Kezdőlap Címkék Kém

Címke: kém

Kínai vakondok ügyködött a CIA-ban?

0

New Yorkban a Kennedy repülőtéren letartóztattak egy korábbi CIA ügynököt. Azzal gyanúsítják, hogy a kínaiaknak dolgozott és lebuktatott több tucat CIA informátort Kínában.

Az amerikai hírszerzés pekingi irodáját 2012-ben alapjaiban rengette meg egy botrány, melynek következtében kínai kapcsolataik jórészét elveszítették. A kínaiak túlságosan is sokat tudtak arról, hogy mit is csinál a CIA Pekingben és Kína más részein.

Az FBI kezdetben nem tudta, hogy vajon a kínaiak hekkerek révén hatoltak-e be a CIA rendszerébe vagy pedig dolgozott ott egy vakondok. A vizsgálat most ért véget. Ezért tartóztatták le Jerry Shun Ching Lee-t a Kennedy repülőtéren, New Yorkban.

A kínai származású férfi amerikai állampolgár lett, miután szolgált az USA hadseregében. 1994-ben lépett be a CIA-ba, ahol fokozatosan emelkedett a ranglétrán. 2007-ben kilépett, mert úgy érezte : feljebb már nem juthat. Az amerikai kémelhárítás gyanúja az, hogy ekkor kereste meg őt a kínai titkosszolgálat, és az egykori CIA ügynök vállalta az együttműködést. De az is lehet, hogy már a kínaiak megbízásából lépett be az amerikai hadseregbe és utána a CIA-ba. A kínaiak híresek arról, hogy szeretnek hosszútávon gondolkodni. Alaposan felépítenek egy karriert a titkosszolgálatban, amely Kínában közvetlenül az első számú vezető – jelenleg Hszi Csinping elnök – irányítása alatt áll.

Nagy üzlet, kérdés, mennyire legális

0

Összesen 1,15 millió dollárt számlázott az izraeli NSO cég azután, hogy a Pegazus kémszoftvere megfigyelt 10 iPhone-t. Nem rossz üzlet, de mi van akkor, ha a kémszoftver rossz kezekbe kerül? Ennek járt utána a Haaretz munkatársa.

 

A lap munkatársának nem okozott túlságosan nagy gondot, hogy kiderítse: az izraeli Herzlijában bejegyzett céget a katonai hírszerzés ifjú veteránjai hozták létre. A katonai hírszerzés 8200-as jelzésű elit alakulatának három tisztje alapította meg az NSO-t, amelynek egyetlen terméke van: a Pegasus. A szoftver nem ismer lehetetlent: minden okostelefont képes lehallgatni és ráadásul úgy, hogy a megfigyelt személy ebből nem vesz észre semmit sem.

Régebben Uzi géppisztolyt adtunk el a világnak most pedig a Pegasus kémprogramot

–büszkélkedik az NSO, amely ma is a hadügyminisztérium ellenőrzése alatt működik. A hadügy pedig ragaszkodik ahhoz, hogy külföldön is csak olyan államok hivatalos hatóságai kapjanak a szoftverből, amelyek nemzetbiztonsági szempontból nem jelenthetnek kockázatot. Ez az alapelv, de mi van akkor, ha az illető állam hivatalos hatóságai úgy viselkednek, mint a gengszterek?

A kínos példa Mexikó. Eltűnt 43 diák, akiket minden valószínűség szerint megöltek és elástak. A rendőrség széttárta a karját. Megvádolta a kartelleket, majd nem csinált semmit. Újságok és emberi jogi szervezetek kezdtek el kutakodni, és feltették a kellemetlen kérdést: vajon a rendőrök azért nem találják a diákokat, mert maguk is nyakig sárosak az ügyben? Erre a rendőrök aktivizálták magukat. Bevetették a csodafegyvert, a Pegasus kémprogramot. Ám tévedés ne essék, nem a maffia, hanem a sajtó és az emberi jogi szervezetek ellen. A kínos ügyet megírta a New York Times is.

Erre visszalépett a nagybefektető, az amerikai Blackstone, amely korábban megpróbálta megvenni az NSO 40%-át. Egy másik amerikai befektető csoport, a Francisco Partners már részesedést szerzett a nagy üzletben. Pénzügyi problémái tehát az NSO-nak nincsenek, etikaiak annál inkább.

De hát Edward Snowden botránya már megmutatta, hogy a hírszerzés – a világon mindenűtt – elég könnyen túlteszi magát ezen.

A Pegazus program tehát tovább száguld újabb sikerek felé mindaddig, amíg meg nem találják ellene az okostelefonok hatékony védelmét.

Adócsalás miatt ítélték el a német James Bondot

0

50 millió eurós adócsalásért ítélték börtönre a német mesterkémet.

„Bonddal ellentétben én sohasem öltem, mert mindig a fejemet használtam!”

– nyilatkozta a Die Weltnek a 77 éves Werner Mauss. A kémet most kétéves felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság, mert

több mint 50 millió eurót rejtett el off-shore számlákon

fordulatos pályafutása során.

Luxemburgban, Liechtensteinben és a Bahamákon voltak ezek a titkos számlák. A mesterkém azzal védekezett, hogy a számlákat még a titkosszolgálat hozta létre különböző akciók pénzelésére. Ezek közül egy párat el is mesélt a bíróságon. Például

azt állítja, ő akadályozta meg, hogy a maffia meggyilkolja a német pápát, XVI. Benedeket.

Ezenkívül saját állítása szerint gyakran közvetett Izrael, a Palesztin Felszabadítási Szervezet és a Hamász között. Az Iszlám Állammal szemben is hajtott végre akciókat, de ezeket nem részletezte – és arról sem beszélt, hogy mikor hajtotta volna végre ezeket az akciókat, tekintve, hogy a terrorszervezetet csak néhány éve hívják Iszlám Államnak, ő meg már 77 éves.

A bíró elismerte, hogy a német James Bond rendkívüli pályafutást produkált, de azt mondta, hogy

adót mindenkinek kell fizetnie Németországban.

Ezért két év felfüggesztett börtönre ítélte. Ezenkívül felszólította, hogy fizessen be 200 ezer eurót valamilyen jótékonysági alapra. Werner Mauss az ítélet után rögtön közölte: fellebbez. Úgy érzi, hogy nem követett el adócsalást.

A mesterkém a Panama-papírok áldozata lett: oknyomozó újságírók egy csapata rengeteg off-shore számlát kutatott fel. Érintett volt szinte az egész európai elit. Izlandon új kormányt kellett alakítani emiatt.

Kiállítás nyílt a legismertebb kettős ügynökről

0

Moszkvában nyílt kiállítás Kim Philbyről, a legendás szovjet kémről, aki a brit titkosszolgálatnak dolgozott, ahol főnök is lett.

Nyolc nyugati titkosszolgálatba sikerült bejutnom – mondja Kim Philby angolul a kiállításon. A szovjet mesterkém évtizedeken át élt a Szovjetunióban, de sohasem tanult meg oroszul.

„43 éven át voltam a brit titkosszolgálat munkatársa majd főnöke”

– mondja hangfelvételről Kim Philby. Az oroszok kémnek csak az ellenséges hírszerzőket nevezik, a saját emberek elnevezése: razvédcsik vagyis hírszerző. Így ünneplik halála után Philbyt, aki elárulta hazáját, hogy a Szovjetuniót szolgálja.

Miért? Azóta is ezt találgatják Nagy Britanniában, ahol Philby a brit elit kifogástalan képviselőjének számított. Ezért

hiába jelezte az amerikai kémelhárítás, hogy szovjet kém, Londonban nem akartak hinni ebben.

Elképzelhetetlennek tűnt, hogy ez a tökéletes dzsentlemen a szovjet hírszerzés szolgálatában állt volna évtizedeken át. Pedig ez volt a helyzet. Philbyt négy társával együtt még a második világháború előtt szervezte be a szovjet hírszerzés. A marxista meggyőződésű fiatalok a cambridge-i egyetemen harcolni akartak a nácik ellen. A Szovjetunió optimális választásnak tűnt.

Ő jutott a legmagasabbra a Cambridge-ben beszervezett fiatal brit középosztálybeli kémek közül.

Nemcsak a brit titkosszolgálat összes információját szolgáltatta ki a a Szovjetuniónak, de az amerikai kémelhárításnak is rá kellett döbbennie: Moszkva túlságosan is sokat tud. Kim Philbynek ugyanis hozzáférése volt az amerikai titkosszolgálat információihoz is.

Végül a kubai rakétaválság során bukott le: 1962-ben menekülnie kellett.

A Szovjetunióban tűnt fel, ahol azonnal ezredese lett a KGB-nek.

Philby elvtárs élete hátralevő részében kémek kiképzésével foglalkozott. Egyikük Mihail Bogdanov ezredes, aki a kiállítás rendezője. Ő vezette körbe a kiállításon a mostani orosz hírszerzés főnökét, Szergej Nariskint.

Philby a hidegháború hőse volt és ekként ünnepelték a Szovjetunióban. Moszkva és Washington kapcsolatai most is mélyponton vannak, de állítólag Oroszország szeretne ezen változtatni. Antonovot, Oroszország új washingtoni nagykövetét nemrég fogadta Donald Trump. Az új orosz nagykövet a többi között javasolta: kezdje meg újra a párbeszédet a két nagyhatalom katonai vezetése. Ehhez még óvatosan hozzátette: jó lenne, ha az orosz és az amerikai titkosszolgálat is szót értene egymással.

„Túl sok az orosz kém Magyarországon”

0

2014-15-ben csak 50-100 profi orosz hírszerző dolgozott Magyarországon. Ma ez a szám 300.

Moszkva Magyarországot előretolt bázisnak tekinti az Európai Unión belül – nyilatkozta a Politico európai kiadásának egy magát megnevezni nem kívánó amerikai diplomata, aki korábban az USA budapesti nagykövetségén dolgozott. A budapesti orosz nagykövetség emberei lőgyakorlatokra jártak egy olyan szélsőjobboldali aktivista birtokára, aki aztán lelőtt egy magyar rendőrtisztet – eleveníti fel a sztorit a Politico, mely arról is beszámol, hogy

egyes állami adatbázisok a Yandex moszkvai szervereihez kapcsolódtak.

Mindez gyanúra ad okot a szövetségesek körében.

Magyarország természetesen tagadja, hogy különleges partner kapcsolat lenne Moszkvával. De a szövetségesek körében bizalmatlanságot kelt a 10 milliárd eurós nagy paksi atom üzlet. Mindez nem befolyásolja Magyarország lojalitását a NATO-hoz mondta egy magyar diplomata a Politico tudósítójának. Hangsúlyozta, hogy a magyar békefenntartók ott voltak Afganisztánban és Irakban. Jelenleg pedig egy magyar dandár Észtországban gyakorlatozik Oroszország határainak közelében.

Orbán és Putyin Budapesten
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Másképp látja ezt a dolgot Zakariás Győző ezredes, aki ma már nyugdíjas, de korábban rálátása volt Magyarország és a NATO kapcsolataira. Szerinte

már akkora a bizalmatlanság a szövetségesek körében, hogy a titkos információkat nem osztják meg Magyarországgal, mert attól tartanak, hogy azok az oroszok kezébe kerülhetnek.

Katrein Ferenc, aki egykor a magyar titkosszolgálat és a terrorelhárítás egyik magas beosztású munkatársa volt, szintén elmondta a Politicónak: az oroszok túl nagy szerepet kapnak Magyarországon. Jellemzőnek tartja, hogy míg a kormánypárti média rendszeresen bírálja Brüsszelt, addig az oroszokat nem éri kritika. Az oroszok ezt a maguk módján hálálják meg: egy csecsen férfi megfenyegetett egy magyar ellenzékit Budapesten. Az RT rendszeresen közöl olyan beszámolókat, melyek kedvező színben tüntetik fel Magyarországot. Legutóbb például hosszas összeállítást közöltek arról, hogy Orbán Viktor nem diktátor és a vele kapcsolatos nyugati bírálat megalapozatlan.

Mindezzel együtt az USA ex budapesti nagykövete, aki máskülönben kritikus Orbán Viktorral szemben,   nem hiszi, hogy a magyar miniszterelnök az orosz befolyás növelésére törekedne és emiatt kétségbe lehetne vonni a lojalitását a NATO-hoz. Kounalakis asszony, aki 2010 és 2013 között volt az USA nagykövete Budapesten, úgy látja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egyszerűen csak nagyobb mozgásteret akar, ezért javítja Magyarország kapcsolatait a térség országaival és Oroszországgal, mely évtizedek óta szerepet játszik a régióban.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK