Kezdőlap Címkék Korea

Címke: korea

120 perc – 2018. január 15. 12:00

0

Orbánt a nemzetbiztonsági bizottság ülésére várnák

Orbán Viktortól immár nemcsak az általa ismert állítólagos „Soros-tervről”, hanem a menekültek titkos befogadásáról hozott kormányzati döntésről is magyarázatot várna a Nemzetbiztonsági bizottság rendkívüli ülésén az MSZP – áll közleményükben. A párt egyébként szerdán dönt arról, hogy támogatják-e a parlament rendkívüli ülésének összehívását, amit a Jobbik a tavaly befogadott 1300 menekült és a letelepedési kötvények miatt kezdeményezett. Az LMP várhatóan támogatja az ülés összehívását, amihez 40 képviselő aláírása szükséges. (FüHü)

Parlamenti vitanapot kezdeményez az LMP

Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt és LMP parlamenti frakciója parlamenti vitanapot kezdeményez a Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) sztrájk követeléseiről: az önkormányzati dolgozók megélhetéséről és az önkormányzatiság helyreállításáról. Az LMP várja a csatlakozást a kezdeményezéshez a parlamenti frakcióktól és a független országgyűlési képviselőktől. (FüHü)

Az olimpiáról tárgyalt a két Korea

Művészek és táncosok téli olimpiai részvételéről tárgyalt az észak- és dél-koreai küldöttség  két ország határán lévő Panmindzsonban. A múlt héten Észak-Korea beleegyezett abba, hogy küldöttséget küld a Dél-Koreában megrendezendő téli ötkarikás játékokra. Ez jelentősen enyhítette a két ország között az elmúlt időszakban igencsak kiélezett feszült helyzetet. (BBC)

Bravúros győzelem Babos Tímeától

Bravúrgyőzelemmel kezdte az ausztrál nyílt teniszbajnokságot Babos Tímea. A magyar teniszező az első fordulóban a 10. helyen kiemelt amerikai Vandeweghe-t verte két szettben. „Végig hittem abban, hogy tudok győzni. Ez nagyon-nagyon fontos volt” – mondta a mérkőzés után Babos, aki a következő fordulóban a világranglistán 39. helyezett spanyol Carla Suarez Navarróval találkozik. (Hír TV)

Phenjan gőzerővel készül a téli olimpiára

0

Korea sportolókat, magas rangú tisztviselőket és szurkolókat küld a jövő hónapban a dél-koreai Phjongcshangban rendezendő téli olimpiára, közölte kedden egy magas rangú dél-koreai tisztviselő.

Csun He Szung, a dél-koreai országegyesítési miniszter helyettese arról a tárgyalásról nyilatkozott, amelyet a két Korea küldöttségei kedden folytattak a téli olimpián való észak-koreai részvételről és a két ország közötti óriási feszültség csökkentéséről.

A megbeszéléseken Szöul kezdeményezte, hogy a téli olimpián

a két ország versenyzői a megnyitón együtt haladjanak,

és tevékenységük legyen közös a játékok alatt.

A keddi megbeszélés több mint két éve az első hivatalos találkozó a két ország között.

Trumpnak nagyobb gombja van

0

Donald Trump amerikai elnök kedden azt mondta, hogy az Egyesült Államok atomtámadás indítására szolgáló gombja „sokkal nagyobb és sokkal hatásosabb” mint az, amely Kim szerint örökké az asztalán van.

„Nekem nagyobb gombom van, mint Kim Dzsong Unnak” – közölte újabb Twitter-bejegyzésben Trump, az észak-koreai vezető újévi köszöntőjére reagálva, amelyben a phenjani rezsim vezetője ismét azt hangoztatta, hogy Észak-Korea mostanra képessé vált az Egyesült Államok területének bármely részére csapást mérni nukleáris fegyvereivel, s ezért Amerika soha többé nem lesz képest támadást indítani országa ellen.

Trump leszögezte, hogy

az ő íróasztalán lévő, atomfegyver bevetésére utasító nyomógomb „sokkal nagyobb” és „sokkal hatásosabb”,

mint az észak-koreai vezetőé. „Tájékoztatná valaki őt a kiszipolyozott és kiéheztetett rezsimjéből arról, hogy nekem is van Nukleáris Nyomógombom, de az enyém sokkal nagyobb és sokkal hatásosabb, mint az övé, és az én Nyomógombom működik!”.

Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete kedden délután a világszervezet székházában újságíróknak arról beszélt, hogy Washington kész további szankciókra is, abban az esetben, ha Phenjan újabb rakétakísérleteket hajtana végre.

Ismét van forró drót a két Korea között

0

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető utasítást adott arra, hogy közép-európai idő szerint szerda reggel 7 óra 30 perckor állítsák helyre a két Korea közötti kommunikációs forródrótot, amelyet Phenjan két éve megszüntetett, és amelyen most Észak-Korea téli olimpiai részvételéről tárgyalnának hivatalosan.

„Gyakorlati kérdésekről fogunk tárgyalni esetleges olimpiai küldöttségünkkel kapcsolatban” – közölte Li Szon Gvon, a két Korea közötti ügyekért felelős phenjani hivatal vezetője egy tévé- és rádióközleményben.

Dél-Korea az előző nap tett javaslatot magas szintű tárgyalásokra a két ország között arról, hogy Észak-Korea vegyen részt februárban a téli olimpián a dél-koreai Phjongcshangban. Előzőleg, újévi köszöntőjében Kim Dzsong Un azt mondta, kész párbeszédet kezdeni Szöullal, és mérlegelni fogja, hogy országa részt vegyen-e az olimpián.

Cso Mjung Gjon dél-koreai országegyesítési miniszter kedden közölte: a kormány azt javasolja, hogy január 9-én Panmindzsonban tartsanak magas szintű egyeztetéseket a kétoldalú tárgyalások újraindítása jegyében.

Ezen a határ menti településen írták alá a koreai háborút (1950-1953) lezáró tűzszüneti megállapodást.

A két ország közötti tárgyalások újraindításával kapcsolatban azonban Csoj Hjun Szo dél-koreai védelmi minisztériumi szóvivő emlékeztetett arra, hogy eddigieknél részletesebb választ várnak a július óta tett tárgyalási javaslataikra. Li Szon Gvon szerdai közleményében azonban nem esett szó arról, hogy Phenjan elfogadja-e Szöul javaslatát a január 9-ei tárgyalásokra.

A kommunikációs forródrót fizikailag mindig létezett. Phenjan azért állította le a működését 2016 februárjában, mert így tiltakozott az ellen, hogy Dél-Korea bezárta a két ország közös ipari komplexumát.

Észak-Korea ott lesz a szöuli olimpián?

0

Nem múlik el nap anélkül, hogy ne érkezzen valamilyen jelzés a koreai-félszigeten kialakult feszült helyzetről. Miközben az elmúlt napokban az  Észak-Koreának illegálisan, az ENSZ BT-embargót megsértve juttatott olajszállítmányokról olvashattunk híreket, szilveszter éjjel a kommunista rezsim első számú embere gondoskodott a feszültség szinten tartásáról. Igaz, pozitív üzenetre is futotta a részéről.

 

Kim Dzsongun fenyegetőzéssel búcsúztatta az ó- és indította az újévet: a szöuli vasútállomáson elmondott, a televízióban közvetített beszédében megismételte, hogy rakétáival elérheti az Egyesült Államok bármely részét, amelynek az indítógombja az íróasztalán van.

Ugyanakkor mintha békejobbot is nyújtott volna Dél-Koreának. 

Az észak-koreai vezető ugyanis hangsúlyozta, hogy nyitott a párbeszédre déli szomszédjával, s lehetőségként vetette fel, hogy elküldi sportolóit a szöuli téli olimpiára.

Egyetlen korcsolyapárosról van egyébként szó, mivel csak ők vívták ki a jogot az olimpiai részvételre. Jelenleg ők a béke szimbólumai a koreai félszigeten, ahol a háború kitörése óta (1950) nincs béke csak fegyverszünet.

Mint emlékezetes, Dél-Korea korábban többször jelezte, hogy kedvezően fogadna egy északi gesztust, elnöke pedig a közelmúltban azt javasolta, hogy halasszák el az amerikaiakkal szokásos éves hadgyakorlatot a februárban esedékes olimpiai játékok utáni időre. Észak az ilyen hadgyakorlatokat rendre háborúra való felkészülésként értelmezi.

 

Koreai-félsziget: A helyzet fokozódik

0

Ismét egyre feszültebb a helyzet a Koreai-Félszegeten: a múlt heti északi interkontinentális ballisztikus rakétakísérlet utáni hangos adok-kapokat követően ma hajnalba nagyszabású közös hadgyakorlatba fogott a térségben az Egyesült Államok és Dél-Korea. Mind többen tartnak egy atomháború veszélyétől.

 

Atomháborúba sodorhatja a térséget a közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlat. A phenjani külügyi szóvivő fenyegető szavait hasonlóan vészjósló hangnemben tolmácsolta az észak-koreai állami tévé terepszínbe öltöztetett műsorvezetője – jelentette a Euronews. Az Egyesült Államokban is mind többen vélekednek úgy, hogy az észak-koreai nukleáris kapacitás erősödése mind inkább fenyeget egy megelőző csapás megindításával. Kína külügyminisztere pedig – a sajátos kínai politikai szlengben sokatmondó – „sajnálatos”-ként minősítette, hogy két hónap viszonylagos nyugalom után ismét éleződött a helyzet a Koreai-Félszigeten – tudósított a Reuters.

Az Egyesült Államok légierője és a dél-koreai katonák közös gyakorlata mintegy válasz az északi kardcsörtetésre. A Euronews Fehér Házbeli forrásokra hivatkozva arra mutat rá, hogy a koreai háború kockázata napról-napra egyre valószínűbb.

Az Egyesült Államokra és az egész világra nézve most a legnagyobb fenyegetés Észak-Korea hitvány vezetése

– mondta Herbert Raymond McMaster, Trump tanácsadója. Hozzátette: Következésképpen együtt kell működnünk és együtt kell fellépnünk Kim Dzsong Un ellen. Tudatosítanunk kell, hogy minden erőfitogtatása zsákutcába taszítja őt és rendszerét.

A kemény fellépés röviddel azok után következett be, hogy Észak-Korea – fittyet hányva az ENSZ szankcióira – újabb nagy teljesítményű ballisztikus rakétát lőtt ki, amely akár az Egyesült Államok szárazföldi területeit is képes elérni. Erre válaszként eddigi legnagyobb – ötnapos – közös légi hadgyakorlatába kezdett Dél-Korea és az Egyesült Államok. 230 harci repülő – köztük több mint húsz, radarokkal érzékelhetetlen lopakodó gép – és 12 ezer amerikai katona vesz részt. Egyebek közt észak-koreai nukleáris és rakétatámadást szimulálnak, és annak elhárítását gyakorolják – jelentették a hírügynökségek.

Az MTI szerint a gyakorlatot már korábban eltervezték.

 

A rakétakilövés után erősödött a feszültség a Koreai-félszigeten

0

Észak-Korea újabb interkontinentális ballisztikus rakétával hajtott végre kísérletet – a rakéta hatótávolsága olyan, hogy elérheti vele az Egyesült Államok területét. Az ENSZ főtitkára máris közleményben ítélte el a kísérletet. Az USA-ban már vannak, akik nekiálltak kardot csörtetni, de Trump egyelőre csak belpolitikai témájú megjegyzést tett az észak-koreai kísérlettel kapcsolatban. 

Élesen elítélte Észak-Korea legújabb ballisztikus rakétakísérletét Antonio Guterres. Az ENSZ főtitkára által kiadott közlemény szerint Phenjan egyértelműen megsértette a Biztonsági Tanács határozatait és azt mutatja, hogy Észak-Korea teljes egészében figyelmen kívül hagyja a nemzetközi közösség véleményét.

A közlemény egyben óvja Phenjant a további hasonló lépésektől, és felkéri a feleket a feszültség enyhítésére.

– idézi a CNN.

Donald Trump amerika elnök belpolitikai célokra használta fel a hírt. Alig pár órája azt tudatta a Twitteren, hogy az észak-koreai rakétákísérlet után még fontosabbnak tartja a kormány és a hadsereg megfelelő finanszírozását. „A demokraták nem tarthatják a sereg finanszírozását az amnesztia és az illegális bevándorlás túszaként.”

Mindenesetre a hírre Lindsey Graham republikánus szenátor a hírtelevíziónak egy potenciális konfliktusra figyelmeztetett Észak-Koreával, mint leszögezte:

“Ha háborúznunk kell, akkor háborúzni fogunk.”

Észak-Korea közép-európai idő szerint tegnap este újabb ballisztikus rakétakísérletet hajtott végre, majd tudatta: hogy bebizonyította, már képes elérni az Egyesült Államok területét. A Hvaszong-15 típusú interkontinentális ballisztikus rakéta robbanófejjel is felszerelhető, 4475 kilométeres magasságba emelkedett, és 53 percnyi repülés után indítóhelyétől 950 kilométer távolságra, japán felségvizeken csapódott be.

Korábban a FüHü is rendszeresen beszámolt arról, hogy Észak-Korea az utóbbi hónapokban folyamatosan hajtott végre katonai célú kísérleteket, köztük nukleáris atomrobbantást is.

A Koreai-Félszigeten mintegy két hónapja már komoly feszültségek voltak hasonló észak-koreai kísérletek miatt. Augusztus 9-én Észak-Korea valószínűleg föld alatti atomrobbantást hajtott végre, már a hatodikat, amely két erős földrengést váltott ki. Az észak-koreai bejelentés szerint a Kim Dzsong Un utasítására elvégzett teszt célja annak megerősítése volt, hogy a bomba egy újonnan kifejlesztett interkontinentális ballisztikus rakétára szerelhető, és a kísérlet „tökéletesen sikeres” volt.

Észak-Korea július 4-én lőtte ki első interkontinentális ballisztikus rakétáját, július 28-án pedig a másodikat. Szakértők számításai szerint

A HVASZONG-14-ES TÍPUSÚ RAKÉTA HATÓSUGARA 10 EZER KILOMÉTER, VAGYIS ÉSZAK-KOREA ELÉRHETI VELE AZ AMERIKAI NAGYVÁROSOKAT, LOS ANGELEST VAGY AKÁR CHICAGÓT IS.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egy héttel a második ICBM kilövése után egyhangúlag elfogadott határozattal újabb szigorú büntetőintézkedésekkel sújtotta Észak-Koreát. 2006 óta ez volt a Phenjan ellen foganatosított nyolcadik szankciós határozat, de a kommunista rezsimet mindeddig nem sikerült eltántorítani nukleáris és rakétaprogramja fejlesztésétől.

Észak-Korea ismét ballisztikus rakétát lőtt ki

0

Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát lőtt ki – jelentették a nagy nemzetközi hírügynökségek dél-korai híradásokra hivatkozva. A BBC jelentése szerint amerikai kormányzati források megerősítették az akció hírét a Reutersnek. 

 

A dél-koreai hírügynökség jelentése szerint az ország északnyugati részén fekvő Dél-Phjongan tartomány székhelye irányába lőtték ki a rakétát. Arról egyelőre nem érkeztek hírek, hogy átrepült-e Japán felett a rakéta vagy sem. Miként azt sem tudni még, hogy milyen hatótávolságú rakétát lőttek ki.

A Koreai-Félszigeten mintegy két hónapja már komoly feszültségek voltak hasonló észak-koreai kísérletek miatt. Augusztus 9-én Észak-Korea valószínűleg föld alatti atomrobbantást hajtott végre, már a hatodikat, amely két erős földrengést váltott ki. Az észak-koreai bejelentés szerint a Kim Dzsong Un utasítására elvégzett teszt célja annak megerősítése volt, hogy a bomba egy újonnan kifejlesztett interkontinentális ballisztikus rakétára szerelhető, és a kísérlet „tökéletesen sikeres” volt.

Észak-Korea július 4-én lőtte ki első interkontinentális ballisztikus rakétáját, július 28-án pedig a másodikat. Szakértők számításai szerint

A HVASZONG-14-ES TÍPUSÚ RAKÉTA HATÓSUGARA 10 EZER KILOMÉTER, VAGYIS ÉSZAK-KOREA ELÉRHETI VELE AZ AMERIKAI NAGYVÁROSOKAT, LOS ANGELEST VAGY AKÁR CHICAGÓT IS.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egy héttel a második ICBM kilövése után egyhangúlag elfogadott határozattal újabb szigorú büntetőintézkedésekkel sújtotta Észak-Koreát. Ez volt a Phenjan ellen foganatosított nyolcadik szankciós határozat 2006 óta, de a kommunista rezsimet mindeddig nem sikerült eltántorítani nukleáris és rakétaprogramja fejlesztésétől.

Kim Dzsong Un négyszemközt tárgyalna az amerikai elnökkel

0

„Az USA közvetlenül tárgyalhat Észak Koreával”. Erről beszélt Tokióban John Sullivan amerikai külügyminiszter-helyettes miután találkozott a japán diplomácia vezetőivel.

Ezt megelőzően Észak-Korea ENSZ képviselőjének a helyettese bejelentette: a koreai félszigeten

olyan feszült a helyzet, hogy bármelyik pillanatban kitörhet egy atomháború.

Dél Koreában már megkezdték a lakosság felkészítését egy nukleáris háború túlélésére. Szöul mindössze negyven kilométerre van a két Koreát elválasztó fegyverszüneti vonaltól.

Észak-Korea diktátora állítólag azt szeretné elérni a nukleáris fegyverkezéssel, hogy Washingtonban komolyan vegyék és Donald Trump tárgyaljon vele a Fehér Házban. A washingtoni hivatalos álláspont az, hogy a tárgyalások addig nem lehetségesek amíg Észak-Korea le nem állítja nukleáris és rakéta kísérleteit. Donald Trump már többször katonai megelőző csapással fenyegette meg Észak-Koreát. Az amerikai külügyminiszter, Rex Tillerson ugyanakkor azt hangsúlyozza: az USA továbbra is diplomáciai megoldást keres. Ezt tanácsolja Amerikának Oroszország és Kína is. Ha Amerika valóban kész a közvetlen tárgyalásokra, akkor az változtathat a válság kezelésén.

Washingtonban viszont el kellene dönteni: milyen javaslatokkal üljenek a tárgyalóasztalhoz Észak-Koreával, melynek ambíciózus ifjú diktátora,

Kim Dzsongun négyszemközt szeretne tárgyalni az amerikai elnökkel a Fehér Házban.

Donald Trumpnak egyelőre esze ágában sincs az ifjú diktátor fogadása, de az amerikai külügyminiszter-helyettes tokiói bejelentése azt mutatja: az Egyesült Államok minden megoldást figyelembe vesz, mert mindenképp szeretne elkerülni egy nukleáris konfliktust, melynek következményei beláthatatlanok lennének az egész világra nézve …

Trump húzkodja Kim Dzsongun bajuszát

0

Ismét katonai gépeket küldött a Koreai-Félsziget térségébe Donald Trump. Az éjszaka B-1B Lancer típusú amerikai stratégiai bombázók repültek át a félsziget felett, dél-koreai és japán harci gépek kíséretében. A bombázók Guamban szálltak fel, s levegő-föld rakétákkal gyakorlatoztak.

Az újabb katonai gyakorlatról már eleve feszült légkörben született döntés. Észak-Korea nukleáris kísérletei miatt az elmúlt hetekben-hónapokban egyre élesedni látszik a helyzet. Mint a BBC emlékeztet rá, Phenjan az elmúlt időszakban végrehajtotta hatodik nukleáris kísérletét és két rakétát is kilőtt Japán irányában.

A ma éjszakai gyakorlat az Észak-Korea elleni „kiterjesztett elrettentés” program része volt.

Közben az amerikai haditengerészet azt is bejelentette, hogy a hétvégén megérkezett Dél-Koreába a Tucson atomtengeralattjáró.

A gyakorlatot megelőzően Donald Trump amerikai elnök tanácskozást tartott a Nemzetbiztonsági Tanács vezetőivel. A téma az volt, hogyan reagáljanak az észak-koreai fenyegetésekre – jelentette be a Fehér Ház.

Lopott iratok

A szerdai nap történése az is, hogy egy szöuli törvényhozó azt állította: észak-koreai hackerek fontos katonai dokumentumokat loptak Dél-Koreából, olyanokat is, amelyek egy Kim Dzsongun észak-koreai vezér elleni merénylettel kapcsolatos, illetve az USA és Dél-Korea által, háborús vészhelyzetre kidolgozott terveket tartalmazott. A dél-koreai védelmi miniszter nem kommentálta a hírt, Észak-Korea viszont tagadta azt.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK