A rendszer kiválóan működik. Egyesek NER-nek hívják, mások ócska tolvajbandának, de ez már jóideje nem érdekel senkit, úgy megszokták a népek, akár beázott pinceszintet, amelynek nedves légkörében minden elrohad. A „kiváló működés” sajnos csak keveseknek jött be személyesen. Azoknak, akik a vezérlik. A kilencedikről természetesen. Nekik viszont nagyon, jó levegő, szép kilátás, korláttalan hatalom.
Mint a játékvonat. Övék az irányítópultja, minden váltó, minden sorompó, minden szemafor, és persze ők választják ki a mozdonyvezetőket, akik oda viszik a szerelvényt a tömegekkel, ahová mondják nekik. Így van ez a kalauzokkal is, akik annyiért adják a menetjegyet, amennyit a központ megszabott, de minden állomáson kapnak néhány kis papírt, amelyre rá van írva, hogy melyik utasnak kell többet fizetni, és mennyivel, valamint hogy melyik utazhat ingyen akár a végállomásig. A szisztéma a „Mi kutyánk kölyke” versus „Az ő kutyájuk kölyke” alapon válogat, az első osztályú vagon kezd már dugig lenni a megfelelő kutyák ingyen utazó kölykeivel, akiknek magától értetődőn biztosítják minden állomáson és megállóhelyen a VIP várót meg az ingyenbüfét. Ahogy a futballista férjeknek is, persze csak addig, míg a regnálóknál csapattag a nej (a bukás utáni időszakra B tervet kell készíteni). A rendszer a kedvezményezetteknek jól bevált, mivel azonban vannak vesztesek (hajh, de mennyien!), arra kell számítani, hogy azok egyszer tesznek valamit. Valami nemkívánatost. Mert nem akarják folytatni így tovább.
Na, álljunk már meg egy pillanatra! És ha nem akarják, akkor mi van? Coki már, kistesó! Illetve hát koki… na meg saller, mert az lesz belőle nektek, ha ugrándoztok itt! A saller az, amit a Főnök nem csak itthon, hanem – amint tudjuk tőle – Brüsszelben is osztogat. Az utóbbi időkben nem annyira, de az a híveknek semmit nem jelent – a lényeg az, hogy ott is ő a Sztár. A büfében meg a folyosón, ahová ki szokták küldeni. Itthon még inkább, győzelme kétharmados, korlátja semmi, mások tanácsára véletlenül sem szorul. Mária országában úgy mennek a dolgok, ahogy a Jóisten akarja, és hogy az akaratát ki tolmácsolja a népnek, az sem kérdés már egy ideje. A sorrend 2010. óta változatlan, Mózes, Jézus, Viktor, mint ez köztudott.
Nem is lett volna gond soha, ha az elhelyezkedésünk nem annyira nyugati. A Nagy Keletieket vizsgálva, lehetnek ugyan arrafelé látszatválasztások, de a Király, a Cár, a Bölcs Vezető mindhalálig uralkodik. Kína csak egy kicsit másabb ezeknél, ott a hatalom Hszi Csin-ping kezében összpontosul, aki három fontos szervezetet vezet: a Kommunista Párt és a Központi Bizottság főtitkára, a Kínai Népköztársaság elnöke, valamint a Központi Katonai Bizottság elnöke. Eredetileg csak két ciklus állt rendelkezésre a főtitkár-elnök-főparancsnokoknak, de ő ezt 2018-ban gondosan eltörölte. Jelenleg harmadik ciklusát tölti, és így tovább, és így tovább, határ a csillagos ég helyett a temető.
Nálunk sajnos nem ez a helyzet. Ennél sokkal rosszabb, mármint szegény regnálókra nézvést, ráadásul a hülye elődök még csatlakoztak is a hülye Nyugathoz, mert szükségünk van arra a hülye pénzükre, így aztán a kétharmaddal sok mindent meg lehet úszni, csak egyet nem: a szabályos választásokat. Ennyire nyugatra nincs olyan, hogy negligálom vagy elcsalom, azt csak egyszer lehet, aztán vége, és nincs tovább, mert már a magyar gondolkodás is túlságosan nyugati, így aztán érzékenyebb annál, hogysem ezt a durva lépést következmények nélkül elviselné. A kipcsákok ebből a szempontból sokkal szerencsésebb népség, Árpádéknak nem kellett volna idáig jönnie. Mindez persze a besenyők műve, miattuk hagytuk el Etelközt, pedig milyen jól ellettünk volna ott, mint szocialista tagköztársaság. Ó, az a moszkvai sikk!
A választások közvetlen manipulálása nálunk tehát tabu, a kétharmadot másképpen kell elintézni. A másképp elintézésnek kiforrott technikája van. Úgy hívják, hogy propaganda. Ez egy speciális műfaj, nincs köze a racionalitáshoz, nincs köze a tényekhez, nincs köze az erkölcshöz, ebből következően a lélek legmélyebb bugyrában rejtőző ősi ösztönökre játszik, amelyekről azt hittük, hogy a bizalom, barátság, béke légkörében már rég felejtős valamik, amikor egyszer csak jön egy patkány, sötét vackában lapulva a sajátjai életével sem törődve mások életére tör, és ezt megint csak mások simán kihasználják sajátjaik hülyítésére.
„R összehívta az agytrösztöt. Jómaga nem volt jelen, az új kastély báltermének nemesfa-tükör burkolását személyesen kellett kontrollálnia. K-nak és H-nak egyéb dolga volt, az ülést így Z, a bölcs öreg nyitotta meg.
Az asztal végén ott ült az ifjú F, akiről mindenki tudta, hogy éppúgy valakinek a valakije, mint a többi, de hogy kinek, azt még R sem. Egyszer kapott egy papírt a kolostorból, amelyre F nevét írta valaki, R azonnal intézkedett a felvételét illetően. Csak ennyi volt. F-nek természetesen nem hiányzott a feladathoz szükséges képesítése sem, az Egyesült Államok valamelyik távoli egyetemén hallgatott ballisztika-liturgiát, ebből főleg az utóbbi volt hasznos neki, ismerte az összes imádati rendet, ami a NER-ben azért nagy előny.
Mindenki a papírját nézegette. Végül Z hátradőlt a székben.
- Na, kérem! – kezdte korához illő higgadtsággal. – Itt van ez a jól sikerült plakátunk, melyen az árulók pincérmezben szolgálják ki Brüsszelt, miközben vigyorognak a szemetek.
A „szemetek” szót külön hangsúlyozta ki, mert B figyel! Ezt persze mindenki tudta, B nem szikrázó és/vagy briliáns ötletei miatt lett az agytröszt tagja. Jegyzetelt is szorgalmasan, ő az, aki nem hiányzik soha.
F-nek hirtelen az jutott eszébe, vajon mi a különbség Brüsszel kiszolgálása és a Brüsszellel való egyetértés között? Hiszen, ha a plakáton szereplő ellenzékiek egyetértenek von der Leyennel, akkor ők nem is pincérek, sőt egyáltalán nem, és kiszolgálásról sincs szó, ott ülnek ők is az EU asztalánál a többi egyetértővel együtt, miközben szegény Főnök kint kóricál a folyosón. Ettől a gondolattól annyira megijedt, hogy késpengévé szorította össze a száját, nehogy kijöjjön rajta valami.
- Mint az mindannyiunk előtt ismert – folytatta Z -, csoportunk óriásai alkalmazták a Főnök jelszavát, és azt írták a plakátra zseniálisan, hogy no migration, no gender, no war… persze magyarul, hogy a főpolgármester úr is értse…
Halk kuncogás futott végig a termen. Válogatott társaság volt, még a tökhülyék is tudtak angolul. Z elégedetten nyugtázta a visszajelzést, aztán ismét a tárgyra tért.
- A kérés a főnökség részéről az, hogy mivel a szöveg így túl hosszú, azaz a híveinknek feldolgozhatatlan, válasszuk ki a legütősebbet a három érv közül, és abból kreáljunk szlogent…
Be sem fejezte még, mikor Zs közbevágott.
- Legyen a gender! Ahogy a homokosság, a pedofília is jól összekeverhető vele, így mindenki látni fogja, minden ellen küzdünk, ami szex! Gyermekeink biztonsága mindenekfölött!
- Hülyeség! – kiáltotta L. – A migráns a lényeg! Csadorban jár, elveszi a munkát, és mind robbantgató!
- Gender!
- Migráns!
- Hülyeség!
Ekkor lépett be K. Mindenki meglepődött, úgy tudták, Mallorcán van. Csak nem romlott el a gép?
- A Főnök szólt, hogy mi a pálya, és kérte, hogy vegyek részt a tanácskozáson én is, biztos, ami biztos alapon. Mire jutottatok?
- Nem tudunk dönteni – mondta megkönnyebbülve Z. Mostantól másé a felelősség, nyugodtan aludhat az éjjel. Esetleg megnéz előtte még egy filmet is.
- Miben nem tudtok dönteni?
- Gender vagy migráns. That is the question.
- Shocking! – sziszegte K, ami a saját fordítása szerint azt jelentette, a jó illatos kéjhölgy édesanyját mindenkinek, aki nem ő. – Hát nem értitek? Ilyen esetekben a legerősebb ösztönt kell megcélozni! Az életösztönt, ostobák! Arra pedig a háború veszélyes.
- De olyan már volt – morgott Zs, aki szerette az újdonságokat.
- És? Nem nyertünk vele? Győzelmünk nem látszott volna még a Holdról is? De látszott! Igaz? Az új jelszó tehát: Csak a béke! Csak a FIDESZ! Majd írjátok meg a jegyzőkönyvet a Központnak… sok hülye – morgott még kifelé menet.
Az ifjú F azon gondolkodott, ha ez ilyen egyszerű, miért ne lehetne miniszterelnök akár maga is! Most már ismeri a technikát, Gy-től persze azonnal el kell határolódni, de az könnyen megy neki, hiszen az egész család fideszes. Utána jöhetnek az ösztönök. Úgy döntött, hazafelé menet felugrik a Várba, megnézi a Klastromot. Vagy inkább a Palota? De nem. Most még nem. Csak semmi kapkodás. Lépésről lépésre, ahogy tanították Amerikában. Lehet, hogy mégis megérte? Nem lenne rossz…
Szedelődzködött a társaság. Ő is felállt.
- Illetve még egy kérdés. Tud valaki a Várban egy nekünk fenntartott parkolót?
Lehet, hogy nem így történt. De akár történhetett volna.
