Kezdőlap Címkék Kiss Ambrus

Címke: Kiss Ambrus

Kapitulált a Néppárt Orbán előtt?

Fontos győzelem a Fidesznek és a Néppárt kapitulációja a felvizezett nyilatkozat? A liberális demokrácia követelményének elhagyása a Néppárt gyengeségét mutatja? A politológus szerint nem, a Néppárt a májusi választásnak rendel alá mindent. Lekerült a napirendről a Fidesz kizárása.

Az Európai Néppárt (EPP) helsinki kongresszusán elfogadták az unió jövőjéről és a demokrácia tiszteletben tartásáról szóló nyilatkozatot, amelyet a Fidesz is megszavazott. Azután, hogy az EPP engedett a magyar pártnak abban, hogy a jelenre és jövőre vonatkozóan

kikerült a szövegből a liberális demokrácia mint érték,

helyébe a kereszténydemokrácia került.

És ugyan benne maradt egy sor olyan kitétel (sajtószabadság, jogállamiság, független civil szervezetek, gyülekezési szabadság értékei, a populizmus és nacionalizmus, az álhírterjesztés veszélye), amelyeket kimondatlanul is a Fidesznek címeztek, a magyar pártban egyértelműen

győzelemként könyvelték el a történteket.

Ezzel szemben a más véleményen lévők az EPP kapitulációját látják.

Az is tény, hogy Joseph Daul, az EPP elnöke (aki Orbán egyértelmű híve volt, de később megfogalmazott bírálatot a magyarországi folyamatok miatt) is

„vásott kölyökről”

beszélt, akit a családban kell tartani, hogy beszélhessenek a fejével.

Mindenesetre Orbán a kongresszus csütörtöki napján győzelemittas beszédet mondott. Egyebek közt azt mondta, hogy helyre kell állítani az EPP egységét, ezért „sohase szavazzunk bizalmat olyanoknak, akik arra építik személyes ambícióikat, hogy a szocialisták és a liberálisok kritikáját behozzák az EPP-be”. Továbbá hogy

„vissza kell térni szellemi gyökereinkhez és meg kell hirdetni a kereszténydemokrácia reneszánszát”.

S noha az EPP finn tagjai még szerdán is azt hangoztatták, hogy készek lennének kezdeményezni a Fidesz kizárását, hivatalos beadvány nem lett ebből. Valószínűleg nem sikerült összeszedni a kellő támogatást.

Nincs szó kapitulációról

– mondta a Független Hírügynökség kérdésére Kiss Ambrus. A Policy Agenda ügyvezetője szerint nem győzött és vesztett senki, az EPP most nem akart belső frontot nyitni, nem a Fidesz megregulázására készültek (bár – tegyük hozzá – az előjelek nem teljesen erre vallottak), hanem a jövő májusi

európai parlamenti választások előtt mindent ennek rendelnek alá.

Nem „megtért” a Fidesznek az EPP, hanem most nem akarták tovább feszíteni a húrt – mondta a politológus. Szerinte ennél a nyilatkozatnál fontosabbnak tekintik az EPP-ben a CEU sorsát, ezért ha lesz folytatása a Fidesszel zajló éles vitának, az inkább az egyetem kapcsán történhet. Ha a CEU tényleg látványosan költözik át Bécsbe.

Ez az az ügy, amely köré kampányt lehet építeni a Fidesszel szemben nem csak az EPP-ben, hanem a szocialista és liberális frakciókban, és Emmanuel Macron francia elnöknél is. Természetesen nem tudjuk, hogy mi a szándéka Orbánnak a CEU-val – fogalmazott Kiss Ambrus -, valóban gondolkodnak-e azon, hogy nem viszik kenyértörésig. Ha igen, akkor most azon ügyeskednek, hogy arcvesztés nélkül faroljanak ki eddigi álláspontjukból – tette hozzá.

Ha viszont nem ez történik (december elsején kiderül, eddig adott határidőt a CEU a maradást jelentő amerikai-magyar egyezmény aláírására), akkor a politológus szerint

az EPP kerül kellemetlen helyzetbe a mostani „puhaság” miatt.

A kritikusok szerint a „jobb bent tartani” kompromisszumának csődje, amit láthatunk a Fidesszel szembeni általános jogállamisági problémák közepette. Kiss Ambrus szerint ez még sose nyújtott megoldást: sem annak idején a Jörg Haider-féle osztrák Szabadságpárt kormányba lépésekor, sem a szlovák Smer esetében. Mindkét alkalommal csak a látszat volt az, hogy kizárták őket az EPP-ből, illetve az európai szocialistáktól, valójában a tagság felfüggesztésénél nem mentek tovább – mondta Kiss.

A politológus amúgy úgy látja, hogy itthon túlértékeljük a Fidesz szerepét az európai politikában. Annyi igaz, hogy folyamatos a kalkuláció, hogy mi történne, ha a párt távozna az EPP-ből,

mennyi szavazatot vinne magával,

okozna-e akkora veszteséget, amit már nem éri meg vállalni. Ezt most lezárták itt.

Mindeközben az EPP nagy fölénnyel

megválasztotta Manfred Webert csúcsjelöltnek,

ezzel a német politikus lehet az Európai Bizottság következő elnöke. S ez egyelőre ad acta tette a Fidesz jövőjével kapcsolatos további lépéseket is az EPP-ben. Egy időre legalábbis.

Hamvadó tüntetések: a kormányra várva?

0

Szűk két hónap alatt mintegy tíz ellenzéki tüntetés volt, jellemzően pár száz résztvevővel. A politológus szerint jobban kell fókuszálni a témát és nagyobb szervezési erőfeszítés is szükséges. De érdemes várni olyan kormányzati lépésre, ami utcára vihet tömegeket.

Ma a cefeteria megszüntetése ellen szerveznek tüntetést a szakszervezetek, még nem tudni, hányan mennek el Budapest belvárosába. Nem előlegeznénk meg az eredményt, de ha abból indulunk ki, mit láthattunk az elmúlt időben, lehet, hogy nagy reményeket nem érdemes fűzni hozzá.

Az elmúlt nem egészen két hónapban volt vagy tíz demonstráció az ellenzéki pártok szervezésében, ebből kettő október 23-án. Utóbbiakon ezres számban vettek részt, a többin jellemzően inkább néhány százan.

Kezdődött szeptember közepén a DK Ellenállás című sorozatnak szánt demonstrációjával, majd újabb fővárosival folytatódott a „permanens forradalom”, amely „addig tart, amíg le nem váltják a kormányt”.

A csekély érdeklődést látva

a további budapesti helyszíneket a párt gyorsan törölte a Facebookról. Ezután még három helyen folytatták egy hónap alatt: Miskolcon, Szegeden és Győrött, a megjelentek száma hasonlóan alakult.

Az október 23-i nemzeti ünnepen többek közt az európai ügyészséghez csatlakozásért szerveztek tüntetést, pár ezer ember ment el. Néhány napra rá a Momentum hívta a CEU elé híveit (is), amikor kiderült az egyetem valószínűsíthető távozása. Legutóbb múlt vasárnap a lakhatás jogáért szervezett fáklyás tüntetést az Alkotmánybíróság elé a Város Mindenkié Csoport. Ott is pár százan voltak.

Mintha nem sok értelmük lenne

ezeknek az utcára vonulásoknak. Kiss Ambrus, a Policy Agenda ügyvezetőjének véleménye szerint is nyilván szerepe van ebben a tapintható apátiának a sorozatos ellenzéki választási kudarcok után. A legutóbbit követő áprilisi két nagy fővárosi demonstráció ezért lepett meg sokakat, mert különösebb céljuk se volt ezeknek.

Ez rámutat arra, hogy a tiltakozásnak ez az élménye fontos,

erről nem szabad lemondani, bármennyien jelennek is meg.

Szerinte azonban elengedhetetlen az eddiginél alaposabb munka. Nagyon

fontos a jól körülhatárolt cél és a szervezés

– mondta Kiss Ambrus.

A ma délutáni tüntetés sikere is azon múlik, a szakszervezetek képesek-e sok embert megmozdítani, és nagy tömegek érzik-e úgy, hogy elég fontos ügy a béren felüli juttatások lényegében megvonása a magas adókulcsba sorolással. Vagyis mekkora a mozgósítási potenciál valamely jelenségben.

Több tüntetés besülése is annak tudható be, hogy ez nem volt elegendő. A felsőoktatás, benne a CEU helyzete mögött nincs akkora katartikus érzés, amely tömegeket vonzana. A DK már általánosabban és mélyebben fogalmazott (diktatúra), de a politológus szerint mégis rosszul érzékelték a társadalmi közhangulatot. Hasonló pályát futnak be a korrupcióellenes megmozdulások is: mindenki régóta tudja, hogy van ez a jelenség, nincs mozgósító ereje – mondta Kiss Ambrus.

Más ügyek kellenek, jól fókuszált célok, és, ami fontos, nem elég a Facebookon meghirdetni, a szervezésbe sok munkát is bele kell tenni – mondta a Policy Agenda szakértője.

Az viszont tény, hogy a kormányra lehet „számítani”. Ha lesz olyan döntése, ami váratlanságával ér el sokakat, az tömegeket vihet utcára.

És ön mitől fél? – Gerjesztett és valós félelmeink

Miután a pletykák szerint 72 évre emelik a nyugdíjkorhatárt, s a ma munkába álló fiatalok már nem kapnak majd nyugdíjat, nem csoda, ha a magyar társadalom – benne az ifjúság – ma leginkább attól fél, hogy nyugdíjasként mindennapos megélhetési problémákkal kell majd megküzdenie. Az időskori kiszolgáltatottságtól ma jobban rettegnek a magyarok, mint a migránsoktól. A magyarok félelmeiről a Policy Agenda készített felmérést, a kutatóintézet vezetője Kiss Ambrus szerint mára sokan lemondanak a munkavállalói jogaikról is, s vállalják az önkizsákmányolást is azért, hogy megtartsák a munkahelyeiket.

 

Érzékelhető, hogy a migránshullámmal és a munkahelyek elvesztésével riogató választási kampány növelte az emberek félelmét Magyarországon?

Jelentősen megnövelte, még akkor is, ha a választást nem csak a migránsveszély okozta félelem, s a kormányzat által biztosított védelem döntötte el a Fidesz javára. Nagyon komoly érv volt Orbán Viktor hatalmon maradása mellett az is, hogy a társadalom jelentős része ma valóban jobban él, mint négy éve. Még a létminimum alatt élők aránya is csökkent az előző ciklusban, ami a minimálbér emelésével magyarázható. Az alacsony keresetűek jövedelmének növekedése nyilvánvalóan az egész bérskálát felfelé tolta, tehát a társadalom a saját bőrén érzékelte, hogy nőtt az életszínvonala. A migrációs félelem csak erősítette a kormányzat melletti elköteleződést. De ez azért is következhetett be, mert a választó az ellenzéktől nem kapott értékelhető ajánlatot.

A mesterségesen gerjesztett félelem a Fidesz újbóli hatalomra jutásával feloldódott, vagy még mindig jelen van a társadalomban?

Az ország persze még mindig szorong, hisz a félelem nem a választásig terjedő érzés. De mégsem ez döntötte el a választást, hanem a sok kistelepülésen élő választó. Ugyanis minél inkább kisebb egy település, annál inkább kormánypárti. Ha közmunkások is akadnak a faluban, akkor még inkább támogatják a Fideszt. Még akkor is, ha évek óta nincs a közösségnek háziorvosa, vagy megszűnőben az iskolája. Ugyanis a kormánypártnak sikerült zárójelbe tenni a vidék összes problémáját azzal a fenyegetéssel, hogy ha jönnek a migránsok, akkor elveszik a közmunkát, a segélyeket, meg a nyugdíjakat. Az ellenzék pedig erre sem tudott érdemben reagálni, s a kormány álláspontjával szemben képtelen volt a szociális problémákra, az elvándorlásra, vagy hiányzó háziorvosi praxis betöltetésére programot felmutatni. Markáns üzenetek híján viszont az átlagszavazók csak azt hallották, hogy a baloldali pártok azon vitatkozgattak, hogy ki lépjen vissza, kinek a javára. Ez meg senkit nem érdekelt.

Újságíróként azt tapasztalom, hogy egyre kevesebben merik kritikus véleményüket nyilvánosan elmondani, mintha félnének a következményektől. Tehát nem is az idegenektől, hanem a hatomtól félnek?

Legfeljebb a közszférában igaz, hogy az emberek nyíltan nem vállalják a véleményüket, a piaci szférában ez nem annyira jellemző. Tehát nem igazolható, hogy a kritikus álláspontot megtorolják. Inkább azt érzékeltük, hogy az újabb kétharmados győzelem után a hatalommal szemben állóknál érvényesül ez az önkorlátozó effektus. Talán meglepő, de a munkahelyeken a politikai véleményalkotással kapcsolatos negatív diszkriminációt megelőzi a gyermekneveléssel kapcsolatos hátrányos megkülönböztetés, amit a vizsgálatunkban szereplők negyede érzékelt. Tehát a kisgyermeket nevelők sokkal inkább kerülnek méltatlan helyzetekbe, mint azok, akik a politikai ellenvéleményükkel demonstrálnak.

Ezek szerint az emberek nem a hatalomtól félnek?

Dehogynem, félnek természetesen a hatalomtól is, de az anyagi kiszolgáltatottság érzésétől legalább ennyire tartanak. Ezt a félelmet az fokozza, ha a valós teljesítményt a társadalom, vagy az állam nem ismeri el sem anyagi, sem erkölcsi-érzelmi értelemben. A munkavállalók társadalmában két félelem-mag található, az egyik az elismerés hiányával, a másik az egzisztenciális kiszolgáltatottsággal magyarázható.

A kutatásuk alapvetően a munka világában tapasztalható félelmek okait kereste. A munkahely elvesztése, vagy inkább az alacsony bér okoz szorongást?

Érdekes, hogy a top öt félelem-forrás között nem szerepel a munkahely elvesztésétől való idegesség. Arra a kérdésünkre, hogy az elkövetkező fél évben a felmérésben részvevők köre fél-e az állásvesztéstől, csak egy nagyon szűk kisebbség válaszolt igennel. A megkérdezettek 51 százaléka pedig egyáltalán nem fél a kirúgástól.

Öt félelemforrást említett, melyek ezek?

A legerősebb a nyugdíjas élettől való félelem, ma az emberek 40 százaléka tart attól, hogy ha már nem lesz aktív munkavállaló, akkor mindennapos megélhetési gondjai lehetnek. Másodsorban amiatt szoronganak a leginkább, hogy az elkövetkező években megszerezhető pénz nem lesz elég a jelenlegi életszínvonala megtartására. Ez a csoport nem az éhenhalástól retteg, hanem az életnívóját félti, szorongva gondol arra, hogy ő, vagy a családja lemondjon a már megszerzett életminőségről. Ebbe a csoportba az emberek egyharmada sorolható.

Az emberek negyedrésze viszont attól fél, hogy a jelenlegi munkahelye veszélyezteti az egészségét. Elsősorban attól tartanak ma a munkavállalók, hogy az egzisztenciális bizonytalanság, tehát a mától, vagy a jövőtől való szorongás miatt betegek lesznek. Ma ugyanis már közismert, hogy a félelem, a stressz felőrli az idegeket, egyszerűen megeszi a lelket.

Sorrendben a félelem negyedik forrása a munka és a család konfliktusából ered, nyugaton ennek már hatalmas irodalma van, nálunk egyelőre ezt kevesen vizsgálják. Bármilyen meglepő, sokan attól tartanak, hogy ha sokat kell dolgozniuk, nem lesz idejük a családra, elhanyagolják a szeretteiket, s a pici közösség széteshet, stb. Ez komolyan befolyásolja a gyerekvállalási kedvet.

Végül az ötödik helyen – a már említett – negatív diszkrimináció miatti félelem szerepel. A dolgozók ötöde fél ettől, mert már megtapasztalta.

Az utóbbi években jelentősen megnyirbálták a munkavállalói jogokat. Ezzel magyarázható, hogy az emberek saját érdekvédő képességükben jobban bíznak, mint a szakszervezetben? Ez lenne a realitás?

Kétségtelen, a munkavállalók 72 százaléka szerint a legjobban ki-ki saját maga tudja a jogait megvédeni. Mindössze 25 százalék bízik a közösség erejében. Ez a helyzet elsősorban azokra a munkahelyekre érvényes, ahol nincs szakszervezet. Viszont ahol létezik kollektív érdekérvényesítés, ott már kevesebb a „Rambó-típusú” munkavállaló, legfeljebb 54 százalék számít csak saját magára, illetve a szakszervezet erejében is 42 százalék hisz. A radikális szemléletváltozásnak nem előfeltétele a szakszervezeti tagság sem. Elég, ha a munkahelyen létezik kollektív érdekvédelem, mert a közösség minden esetben hatékonyabban tud fellépni, mint az egyén.

Pedig a hatalom a sztrájkjogot is alaposan megnyirbálta, ez nem számít?

Ez fontos, de nem meghatározó. Ugyanis, ahol az elmúlt időszakban sztrájkfenyegetés volt, ott a dolgozók követeléseit általában teljesítették, függetlenül attól, hogy a verseny-, vagy közszféráról van szó. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a bérharc sokkal eredményesebb, ha az asztalt nem egyetlen ember üti, hanem egy szervezett közösség. Persze, a jelenlegi szakszervezetekkel szemben megfogalmazható jogos kritika is, de amióta érzékelhető munkaerőhiány van, azóta a kollektív érdekvédelem komoly eredményeket, erős megállapodásokat ért már el. Jó lenne, ha az országos megállapodások mellett az ágazatokban is egyezségek születhetnének. Ez ugyanis stabilitást ad az embereknek.

Tudják azt, hogy a társadalom hány százaléka fél?

A társadalom 15 százaléka semmitől nem fél, 38 százalékának enyhe, 41 százalékának pedig erősebb félelmei vannak, és 6 százalék pedig már súlyosan szorong. A szakszervezetekkel rendelkező munkahelyeken ezek az értékek sokkal alacsonyabbak, tehát ahol van szakszervezet, ott kevésbé félnek az emberek.

Az a véleménye, hogy a mai munkaerőhiányos helyzetet a szakszervezetek ki tudnák használni az érdekvédelem megerősítésére?

Igen, az a véleményem, hogy a dolgozói társadalom immunrendszerét éppen a szakszervezetek biztosítják. A jogok önmagukban semmit nem érnek, ha arról önként és dalolva lemond a munkavállaló. Hiába korlátozza a törvény a túlórát, ha a munkahelyének megtartásának érdekében a dolgozó vég nélkül túlórázik. A jog előírja azt is, hogy a szabadságot a gyakorlatban is ki kell venni, nem csak papíron. A magyar munkavállaló hajlik az önkizsákmányolásra, még jogainak feladásával is.

Tudható, hogy sokan nem mennek betegállományba, képesek betegen dolgozni, mert féltik a munkájukat.

Így van, s közben az emberek negyede azt érzi, hogy a munkája veszélyezteti az egészségét. Ennek ellenére a többség elfogadja a sok túlórázást, de nem a pénz miatt, hanem mert ezáltal biztosabbnak tartja a munkahelyét. Ugyanis a társdalom kétharmadának nincs annyi megtakarítása, hogy egy váratlan kiadást gond nélkül kifizessen. Az embereknek nincs tartalékuk, ezért ragaszkodnak a munkahelyeikhez, s ezért van az önkizsákmányolás is, ami pedig megbetegíti a lelket.

Ezek az emberek szolgálják ki fenntartás nélkül a politikát is?

Sok esetben nem is a hatalom követeli, hanem az egyén érzi azt, hogy ki kell szolgálnia valamiféle fensőbbséget.  Ez a kérés nélküli öncenzúra érvényesülhet a médián túl a szakértői fórumokon, a munkahelyeken is. Bizonyos emberek, vagy azok csoportjai az mondják, amit szerintük a hatalom hallani akar, ez az egzisztenciális szorongás következménye. Ezért aztán a szakszervezetnek nemcsak a munkavállalói jogokról, de az alaptörvényről, a hatalom természetéről, az oktatási- és egészségügyi rendszerről is véleményt kell alkotnia, hogy azok ellensúlyt képezzenek, irányadóak lehessenek a társadalomban.

Tehát a szakszervezeteknek önálló pólust kell képviselni, anélkül, hogy pártok szolgálatában állnának?

Így van, ez is a társadalom immunrendszerét lenne hivatott szolgálni.

Említette, hogy a magyar társadalom közel fele leginkább attól retteg, hogy nyugdíjasként mindennapos megélhetési gondjai lehetnek. Miért van ez?

Azért, mert naponta olvasható, hogy alaposan fel kéne emelni a nyugdíjkorhatárt, enélkül a társadalom nem lesz képes majd a nyugdíjakat kifizetni.

A fiatalok körében pedig azt a hit terjed, hogy ennek a korosztálynak már nem is lesz nyugdíja.

Látja, még csak ki sem kellett tapétázni az országot a félelemgerjesztő óriásplakáttal, mégis sikerült a fiatalok agyába beférkőzni a gondolattal, hogy ennek a korosztálynak már nem lesz nyugdíja. Ha valaki hitelért bemegy egy bankba, szinte azonnal elé raknak egy papírt, amelyen a grafikonok teszik világossá, hogy a mai ifjú korosztály hogyan fog majd nyugdíjasként éhenhalni. Persze ezzel az érintetteket előtakarékosságra próbálják buzdítani, de képtelenség az a szakértői állítás, miszerint 72 évre kéne emelni a nyugdíj- korhatárt, különben a jövő héten már nem tudják fizetni a nyugdíjasok járandóságát.

Ez a félelem hány éves kortól kezdi foglalkoztatni a fiatalokat?

A legfiatalabbakat érinti a leginkább, ugyanis a 18-39 év közötti korosztály kezd emiatt leginkább aggódni. Ennek a generációnak majdnem fele fél a mindennapi megélhetési problémáktól. Némileg meglepő módon a 40-59 év közötti nemzedéknél ez a szorongás már csökken, de a 60 év felettiek körében még mindig közel negyven százalék tart a gondoktól.

Pedig azt, hogy a ma húszéveseinek milyen lesz a nyugdíjrendszere, azt nem Orbán Viktor fogja eldönteni, de még csak nem is az utódja. Ezt a döntést ugyanis majd csak 30 év múlva kell meghoznia a magyar társadalomnak. Megváltoztathatnak olyan, most még fátumként kezelt szabályt, hogy nyugdíjat csak a befolyó nyugdíjjárulékból lehet kifizetni. Pedig ez nem így van, hisz azt sem tekintették végzetszerűnek, hogy a járulékból befolyó összeget csak nyugdíjra lehet kifizetni. Az Orbán kormány időszakában is előfordult, hogy a nyugdíjkassza szponzorálta a költségvetést, mert több pénz folyt be, mint amennyire szükség volt. A felesleget egyszerűen átutalták a büdzsébe!

Ki fogja kezdeményezni a jelenlegi nyugdíjrendszer átalakítását olyan módon, hogy a fiataloknak ne kelljen félni a nyugdíjas kortól?

Azt gondolom, hogy ez az ügy alkalmas lenne egy baloldali alternatíva képzésre. Kétségtelen, fontos az öngondoskodás elve, de egy szociálisan is érzékeny, és tudományosan is megalapozott programban kidolgozhatnák, hogy a robotizáció és digitalizáció milyen mértékben alakítja majd át a munka világát. Mi lesz majd a klasszikus munkavállalói jogokkal? Illetve képet kapva a nyugdíjas évekről, ki lehetne dolgozni az új nyugdíjrendszert, a mainál rugalmasabb nyugdíjkorhatárral, és az sem szentírás, hogy csak a járulékból lehet nyugdíjat fizetni. Tehát paradigmaváltásra lenne szükség ezen a területen, amelyet baloldali érzékenységgel lehetne előkészíteni.

Elképzelhető, hogy 15-20 éves távlatra elkészíthető egy ilyen program?

Természetesen. Látjuk, hiába erőltetik világszerte az öngondoskodást, a munkavállalók jelentős többsége– ennek tanúi vagyunk – képtelen erre. Ezért kéne egy olyan rendszert kidolgozni, amely az állami- és társadalmi felelősségvállalást érvényesíti, gondoskodni képes a leendő kisnyugdíjasokról, s persze azokról is, akik ma képtelenek fenntartani az életszínvonalukat. Úgy gondolom, hogy a baloldalnak feladata lenne megszüntetni az emberek kiszolgáltatottságát, s ezzel lényegesen kevesebb félelem és szorongás lenne a társadalomban.

Közmunkások választották meg a Fideszt?

A közmunkarendszer folyamatosan fenntartja az ország gazdaságának lemaradását. Megalázó és kiszolgáltatott helyzetben tartja a közmunkásokat, akik még a létminimum összegét sem képesek megkeresni. És mégis a közmunkarendszernek köszönheti kétharmados győzelmét a Fidesz. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Kis Ambrus, a Policy Agenda ügyvezetője szerint ez mindössze néhány százmilliárd forintba került.

 

Amikor elkezdték a kutatást, amely végül is azt mutatja, hogy a közmunkások a Fidesz szavazói, vizsgálták azt is, hogy a közmunkáról milyen negatív kép alakult ki a társadalomban?

A helyzet csalóka. Jóllehet sok ellenzéki kritikát kapott, de politikai értelemben a közmunka bevezetésével a Fidesz már a 2014-es választáson, illetve az azt követő 2016-os menekültkvótáról szóló népszavazáskor is nagyot nyert. A kormánypárt ugyanis kimutathatóan jobban szerepelt azokon a településeken, ahol létezik közmunka.  De ez igazolódott be az idei országgyűlési választásokon is, mert

ott szerepelt az eddigieknél is eredményesebben a Fidesz, ahol fenntartják a közmunkát.

Ez a tény még nem lepett volna meg bennünket, viszont a kormánypárt győzelmének mértéke már igen.  Ha megnézi a választási térképet, akkor egyértelműen látszik, hogy a kistelepüléseken taroltak a kormánypártok, s legfeljebb a Jobbik van még jelen. A baloldali pártok teljesen visszaszorultak, pedig a kistelepüléseken eddig a hagyományos szociáldemokrata pártok bizonyultak erősnek.

Teljesen hatástalan maradt az ellenzék szövege, miszerint a közmunka konzerváltja a lemaradását, sokszor csak a segély helyett adnak egy minimális összeget, és aki bekerül a rendszerbe, képtelen lesz a piacon munkát találni?

Mindezt nem csak az ellenzék, de a munkaügyi kutatók is mondják, mert a közmunka valóban korszerűtlen foglalkoztatási forma, ami a segély helyett lépett be, ráadásul a minimálbérnél is szerényebb összeget kapnak az érintettek. De ha a falun élő munkanélküliek számára az ellenzék nem képes a közmunkánál vonzóbb lehetőséget kínálni, akkor még a jelenlegi rossz közmunkarendszer is jobbnak bizonyul, mint a bizonytalan, nem létező rendszer.

Vagyis azt lehet mondani, hogy az érintetteknek, tehát a közmunkásoknak eleve jobb a véleményük az elavult foglalkoztatási formáról, mint a társadalomnak?

Van róla véleményük, mert van róla tapasztalatuk. De nehéz lenne megfogalmazni, hogy az ellenzéki pártok valójában mit ígértek a közmunka helyett. Néhányan mondogatták, hogy emelni kéne a béreket, amit a falun élők vagy elhittek, vagy nem. Az ellenzék másik ajánlata az volt, hogy a legrászorultabbak dolgozzanak „szociális szövetkezetekben”. Miközben ezt a szót a hazai közbeszéd sem használja, tehát a gyakorlati tartalmáról is keveseknek van fogalmuk. Így aztán nem is csoda, ha a falun élő képzetlen, munkanélküli tömegek nem villanyozódnak fel, s nem csapnak azonnal a homlokukra, hogy „aha” tudom, miről beszélnek. A közmunkás létet egyáltalán nem szeretik, kiszolgáltatottnak érzik magukat, de legalább már tudják, mit várhatnak ettől.

Úgy tűnik tehát, hogy az ellenzék semmit sem tanult az elmúlt négy év kudarcából, ámbár az is igaz, hogy a helyi fideszes vezetőktől függ a közmunkások léte, akik emiatt már félelmükben is a kormányra szavaznak. Erről mi a véleménye?

Kétségtelen, lehettek erőszakos megoldások, hisz a „láncszavazások”, vagy más erőszakos megoldások valóban előfordulhattak. De nem csak emiatt nyert a Fidesz, ezért

nem is menteném fel az ellenzéket a felelősség alól.

Ugyanis ebből az következne, hogy amíg a Fidesz kormányon van, addig a hatalmát később is biztosítani tudja.

Pedig erről nincs szó. Érdemes ránézni a térképre, a kistelepüléseken leginkább független polgármesterek vannak hivatalban. Ezek a szereplők tehát nem a Fidesz pártlistájáról kerültek hatalomba, viszont a párt elvégezte azt a politikai munkát, amelynek révén kiépítette csatornáit ezekhez a kistelepülésekhez, illetve annak vezetőiéhez. A Fidesz vezérkara tehát legalább tudja, hogy néz ki egy kistelepülés polgármestere, s mi az ő problémája. Nyilván a legnagyobb gond az aktív korúak számára mindenhol a megélhetés, amire azonnali válasz volt a közmunka. Ennek ostorát a kormány átadta a falu polgármesterének, vagyis megkapta a „kvótát”, amibe bele kell férnie.

Ez hatalmas felelősség, de egyben lehetőség is, hiszen ki kell sakkozni, hogy ki kap munkát, és ki nem. A meglévő pénzből az önkormányzat hány család megélhetéséről tud gondoskodni, esetleg részmunkaidőben. A polgármester kezébe tehát komoly hatalmat adott a Fidesz, véleményvezérré vált, hisz minél kisebb egy telepelülés, annál inkább meghatározó a falu első emberének befolyása. Persze ez függőséget is jelent, emiatt aztán elfogadják a véleményét. Választás előtt nagyon fontos, hogy az ilyen véleményvezér szerint a kormány jól végzi-e a dolgát, vagy sem. Tudni kell, hogy a Fidesz 2017 januárjától a kistelepüléseken felemelte a korábban takarékosság miatt csökkentett polgármesteri fizetéseket.

Gondolom, emiatt aztán a polgármester jobb hangulatban dicsérte a kormányt.

Persze! Amikor a polgármesterek fizetésének emeléséről döntött, akkor a Fidesznek már nem volt meg a kétharmada, holott erre szükség lett volna. Ezért aztán az ellenzék segítségét kérték – nem gyakran fordult elő – de rájöttek a korábbi hibára. Emiatt vesztette el a Fidesz a tapolcai, és a veszprémi időközi választást, hisz mindkettőben sok volt a falusi körzet, s ezzel veszett a kétharmad is. Ez a pofon kijózanító volt, s egyértelművé tette:

ha a kistelepülések polgármesterei nem aktivizálják a választókat, akkor mindez a Fidesz politikai támogatottságában is meg fog jelenni.

Így aztán a felemelt fizetés, illetve a migránsozás megtette a hatását, a polgármesterek vezetni tudták a választók kezét a szavazólapon.  Ez egy nagyon fontos összefüggés. Még ott is nyerni tudtak, ahol évek óta nincs háziorvos, és a helyben élőknek ezáltal rosszak az életesélyei. Ezt egészségügyi kutatások is kimutatják: Magyarországon 213 betöltetlen praxis van az 5 ezer fő alatti településeken, s még itt is 57 százalékot kapott a Fidesz pártlistája. Ez pedig a polgármesternek, a papnak és a tanítónak, illetve a migrációs kampánynak köszönhető.

Meg a helyi lapok, a közmédiumok elfogultságának, hisz a kistelepülésen élők kizárólag azokat a híreket fogyasztják, amivel a kormány eteti őket.

Ez valóban sokat számít, de nem mindent. A vidékiek is tudnak az internetről tájékozódni. Az viszont világos, hogy hiába képes a fővárosban többséget teremtő politikára az ellenzék, ugyanaz a program a falvakban semmit nem ér, mert ott más a „probléma-lista”. Ez nem azt jelenti, hogy a községekben butábbak az emberek, hanem hogy ott más a probléma-térkép.

Ha az ellenzék továbbra is csak a nagyvárosoknak beszél, akkor a falvakban ismét elbukik.

Erre egyébként már négy éve is felhívtuk a figyelmet, de az ellenzék nem tanult belőle.

Ha a közmunkások továbbra is a Fidesz kliensei maradnak, akkor a kormány bebetonozta magát. Képes az ellenzék erre rálicitálni?

Azért képes, mert a kormány időközben a nagyvárosokban leépíti a közmunka rendszerét. Korábban ugyanis óriási gömböcként felfújták az egész rendszert, igyekezve ebbe egyre nagyobb társadalmi csoportokat integrálni. Ám ezzel a nyílt munkaerőpiacon hiányt idézett elő. Még a hagyományosan Fidesz-barát agrárkamara is kritikusan jelezte, hogy a szezonális munkaerőpiacról elszívja a munkaerőt a közmunka. Ezután kezdték leépíteni a közmunkások számát. Az egyelőre nem világos, hogy a párt a kistelepüléseken is rászánja-e magát erre a döntésre, vagy ott a politikai logika érvényesül.

Mindez több száz milliárdba kerül…

Az elmúlt években egy „túlárazott” budapesti olimpia ára ment el közmunkára, tehát jócskán többszáz milliárdot költöttek rá.

Erre valóban nem könnyű rálicitálni, de a vidéki támogatás nélkül az ellenzék soha nem kerülhet hatalomra. Hacsak nem erre készül…

Ez nem csak akarat kérdése, mert a Fidesznek van felülről kialakított hálózati rendszere, említettem a polgármestereket. A Jobbiknak pedig van egy alulról létrehozott struktúrája, amelyben kiválóan működnek a hagyományőrző körök. Ha a kistelepülések parlamentje ebből a két pártból állna, a baloldal teljesen visszaszorulna; sem az MSZP, sem a DK, sem az LMP nem jutna be egy ilyen országházba. Hagyták szétporladni, vagy meg sem teremtették a vidéki bázisaikat. De említhetném a magyar pártrendszer üdvöskéjének számító Momentumot is, amely azt hirdeti magáról, hogy elvégezte a hálózatépítés nehéz munkáját. Ehhez képest a párt 36 választóköri delegáltat tudott kiállítani, az önmagát progresszív színekben feltüntető LMP 423, az ellenzék legerősebb szerepére törő DK 2168, az MSZP 5600 delegáltjával szemben. Ezzel szemben a Fidesznek 15 400 ezer delegáltja volt. Ezek ma a politikai erőviszonyok Magyarországon.

Jobban megéri Romániába átjárni dolgozni?

A magyar átlagbér ma 20 százalékkal alacsonyabb, mint a V4-ek többi országában. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből jobban megéri átjárni napszámba Romániába, mint itthon közmunkásnak lenni – mond egy sokkoló tényt Kiss Ambrus, a Policy Agenda ügyvezetője. Szerinte a bértömeg növekedése alapján mintegy 10 százalékos létszámnövekedés lehetett Magyarországon abban az időszakban, amire Orbán Viktor idei évértékelőjében azt mondta, hogy nyolc év alatt 736 ezer munkahely  jött létre. Kiss a Független Hírügynökségnek adott interjújában azt is levezeti, hogy 2016-ban mintha többen végezték volna ugyanazt a munkát, de kitér a külföldön dolgozókra, és arra is, hogy állunk a foglalkoztatás terén nemzetközi összehasonlításban.

 

Amikor 2010-ben a 2. Orbán-kormány hivatalba lépett, az egyik jól hangzó vállalása az volt, hogy tíz év alatt egymillió munkahelyet teremt. A miniszterelnök – immár a 3. Orbán-kormány vezetőjeként – tartott idei évértékelőjében azt állította, hogy időarányosan jobban is állnak, 736 ezer munkahelyet teremtettek. Ez igaz? A számok alátámasztják ezt?

A kérdést úgy kell feltenni, hogy mi bizonyítja, hogy ennyi munkahely jött létre. Erre az egyik választ a Központi Statisztikai Hivatal nemzetközi standardokat követő reprezentatív munkaerő-felmérésen alapuló foglalkoztatottsági statisztikája adhatja meg. Ez azt a kérdést teszi fel, hogy a felmérést megelőző héten végzett-e a megkérdezett minimum egy órányi, jövedelmet biztosító munkát, illetve rendelkezett-e olyan munkahellyel, ahonnan átmenetileg volt távol. Ez nem hungarikum, egy olyan nemzetközi módszertan, amely lehetővé teszi a nemzetközi összehasonlításokat. Ebben a statisztikában valóban megvan a hétszázezer feletti plusz munkahely.

De ha a statisztika szerint valós a szám, miért van az hogy az elemzők, a szakemberek, nem szólva a politikusokról, óvatosságra intenek a számmal kapcsolatban?

Merthogy a más módszertan szerinti statisztika, az „alkalmazotti” nem igazolja vissza ezt a számot. A munkáltatói kikérdezésen alapuló adatgyűjtés az öt fő feletti vállalkozások foglalkoztatási adatait tartalmazza, s kimaradnak belőle a mikrovállalkozásokban, egyéni vállalkozóként, a külföldön vagy feketén dolgozók. Ebben a statisztikában már messze nincs akkora növekedés, mint az előbbiben, olyan 330 ezres a plusz létszám a bázisnak tekintett időponthoz képest.

Milyen módon lehet eldönteni, hogy melyik áll közelebb a valósághoz, ne adj’ isten, mi a tényleges helyzet?

Érdemes megnézni a bértömeg alakulását. 2010 és 2016 között 43 százalékkal nőtt a bértömeg, ez idő alatt 30 százalékkal emelkedtek az átlagbérek. Ezzel korrigálva 10 százalékos foglalkoztatotti növekedésre látszik fedezet.

Mintha ez tovább bonyolítaná a kérdés eldöntését…

Van még valami, amit érdemes megvizsgálni. Ha többen dolgozunk, akkor nő a gazdaság is. Az említett 2010-16-os időszakban a magyar GDP  összesen 11,7 százalékkal bővült – megjegyzem, ez idő alatt Lengyelországban 19, Szlovákiában 17 százalékos volt a növekedés. Nálunk ehhez a gazdasági növekedéshez 16,4 százalékos foglalkoztatotti létszámnövekedés járult, a lengyeleknél 4, a szlovákoknál pedig 7 százalékos. Azaz a számok azt mutatják, hogy nálunk 2016-ban mintha többen végezték volna ugyanazt a munkát, hiszen nem nőtt a GDP olyan ütemben, mint máshol.

Ebből mi következik?

Az, hogy túlzottan magas a foglalkoztatotti létszámnövekedés a statisztikában, ugyanis sokan mikrovállalkozásként, egyéni, családi vállalkozás tagjaként (többek közülük inkább kényszervállalkozók) dolgoznak. Ezek bizonytalan munkahelyek, hiszen nem feltétlenül van mögöttük stabil vállalkozáshoz szükséges háttér. Ez az egyik dolog, a másik pedig, hogy

belekavarnak a képbe a külföldön dolgozó magyarok.

Ugyanis a kérdezőbiztosok azt kérdezik, hogy az adott háztartásban hányan dolgoznak, s gyakran csak annyit válaszolnak nekik, hogy ennyien-annyian, de arról már nem ejtenek szót, hogy vannak köztük olyanok is, akik külföldön dolgoznak, de nem kivándoroltként.

És azok, akik családostól kitelepedtek? Ők mennyire szerepelnek ezekben a statisztikában?

Nem nagyon, viszont miután mintavételes a felmérés, a kérdezőbiztos másik címre megy, ha valahol senkit nem talál otthon. Tehát addig megy, míg talál, s azok kerülnek csak be a mintába, azokból származtatják le az összesített becsült adatot.

És mi a helyzet a közmunkásokkal? Az ő számuk milyen részét teheti ki a növekménynek?

Tulajdonképpen ki lehet számolni. Ugyanis azt tudni lehet, hogy 2010 előtt is voltak közmunkások, de a számuk jóval alacsonyabb volt, és nem volt erre külön nyilvántartás. Ugyanakkor nagyjából össze lehet szedni az adatot, a szám 50-70 ezer lehetett a kormányváltáskor. 2017-ben 165 ezren dolgoztak havi átlagban, előtte egy évvel 200 ezer felett – a foglalkoztatotti létszámnövekedésében ez is benne van.

Mi következik ebből?

A magyar átlagbér ma 20 százalékkal alacsonyabb, mint a V4-ek másik három tagországában. Felmerül a kérdés, hogy ki tud-e törni az alacsony bérpályából az ország. Mi voltunk az éltanulók, ma meg a lemaradók.

Eljutottunk odáig, hogy a tömegeket érintő közmunkásbér alacsonyabb, mint a minimálbér Romániában.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből jobban megéri átjárni napszámba Romániába (csak pénzügyileg nézve), mint itthon közmunkára menni. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy mennyire kinyílt idehaza a bérolló – most nem a Budapest-vidék közötti különbségre gondolok, ami triviális. Míg a 2008-as válság előtt a legalacsonyabb és a legmagasabb átlagkeresetet felmutató megye között 17 százalékos volt a különbség, tavaly év végén már 49 százalék! A minimálbér emelése némileg tompította a helyzetet, de a különbség továbbra is óriási. És bármit is mond Orbán a munkaalapú társadalomról,

a dolgozói szegénység kifejezetten jelen van az alacsony keresetűek között.

Nagyon sok kiskeresetű család a létminimum alatt él.

Nehezen érthető, hogy a politika, az ellenzék – de jószerivel még a szakma sem – jut tovább annál, hogy lózungokat pufogtasson arról, hogy milyen délibábos ez a foglalkoztatási javulás Magyarországon. Miért?

Mert nagyon nehéz. Az egyik oldalon ott van a KSH adata, míg a másikon több adat, amely nem támasztja ezt alá. De én sem tudom megmondani, hogy pontosan hol „hibázik” a foglalkoztatási statisztika. A másik ok, hogy szerintem az ellenzék nem is a megfelelő oldalról bírálja a kormányt, nem a rossz a kormányzást rója fel neki, hanem a korrupciót, a demokrácia hiányát.

Pedig lenne mit kritizálni a gazdaságpolitikában is

– a multik magas támogatását, az alacsony bérszínvonalat – ezeket azonban nem olvassák rá a Fideszre az ellenzéki pártok.

Talán, mert könnyebb eladni, populárisabb például a korrupció támadása, nem?

Nem hinném, ráadásul a korrupcióról van egy olyan vélekedés a társadalomban, hogy „ezek is lopnak, azok is loptak”.  Az is probléma, hogy az ellenzéki oldal a társadalom- és gazdaságpolitikai programjaik szempontjából nem túlságosan megosztott, nagyjából hasonló nézeteket vallanak, nincsenek egymástól élesen megkülönböztethető – ideológiai alapon – elkülönülő programok. Ugyanabban a mezőben gondolkodnak és mozognak – s ez hasonlít ráadásul a Fidesz logikájára is. Pedig ha alaposan megnézzük, amikor a Fidesz azt mondja, hogy unortodox gazdaságpolitikát visz, akkor lecsupaszítva a lózungoktól, ez

beleillik a neoliberális kelet-európai trendekbe,

nagyon támogatja a multikat, kevésbé a haza kkv-kört, lerontja a munkavállalói jogokat – de az ellenzék ennek nem megy neki, mert szerintük talán ezt nehéz választótömegekkel megértetni.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!