Kezdőlap Címkék Juhász Péter

Címke: Juhász Péter

Nem fogadta tapsvihar Botka ajánlatát

3

A Demokratikus Koalíció szerint semmi új nincs Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt ajánlatában, s ezzel ezért nincs is dolguk. A birtokunkba került, az ajánlatot tartalmazó Botka-levél külön is foglalkozik Gyurcsány Ferenc indulásával. Az Együtt elutasította az ajánlatot, mondván, az Új Pólusbeli összefogást támogatják.

A Demokratikus Koalíció szerint Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt ajánlatában nincs semmi újdonság a korábban elmondott javaslatához képest, amelyről a DK már többször, nyilvánosan is elmondta a véleményét, ezért úgy érzi, hogy most érdemben nem kell foglalkoznia azzal. A DK sajtóirodája által kiadott közlemény ugyanakkor leszögezi, hogy – ahogy már a MoMa-val közösen megtette az első lépést az ellenzéki együttműködés irányába – szívesen részt vesz minden további tárgyaláson.

Nem véletlen, hogy az első nyilvános elutasítás a Demokratikus Koalíciótól jött. Ugyanis a FüHü birtokába került – az együttműködésbe az MSZP által bevonni kívánt hat ellenzéki párt vezetőinek címzett, Botka László mellett Hiller István és Molnár Gyula által is aláírt – MSZP-levél külön kitér a DK-ra és Gyurcsány Ferencre.

Leírva, hogy Gyurcsány a közvéleménykutatások szerint évek óta az ország leginkább elutasított politikusa,  akivel nem lehetne az ellenzéki összefogáshoz vonzani a szükséges egymillió új szavazót.

Az MSZP viszont a biztos frakcióalakítás lehetőségét kínálja  a DK-nak, Gurcsánynak pedig maximális támogatást ahhoz, hogy induljon el Budapest XV. kerületében, a baloldal számára nyerésre esélyes kerületben. Ha nyer, akkor megszerzi azt a legitimitást a társadalomban, amelyet most a pártjában élvez – szól a levél.

Az Együtt nemet mondott

Juhász Péter, az Együtt nevében elutasította Botka ajánlatát. Mint közölte: pártja inkább az Új Pólus összefogásában látja a kivezető utat.

A mandátumleosztás

A Botka-levél egyébként részletesen megindokolja a listás mandátumleosztás konkrét számaira vonatkozó ajánlatot, amelyet személyes megkeresésen alapuló két közvéleménykutató számainak átlaga alapján végeztek el, s figyelembe vették a lista első és utolsó harmada közötti bejutási esélykülönbözőséget is. Az arányokban kellene a szocialisták javaslata szerint megállapodni – nem tudni ugyanis, hogy pontosan hány listás és hány egyéni helyhez jutnak majd.

Ami pedig az egyéni körzeteket illeti, ott is törekedni kell a szocialisták szerint az országos listás arányokra, de mindenütt a legalkalmasabb, helyben már bizonyított jelöltnek kellene indulnia.

Azon a néhány helyen, ahol közel azonos támogatottságúak az együttműködésben részt vevő jelöltek, ott a MSZP nagyvonalúságot ígér.

Az Együtt megtette az első lépést

0

„Tárgyalásokat kezdeményezek az Együtt nevében az LMP-vel, a Párbeszéddel és a Momentummal” – jelentette be Juhász Péter vasárnap délelőtti Facebook bejelentkezésében. Fontos, hogy ez a négy párt és további pártok is együttműködjenek a választásokon, a közös cél, Orbán leváltása érdekében.

Juhász Péter már a jövő héten megkeresi a pártok vezetőit, hogy mielőbb egyeztessenek elképzeléseikről és az együttműködés lehetséges formáiról. Az Együtt politikusa leszögezte, hogy szombaton bebizonyosodott: a választási rendszer megváltoztatásában sikerült konszenzusos megállapodásra jutnia nyolc pártnak. S meggyőződése, hogy négy párt – de akár több is – képes lenne egységre jutni a választási együttműködésben is. Az Együtt  Pólus koncepciója értelmében az LMP-vel, a Párbeszéddel és a Momentummal közös listát kellene kiállítani, s ezért is fontos, hogy már most megkezdődjenek erről a tárgyalások – fűzte hozzá.

A nép szava

Az Együtt közleménye a többi között emlékeztet arra, hogy a párt megrendelt részletes, átfogó és hiteles kutatás szerint jól látszik: az új pólus pártjainak vezetői messze a legelfogadottabbak a magyar politikai palettán. De az együttműködés melletti érv, még ennél is népszerűbb az új pólus szavazóinak körében. Egyértelműen látszik, hogy a választók együttműködést várnak el tőlünk: az önálló indulást az új pólus szavazói nagyon nem szeretik.

Juhász Péter Facebook bejelentkezésében is azt a meggyőződését hangoztatta, hogy a választók számára az elsődleges a kormány leváltása, s másodlagos csupán, hogy melyik párt, mit képviselne az Országgyűlésben. Ám ezt a mai választási rendszer keretei között nem fogják tudni megmutatni az Országgyűlésben – összefogás nélkül semmiképpen sem – derült ki szavaiból.

Nem véletlenül alakította így a szisztémát a Fidesz, mert csak így képes egy kisebbségben lévő párt kordában tartani a többséget – húzta alá Juhász Péter.

Az Együtt-nek ismert a programja, s a párt már összeállította a 106 jelöltjét tartalmazó listáját is, tehát, ha sikerülne megváltoztatni a választási rendszert, képes lenne önállóan indulni.

Az Együtt is bemutatta választási programját

Minél előbb bevezetné az eurót az Együtt, a Szabadság és igazságosság című választási programja szerint. Emellett többek között új családtámogatást hoznának létre, tandíjmentessé tennék a felsőoktatást, „apahónapokat” vezetnének be, társadalmi vitát kezdenének az eutanáziáról, valamint leállítanák a stadionprogramot és a paksi bővítést.

A programbemutatón ott volt a Párbeszéd két társelnöke, Karácsony Gergely és Szabó Tímea is, miközben az Együtt és a Párbeszéd egy-egy szakpolitikusa is Botka László beszédére ment el.

Karácsony Gergely és Juhász Péter
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Juhász Péter, az Együtt elnöke azt mondta: 491 ígéretet tettek. Magyarországot nem olyannak képzelik el, mint amilyen most: valóban

fejlődő, európai államot akarnak, amely szerethető, békességet hoz, és ahol minden ember egyformán jól érzi magát.

„Ekkor lenne együtt Magyarország” – fogalmazott. Arra készülnek, hogy jövőre leváltják a miniszterelnököt.

Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke azt mondta,

egy szabad Magyarországon nem kell félni,

az állam nem szól bele lelkiismereti kérdésekbe, mindenkinek jogában áll önállóan pályát, vagy éppen élettársat választani. Szerinte fontos ugyanakkor az igazságosság is: az államnak mindig segítenie kell a szegényeken.

Szigetvári Viktor és Juhász Péter
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A párt öt kulcsígéretét Juhász Péter foglalta össze az MTI tudósítása szerint. Igazságos családtámogatást vezetnének be: mivel minden gyereket egyenlőnek tartanak, azonos esélyeket biztosítanának. Azt mondta: a „rabszolgákat” kitermelni próbáló Orbán-féle oktatáspolitika helyett

önálló gondolkodásra nevelnének, szabad iskolákban.

A szabad tankönyvválasztáson túl tandíjmentessé tennék a felsőoktatást is. Sokkal többet költenének az egészségügyre, modern kórházi körülményeket teremtenének, megállítanák az orvosok, ápolók elvándorlását.

Az Együtt elnöke szerint ezekre a területekre azért nem jut pénz, mert „azt Orbán Viktor miniszterelnök és érdekköre ellopja”.

Ezeket az összegeket visszavennék, és kárpótlásra fordítanák.

Kijelentette, hogy ők hitelesek, tiszták, nem kötődnek az elmúlt huszonöt év politikai elitjéhez, így nem zsarolhatóak.

Ötödik kulcsígéretként Juhász Péter azt emelte ki, hogy

minél előbb bevezetnék az eurót,

és szorosan együttműködnének az Európai Unió országaival.

Szigetvári Viktor szintén felsorolt néhány ígéretet. Úgynevezett apahónapokat vezetnének be, hogy a férfiak is kivegyék a részüket a gyermeknevelésből. Társadalmi vitát kezdeményeznének az eutanázia aktív és passzív formájának szélesítéséről. Betiltanák, hogy állami vezetők sportági szakszövetségek élére kerülhessenek.

Leállítanák a stadionprogramot,

helyette tanuszodákat és iskolai sportcsarnokokat fejlesztenének. Leállítanák a paksi bővítést, és „tisztességes, fenntartható energiapolitikát” valósítanának meg – sorolta Szigetvári Viktor.

Megnyílt az Agora, megkezdődnek az egyeztetések

0

Megnyílt az Agora Budapesten, az Országgyűlés épülete előtt, a Kossuth Téren. Nyolc demokratikus ellenzéki párt elnöke és a szervező, Gulyás Márton, a Közös Ország Mozgalma (KOM) nevében mondott rövid – ötperces – beszédet az összegyűltek előtt.

Egyetértés volt abban, hogy nagyon sok kérdésben nem értenek egyet, de abban is, hogy az új választási rendszer elengedhetetlen egy „Közös Magyarország” megteremtéséhez. Az Agorán a munka szeptember 4-én kezdődik, s október 23-ig tart, bármi is történjék – ígéri Gulyás Márton. Az Agora, azaz egyeztetések, eszmecserék tere, amelyet  az Alkotmány utca végén, a Kossuth térrel szemben állítottak fel.

Gyurcsány Ferenc, DK

Ne a nemzeti kicsinyesség és nemzeti önzés rendszerével akarjuk felváltani a rendszert. A következő hét hónap a bizonyosságnyújtásnak a hét hónapja is lesz. Az elmúlt napokban

a MOMA és a DK megállapodott arról, hogy közösen fognak készülni a következő választásokra és közösen is indulnak.

A választási rendszer tisztességének és szabadságának, igazságosságának nem az a feltétele, hogy arányos vagy többségi, van egy feltétele, ami látszólag formai, de igazából tartalmi, az, hogy az ellenérdekű politikai felek egyezsége alapján jön létre. Kompromisszumkész vagyok, de ne legyünk naivak, van tapasztalatunk a Fidesz működéséről,  ilyen hatalom körülményei között a törekvésünknek korlátai vannak. Megfejtést kíván, miért kellett egy ilyesfajta közvetítő, hogy leüljünk közösen, és

miért nem tanított meg minket az elmúlt hét év kevés sikerre és sok kudarca.

Juhász Péter, Együtt

Túl kell lépnünk azokon a hazugságokon, amelyekkel a választókat a különböző pártok félrevezetik a választókat. Fontos a szakpolitika, ne csak populista demagóg frázispuffogtatás legyen. Igazságos választási rendszer kell, de szkeptikus vagyok a tekintetben, hogy meg lehet azt szavaztatni a Fidesz többségű Országgyűlésben. A jelenleg hatályos keretek között csak akkor lehet megbuktatni a Fideszt, ha egy ellenzéki jelölt áll a Fidesz jelöltjével szemben.

Arra kell készülni, hogy egy jelölt legyen, akkor nem csak az abszolút többség állítható meg, de meg is nyerhető a választás.

Hadházy Ákos, LMP

Egyértelmű, hogy a következő választás nem lesz tisztességes, már most elcsalják– milliárd forintokból kampányol a kormány, mossa az agyakat, lát el információkkal lopott pénzből megvásárolt sajtót.  S külföldön dolgozók kizárása olyan, mint 1948-ban a B-listázás volt:

500 ezer ember véleményét zárják ki.

Fodor Gábor, Magyar Liberális Párt

A választási rendszer még aránytalanabb lett, de nem vagyok szkeptikus, mert a politikában nagyon gyorsan tud minden változni, fel kell mindenre készülni.  Lényeges, hogy mi születik itt meg az Agorán, hogy sikerül-e a politikai pártokat, erőket egy irányba állítani.

Nem tudjuk, mikor lesz az a pont, amikor szükség lesz rá, de azért dolgozunk hogy minél előbb.

MSZP Molnár Gyula

Első lépés az igazságtalan választási rendszer megváltoztatása. Fontos ahhoz, hogy később minden más fontos kérdésről tudjunk beszélni. Most reményteli a kísérlet, de azért készüljünk a realitásokra. S azt is tudni kell, hogy a jelenlegi választási rendszerben egy párt nem tudja legyőzni a Fideszt, csak egy pártszövetség vagy pártkoalíció. Csak azok, akik megállapodtak a körzetekben, s közös listán indulnak,

de nem matematikai modelleket, hanem értékközösséget kell ehhez alkotni.

Botka tíz pontja a patrióták értékközösségének tíz pontja. Több mint kormányváltásra, majdnem rendszerváltásra lesz szükség.

Bokros Lajos, MOMA

Ma délelőtt szórólapoztunk, s mindenki, aki elfogadta a szórólapot egy követeléssel állt elő: „Tessék ellenzéki egységet kovácsolni!”. Ma mindenki ezt követeli, aki demokrata és hazafi. Aki nem hajlandó ebben az ellenzéki szövetségben egyenjogúként részt venni, az a Fidesz rendszer,  Orbán önkényuralom szekértolója és támasza. A MOM nem baloldali párt, hanem egy konzervatív, szabadságelvű, nemzeti ihletésű, európai karakterű párt, de

a legnagyobb örömmel működünk együtt a DK-val és az összes többi demokratikus ellenzéki párttal.

A pártok abban egyetértenek, hogy a demokrácia nélkül Magyarországnak nincs jövője. Most azt kell keresni, ami összeköt bennünket, nem falakat, hanem hidakat, nem kerítést kell építeni. A MOMA ezért is hirdette meg az 500 napos programját.

Orosz Anna, MOMENTUM

Sokan sokféleképpen gondolkodunk, de a nap végén közös megoldásokat kell találni, ehhez kell vita, párbeszéd, kompromisszumok. Nem söpörjük le az ellenvéleményt az asztalról. Hiszünk, abban, hogy Magyarország is működhet így és fog is. Ezért vagyunk itt, az első lépés egy új és arányosabb választási rendszer kidolgozása.  A mérkőzés előtt már

nem cserélünk mezt senkivel, de a közös szabályok mellett mindig kiállunk..

Párbeszéd,  Karácsony Gergely

Nincs forradalom és az a rezsim, amit joggal szidunk, mint kés a vajon felszámolta a jogállamot, a demokráciát. S mi, akiknek ezek az értékek nagyon, értetlenül állunk azelőtt, hogy miért hagyták ezt a magyarok, miért nem védtük meg közösen az értékeinek. Meg  kell végre érteni, hogy ha szeretnénk társadalmi  felhatalmazás a kormány leváltásához, egy új ország építésére, el kell tudnunk mondani, hogy tudunk olyat építeni, ahol a demokrácia sokkal mélyebbre hatol, ahol az emberek az otthonuknak érzik az országot. Társadalmi többség ehhez akkor lesz, ha a magyar emberek azt érzik, hogy polgárai egy közös országnak. A választási rendszer csak a jéghegy csúcsa.

Új szlogent találtam ki: Magyarország közös ország!

Gulyás Márton, KOM

Soha más ügy érdekében 2010. óta nem vállaltak érdekközösséget a most itt elnökkel vagy elnökségi taggal magát képviseltető demokratikus pártok. A kör nem teljes, akik nincsenek itt velünk, azokat is várjuk, hiszen amíg nincsenek itt, addig azt látjuk, hogy az ország nem közös.

A közös ország nem véleményazonosságot jelent.

Pont azt jelenti, hogy végre lehetnek vitáink, mert van a vitáknak kerete. Az itt felsorakozó pártok között alapvető különbségek vannak, s ez nagyon helyes.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!