahol már járatonként szedik le a szalagról rakodómunkások és rakják az elektromos targoncára, hogy kivigyék a repülőgéphez.

A zárt rendszerben háromszoros röntgenellenőrzés zajlik. Az első kettő emberi érintkezés nélkül; a monitort a kiszolgálóépület egészen más részén nézik az operátorok, mint ahol a csomag van.

Az ellenőrzést szoftverek vezénylik, automatikusan detektálva a veszélyes és tiltott tárgyakat. Így felismerik a fegyvereket, a robbanóanyagot is.

Amennyiben bizonytalan az automatika a felismerésben, átengedi a poggyászt a második röntgenen, majd ha még mindig pozitív az eredmény, jön a harmadik szint, ahol már a biztonsági emberek is jelen vannak, és ahol újabb kétségek esetén rendőr jelenlétében az utassal kinyittatják a csomagot.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!