Kezdőlap Címkék Kimcsi

Címke: kimcsi

Szádzsu és Arthur hamburgere…

Ma is kirándulni voltunk. A férjem iskolatársa volt a meghívó. Ebédre hívott bennünket vidékre, egy kolostor mellé, ő onnan származik. A bátyja a kolostor egyik vezető szerzetese.

Meséltem már korábban arról a fakéregről, ami gyógyszer és méreg egyben. Gyógyszer mindenkinek, aki nem allergiás rá, halálos méreg annak, aki viszont az. Ezzel a fával főznek meg igazi paraszt tyúkot, rizst és adnak hozzá helyben készült isteni finom kimcsit.

S. Lee

A tyúk olyan finom volt, mint amit anyám vett a Fehérvári úti piacon annak idején kiskoromban, amolyan igazi falusi tyúk, aki egy életen át kapirgál, és nem hizlalják puffadtra pár hónap alatt. Mivel a gyógyfa kérge valóban halálos méreg az arra allergiások számára, kaptunk ellenmérget még evés előtt, amit persze egyikünk sem vett be, sem Olivér, sem én, pedig nem is tudtuk a másikról az elején hogy így tett.

Hoztak italt is, sima 16 fokos szodzsunak tűnt, amibe szintén tettek a fából, amit egyébként otnámunak hívnak. Kiderült, hogy 35 fokos otnámu pálinka. A forró levessel, az otnámu vérkeringést serkentő hatásával együtt sikerült mindannyiunknak fejenként 3 kis pohártól úgy berúgni, mint az albán szamár. A mi autónkkal mentünk, de csak odafelé vezetett a férjem, utána egy barát, aki, mivel tegnap nagyon sokat ivott, ma hanyagolta. Mivel nem ettük meg az ellenmérget, azt mondták, hogy holnap reggelig, ha jelentkezne az allergia, azonnal orvoshoz kell fordulni, itt minden belgyógyász és bőrgyógyász tart olyan injekciót, ami megvéd a komolyabb problémától. Régen persze meglehetősen kockázatos volt ilyesmit fogyasztani, de annyira erős gyógyhatást tulajdonítanak neki, hogy vállalták a kockázatot. Rendszerint novemberben fogyasztják, 3-4 alkalommal. Úgy tartják, hogy egész évre megvéd a náthától és a bőrbetegségektől is, tisztítja az emésztő szerveket, amelyek a hagyományos gyógyászatban az emberi szervezet központi szerepét tölti be, azaz ha az rendben van, akkor semmilyen betegség nem tudja leteríteni az embert. Persze, ma már ez inkább kuriózum, valójában azért kaptuk ezt a meghívást, mert a barátok megtudták, hogy komoly baj van a szememmel, és azt szeretnék, ha minél többet meg tudnának nekem mutatni, amíg még lehet.

Az autóban kifaggattak, hogy pontosan mi a baj, elmondtam, aztán Olivér is, és valaki szóba hozta a sorsot, akkor mi mondtuk, hogy megkérdeztük a szádzsus barátot ismét. Mindenki feszült figyelemmel várta a választ. Hirtelen olyan csend lett az autóban, hogy vágni lehetett. Akkor elmondtuk, hogy a szádzsus barát szerint sem elkerülhető, hogy megvakuljak. Ennél meggyőzőbb dolgot nem mondhatunk volna. Az orvosi részét a dolognak nemigen értették, de a szadzsut, azt mindenki. Az egyik matematika tanár, a másik dizájner professzor egy egyetemen, a harmadik önkormányzati képviselő, a negyedik közgazdász és így tovább. Összesen kilencen mentünk. A szadzsuban való bizalom itt nem iskolázottság, vagy műveltség kérdése, abban feltétel nélkül hisz mindenki, tudják jól, hogy a sorsunk, karmánk sarokköveit mutatja meg avatott kezekben. Persze azt is lehet jól és kevésbé jól elemezni. Közös barátunk az egyik legjobb az egész országban, a férjem is tőle tanul, ugyanis az ő sorsában pedig a sorselemzés képessége van, amin egyedül ő csodálkozott, mi nem, hiszen a dédnagyapja, a nagyapja is híres szadzsu mester volt, az apja abba bolondult bele, hogy nem élt a képességével.

Ebéd után kijózanodás céljából autóztunk egyet a hegyek között, az a barát vezetett, aki nem ivott. Betértünk egy híres – neves teázóba, fermentált arany teát ittunk, ami tulajdonképpen speciálisan érlelt zöld tea, aminek vízben oldva valóban aranyszíne van. A sok teától rendbe jöttünk, és időt is kapott a szervezetünk, hogy feldolgozza az alkoholt. Utána elmentünk abba a kolostorba, ahol a vendéglátónk testvére szerzetes. Kicsit imádkoztunk, adtunk adományt, elvégeztük a szertartásos meghajlásokat is, bár a társaság férfi tagjai kint maradtak. Rajtam kívül mindössze egy hölgy volt a társaságban, őt nemrég műtötték mellrákkal, szóval mindkettőnknek volt oka az imára.

S. Lee

Végül hagyományos kimcsis edényt szerettünk volna venni, de ahová jutottunk, ott inkább művészi alkotásokat árultak, kimcsis agyagedényt nem. Út közben vásároltunk paprika – és babpasztát is házi készítőtől, kaptunk ajándékba egy nagy zacskó vad gombát és két óriás tál itteni kocsonyát. Hazafuvarozott mindenkit a józan barát, bár addigra már nyoma sem volt a részegségnek, de akkor is, az úgy biztonságos. A csirke lélegzetelállítóan finom volt, egyelőre allergiának nyoma sincs.

Viszont Arthur alaposan kibabrált velünk az éjjel, ugyanis amint azt említettem, Olivér kifutót épített neki, hogy ne kelljen az egész lakást minden reggel felsikálni. Igen ám, de ez azt jelenti, hogy az eddig megszokottnál kisebb térben játszott, azaz dörömbölt, valamit kitartóan lökdösött, súrolt és még millió hangot produkált. Olivér hajnali négykor megpróbálta rábeszélni, hogy aludjon, de hát ő sün, esze ágában sem volt aludni. Én is felébredtem, félálomban közöltem az urammal, hogy házi kedvencünknek ez a természetes habitusa és lehet, hogy nem volt a legjobb ötlet az a karám vagy mi. Túl ezen, mivel evett a hamburgeremből, hasmenést kapott Arthur, úgyhogy a kirándulást követően őt is, meg a helyét is alaposan meg kellett mosdatni, így miatta négykor keltünk. Most itt alszik a lábamnál, már rendben van ő is.

Azt mondták a barátok, hogy a következő túra halas különlegesség lesz, ott másvalakinek vannak rokonai. Nagyon jó érzés, mert senki sem sajnál, a hátam mögött sem, mindenki azon van, hogy amíg lehet, minél többet lássak. És persze keresik a jobbnál jobb orvosokat, bár a szadzsu fényében ez számukra csak kötelező kedvesség, a szemükben a dolog eldőlt. Ezt a lehető legtermészetesebben kezelik, ami okán én ma rengeteget nevettem, remekül szórakoztam, a vendéglős néni, aki 85 éves, egy nagy zacskó levest és húsz tojást is adott, az autóig kísért bennünket. Beszélgettünk, imádkoztunk, teáztunk, gyönyörködtünk a tanpungban, bár azon a vidéken nem olyan látványos, mint a Dzsiri hegyen.

S. Lee

És mégis könnyű a lelkem, persze, fáradt vagyok, a szemem sem jó, de végre-végre természetesen tudtunk erről is beszélni és még millió más dologról, egymásnak mutogattuk az öreg fákat, a vörös levelű juhart, a sziklás szirteket, és valahogy önfeledten jó volt.

 

Koreanapló 17. – Potapszá

Nekiindultunk tegnap csak úgy, az orrunk után, mert váratlanul jó idő lett, picit szárazabb, mint eddig, szépen sütött a nap is, és harminc foknál nem volt melegebb. Útközben böngésztem a neten, hová menjünk, nem akartam most tényleg messzire, mert napsütéses szombaton nagyon sokan vannak az úton.

Északnak fordultunk, ott van az a város, ahol a férjem akupunktúrát tanul, Ánszáng. Találtam egy herbland nevű valamit, a képek, és a videók alapján kellemes helynek ígérkezett. El is mentünk oda, kivételesen lassan haladtunk, ress zöld rizsföldek, és a monszun okán már, már dzsungellé alakult erdők, hegyek mentén. Maga a herbland meglehetősen lepukkant intézmény volt apró hegyek között, egy rántotthús étteremmel, ahol a kínai szakács hátul kint ült kötényben és cigizett, meg egy apró gyógynövény bolttal, millió szúnyoggal, és sehová sem vezető elvadult sétálóutakkal.

Hamar ott is hagytuk a dolgot, és megkerestük a temetőben dolgozó lakástulajt, aki mindig pontos információforrás számunkra. Meghívott egy kávéra, elmondta hová menjünk, mit nézzünk meg, hol vacsorázzunk, és hol vegyünk hottakot a gyereknek. A Potapszá kolostort ajánlotta, ami remek ötlet volt, mert igen ritka Koreában az emeletes, pagoda szerű kolostor, építészeti szempontból is különleges. Mint utóbb kiderült, egy majdnem teljesen újra épített kolostorról van szó, amely egy csoszan korabeli hiteles mása, maga az építész is igen híres ember, élettörténete megérne egy külön írást, egyszerű épületasztalosból lett a kolostorok famegmunkálója, majd elvégezte az egyetemet munka mellett, és most a világon mindenhová hívják, amolyan sztárja a hagyományos, csak Koreában fellelhető építészeti megoldásoknak, mint amilyen az ondol és a fapadló együttese, vagy maga a füstelvezetéses ondol, azaz az őshonos padlófűtés.

Szép kolostor, van benne egy arany, fekvő Buddha is, Sákjamuni, nem Amitabha, pedig itt sok kolostorban őt ábrázolják. A többi ilyen létesítményhez képest nem is volt olyan sok a lépcső, sőt lefelé találtunk egy oldalsó kijáratot, ahová le tudtam menni jóval rövidebb úton, a kocsit pedig felengedték értem. Voltak turisták, de korántsem elviselhetetlen mennyiségben, bent szertartás zajlott, önkéntelenül is mindenki halkabb volt, mint máshol. Gyönyörködtünk, fotóztunk, gyönyörködtünk és fotóztunk.

Nem mentem be, én jobban szeretem ha magam vagyok mikor a hitem gyakorlom, az nem tartozik senkire, viszont még így is nyugtatólag hatott rám a hely hangulata. Ittam a forrásból, szórtam egy kis aprót a tóba, elolvastam a köszönő lampionokra lógatott cédulák szövegét, és arra jutottam, hogy nincs igazán különbség a templomi márványtáblák, és a pink színű lótuszlampionok között, mindkettő az égiek felé közvetíti a halandó háláját, csak a csomagolás más.

Találtam sárga színű papírokat is szív alakúra vágva egy asztalon, mellette egy fekete filcet, és madzagot, az írta rá a kívánságát aki csak akarta, fel lehetett akasztani egy fát ölelő keretre, ott lógott a többi is. Nem készítettem olyat sem, már megtanultam, hogy vigyázzak a kívánságaimmal, mert még teljesülni találnak, el sem olvastam a másét, illetlennek éreztem volna.

Gyönyörködjön a gyönyörű koreai kolostorban, kattintson a Galéria képeire! (A fotók után a szöveg folytatódik!)

Miután megvolt a kolostorlátogatás, elmentünk vacsorázni, ahová szintén a háztulaj irányított bennünket. Ott asztalon sült pácolt marhát ettünk rengeteg salátával, szósszal, és levessel, utána pedig jeges levest hajdinatésztával, ecettel és csípős koreai mustárral, majd szuszogni is alig bírtunk, úgyhogy a hottakot és a piacozást áttettük mára.
Hazajöttünk, akkor már meleg volt, de a légkondi még nem kellett, elég volt a ventilátor. Néhány fotót feltöltöttem, aztán el is aludtam, alaposan, és nagyon kellemesen elfáradtam.

Ma reggel már érezni lehetett a monszun közeledtét, holnaptól egy héten át pocsék időnk lesz, a monszuneső holnap, és holnapután fog esni, miközben a levegő 33 fokos lesz, ami így kimondottan párolóedény kombináció. Hideg tésztát ebédeltünk, elmentünk a H und M-be, vettünk pár nyári pólót, mert nem szárad rendesen semmi, és így mindig bajban vagyunk, illetve én vettem egy krém színű nadrág, blúz, kardigán kombót, némi egészen szolid mennyiségű csipkével, illetve a nadrág alján egy kevés idén divatos mintával. Utána a piacon megkaptam a vágyott orchideát, megmentettem egy túlöntözött másikat, aminek még a fajtáját sem ismerem, de azt rögtön észrevettem, hogy rosszul tartott példány mind a hat, amit egy idős néni árult.

Azt hiszem ő maga is tudta, mert majdhogynem ingyen adta, csak tartsam életben, nos, azon leszek. Tillandsiát nem vásároltam, most nem volt szép, csak kiszáradt példányokat láttam, azt majd legközelebb beszerzem. A férjem megkönnyebbülten nyugtázta, hogy letudta az ígéretét, én gazdagabb lettem egy sárga virágú nem tudom mivel meg egy Vandával, amit máskor aranyért adnak, a gyerek megkapta a hottakot, és kért husit is vacsorára, azaz császárhúst, egyenesen Ausztriából, amit itthon aztán megsütöttünk, salátába csomagoltunk, kimcsivel, és más salátákkal el is fogyasztottuk.

Roppant kellemes hétvége volt, egy percet sem töltöttem a tv előtt, csak futólag hallottam, hogy Pompeo nem tudott találkozni Kim Dzsong Unnal, ami okán van némi aggodalom, pedig a tárgyalópartnere Kim Jang Csal beszélt vele, hogy megegyeztek-e azt nem tudom, annyit mondott Pompeo, hogy hamarosan újra jön, mert enyhíteni kell az ENSZ szankciókon, hogy például Dél segíteni tudjon a leszerelésben, továbbá amerikai szakértők érkeznek az atomlétesítményekbe ellenőrizni, ám az angol nyelvű sajtó károg tovább. Persze, értem én, nekem is nehezen menne elfogadni, ha Orbán bármit jól csinálna, de én nem kerülök összeütközésbe önmagammal, mert nincs olyan, amit Orbán jól csinálna, még tévedésből sem képes rá, következésképp nekem nincs ilyen dilemmám, Mun elnök meg mindent jól csinál, tehát rajtam kívül álló okoknál fogva ugyan, de önazonos tudok maradni, meg sem kell próbáljam kedvelni akit utálok, és fordítva.

Láttam a budapesti prideról képeket, örültem is, meg szánakoztam is a karikás ostoros nemezbe öltözött figurán, mégis a normálisak voltak többen, jó volt nézni a sok szép képet. Itt nincs pride, egyelőre ebben a társadalomban a melegek legtöbbje nem vállalja fel önmagát, tv sztárok, műsorvezetők, zenészek igen, a hétköznapi ember nem, ez még itt várat magára. A béranyaságról folyik társadalmi vita, a menekültekről, az iszlám beengedéséről vagy elutasításáról, de a melegekről még nem.

Ma, piac után megint aludtam egyet, erős lett a párát hozó, forró szél. Az ismeretlen orchideát hagyom kiszáradni, a Vandát megspricceltem, holnap Szaulba kell mennünk monszun esőben, hétfőn reggel, az sem lesz kis tortúra.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!