Kezdőlap Címkék Lamperth

Címke: lamperth

Ki veri szét Budapestet ősszel? – 11. A Fidesz és a KDNP bojkottálja Gyurcsány Ferencet

Október 8-án állóháború alakult ki az egymásnak feszülő felek között. Kossuth téren folytatódtak a gyűlések, sokan le is táboroztak, miközben a Fidesz és a KDNP vezetői közölték: megszakítanak minden kapcsolatot a miniszterelnökkelé. Közben újabb – Lamperth Mónika és Szekeres Imre által elmondott – nem a nyilvánosságnak szánt szövegek szivárogtak ki.

A Független Hírügynökség eredeti, szó szerinti szövegeit dőlt betűkkel közöljük.

A két frakcióvezető kivételével sem a Fidesz, sem a KDNP nem lesz jelen a parlamentben semmilyen olyan előre bejelentett felszólaláson, amelyen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszél. Ezt Navracsics Tibor, a Fidesz és Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője jelentette be hétfőn, közös délelőtti tanácskozásuk után. Az ellenzéki pártok így szakítják meg a politikai kapcsolatot a miniszterelnökkel.

Annak érdekében, hogy a Fideszre és a KDNP-re szavazók képviselete megvalósuljon a parlamentben Gyrucsány Ferenc felszólalásai alatt is, és teljesüljön az államfő ajánlása, Navracsics Tibor és Semjén Zsolt folyamatosan jelen lesz az ülésteremben, de sem interpellációt, sem kérdést nem intéznek a miniszterelnökhöz és nem vesznek részt az általa kezdeményezett egyeztetéseken sem. Ha Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Sólyom László köztársasági elnök, vagy valamelyik parlamenti párt frakcióvezetője kezdeményez találkozót, arra a Fidesz és a KDNP továbbra is elmegy, de Gyurcsány Ferenccel semmilyen politikai kapcsolatot nem tartanak fenn a jövőben – mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője.

MSZP: A Fidesz cinikus és felelőtlen

Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a Fidesz és a KDNP cinikus és felelőtlen, amikor a parlament helyett továbbra is az utcai politizálást helyezi előtérbe – reagált Mesterházy Attila a két ellenzéki párt hétfői bejelentésére. Mesterházy Attila hangsúlyozta, hogy két listáról bejutott politikussal nem képviselheti a Fidesz és a KDNP az összes választóját.

Satu parancsnok.

Egy nappal Lamperth Mónika területfejlesztési miniszter kiszivárgott beszéde után, újabb MSZP-s politikus beszéde került nyilvánosságra. Ezúttal Szekeres Imrének az MSZP elnökhelyettesének, valószínűleg a szombati választmányi ülésen felvett szavait küldték el ismeretlenek a közrádióhoz.

A honvédelmi miniszter a felvételen az önkormányzati választások után megváltozott erőviszonyokról beszél, ahogy fogalmaz, újra kell gondolni az együttműködést az SZDSZ-szel és az MDF-fel is. Szekeres Imre várhatóan közleményben reagál a kiszivárogtatott hangfelvételre.

A Magyar Rádióhoz eljuttatott felvételen Szekeres Imre egyebek között arról beszél, hogy az önkormányzati választások után az SZDSZ elvesztette országos jelentőségét, országos kispártból budapesti középpárttá zsugorodott, ezért az MSZP-nek ennek megfelelően kell újrafogalmaznia az együttműködést a szabad demokratákkal.

Szekeres Imre ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a kisebbik ellenzéki párt, az MDF 11 megyében szerzett fontos pozíciókat, így a szocialista pártnak velük is új viszonyt kell kialakítania. Szekeres Imre közölte, a szocialista törzsszavazók egyharmada otthon maradt. Az elnökhelyettes ezt politikai és mozgósítási vereségnek nevezte.

Sipos József, az „áruló”

A Független Hírügynökség beszámolója szerint a Magyar Rádió (MR) tudósítója végig jelen volt az MSZP szombati választmányának zárt ülésén és rögzítette is az ott elhangzott beszédeket. Az újságíró az MSZP egyik választmányi delegáltjának segítségével vette fel a beszédeket – állapította meg az országos választmány belső vizsgálata.

A Független Hírügynökség úgy tudja, hogy Sipos József a párt társadalompolitikai tagozatának tagja segített az MR tudósítójának bejutni a zárt ülésre, ahol az újságíró rögzíthette az összes elhangzott beszédet, köztük Szekeres Imre elnökhelyettesét is. A választmányi vizsgálat már lezárult, a megállapításokat egy feljegyzés keretében eljuttatták az országos elnökségnek, amely dönt a esetleges következményekről.

Fiúk (és lányok) a térről.

Az index.hu úgy értesült, hogy Sipos Józsefet az ügyben már meg is hallgatta a párt elnöksége. A szombati zárt ülésen egyébként Gyurcsány Ferenc és Hiller István kivételével valamennyi beszédről készült felvétel.

A hirszerzo.hu internetes oldal pedig úgy tudja, hogy az MSZP elnöksége kezdeményezi a szegedi Sipos József kizárását az MSZP-ből.

Sipos József, aki az újságírót bevitte a zárt tárgyalásra, azt mondta: nem tudta, hogy a riporternő rögzíti az elhangzottakat és mivel nem kezdéskor ültek be, azt sem tudta, hogy a rendezvény nem nyilvános.
A politikus közölte, hogy lemond a pártban betöltött tisztségeiről.

Sipos József az ATV Egyenes Beszéd című műsorában közölte, hogy lemondott az MSZP választmányi tagságáról és a párt társadalompolitikai tagozatának ügyvivői posztjáról.

Elmondása szerint szombaton, az országos választmány ülésének napján a párt társadalompolitikai tagozatának is ülése lett volna. Erre hívta ő a Magyar Rádió riporterét, akivel egyébként másfél-két éve „korrekt viszonyt ápol”. A tagozat ülése azonban elmaradt, így a politikus – megfogalmazása szerint – barátaival elindult a választmány ülésére és ment velük az újságíró is.

Sipos József elmondta: körülbelül 30-45 perces késéssel érkeztek a választmány ülésére, amelyről nem tudta, hogy zárt. Elismerte, hogy hibát követett el, amikor erről nem is érdeklődött senkitől, ám hozzátette, hogy erre nem is lett volna lehetősége, hiszen nem találkozott illetékessel.

A politikus hangsúlyozta, hogy ő és kollégái sem tudták, hogy a rádió újságírója felvételt készít a beszédekről. A riporternek ezt a lépését rendkívül elítéli, hiszen úgy gondolja, hogy – akarva-akaratlanul – a tisztességével játszott, amin ezek után csorba is esett.

A sorozat néhány korábbi cikke itt olvashatók.

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-osszel-budapestet/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-osszel-budapestet/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-budapestet-osszel-3-politikusok-beszallnak-buliba/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-osszel-budapestet-4-hegyekbe-hordani-hazugsagot/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-budapestet-osszel-6-permanens-forradalom-kossuth-teren/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-budapestet-osszel-7-kossuth-teri-helyzet-fokozodik/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-budapestet-osszel-8-tuntetesek-van-e-forgatokonyv/

Ki veri szét Budapestet ősszel? – 10. Újabb hangfelvételek kerültek elő

A 2006-os őszi eseményeket feldolgozó sorozatunkban ezúttal arról írunk, hogy egy újabb hangfelvétel került elő, amely tovább borzolta az amúgy sem nyugodt kedélyeket. A felvételen Lamperth Mónika területfejlesztési miniszter arról beszélt, hogy hiába nyerte meg a Fidesz az önkormányzati választásokat, a pénzt nem ők fogják osztani.

Horn Gyula volt miniszterelnök is megszólalt. A Vasárnapi Híreknek adott interjúban támogatásáról biztosította Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt.

A Független hírügynökség eredeti, szó szerinti szövegeit ezúttal is dőlt betűkkel közöljük.

Újabb hangfelvétel borzolta a kedélyeket

Három héttel a miniszterelnöki beszéd után újabb hangfelvétel került nyilvánosságra. Ezúttal Lamperth Mónika területfejlesztési miniszter szombaton, az MSZP országos választmányi ülésén elhangzott beszédét rögzítette valaki. A miniszter arról beszélt, hogy hiába nyerte meg a megyei önkormányzatokat a Fidesz, nem ők fogják osztani a pénzt.

A hangfelvétel szerint ennek megfelelően módosítják az ezt szabályozó törvényt. Az MSZP szóvivője szerint a Fidesz érdekeinek megfelelően hallgatják le a kormánytagokat, de belső vizsgálatot ígért. A Fidesz szerint az MSZP el akarja vinni a pénzt, és magából indul ki, amikor maffiáról beszél.

Az MSZP szombati választmányi ülésén készült felvételt a Magyar Rádióhoz juttatták el a készítők.

Ebben Lamperth Mónika egyebek között azt mondta, hogy napirenden van a területfejlesztési törvény módosítása, és a frakciókkal való egyeztetés után olyan javaslatot fog a kormány elé terjeszteni, amely megerősíti a kormánypárti politikusok pozícióit a regionális területfejlesztési tanácsokban.

Lamperth Mónika hozzátette, hogy ha júliusban a Fidesz megszavazta volna a régiók létrehozását, akkor más lenne a helyzet, de, ahogy vasárnap esti közleményében a miniszter fogalmaz, a „központi állam rákényszerül, hogy saját eszközeivel folytassa a regionalizációt. Egy sor törvényt kell módosítanunk, és új szabályokat kell felállítanunk, ha régiós intézményeket akarunk.”

Közölte, a kormány tagjait a Fidesz érdekeinek megfelelően lehallgatják, ezeket az anyagokat manipulálják, és a névtelenség homályába burkolózva közkinccsé teszik. Az MSZP szóvivője a hangfelvétel tartalmát nem akarta kommentálni.

Lanperth tiltakozik

Lamperth Mónika területfejlesztési miniszter közleményben reagált a vasárnap kiszivárogtatott hangfelvételre, amely a szombati MSZP-s választmányi ülésen készült, és amelyen a miniszter a régiós fejlesztési pénzek elosztásáról és beszél.

A miniszter tiltakozik az ellen az eljárás ellen, hogy

egy önkényesen megvágott, a kormány és a tárca vezetőjének valós szándékait eltorzító hangfelvétel került nyilvánosságra

– derül ki a Független Hírügynökséghez eljuttatott közleményből.

Lamperth Mónika leszögezi, hogy nem a jelenleg is érvényes hatalmi viszonyokat kívánják átrendezni, hanem a felelősségi viszonyokat akarják pontosan szabályozni az uniós források befogadhatósága érdekében.

Horn: Gyurcsány egy komoly képességekkel rendelkező miniszterelnö

20006. október 8- án a Független Hírügynökség beszámolt arról, hogy Horn Gyula szerint lenne esély a nemzeti kiegyezéshez is elvezető párbeszédre. Ehhez azonban mindenekelőtt tárgyalni kell, amíg ki nem merülnek annak lehetőségei – mondta volt szocialista miniszterelnök a Vasárnapi Híreknek adott interjúban.

A szemben álló politikai erőknek muszáj szót érteniük az érdemi kérdésekben, vagyis abban, hogy hol van ennek az országnak a helye, illetve hogy miként kell a nemzeti érdeket érvényesíteni – mondta a volt miniszterelnök. „Annak idején nem az fájt a legjobban, hogy kicsúszott a fenekem alól a bársonyszék, hanem az, hogy a kabinet összerakott egy csomó programot, de az egész kútba esett, hisz a következő kormány arra törekedett, hogy minél többet semmisítsen meg az előző döntéseiből” – fogalmazott Horn Gyula.

„Az elmúlt hetekben sokat veszített az ország a belső harcok miatt, de igenis látni egy kis esélyt arra, hogy megváltozzon a helyzet”- folytatta. „Amit Gyurcsány Ferenc pénteken produkált, azt mutatja, hogy egy komoly képességekkel rendelkező miniszterelnökkel van dolgunk. Az elszántság, az akarat megvan a kormányban – márpedig ez kell a bizalom mellett, e nélkül nem lehet ezeket a kemény kihívásokat megválaszolni” – mondta végül a volt miniszterelnök.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!