Kezdőlap Címkék Kánikula

Címke: kánikula

Óriási árat fizetünk a kánikuláért

Pénzben ritkán szokták kifejezni a hőség árát, de a párizsi Les Échos erre tett kísérletet. Az üzleti körök lapja szerint nem vagyunk tisztában azzal, hogy milyen nagy hatása is van a társadalomra a hőségnek, amely az utóbbi időben minden nyáron szinte folyamatos.

814 euró – ennyibe került a kánikula egy főre számítva 2015 óta Franciaországban. 22-37 milliárd euró volt az ára a nagy hőségnek 2015 és 2020 között!

A francia közegészségügy és az Aix Marseille egyetem közösen vizsgálta meg a kánikula társadalmi költségeit. Amely ember életben sem elhanyagolható: körülbelül tízezren veszítették életüket a hőség miatt 2015 és 2020 között Franciaországban. Ez a legnagyobb veszteség, de „a jólét ” is csökkent a kánikula miatt, mert sokan megbetegedtek, mások csökkentették fizikai aktivitásukat, nem utaztak stb. Emiatt 6,3 milliárd euró esett ki a francia gazdaságból hat év alatt.

Érdekes, hogy a kánikula nem eredményezett extra forgalmat a kórházakban és az orvosi rendelőkben: ezen a címen a veszteség csak 31 millió euró.

A kánikulára olcsón fel lehet készülni

Ezt magyarázta a Les Echos tudósítójának a jelentés egyik szerzője, aki az Aix Marseille egyetem kutatója. Olivier Chanel szerint a jövőben még több és hosszabb ideig tartó kánikulára számíthatunk Európában. Ezért érdemes rá felkészülni. Franciaországnak van egy kánikula kerete – évi 450 ezer euró, de ez kevés. Egyrészt meg kellene erősíteni a kórházi ügyeleteket a kánikula idejére, amely egybeesik a szabadság időszakkal, ezért gyakran létszám hiánnyal kell számolni. Másrészt fokozni lehetne a kampányokat, melyek megismertetik az emberekkel, hogy miképp lehet együttélni a kánikulával?

Nem lehetne csökkenteni a hőség kínos hatásait?

De igen – mondja a kutató: több zöld terület kell a városokban, és általánossá kellene tenni a klimatizálást.

Végül pedig arra mutat rá a francia kutató, hogy

csökkenteni kell a szén-dioxid kibocsátást, amely a kánikula legfőbb oka – idézi a párizsi Les Echos.

Ilyen hatással lehet a klímaváltozás Magyarországra

0

Az extrém hőmérsékleti események jelentik a legfőbb egészségi kockázatot Magyarországon – erre hívják fel a figyelmet abban a tanulmányban, amely az éghajlatváltozás egészségügyi hatásait vizsgálja.

Páldy Anna, az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) szaktanácsadója, Málnási Tibor, az OKI munkatársa és Bobvos János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma osztályvezetője tanulmánya egy

16 éven át tartó kutatás összegzése.

A munkacsoportot Páldy Anna vezette, a tanulmány a Magyar Tudomány szeptemberi tematikus számában jelent meg A klímaváltozás hatása egészségünkre és az egészségügyre Magyarországon címmel.

Azt írják: a Magyarországon 2000 óta végzett klímaegészségügyi vizsgálatok alapján a legjelentősebb egészségi kockázatot az extrém hőmérsékleti események jelentik. A hőhullámokkal szemben a legsérülékenyebbek a krónikus keringési, anyagcsere, légzőszervi, mentális betegségekben szenvedők, az idősek és a gyerekek.

A hőhullámok hatására 2003-ban figyeltek fel Európa-szerte,

Nyugat-Európában több mint 70 ezer ember halálát okozta a tartósan hőség

– olvasható a cikkben, amelyből kiderül az is, hogy a hőhullámok idején Magyarországon a napi halálozás országos átlagban körülbelül 15 százalékkal emelkedik meg. Megyei szinten 9 és 20 százalék között változik, Budapesten és Veszprém megyében, illetve a közép-magyarországi régióban tapasztalhatók a legmagasabb értékek.

A szerzők a publikációban foglalkoznak a klímaváltozás további hatásaival is. Ezek között említik, hogy a változás várhatóan befolyásolni fogja egyes állati közvetítők (rovarok, rágcsálók) által terjesztett fertőző betegségek térbeli és időbeli megjelenését is.

Magyarországon elsősorban a kullancsok okozta Lyme-kór fog gyakoribbá válni, de megjelennek egyes szúnyogok által terjesztett betegségek is.

Felhívják a figyelmet arra, hogy a növekvő hőmérséklet hatására gyakoribbá válhatnak egyes mikrobiális eredetű élelmiszer-fertőzések és -mérgezések, amelyekért elsősorban a penészgombák mikotoxin-tartalma felelős. A penészesedés főként a gabona-, olajosmag-, szárazgyümölcs-termékek esetében jelent kiemelt veszélyt. A tanulmány szerint az Egészségügyi Világszervezet 2002-es jelentésében a világban bekövetkezett hasmenéses esetek 2,4 százalékát írta a klímaváltozás terhére.

A klímaváltozás hatni fog az allergén növények térbeli és időbeli elterjedésére is. Az enyhébb telek után

akár egy hónappal is korábban kezdődhet a pollenszezon január közepén, a parlagfű, a legtovább virágzó gyom pedig akár november közepéig is szórhatja virágporát.

Új, allergén növényfajok jelennek meg, például a parlagi rézgyom és a falgyom, amelyek jelentősége ma még kevéssé ismert.

A szerzők szerint a hatások mérséklésére az egészségügyi ellátó rendszernek is fel kell készülnie. Az extrém hőmérsékletekhez való alkalmazkodás szempontjából alapvetőnek nevezik, hogy megfelelő belső hőmérséklet legyen az intézményekben. Magyarországi vizsgálatok is bizonyították, hogy

a hőhullámok alatt háromszor magasabb volt a többlethalálozás a kórházakban, mint otthon.

Elsődlegesen fontosnak nevezik a betegek szempontjából nemcsak az intenzív kezelést nyújtó egységek, hanem a sebészeti, égési és egyéb sérülteket ellátó osztályok, valamint a krónikus betegeket kezelő osztályok légkondicionáló berendezésekkel való felszerelését, növelve a jelenlegi 30 százalékos ellátottságot.

A klímaváltozás humán egészségügyi hatásainak bemutatásával a felkészülés, az ellenálló képesség növelése és az alkalmazkodás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet a szerzők, akik megjegyzik, hogy a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia számos célt fogalmaz meg az emberi egészséggel kapcsolatban is.

Rövid távon a hőhullámok elleni védekezés a legfontosabb, de nagy figyelmet kell fordítani a fertőző betegségeket közvetítő élőlények ellenőrzésére.

Középtávon ki kell terjeszteni az élelmiszerbiztonsági intézkedéseket a klímaváltozás közvetett hatásainak kivédésére. Meg kell erősíteni az egészségügyi ellátó rendszereket, nagy hangsúlyt fektetve a megelőzésre – olvasható a cikkben.

Nem lesz légkondi a felújított metrókocsikon

A főváros frissen felújított 3-as metró szerelvényeiből kiszálló utasok csapzottan, izzadságban úszva pihegnek a mozgólépcső forró huzatában, tudják, nincs menekvés sem a föld alatt, sem a föld felett a hőség elől. A harminc évre felújított metrókocsik ugyanis nem légkondicionáltak, és egyelőre nem is lesznek azok.

A millenniumi „kis” földalatti új kocsijaiból talán már nem spórolják majd ki a klímát, de hogy egyáltalán ki tudja majd gyártani őket, azt még teljes homály fedi. A lényeg, hogy magyar cég legyen.

Európa nagyvárosaiban ezekben a forró napokban a közösségi közlekedés általában enyhíti a kánikula megpróbáltatásait. Nálunk azonban jókora szerencse kell ahhoz, hogy olyan járműre szálljunk, amelynek belsejében a hőmérséklet elviselhetőbb, mint odakint.

A legrosszabb a helyzet a 3-as metrón, bár számos autóbuszon is izzasztókamrában érezhetjük magunkat.

Pedig tavasszal a fővárosiak kaptak egy ígéretet Tarlós Istvántól. Azt mondta: a metrófelújítás késedelme és hibái miatt az oroszoktól várható kötbérből jut majd pénz a szerelvények légkondicionálására. Erről azonban szó sem lett, a felújított szerelvényekben nincs, és nem lesz, nem is fér be a klímaberendezés!

Tarlós István egyszerűen hazudott – mondta a Független Hírügynökségnek Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője, aki közösségi oldalán mozgalmat hirdetett, és azok csatlakozását várja, akik vele együtt

követelik a metró szerelvények légkondicionálását.

Tarthatatlannak nevezte a jelenlegi állapotokat, a 30-35 fokos hőségben elviselhetetlenek az utazási körülmények a metró kocsikban – jelentette ki. A főpolgármester országgyűlési választási kampányban tett ígéretéről mostanra kiderült, valójában csak egy kampányfogás volt. Bár ő maga rettentően sajnálja, hogy a 3-as metrón leolvad a ruha az emberről, de nincs megoldás. A képviselő szerint a főpolgármesternek minimum előre meg kellett volna kérdeznie, hogy műszakilag kivitelezhető-e, vagy sem, amit ígér.

Nem kéne a budapestiek pénzével és idegeivel kísérletezni – hangsúlyozta Gy. Németh Erzsébet. Arról nem is beszélve, hogy eleve csak olyan metrófelújításba lett volna szabad belemenni, amely magában foglalja a szerelvények légkondicionálását. Úgy vélte, a feladat továbbra is adott, a fővárosnak meg kell teremtenie a forrást arra, hogy az a 3-as metró, amely naponta félmillió utast szállít, európai körülményeket, hűtött szerelvényeket biztosítson.

Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke megerősítette az információt: a 3-as metró oroszok által felújított szerelvényeibe valóban nem szereltek be légkondicionálókat, s ezeket a berendezéseket utólag csak nagyon nehezen és drágán lehet pótolni. Összesen

222 kocsiról van szó, amelyekben valóban nincs hely a klíma számára,

legfeljebb a tetőre lehetne felszerelni, a tetőszerkezet azonban nem bírják el a berendezést, egyenként mintegy 350 kilogramm a súlyuk.

Egyébként ilyen súlyú légkondicionálók működnek a 2-es és a 4-es metró szerelvényein, sőt a párizsi metróban is. Meg kellene erősíteni a szerelvények tetőborítását, ez azonban komplikált műszaki beavatkozás a szerelvény szerkezetébe, biztonsági és egyéb hatósági vizsgálatokkal, engedélyeztetéssel is járna – tette hozzá a szakember.

A Metróért Egyesület elnökét megkérdeztük arról is, hogy a „kis földalatti”, az M1 hamarosan megkezdődő nagyszabású felújítása – a kiírt tervpályázat és közbeszerzés alapján – vajon jobban előkészített-e, mint a 3-as metróé volt?

Lesz-e például légkondicionálás a műemlék földalatti szerelvényeken?

– A millenniumi földalatti is alaposan megérett a felújításra – mutatott rá Bíró Endre – a most futó kocsik 46 évesek, tehát lejárt az életpályájuk, gyakorlatilag szétesőben vannak. Nem tartom valószínűnek, hogy a fővárosban a döntéshozók még egyszer beleszaladnának abba a „pofonba”, amit a légkondicionálás nélküli metró-kocsik miatt le kellett és kell még szenvedniük. Ez esetben viszont nem átlagos, hanem egy speciális műszaki körülménnyel nehezített, s emiatt várhatóan magas költségigényű felújításról van szó. Ide speciális járműveket kell terveztetni és gyártani! A speciális járműveket pedig nagyon kis ”űrszelvényekben” kell elhelyezni. Ráadásul csak kis sorozatról beszélünk, hiszen jelenleg 23 szerelvény közlekedik, de maximum 50-re lesz szükség akkor is, ha a tervek szerint meghosszabbítják az M1 útvonalát.

– A magyar főváros arculatának szerves részét képező kis földalatti felújításánál valamilyen oknál fogva ismét a „magyar csodában” bíznak az uniós pályázat keretében megvalósuló projekt hazai döntéshozói – fogalmazott Bíró Endre.

Mintha az önbizalom elég lenne egy minden szempontból komoly szakmai kihívást jelentő projekt megvalósításához.

-Ez lefordítva annyit jelent, hogy mindenképpen hazai gyártóra bíznák a szerelvények tervezését és gyártását. Nem mellékes azonban, hogy jelenleg nincs erre alkalmas, referenciával is rendelkező magyar cég, sőt,

a metrókocsigyártás tradíciói sem élnek már.

Az 1980-as évek végén gyakorlatilag megszűnt a magas színvonalú ipari termelési kultúra, amelyet az egykori Ganz-Mávag képviselt, a szakemberek is kihaltak vagy külföldre távoztak.

A Metróért Egyesület elnöke példaként a hazai autóbuszgyártás egyelőre nem túl sikeres felélesztését említi és ezért mindenképpen nemzetközi pályázat kiírását és nemzetközi beszállítók igénybe vételét tartaná helyesnek. Ma már a metró gyártó cégek modulokat készítenek és azokból rakják össze a szerelvényeket. Itt azonban ez nem lehetséges, tehát nagyon fontos a referencia, elengedhetetlen, hogy a kivitelezőnek legyenek az egyedi gyártásban kiforrott szakmai tapasztalatai. Hihetetlen nagy kockázat egy ilyen nagy horderejű projekt megvalósítását olyan cégre bízni, amely feltehetően most csinál ilyet először!

– Bíró Endrétől megtudtuk azt is, hogy

Magyarországon 1987-ben készültek utoljára metrókocsik a Ganz Mávag–Hunslett gyárában.

Az egyesületi elnök, aki akkoriban a 3-as metró tehetséges, fiatal instruktura volt, a hat kocsiból álló szerelvényt, amely kísérleti jelleggel gyártott prototípus volt és nagy reményeket fűztek hozzá, tesztelte és sokat vezette is. A kísérlet a rendszerváltás a gazdasági koncepciótlanságának áldozatául esett.

Egyébként a szerelvény 130 ezer kilométert futott.

Európa első, ma már műemlék földalatti vasútjához hasonló Európában csak egy van még, Berlinben. Ott éppen két évvel ezelőtt újították fel az eredetileg az 1900-as évek elején létrehozott teljes vonalat, a svájci Stadler cég kivitelezésében. Ez az egyetlen cég Európában, amely bizonyítottan képes az egyedi gyártású szerelvények korszerű típusainak előállítására. Külön érdekesség, hogy a berlini „kleinprofil” U-Bahn kocsiszekrényeit Magyarországon, Szolnokon gyártották, a svájci cég szolnoki üzemében.

Az M1-es metróvonal felújításának beruházója Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A„Millenniumi Földalatti Vasút rekonstrukciója és meghosszabbítása” című tervpályázat kiírása szerint a projekt három üteme alatt a következő fejlesztések valósulnak meg: – Új, egyterű, nagyobb kapacitású, hosszabb járművek beszerzése; – Lift és új kijárat a Deák téren, az Oktogonon és a Hősök terén. – Új állomás a Hungária körút alatt, és a Vigadó téren. – Több állomást akadálymentesítése; A vonal meghosszabbítása északon a Mexikói úttól a Kassai térig, majd a Marchieggi hídnál (a körvasútnál) a felépítendő új közlekedési csomópontig, 2,2 kilométerrel.

Szerző: Osváth Sarolta

Ma még kánikula, holnap enyhülés

0

Hosszú ideig a mai lehet a legmelegebb nap Magyarországon – legalábbis a meteorológiai előrejelzések szerint. Országos hőség, sőt délen forróság lesz: 30 és 37 fok között alakul a hőmérséklet.

A napsütés mellett délután megnövekszik a gomolyfelhőzet, és északon, majd este északnyugaton is záporok, zivatarok alakulhatnak ki – írja a koponyeg.hu. Ezzel némi lehülés is következik: hétfőn már gomolyfelhős időre számíthatunk, szórványosan lehet zápor, zivatar, délnyugaton akár tartósabb eső is. Az északi szél megerősödik. Csökken a hőmérséklet: 25 és 30 fok közötti értékeket mérhetünk.

 

Visszatér a hétvégére a kánikula

0

Augusztus utolsó hétvégéjén visszatér a kánikula, akár 35 fok is lehet. Sok lesz a napsütés, de helyenként lehet zápor, zivatar.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott előrejelzése szerint pénteken is már 29-33 fok lehet, de a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegységben még több lehet a gomolyfelhő, itt délután, estefelé zápor, zivatar is előfordulhat.

Szombaton is sok lesz a napsütés. Északon délután, este több lehet a gomolyfelhő, és ott néhol zápor, zivatar is kialakulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet 12-18,

a legmagasabb hőmérséklet 30-35 fok között valószínű.

A sok napsütés mellett vasárnap is főként az ország északi felén alakulhat ki zápor, zivatar. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, csak zivatar környezetében lehet erős a szél. A leghidegebb órákban 14-19 fok lehet. A nappali maximumok 30-35 fok között alakulnak.

Visszatér a kánikula

0

Tartós hőség miatt Budapestre és nyolc megyére ismét figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Tolna megyében van érvényben az elsőfokú figyelmeztetés.

A napi középhőmérséklet várhatóan meghaladja a 25 Celsius-fokot.

A legmagasabb hőmérséklet 29-34 fok között valószínű.

Késő estére 19-26 fok közé hűl le a levegő.

A Bakony környékén, illetve a keleti, északkeleti határvidéken kisebb zivatar is lehet.

Csak egyszer volt az ideinél nagyobb hőség

0

Csak a 2007-es kánikula idején volt ennél nagyobb a forróság.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elemzése szerint (amelyet az MTI idéz) az 1981 óta számított időszakban az idén július 31-étől augusztus 6-áig tartó hőségperiódus a második legintenzívebb volt.

Idén nyáron már két hőhullámos időszak is volt: július 20. és 23. között másodfokú,

július 31-étől augusztus 6-áig pedig a legmagasabb fokú hőségriadó kihirdetésére is szükség volt.

Átmeneti felfrissülés után augusztus 9-étől három napon keresztül ismét nagy forróság jellemezte a régiót.

Az idei augusztusi kánikula regionális kiterjedését tekintve is rendkívüli, mivel Dél-Spanyolországtól Közép-Európán keresztül a Kaukázusig hatalmas területeket érintett. Az elemzés szerint

az éghajlatváltozás legnyilvánvalóbb jele régiónkban a meleg hőmérsékletekhez köthető szélsőségek gyakoribbá válása.

Lakatos Mónika és Szabó Péter írásában kitért arra is, hogy a megfigyelt tendenciákkal összhangban a jövőben gyakrabban fordulnak elő extrém magas hőmérsékletű napok.

Többszörösére növekedhet az olyan forró napok száma, amikor a napi maximumhőmérséklet a 35 fokot is meghaladja.

A közeljövőben nyaranta legfeljebb három, az évszázad végére viszont már átlagosan akár kilenc napon is várhatóak extrém hőmérsékletek. Ezen felül várhatóan a nyári éjszakák is ritkábban hoznak majd felfrissülést, mivel a trópusi éjszakák (amikor a napi minimumhőmérséklet is 20 fok felett marad) is gyakoribbak lesznek a jövőben.

Az emberi szervezetre nagy megterhelést jelentő harmadfokú hőségriadós napokból álló hőhullámos időszakokból nemcsak több várható, hanem az átlagos hosszuk is növekedni látszik a modelleredményekben. Az 1971 és 2000 között megfigyelt harmadfokú hőségriadók átlagosan három és fél napig tartottak, a század közepére ezek egy-két nappal hosszabbak lesznek. A 21. század második felében pedig akár évente előfordulhatnak többnapos (átlagosan akár egyhetes) hosszúságú harmadfokú hőségriadók.

MTI/FüHü

Mérséklődik a kánikula, de a hőségriadó vasárnap hajnalig marad

0

Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas megyére viszont a heves zivatarok veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.

A tartós hőség veszélye miatt kilenc megyére és a fővárosra mára is a legmagasabb, harmadfokú, nyolc megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Jellemzően továbbra is 40, de néhol már csak 31 Celsius-fok körüli maximumok lesznek.

A napi középhőmérséklet szombaton általában 28-29 fok felett, de északnyugaton már 27 fok alatt valószínű.

Budapesten és Pest, továbbá Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében továbbra is piros figyelmeztetés van érvényben.

Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Veszprém és Zala megyében is másodfokú a hőség miatti figyelmeztetés.

Győr-Moson-Sopron és Vas megyére már csak elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.

Az UV-B sugárzás átlaga is nagyon erős lesz, maximuma akár az extrém szintet is elérheti.

A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 35-40, az Északi-középhegységben, illetve a Dunántúl északi és nyugati részén 31-34 fok között alakul. Késő estére 26-32 fokra hűl le a levegő.    Az előrejelzés szerint az ország nagy részén többnyire napos, csapadékmentes idő várható. A nap első felében északon fordulhat elő záporeső, majd délután a Tisza vonalában, késő este az Alpokalján, a Kisalföldön alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A Dunántúlon megerősödik, zivatarokban viharossá fokozódik a szél is.

Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas megyére a heves zivatarok veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.

A mai volt az év eddigi legmelegebb napja

0

Megdőlt a fővárosi melegrekord, az országos hőmérséklet is megközelítette a több mint száz éve mért legmagasabb értéket.

A meteorológiai szolgálat az MTI-vel azt közölte, hogy Budapesten mostanáig 36,7 fok volt a fővárosi csúcsérték, amelyet 1921-ben mértek. Újpesten viszont délután

39,7 fok volt.

Az országos csúcs végül nem dőlt meg, bár már többfelé emelkedett 40 fok köré a hőmérséklet. Az augusztus 4-én mért országos melegrekord 40,5 fok, amelyet 1905-ben Orosházán rögzítettek. Ma

Kübekházán volt a legmelegebb, 40,3 fok.

Az előrejelzés szerint az északnyugati megyékben már szombatra pár fokot mérséklődik a hőség. Máshol viszont marad a kánikula. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 18-24 fok között várható, de a nagyobb városokban ennél melegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 31-38 fok között alakul.

Csúcson a kánikula, piros figyelmeztetés az egész országban

0

Az előrejelzés szerint a csúcshőmérséklet 35-40 fok között várható. Késő estére 25 és 31 fok közé mérséklődik a meleg.

Péntekre már az egész országra kiadta a harmadfokú , piros figyelmeztetést a hőség miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Veszélyjelzésükben azt írták: a napi középhőmérséklet a legtöbb helyen 29 Celsius-fok körül vagy afelett alakul. Az előrejelzés szerint a csúcshőmérséklet 35-40 fok között várható. Késő estére 25 és 31 fok közé mérséklődik a meleg.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy ma is nagyon erős UV-B sugárzás várható. Normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet.

Kiemelték továbbá, hogy ma késő este északnyugaton már nagyobb valószínűséggel fordulhat elő zivatar viharos széllökés, esetleg jégeső kíséretében. Győr-Moson-Sopron megyére a heves zivatar veszélye miatt is kiadtak elsőfokú figyelmeztetést.

Közben újabb melegrekordok dőltek meg tegnap, az országos hőségriadó harmadik napján, a hajnali és a napi csúcshőmérséklet is meghaladta az eddig mérteket.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat közlése szerint a csütörtök hajnali országos rekord után napközben újabb melegrekordok dőltek meg; Békéssámsonban 40,1 Celsius-fokig melegedett a levegő. A fővárosban mostanáig 37,8 fok volt az augusztus 3-ai csúcshőmérséklet, amelyet 1948-ban Budatétényben mértek. Most Budapest több pontján is mértek ennél magasabb értékeket, a legmelegebb Újpesten volt: az új fővárosi napi melegrekord 38,7 fok lett.

Az eddigi országos napi maximumhőmérsékleti rekord 40 fok volt, amelyet 1927-ben Jászberényben regisztráltak.

Tegnap Békéssámsonban 40,1 fokot mértek, amely 0,1 fokkal meghaladja az eddigi rekordot.

 

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!