Putyin igen, Macron nem.
Ebben benne van minden, ez egy ma még nem leülepedett nemzeti tragédia összefoglalása csupán négy szóban. Magyarország már csak formálisan tagja az európai államok közösségének.
Az óvodák persze kinyitnak majd szeptemberben, lesz hús a piacon – a felszínen még jó ideig nem fog változni semmi. Magyarország valószínűleg elkerüli Venezuela sorsát: az üzletek nem ürülnek ki, nem lesz élelmiszerjegy és ötszázszázalékos infláció.
Orbán ennyivel kétségtelenül ügyesebb vagy óvatosabb a venezuelai diktátornál, de azért az Erzsébetutalvány, a nyugdíjasalamizsna, az országot elhagyók vagy a kukákat túró koldusok nagy száma pontos indikátor.
A két külpolitikai eseményt, azt, hogy Putyin megint jön, de Macron – és a nyugati kormányfők többsége – elkerüli Magyarországot, lehetetlen elszakítani a belpolitikától. Orbán nem taktikusan egyensúlyoz az egymástól szélsőségesen különböző két pólus: Nyugat és Kelet, demokrácia és diktatúra között, hanem részéről megtörtént az egyértelmű értékválasztás.
Íme, két adat arra, hogy mit választott.
Putyin Oroszországa több mint nyolcszor népesebb Hollandiánál, legfrissebb ellenségünknél, ezzel szemben az orosz nemzeti össztermék legfeljebb csak a duplája a hollandénak. Ez egy évszázadnyi különbség – és behozhatatlan. Hollandia azonban bennünket is magasan felülmúl, hozzánk képest az nem egy másik ország, hanem egy másik bolygó: csupán tizenhét millió holland hatszor annyi értéket állít elő, mint tízmillió magyar.
Ez a különbség Nyugat és Kelet, demokrácia és diktatúra között – és kivétel nélkül mindenben.
Jobbak az útjaik, jobb a focijuk, sokkal tovább és sokkal egészségesebben élnek, jobb minőségű ételeket esznek, jobbak az újságjaik, az iskoláik, jobb regényeket írnak, kevesebbet aggódnak, szoronganak… nincs az életnek olyan területe, ahol ne lennének fölényben velünk szemben.
Hogyan is állíthatná értelmes ember, hogy a vele születetten nehéz létezést nem jobb egy szabad, nyugati állam polgáraként végigcsinálni.
Ezt a lehetőséget vették el tőlünk azzal, meggyőződésem szerint visszavonhatatlanul, hogy Orbán a bűnt választotta, mert egy demokrácia miniszterelnökeként nem tudott volna a hajlamainak megfelelően élni.
A magyar társadalomban pedig nincs elég morális és intellektuális erő, hogy innen visszaforduljon: nincsenek termékeny, tevékeny, önfenntartó városaink, nincs civiltársadalom és hatékony média, többségükben harmadosztályú politikusok, intellektusok osztják az észt.
A kulcs a zárban az utolsó elfordításra vár.
Magyarország beleragadt saját belnyomorába, periféria létezésébe, a magyar vidék felébreszthetetlenségébe. Akár egy lemerült akkumulátor, amely már nem képes a motort elindítani, nem koncentrálódik annyi szellemi energia, amennyi szükséges egy ország éber mentális állapotának fenntartásához.
Már csak Putyin, a keleti zsarnok látja valami hasznunkat, Macron, a Nyugat küldötte közönyösen elsétált mellettünk.
Mi ez, ha nem a végjáték kezdete?
Forrás: Bruck András, Facebook.
Az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének volt vezetője a Független Hírügynökségnek hozzátette: az EU-s források felhasználásában már messze nem állunk ilyen jól, pl. sok rosszat el lehet mondani Kaczynskiról, a politikájáról, de egy biztos: nem tűrte a rendszerszintű lopást, ahogy az minőségében és legfelsőbb szinten megvalósított szervezettségének fokában nem jellemző a csehekre, valószínűleg még a szlovákokra sem.
„Aki történelmet olvasott, az érti, legalábbis meg kellene értenie, hogy Európa múltja tele van magukat erősnek gondoló nemzetekkel miatt kirobbant háborúkkal. A 21. század Európája nem erős nemzetállamokra, hanem erős Európára kell, hogy épüljön, s aki ezt aláássa, az biztonsági kockázatot jelent a globalizáció korában egyedül életképes egységes Európa számára – helyezte perspektívába a kérdést Inotai.
Növekedés – 2004-ben még nálunk volt a csehek után a 2. legmagasabb GDP/fő – mára már a szlovákok és a lengyelek is lehagytak minket. Miközben a lengyelek a 2008-2009-es válságot is megúszták a gazdaság zsugorodása nélkül, nekünk csak 2015-ben sikerült elérnünk a válság előtti szintet, Ami a cseheknek és a szlovákoknak is előbb sikerült.
Termelékenység– bizonyos területeken nálunk is van javulás, ami azonban nagyrészt a térségbeli multinacionális vállalatoknak és annak köszönhető, hogy ők és beszállítói bekapcsolódtak a globális értékláncba. Ám nálunk az ezen kívül eső szféra hátul kullog– a mezőgazdaság és a kkv-szektor. Az egységnyi kitermelésre vetített GDP/fő mutató egyben jelzi az életszínvonalbeli különbséget is: ami nálunk a legalacsonyabb a négy ország közül. A termelékenységre negatívan hat az elmúlt években fokozódó kivándorlás, amely lehetőséggel 2010 után félmillió magyar állampolgár élt. Habár azt szokták mondani, hogy a lengyelek nagyobb tömegekben próbáltak szerencsét az EU-tagság elnyerése után Európában, ez már 2004-től igaz.
Ezen túlmenően a kétségtelenül támogatandó és fontos V-4 együttműködés mellett is látni kell, hogy a térség messze nem egységes. Csak néhány példa: Csehország az egyedüli, amelynek csak schengeni határai vannak, Szlovákia bevezette az eurót, a magyar-orosz és a lengyel-orosz kapcsolat – finoman fogalmazva – még köszönőviszonyban sincs egymással. Európa jövőjére nézve azonban veszélyes közös, bár országonként különböző erősségű vonás az európai identitás gyengülése és az avítt nacionalizmusra építő populizmus. „Ezen a téren a magyar társadalom nem csak 2004-ben, a csatlakozásunkkor, hanem már 25 évvel ezelőtt is sokkal közelebb állt a 21. századi Európához, mint ma.
