Kezdőlap Címkék Kornai János

Címke: Kornai János

„Az elmúlt húsz évben mindig megtaláltak, amikor szükségük volt rám. Most meg listára kerültem.” – 2018 (szubjektív) legjobbjai

Az első döbbenetet a felháborodás, majd a szolidaritás váltotta fel, miután az egykor jobb napokat látott Figyelő című hetilap nemzetközi hírű magyar tudósokat, civileket és jogvédőket igyekezett a „Soros-bérencek”közé sorolni. A közgazdászok mellé állt a Corvinus Egyetem komplett tanszéke, mert mint írják: megvédik Csaba Lászlót, Chikán Attilát, és Kornai Jánost, akik nemcsak a magyar közgazdasági szakma ikonjai, de nemzetközi szinten is a legkiválóbbak közé tartoznak. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Csaba László szerint a lajstromozás, a félelemkeltés eszköze, ami soha nem indul el magától. 

Az lepte meg inkább, hogy a Figyelő összeállított egy listát, amelyen „Soros zsoldosai” szerepeltek, vagy azon döbbent meg jobban, hogy ön neve is a listára került?

Ez utóbbi nem lepett meg, mert hosszú évek óta vagyok a CEU oktatója, tehát a listára kerülésem egyértelműnek látszott. Erkölcsi kötelességemnek is tartom, hogy minden nyilvános szereplésemen, vagy írásom végén közöljem: a Közép-európai Egyetem tanára vagyok! Azóta különösen így van ez, amióta a kormányzat politikai támadást indított az egyetem ellen.

Azon viszont

el vagyok képedve, hogy Magyarországon listáznak. Ez rendkívül rossz emlékeket ébreszt mindenkiben, aki a történelmet ismeri.

Ezen a listán ráadásul halottak is szerepelnek, Ernest Gellner 1995-ben, Hanák Péter történész 1997-ben, Tóth István György, az MTA doktora 2005-ben, Yehuda Elkana 2012-ben, Doyle Klier pedig 2007-ben hunyt el. Ők aligha lehetnek összeesküvők, valamikor persze valóban tanítottak a CEU-n.

A Figyelő „tényfeltárásának” rendkívül alacsony színvonalát jelzi, hogy hiányzik a „Soros bérencek” listájáról az a Bozóki András, aki Gyurcsány minisztere volt, s aki ezért a mellőzésért talán meg is sértődik majd.  Szerepel viszont a világhírű Kornai János, aki az elmúlt öt évben semmiféle kapcsolatot nem tartott az egyetemmel.

Mi volt az első gondolata, amikor meglátta a „Soros bérencek” listáját, akiket a Figyelő a kormány, vagy az ország ellenségének próbál beállítani?

Először azt hittem, hogy vicc az egész! Aztán arra gondoltam, hogy a lista egy túlbuzgó, de kezdő újságíró zsengéinek egyike. Látszik ugyanis, hogy a szerző nincs tisztában a szakmája alapjaival sem, hisz az információ ellenőrzése alapvető kötelesség! A harmadik gondolatom az volt, hogy a Schmidt Mária lapjává züllött Figyelő már korábban arról kezdett cikkezni, hogy meg kellene vizsgálni a CEU-t. Ezt Lázár János először visszautasította, ám a kormány végül szigorú intézkedésekkel próbálta ellehetetleníteni az egyetemet.

Akik ismerjük az irányított sajtó gyakorlatát, tudjuk, hogy soha nincsenek véletlenek. A Pravda szemleírója sem szokott magától búsongani a közel-keleti helyzet miatt, a háttérben mindig az orosz politika szándékát kell fürkészni. Ma azt gondolom, hogy a „Soros-bérencekről” szóló lista emlegetése a társadalom megfélemlítését szolgálja. Persze túlteljesítő, túlbuzgó emberek minden rendszerben akadnak, tehát az ilyen akciókról sem mindig a párt legmagasabb szintjein döntenek. De az is biztos, hogy egy ilyen félelemkeltő kezdeményezés soha sem indul el magától.

Gondolja, hogy ez a sorosozás még a kampány lendülete, vagy csak az folytatódik, ami elkezdődött? És befejeződik-e egyáltalán?

A miniszterelnök megszólalásai, mindenekelőtt a március 15-i beszéde alapján úgy tűnik, hogy a választási hadjáratot – amely sokféle törvényt sértett -, nem akarják abbahagyni. Továbbra is politikai feladat: „Soros embereinek megállítása”, vagyis az évek óta tartó kampányüzem folytatódik. Ne felejtse el, hogy jövő évben lesz önkormányzati választás, ami mindig „visszavágó” szokott lenni, illetve jön majd az Európa Parlament magyar képviselőinek megválasztása is. Az intézménynek nagyon nagy hatásköre van, és a Fidesz befolyását növeli, ha sok embert tud odaküldeni. Legutóbb a német külügyi intézet igazgatója tartott előadást a CEU-n, s ő mondta, a brüsszeli parlamentből is látják, hogy mi történik Magyarországon, de a CDU számára lényeges a „hasznos hülyék” jelenléte.

Amíg ilyen nagy létszámú az uniós Fidesz frakció, addig a szavazataik megszerzése érdekében a Néppárt behunyja a szemét, vagy elfordítja az arcát. Ez a politika.

Említette már, hogy az ilyen listázásnak nagyon rossz az emléke Magyarországon, ezért is furcsa, hogy a tulajdonos, Schmidt Mária, akit történészként tartanak számon, ilyen módszerhez nyúl.

Alig hiszem, hogy Schmidt professzor-asszony saját maga szerkesztené a lapot. Van ott főszerkesztő is, Lánczi Tomikának hívják. Azért hívom így, mert édesapjával együtt tanítottunk a Corvinuson, s gyerekkora óta ismerem. Tomika önjáró fiú. Három éve együtt léphettünk fel egy uniós fórumon, s olyan kioktatást kaptam tőle, amilyet kezdő korom óta senkitől. Tomika olyasmit vágott a fejemhez, hogy félreértem az Európai Uniót, túlságosan is a tényekre alapozó, ezért „álobjektívista” a felfogásom, amely ökonomista szemléletet eredményez. Nem ez visz előre, hanem az „akarat”, a „jövőkép” meg a „mozgósítás”! A fórum résztvevői elkerekedett szemmel hallgatták, magam sem hittem a fülemnek. Pedig akkor még Tomika nem volt főszerkesztő.

Majd

amikor Tomika átvette a Figyelőt, akkor úgy fogalmazott, hogy ezt a lapot az értékelvű újságírás fórumává kívánja fejleszteni, ami magyarul azt jelenti, hogy propagandakiadvánnyá kívánja silányítani. Sikerült!

Valószínű, hogy minden egyes cikkhez nem kell a tulajdonosasszony engedélyét kérni, de ezért feltételezem: Schmidt Mária tudott arról, hogy milyen listát akar produkálni a lapja. Tomika ugyanis magától nem érzékeli, hogy Magyarországon mit jelent listázni.

Az világos az ön számára, hogy milyen elvek alapján állították össze ezt a listát?

Még csak azt sem mondhatnám, hogy kizárólag a kormánnyal kritikus emberek vannak a listán. Inkább azokat igyekeztek megalázni, akiket legegyszerűbb keresőszavakra feldobott az internet. „Soros bérenc” lett például kollégám, Ürge-Vorsatz Diána, aki napi ügyekben szinte soha nem nyilatkozik, s akkor sem kritikus a kormánnyal. Vagy említhetném Boytha Györgyöt, aki 2010-ben bekövetkezett haláláig a Fidesz feltétlen támogatója volt. De listára került Várady Tibor jogász-akadémikus is, aki a Harvardon is tanított, volt miniszter Jugoszláviában. A bérenc vádat azzal utasította vissza, hogy őt eddig csak Seselj csetnikvezér ügynöközte le. Viszont nincs a listán Bozóki András, aki egyetemünk oktatója, és rendre odaszól a kormánynak, s e „mellőzés” miatt talán meg is sértődik.

Állítólag az utóbbi időben már jelentkezni is lehetett a listára, s ezt egyre többen meg is teszik.

Valóban. A Figyelő ugyanis felajánlotta, hogy a listára be lehet jelentkezni, amellett, hogy töröltetheti is magát, aki inkább ezt szeretné. Az akadémián is elindult egy kezdeményezés, mert a gazdaság- és jogtudományok osztályának szélesebb köre jelentkezni akar.  Magam is megtenném, de ugye én már rajta vagyok.

Kíváncsian várom, hogy jelentkeznek-e majd olyanok is, akikről tudjuk, hogy Soros György pénzén tanultak, mint például Orbán Viktor, Schmidt Mária, Kövér László, Deutsch Tamás és Kovács Zoltán. Gyakorlatilag a fél Fidesz felkerülhetne a listára, nem gondolja?

Akik már „bizonyították” kormányhűségüket, azokat nyilván nem akarja a Figyelő sem „besározni”. Ráadásul az említett politikusok a hazai „Soros kampány” értelmi szerzői. Feltételezem: csak az került listára, aki méltatlanná vált a Fidesz bizalmára, mint mondjuk: Chikán Attila professzor, aki nélkül a Fidesz nem jöhetett volna létre. Nem mellesleg miniszter is volt, és az akadémia rendes tagja, s a nézeteit sem váltogatja a politika igényei szerint. De vannak, akik hiányoznak még, hisz Illés Zoltán, a második Orbán kormány környezetvédelmi államtitkára is itt tanít a CEU-n. Valószínű, elsőre őt nem dobta fel a keresőprogram.

Professzor úr, önről is tudható, hogy egy időben Orbán Viktor gazdasági tanácsadója volt, holott már abban az időben is a CEU oktatója volt.

Igen, én ma is ugyanazt a tanítom, mint tíz éve. Kisebb, de szociálisan érzékeny állam, stabil államháztartás, euró bevezetése, nyugati szövetség, stb. – ezek a klasszikus konzervatív gazdaságpolitika kulcsszavai. Az euró bevezetését már 2002-ben javasoltam, nem csak azért, hogy ne inflálódó valutánk legyen, hanem mert ez a jó lenne a nemzetnek. Én ma is ezt mondom…

A miniszterelnök környezetében is mindig tudták, hogy a CEU-s emailemre kell küldeni a meghívót, ha Orbán Viktor beszélni akar velem. Akkor ez nem zavarta őket. Emlékszem, a bankunióval kapcsolatos több, mint 500 oldalas anyagot is a „Soros” egyetemre küldték át, kérve, hogy segítsek. Még emlékszem, a nyár kellős közepén, rekkenő hőségben egy nap alatt kellett a nehéz angol, jogi szöveget átnéznem. Szívesen segítettem. Az elmúlt húsz évben mindig megtaláltak, amikor szükségük volt rám. Most meg listára kerültem.

Azt nem tudjuk, hogy meddig találják meg, a hírek szerint a CEU, az ország legversenyképesebb egyeteme feltehetően áttelepszik Bécsbe. Ezek után ön is költözik?

Ez az ügy még nem zárult le, egyelőre a budapesti óráimra készülök.  A rektorunk, Michael Ignateff azt jelentette be, hogy a bécsi városvezetés 1 euróért 99 évre felajánlott egy kaszárnyát, amelyben el lehet indítani egy amerikai stílusú campust. Ezt az ajánlatot az egyetemünk elfogadta, s az ajánlat segítségével elindítjuk majd az alapképzést, amelynek hiánya a magyar kormány egyik kifogása volt. A másik pedig az, hogy eddig nem volt amerikai képzésünk, de mára elindítottunk egyet a Bard College társaságában. Ha minden igaz, akkor a magyar kormány képviselői épp a napokban ellenőrzik. Tehát a politika mindkét kérését teljesítettük, technikai értelemben további kifogásuk már nem lehet. Az viszont nem világos, hogy a kormány elfogadja-e, s a parlament elé terjeszti-e a működésünkhöz szükséges jogszabályokat.

Miután mindenki számára előnyös, hogy budapesti árakon amerikai diplomát adunk ki, abban reménykedünk, hogy a törvényi rendezés rövidesen lezárulhat. Ha mégis költözni kell, az egyetem épülete, intézményei, a könyvtár, a kutatóközpont akkor is itt marad, hisz 35 milliárdért készült el a CEU két új intézménye, nyilván nem fogjuk a Századvég Alapítványra hagyni.

A közelmúltban tartott előadásában Tölgyessy Péter azt hangsúlyozta, hogy szerinte Orbán Viktor azért választotta azt a megtapasztalt politikai stratégiát, amibe jócskán belefér a gyűlöletkeltés, mert apály van a világban, s emiatt kell ellenségkereső, populista, oroszbarát politikát folytatni. Egyetért?

Nem értek egyet. A világképemet a közgazdasági látásmód határozza meg – ebben Lánczi Tomikának igaza van -, s azt látom, hogy a világ tőzsdéi egészen jól teljesítenek. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a munkanélküliség alacsony, a gazdasági növekedés pedig elképesztően jó. A politikában kétségtelenül érzékelhető valamiféle visszarendeződés, ami a korábbi időszak globalista és demokratikus értékeinek meggyengülését jelenti. De ilyet láttunk már, s tudjuk, hogy akár a globalizáció, akár a demokrácia hullámokban megy előre, s van trendje! De a világban alapvetően konjunktúra, fellendülés van.

Az igazi veszélyt ott érzem, amiről Tölgyessy Péter az előadásának végén beszélt, tehát ha egy ország elengedi, vagy elüldözi a legtehetségesebb embereit – mondjuk különböző listák segítségével – vagy nem díjazza a teljesítményt, vagy ha gyenge a közigazgatás szabályozásának minősége, akkor az az ország kimarad a világ fejlődéséből. Mi tehát egyszerűen lemaradunk!

A mai politikával felgyorsítjuk a lemaradásunkat, hiszen ha „a tanuló társadalom” időszakában a „tanoncok világának” visszahozásával bíbelődnek, akkor kimaradunk a negyedik ipari forradalomból. Ez az igazi baj, mert belemanővereztük magunkat a lemaradásba!

A környező országok politikája – a lengyeleket leszámítva – nem követi a magyar példát, talán ezért a szomszédjaink már rég megelőztek bennünket. Tehát van más politika, csak a magyar nép nem akarja?

Azt hiszem, hogy a választásokon nem valóságos politikai alternatívák között választ a szavazó. Gyakorlatilag egyszerű üzenetek között dönt az állampolgár, s egy magyar faluban aligha morfondírozik valaki azon, hogy tényleg kimaradunk-e a negyedik ipari forradalomból, vagy sem. A kampány a mi esetünkben is végletekig le volt egyszerűsítve, így átment az üzenet. A szavazófülkében azt kellett eldönteni, hogy „mi, vagy a káosz?” S valóban, a kormányfőnek igaza lett. Az ellenzék még azt sem tudta eldönteni, hogy tényleg vissza akar-e lépni a másik javára, illetve az esetleges kormányprogram egyeztetésről még csak szó sem esett. Ezzel

az ellenzék tökéletesen bizonyította, hogy alkalmatlan a kormányzásra.

Átment az üzenetet, győzött a Fidesz. De mi lesz ezután?

A megalakuló Orbán-kormány helytelenül vonja le a következtetést, ha azt hiszi, bármit megtehet. Emlékszünk, hogy Antall József 1990 tavaszán megnyerte a választást, ősszel már ott volt a taxisblokád, s aztán alig bírt a kormányzati ciklus végéig a víz felszínén evickélni.  De említhetném az ország számára egyébként sok tekintetben hasznos Bokros-csomagot, ami a szocialista kormány népszerűségét és legitimációját rendkívüli mértékben aláásta. Két példa a közelmúltból, ami azt üzeni, hogy „láttunk már karón varjút!” Ha az Orbán-kormány azt hiszi, hogy bármit megcsinálhat, könnyen elcsúszhat egy banánhéjon. Ennek azért nagy a veszélye, mert a kormányzatban, annak tagjaiban hihetetlen nagyra nőtt az önbizalom, a túlbuzgás. Eluralkodott az önhittség, s ilyenkor jönnek a bajok, amelyek megbuktathatják, vagy legalábbis gyengíthetik a kormányt.

Meddig lesz nálunk demokrácia? – 2018 (szubjektív) legjobbjai

„A legfájdalmasabb, hogy a Fidesz az összes alkotmánysértő intézkedését beleírta végül az alkotmányba”- nyilatkozza a Független Hírügynökségnek Szabó Máté, aki a jogállam leépítése idején 2013-ig az állampolgári jogok biztosa volt, s regnálásának kulissza titkairól beszél. A Fidesz hatalomra kerülése után Szabó 35 esetben fordult Alkotmánybírósághoz, s kezdeményezésére a testület több jogszabályt megsemmisített. A hatalom korlátozásában részt vállaló ombudsman ma egyetemi tanárként exkluzív interjút adott, amelyben hivatali idejéről is beszél. A politikatudós a közelmúltban a társadalmi mozgalmak és politikai tiltakozások terén kifejtett iskolateremtő tevékenységért az ELTE arany Pro Universitate díjjal jutalmazta.

 

Az egyik legharcosabb ombudsmanként a jogállam utolsó bástyájának számított, ámbár az elméleti munkásságáért tüntették ki. Melyikre büszkébb?

Leginkább azt tartom fontosnak, hogy a jogállamról vallott nézeteimet hat éven keresztül a napi gyakorlatban is képviselni tudtam. Miután foglalkozom elmélettörténettel is, tudom, hogy a hajdani társadalomfilozófusok jó része gyakorlati feladatot is vállalt.  A legismertebb talán Machiavelli volt, aki megírta a máig idézett Fejedelem című művét, de legalább ilyen büszke lehetett arra, hogy egy ideig külügyminisztere volt a firenzei városállamnak. Ha tetszik, ez a vonalat viszem, 2007-ben az elméleti munka köréből „beszólítottak” a politikai és közéleti arénába, de utána ismét visszatértem az egyetemi katedrához, vagyis az „eke szarvához”.

Tanárként a múlt század politikai mozgalmait, a közéleti tiltakozások okait kutatja. Amíg ombudsmanként hivatalban volt, az Orbán kormány alkotmánysértő intézkedései ellen az alkotmánybírósághoz fordult. Ez utóbbi veszélyesebb, nem?

A múlt században tehát a Kádár rendszerben a társadalomtudomány is veszélyes üzem volt. Közvetlenül ’89 előtt egy tudományos vitán az „elvtársak” megfenyegettek, hogy „veszélyes nézeteket vallok”, és hogy ha nem jön a rendszerváltás, akkor szedhettem volna a sátorfámat. Amikor a zöld mozgalmakat kutattam, azt hitték, hogy környezetvédő pártot alapítok, amikor a sztrájkjogról írtam, azt gondolták, hogy munkabeszüntetést szervezek.  De később, amikor a Gyurcsány és az Orbán a kormány intézkedéseire kezdeményeztem alkotmánybírósági kontrollt, akkor utána sokszor ingott a székem.

Oktatott politikusoknak készülő fiatalokat is. Ha máskor nem, akkor megtapasztalhatták, hogy ön tényleg szuverén?

Amikor Schmitt Pál államfőként plágium gyanúba keveredett és ezért visszalépett, akkor Orbán Viktor lengyel Szolidaritásról készült egyetemi disszertációjában is igyekeztek szerzői jogsértés után kutatni, de nem találtak.  Viszont kiderült, hogy egyetemistaként a miniszterelnök a leggyakrabban az én szövegeimre hivatkozott. Ellenben azt már nem akarta, hogy a hatalmát kontrolláló ombudsmanként mandátumomat 2013 után is meghosszabbítsák. Sőt, ellenforradalmárnak” nevezett, mert alkotmánybírósághoz fordultam az egyetemisták „röghöz kötése” miatt. A kormányzattal szemben megfogalmazott kritikám miatt az ellenzék kedvelt, ahogy 2010-ig a Fidesz is, de kormányon mindenki utált.

Politikailag el nem kötelezett ember vagyok, ami – látva a mai pártokat, egyáltalán nem esik nehezemre. Hosszú évekig foglalkoztam az európai környezetvédőkkel, s van képem arról, hogy milyen egy normálisan működő zöld párt. De az LMP mostani ügyeit látva csak azért nem sírok, mert nem érdemlik meg, hogy bárki egy könnyet is ejtsen értük.

Miután a Fidesz hatalomra került, a kormány megszüntette annak lehetőségét, hogy az állampolgár közvetlenül alkotmánybírósághoz forduljon. Ezt a jogot az állampolgári jogok biztosa, tehát az ombudsman kapta meg, ezek után ön 35 esetben kérte a törvény megsemmisítést. Ez volt a jogállam felszámolásának időszaka?

Az biztos, hogy küzdelmes időszak volt, mert a 2011-ben elfogadott alaptörvény valóban megszüntette, hogy az állampolgárok közvetlenül kérjenek alkotmányos kontrollt az Alkotmánybíróságtól. Így az állampolgári beadványok hirtelen az ombudsman csapatára zuhantak, és bizony volt elég kifogás a NER ellen. Az említett 35 esetből – az Alaptörvény negyedik módosítását kivéve – egyik sem okozott nekem álmatlan éjszakát, – persze szakértői csapattal dolgoztam – pedig a Fidesz parlamentje még a frissen megszavazott alaptörvénnyel is ellentétes szellemiségű jogszabályokat gyártott sorozatban.

Ilyen ellenállás láttán a ma is hatalmon lévő kormány bizonyosan elkezdené kritizálni, vegzálni, esetleg megpróbálná hivatali ideje előtt leváltani. Ilyenben volt része?

Persze, hisz mind a Gyurcsány-, mind az Orbán kormány idején előfordult befolyásolási kísérlet. Viszont jó ideig működött még a nyilvánosság, ami megvédett.

Alkotmányellenesnek nevezte a játékgépek betiltását, de mégis megtörtént.

Fenntartották a monopolprofitot Andy Vajnának…

Ombudsmanként tudta, hogy erre megy ki a játék?

Dehogy tudtam, nem vagyok beszélő viszonyban sem oligarchákkal, sem a politika kiszolgálóival.      .

Viszont a kormány a filmmogulnak adta a kaszinót, meg a játékgépeket, ezek szerint alkotmánysértően…

2010 után jó ideig naiv voltam, azt hittem, hogy a Fidesz az önmaga alkotta alaptörvényt be akarja tartani. A normák világosak voltak, egyenlő bánásmód, az egyház és állam elválasztása, a szektorsemlegesség stb. De az általános európai normák, meg az alaptörvény, illetve a régi alkotmánybíróság – nem az új! – gyakorlata is egyértelmű volt. Azt hittem, hogy engem is arra kértek fel, hogy szóljak, ha egyik-másik törvényt alkotmánysértőnek találom; tehát úgy véltem, valóban azt a szerepet szánták nekem, amit elláttam. Mások, mint Majtényi László, Halmai Gábor, Kornai János ezt a szándékot azonnal megkérdőjelezték, és az idő őket igazolta. Én pedig tévedtem.

Meg kell jegyeznem, hogy azért voltak olyan Fideszes politikusok, mint Gulyás Gergely és Balog Zoltán, akiktől pozitív visszajelzéseket kaptam aktív kritikai munkámért, – gondolom, ezt ma inkább letagadnák. Aztán úgy tűnt, közülük sokan idegesek lettek, amikor az alaptörvényt hatályba léptető átmeneti rendelkezésbe alkotmányellenes normákat csempésztek bele, s javaslatomra azt az akkori testület megsemmisítette.

Azt hiszem, ott veszhetett el ismételt jelölésem esélye. De számomra nem volt más lehetőség, mert szerintem azzal, hogy az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek tartott és megsemmisített szabályt beleírták az alaptörvény negyedik módosításába, már túlléptek mindenféle jogállami szabályon.

Az ombudsmanként milyen érzés volt, hogy maga a kormány sérti az alkotmányt?

Ahhoz hasonlít, mint amikor két ember sakkozik, s az egyik nyer, de az erősebb, tehát a vesztes a szellemi vita helyett pofozkodni kezd, amiben csak ő nyerhet.

A társadalom miért tűri, hogy a kormány sértse a demokrácia és a jogállamiság elveit?

Nincs más választása, ráadásul hiányzik a kormányképes politikai alternatíva. Közben vitatkozik az ország, hogy ez már diktatúra-e, ahogy Kornai János állítja, vagy „csak” illiberális demokrácia, mint Orbántól Tusványoson hallhattuk. Esetleg egyfajta hibrid rezsim az amerikai politológia szóhasználatával. A politika tudománya pedig arra keresi a választ, hogy van-e még, és meddig van nálunk demokrácia?

Ezzel persze sajnos belesimulunk egy globális trendbe, amely az autoriter, illiberális, felülről vezérelt, tömegeket mozgósító rendszerek felemelkedéséről, térhódításáról és együttműködéséről szól. Új szereplők jelennek meg, nagy és korábbi demokráciák, mint az USA, Törökország, Lengyelország, Venezuela. Mellettük még jobban virágzik a „kemény mag”, Oroszország, Kína, a muszlim országok többsége. Ennek elszenvedője a civil társadalom, s benne az összes alapítvány, egyesület, és nem csak Sorosé! Holott konszenzus volt a civil társadalom megerősítésére, újjáépítésére. Ezt adta fel az Orbán kormány.

Az elmúlt évszázad magyar történelmében benne van az, hogy a tömegek nem emelnek szót sem saját alkotmányos jogaikért, sem pedig az ország irányításának diktatórikus elemei ellen?

Volt azért forradalom 1848-ban, vagy 1956-ban, illetve komoly tiltakozás 1989 környékén, de 2006-ban is, tehát a magyar társadalomban van elégedetlenségi potenciál, ami tiltakozásokban jelenik meg. De jellemző, hogy nálunk a diktatúrákat elfogadja a nép, lásd: Ferenc József, Horthy Miklós, Kádár János, Orbán Viktor rendszereit.

Az ön egyik kedvenc témája az érdekegyeztetés, amelyről tanulmányai jelentek meg. A társadalmi érdekegyeztetés mára már nem létező műfaj, az Orbán kormány lényegében felszámolta. Mit mond ma a diákjainak, amikor ez szóba kerül?

A mozgalmak és tiltakozások megléte, lehetősége azt jelzi, hogy valamennyi mégis maradt a demokráciából, köszönhetően talán az Európai Uniónak. Nálunk ma még lehet tüntetni, nem csukják be, nem ölik meg, nem kényszerítik külföldre az ellenzéki politikusokat, a kritikus elemzőket és az újságírókat.

Azt mondja, hogy lehet tüntetni, vagyis a mostani gyülekezési jog módosításával a politikusi, és egyéb, a magánélet védelmének álcájával leplezett szigorítás nem akadályozza meg a demonstrációk szervezését?

A törvényt már elfogadták, de várjuk meg a rendőri gyakorlatot. Azt talán még kiheverhető, hogy a miniszterelnök háza előtt nem lehet tüntetni, de ha egyre több és kiterjedtebb tüntetésmentes zóna lesz, – ahogyan tervezték a hajléktalanok és a prostituáltak számára is – az bizony megakaszthatja a tiltakozás kultúrájának fejlődését, és újból akár erőszakot provokálhat, amely megjelenik ma is például a ligetvédőkkel szemben. De remélem, hogy ennek a jogszabálynak nem lesz nagyon fájó, és megszorító a gyakorlata.

Gondolom ezt is elmondta a diákjainak, de ők hogyan reagálnak a beszélgetésünkben vázolt politikai gyakorlatra?

Sajnos ritkán nyilvánítanak véleményt, talán úgy érzik, nincs értelme már a szónak, vagy egyszerűen félnek.  Tehát a diploma megszerzését követően elmennek az országból. Ha valaki csak kíváncsiságból, vagy jobb keresetért külföldön vállal munkát, azt nem tartom rossznak, mert akkor talán egyszer vissza is jön. De ha már az elnyomás és a félelem légköre miatt elmenekülnek az országból, az viszont borzasztó probléma.

A fiatalok némasága összefügghet azzal is, hogy a mai alkotmányos rendszer, illetve a pártstruktúra nem teszi alkalmassá a választásokat arra, hogy működjön a politikai váltógazdaság. Ma más politikáknak nincs is valódi esélye hatalomra kerülni, a kormány alternatívátlan, és így nem leváltható. Ez pedig évtizedekre meghatározza a mai fiatal generációk életét, hisz a jövője csak a hatalmon lévő Fidesz keretei között tervezhető.

Eléggé lehangoló a kép. Nincs lelkiismeret-furdalása, nem szégyelli, hogy a ma hatalmon lévő garnitúrát ön is tanította?

Nézze, ők mindenből csak azt tanulták meg, amit akartak, és amire szükségük volt. Ráadásul a Fidesz alapítói, az akkor jogi kari diákokként hozzám képest radikális liberálisok voltak, sőt, még az akkori szociálliberális SZDSZ -hez képest is. De azóta megváltoztak, egészen más irányba fejlődtek, és csak sokkal később nyerte el a Fidesz a mai kontúrját.

Így kell hatásos politikát csinálni, szem előtt tartva a lehetőségeket, változni, változtatni, haladni az árral, ebben ők nagyok, lásd internetadó. Nem úgy, ahogy a Momentum teszi, amelynek tagjai azt hitték, elég, hogy itt vagyunk, megy az internetes lájkolás. Aztán majd gyakorlati politizálási tapasztalatok nélkül mind megválasztják őket. Ez súlyos tévedés! Ezt az új tanítványaim a Bibó szakkollégiumban már tudják.

Azt tudjuk, hogy a mai kormány a Bibó szakkollégiumból jött. Lehetséges, hogy a mait leváltó hatalom is ott készülődik?

A hallgatók szerintem ott olyan felkészültek, hogy azzal talán nem is lenne baj. De attól tartok, hogy a következő kormány is a mai romjaiból, és vezéreinek közreműködésével alakul majd meg. Az alternatíva hiánya teszi a mai helyzetet kilátástalanná, amiért persze a felelősség az ellenzéket is terheli.

Kitünteti Kornai Jánost a CEU

0

A világhírű magyar közgazdász az egyetem diplomaosztó ünnepségén, június 22-én veheti át a Nyílt Társadalom díjat.

Kornai János
Fotó: CEU

Az indoklás szerint a 90 éves Kornai János az egykori kommunista társadalmak gazdasági átalakulását ösztönző munkája elismeréseként kapja meg az egyetem legrangosabb kitüntetését.

Michael Ignatieff, az egyetem elnök-rektora azt mondta:

„Kornai élő példája annak, mire lehet képes egy ember, ha életét és munkáját a nyílt társadalom alapértékei, a szabadság iránti elkötelezettség és a félelmet nem ismerő intellektuális őszinteség vezérlik”

Kornai János fő kutatási területe a szocialista gazdasági rendszer, a nem-egyensúlyi rendszerek és a posztszocialista átmenet. Az egyetem közleménye szerint a kommunista rezsimek pusztító irracionalitását tárta fel munkáiban. Leghíresebb munkája a Hiány, de emellett A gazdasági vezetés túlzott központosítása is reformerek generációit ihlette meg, Kelet-Európától Oroszországon át Kínáig.

Könyveit több mint 20 nyelvre fordították le.

Rengeteg nemzetközi díjat kapott, többek között az amerikai Seidman-díjat, a német Humboldt-díjat, az Erasmus Medált (Academia Europaea), az orosz Leontief Medált, és a Francia Köztársaság Becsületrendjének tiszti fokozatát is. Széchenyi-díjas, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Harvard és a Corvinus Egyetem professzor emeritusa. Számos külföldi egyetemen tanított, a London School of Economicstől a Stanfordon és a Yale-en át a Princetonig. Két éve az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia tagja lett, de tagja a brit, a bolgár, a finn, az orosz és a svéd akadémiának is.

A CEU 1994-ben alapított Nyílt Társadalom díját először Karl Popper filozófus vehette át. A díjazottak között volt többek között Václav Havel, Göncz Árpád, Tom Lantos, Bronislaw Geremek, Ricardo Lagos, Carla Del Ponte, Kofi Annan, Richard C. Holbrooke, Joachim Gauck és Kristalina Georgieva is.

Az egyetem továbbra is bizonytalan magyarországi helyzetéről nemrég Enyedi Zsolt rektorhelyettes nyilatkozott a Független Hírügynökségnek, ezt itt olvashatja el.

Kornai: egyetlen központból vezérelt államhatalom

0

Orbán rendszere nem mostanában fog összeomlani, de ez se tart örökké, “csak” azt nem tudjuk, mikor és hogyan szűnik meg, de hatékonysága alacsony, teljesítménye egyre csökkenő – mondta Kornai János nemzetközi hírű közgazdász a Klubrádióban.

Kornai János, aki élő műsorban igen ritkán fejti ki véleményét, nemrégiben esszégyűjteményben foglalta össze álláspontját a jelenlegi állapotokról. Az akadémikus, közgazdászprofesszor vitatja azon, évek óta hangoztatott jövendölést, hogy az Orbán Viktor által felépített rendszer össze fog omlani. Ugyanakkor az a véleménye, hogy azt a rendszert alacsony hatékonyság, egyre csökkenő teljesítmény jellemzi.

Nincs szabály arra, hogyan érnek véget az ilyen berendezkedések, de semmi se tart örökké – mondta Kornai. Mint fogalmazott, arra a következtetésre jutott, hogy “csak” azt nem tudjuk,

mikor és hogyan fog bekövetkezni a rendszer vége.

A fennálló berendezkedés mindent a hatalom megtartásának rendel alá, a gazdaságot is – fejtegette Kornai János, aki szerint az ilyen illiberális állam és a piacgazdaság rossz házasság. Szavai szerint olyan szisztémával van dolgunk, amely megtartja a klasszikus törvényalkotási eszközöket, de ezeket is hatalma alá rendelte.

Ez az állam belép a magángazdaságba, de elsősorban nem államosítással, bár ilyenre is volt néhány példa, mondjuk a közműágazatban – mondta Kornai János. Az Orbán-rendszer a “legkényelmesebb” megoldást választja, Fidesz-közeli cégekre hagyatkozik, amelyek a piacgazdaság törvényei szerint megvásárolják azt, amit kijelölnek nekik. Ugyanaz a központosítás, mint az államban.

“Vedd meg a Népszabadságot, és akkor nem kell az államnak beavatkoznia”

– írta le a képletet Kornai János.

A közgazdász szerint egyetlen központból vezérelt államhatalom van Magyarországon, ami felhasználja a kapitalizmus eszközeit.

Kornai János egyetért azzal a jellemzéssel, hogy az autokrácia egyik fontos jellemvonása a szegénység és a vagyoni különbségek növelése. Hasonlóan a Horthy-korszakhoz, a kiváltságosnak tekintett rétegnek hasznára akar válni a mostani berendezkedés is, bár ez a preferált réteg éppenséggel a Fidesz kreatúrája.

Ezt a berendezkedést nem zavarja a szegénység léte, de olyan szinten érdeke tartani, hogy ne legyen lázongás – mondta Kornai János.

A remény hal meg utoljára – interjú Surányi Györggyel

Surányi György nem hisz abban, hogy az Orbán-rendszer össze fog omlani, még nem látott összeomlani olyan gazdaságpolitikát, amelynek jelentős külső egyensúlyi többlete volt. De azt sem gondolja, hogy Magyarország jobban teljesít. A volt jegybankelnök, egyetemi tanár, levezeti, hogy miért nem „huszáros” a magyar növekedés, hogyan tékozoljuk el a sokszoros Marshall-segélyt, s hogyan akadályozza meg az „iparszerűvé vált” korrupció az erőforrások hatékony felhasználását. Reformok kellenének: egészségügy, oktatás, szociálpolitika, illetve a magánberuházások környezetének javításában. Az adórendszerben, a költségvetésben meglenne a fedezete – ezt tételesen be is mutatja. Ugyan nem a kádári Magyarországot teremtjük újjá, de nem a jogbiztonságon, a magántulajdon dominanciáján alapuló, versenyre építő liberális piacgazdaság felé haladunk – szögezi le.

MTI Fotó: Kovács Attila

Önről köztudott, hogy nem túl gyakran szólal meg a széles nyilvánosság előtt, ritka kivételként az euró bevezetése mellett tette ezt meg. Adódik a kérdés, szakmai tudásával, tapasztalatával a háttérben próbál-e tenni az Ön által vallott értékrend fennmaradásáért?

Egyetemi tanárként, a Corvinuson van módom kifejteni az álláspontomat egy sor kérdésben; szakmai körökben idehaza és külföldön is szoktam előadásokat tartani: az utóbbi években több tanulmányt, hosszabb cikket írtam például legutóbb a monetáris politikáról, illetve a devizahiteles történetről, annak tanulságairól. S néha azért adok interjút is.

És tanácsot?

Tanácsot nem szívesen. De nem zárkózom el az elől, hogy ha kérdeznek, kifejtsem a véleményemet.

És politikai/közéleti szerepet vállalna-e? Olyan híreket is hallottam ugyanis, hogy bizonyos körökben nem is olyan régen az Ön neve is szóba került potenciális miniszterelnök-jelöltként.

Nem tudok ilyenről.

És ha megkeresnék?

Miután nincs ilyen problémám, ezért nem is terhelném  sem a közvéleményt, sem magam ezzel a kérdéssel.

Értem én, hogy nem szeret politikáról beszélni. Akkor beszéljünk gazdaságról. Hogyan látja a magyar gazdaság helyzetét?

Kezdjük a jó hírrel: a pénzügyi stabilitás – mindenekelőtt a külső – rendben van. A válság során, 2009 közepén először megállt, majd elkezdett csökkenni a külső adósság.  Ugyan még mindig magasabb, mint 2001 elején volt, s persze lehetne még lejjebb vinni, de ez már megnyugtató szint.

Egy ország gazdasági stabilitását a leginkább a külső egyensúlytalanság tudja fenyegetni. De ilyen veszély ma nincs.

És a belső egyensúly is ilyen kedvezően alakul?

Első ránézésre az is rendben van, de ez inkább a felszín. Az államháztartáson belül 2010 óta érdemi javulás nem következett be. A bruttó államadósság csökkenését túlkompenzálja a nyugdíjak államosítása miatt lényegesen megugró jövőbeni állami nyugdíj kifizetési kötelezettség.

Ezért az államadósság 82%-ról nem 74%-ra apadt, hanem kb. 90%-ra nőtt.

Nincs előrelépés a költségvetési újraelosztásban sem, amely továbbra is 50 százalékos. A mi fejlettségünk szintjén ez jelentős állami túlterjeszkedés. De a legnagyobb probléma a költségvetés szerkezete,  ami önmagában akadálya a közép- és hosszútávon fenntartható gyors növekedésnek.

A gazdaság jelenleg azonban dinamikusan nő, pont a napokban emelte prognózisát például az IMF is, s a kijött háromnegyed éves GDP-adat is biztató.

Idén és valószínűleg jövőre is elfogadható növekedést produkál a magyar gazdaság, szemben az előzővel. Ugyanakkor a szűkebb régiónkban, de még  Nyugat-Európában is sok ország nálunk észrevehetően jobban teljesít. Emellett az elemzők egyetértenek abban, hogy a magyar gazdaság potenciális növekedési üteme bő 2 százalék, ami jelentősen elmarad attól a 3-3,5 százaléktól, amely az érdemi felzárkózáshoz kellene.

Ráadásul, 2010. és 2017. között (az idei növekedést 4 százalékosra véve) csupán 1,95 százalékos volt az átlagos éves ütem.

Ez viszont  önmagában sem, régiós összehasonlításban pedig végképp nem dinamikus! Csak a szlovén és a horvát gazdaság nőtt ennél gyengébben a régióban. Az Uniós támogatások lehívásának intenzitásától függően a gazdasági növekedés 2-4% között hullámzik. Ha a gazdaság potenciális növekedési üteme – uniós támogatások nélkül – a mostani évi 2 helyett 3,5 százalékos lenne, s 5-7 évig fenn is maradna, akkor lehetne érdemi a felzárkózás a legfejlettebb országokhoz.

De azért az idei 4 százalékos GDP-növekedés csak jónak mondható, nem?

Ez nézőpont kérdése. Nem szabad elfelejteni, hogy kivételesen kedvező hátszélben hajózunk. Egyrészt a fejlett Európa gyorsuló, idén az ő magas fejlettségi szintjükön dinamikus, 2,5 százalékot meghaladó átlagos GDP-bővülést prognosztizál; másrészt példátlan mértékű uniós segélyt kapunk: évente, átlagosan a magyar GDP 3,5 százalékának megfelelőt. S folytatnám a sort: harmadszor a GDP 2 százalékának megfelelő plusz pénzhez jut az ország a külkereskedelmi cserearányoknak javulásának köszönhető importkiadások mérséklődése révén. Ehhez jönnek még a külföldön dolgozók 3-3.5 milliárd EUR hazautalásai.

Ilyen külső környezetben, ilyen támogató hátszéllel nem mondanám huszárosnak a magyar gazdaság növekedését.

Miért nem segítenek jobban az uniós támogatások?

A hatékonytalan felhasználás miatt. Jelentős részben  olyan projektek valósulnak meg, illetve olyan az elosztás mechanizmusa, hogy kevéssé segíti elő a gazdaság modernizációját. Olyan beruházásokra mennek el tömegesen ezek a pénzek, amelyek az adott évben ugyan jelentősen felgyorsítják a növekedést, de nincs vagy alig van tovagyűrűző hatásuk. Hogy példákat is mondjak: szélsőséges példa a futballstadionok építése, csak kevéssel jobb az Úszó Világbajnokságra költött temérdek pénz – bár a VB esetében legalább van, ami tartósan növeli az idegenforgalmi vonzerőnket.

Ráadásul az állam által megrendelt beruházások elosztási mechanizmusa minden csak nem tiszta nyílt piaci verseny-alapú

– ennek alapján jelentékeny részük valószínűleg erősen túlárazott és felesleges. Ez nem csak magyar jelenség, intézményesen benne van az európai rendszerben, mint mindig, amikor adófizetői pénzt juttatnak ingyen, nem visszatérítendően magánzsebekbe. Az ingyen pénz ugyanis vagy aláássa a befektetéssel szemben joggal elvárható megtérülési követelményt, vagy egészen egyszerűen ellopják azt, esetleg a kettőt kombinálják. De akárhogyan is, mindenképpen káros, nem járul hozzá a gazdaság versenyképességének a javulásához.

Most a korrupcióról beszélünk?

Nem csak, a korrupció csupán az egyik tényező, több minden következménye. Kornai János évekkel ezelőtt leírta: a minden területen megjelenő centralizáció, az ennek megfelelő állami beavatkozás szinte parttalanná válása, a piaci verseny visszaszorulása marginális területekre, a jogbiztonság hiánya, mindez kéz a kézben jár a korrupció korábban nem látott mértékű szintjével.

Tévedés ne essék! Korábban is volt korrupció, de most már nem egyszerűen súlyossá, de iparszerűvé vált!

Ez pedig megakadályozza  az erőforrások hatékony felhasználását. A magyar gazdaságban ma már csak azokon a területeken van verseny, ahol a nagyvállalatok, kiváltképpen a külföldiek működnek, ezek azonban nem belföldön, hanem a világpiacon versenyeznek. Nevetni fog, itthon, ahol erős verseny van, az a bank- és biztosítás piaca.

Az állami beavatkozás ellenére?

Az állam ugyan itt is torzítja  a versenyt, de a verseny azért még mindig erős.

Hova juthatunk? A kádári Magyarországot teremtjük újjá?

Ez nem fog bekövetkezni, nagyon mások a viszonyok. De az nyilvánvaló, hogy nem a jogbiztonságon, a magántulajdon dominanciáján alapuló, versenyre építő liberális piacgazdaság felé haladunk.

MTI Fotó: Marjai János

Ön szerint mi az, amit elszalasztunk?

Gondoljon csak bele: a Marshall-segélyt három évig kapták az érintett országok, mégpedig a mindenkori GDP 2 százalékában maximálva. Mi 13 éve kapjuk az EU-tól a segélyt, évente átlagosan a GDP 3-3,5  százalékának megfelelő összeget. Roppant nagy pénzről és esélyről van szó. S mi ezt tékozoljuk! És nem csak az uniós támogatások kínálta esélyt szalasztjuk el, ugyanígy a konjunktúra vagy éppen a cserearány javulás által biztosított lehetőségeket sem vagyunk képesek megfelelően kihasználni.

Mire kellett volna az így adódó lehetőségeket, a rendelkezésre álló forrásokat felhasználni?

Felzárkózás és strukturális reformok kellenének. A régiónkból a lengyelek, a szlovákok, a balti országok, a románok egy főre jutó GDP-je az 1990-95-öshöz képest átlagosan 40 százalékkal került közelebb az EU-15-höz, nálunk mindössze 15 százalékkal.

Ennek nem csak az elmúlt hét év az oka, vastagon benne van a megelőző nyolc is. Magyarország tehát minden volt, csak éppen nem sikeres.

Ami pedig a szükséges reformokat illeti – van akkora mozgástér még a költségvetésen belül is, hogy sok-sok évtized után először úgy lehessen reformokat végrehajtani, hogy azoknak ne a „megszorítás” legyen a beceneve, hogy a társadalom többsége számára javuló életkörülmények között menjen végbe.

Hol látja a legnagyobb szükségét reformoknak?

Egészségügy, oktatás, szociálpolitika, más szóval a szegénység enyhítése, illetve a – hazai és külföldi – magánberuházások környezetének javításában. Az első három terület egyébként nem csak a társadalmi problémák sűrűsödési pontjai, hanem egyben a növekedés komoly akadályai is – persze amellett, hogy a kialakított politikai-gazdasági intézményrendszer egésze, a fékek és egyensúlyok kiiktatása, a centralizáció, a korrupció önmagában is bénítóan hat a gazdaságra.

Hol látja a konkrét forrásokat e három kulcsterületen szükséges reformokra?

A teljes GDP évi 2,5 ezer milliárd forinttal bővül. Ennek a fele a költségvetésben csapódik ki, valamivel kevesebb mint a fele ezen belül az automatizmusok révén pántlikázott pénz. De a maradék összeg sem kevés, a GDP mintegy 2 százaléka. További forrást – a GDP mintegy 1 százalékának megfelelőt – kínálhat az állami kamatkiadások – főként külső hatásra bekövetkezett  – mérséklődése. És akkor még nem beszéltünk a költségvetésen belül lévő mozgástérről.

Az adórendszerre gondol?

Arra is. Ami az adórendszeren belüli mozgásteret illeti: sietve leszögezem, hogy nem az áfa kulcsokat mérsékelném, főleg nem szelektíven, ami mindig a tehetőseknek kedvez. A ma tapasztalható dinamikus reálbér növekedés mellett minden feszültség nélkül és a nettó reálkereset növekedése mellett vissza lehetne és kellene térni egy józan többkulcsos adórendszerre.

Három kulcsa lehetne: a mainál valamelyest magasabb legalacsonyabb 15 helyett 17, a középső 20 és a legfelső 23 százalékos lehetne, ez utóbbi havi 900 ezer forintos jövedelem után lépne be, s az adózóknak csak kevesebb mint 2 százalékát érintené.

Ezzel párhuzamosan  a minimálbér szintjéig adóvisszatérítést kellene biztosítani, ezzel a bérből és fizetésből élők legalább 80%-ának nőne a nettó keresete. Az általános kulcs két százalékos emelése megteremtené a fedezetét annak, hogy az egészségügyben és az oktatásban 4 év alatt, az átlag felett 50 százalékkal, összesen 80 százalékkal emelkedjenek a bérek. Az adóknál maradva: 2010 óta több mint harminc új adót vezettek be vagy emeltek meg. Ezek közül is lenne mit megszüntetni, mérsékelni. Van olyan, amelyeket meg lehetne tartani, vagy mert már beégtek a rendszerbe – ilyen például a tranzakciós adó –, vagy mert költségvetés egyensúlya miatt még mindig szükség van rájuk, vagy mert szerintem is rendben vannak – ez utóbbiba sorolnám a magas áfa kulcsot és az EKÁER-t.

Lát-e máshol hasonló tartalékot?

Több helyen is. A Magyar Nemzeti Banknál lévő 270 milliárd forintot vissza kellene juttatni a költségvetésbe, s az egészségügyi és oktatási infrastruktúra egyszeri fejlesztésére kellene használni.

De akad a költségvetésen belül is több átcsoportosítható tétel. Ilyenek például az élsportra költött tao-támogatások,

amelyek nem szolgálják az ország egészségének a célját, ráadásul a fele korrupcióra megy el. A művészeti területekre jutó ilyen pénzeket módosítással meghagynám – azokat eleve kevésbé itatja át a korrupció, és a cél is nemes. De a közmédiára, a kormánypropagandára fordított évi több mint százmilliárd forint jelentős részét át kellene csoportosítani. Hasonlóan a  presztízsberuházásokra költött milliárdokat is, amelyek nem csak ablakon kidobott pénzt jelentenek, de a jövőben a folyó kiadásokban is tetemes összegeket emésztenek fel, például a stadionok fenntartására is horribilis összegeket kell majd költeni. Fel kellene függeszteni Paks II-t. Nyilvános, szakmai vitán keresztül újra kellene gondolni, s ha a megépítés melletti döntés születik, akkor átlátható, nyílt tendert kell lefolytatni.
S emellett a túlcentralizáció miatt elterebélyesedett állami adminisztráción is lehetne spórolni – nem szoktam ilyet mondani, de a felső vezetők száma is példátlanul nagy. Mindez, összerakva évente százmilliárdokra rúg.

Ebből és az előzőekben felsorolt forrásokból komoly reformokat kellene finanszírozni.

De valódi lehetőség nyílna az adók érdemi csökkentésére/reformjára, a piacot súlyosan torzító és a kormány számára nem szimpatikus cégeket hátrányba sodró büntető adók megszüntetésére. Emellett fokozatosan lehetővé válna az állami újraelosztás szintjének a mérséklése a kívánatos 40 százalék körüli szintre.

Ezzel persze az állam szerepe csökkenne, ami láthatóan nem célja a jelenlegi kormánynak.

Az államnak, amennyire csak lehet egyébként is ki kellene lépnie a (verseny)gazdasági szférából. Például a sztrádaépítést, -fenntartást ki kellene szervezni egy akár állami tulajdonú társaságba, az összes eddigi kötelezettséggel, hitellel, meghagyva számára a díjak beszedését. Ha nyereséget termel, akkor nem tartozik az államháztartáshoz. Így nemcsak a fennálló államadósság és az újraelosztás mérsékelhető, de az új utak építése sem terheli a költségvetést.

De az Eximbankot a magyar állam éppen hogy nem vette be az államháztartásba, s emiatt került komoly vitába az Eurostattal.

Az Eximbankot 2010-ben szanálni kellett. Ha pedig nem tudjuk megggyőzni az Eurostatot, akkor ez még tovább növeli az államadósságot. A MÁV-ot és a BKK-t is azért kell az állami szférába sorolni, mert állami támogatás nélkül veszteségesek. De az útépítés és -kezelés piaci alapon is képes nyereséggel működni, s akár vegyes tulajdonú társaság is létrejöhetne, s a tőzsdére is mehetne.

A harmadik kulcsfontosságú reformterületnek a szociálpolitikát nevezte. Ott mi lenne Ön szerint a legsürgetőbb teendő?

Mindenképpen forrásokat kellene biztosítani – az eddigieknél sokkal többet – a szegénység, mélyszegénység felszámolására. Szerintem populizmus 4-5 millió szegényről beszélni Magyarországon, elég szomorú a helyzet akkor is, ha nem eszkaláljuk. Többféle definíció, fogalom keveredik itt össze. Ami biztos, hogy 1-1,5 millióra tehető az úgynevezett jövedelemszegény emberek száma.

Ők azok, akik leírhatatlan körülmények között tengődnek, kiközösítésben, kiszolgáltatottságban élnek, szinte teljesen ki vannak zárva az alapvető szolgáltatásokból, mint az egészségügy, az oktatás. Ez tűrhetetlen!

Ennek felszámolására pénzt kell áldozni, de ez nem elég. Pénz és komoly társadalmi összefogás kellene, s ha ez megvalósulna, akkor 5-15 év alatt látható elmozdulás lehetne a mai tűrhetetlen állapotból.

Ezek belföldi feladatok, mi lenne Ön szerint a legfontosabb külföldi vonatkozású teendő?

A nemzetközi kapcsolatainkban világossá kellene tenni az elkötelezettségünket az Európai Unió mellett. Politikai és gazdasági értelemben egyaránt. A 15 éven keresztül fenntartott álláspontom mára megváltozott az eurócsatlakozásról. Ma úgy látom, hogy a monetáris unió belső feszültségeiből származó, nem csekély kockázatok még mindig  lényegesen kisebbek, mint azok, amelyekkel akkor kellene szembesülnünk, ha kiszorulnánk az első körből, először csak a másodikba majd a harmadikba azaz a perifériára kerülnénk, azaz de facto az Unión kívülre. Ezért úgy vélem, hogy józanul, nem kapkodva, de el kellene köteleznünk magunkat a majdani eurócsatlakozás, elsőként  az ERM II-be való belépés mellett.

Szépen végigvezette, hogyan látja a kiutat a mai gazdasági helyzetből. De milyen esélyt ad ennek vagy hasonlónak a megvalósulására?

A remény hal meg utoljára. Nem tudom, erre nem tudok választ adni. Meg lennék lepve, ha a jelenlegi kormány jelentős változtatásokat hajtana végre, de rövid távon nincs is erre rákényszerülve.

A jelenlegi kedvező háttérrel és környezetben ugyanis fenntartható módon tud 3-5 évig 2-4 százalékos éves növekedést produkálni.

Attól tartok, hogy kiegyensúlyozottan olvasom a folyamatokból levonható következtetéseket. Nem hittem és most sem hiszek azoknak a véleményeknek, hogy a rendszer össze fog omlani. Még nem láttam összeomlani olyan gazdaságpolitikát, amelynek jelentős külső egyensúlyi többlete volt. De azt sem gondoltam soha, amit a másik oldal hangoztatott: nevezetesen, hogy Magyarország jobban teljesít. A tények ezt nem, de az ellenkezőjét támasztják alá.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK