A Szakdolgozói Kamara gyors felmérést végzett tagjai között, és bizony a többségük hajlik a szakma illetve az ország elhagyására az új szolgálati törvény miatt. Az Orvosi Kamara nyolc pontos kompromisszumos javaslatot tett közzé az új törvénnyel kialakult, az orvosok nagy része számára elfogadhatatlan helyzet módosítására.
A kormány által beterjesztett és az Országgyűlés által elfogadott törvény ugyanis az orvosi béremelést és a hálapénz megtiltását azzal kötötte össze, hogy az egészségügyi dolgozók – a béremelés által nem érintett szakdolgozók is – a közalkalmazotti jogviszonyból olyan „szolgálati jogviszonyba” kerülnek át, amilyen egyébként csak a fegyveres testületek tagjai tekintetében létezett, és mindenféle új kötöttséggel jár: a mellékállások tilalmával és a szabad kirendelés lehetőségével, elfogadásának kötelezettségével.
Az, hogy az Orbán-rendszer ilyen módon lép fel az egészségügyben dolgozók eláramlásával szemben, nem meglepő, ez a rendszer szereti azt is parancsokkal és tilalmakkal rendezni, amit polgári társadalmakban érdekeltséggel és megegyezéssel szoktak megoldani. Erre kár volna különösebben szót vesztegetni. Másra viszont igen.
Gulyás Gergely miniszter a szokásos, kormányülés utáni sajtótájékoztatón a következőképpen kommentálta a törvény elfogadását:
„Az orvosok kapcsán ismert az, hogy – talán a járványra is tekintettel – sikerült olyan szakmai és politikai konszenzust létrehozni, amelynek következtében a kormány elfogadta azt az egészségügyi bértáblát, amit az Orvosi Kamara elfogadni javasolt, sőt a háromból a legnagyobb béremelést tartalmazót fogadtuk el, és nyilván ennek köszönhető, hogy
mind a törvény elfogadásának eljárása, mind a törvény tartalma tekintetében a magyar politikában ha nem is soha nem látott, de régóta nem tapasztalt egyetértés jött létre,
és az Országgyűlés egyhangúlag fogadta el az orvosi jogviszony módosításáról, illetve az egészségügyi szolgálati jogviszony mellett az új bértábláról szóló törvényi szabályozásokat.”
A becsapott Orvosi Kamara első tiltakozása azzal a mondattal zárult, hogy
„Nem leszünk katonák!’
S valóban, ha van törvény, amelyre ráillik a korábban már elhasznált „rabszolgatörvény” kifejezés, ez a törvény biztosan az. Akkor hogyan lehetséges, hogy ezt a törvényt valóban egyhangúlag, valamennyi jelen levő ellenzéki képviselő igen szavazatával fogadta el az Országgyűlés?
Több baloldali képviselő is bizonygatta azóta az ATV műsoraiban, hogy a törvényt meg kellett szavazni, de nekem az az érzésem, hogy éppen azért mondták ezt, mert érzik, hogy a dolog nem volt rendben.
Miért történt ez így?
Kunetz Zsombor, az ismert egészségügyi szakember azzal magyarázta az ellenzéki pártok igenjét, hogy a képviselők vagy nem olvasták el a törvényt, vagy megrészegültek a béremelés mértékétől. Igaza lehet. Új jogállás bevezetése egy egész ágazatban nyilvánvalóan mélyreható, alapos megfontolást igénylő változás. A kormány mégis kivételes eljárást kért a törvényre, ami azt jelenti, hogy a hét végén benyújtott törvényről kedden már meg is tartották a zárószavazást. Ez nyilvánvalóan abszurdum. Mégis, az ellenzéki képviselők a kivételes eljárást is valamennyien megszavazták.
Amikor a vitában az egyik MSZP-s képviselő az eljárást kifogásolta, joggal vetette ellen Gulyás miniszter, hogy hiszen megszavazta a kivételes eljárást.
Bizony nem kellett volna megszavazni. Nem gondolom, hogy az ellenzéki frakciókból senki sem olvasta el a törvényjavaslat szövegét, azt viszont gondolom, hogy néhány óra alatt nem tudták, nem tudhatták végiggondolni, hogy mit is jelent az új „egészségügyi szolgálati viszony”, már csak azért sem, mert az ellenzéki frakciókban a polgármesterré vált László Imre távozása óta a Jobbik kivételével nincs orvos.
A plenáris vitában az „egészségügyi szolgálati viszony” konstrukcióját egyedül a jobbikos Lukács László György támadta, találóan azt mondva, hogy „ezen a jogszabályon ott fityeg a tányérsapka”, merthogy az „az orvosláshoz, a gyógyításhoz egyébként idegen elképzelés”.
Az ellenzéki pártok a törvényjavaslatok vitájában általában leginkább módosító javaslatok benyújtásával fejezik ki ellenvéleményüket, és ebben az esetben csak a DK és a Párbeszéd tette meg ezt, és azok csak a keresetnövelés még nagyobb mértékére, illetve a szakdolgozókra való kiterjesztésére irányultak, az új jogviszonnyal kapcsolatban nem nyújtottak be ilyet az ellenzékiek. Ebből csak arra következtethet a szemlélő, hogy voltak ugyan észrevételeik, de a koncepcionális kritikával adósok maradtak. Ezen az alapon
szavazta meg a vitát követően az egész ellenzék magát a törvényt. Azt a törvényt, amely az érintettek számára elfogadhatatlan.
„… minden olyan törvényjavaslatot az MSZP meg fog szavazni, amely a fizetésemelésről szól”, mondta a vitában Korózs Lajos. Amióta az ellenzék 2010-ben ellenzékbe került, azt az elvet követi, hogy mindent támogat, ami „az embereknek” jó, függetlenül annak következményeitől, velejáróitól. Ezúttal az egész ellenzék így viselkedett.
Visszaütött az ellenzéki pártok egész tevékenységüket átható attitűd, hogy fő üzenetük a választók számára az lett: a Fidesz alatt rosszul éltek, mi alattunk jobban élnétek, és szinte semmi más nem számít.
Vajon nem volt indokolt, hogy a keresetek növelése és a hálapénz betiltása miatt az ellenzékiek tudomásul vették az új jogviszonyhoz kapcsolódó korlátozásokat? Nem, mivel ez a változtatás az Orbán-rendszer működési módját, a polgárok általa történő kezelésének mikéntjét fejezi ki.
S ha az ellenzék ezt nem érzékeli, akkor az érintettek joggal gondolhatják: nem lehet őket komolyan venni.
És nemcsak az érintettek gondolhatják így.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő attól nem tart, hogy „az első hallásra bizarr elnevezésű kismama-szövetkezetek a szociális szövetkezetekhez hasonlóan tömegesen elkövetett uniós pénzlenyúlást végeznek majd”, de attól igen, hogy a nyugdíjas szövetkezetekhez hasonlóan
Mint a mellékelt grafikonok látható, a magyarországi nyugdíjasok 80%-a egyáltalán nem vállalna el semmilyen kiegészítő jövedelemszerző tevékenységet. 11%-uk részmunkaidős állásban helyezkedne el szívesen, 5%-uk kötetlen munkaidőben, 2%-uk távmunkában, s mindössze 2%-uk tudná elképzelni magát teljes munkaidőben. Más oldalról viszont mintegy félmillió nyugdíjas valamilyen formában törekszik a munkavállalásra, ebből negyedmillió részmunkaidőben, 50 ezer teljes munkaidőben.
