Nemet mondott Netenjahunak az Európai Bizottság

0
877

Belpolitikai szempontból hasznos volt, de diplomáciai szempontból őrültség – ezt írja a Haaretz című ellenzéki lap Benjamin Netanjahu budapesti szerepléséről, mely elsősorban az Európai Unió bírálatára koncentrált.

Izrael miniszterelnöke őrültnek nevezte az EU-t azért, mert politikai feltételekhez köti az együttműködést. Kérte a négy visegrádi állam vezetőit, vegyék rá Brüsszelt, hogy változtasson az álláspontján!

Az EU Bizottsága visszautasította Netanjahu bírálatát. Izrael épp a nyugati értékrend védelmére hivatkozik, de maga is megsérti ezt, amikor nem respektálja a kisebbségek jogait. Netanjahu viszont Kína és India magatartását emelte ki: a két óriás csakis gazdasági együttműködésre törekszik Izraellel, és egyáltalán nem kíván beleszólni abba, hogy Izrael miképp viszonyuljon a palesztinokhoz.

Izrael miniszterelnöke zárt ajtók mögött mondta el beszédét a visegrádi államok csúcsértekezletén, de

kommunikációs hiba folytán annak nagyobb részét az újságírók is hallhatták.

Így azt is, amit Netanjahu mondott Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia vezetőinek Budapesten. Az izraeli miniszterelnök nemcsak az EU bírálatát tartotta fontosnak, de a terrorizmus elleni nemzetközi együttműködést is.

Netanjahu álláspontja az, hogy a civilizáció harca folyik a világban: ennek első vonalában áll Izrael, amely a radikális iszlámmal hadakozik. Netanjahu éppúgy ellenzi a muzulmán migránsok tömeges beáramlását Európába mint a visegrádi államok vezetői. Belpolitikai szempontból tehát kifizetődő Netanjahu budapesti látogatása, de Izrael diplomáciai szempontból nem került előnyösebb helyzetbe hiszen az EU bírálata lehet népszerű otthon, de Brüsszelben csakis elutasítás lehet a válasz – állapítja meg a Haaretz című ellenzéki lap Netanjahu budapesti útjáról.

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .