Kezdőlap Címkék Kötcse

Címke: Kötcse

2018 legjobbjai – Csaba László: 2-3 év múlva robbanás lesz

 „Magyarország ma tele van halmozódó feszültséggel, de ez nem az idén április 8-án fog robbanni. Hogy mikor, nem tudni, szerintem 2-3 éven belül” – állítja Csaba László, egyetemi tanár, akadémikus. Orbán egykori tanácsadója a Független Hírügynökségnek levezette, hogy nálunk miért nem alakulhat ki putyini rendszer. „Az, hogy a Fidesznek ilyen agresszív a kampánya, az, hogy azt sulykolják, hogy sorsdöntő a mostani választás – nos, ez nem más, mint, hogy tudatában vannak saját gyengeségüknek” – véli. Már nincs mit elosztani, nincs mit ígérni – tisztára a nyolcvanas évek köszönnek vissza, amikor ideológiailag kiürült a rendszer, szervezetileg nem működött már normálisan, az elnyomó szervek nem működtek, az önkényuralom kultusza pedig hiányzik. Pedig 2010-ben adódott egy esélye Orbánnak, de ő egy tál lencséért eladta. Hogy miért? Csaba László szerint minden lépésre, fordulatra van egyenkénti magyarázat, de az egész folyamatra nincs.

 

Sokan mondják, hogy csak magunkat hibáztathatjuk amiatt, hogy ott tart az ország, ahol. Ön is egyike azoknak az értelmiségi szakembereknek, akik egy ideig Orbán-pártiak voltak, de csalódniuk kellett.

Nincs kire mutogatni amiatt, hogy itt tartunk. Nincs mentség, mert 2005 és 2010 között világossá vált, hogy Gyurcsány Ferenc egy hamiskártyás, hiteltelen, okos, de hiányzik minden más, a kormányzáshoz szükséges képessége, ahogy Széchenyi mondta anno: „sok a politicus, de kevés a státusférfiú”.  De azért az akkori Fidesz messze nem a mai Fidesz volt – akkor egy olyan nagykoalíció-jellegű kormányzásban hittek, amilyet Németországban a CDU-CSU folytatott, s sokan dolgoztunk is ennek előkészítésében. Az még egy nagyon más társaság volt – csak néhány név az akkori Széll Kálmán Körben és a Baross Körben folyó műhelymunkában aktívak, az azok köré szerveződött fideszesek közül: Csák János, Martonyi János, Járai Zsigmond, Navracsics Tibor. Az ő elveik, elképzeléseik nem mutattak a NER, s még kevésbé a 3. Orbán-kormány gyakorlata irányában. Hogy csak egy példát említsek: Csák János szerint nincs olyan konzervatív párt, amelynek nincsenek vállalkozói kapcsolatai, ugyanis ha nincsenek, akkor az már nem is konzervatív párt. Akkor még Matolcsy személyiségjegyében sem a központi hatalom építése volt a meghatározó.

Abban az időben elképzelhetetlen lett volna, hogy eljön egy olyan idő, amikor ha valaki elindul a Fidesz ellenében képviselő-jelöltnek, akkor elveszíti az állását. Még csak azt sem mondanám, hogy ismét eljött az idő, mert ilyen korábban már régóta nem volt

– ha valaki nem tetszett, legfeljebb nem léptették elő, nem kapott meg egy ösztöndíjat, de az állását nem veszítette el. De 2006 tájékán sem mutatott semmi ilyen irányba. Hogy mást ne mondjak, akkor még Lámfalussy Sándornak nagy befolyása volt a Fideszre, személyesen Orbán Viktorra – ez azonban olyan 2012 táján teljesen megszűnt.

Miben látja a legnagyobb különbséget az akkor Orbán-féle és a mai Orbán-féle Fidesz között?

A legellentmondásosabb az, hogy akkor egyértelmű volt például a kiállás a kisebb állam, az euró mielőbbi bevezetése, a Washington és Brüsszel irányában folytatott politika, a szomszédokkal való jó kapcsolat kialakítása mellett, s különösen nem volt kérdés az, hogy az országot az euro-atlanti együttműködés keretében kell előre vinni. De megfogható jelei is voltak annak, hogy ezt komolyan is gondolják: például Járai azzal kezdte pénzügyminiszterségét 1998-ban, hogy 600 főre csökkentette a minisztérium állományát – ma 2600-an vannak. De említhetném az MNB-t is – a 2001-ben jegybank-elnökké kinevezett Járai alatt 400-ra mérséklődött a létszám, ma, Matolcsy alatt már kétezer körüli. És akkor még nem beszéltem a minőségről:

mindkét egyetemen ahol tanítok, rendszeresen találkozom olyanokkal, akik már a közigazgatásban, a kormányban dolgoznak. Hogy mást ne mondjak: nagyon kilógnak – s nem pozitív értelemben – a hallgatók közül.

Az egész országban óriási baj van a közigazgatás személyi állományának minőségével.

Visszatérve a Fidesz elképzeléseinek, terveinek megváltozására: Ön miben látja a pálfordulás okát?

Őszintén mondom, nem tudom. Csak elképzeléseim vannak. Kornai Jánossal – akit egyébként mentoromnak tartok – volt is ezzel kapcsolatosan egy vitánk: szerinte Orbán 2009-es kötcsei beszédében már előre jelezte azt, ami később be is következett, s ezt ő – mármint  Kornai – 2010-ben meg is írta. Szerintem pedig ezt nem lehetett előre tudni, már csak azért sem, mert

2008 és 2013. közepe között élethalál harc folyt a Fidesz lelkéért. A vezérnek már akkor sem – ahogy soha nem – volt programja a saját hatalmának a kiépítését leszámítva, s nem lehetett tudni, mi lesz a kormányzás tartalma.

Mi, akik akkor kvázi értelmiségi holdudvarként igyekeztünk segíteni a Fidesznek abban az időben, azt gondoltuk, hogy a kormányzás majd középről folyik, miközben – a német CDU-CSU mintájára – lesznek „szájalók” mindkét szélen. Kiegyensúlyozott kormányzásra, az állami újraelosztás 10 százalékpontos mérséklésére 40 százalékra, a kisebb állam kiépítésére, az euró bevezetésére való törekvésre, a nagy magánvállalatok mellett a támogatott kis- és közepes vállalati kör boldogulásra számítottunk, s önkéntes gazdaságpolitikai korlátozásra. Ez a vonal akkor még jelen volt – egy néppártról beszélünk –, de

arra nem lehetett számítani, hogy eljön az idő, amikor a haveri kör támogatása lesz a központi kérdés.

Meddig tartott ennek a korábbi vonalnak az érvényesülése a Fidesz-kormányban?

Korábban még Varga Mihállyal közösen tartottunk a Fidesz-frakció számára gazdaságpolitikai előadást, 2012-ben pedig Kötcsén. Akkor még nem lehetett látni, hogy az év végén összeveszünk a Nemzetközi Valutaalappal és Brüsszellel. Az előadásunk zárt volt, utána Balog Zoltán beengedte a sajtót, s elmondta, hogy miről volt szó. Óriási balhé lett belőle: mint utóbb kiderült, Balog kapott rendesen a vezértől, aki – mint közölte: éppen az ellenkezőjét akarta annak bejelenteni, amiről mi Vargával az előadást tartottuk. Pár nap múlva egyébként tényleg be is jelentette…

Emiatt mondta tehát azt Kornainak, hogy nem lehetett előre látni, merre vesz irányt Orbán?

Pontosan. De Kornai szerint azért lehetett látni, mert ő már öt-hat helyen megélt ilyen fordulatot. Azt beismerem, hogy  a mi vitánkban Kornai akkor rendkívül borúlátónak tűnő helyzetelemzése helyesnek bizonyult. Ebben fontos az, hogy „bizonyult”, mert állítom továbbra is, nem lehetett előre látni. Ez olyan volt, mint egy fallabda-játék: jobbra-balra, le-fel pattog a labda, időnként mandinerre fut.

Ismét adódik a kérdés: miért? Mi lehetett a pálfordulás oka? S miért pont akkor? Miért nem előbb, miért nem később?

Akkor tűnt először úgy, hogy nyerésre állnak a gazdaságban. 2013-ig volt egy – földrajzi, politikai és gazdasági okokból összetevődött – kényszer, amely megszabta, hogy merre kell vinni az országot.

De 2013-ban elmúltak viharfelhők: elkezdtek jönni az uniós pénzek – ekkor kezdődött a radikális jobbra csúszás és – ezt nem én találtam ki – a Fidesz elkezdett a Jobbik kottájából énekelni.

Ironikus módon a Jobbiknak így maradt a jobbközép-, kisgazdapozíció.

Mindezt a hatalomért? A pénzért?

Nehéz megmondani az okot. Egyfelől fenn maradt a nagyon rövid  távú szempontok uralma is. De olyan azért nincs, hogy büntetlenül lehessen ezt folytatni: Peron argentin elnök  csinálta, hogy a mieinknek mindent szabad, másokra pedig lesújtunk a törvény teljes szigorával. S mi történt? Mára Latin-Amerikai harmadik leggazdagabb országából Argentína a harmadik legszegényebbé vált.

2010-ben adódott egy esélye Orbánnak, de egy tál lencséért eladta ezt.

S nem lehet jól megmagyarázni…persze minden lépésre, fordulatra van egyenkénti magyarázat, de az egész folyamatra nincs.

Ahogy mondta, ez a Fidesz azonban már nem az a Fidesz. Az emberek, a holdudvar is más…

Hol volt akkor Habony Árpád? Andy Vajna? Mészáros Lőrinc? Soha meg nem fordultak a Széll Kálmán Körben. Ahogy Rogán Antall vagy Lázár János sem. Nem volt ott Papp Dávid vagy éppen Schmidt Mária – ez utóbbi kvázi szilenciumban is volt akkoriban, szervezett ő is beszélgetéseket, de azok le voltak tiltva, nem volt szabad oda járni. Van, aki a maiak közül egyszer-egyszer jelen volt, hiszen az egyfajta forgószínpad volt  – ilyen például Garancsi István, akiben azonban  nem lehetett a jövő emberét látni. Magyarázatra szorul, hogy az akkori szellemi kapacitásból, személyi nívóból hogyan jutottunk el  a maiig. Akkor még előfordulhatott, hogy a kiszemelt miniszter, Tulassay Tivadar (akit felesége az utolsó pillanatban fenyegetett meg, hogy ha pozíciót vállal abban a kormányban, akkor negyven év után elválik tőle) visszalépése után már másnapra találtak helyette egy másik orvosprofesszor-jelöltet a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a NEFMI élére, Réthelyi Miklós személyében, aki szintén messze nem a Mészáros-féle színvonalat képviselte.

Persze nincs új a nap alatt: elég végignézni a Szovjetunió Kommunista Pártja Politikai Bizottságának történetét, annak vége tájt.

Ön ismeri Orbánt, az ő személyiségéből adódik pártjának ez a fajta fejlődéstörténete?

Egyfelől Orbánt teljesen összetörte a 2002-es választások eredménye. Valóban senki nem értette, hogyan veszíthetett az akkori kormány. Külföldi befektetőknek tartottam előadást akkortájt, és ők is értetlenül kérdezték tőlem: hogyan lehet ilyen dinamikus gazdasági növekedés mellett elveszíteni a választásokat. A politikában persze nagyon fontos a pénz, de nem minden: a politikai üzenet is fontos, s

Orbán akkor azt üzente hogy a haza nem lehet ellenzékben, ők örökkön örökké hatalomban lesznek. Erre a jövőre szóló üzenetre nem voltak vevők a magyarok, ők ezt nem akarták. Ebbe Orbán beleroppant.

És persze nem esett jól neki a 2006-os vereség sem. Ráadásul, amikor 2010-ben végre visszakerült a hatalomba, akkor válsághelyzet volt  a görögök miatt. Kormányzásának első másfél évében szinte észre sem vették Orbánék, hogy kormányon vannak és nem ellenzékben. De 2012. második felében – 2013. elejére végleg elmúlt a veszély, sikerült gazdasági és politikai téren egyaránt a felszínen maradni, s kétharmaduk is volt, akkor nekifogtak a nagy változtatásoknak.

Miért voltak ilyen merészek? Mert azért azok voltak.

Fontos, hogy azt látták: az őszes „csínyük” nem váltott ki nagy viharokat – gondolok ez alatt  a súlyos megszorításokra, az alkotmánybíróság hatáskörének az elvételére, az alaptörvényre – amely Sólyom László szavaival, önmaga ellentétévé vált, s amely nem pusztán elvi kérdésként fogalmazza meg például, hogy Mária országa vagyunk – az ilyen és hasonló kitételeknek komoly, operatív, hatalompolitikai jelentőségük van. Vagy ott van a választási törvény, amely mellett szintén szó nélkül ment el az ellenzék és a társadalom. Az előbbire csak annyit: 2014-ben mondta nekem egy bennfentes a következőket:

„amikor a választási törvényt kiegészítették a pártfinanszírozás tilalmával, akkor kilóra megvettük a pártokat, látatlanban aláírták annak fejben, hogy az ötszörösére növelik a pártok állami támogatását. Ebben az MSZP és a Jobbik állt az élen”. 

És akkor még nem beszéltem a bankrendszer, az energetikai ágazat, a közigazgatás, az MNB, az Állami Számvevőszék, a média és a külszolgálat komplett megszállásáról.  Szerintem evés közben jött meg az étvágyuk, miután látták, hogy a súlyosabb dolgokat idehaza és külföldön is lenyelték. Így visszamenőleg azért látjuk: már azon is el kellett volna gondolkodni, hogy két évig nem volt vezetője az Állami Operaház balettkarának pusztán amiatt, mert Orbán nem ért rá ezzel foglalkozni. Akkor ez extremitásnak tűnt – ma ez a normalitás.

Tehát Orbán nem eleve azzal tért vissza a hatalomba, hogy ezeket végigcsinálja? Pedig emlékszem, 2010-ben azzal kezdte a választások másnapján tartott nemzetközi sajtótájékoztatóját, hogy „Ma másként kelt fel a nap”.

Ez egy folyamat volt. Kevés olyan van, mint III. Richárd.

Orbán nem határozta el, hogy egyeduralkodó lesz.

Látva azt, amivé fajult a kormányzás, Ön szerint mi jöhet?

Visszatekintve azt mondom, hogy jó, hogy átélhettem a nyolcvanas éveket. Mert ugyan elvesztegetett évtized volt, de az is mutatja, hogy tévesek azok a nézetek, melyek szerint a NER 2030-ig, vagy mások szerint 2047-ig fennmaradt.  Ez már nem egy zárt társadalom, ezzel nem lehet azt megtenni: félmillió magyar külföldön él és dolgozik, az Internet mindenki számára elérhető,  pénzt gond nélkül, egy gombnyomással, akár telefon segítségével is ki lehet vinni az országból… Bankok, cégek, és (szemben sokak nézetével – legutóbb például az Eötvös Körben volt egy eléggé szerencsétlen beszélgetés erről) nem csak államilag kistafírozott burzsoázia van ma Magyarországon. A legfelső és a mikrovállalkozások által képviselt alsó réteg között van a középréteg, a Fidesz vagyonszerző csapata, de ez nem képezi le a teljes társadalmat.

Pestiesen szólva: és akkor mi van? Ebből mi következik?

Sokat akar a szarka de nem bírja a farka: ha fennállna az, ami egyébként a Kádár rendszerben három évtizedig fennállt, nevezetesen, hogy a gazdaság elfogadható ütemben bővül, amiből vissza lehet osztani, akkor sokáig fenn tudna maradni a rendszer. De a magyar gazdasági csoda csak statisztikai látszat! Nincs mögötte tartalom – akármilyen számokat ragadunk ki, lemaradásunk egyre nagyobb a régión belül is. És ne feledjük:

dollárban a gazdaság ma körülbelül annyit termel évente, mint tíz évvel ezelőtt. Csak éppen ezt 750 ezer emberrel több állítja elő. Akkor hol van a termelékenység?

De a jelek szerint ez sem izgatja túlságosan a magyarokat?

Ez a látszat, de szerintem robbanás valóban nem lesz. Az egy – hogy úgy mondjam – marxista tévképzet, hogy nem lehet így sokáig elevickélni. Sok ország elvan egy gyenge vagy alig növekedéssel – ilyen Japán, Olaszország, Portugália, de például a franciáknál sincs igazán növekedés, vagy vegyük Bolíviát, Venezuelát és Argentínát.

A gazdaságok kitermelnek annyit, hogy ne legyen éhínség, hogy a felső rétegnek mindig jusson valami – ez a politikai kapitalizmus modellje.

Kiváltképpen, ha emellé még társul egy tömény propaganda is, nem?

A propaganda lepereg az emberekről.

Én ezzel azért vitatkoznék, lásd migránsozás.

Ennek egy bizonyos körben van csak szerepe és foganatja: azokhoz szól, akik még megmaradtak hithű Orbán-hívőknek. Bár a szavazóbázis menetközben szépen lecserélődött: az egykori, képzettebb városi szavazóbázist felváltotta a képzetlen vidéki tömeg.

Ugyan szerintem a kerítés egy téves a stratégia, de azért egyelőre bejött, s megnyerte Orbánnak a 18-as választást.

Sokan tartanak attól, hogy ezzel még tovább erősítik majd a hatalmukat és az ország megszállását.

Szerintem nem, a 2022-es választást nem nyerik meg, sőt – ha ismét a történelmi példák felé fordulunk: az MSZMP XIII. Pártkongresszusa 1985-ben változatlan személyi összetételben szavazta meg a párt irányító testületeit, majd két évre rá már vissza kellett hívni Grósz Károlyt.

Magyarország ma tele van halmozódó feszültséggel – a szegregációval kezdve a regionális különbségeken, az elvándorláson és a nem működő jóléti rendszereken át egészen a közigazgatásig –, de ez nem az idén április 8-án fog robbanni.

Mi fog történni Ön szerint, és mikor?

Egy történettel válaszolnék: 1988-ban a budapesti amerikai nagykövetség fogadására voltam én is hivatalos, s mielőtt beléptem volna az épületbe odalépett hozzám egy alacsony úriember, hogy ilyen slendrián külsővel, felhajtott inggallérral nem lehet egy fogadásra bemenni, s megigazította azt. Bauer Tamástól kérdeztem, hogy ki volt ez az ember, mire ő azt válaszolta: Magyarország következő miniszterelnöke, Antall József. Vagy egy másik példa arra, hogy milyen váratlan dolgokkal kell gyakran szembesülnünk: amikor kiadták Franciaországban Nagy Imre összes beszédét, írását, a 12 kötetre rúgó sorozatban nagyítóval keresték azokat a megnyilvánulásokat, amelyek előrevetítették későbbi szerepét. Nem találtak ilyeneket. Ő attól lett Nagy Imre, hogy tudta, hova kell állni, s elmondta az ikonikussá vált szavait: Honfitáraim! Magyarok! Magamhoz kérettem Andropov urat….”

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ezek az emberek szinte a semmiből jöttek elő… Soha nem tudhatjuk. Csak azt tudjuk, hogy amikor a feszültségek halmozódnak, akkor egy merev test egy ponton túl nem bírja tovább és eltörik.

S amikor nincs mivel betömni az emberek száját – mert hogy nem nagyon lesz, akkor a feszültség egyre fokozódik.

És a putyini rendszer kialakítása? Nincs ennek veszélye, ha ismét nyer a Fidesz?

A putyini rendszer magyarországi meghonosításához legalább három olyan feltétel hiányzik, ami Oroszországban adott. Nekünk nincs olajunk és gázunk, amelyet könnyű kitermelni, a pénzt ellopni és Svájcba vinni. Nálunk nem áll rendelkezésre bevethető belbiztonsági, titkosszolgálat – a Phareon-ügy is mutatja a magyar titkosszolgálatok színvonalát, nálunk nem lehet úgy elbánni a politikai ellenfelekkel, mint ahogy Putyinék tették például Navalnijjal és Nyemcovval. Emellett a magyar – szemben az orosszal – , ahogy már korábban volt szó róla, nem zárt társadalom, áradnak az információk.

Bizonyos tekintetben ez utóbbit vitatom: a média nagy része kormány által irányított, tehát azt az információt juttatja el a népnek, amit akar.

Ezzel pedig én vitatkozom. Nem csak azért, mert az internetet nem tudják kontrollálni, hanem azért is, mert szerintem kevés emberhez jut el a médián keresztül terjesztett propaganda.

A hírpiacon a kormánymédiában megjelenő piaci hirdetések aránya, tulajdonképpeni nem léte azt mutatja, hogy alig nézik, olvassák azokat. Én olyan 5 százalékosra tenném az M1 részesedését.

Hiszen, ha nézettebb, olvasottabb lenne a kormány- és kormányközeli média, akkor a piaci szereplők ott hirdetnék termékeiket, szolgáltatásaikat. De nem teszik.

Mégis mindent átsző a propaganda…

Az, hogy ilyen agresszív a kampányuk, az, hogy azt sulykolják, hogy sorsdöntő a mostani választás – nos, ez nem más, mint az, hogy tudatában vannak saját gyengeségüknek. Már nincs mit elosztani, nincs mit ígérni – tisztára a nyolcvanas évek köszönnek vissza, amikor ideológiailag kiürült a rendszer, szervezetileg nem működött már normálisan, az elnyomó szervek nem működtek, az önkényuralom kultusza pedig hiányzik.

A minap egy általam is kedvelt étteremben jártam, ahol a pincérnő azzal fogadott: „Mondja, meddig maradnak ezek még itt?”. Hangosan, mindenki füle hallatára, félelem és szégyenkezés nélkül szegezte nekem a kérdést.

De mondok mást, a nyolcvanas években, ha az ember beült egy taxiba, szidták neki a rendszert – ma is szidják az Orbán-kormányt. Ezzel együtt sem számítok arra, hogy a választásokat elveszítik. Arra azonban igen, hogy amikor a gazdasági és a politikai erózió eléri a kritikus pontot – ez két-három éven belül be fog következni –, akkor jönnek majd a váratlan eredmények. Olyanok, mint amilyenek már elő-előfordultak, például Várpalotán, Ózdon, Veszprémben. Amikor ez országos folyamattá válik – nos, akkor lesz a váltás. Új felállásban – csak éppen azt nem tudjuk a még, milyenben.

Tovább ketyeg Ráhel órája

A Fidesz kötcsei piknikjének egyik  szenzációja– használjuk a jobboldal terminológiáját – a balliberális média szempontjai alapján az volt, hogy a rendezvényen megjelent a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is, mégpedig egymilliós ruhában és tízmilliós órával a karján. Hogy a sajtó mindezt kiemelte, érthető, hiszen ez látható volt, míg a tartalmi részekről jobbára csak találgatni lehetett. Mindenestre az, hogy a turisztikában érdekelt Orbán-lány megjelent Kötcsén némiképp azokat erősíti, akik azt mondják, jósolják – belekeverve elemzésükbe Orbán Gáspár Felházban betöltött szerepét, illetve a gyülekezet feltételezett ambícióját -, hogy itt már láthatóan dinasztikus alapon képzelik el Magyarország irányítását. Ami persze még a jelenlegi választási rendszerben is lehetetlen volna, de tényleg nem tudhatjuk, mit hoz a holnap. Nem tudhatjuk, hiszen – ugyancsak sajtóhírek szerint a miniszterelnök arról is beszélt a pikniken, hogy lesznek változások az alaptörvénybe, arról azonban nem jött értesülés, hogy mely területeken nyúlnak majd hozzá az alkotmányhoz.

Az is lehet, hogy Orbán az övéinek sem beszélt erről, csak jelezte, hogy lesz majd dolguk, például a kétharmados parlamenti erő kihasználásával megszavazni az új jogszabályt. Azt is el tudom képzelni, hogy a jelenlévők nem is akarták megkérdezni, nehogy magukra haragítsák a Főnököt; a felesleges okvetetlenkedés kellemetlen következményekkel járna.

Amúgy pedig, egy pillanatra visszatérve a dinasztikus gondolkodásra: hétfőn Orbán Viktor a Vietnami Kommunista Párt főtitkárával tárgyal Budapesten, és a tárgyalás után arról nyilatkozott, hogy bár a két ország alkotmánya alapvetően eltér egymástól, de mindkét helyen saját népük legfontosabb vezetői irányítják az országot.  Hogy ez pontosan mit is jelent, nehéz megfejteni. Illetve, ha pszichológiai szempontból közelítjük a mondatot, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, Orbán, saját maga értékelésében már nagyon messze van attól az önmagától, akit valaha megismertünk. Figyelem: nem azt írtam, hogy aki volt, hanem azt,akit megismertünk.

Mindezt azért fontos előrebocsátani, mert a magyar kormányfő nagyon fontos fellépésre készül: kedden Strasbourgban kell megvédeni álláspontját, bebizonyítani azt, hogy az uniós képviselők többsége – akik éppen megszavazni készülnek a Sragentini-jelentést – súlyosan tévednek, Magyarország egy igazi demokrácia, és valójában a bevándorlás-párti erők, valamint az egyéb gyanús terveket szövögető francia elnök, akik rossz színben akarják feltüntetni hazánkat, az illegális migráció leghatározottabb és legádázabb ellenfelét.

Nem tudni pontosan azt sem, hogy ezzel kapcsolatban mire készített fel kötcsei közönségét, elmondta-e mire használja majd azt a hét percet, amit az Európai Parlamentben hozzászólásként felhasználhat, legfeljebb elképzeléseink lehetne róla. Annyi tudunk, ezt nyilatkozta a kormányfő, hogy a jelentés készítője elfogult és tájékozatlan, Magyarországon járva nem is találkozott az kormány tagjaival, ráadásul magyarul sem tud. Hogy ez miben akadályozza meg a képviselő hölgyet, illetve a magyar nyelvtudás hiánya miért csak megalapozatlan következtetésekkel jár együtt, erre nem vesztegetett szót a miniszterelnök. Hogy aztán Strasbourgban már vállalkozik arra, hogy a megválaszolja a tartalmi bírálatokat is, nem tudni. Felettébb valószínű, hogy nem, hiszen ideje sem engedi, feltételezésem szerint megelégszik azzal, hogy felkészítői egy-egy félreérthető, vagy kevésbé pontos megállapítás cáfolatával akarják majd nevetségessé, használhatatlanná, elfogulttá tenni a jelentést. Orbánnak ugyanis változatlanul a migráció ellenes retorika a legfontosabb; maga mögé emelni mindazon populista vezetőket, akik hasonlóan gondolkodnak a menekültekről.

Orbán azonban nyitott egy új frontot is, mégpedig a francia elnök elleni támadás-sorozattal. Azzal természetesen pontosan tisztában van, hogy Macron és ő nincsenek egy súlycsoportban, a két ország politikai súlya miatt nem is lehetnek. Éppen ezért fordított egyet Orbán a vele szembeni retorikáján; a vita súlypontját áthelyezte a Néppártra. Vagyis azt a fordulatát találta ki és tálalta, hogy Macronnak a Néppárt szétverése a célja, hogy aztán egy új pártcsaládot alapítva ő legyen a legfontosabb európai vezető. Nem tudom, hogy a német politikusok felülnek-e egy ilyen, egyébként átlátszónak tűnő trükknek, vagy éppenséggel e mögé a magyarázat mögé bújva akarják bebiztosítani aa jövő évi EP választás néppárti fölényét. Orbánnak ez a fordulata nagyban emlékeztet a belpolitikai csatáira, ahol a Sargentini-jelentés megszavazását, illetve elutasítását a haza védelmére versus elárulására egyszerűsítette le. Ez néppárti szétverés is egy erős leegyszerűsítés, biztos vagyok benne, hogy Merkel nem ad neki hitelt, de az már kevésbé bizonyos, hogy a néppárti bizonytalanok nem találnak a kijelentésben megfelelő argumentációt a jelentés elutasításához.

Strasbourg és Kötcse elég messze vannak egymástól, a magyar alkotmányos helyzetet megvitató közönség viszont fényévnyire. Kötcsén nem akadt senki, aki akár egy gondolat erejéig is vitába szállt volna a Fidesz elnökével, Strasbourgban több lesz a kritikus hangot megütő, mint az egyetértő. Ugyanakkor az is biztos, annyi a hasonlóság a két tábor között, hogy nem pusztán a tények számítanak, hanem a pillanatnyi politikai érdekek. Kötcsén az érdek az, hogy Orbán Viktorral senki ne merjen szembeszállni, Strasbourgban pedig a többség érdeke az, hogy kiiktassák azt a fertőző gócot, amit Magyarország és annak miniszterelnöke jelent az Unió egésze számára. De akad egy kisebbség is, akinek ez a pillanatnyi érdek egészen más, mégpedig az, hogy megőrizze a Néppárt hegemóniáját, bármi áron. És a bármi ár most az, hogy Orbánt – és ezzel a Fideszt – benntartsák a pártcsaládban. Még akkor is, ha hosszú távon ezen csak veszíteni lehet. Humánumot, szolidaritást, jogállamot, demokráciát.

A szavazás eldönti, hogy ütött-e az óra. Nem Orbán Ráhelé; az finoman ketyeg tovább. Itthon vagyunk.

A főnököt figyelik a holdudvar tagjai Kötcsén

0

Mindegy, hogy milyen döntés születik az Európai Parlamentben a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló dokumentum tárgyalásán, a bevándorláspárti többség véleménye ugyanis egyre kevésbé számít – ment elébe egy esetleges uniós Orbán-fiaskónak Rogán Antal. A kötcsei Polgári Piknik előtti tájékoztatóján hozzátette: az számít, hogy a 2019. májusi EP-választáson mit fognak mondani az emberek.

Rogán Antal, Kötcsén
MTI Fotó: Varga György

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter megerősítve a korábbi sajtóhíreket elmondta, hogy a szombaton délután kezdődött zárt körű pikniken Orbán Viktor arról beszél majd, hogy az elkövetkező időszak legfontosabb eseménye a 2019-es európai parlamenti választás lesz Európában, amelynek témája a bevándorlás – emelte ki az MTI. Meg azt is, hogy „a bevándorlás demokráciadeficitet idézett elő Európában. Az EP és az Európai Bizottság többsége ugyanis bevándorláspárti, az európai emberek ellenben egyre nagyobb mértékben elutasítják a bevándorlást, és úgy tűnik, ezt az EP többsége nem hajlandó tudomásul venni…

A bevándorláspárti többség egy utolsó, kétségbeesett támadást indít Magyarország ellen”.

Mint a Független Hírügynökség is beszámolt róla, Orbán kedden hét percen át fejtheti ki védekezését Strasbourgban, a válaszokra azonban már nem reagálhat. De ennél fontosabb, hogy előzőleg a néppárti frakcióban egységre szólítja fel a többieket, és azzal fenyegetőzik, hogy máskülönben a Fidesz kilép a pártcsaládból. A Néppártban nagy az idegesség, bár a Die Presse szerint

nem valószínű, hogy meglesz a Sargentini-jelentés elfogadásához szükséges kétharmad. De már az egyszerű többség is nagy adut adna az európai politikai vetélytársak kezébe.

A szavazással kapcsolatban már folyik a szó- és értelmezési csata, hogy vajon a tartózkodás valójában igent vagy nemet jelent.

Forrás: wikimedia.org

Manfred Weber néppárti frakcióvezető egy televíziós nyilatkozatában arról beszélt, hogy Magyarországot az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás fenyegeti a sajtó- és véleményszabadság korlátozása és az igazságszolgáltatás kétessé vált függetlensége miatt, és erről jövő héten szavaz az Európai Parlament. Leszögezte, hogy pártcsalád kiáll az európai alapértékekért.

Ami a brüsszeli magyar ellenzéket illeti. A Demokratikus Koalíció már bejelentette, hogy megszavazza a Sarentini-jelentést, ám a többi párt nem nyilatkozott.

Mentalitások

0

Egy független moszkvai lap, a Novije Izvesztyija pár napja azt a kínos kérdést tette fel, hogy Észtországban miért 1800 euró az átlagbér, míg a természeti kincsekben gazdag Oroszországban csak 500.

Nem hoztam volna szóba az írást, de aztán jött Kötcse. Maga a falu csinos, Hild-díjas, de egy más szempontból pocsék hely: évente, ilyentájt ide vonul le Orbán és sleppje, kíséretükben a hozzájuk hasonlóan szintén kitartott, közpénzből élő lakájmédiával. Az egész társaság így együtt szót se érdemelne, ha nem a mi életünk menne rá. És főként, ha nem itt mutatnák őket a kamerák, hanem a Markóban, hatalmas, a köztévé által is közvetített persorozatban.

A moszkvai cikk azonban Kötcsét is éles fénybe helyezte azzal, hogy összefoglalja, mitől megy jól az észteknek és rosszul az oroszoknak: az óriási különbség fő oka az észtek „racionális, skandináv mentalitása” és az elhanyagolható korrupció. Jóllehet, nekik nincs se gázuk, se olajuk, de mivel Putyinuk sincs, az EU-támogatások nem magánzsebekben végzik, így mára behozták a szovjet időkben elvesztegetett éveket: virágzik a mezőgazdaság, épülnek az utak, magas színvonalú az egészségügyi ellátás, kiválóak az észt termékek. És a másik két balti ország is jól teljesít.

Nekünk viszont itt van Kötcse, na meg Felcsút, a ránk nézve végzetes orosz mentalitás két libalegelőnyi megjelenítője. Orbán ahelyett, hogy a balti államokhoz hasonlóan korszerű gyárakat, hightech üzemeket, technológiai intézeteket avatna fel, ellopja, vakon, ostobán elherdálja a pénzünket, miközben olyan primitív dumákkal ejti ámulatba híveit, mint amivel most is: „Európai léptékű harc zajlik értékek és kultúrák közt, komoly veszélyek leselkednek ránk, sikerrel álljuk a sarat, nekünk van hazánk és van országunk, azt nem adjuk senkinek”.

Mintha bárki is el akarná tőlünk venni, és nem éppen az ő hataloméhes, bűnöző mentalitása tenné tönkre.

Természetesen az új kancelláriaminiszter is ott volt Kötcsén, aki máris a hivatalához és elődjéhez méltón hazudik. Gulyás Gergely azt nyilatkozta, hogy „a közbeszerzéseken csak a minőség, a tudás, a teljesítmény meg az árverseny számít”. Volt képe ezt mondani, miközben az egész ország arról beszél, hogy egyetlen dolog számít: kit akar Orbán győztesnek, kinek a zsebébe akar újabb milliárdokat tömni.

Bár a hazai korrupció szintje valamivel alacsonyabb az orosznál, a mi helyzetünk is évről-évre romlik. Ráadásul ugyanúgy nincsenek számottevő természeti kincseink, mint Észtországnak, csakhogy nekünk sajnálatosan virágzó mezőgazdaságunk és színvonalas egészségügyünk sincs, holott mindkettő lehetne, ez egyedül tőlünk függ. Na meg utak se épülnek, és egyáltalán, semmi olyasmi, ami elérhető közelségbe hozhatná az 1800 eurós észt átlagfizetést.

De nekünk már kínos kérdéseket feltenni is fölösleges, elég megnézni az új magyar honvédelmi miniszterhelyettes fényképét, amint Magyarország felirattal a „nadrágján” ebédet készít Kötcsén.

Értékek és kultúrák harca, valóban.

Szerző: Bruck András, Facebook

Orbán kellően önző módon viszonyul az EU-hoz – interjú Somogyi Zoltán szociológussal, a PC társtulajdonosával

  • Orbán látja, hogy nincs élet az Unión kívül
  • Számára az a hasznos, hogy erős uniós politikus legyen
  • Ha erősödik, az növeli az értékét, a többi között Putyin szemében is
  • Egyre több lehetőséget kap komoly tárgyalásokra külföldön
  • Már eldöntötte, hogy erős hatást akar gyakorolni az EU jobboldali oldalára

 „Mi Európán és az EU-n belül képzeljük el a jövőnket, de számunkra Magyarország az első” – mondta Orbán Viktor kormányfő a hétvégi kötcsei találkozón, hozzátéve: „a magyar érdek a nemzeti szuverenitás védelme és az egyenrangú nemzetek Európája. Nekünk van hazánk és van országunk, azt nem adjuk senkinek”. Kérdés, mit akart ezzel mondani? Villáminterjúnkban erre kerestük a választ Somogyi Zoltán szociológussal, a Political Capital társtulajdonosával.

Orbán ezidáig nemigen állította egymással ilyen élesen szembe az Európai Uniós magyar tagságot a magyar érdekekkel. Jelentheti-e ez, hogy kézzel fogható realitásként számol azzal, hogy ha az érdeke úgy hozza, akkor kivezeti Magyarországot az Európai Unióból?

Én nem tulajdonítanék különösebb jelentőséget ennek a gondolatsornak, mivel az elmúlt években Orbán tulajdonképpen mindig hasonlóan beszélt. Amikor azt mondta, hogy Magyarország az első, azt be lehet helyettesíteni azzal, hogy neki ő maga az első.

Magyarország ugyanis egyenlő a kormánypolitikával, az meg azonos az ő gondolataival.

Akkor nem fenyeget az a veszély, hogy kiléptetné az országot?

Én inkább a mögöttes tartalomról beszélnék: Orbán kellően önző módon viszonyul az Európai Unióhoz, s látja, hogy nincs élet az Unión kívül. Egyrészt az EU-ból még mindig jönnek a fejlesztési pénzek, s amíg ez így marad – még ha csökkentett összegben is –, addig nyilvánvalóan értelmetlen lenne számára, hogy ne vegye fel ezeket Magyarország, s hogy ne az ő kormánya, azaz ő dönthessen ezeknek a pénzeknek az elosztásáról.  Másrészt a kritikusai is azt mondják, hogy

Orbán Vlagyimir Putyin helytartója az Európai Unióban – kérdem én, akkor hol lenne értelme a kilépésnek, hiszen azzal saját jelentősége veszne el Moszkva számára.

Politikai szempontból nem hogy a kilépés az érdeke, hanem az, hogy tovább erősödjön, mivel az növeli az értékét, a többi között Putyin szemében is.

Nem lehet, hogy Orbán azért is fogalmaz keményebben és egyértelműbben, mert vérszemet kapott? Mondjuk attól, hogy sorra törnek előre Európában a hozzá hasonló politikát folytató politikusok – például a szlovén választásokon, Olaszországban, de említhetnénk akár a csehországi folyamatokat, akár a Brexitet is.

Ez őt valóban erősiti. Ilyen kontextusban Orbán legfontosabb érdeke, hogy minél erősebb legyen, de az  Unión belül. S erre most mind inkább lehetősége nyílik. Belpolitikai téren óriási megerősítést nyert, hogy zsinórban harmadszorra nyert választást kétharmaddal, s ezért

a potenciális külföldi partnerei mindinkább tudják: nehéz lenne mással tárgyalniuk magyar oldalon.

Ezért egyre több lehetőséget kap komoly tárgyalásokra.

Ennek az eredménye az is, hogy most  a külügyminiszteri találkozó után – úgy néz ki, nem annyira irreális, hogy végül Donald Trump amerikai elnök is fogadja Orbánt?

Az Egyesült Államok mint nagyhatalom politikai logika alapján dönt és nem erkölcsi kategorizálás szerint, hogy kit fogad az Egyesült Államok elnöke. Erre példa, hogy tárgyal ő Putyinnal, Kim Dzsongunnal, stb., ha kell. S ebbe belefér az is, hogy fogadja a magyar kormányfőt. Orbán bizonyára mára már kivívta magának ezt a státuszt.

Milyen szerepet játszhat – ha játszik egyáltalán – Orbán retorikájának a keményedésében az, hogy egyre nyilvánvalóbban jóval kevesebb pénzt fogunk kapni az elkövetkező ciklusban az EU-tól, mint eddig?

Arra talán visszahathat, hogy úgy érzi, tágul a szabadsága, de azt ne feledjük, hogy jelenleg még ebben a ciklusban vagyunk, s abban a fázisban, amikor még nincs eldöntve, mennyi lesz a következőben az annyi.

És ami nagyon fontos: amennyire rá lehet fogni Orbánra, hogy ki akarja esetleg vezetni Magyarországot az EU-ból, annyira rá lehet ez EU-ra is, hogy olyan modellt alakít ki, amelyben Magyarországot a perifériára szorítja.

Mindezek alapján én nem gondolom, hogy magyar oldalon jobban terítéken lenne az unióból való kivezetés kérdése, mint az Unió oldaláról. Orbán számára az a hasznos, hogy erős uniós politikus legyen. Ő már eldöntötte, hogy erős hatást akar gyakorolni az EU jobboldali oldalára annak érdekében, hogy kellően szkeptikusak legyenek egy egységes uniós állam elképzelésével kapcsolatban.

Inotai: Orbán hazug kommunikációja

Van valóságalapja az Orbán kiszivárgott kötcsei beszédében elhangzottaknak, de akkora világgazdasági válság nem várható, amiről szólt, inkább az elhibázott gazdaságpolitika felelősségét akarja eltolni magától – mondta Inotai András közgazdászprofesszor. Orbán a „kézifék behúzását” ecsetelte zárt körben.

Bár hivatalos információ nincs a vasárnapi kötcsei találkozón elhangzottakról, az atv.hu értesülése szerint Orbán Viktor arról beszélt, hogy újabb gazdasági válság jön kívülről, emiatt félre kell dobni az eddigi elképzeléseket.

A miniszterelnök szerint:

– újabb európai gazdasági válság jön,

– eltűnik az olcsó pénz a hitelpiacról,

– itt vannak az amerikai védővámok,

és ezek következtében:

– a 2022-ig tartó ciklusban megszűnik a pénzbőség a minisztériumokban, nem lehet dobálózni (tíz)milliárdokkal,

– Varga Mihály pénzügyminiszter „behúzta a kéziféket”,

– a demográfiai fordulat azért végrehajtható, amit a bankok és a multik finanszíroznak,

– a hiányt 3 százalék alatt kell tartani.

Kövér László pedig részletek említése nélkül arról beszélt, hogy a legnehezebb négy év jön, nem lehet a nagy ívű elképzeléseket végrehajtani.

Ez egybe vág a pénzügyminiszter múlt héten adott interjújában foglaltakkal, amely, ki nem mondva ugyan, de lényegében szakítás az eddigi (Kövért idézve) nagy ívű gazdasági tervekkel. És amellyel kapcsolatban az OECD figyelmeztette is a kormányt.

Mindazonáltal kérdés, hogy reális-e a szinte apokaliptikus helyzet, amely – ha a hiányt „kőbe vésettnek” feltételezzük –

jó eséllyel újabb megszorításhoz fog vezetni.

A témával egész életében foglalkozó Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézet kutatóprofesszora (korábbi főigazgatója) szerint nem.

Természetesen van valóságalapja annak, amit Orbán mondott – fejtette ki Inotai. A német gazdaság némi lassulása érzékelhető jó fél éve, valóban kialakultak kapacitásfeleslegek a termelésben, s az is tény, hogy az amerikai protekcionista gazdaságpolitikának vannak súlyos veszélyei.

A közgazdászprofesszor szerint az acélra és az alumíniumra kivetett amerikai védővám nem fog abban a formában kiteljesedni, ahogyan ezt Donald Trump tervezi, de ezzel együtt ez ma az egyik legnagyobb bizonytalansági tényező a világban. Ezt szemlélteti a statista.com grafikája, amely több érintett ország „megtorlási erejét” mutatja be: azt, hogy mekkora összeggel képesek visszavágni az Egyesült Államoknak.

Amerikának is fájhat. Forrás: statista.com

E kis kitérő után Inotai András arról beszélt, hogy a magyar gazdaságot nem a felsorolt körülmények fenyegetik elsősorban, hanem az elmúlt nyolc év elhibázott gazdaságpolitikája: a rossz hatékonysággal felhasznált, részben ellopott uniós támogatások (nem mellesleg utóbbit próbálja meg most visszaszerezni az EU). A betonba öntött ezermilliárdok, amelyek fenntartására nem lesz pénz. Ez kerül nekünk sokba, nem a most nulla kamatú olcsó hitel valamelyest drágulása lesz az – sorolta a közgazdász.

A professzor azokkal ért egyet, akik szerint Magyarországot komolyan fenyegeti a forint leértékelődése és a kamatok elkerülhetetlen emelkedése. Ez ugyanis együttesen a most zajló ingatlanboomban részt vevők között fog pusztítani, rengeteg hitel bedőlhet be – mondta. (Erről itt írtunk részletesebben.)

„Én úgy látom, hogy ezt a felismerést, illetve ennek következményeit próbálja meg nemzetközi körülményekre kivetíteni, mintegy áldozatként beállítani az országot, eltolni magától a felelősséget”

– állítja Inotai András.

Van tehát alapja annak, amiről beszél, de cinikus, hazug kommunikáció ez, ahogyan szerinte volt igazság a menekültválságról elhangzottakban is, de semmivel se igazolható több nemzedék gondolkodásának megmérgezése – mondta.

Orbán Kötcsén: Van hazánk és van országunk, azt nem adjuk senkinek

0

Az újságírókat nem engedték Orbán Viktor közelébe, és a többi fideszes politikus sem volt túlságosan közlékeny az idei, 17. kötcsei pikniken. Így a sajtó és rajta keresztül a közvélemény egyedül a miniszterelnök sajtófőnökének, Havasi Bertalannak a közlésére kénytelen támaszkodni azzal kapcsolatban, hogy miről beszélt a miniszterelnök.

Orbán Viktor szerint a soron következő, 2019-es európai parlamenti választás az értékek és a kultúrák küzdelme lesz, és itt nagyon sok mindent lehet veszíteni. Mint mondta, a Magyarország előtt álló lehetőségek óriásiak, de

komoly veszélyek is leselkednek ránk.

Ezek közül a migráció van az első helyen, de „itt sikerrel álljuk a sarat”.

A kormányfő kitért arra is, hogy az osztrák és az olasz választások megmutatták: ma nyugaton a bevándorláspárti, a multikultúra elsőbbségét hirdető erők vannak az egyik oldalon, a bevándorlást ellenző és a keresztény kultúra elsőbbségét képviselő erők pedig a másikon. Az Európai Unió sokat gyengült, mert a globalista bevándorláspárti kultúrát képviselő Brüsszel nem tudta megállítani a Brexitet. A britek távozása az unióból a migráció és az európai kultúrharc miatt következett be.

Orbán Viktor arról is beszélt: a kormányzat kapott egy nagy lehetőséget a magyar emberektől, akik „erőt adtak ahhoz, hogy képviselni tudjuk őket”.

Mi Európán és az EU-n belül képzeljük el a jövőnket, de számunkra Magyarország az első –

mondta, majd hozzátette: a magyar érdek a nemzeti szuverenitás védelme és az egyenrangú nemzetek Európája.

„Nekünk van hazánk és van országunk, azt nem adjuk senkinek” – jegyezte meg Orbán Viktor.

Kötcsei pillanatok

Amint az szabad szemmel is jól kivehető, az elmélyült gondolkodás és a vidám lazítás könnyedén megfért egymással ezen a június eleji vasárnap délután. A hangulat jó volt, az idő kellemes, a hölgyek szépek és a Németh Szilárd által készített pincepörkölt is bizonyára jól sikerült.

Az egyik képen még az is látszik, hogy a miniszterelnök ötezer forintot dobott az üldözött keresztények megsegítésére felállított adománygömbbe. (A fotók Orbán Viktor Facebook oldaláról valók.)

Nagyobb képért kattintson a fotóra!

Kötcsei piknik – kit érdekel?

Tizenhetedik alkalommal rendezi meg a Fidesz a kötcsei Pikniket. 2004-ben volt az első találkozó, ebből kiszámítható, hogy volt olyan év, amikor kétszer is összejöttek a nemzet nagyjai. Így lesz idén is, a tervek szerint szeptemberben újra megjelennek a Somogy megyei faluban, hogy megbeszéljék az ország dolgait.

Láthattuk a híradóban, amit sorra érkeznek a Fideszhez-közeli notabilitások. Politikusok elsősorban, volt és jelenlegi vezetők, de jöttek színészek, valamint más hírességek és persze a sajtó is jelentős tételben képviselteti magát.

Annak ellenére, hogy sok sikerélményre itt nem számíthatnak. Megtűrt páriák ők itt, különösen akkor, ha nem a kormányhoz közeli médiabirodalmat erősítik.

A nem kormánypárti sajtómunkások rendre elutasító válaszokat kapnak a kérdezettektől. Volt, akitől még azt sem, mert akadt olyan politikus, aki egyszerűen átnézett rajtuk. Tárgynak tekintette az őt kérdezőket, akiket legföljebb kikerülni kell, mert – egyelőre – eltaposni mégsem illő őket.

Tisztelet a kivételnek – mert azért olyan is volt, aki válaszolt – a legtöbben olyan lekezelően viselkedtek, hogy akár bunkóságnak is mondhatnánk. Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott például azt mondta az őt kérdezni kívánó sajtómunkásnak, hogy majd akkor válaszol, ha felnőnek hozzá szellemileg és erkölcsileg. Jeszenszky Zsolt lemezlovas pedig kijelentette: csak akkor válaszol, ha az illető újságíró legyőzi út fekvőtámaszban. (Az meg, szerencsétlen, kiállt vele versengeni, alulmaradt, Jeszenszky pedig nem válaszolt.)

Cinikus, pökhendi, arrogáns társaság ez. Az igazi probléma nem is az, hogy ezek milyenek, hanem az, hogy a sajtó tudomásul veszi ezt a lenézést, ezt a pökhendi, arrogáns stílust. Az újságírók sürögnek és forognak, egymást megelőzve próbálnak félmondatnyi információhoz, vagy annak látszó szöveghez hozzájutni.

Ahelyett, hogy hagynák fenébe az egészet. Ha lenne bennük tartás, és tudnák, hogy eredendően miről szól ez a szakma – a tisztességes tájékoztatásról például, – akkor addig nem mennének el a kötcsei piknikre, vagy hasonló helyekre, ameddig ezek a magukat uraknak nevező személyek bocsánatot nem kérnek tőlük. Ez lenne egy szakmailag elfogadható magatartás a sajtó részéről és talán még produktívabb is annál, mint ami most van. Mert ameddig Kerényi Kinyílott a Pitypang Megírom Imre megengedheti magának ezt a stílust, addig mindig lesznek olyan társai, akik még nála is otrombábban fognak viselkedni.

Kell ez nekünk, magyar polgároknak? Mi közünk van ehhez? Ott kell hagyni őket a francba, vagy már eleve oda se menni hozzájuk. Egyék meg a Németh Szilárd által főzött pincepörköltet, oszt jónapot!

Kötcsék, avagy az ideológiai útmutatások

A hétvégén ismét kötcsei piknik, Orbán-beszéddel, várhatóan megint ideológiai útmutatás és programvázlat a következő évekre. Ahogyan az eddigiek közül néhány alkalommal. Most az újdonság, a „kereszténydemokrácia” (és persze a migránsozás) állhat a középpontban. Eddig a liberális elvek szapulásáig jutott el Orbán.

 

E hét végén rendezik meg az idei kötcsei pikniket – írta az atv.hu. Csak találgatni lehet, hogy Orbán Viktor megelégszik a közeli jövő politikájának ismertetésével (Brüsszel, migránsozás), vagy  – mint néhány alkalommal korábban – hosszú időre szóló terveit is felvázolja, netán részletesen is kifejti. A legfrissebb tételszó a „kereszténydemokrácia”, amellyel pár hete váltotta le villámgyorsan az „illiberális állam” meghatározást, miután hazatért az Európai Néppárt frakcióüléséről. A friss győzelem még nem múló mámorában pedig alighanem szó esik a válogatott publikum előtt a nemrégiben többször is említett „2030-ig szól a terv” programjáról.

Előbbivel szervesen illeszkedik az első nagyot durranó kötcsei beszéd, a 2009. szeptemberi. Akkor „szólt ki” először a kulisszák közül, s tette egyértelművé, mire számíthat népe, ha másodjára trónra emeli.

Itt mondta ki, hogy megvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő 15-20 évét ne a „duális erőtér” határozza meg, amely „állandó értékvitákkal megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket generál. Ehelyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza – és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességével képviseli”.

Ez a liberális parlamenti demokrácia felszámolásának világos koncepciója volt már akkor.

A következő években ennél szűkebben inkább magukkal a politikai liberalizmus követőivel hadakozott, ahogyan kilenc éve is: „a neoliberális elit és az általuk támogatott politikai közösség együttesen felelősek az ország kudarcáért”.

(Azt tényleg zárójelben: akkor Kötcsén arról is beszélt, hogy azt „javasolja”, hogy az állandó harcra berendezkedett politika helyett az állandó kormányzásra berendezkedett politikát válasszák, ne a másik féllel folytatott folyamatos küzdelmet, hanem bizonyos nemzeti ügyek meggyőző erejű képviseletét. Ki-ki döntse el, hogy 2010 óta így történik-e.)

Magát az illiberális államot viszont nem Kötcsén tárta elénk, hanem négy éve, július végén Tusnádfürdőn, az újabb kétharmados többséget eredményező választás után pár hónappal.

“Illiberális államot építünk”

– mondta Orbán. Szerinte a magyar polgárok azt várják el a magyar vezetőktől, hogy dolgozzák ki azt az új magyar államszerveződést, amely a liberális demokrácia korszaka után ismét versenyképessé teszi a magyar közösséget. Példaként nem nyugati, nem liberális és szerinte mégis sikeres országokat emelt ki: szóba került Kína, India, Törökország és Oroszország is.

S hogy világos legyen, mi ez: a liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel és egyáltalán, a társadalom liberális megértésével szakítanunk kell. Ez azonban akkor még annyira erősnek bizonyult (legalábbis kifelé), hogy az Orbán-beszéd angol fordításából kihagyták az illiberális jelzőt.

A kötcsei találkozók rendre zárt körűek, ezért két kivétellel (az első az előbbi, amely a már régen megszűnt Fidesz-közeli Nagyító című hetilapban jelent meg 2010. februárjában) csak az állami hírügynökséggel közölni óhajtott részletek váltak ismertté. Teljes terjedelmében napvilágot látott viszont a három évvel ezelőtti beszéd is, amely a máig vezető út ideológiai alapvetését szolgálta – kisebb gondolati döccenőkkel.

Ez volt az a piknik 2015. szeptemberében, amikor még le se zárult a nyári nagy menekültroham. Orbán beszédének is ez állt a középpontjában, s ebből fejtette tovább a „tusnádfürdői gondolatot”. Ekkor már szó se volt semmilyen szépítgetésnek a nyugat előtt, bár a szónoklatot nem a nyilvánosságnak szánta, az „berepült” a vastagbőr bloghoz. (A teljes szöveg itt olvasható.)

Az talán nem csak retorikai fordulat, amikor Orbán arról beszél az elején, hogy

„nem tudom, hogy három év múlva is ezt fogom-e még gondolni”.

„Európa iszlamizációjáról” beszélt Orbán, s fejtette ki egyben a jóléti államról vallott nézetét is. Merthogy jólétben élni és ezzel egy időben liberális módon jónak látni magunkat többé Európában nem lehetséges.

Egészen pontosan „a legveszélyesebb kombináció, amit az ember ismer a történelemben, az, ha az ember gazdag és gyenge. Csak idő kérdése, hogy jön valaki, észreveszi a gyengeségedet, és elveszi tőled azt, amid van. Ha nem vagy képes megvédeni, ez biztosan be fog következni. A liberális filozófiából gyenge Európa következik, amely közben a gazdagságát meg akarja őrizni, de ha gyenge, nem tudja megőrizni.”

Majd következik annak kibontása, hogy ha valaki – természetesen jó keresztényként cselekedve –

a magáéból ad, az rendben, de ha az államtól várja el ezt, az nem oké.

Utóbbi ugyanis gyengíti a nemzetgazdaságot.

„A liberálisok” pedig egyenesen hipokriták, mert „hány liberálist ismerünk, aki, mondjuk, be nem vallott, de nyilvánvaló politikai haszonszerzés céljából jó embernek tünteti fel magát úgy, hogy hazavisz néhány embert?”

Persze nem csak velük van baj, hanem „spirituális vezetőinkkel” is, akiknek megnyilatkozásaiban nem jelenik meg e két igény közül a helyes választása, vagyis az állammal szembeni elvárás elvetése.

De ami ennél is nagyobb baj, hogy

„ma a liberálisok uralják Európát – félreértés ne essék, a konzervatívok is liberálisok”,

bár szerinte nem őszintén, hanem engedve az erőszaknak.

S itt már meg is érkeztünk a „kereszténydemokrácia” mint újsütetű kulcsszóhoz. Sőt, a „régi vágású” kereszténydemokráciához, ahogyan Orbán mondta volt. Nem tudom, hogy tolmács nélküli beszélgetésben netán az „old school” jelzős szerkezetet használja-e ilyenkor, és mit szólnak mindezekhez Konrad Adenauer és, mondjuk, Robert Schumann, a két tényleg régi vágású német és francia kereszténydemokrata mai utódai, például Angela Merkel.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK