Kezdőlap Címkék Kádár

Címke: Kádár

Brezsnyevi pangás? Dehogy.

Bod Péter Ákos, az Antall-kormány egykori iparügyi minisztere, majd az MNB elnöke és néhány napig Orbán miniszterelnök-jelöltje, most már hosszú ideje a Corvinus Egyetem professzora érdekes cikket írt a Válasz Online című portálra, a néhai Heti Válasz maradványára (https://www.valaszonline.hu/2019/07/16/bod-peter-akos-korrupcio-publiciszikta/).
A cikkben a magyar helyzet sajátosságairól van szó, arról, hogy miért annyira gyenge nálunk az ellenállás az Orbán-rendszerrel szemben, összehasonlítva a régió más országaival: Szlovákiával, Csehországgal, Romániával, Szerbiával. Bod érdekes és fontos szempontokat vet fel, amelyeken érdemes alaposan elgondolkozni. Fontos, hogy ebből a cikkből is kiderül, hogy az egykori MDF vezető gazdasági szakembere ma már egyértelműen szemben áll az Orbán-rendszerrel. A cikkről a Klubrádióban Bolgár Györggyel beszélgetve elmondta: címét (”A mi brezsnyevi pangásunk…”) nem ő adta, hanem a szerkesztőség. (Azután egy helyen a cikk szövegébe is belekerült.) Márpedig a mai magyar helyzetet a brezsnyevi pangáshoz (eredetiben oroszul застой) hasonlítani súlyos tévedés. Aki ilyen párhuzammal él, az vagy a szovjet fejlődést nem ismeri, vagy a mai magyar helyzetet nem érti.
A pangás (застой) időszaka a Szovjetunióban azt jelentette, hogy a lassú, folyamatos hanyatlás éveiben a szovjet rendszer vezetői immár felhagytak a reformkísérletekkel, és elég defenzív módon gyakorolják a hatalmat. Az Orbán-rendszer jelene nem állítható ezzel párhuzamba. Az Orbán-rendszert 2010 óta folyamatos offenzíva jellemzi. Évről-évre újabb intézményeket rombol szét (kezdte az Alkotmánybírósággal, folytatta a magán-nyugdíjpénztárakkal, idővel eljutott többek között a trafikokig, a szerencsejáték-automatákig, a lakás-takarékpénztárakig, most érkezett el a CEU-ig és a Magyar Tudományos Akadémiáig), újabb és újabb társadalmi csoportoknak üzent hadat.

Nem mind újabb csoportokat akart megnyerni magának, hanem újabb csoportokat tett ellenségévé.

Matolcsy nevezte még az első Orbán-kormány gazdasági minisztereként „egészpályás letámadásnak” az Orbán-kormányok működési módját. A kádári „aki nincs ellenünk, az velünk van” helyett igazából Rákosi logikáját követi: „aki nincs velünk, az ellenünk van”. Saját káderei közül is időnként eldob valakit, aki ellenséggé válik. (Simicska esete csak a legismertebb, legfontosabb példa.) Egészen más ez, mint a brezsnyevi pangás. A 2014-es választás után többen föltették a kérdést: vajon konszolidációs fázis következik-e. Ma már a legtöbben úgy gondolják: ez a rendszer nem tud konszolidálódni, folyamatos hadiállapotban van.

Rettenetes széthullás, ami lezajlott – 2018 (szubjektív) legjobbjai

A megélhetési, a szervilitásban fogant politikusok túlsúlyban vannak. Való igaz, hogy a politika szitokszóvá vált. De az eredeti értelme nagyon is szép, mondja Görgey Gábor, Kossuth-díjas író.

  • Minden népnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel.
  • A bicepsz és a gól fontosabb, mint bármilyen kiválóság a kultúra világából.
  • A műveletlenség, tájékozatlanság, szegénység legrosszabb ösztöneire bazíroznak.
  • A kitelepítéskor sem voltam ennyire rosszkedvű, mint most.
  • Magyarországon egy jobbközép pártra iszonyú nagy szükség volna.

Egyértelműen a hatalomról szól a Komámasszony, hol a stukker? című darabod, ami nemrég ment a Városmajori Színpadon. Azt szoktad mondani, íróként nagyon örülsz, hogy még mindig aktuális, de állampolgárként egyáltalán nem.

A Városmajorban fel is hívtak a színpadra, és ott elmondtam a közönségnek, hogy nagyképűen fogalmazva, de ez igaz, szeretném, ha továbbra is világsikere lenne a darabnak, mert ugye a jogdíj, az jogdíj. De állampolgárként, emberként, vagy mondjuk úgy világpolgárként, nem örülök neki, hogy aktuális. 51 éve írtam, ezalatt körülbelül 100 produkció született belőle. Pozsonyban 20 éve játsszák, a négyszázadik előadásnál tart.

Arról szól, hogy van egy pisztoly, ami a hatalom jelképe, hol ez szerzi meg, hol az, és akihez kerül, az kapásból megőrül, rögtön az ellenkezőjét kezdi mondani, mint addig, hazudik és terrorizálja a többieket.

Ez a hatalombirtoklás, a hatalommal való visszaélésnek a tragikomédiája. Nálunk ma éppúgy aktuális, mint számos országban. A két amerikai előadásának is nagyon jó visszhangja volt.

A darabban meglehetősen nyíltan, egyértelműen zajlanak a hatalmi játszmák. Mintha haladnánk efelé, de azért gyakran demokráciát játszik a hatalom, ott is, ahol ez már nincs.

Hát nézd, az a teljhatalom mámorának végső állomása, amikor már nem is akarják, hogy úgy nézzen ki, mintha… Lehet, hogy kicsit túl optimista vagyok, de én ezt a végjátéknak tekintem.

Mások viszont azt mondják, hogy húsz év ebben még simán van.

Igen, de ugyanezt mondták az első Orbán kormány idején is. Amikor még a mostani hihetetlen korrupció-tengernek csak a tengerszeme működött. És az értelmiség teljes depresszióban azon sóhajtozott, hogy hát szörnyű, de túl erősek, nem lehet segíteni. A szárszói beszédemben, a választások előtt, kifejtettem, hogy ne mondjátok ezt a depressziós, önsorsrontó dumát, mert van egy világhíres bestseller, úgy hívják, hogy biblia, abban van egy nagy mondat. Ez úgy hangzik, hogy és az ige testté lőn. Tehát addig mondjátok, amíg tényleg megtestesül az, amit a depressziótokban vizionáltok. Tessék optimistának lenni! És ugye, nem miattam, de akkor megnyerte a választásokat a balliberális koalíció.

Áprilisban viszont nagyon nem nyerte meg, különben is, hol van már a balliberális koalíció!?

Most egy másik történelmi korszakról beszélünk. Rettenetes széthullás, ami lezajlott, és, ha valamit, a regnáló hatalom romlottságán kívül, mint szidalmat el tudnék mondani, akkor az a teljes leépülése és impotenciája az ellenzéknek.

Nem arról van szó, hogy a politikusok jelentős része már kontraszelekció alapján „termelődik?” Aki nem jó másnak, de mégis sok pénzt akar, fontosnak, netán még híresnek is akarja érezni magát, elmegy politikusnak. De a jó fizikusnak, írónak, mérnöknek általában ezt esze ágában sincs csinálni. A politika, ami közös ügyeink intézése kellene, hogy legyen, szitokszóvá vált.

Ez a fő baj. Amit most elmondtál, a parlament túlnyomó részére valóban érvényes. A megélhetési, a szervilitásban fogant politikusok túlsúlyban vannak. Szörnyű alakok ülnek a parlamentben. Való igaz, hogy a politika szitokszóvá vált. De az eredeti értelme nagyon is szép. A politika szép dolog. Ha úgy fogjuk fel, hogy van módom és eszközöm arra, hogy egy országban azokat a problémákat, amik az én kezemben vannak, megpróbáljam úgy megoldani, hogy abból mindenkinek haszna legyen, akkor ez gyönyörű, alkotómunka. Machiavelli óta tudjuk, hogy ez igen ritkán jön létre. De az eredeti értelme ez, és ezt kellene, végre, valahára, létrehozni. El kellene érni, hogy független szellemek és művelt agyak legyenek olyan pozícióban, hogy ezt a szép politikát újra létrehozzák. Azt a politikát, aminek fő témája az ország java.

De lehetséges ez? A frakciófegyelem például azt jelenti, hogy a képviselőknek úgy kell szavazniuk, ahogy a pártjuk ezt előírja. Ettől kezdve már nem lehetnek függetlenek, hiszen nem úgy voksolnak, ahogy ők egyébként gondolnák. Amikor véletlenül valaki félre szavaz, rögtön áll a bál. Bármelyik pártnak a tagja kényszerül azt a gombot nyomni, amelyiket előírnak. Ettől kezdve nem is érvényesülhet az önálló gondolkodás.

Mondok erre egy saját példát. Én nem voltam párttag, de a miniszterségem idején a frakció tagjai számos alkalommal kivonultak hozzám a minisztériumba, elmondták, hogy mit gondolnak, mit akarnak általam létrehozni. Ezek között voltak olyan programok, amelyekkel abszolút nem értettem egyet. Nem is csináltam meg, mert független voltam. Én voltam az első pozícióban lévő ember, aki 1990 után a restitúciót komolyan vette. Romániában, Szlovákiában, Csehországban, és úgy tudom, Lengyelországban is, komolyan vették, nem úgy, mint nálunk. Ami megmaradt az elkonfiskált tulajdonból, azt visszaadták. Csak egy esetet mesélek el. Emlékszel talán arra a perre, melynek tárgya két nagy Munkácsy festmény volt. A tulajdonra jogosult örökösök vissza akarták perelni az 1944-ben letétbe helyezett két óriási festményt. Az egész minisztériumi apparátus huhogott nekem, hogy az istenért, vissza ne adjam, mert államérdek, hogy ezek nálunk maradjanak, a miénk legyenek. Erre én azt válaszoltam, hogy engem az államérdek abban az esetben nem érdekel, hogyha a jogos tulajdonos érdekét sérti. Minden huhogás, ellenállás dacára, visszaadtam a festményeket a jogos tulajdonosaiknak.

Ez nem tipikus. Te egy év múlva búcsút intettél a miniszterségnek.

Nem is akarok tipikus lenni, soha életemben nem akartam az lenni.

De most a tipikus helyzetről kellene, hogy beszéljünk, arról, hogy a frakciófegyelem katonásdi. Megmondja a parancsnok, hogy mit kell csinálni. Ez nem független gondolkodókat igényel. És talán ezért annyira fontos a sok stadion, a foci, mert ott is egyszerre üvölt a drukktábor. Megnézhetném magam, ha mondjuk beülnék egy drukktáborba, és fújolnék. Valószínűleg megvernének. Nem erről van szó?

Egy olyan helyzetről beszélsz, amit én elfogadhatatlannak tartok. Az a fajta központi, egyetlenegy embertől függő irányítás, ami most zajlik, utoljára Magyarországon Rákosi Mátyás idején volt. Ez még 1963 után, a Kádár rezsim mindinkább lazuló korszakára sem volt érvényes. A Rákosi rezsim, és a mai világ tökéletesen rímel egymásra.

A Kádár rendszerből nem használ fel sok mindent a mostani hatalom?

Jó, természetes. Ezzel nem a Kádár rezsim laudációját mondtam, csak azt, hogy még az sem hasonlítható ahhoz, amit a mostani helyzet képvisel.

Miért nem zavarja ez az embereket? Elég nekik annyi, hogy kicsit növekedett az életszínvonal? Többekkel beszélgettem a választások előtt, akik azt mondták, tudják, hogy a politikusok lopnak, csalnak, hazudnak, de nekik jól megy a vendéglőjük, fodrászüzletük. Ha nem azok maradnak hatalmon, akik most vannak, ki tudja mi lesz. Ezért rájuk szavaznak.

Erre sajnos egy rám nem jellemző, pesszimista válaszom van, minden népnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel. Nekem nagyon rossz véleményem van arról a látens tömegről, amelyiknek köszönhetjük a helyzetet. Most nem a pártpolitikusokról beszélek. Majdnem azt kell mondanom, hogy a valamikori művelt arisztokráciának történelmileg nem, de a mostani szituációban igaza lenne, amikor azt állította, hogy ez a nép még nem érett a demokráciára. Egykor azt mondták, hogy az általános szavazati jogra.

Nem arról van szó, hogy a népet, azt kell mondanom, hogy nagyon okosan, elbutítják? Ezt szerintem módszeresen, elmésen, végig gondolták. Ezért azt sem tartom véletlennek, hogy akár az ellenzékinek, komolynak tartott tévécsatornára is beözönlik a bulvár.

Ez már a cirkuszt és kenyeret a népnek, része a dolognak.

Igen, és pontosan ezért degradálták a művészetet is, ami önállóságra, gondolkodásra nevel. Ezért söpörték le sok tekintetben az értelmiséget, és a söprés még tart.

Na, de hát drága barátom, arról mi, értelmiségiek nem tehetünk, hogy a vezér a focit szereti és nem szeret olvasni, színházba járni. A késői Kádár rezsimben a miniszterek egy része szinte minden premieren ott volt.

Nem hiszem, hogy ezen múlik, bár valószínűleg közrejátszik a politikusok személyes érdeklődése is. Én azt gondolom, ki van találva, hogy nem a művészetet emelik piedesztálra, mert nem ez termeli ki azt az embertípust, amire nekik szükségük van. És ez független attól, hogy XY politikus szereti-e a komolyzenét, beülne-e egy tragédiára vagy csak gatyaletolós bohózatra. Ami történik, az szerintem egy koncepció megvalósítása.

A koncepció szóval emelkedettebbé teszed a jelenséget, mint amilyen. A baj a koncepció forrása. És ez, változatlanul állítom, egy olyan vezér, akinek a bicepsz és a gól fontosabb, mint bármilyen kiválóság a kultúra világából. Ez természetes, hogy leszivárog az első, a második, a harmadik és negyedik körbe. Az utolsó körben pedig ott van az ostoba tömeg. Van egy forrás, és ennek a vonzalmait, ellenszenveit, koncepcióvá alakítja a szervilis része a hatalomnak.

Az a baj, hogy koncepcióból sokkal több van a hatalomnál, mint az ellenzéknél. A választások előtt mindenki épkézláb program nélkül kampányolt. De nem lehet, hogy a hatalomnál nagyon is van program, csak nincs az orrunkra kötve? Persze temérdek minden kikövetkeztethető a tettekből.

A koncepció semmi egyéb, és ezzel nem akarom a hatását csökkenteni, minthogy a műveletlenség, tájékozatlanság, szegénység legrosszabb ösztöneire bazíroznak, használják fel. Ha ezt nevezed koncepciónak, akkor egyetértünk.

De ezt fölöttébb módszeresen teszik. Ha ennek a módszerességnek, és az ennek érdekében való összetartásnak a negyede mutatkozna az ellenzéknél, akkor már máshol tartanánk. Miért nem jön létre megfelelő ellenzék? Most aztán igazán lenne miért kitermelődnie.

Mert például az az idiotisztikus párt, amit úgy hívnak, hogy LMP, és ahol egy Schiffer András, mint alapító, kimondja, hogy senkivel, semmit meg nem beszélünk, senkivel nem tárgyalunk, mert mi a törpék, mi óriások vagyunk. Majd visszavonul és átadja a helyét egy agresszív szüfrazsettnek. A kampány utolsó hónapjaiban, amikor példák hosszú sora mutatta, hogy az ellenzék akkor érhet el valamit, ha tárgyal és visszaléptet embereket, Szél Bernadett senkivel nem volt hajlandó kooperálni.

Nem mondható erre az, hogy kár megbélyegezni őket, Schiffer és Szél is csak öntörvényűen gondolkodtak? Ők ezt gondolták.

Rosszul gondolták. Nyilvánvaló volt, hogy nem fognak labdába rúgni. Ha Budapesten visszaléptetik néhány emberüket, akkor legalábbis nincs kétharmada a Fidesznek.

Az LMP, úgy tűnik, a nevével ellentétben, bebizonyította, hogy nem lehet más a politika. De, ha ez a helyzet, amit tulajdonképpen te is leírtál a Komámasszony, hol a stukker? című darabodban, akkor ez hová vezet? Ha mindehhez még lehet azt mondani az önkormányzati választásokról, hogy tán a főpolgármestert nem is kellene megszavazni, esetleg jobb lenne kinevezni, akkor mi lesz ebből?

Hát látod, ezt én is szeretném tudni. Amikor a Rákosi rezsimben még kitelepített pária voltam, kényszermunkatáborba vittek, akkor is volt bennem optimizmus. Genetikusan túlélő vagyok. A kitelepítéskor sem voltam ennyire rosszkedvű, mint most. Az LMP után vegyük az MSZP-t. A fő rákfenéje Mesterházy Attila volt. Ő amikor elnök lett, az ostobaságával és hatalomvágyával, körülvette magát szervilis nímandokkal, és kiebrudalta a párt vezetéséből a nagy tapasztalatú idősebbeket, hogy csak kettőt mondjak, Kovács Lászlót és Lendvai Ildikót. Ő volt az, aki odasüllyesztette, züllesztette ezt a pártot, hogy ma már szinte nem számít. De akkor mi marad? Marad ugye a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Ami nagyon jópofa békeidőben. De most nincs békeidő, háború van. Most nem lehet hülyéskedni és hülyéskedéssel politizálni.

Hülyéskedni szerintem mindig lehet, mert a humor a legborzasztóbb időkben is a túlélés eszköze volt. Ha emellett lennének fontos ellenzéki pártok, akkor ez jó színfolt lenne.

Nagyon jópofa, csak éppen nem hoz semmit.

De akkor most azt mondod mindezzel, hogy ott vagyunk a zsákutcában, amiből nem lehet kijönni?

Én hiszek a csodákban. A saját életemben több csodát megéltem. Hiszek a politikai csodában is. A magyar politikának a legnagyobb szüksége arra volna, hogy legyen egy jobbközép pártja. Egy CDU típusú pártja, aminek az esetleges képviselője már ott ül Hódmezővásárhelyen. És már meg is pendítette, elképzelhető, hogy valami ilyesmibe belekezd. Balmazújváros új polgármestere a programbeszédében végre kimondta, hogy nem a bosszú és a retorzió következik, hanem mindenkinek meglehet a magánvéleménye otthon, de különben a város javát kell szolgálnia. Nem gyűlölködni kell, nem bosszúterveket kiagyalni. Magyarországon egy jobbközép pártra iszonyú nagy szükség volna, a Fidesz természetesen nem az. Nem kívánom, hogy kitessékeljék az Európai Unió Néppárt családjából, nem azért, mert ők nem érdemelnék meg, hanem az ország nem érdemelné meg. Hogyha egy ilyen jobbközép párt létrejönne, furcsa módon, ez létre tudna hozni egy normális, balliberális pártcsaládot is. És a távoli jövő, amit én már valószínűleg nem élek meg, hasonló lehet, mint Amerikában, ahol az amerikai demokraták és a republikánusok váltogatják egymást. Ez végre olyan mérleghelyzetet hozna létre a magyar politikában, amiben a svihákoknak és a gazembereknek nincs helyük.

Blaskó színművész, aki nem akarta összegyurcsányozni a kezét

„A Kossuth-díjat muszáj volt visszaadni. Ma is vállalom az akkor közzétett nyílt levelem minden szavát, amelyben felsoroltam, miben és mennyit ártott Gyurcsány Ferenc az országnak.” Sok más mellett erről is beszélt a minap Blaskó Péter színművész az Origónak adott interjúban.

Mindig irigyeltem azokat az embereket, akik úgy emlékeznek magukra, hogy a rendszerváltozás után születtek. Nem terhelik őket a múlt bűnei, mert soha életükben nem kellett egyetlen kompromisszumot sem megkötniük. Tisztakezűek és ártatlanok, mint a ma született bárányok.

Félreértések elkerülése végett: nem a fiatalokra gondolok. Hanem azokra a hatvanasokra, hetvenesekre, akiknek szelektív az emlékezetük. Akik a rendszerváltozás óta úgy emlékeznek korábbi énjükre, hogy ők már akkor is… Ők imádkozták ki a rendszerváltozást, miattuk dőltek le a falak, nyíltak meg a határok. Léteztek már korábban is, de élni csak 28 évvel ezelőtt kezdtek.

Kádárék alatt nem vettek levegőt, nem volt anyagcseréjük. Nem utaztak a villamoson, nem vezettek autót, nem is volt erre szükségük, mert nem jártak sehová.

Úgy volt ez az ország 1989-ben, mint 1945 után: akkor a partizánok kerültek elő valahonnan, s hirtelen kiderült, hogy a háború előtt és alatt közel tízmillió magyar ember harcolt a fasizmus ellen, és várta tárt karokkal a felszabadító Vörös Hadsereget.

Szelektív az emlékezet.

A rendszerváltozás után a mi országunknak is meg voltak a maga hősei. Kis ország vagyunk, kicsiny, földszintes hőseink vannak. Ilyen Blaskó Péter, aki 2008. március 14-én úgy döntött, hogy nem veszi át a Kossuth-díjat Gyurcsány Ferenctől, a Magyar Köztársaság miniszterelnökétől. Nem a feleségének mondta ezt, nem is néhány kollégájának a színházban, hanem nyílt levélben közölte a lesújtó hírt a közvéleménnyel.

Volt ebben a levélben minden, de leginkább az, hogy ő, Blaskó Péter nem akar kezet fogni a miniszterelnökkel. Mert akkor – így Blaskó színművész – hogyan tudná ugyanazzal a „gyurcsányos” kézzel a gyerek arcát megsimogatni? Vagy a feleségéét?

Nagyon tiszta lehetett az a kéz, ha ennyire vigyázott rá a tulajdonosa! Valószínűleg még soha nem sározódott be, nem koszolódott össze. 1981-ben sem, amikor a Jászai díjat kellett átvenni. Nem Orbán Viktortól, hanem az akkori pártállam valamelyik prominensétől. Akkor ennek a tiszta kéznek a tulajdonosa még nem volt annyira finnyás, mint most. Nem tartott attól, hogy beszennyeződik a keze.

Vagy a szappanok voltak jobbak a mostaniaknál.

Élni kellett.

És e tiszta kéz tulajdonosa gond nélkül átvette 1986-ban az Érdemes Művész kitüntetést is. Akkor még, ha nem csal az emlékezetünk, Kádár János volt az első titkár.

Korábban meg, szintén a pártállam idején, a Szocialista Kultúráért díjat sem utasította vissza Blaskó úr. Jó szappanjai lehettek a művész úrnak, ha annyira megtisztította a kezét, hogy sokáig vigyáznia kellett rá.

További jó egészséget, Blaskó művész úr!

És ha teheti, naponta többször mosson kezet!

Miért lett Orbán olyan, amilyen?

Pökhendi, arrogáns, cinikusan lekezelő válaszokat ad a sajtónak. Már ha szóba áll egyáltalán igazi újságíróval. Olyannal, aki valódi kérdéseket tesz (tenne) fel neki. Már a választás előtt is bosszút emlegetett, azóta bizonyította, hogy nem beszélt a levegőbe. „Ha valaki idesuhint, akkor arra válaszolunk, amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten.”

Elméletek vannak arra, hogy miért lett ilyen. Nehéz gyermekkor, erőszakos apa, kisebbségi komplexus – sok mindennel lehet magyarázni.

Álljon itt egy egészen más elmélet arról, hogy miért lett olyan, amilyen.

Azért lett rossz, mert nem hagyták, hogy jó legyen. Amikor 2010-ben megint miniszterelnök lett, jó akart lenni hozzánk. Adni akart mindenkinek, önzetlenül, két kézzel. Mert az ember eredendően jó. Magához főként, de van, hogy másokhoz is.

Csak annyi kell, hogy hagyják jónak lenni.

Neki nem jött össze. 2010-ben, nyár végén, azzal ment Brüsszelbe, hogy majd idehaza szépen elengedi a hiányt. Azt gondolta, ebből oszt majd az embereknek, de a szőrösszívűék odakint nem örültek az ötletének. Az a Barroso nevű csúnya portugál, aki az uniót akkoriban vezette, azt mondta neki, hogy nem.

Ilyenek ezek a portugálok. Persze, a többi náció sem különb. Különösen a németek, meg a franciák. De főként az amerikaiak. Ne is beszéljünk róluk. Innen számítódik minden, ezért lett, hogy a fülkeforradalom után jött a szabadságharc.

Adni akart, de nem engedték. Ami Kádárnak összejött, azt akarta ő is. Hogy szépen emlékezzenek rá az emberek. A kompromisszumok robotosa – ha nem is ezekkel a szavakkal, de valami ilyenre vágyott mindig.

Mindenből a legtöbbet kihozni. Mint János bácsi, akit kezdetben ugye majdnem mindenki utált. Nem ok nélkül, valljuk be. Voltak neki viselt dolgai, 56 után főleg, de aztán szépen megjavult. Ő lett a mi János bácsink, és mi lettünk a legvidámabb barakk. Jobb volt, mint Brezsnyev, Zsivkov, Novotny, Gomulka, vagy teszem azt, Honecker. Ceausescuról nem is beszélve.

Orbán maga mondta: ha nem a Kádár rendszerben nő fel, hanem most, akkor legföljebb agronómus lett volna belőle, vagy traktoros.

Most meg ránk haragszik, amiért nem lehetett az, ami lenni szeretett volna. Ezért gyűlöl mindenkit, mert nem engedték meg neki, hogy jóságos legyen, osztogató, kedves vezető.

Innen már nincs visszaút, el van ez rontva rendesen. Ő előre menekül, mi – most még – előle menekülünk.

“Én csak lopok tovább”

Pontosan ugyanúgy megy az online élet, mintha a harmadik választást egyhuzamban nem nyerte volna meg a Fidesz, és mintha nem lenne napról napra népszerűbb.

Ugyanazok a régi Orbán videók, hogy egykor milyen más ember volt, pedig nem, soha nem volt más, mindig is az lakott benne amilyen most, lehetőséget kapott, hogy kibontakozzon. Köpönyegforgató, agresszív, kulturálatlan ember, karrierista, kisebbségi komplexusát túlkompenzáló valaki. Ha minden ember ilyen lenne, akit vert az apja, már nem lenne emberiség a földön.

Simicska, mint a grál lovag, aki majd szembeszáll a volt szobatárssal, mert bedurcizott? Ugyan már, hát együtt építették fel az egész rendszert, ami azóta is tökéletesen működik. Az, hogy összevesztek, még nem jelenti azt, hogy komolyabb vérveszteség nélkül ki tudnák egymást nyírni, de ha mégis, attól egyik sem lenne hirtelen demokrata. Mint látjuk a Jobbik elbukott, szerencsére, és Simicska ismét csak úgy van, pedig egy időben őt nevezték ki megváltónak, mert annak nevezte Orbánt, ami.

Végtelenül egyszerű képlet.

Kormányozni nem kell, szükségtelen, elegendő a kormányzás látszatát fenntartani. Ehhez elegendők a Kósák, meg a rezsiszilárdok is, sőt, belefér egy, két idő közben megháborodott onkológus is, ugyanis a végtelen primitív ostobaságok sorozatos ismételgetésének két célja van. Az egyik cél, ideológiát adni azoknak, akiknek ez elegendő. A másik, hogy ezen mérgelődjenek azok, akiknek ez kevés, felháborító, szakmaiatlan, stb.

Nagyon jól le lehet kötni egy tanár figyelmét azzal, ha előírom neki a heti 26 órát, bent tartom ötig, túlterhelem adminisztrációval, és fizetek neki annyit, hogy éljen, de kénytelen legyen magánórát is adni még éjjel vagy online vagy bármikor. Ugyan mikor lesz ideje azzal foglalkozni, hogy én közben kilopom alóla az országot. 

Egy háziorvost azzal, hogy kiveszek minden gyógyítási lehetőséget a kezéből, vagy alkoholistává teszem, vagy átkényszerítem pénzt keresni a magán szektorba, ha elég fiatal, akkor külföldre. Ő sem figyel rám.

A kismamákat, ha neki tudom ugrasztani a nyugdíjasoknak, míg ők egymás torkát harapdálják, én nyugodtan lophatok.

Ugyanígy a határon belül élő magyarokat a határon kívül élőknek, csak el kell játszanom, hogy egyiket támogatom a másik rovására, máris gyűlöletet szítok köztük, és lopok tovább.

Elhintek egy kis antiszemitizmust, némi homofóbiát, cigánygyűlöletet, idegengyűlöletet, mindent amire egyrészt amúgy is van igény, másrészt amitől majd egymásnak ugranak a különböző csoportok, generációk, különböző helyen élő magyarok, másmilyen etnikumu magyarok. És én ezalatt rendíthetetlenül lopok.

Előtérbe tolok néhány végletesen felháborító figurát, azon had mérgelődjenek az okosok.

A kevésbé igényesek ellesznek a nem létező migránsokkal, meg az afrikai kannibálokkal, hiszen még sosem láttak olyat, amit nem ismerünk, attól pedig lehet félni, a félelem pedig gyűlöletet generál. Ha lennének bevándorlók vagy menekültek Magyarországon, már nehezebb lenne, mert azoknak lennének szomszédaik, kollégáik, akik előbb-utóbb megismernék őket, és ráébrednének, hogy ember és ember között nagy különbség nincs. Hatékonyan riogatni ismeretlen, misztikus dolgokkal lehet.

Az egyszerű kádári kisembernek adok némi nosztalgiát, kockás terítő, kolbász, hurka, párolt káposzta vagy pörkölt nokedlivel, Kádár apánk egy közülünk, Orbán apánk egy közölünk, lát valaki különbséget?

Foci, szotyi, disznóvágás, gumicsizma, a nép gyermeke, akivel közösséget lehet érezni.

Adok büszkeséget is mellé, mert ugyan nincs mire, de mi azt nagyon szeretjük, tehát eztán büszkék leszünk a magyarságunkra, a szívcsakránkra Dobogókőn, ami mellesleg mese, de ez ma már hol számít, meg a hátra nyilazásra, bár a panelben ezt azért nem könnyű gyakorolni, és felmentjük Horthyt, meg előszedjük Vass Albertet és Tormay Cecilet, miért ne? Wass Albert tökéletesebb, mint Coelho és magyar, Tormayt a kutya sem ismeri, akik meg mégis, azok csak dühöngjenek rajta, én továbbra is csak lopok.

Tudatosan tartom a nemzet szépségversenyét, megnevezem a nemzet szépét, egy nő egy férfi egy pár, a többi deviancia, fekete-fehér, keretek, érthető szabályok, atyai uralkodó a nép egyszerű gyermekének, és vitriolos tollú közírók, bigott papok, megzakkant onkológusok, primitív történelem tanárok, vő, lány és egyéb rokonok a többinek, el lesznek velük foglalva, minden napra megkapják a maguk sokk adagját, amin lehet mérgelődni, felháborodni, elítélni, beszélni róla, míg én lopok.

Természetesen harcot is hirdetek, hiszen aki gyűlöl, szabályt követ és mellettem harcol, az már az enyém testestől, lelkestől, azzal több gond nincs.

Aki ellenem van, azt naponta ellátom elegendő méreggel, előbb, utóbb ő is gyűlölni fog, nem lesz különbség az én szempontomból, hogy engem gyűlöl, vagy értem gyűlöl, maga a gyűlölet nekem elég, addig lopok. 

Ezt a rendszert Simicska a nagyüzemi lopásra hozta létre, és bár már nem ő üzemelteti, de tökéletesen működik ma is.

A mellé adagolt ideológia csupán azért szükséges, hogy a lopás folyamatát ne zavarja meg senki, nem is zavarja még most sem, ellenben évek óta ugyanazok az álhírek, és nem álhírek a kárpátaljaiaknak adott hatalmas nyugdíjakról, az erdélyi beruházásokról, a migráns hordákról, szír halottakról és a leleplező felvételekről, hogy mégsem halottak, mindenkinek egy kis betegség, egy kis gyógyszer, mindjárt azzal lesz elfoglalva, nem pedig azzal, hogy én lopok. 

Időnként bedobom a halálbüntetést, a sorkatonaság visszaállítását, a EU-ból való kilépést. Eszembe sincs megtenni, minek, de ellesznek vele jó ideig pró és kontra.

A munkaképes korosztálynak pedig épp annyit, hogy legyen munkája, de ne éljen jól, arra nincs pénz, no meg az már felemeli a fejét az igából, ezáltal veszélyes. A többit elüldözöm külföldre, azzal már ismét nem lesz gondom, a legszegényebbeket pedig megzsarolom, megveszem, nekik sem hangjuk, sem elképzelésük arról, hogy akár lehetne is. Még soha, senki nem vette a fáradtságot, hogy elmondja nekik úgy, ahogy meg is értenék.

A vége?

Majd ha már nem lesz mit lopni tovább, és amit sikerült, az mind biztonságban van, majd akkor. No nem Orbán, ő belenőtt a szerepébe, neki küldetéstudata van. Az Andy Vajnák, a Lázárok, a Pintérek, a többi rabló, azok fogják magára hagyni a kirabolt országot, a gyűlöletbe taszított társadalmat, aminek jelenlegi mentális állapota olyan mélységekben található, amit eddigi életem során még sem Magyarországon, sem máshol nem tapasztaltam.

Miért áll még mindig nyerésre a Fidesz?

0

Ezzel a kérdéssel foglalkozik Stephen Pogány a Social Europe című lap legfrissebb számában. Az Angliában élő politológus szerint a tudatosan meggyengített demokrácia a fő oka annak, hogy a kormánypárt ennyire népszerű Magyarországon. A demokrácia szisztematikus gyengítését az Európai Unió is felrója Magyarországnak.

2015 óta a magyar kormány folyamatosan támadja az Európai Uniót a migráns-probléma miatt. Ez mostanra kiegészült a Soros György ellenes kampánnyal. Vagyis azzal az állítással, hogy az Amerikában élő milliárdos támogatja a migrációt és azokat a pártokat és szervezeteket, melyek ezt elősegítik Magyarországon.

Valóban ez lenne a fő ok? Nem arról van-e szó inkább, hogy a kormányzat bűnbakot keres, hiszen nyolc év alatt az átlagos választó polgár életszínvonala alig emelkedett – már hogyha egyáltalán emelkedett.

Ebben a helyzetben a gondoskodó állam utáni vágy óriási.

A liberális Soros Györgyöt a globális kapitalizmus szimbólumaként tünteti fel a kormányzat, mellyel szemben az illiberális állam védelmet nyújt. A populista demagógia sokkal inkább erre a felismerésre épít. És arra, amit már Kádár János is jól tudott: az embereket meg kell venni! A kisnyugdíjasok számára a 10 ezer forintos Erzsébet-utalvány mennyei mannának számít. És ezért még arra is hajlandók, hogy elfelejtsék: ma Magyarországon a kórházakban a közállapotok nem épp Európát idézik.

A lázadás érdeklődés hiányában elmarad

Kevés választ el attól, hogy az ország fellázadjon a politikai vezetői ellen – írja a Független Hírügynökség által idézett legújabb elemzésében Radványi Miklós, a Frontiers of Freedom  jobbközép értékeket követő amerikai intézet  külpolitikai kérdésekkel foglalkozó magyar származású alelnöke.

Minden tiszteletem és nagyrabecsülésem ellenére vitatkoznék az elemzővel.

Nem lesz lázadás. Ez a nép a szabadságharcot szereti és nem a szabadságot. Mely utóbbit 1989-ben készen kapta. Nem kellett sokat tennie érte, ezért aztán nem is becsülte meg.

Azt hitték sokan, hogy a szabadság együtt jár a jóléttel. Hogy annyi lesz a fizetésünk, mint a nyugatnémeteknek, akkora házunk lesz, mint az osztrákoknak, és olyan jó kocsink, mint a svédeknek.

Klasszikussal szólva: Lófasz lett itt mama!

Miután mindez nem jött össze, megharagudtunk a szabadságra. Sokan vannak, akik visszasírják Kádár Jánost és rendszerét, mely utóbbi az akol biztonságát jelentette az emberek számára. Ha nem csinálsz semmi rosszat, nem lesz bajod. Ezt üzente Kádár rendszere a magyaroknak és mi éltünk is a felkínált ajánlattal. Nem lázadtunk, vagy ha mégis, akkor úgy, hogy az ne legyen kellemetlen a hatalom számára.

A rendszer tudta, hogy nem szeretjük, de nem is várta el tőlünk, hogy rajongjunk érte. Becsaptuk, ahol lehetett, mert tudtuk, hogy ez sem érdekli. Meg különben is: ő is becsapott bennünket. Azt mondta, hogy azért kell összébb húznunk a nadrágszíjat, hogy majd jövőre jobb legyen.

Nem lett jobb, csak kevésbé rossz.

Most megint ez van. Ez a nép tudja, hogy milyenek a hatalmon lévők, de magában alkut kötött velük. Elfogadta, hogy a hatalom urai lopnak, de nagyon nem bánkódik emiatt. A politika mindig is huncut dolog volt, urak dolga, csóválja a fejét az átlagmagyar. És különben is: a másikak is loptak.

A padlóra küldték az oktatást? Nézzél rám öcsém, én se tanultam soha, aztán mégis milyen rendes ember lett belőlem.

Hosszúak a várólisták és vállalhatatlanok a kórházi körülmények? Minek megy orvoshoz, aki még élni szeretne?

Mindenre van válasz, csak lázadás nem lesz.

Ez a hatalom, ha elmúlik egyszer, saját magát fogja kinyírni. Akkor, amikor már elfogynak a vadászmezők és a még használható legelők. Amikor majd végleg megfogyatkoznak a lopásra való javak, egymásnak esnek az urak.

Addig? Civiltörvény, bedarált bírók, kamarába terelt sajtómunkások. Stop Soros, ami a csövön kifér.

Ne legyen igazam.

Miért Budapest a (tréfli) sólet világfővárosa?

Ezt a kérdést a Times of Israel újságírója, Yaakov Schwartz teszi fel annak a riportjának a címeként, amelyben leírja mit tapasztalt a magyar fővárosban. Sommás megállapítása: a legjobb sólet díjáért kemény harc folyik Budapesten, ahol egy magára valamit is adó, hagyományos magyar étterem étlapjáról aligha hiányozhat a zsinagógák egykori szombati eledele.

A riporter kétségek között vívódott, amíg be nem tért a Kádár Étkezdébe, egy „szürke, a kommunista időkből ittmaradt” étterembe, ahol azonban szombaton előre helyet kell foglalni. „A dugig megtelt étterembe számos nyelven, magyarul, angolul, spanyolul, sőt héberül is folyik a társalgás – mindaddig, amíg a tiszta fehér köpenyes pincérnő elébük nem teszi az ételt.”

A sólet a Kádár ételeinek zászlós hajója, az egykori tulajdonos Kádár-család receptje, amely Erdélyből vagyis abból a régióból származik, ahol a holokauszt előtt erős haszid közösség élt. A mostani tulajdonos, Orbán Sándor, egykori öklöző maga nem zsidó származású, de az étteremmel együtt megkapta a sólet receptjét is, amelyre nagyon is büszke. „A sólet itt sokkal jobb, mint Izraelben” – mondta a riporternek Orbán, majd megkérdezte, hogy feltétként libacombot vagy füstölt sertéscsülköt hozzon-e.

A szerző ennek kapcsán levezeti, hogy a magyarok a török hódoltság idején szerették meg a disznóhúst, mit a muzulmán törökök nem ettek meg. Így került be a sertés a magyar konyhába és – a sólet receptekbe.

A roppantul nem kóser feltét ellenére a Kádár sóletje leginkább arra az ételre hasonlított, amelyet szombatonként tálalnak Izrael és az Egyesült Államok ultraortodox közösségeiben – szögezi le a TOI riportere. „Sőt holtversenyben lenne az Oak Park-i (Michigan) G’RA zsinagóga sóletjével. Ez a legjobb, amit valaha is kóstoltam.”

A szerző a Macesz Bisztróba is ellátogatott, ahol szintén családi recept alapján készítik a sóletot. Az ittenit is dicsérte Schwartz, hozzáfűzve, hogy hasonlót még nem evett.

A következő állomás a Fülemüle volt, amely a sólet szinonimájává vált, amióta kinyitott. Singer Viktor, a tulajdonos, nagymamájától, a holokauszt-túlélőtől, Cecíliától örökölte a receptet. Itt azonban a riportert elragadtatta a vágy a csodás pastrami iránt, ami miatt megfeledkezett a sóletról.

Ezután sor kerül a macesz gombóc méltatására, majd a flódnira (Raj Ráchel), amit szerinte flawed-knee-ként kell ejteni, erős brooklyni akcentussal.

A Times of Israel riportere végül idegenvezetőjét idézi, aki szerint: a magyarok nem túl nyitottak a zsidók iránt, de a zsidó konyha iránt nagyon is.

Rákosi, Kádár, Orbán – a plakátháború folytatódik

0

Hétfőn reggelre, Budapesten, újabb plakátok jelentek meg az eddigiekben Mahir-hengerként megjelölt hirdetési felületeken. Arról nem sikerült egyelőre információt kapnunk, hogy ki helyezte ki az újabb, ezúttal három fényképet tartalmazó reklámot – ha egyáltalán annak nevezhetjük.

Fotó: FüHü

A három portré alatt nevek nem szerepelnek, ha úgy tetszik, szükséges hozzá némi ismeret is:

mint fotónkon látják Rákosi Mátyás, Kádár János és Orbán Viktor néz le ránk, alattuk egy-egy dátum látható, sorrendben 1947, 1977, 2017, nyilvánvalóan a diktatúra sötét éveire utalva.

A Független Hírügynökség megkereste a Mahir illetékesét, aki őszintén csodálkozott az új plakáton, és annak tartalmáról semmilyen információval nem rendelkezett, csak annyit rögzített: a plakátot nem ők helyezték ki.

Hétfőn reggel itt tartottunk, a nap folyamán igyekszünk új információkat is begyűjteni a plakátháború aktuális folytatásáról.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK