Kezdőlap Címkék Lengyel-magyar

Címke: lengyel-magyar

Lengyel-magyar két jóbarát, de nem mindenben

További legalább ezer amerikai katona állomásozhat Lengyelországban, erőteljes lengyel óhaj nyomán. A magyar kormány ettől elzárkózna, a védelmi egyezményt is csak nagy nyomásra írták alá Washingtonnal.

Legalább ezer fővel megnövelné lengyelországi jelenlétét az Egyesült Államok, de még sokkal többről is szó lehet – írta pénteken a Rzeczpospolita lengyel napilap az MTI szerint. Úgy tudja, erre tett ajánlatot Washington.

Már ott vannak

Lengyelországban 2017-től állomásozik

mintegy 4,5 ezer amerikai katona

úgynevezett állandó rotációs jelleggel, féléves ciklusokban váltva egymást többek között a Zagan közelében telepített amerikai páncélos dandárnál, valamint a NATO nemzetközi, amerikai parancsnokságú, Északkelet-Lengyelországba telepített zászlóaljánál. A mostani terv szerint az eddiginél állandóbb jellegű bázis létesítéséről lenne szó.

A lengyel kormány az orosz fenyegetésre hivatkozva évek óta szeretné elérni az amerikai katonai jelenlét állandósítását és növelését. Tavaly szeptemberben írta alá Andrzej Duda lengyel és Donald Trump amerikai elnök a stratégiai együttműködési egyezményt. Ekkor Duda azt mondta, hogy nagyon örülne az állandó bázisnak országában, amelyet

Fort Trumpnak nevezhetnének.

A nagy magyar-lengyel barátság közepette – amelynek jegyében telt el a mai március 15-i állami ünnepség is – szembetűnő a homlokegyenest ellentétes álláspont az ilyen biztonságpolitikai-katonai stratégiai kérdésekben.

Ellenálltunk a semmire

Nemrégiben a magyar kormány több, mint egy évig tartó kötélhúzás után – nagy amerikai diplomáciai nyomás hatására – volt hajlandó belemenni a védelmi együttműködési megállapodásba. Olyan szuverenitási fenntartásokat hangoztattak, mint az egyenkénti parlamenti hozzájárulás nélküli amerikai csapamozgások a határokon át, valamint hogy itt elkövetett bűncselekmények ügyében az amerikai hatóság járjon el.

Mint megírtuk, a végül kialkudott szöveg szinte teljesen megegyezik az 1995 óta hatályban lévő szabályokkal, amelyeket az 1998 ás 2002 közötti, valamint a 2010 utáni Orbán-kormányok szó nélkül teljesítettek. Ennek alapján a délszláv háborús békefenntartás keretében százezrével mozogtak amerikai katonák és haditechnika.

Az amerikaiak az orosz érdek kiszolgálását látták a mostani ellenállásban.

Végül a magyar szuverenitás többszöri hangsúlyozásának kialkudásával a kormány belement a régi kötelezettség vállalásába.

Ez azért is szembetűnő, mert a Fidesz, ha elhagyná az Európai Néppártot, a most kormányzó lengyel Jog és Igazságosság párttal próbálhatna meg közös frakciót alkotni az Európai Parlamentben. Ahol például az Oroszország elleni szankciókról és a katonai stratégiai kérdésekről is lehetőleg közös álláspontot kellene kialakítaniuk.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK