Kezdőlap Címkék Jogállam

Címke: jogállam

Megvonhatják az uniós agrártámogatást is Magyarországtól

Azt javasolja közösen Finnország és Svédország kormánya arra hivatkozva, hogy a nemzeti együttműködés rendszere nem tartja be a jogállami normákat Magyarországon ezért vonják meg az országtól az uniós agrártámogatásokat is.

Jelenleg a helyreállítási alap eurómilliárdjai be vannak fagyasztva Brüsszelben, de miután a magyar kormány nem tesz eleget az Európai Bíróság ítéletének, ezért újabb elvonások várhatóak ezúttal már a kohéziós vagy az agrár alapból. Ez utóbbi különösen kínosan érintené a Fidesz vidéki szavazó táborát hiszen a földalapú támogatás nagyon sok földtulajdonos gazda számára megélhetési forrás.

A NATO miatt dühösek a finnek és a svédek

A magyar diplomácia – minden bizonnyal Putyin biztatására – hónapokig késleltette Finnország és Svédország NATO tagságát. A mindaddig semleges skandináv államok azért akartak belépni az észak-atlanti egyezménybe, mert abban az USA is tag, és ez elrettentő hatást gyakorol Oroszországra. Sem Sztálin sem Brezsnyev nem támadta meg a NATO-t, és ettől minden bizonnyal Putyin is óvakodna hiszen az amerikai haderő jóval felülmúlja az oroszt. Sem Helsinkiben sem pedig Stockholmban nem feledkeztek meg a magyar diplomácia szánalmas akciójáról, amely végülis azért zárult le, mert Washingtonból Orbán Viktort figyelmeztették: eddig és ne tovább!

Zsákutcában a magyar diplomácia

Szijjártó Péter, aki a legrégebben áll a külügyi tárca élén az Európai Unióban Orbán Viktor elképzeléseit valósítja meg, melyek zsákutcába manőverezték a magyar diplomáciát. Magára maradt Magyarország az Európai Unióban és általában a nyugati világban anélkül, hogy ebből bármennyire is profitált volna másutt. Putyin nem adja olcsóbban a földgázt Magyarországnak: szakértői vélemények szerint a holland gáztőzsdén kialakult árat fizetjük mi is éppúgy mint mások. Kína kormányokat nem támogat, csakis üzleti alapon tárgyal vagyis elvárja Orbán Viktortól a kínai beruházások támogatását, de cserében nem ad semmit sem.

Piaci kamattal kapott egymilliárd eurós hitelt Magyarország ráadásul rövid távra, mindössze három évre.

Pekingben józanul felmérték: Orbánt az USA előbb vagy utóbb leveheti a sakktábláról. David Pressman nagykövet ezt majdnem nyíltan meg is üzente a magyar miniszterelnöknek: ha marad a demokrata adminisztráció Washingtonban, akkor megpróbálják

“helyreállítani a demokráciát” Magyarországon.

Ezért imádkozik Donald Trump győzelméért Orbán Viktor. Csakhogy mit üzent az ex elnök a magyar miniszterelnöknek, akit az amerikai választási kampány során többször is megdicsért? A belpolitikájával egyetért, a keleti nyitással viszont nem. Trump is elvárja az orosz és a kínai kapcsolatok lazítását miközben a maga részéről egy centtel sem hajlandó hozzájárulni Orbán Viktor problémáinak megoldásához.

Fejjel megy a falnak a magyar miniszterelnök vagy…? Figyelemreméltó, hogy Orbán szövetségese Vidics szerb elnök vígan lepaktált Brüsszellel miközben továbbra is jó kapcsolatot ápol Moszkvával és Pekinggel. Csakhogy az Európai Uniónak szüksége van lítiumra az akkumulátorokhoz. Svédországban van a legnagyobb készlet Európában, de ott környezetvédelmi okból nem kezdődött meg a bányászat. A szerb elnök viszont bevállalta ezt, és cserébe Brüsszel felhagyott az ellenzék nyílt támogatásával.

Orbán viszont tovább kellemetlenkedik, játssza a trójai faló szerepet. Talán abban reménykedik, hogy Putyin és Hszi Csin-ping után Donald Trump trójai falova is lehet Brüsszelben.

Szánalmas szerep, de Orbán túléléséhez egy ideig elég lehet.

Ha viszont az Európai Unió elkezdi megvonni az agrár pénzeket is, akkor összedőlhet a nemzeti együttműködés rendszere hiszen vidéken is feltehetik a kérdést: megér nekünk Orbán ennyit?

Közgondolkodás

A gondolkodások milyenségét illetően megállapíthatjuk, hogy a gondolkodásnak többféle típusa létezik. Van ugyebár az egyéni gondolkodás, és van a közgondolkodás. Természetesen mindkettő egyéni gondolkodási folyamat, de – más lehetőség nem áll rendelkezésre – arra kell gondolnunk, illetve csak arra gondolhatunk, hogy az egyéni gondolkodás önző célok érdekében történik, melynek központjában maga a gondolkodó egyén áll, míg közgondolkodás esetén a gondolkodó teljesen önzetlenül, saját érdekével mit sem törődve embertársai jólétének fokozásán gondolkodik.

Miután a fogalmat sikerült meghatároznunk, tekintsünk talán egy ilyen közgondolkodást, melyet a derék közgondolkodó írásban is megjelentetett. Mivel Szerző olyan témát boncolgat, amelyet sokan mások is, célszerű foglalkozni vele.

A közgondolkodás folyamata a többi gondolkodásfajtával megegyező (hiszen emberi), azaz pontosan ugyanúgy vizsgálható is. Ellenőrizhetők a kiindulási adatok, a folyamat logikai lépései, és a folyamat végén megfogalmazott javaslat a./ hasznossága és b./ hatásossága magát a közt, azaz az adott közösséget illetően, mivel erről szól a közgondolkodás. Megjegyzendő még, hogy a munka közben végzett gondolkodás, napéldául az energetikai tervező gondolkodása is közgondolkodás, hiszen az eredményeképpen megvalósuló létesítmény, teszem föl, egy erőmű hasznos a köz számára, mert áramot biztosít a népnek.

Jelen témánkat tekintve Szerző, mint deklaráltan közgondolkodó (lásd a cikk alatt) az ország politikai életét jobbítani akarván közgondolkodik. Kiindulópontját az írás címében fogalmazza meg, amennyiben a kérdés az,  „A párttal (vagy) a néppel?”, vagyis hogy az ellenzék, abból is főleg a dollárbaloldal mit tekint fontosabbnak, a pártját vagy a népét? A kérdésen maga a közgondolkodó is kacag, hiszen a válasz annyira egyértelmű: az ellenzék a néppel egyáltalán nem törődik, csak a saját érdekét nézi, azaz a párt neki az első. Ebben nincs meglepetés, mostanában minden közgondolkodás első főtétele az ellenzék valamilyen  módon való ledegradálása, mely az összes ilyen írást tekintve háromfajta megállapításra fut ki: az egyik a tehetetlenség, a másik a hiteltelenség, a harmadik meg a pénzért való „betagozódás” a NER-be. Esetünkben a harmadikról van szó. Mint Szerző írja:

Ez a betagozódás (mármint az ellenzék betagozódása) a biológia nyelvét kölcsönvéve kevésbé tekinthető parazita, sokkal inkább szimbiózis jellegűnek. A témánk szempontjából nem érdemes felsorolni azokat a közismert történéseket – eseményeket, kudarcokat, ambivalens megnyilvánulásokat, tehetetlenségeket, tudathasadásos pótcselekvéseket -, melyek kísérték és még kísérik is ezt a központilag megrendelt és kifizetett politizálást.

Szerző szerint tehát az ellenzék megrendelés alapján politizál, és ezért pénzt kap. Mindkettőt a központból. Hoci-nesze üzlet, szép is lenne, de van egy kis baj vele, mégpedig az, hogy nem így van, és nem így látszik. Az ellenzéki pártok nem a regnálók által megrendelt feladatok teljesítése ellenében, hanem a választáson elért eredményük szerint, törvényileg kapnak pénzt, azaz üzletről nincs szó. A kormányzó pártok nemhogy fizetnének az ellenzéknek, hanem a markukban lévő, illetve a tenyerükből etetett hatóságok (NAV, ÁSZ, SZH, stb.) ellenzékre való ráuszításával úgy csökkentik mindenféle elvonásokkal az azoknak hivatalosan kiutalt pénzt, ahogyan csak lehetséges, ugyanakkor nem látható az égadta világon semmi olyasmi, hogy az ellenzék a regnálók „kedvére” politizálna. Sőt, nagyon is ellenkezőleg.

Ebből következően a kölcsönös előnyökkel járó szimbiózisos megállapítás, lévén a fele sem igaz, az ostobaságok kategóriájába tartozik, a „megrendelés” és a „kifizetés” emlegetése úgy értelmetlenség, ahogy van. Az ellenzéket minősítő „ambivalens megnyilvánulásokat, tehetetlenségeket, tudathasadásos pótcselekvéseket” szöveget inkább hagyjuk, mert mint már említettem az ellenzék összevissza való pocskondiázása az ilyen írásokban kötelező. Rossznéven veszik, ha elmarad, esetleg nem is közlik, hiába közgondolkodás.

A középső részt nyugodtan átugorhatjuk, a NER milyenségének ragozása nem tartozik a lényeghez, legfeljebb annyi tehető hozzá pótlólagos információként, hogy Magyarországon jelenleg tökéletes jogállam van, mert a kétharmados választási győzelem bármilyen hazai diktatúrából azonnal jogállamot csinál. Ezek szükséges kiegészítések, mert a fenti két témát láthatóan nem mindenki ismeri.

Az ellenzékre visszatérve, mármint közgondolkodásilag:

„ …az ellenzéki pártoknak mi a feladatuk? Részt venni a NER által diktált egyenlőtlen küzdelemben a parlamentben, elfogadni a játékszabályokat, ezáltal legitimálni a rendszert, és az örök vesztes mezét magukra ölteni? Maximum a „ius murmurandi”-val, a morgolódás jogával lehet élni, és persze a képviselői javadalmazást élvezni. Ehhez viszont egyszerre el kell játszani bent a jogállamosdit, kint pedig a kuruc népfelkelőt (…) ráadásul van még egy aggályos következménye ennek a hozzáállásnak, nevezetesen az az évtizedes hiteltelenség, amelyet a passzív „nem választók” és a kényszerű, befogott orrú választók tömegei kérnek számon az aktuális ellenzéki pártokon…”

Hát igen. A vesztes pártoknak már csak ez a sorsa, részt kell venni a győztes által diktált egyenlőtlen küzdelemben a Parlamentben, elfogadni a játékszabályokat (a sokat feszegetett legitimáláshoz ennek semmi köze – a győztest a kapott szavazatok legitimálják), és a vesztes mezét magukra kell ölteniük. Meg kell állapítsuk, az ellenzék sorsa sajnos ilyen sanyarú. Mindenütt. Még a legvadabb demokráciákban is. A küzdelem ott is egyenlőtlen, az ellenzéket állandóan leszavazzák azok a szemét győztesek. Megjegyzendő, hogy az „örök vesztes” kifejezés értelmetlen, mivel a jelenlegi magyar ellenzékben vannak többszörösen nyertes pártok is.

A jogállamosdit Magyarországon nem kell eljátszani, ugyanis Magyarország minden szempontból tökéletes jogállam (lásd a két linket feljebb), kuruc felkelőt hálaisten még senki nem látott, mert van elég bajunk polgárháború nélkül is, a rendszer kemény, sőt akár durva kritizálása viszont az ellenzék joga, és ha valaki még nem vette volna észre, a Parlamentben is azt csinálja, nem csak azon kívül – mégpedig nem morgolódva, hanem hangosan. A különbség annyi, hogy a parlamenti felszólalásokat minden médium hozza, azaz ha az ellenzék Parlamenten belül politizál, a mondandója jobban eljut a választókhoz, mintha az utcasarkon ágálna. A kritika tartalmát tekintve, ha az ellenzék azt mondja, hogy ez itt maffiaállam és diktatúra, akkor teljesen igaza van, viszont kétharmad esetén a győztesek számára a maffiaállam kiépítése és a diktatórikus működtetés is jogos. Sajnálatosan, de az. Nem kellett volna nekik kétharmadot adni.

A képviselői javadalmazás élvezése” mondat hangsúlyozása, mint az emberi irigységre alapozó gyűlöletkeltés szomorú módon elég gyakori. Minden szinten és minden oldalon. Azon közgondolkodók számára, akik még nem vették észre, hogy a politika ma már nem az unatkozó, gazdag arisztokraták hobbija, elárulhatjuk, hogy a képviselői tevékenység munka, és a képviselők a munkájukért fizetést kapnak, mert képviselik az őket megválasztókat (ez a képviseleti demokrácia lényege). Ha nem dolgoznak, nem kapnak fizetést. Ungár ugyan nem szorul rá, viszont elég sokan igen, mert sem vagyonuk, sem másodállásuk nincs. Ha valaki szerint a politikusi tevékenység nem munka, és nem érdemelnek érte fizetést, azt inkább nem ragoznám.

Mivel az ellenzék ugyanazt mondja Parlamenten belül és kívül is, ebből adódó hiteltelenségről egyáltalán nem beszélhetünk. Abban az esetben viszont, ha sokszor és sokan mondják/írják hogy az ellenzék hiteltelen (ahogyan itt a cikkben is), hiába hülyeség, előbb utóbb sokan elhiszik. Pedig a normál politizálás nem a regnálók legitimálását jelenti! De nem ám! Hiába hajtogatják egyesek. Ha az ellenzék nem járna be a Parlamentbe, annak az alábbi következményei lennének:

  • Egyáltalán nem tenne jogtalanná a regnálók uralmát, legfeljebb megállapítást nyerne, hogy az ellenzék ily módon tiltakozik. A többi ország elfojtott mosolyán és a FIDESZ vihogásán kívül további hatása nincs.
  • Orbán pláne röhögne a markába, mert sok kellemetlenségtől megszabadulna (lásd a parlamenti ülések közvetítéseit).
  • A képviselők nem kapnának fizetést, azaz valamilyen pénzkeresettel kellene foglalkozniuk a választók képviselete helyett.

Ezek szerint a Parlament a legkifizetődőbb, és az információterjedést illetően a leghatásosabb terep az ellenzék politizálására.

A fentiek alapján azt kell mondanunk, hogy az ellenzék javasolt taktikája a mandátum felvétele, és a szokásos politizálás, mert a pofátlan, erkölcstelen, gátlástalan, satöbbi, ám a kétharmad miatt mégis teljesen jogszerű NER-t (melyben a „nemzet” a békemeneten résztvevőket jelenti), csak választáson lehet legyőzni! Ezen célból a teljes demokratikus ellenzék összefogása szükséges, mert egyébként nem lesz elég a szavazat, azaz aki az összefogás ellen dolgozik, vagy ezt gátolja bármiféle módon, az Orbánéknak segít hatalomban maradni.

Szerző azon közgondolatával, miszerint az ellenzéknek (egyidejű háttérbe vonulással) át kell adni a helyeit olyan, a változás mellett lekötelezett, független, de jövőbeni politikai ambíciók nélküli „Deák Ferenceknek”, akik egyszer csak többségbe kerülnek, akkor új törvényekkel fölépítik az új Magyar Köztársaságot, majd föloszlatják a Parlamentet és új választásokat írnak ki, nem tudtam mit kezdeni. Rejtély számomra, hogy ezek a Deák Ferencek mit fognak csinálni addig, amíg többségbe nem kerülnek, és főleg hogyan kerülnek többségbe, pláne, hogy annak kétharmadosnak kell lennie, mert az Alaptörvényt érintő változtatások, plusz a Parlament föloszlatása, na meg az új választások kiírása anélkül nem lehetséges.

Egyébként a vélemények lehetnek mások, de a tények és a logika mindig ugyanaz. Arra ügyelni kell. Illetve kellene.

De ez legyen az én bajom.

Jogállam

A jogállam működése egyszerű. A jog a hatályos törvények alapján, az állam által garantáltan, mindenhol és minden időben érvényesül.

A törvényeket a regnáló párt barkácsolja össze. Nálunk kétharmaddal pont olyat amilyet akarnak, pont olyat. A többség dönt, a nagy többség tarol, ez, kérem, a demokrácia.

Még szerencse, hogy ha rosszul kormányoznak, le lehet majd őket váltani – kivéve, ha kormányzásuk révén olyan médiafölényt meg egyéb előnyöket hoznak össze, hogy a leváltásukhoz nem csak az ellenzéki pártok és szervezetek, hanem sok elégedetlen szavazó összefogására lenne szükség.

Csakhogy az ilyen összefogás nálunk a lehetetlenség kategóriája.

Ez már tizenhárom éve látható. Nem vagyunk egy összefogó típus, még ha az életünkről van szó, akkor se. Jobban utáljuk azokat, akikkel össze tudnánk fogni, mintsem hogy összefogjunk és közös platformot kialakítva  az a cél legyen a vezérlőerő, hogy az ország sorsáért nem elég aggódni, hanem közös cselekvésben tevőlegesen  kell részt venni.

A jogállamnak abszolút értelemben vett meghatározása nincs.

Az ugyanis, hogy Tiborcz szabadon és bűntelenségének büszke birtokában elsétálhatott a 13 milliárdnyi jó EU-s forinttal, továbbá hogy a kormány az uniós nyomozás megszüntetése érdekében mindezt közpénzből fizette vissza, teljesen szabályos, Magyarország összes törvényének megfelel.

Hogy ez véletlen-e, vagy miniszterelnök úr intézkedett, az mindegy, a végeredmény ugyanaz. A jogállamon karcolás sem esett.

Zuschlag 20 milliójának esetében anno másképp történt minden, de az magától értetődik, mivel a tolvajokra akkoriban más vonatkozott. Kizárás, bíróság, börtön-, pénzbüntetés. Mostanában ettől kissé eltérő a jog.

Ha választást nyertem, én hozom a törvényeket, melyek alapján a jogállam majd működik, ebből következően én teremtem meg a jogállamot is. A jogalkotásnál néhány dologra tekintettel kell lenni, például az Alkot… izé, Alaptörvényre, de ha kétharmaddal nyertem, akkor még az Atyaúristenre se. Úgy írom át magát a gránitsziládságút, mint a sicc.

L’état de loi ç’est moi. Punktum.

Érzékenyebbeknek persze nem biztos, hogy tetszik. Nyilván nem tartják erkölcsileg elfogadhatónak, hogy a regnáló párt markában és/vagy zsebében a következők találhatók:

  • a jogalkotás révén az állam,
  • az adók és az EU révén az államháztartásba érkező pénzek, a be- és visszavásárlásokkal részben újraállamosított, központilag osztogatós gazdaság,
  • a legfőbb fékek és ellensúlyok (AB, MNB, ÁSZ, államelnök, stb.)
  • az önkormányzatok,
  • az elvileg független, de a regnálók által bárkire ráuszítható hatóságok (NAV, Ügyészség, satöbbi),
  • a rendőrileg vezérelt, sőt vezényelt egészségügy,
  • az oktatás (lásd egészségügy),
  • a média hetven százaléka (közpénzből fizetett közmédia inkluzíve),
  • az igazságszolgáltatás,
  • a művészet,
  • a tudomány,
  • na, meg a sport,

hogy a legfontosabbat se felejtsük el. A helyzet még dermesztőbb, ha tudjuk, hogy a regnálókat egyetlen ember „irányítja”, aki gondoskodott arról is, hogy a mérleg nyelvét kiiktassa, így ellensúly nem lévén érvényesíti az „egy az isten” elvét, a magyarok istene, pedig természetesen őminiszterelnöksége!

A kellemetlen helyzet hungarikuma, hogy sokan várták, teszünk ellene, ám aztán kiderült, hogy mégsem. Sok széplelkű éjjelente ma is halálsikollyal, hideg verejtékben úszva ébred, miközben rémülten hajtogatja, „Csak Gyurcsányt ne! Inkább a Kimdzsong, hamáregyáltalán…”

Nem. A hazai értelmiség nem jelent veszélyt a trónra.

Van aztán még a külföld. Ez már keményebb dió, mivel két klubban is tagok vagyunk, mégpedig előkelő klubokban, melyek az irreguláris harcosoknak (street fighters) nem a legjobb terepek. Ott nem illik csizmát damasztra rakni, és hogy mi mégis, sőt eddig gond sem volt vele, az a klubtagokból (compromise seekers) könnyen levezethető. Szegények annyira meglepődnek, nem egészen értik, hogy mi van.

Biztos rosszul látjuk, morogják zavartan, biztos tévedés, ilyen nem lehet, mert nem is létezik.

Mostanában kezd a tagság ráébredni: debizony! Van ugyanis egy tagállam, melynek kormánya autokrata rendszert épített ki otthon, lenyúlt minden lenyúlhatót meg lenyúlhatatlant, a barát az ellensége, az agresszorok a barátai, zsarolja és szidalmazza saját közösséget, amelynek tagja, de a kapott pénzt, azt simán teszi zsebre, és mindenfélét hazudozik, meg kiabál, ha a közösség által neki szánt „jusst” a klub már néha visszatartaná. A mondott viselkedést a kormány a magyar érdek védelmének nevezi. Sikerült is megutáltatnia minket minden szövetségesünkkel.

Nyilván ez volt a magyar érdek.

Nem állunk jól, az biztos

Churchill mondotta volt, hogy a demokrácia rossz, nagyon rossz, átkozottul rossz, de jobbat még nem találtak ki. Ebből következően lehetséges önző okból eltéríteni, és az még mindig demokrácia, ha a választók adják hozzá a felhatalmazást. Problémák esetén tehát nem a demokráciát kell siránkozva hiányolni, (Orbán megválasztása és minden intézkedése a kétharmad révén az összes demokráciakövetelménynek megfelel), hanem leváltani azt, aki működtetés helyett önző célra használja ki.

Hárommillió. Ennyi választóra lenne szükség a demokrácia szabályeszközein belül az NER  ellenzői lesznek egyszer annyian?

Eltartott kisujjal persze nem megy. Túl nagy a légellenállás.

„KEDVES TIBOR”

Ekként szólítja meg Ujhelyi István, szocialista EP-képviselő Navracsics Tibort, Orbán Viktor miniszterét, akit azzal bízott meg a miniszterelnök, hogy oldja meg az Unió újraindítási támogatásainak megszerzését az ország számára.

Ujhelyi konzultálni akar a miniszterrel arról, hogy hogyan is lehetne ezt elérni. Tanácsokat adna neki, aminek lényegét máris jelzi: változtatni kellene a kormány viselkedésén.

Mindez akkor történik, amikor a Fidesz éppen egyoldalúan a maga javára módosítja a választási szabályokat,

önkényesen vet ki „extraprofitadót” a neki nem tetsző ágazatokra, köztük olyanokra, amelyek nemhogy „extraprofithoz”, de egyáltalán számottevő profithoz sem jutnak, önkényesen vesz el pénzt az ellenzéktől, önkényesen fosztja meg a fővárosi önkormányzatot három belvárosi tér tulajdonától,vagyis lendületesen tovább folytatja a jogállamiság lebontását.

Egy demokrata képviselőnek, ha komolyan veszi magát, az Orbán-rendszerre mint önkényuralomra kell tekintenie, az Orbán-kormányra mint önkényuralmi kormányra, Orbán miniszterére mint az önkényuralom miniszterére.

Ne feledjük, a „kedves Tibor” mint igazságügyminiszter meghatározó szerepet játszott a jogállam lebontásának első éveiben,

ő védte meg Brüsszelben az Orbán-rendszer médiaszabályozását, igazságügyi reformját, ő volt az igazságügyminiszter már az orbáni alaptörvény szövegezésekor és elfogadásakor stb. stb.

Ujhelyi szerint az európai támogatások megszerzése „közös nemzeti ügy”.

Szerintem a demokrácia hívének nem lehet „közös nemzeti ügye” a demokrácia megsemmisítőivel.

Ujhelyi az olajembargóból való kimaradásban is egyetértett az Orbán-kormánnyal, üdvözölte az Orbán által elért „kompromisszumot”, ő is ezt javasolta már korábban. Vajon azt is helyesli, hogy az Orbán-kormány később sem akarja megszüntetni az Oroszországtól történő olajvásárlást? Vajon helyesli, hogy Magyarország nem áll Ukrajna oldalán a háború kérdésében? Nem emlékszem rá, hogy a fegyverszállítás kérdésében mondott volna valamit.

Neki Navracsics „kedves Tibor”. Vajon előbb-utóbb a főnök, Orbán is „kedves Viktor” lesz? Ma csak az MSZP európai parlamenti képviselője, de a következő tisztújításkor minden bizonnyal az MSZP társelnöke lesz.

Jourova: Budapesttől és Varsótól uniós pénzeket vonhatnak meg

A brüsszeli bizottság alelnöke, aki jogi ügyekben illetékes, a Der Standardnak elmondta, hogy az uniós csúcstalálkozón megszavazott jogállami mechanizmus lehetővé teszi azt, hogy ne utaljanak ki pénzeket Magyarországnak és Lengyelországnak azon a címen, hogy kormányaik megsértik a jogállami alapelveket.

Vera Jourova szerint különbséget kell tenni a magyar és a lengyel kormány között. Orbán Viktor miniszterelnök szisztematikusan szalámizza le a jogállamot és a sajtószabadságot míg Varsóban Kaczynski a bíróságokra koncentrál. Politikai ellenőrzés alá akarja vonni az igazságszolgáltatást márpedig ez az Európai Unióban megengedhetlen.

Vera Jourova elismerte, hogy a magyar kormány hátráltathatja a jogállami mechanizmus alkalmazását azzal, hogy az Európai Bírósághoz fordul, de aligha kétséges, hogy előbb-utóbb érvénybe fog lépni az az uniós döntés, mely összekapcsolja a jogállami normák betartását az uniós pénzekkel.

A hetes cikkely nem alkalmas

Vera Jourova közölte, hogy lehet ugyan vizsgálatokat indítani a hetes cikkely alapján, de szankciókat nem alkalmazhatnak vagyis komoly eredményt ettől nemigen lehet várni. A cseh biztos szerint korábban nem gondoltak arra, hogy a demokrácia visszafejlesztése megindulhat az Európai Unióban.

A valóságban persze nagyonis tudtak erről, de behunyták a fél szemüket, mert nem akartak foglalkozni a görög vagy a máltai demokrácia „sajátosságaival”. Ma is az a helyzet, hogy a magyar és a lengyel kormányt pécézték ki Brüsszelben, de megfeledkeznek Bulgáriáról és Romániáról, az Európai Unió két legkorruptabb országáról.

Szlovákiát sem érte különösebb bírálat a Fico rendszer idején noha mostanra csoportosan tartóztatják le a magasrangú rendőröket és befolyásos üzletembereket, akik a maffiával együttműködve „befolyásolták a kormányzatot”.

Vera Jourova úgy fogalmazott: a legjobb az lenne, ha a választó polgárok mondanának véleményt Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski rendszeréről. Szlovákiában ez történt …

Hát az édesanyátok az!

Varga Judit és az összes többi arról beszél, hogy ez itten egy jogállam, ez itten egy szabad piacgazdaság, ez itten egy demokrácia.

Speciel nekem most lett elegem, s ha ebből az országnak nem lesz hasonlóképp elege, akkor minden mindegy, s akkor lökjék vissza ezek az ócska gazemberek Magyarországot minél távolabb a civilizált világtól, bele a dzsungelbe, ki a prérire, ahol továbbra is ők lesznek a prérifarkasok, a hiénák, a dögkeselyűk.
Mert olvasom, hogy a Varga Judit-féle kurvára jogállamiságú Magyarországon most épp a magánóvodákat kívánják betiltani, ahol angol (francia, spanyol etc)., azaz valamely világnyelvet oktatnak, s arra kötelezik a PRIVÁT (azaz MAGÁN) óvodákat, hogy mind a nevükből, mind a nevelési programjukból töröljék az angol (stb.) nyelvre történő utalást.
Mi a franc zajlik itt Varga Juditostól és jogállamiságostól meg szabadpiacostól, meg 133 bátor emberestől? Vagyis ha én magánóvodát akarok indítani, s megfelelek a Köjálnak vagy minek, megfelelek az összes hatóságnak, a földről lehet enni, olyan a tisztaság, a behozott gyerek sem érzi magát kényszerzubbonyban, hanem van képe remekül ellenni, s még mellette egy világnyelvet (angolt, you know, package, Hungarian fairy tale és társai) tanítok, akkor jön Varga Judit, s a gigantikus magyar jogállamiságra és szabadpiacra apellálva dekázgat egy kicsit az angol nyelvű mesekönyvvel, majd bezáratja az óvodámat, kitiltja a gyerekeket (akik azért jöttek, hogy tanuljanak angolul – you know), vagy franciául, vagy spanyolul, vagy ha én, a szülő és gondviselő úgy akarom, akkor A héten nyakjuszául, B héten baszariul, C héten gudzsarátiul, D héten pedig Fidesz-fogalomcsúsztatós újbeszél makogásul.

És az egyházi iskolákban mi van?

Ott lehet mindent, mi szem szájnak ingere: hittant és hitbizományt, hitvallást és hitcikkelyt, hitbuzgalmat és hittérítést, hitéletet és hitsorsost, hithűséget és hitehagyást, hitvitát és hitványságot (bocs, azt még csak fakultatíve) tanulni, ott jogállamiság van és szabadpiac, ott minden megengedett. Nem úgy a privát óvodákban.
Komolyan mondom, ezek mind elmebetegek, idióták, született gazemberek. Nem elég ezeknek a példa: Semjén példája meg a többi alaké? Semjén annyit tud idegen nyelven, hogy néha egy-egy vadászkiállításon remek kiejtéssel elbődül, elegánsan barcog, akár az üzekedési időszakban a dámbika. Nagyjából ezzel ki is merült a mi miniszterelnök-helyettesünk nyelvismerete, nyilván ő ilyen magánoviba járt egykor.
De most tényleg: egy jogállamban, egy XXI. századi európai országban betiltani a magánóvodát, mert angolra tanítják a gyerekeket? Kik ezek a pattintott kőkorszak szellemiségét, erkölcsi állapotát és mentalitását idéző szörnyetegek? És miért kell nekem erről írni, hogy magához térjenek az apukák és anyukák, nagypapák és nagymamák?

Tényleg nem ország ez!

Most megint nem értek valamit: a bérsajtó jóvoltából egészen tegnapig úgyszólván kizárólagosan a melegekről lehetett olvasni: analitikus és kontinentális megközelítésben, a férfi = férfi, a nő = nő, a férfi ≠ nő, a nő ≠ férfi, s ennek fúga-szerű építményét (fugere = kergetni), előre és hátra, oda és vissza, permutációs fúga, duplafúga, triplafúga, tükörfúga, rákfúga, ráktükör-fúga, jegyzetapparátussal és jegyzetapparátus nélkül.
Mára azonban, akár egy karmesterpálca intésére befejeződött a felettébb izgalmas és intellektuális témafolyam, s a nem nő nők és a nem férfi férfiak, vagyis a melegek helyére visszaköltöztek jól kiérdemelt helyükre a migránsok. Mert a migráns = migráns, vagyis a Nap körbejárt, hogy mára ismét felragyogjon, s hogy újra megkezdhesse megszokott pályáját.
Tartsuk jól figyelmünk homlokterében azt a vaskos történelmi tapasztalatot, amely arra int, hogy a diktátorok úgy veszítenek, hogy közben győzelmi jelentéseket adnak ki, s triumfálásuktól hangos a hozzájuk hű cselédsajtó. Csak jut eszembe alapon: Sztálin úgy vetett véget az amúgy is vesztes és stratégiailag részben elhibázott, részben felesleges berlini blokádnak, mintha azt engedményeivel megnyerte volna, miközben látványos vereség volt számára az egész. Vagy Hruscsov például úgy vonta ki Kubából a rakétákat, hogy azokat jó előre átkeresztelte támadó rakétákról védelmi rakétákká, mintha azt a hülye USA rosszul tudná, s ennek megfelelően nem a támadó rakétákat vonta ki, egy frászt, hanem a védelmi rakétákat, vagyis nyert.
Vagyis vesztett, tudniillik az történt, amit az USA feltételül szabott, de hát a Pravda, meg a Komszomolszkaja Pravda, meg a sikerre kiéhezett szovjet munkásosztály és parasztság… Szaddam Huszein úgy engedte be a nemzetközi megfigyelőket, mintha be sem engedte volna.
Vagy itt van nekünk a miénk, Orbán. 2010-es hatalomra kerülése után rögtön megpróbálta megemelni a deficitplafont 3%-ról 6%-ra, amivel Barroso és Merkel elhajtotta, ám erre Orbán válaszként kirúgta az IMF-et, amire már amúgy sem volt semmi szükség.

A diktátorok úgy nyerik a csatát, hogy közben a csata elmarad:

állnak kivont karddal a harcmezőn, seregek nincsenek, legfeljebb egy-egy tehénpásztor téved arra, ezerszer gondolt csodaszépet, gondolt halálra, borra, nőre, és kérdezi, mi a búbánatot álldogál ez itten azzal a lopott múzeumi szablyával, aztán megy tovább, mert dolga van Riskával. Nemsokára odatéved egy másik alak, piszkos, gatyás, bamba, káromkodik és fütyürészik, ő a cselédsajtós, aki viszont azonnal vezércikket kanyarít a látottakból: vérfürdő, hullahegyek, vergődő testek és csonthalmok, halálhörgés és siralom, ám a lovak patájától felkavart homok ködfellegén egyszeriben feltűnik a győztes, úszik a diadalban, megmentő és életadó, jótevő és gondoskodó, rettegett hős és vajszívű érzület (a köbön).

Most tehát Orbán újfent győztes csatára készül.

Meglehet, a férfi = férfi, a nő = nő jogelméleti eszmefuttatást, ami, ha jól tudom, még csak tervezet, nincs elfogadva, csendben, valamilyen trükkel előbb megszoptatja, aztán betakarja és elaltatja, meggyőzve a nyugati világot arról, hogy itt jogállamiság van, de abszolút jogállamiság (nyugati barátaink amúgy hasonló melegségi okokból és teljes joggal buktak ki nemrég a lengyelekre), úgyhogy ezt a disznóságot valamilyen trükkös módon és szép csendben álomba ringatja a Nagy Vezér, miközben idehaza győztesként fogja magát ünnepeltetni, hiszen egyetlen migráns sem költözött az országba, s ezt most megint a mi Viktor apánk elszánt és harcos szellemének köszönhetjük, miközben a nyugati világ nagy ívben tesz erre a repetitív módon migránsozó orbáni szélmalomharcra.
Minden szép, minden jó, felragyoghat az európai arcél és dagadhat a büszkeségtől a magyar kebel, megoldódott minden, hiszen a belga söröző tulajnak, a francia vendéglősnek, az olasz panziósnak, a spanyol taxisnak, a görög strandi nyugágy-kölcsönzőnek, vagy a magyar kisvállalkozónak valóban kell a pénz, a segély, a támogatás, a hitel, hogy életben maradjon.

Ez tehát nem vicc.

A rossz vicc csak az lenne, ha az Európai Unió három és további sok-sok bölcse elfeledkezne nagy örömében arról, hogy a magyar szemfényvesztő fiók-Cipolla a jogállamiság részét képező korrupcióellenesség fogalmát áttolta a migráció fogalmába, holott a korrupció és a migráció között egyetlen a hasonlóság: mindkettő cióval végződik.
Vagyis most, legalább egy kis időre a melegek cseréljenek helyet a migránsokkal, a korrupciót pedig nyelje le a melegekért és az újabb migrációs győzedelemért cserébe az Európai Unió (le fogja nyelni, elvégre a görög strandos, a belga sörözős, a francia vendéglős és az olasz panziós mögött van egy sokkal gránitszilárdságúbb érv, maga a német autóipar, an sich), a magyar meg ismét átviheti a vállain a diadalkapu fenséges íve alatt a hon örök migránsbajnokát.
Így aztán mindenki jól járt, a belga sörözős, a francia vendéglős, az olasz panziós és a magyar lelkületes, meg persze a megszokott csapat Mészáros Lőrinctől Tiborcz Istvánig, Ráheltől Garancsiig, s legfeljebb a magyar sörözős szépen kiballag a belgához csaposnak, a magyar éttermes a franciához mosogatónak, s a magyar panziós az olaszhoz éjszakai portásnak.
A világ ismét kigömbölyödött, itt a vége, fuss el véle. Mármint a pénzzel (lével, korpával, zsetonnal).
Gábor György

Pénzügyileg ki kell véreztetni a renitens tagállamokat!

A Deutschlandfunk rádiónak nyilatkozott az Európai Parlament egyik alelnöke, aki nem is oly rég még Németország igazságügyi minisztere volt. Katarina Barley kiemelte: Magyarországon és Lengyelországban különösen súlyos a helyzet a jogállamiság megsértése terén. Ezért össze kell kapcsolni a pénzek kiutalását a jogállami kritériumok betartásával.

„Ha most meghátrálunk, akkor hét évig marad ugyanaz a helyzet vagyis nem sokat tehetünk a renitens tagállamok ellen.” Épp emiatt elutasította a német elnökség javaslatát, amely nem tartalmaz szankciókat arra az esetre, ha valamelyik tagállam megsérti a jogállamiság kritériumait.

Az Európai parlament alelnöke hangsúlyozta: a négy nagy frakció kitart amellett, hogy szankcionálni kell a jogállamiság megsértését. Vagyis az Európai parlament csakis így szavazza meg az uniós költségvetést és a válságkezelő 750 milliárd eurós programot.

Az idő sürget

Az egész Európai Unióban katasztrofális következményei vannak a Covid-19 vírus járványnak, melynek senki sem látja a végét. Épp ennek tudatában fenyegetőzött vétóval a magyar és a lengyel kormány is, mert arra számítanak, hogy a különösen rászoruló tagállamok: Olaszország, Spanyolország, Görögország stb. ráveszik a többieket arra, hogy ne bíbelődjenek a magyar vagy a lengyel jogállamisággal hanem fogadjanak el gyorsan egy olyan költségvetést és válságkezelő programot, amely életmentő a legtöbb tagállamnak. Merkel kancellár is épp erre hivatkozva készítette el a kompromisszumos javaslatot, melyet egyelőre mind az Európai Parlament mind pedig a renitens államok bírálnak.

Az Európai parlament német alelnök asszonya azonban rátapintott a magyar és a lengyel kormány gyenge pontjára: európai pénzek nélkül ez a két állam aligha tudna megbirkózni a minden eddiginél súlyosabb gazdasági és társadalmi válsággal, melyet a Covid-19 járvány okozott.

Az Európai Bizottság szerint sem jogállam Orbán rendszere

Ügyészség, média, civilek, igazságszolgáltatás: ezt a négy szót kell végre meghallania a Fidesznek, amikor azt kérdi, mi a baj a jogállammal Magyarországon – írja Donáth Anna, a Momentum EP képviselője Facebook bejegyzésében.

Az Európai Bizottság első jogállamisági jelentését évente fogják követni az újabb vizsgálatok. Az első részletes beszámoló alapján egyértelmű, hogy az Orbán-kormány jogállamot roncsoló tevékenysége már az uniós intézmények számára is elfogadhatatlan szintet ért el.

A jogállam kérdései kapcsán kiemelten fontos, hogy érvényesülnek-e az írott jogszabályok. A Bizottság megállapítása alapján Magyarországon ez több szempontból sem biztosított.

Polt Péter ügyészsége alatt “korlátozottan zajlanak” egyes korrupciós ügyekben folytatott büntetőeljárások – ez az óvatos megfogalmazása annak, hogy Rogán, Szijjártó, Tiborcz és társaik következmények nélkül követhetnek el bármilyen korrupciós cselekményt. Ha fideszes vagy, bármit megtehetsz – ezt üzeni mindannyiunknak a rendszer. De ha véletlenül bírósági szakaszba jutna egy ügy, arról is gondoskodnak: a miniszterelnökhöz való lojalitás alapján választott alkotmánybírák mandátumuk lejárta után a Kúria bíráiként folytathatják a munkájukat.

Különösen káros a magyar demokráciára és közéletre a kormánypropaganda, ami a jelentés egyik legfontosabb pontja: a média szabadságát, sokszínűségét tudatosan rombolja a kormány, például úgy, hogy állami hirdetéseket főleg kormányközeli médiumok kapnak. Külön nevesítik a KESMA létrejöttét, melyben 470 propagandamédium olvadt össze anélkül, hogy a versenyhatóság megvizsgálta volna. A cél egyértelmű: hazug propagandából egy igazságtalan és embertelen, mindenki mást megfélemlítő rendszert építeni, ami a Fidesz hatalmi céljait szolgálja.

A civilek helyzetét vizsgálva a Bizottság megállapította, hogy instabil környezetben végzik a tevékenységüket, és a kormány ezt fokozza megbélyegzéssel, listázással, bizalmatlanságot keltő dezinformációval.

Azért, mert ők a jogállamiság védelmének fontos szereplői. A jelentés alapján pedig indokoltabb az a törekvésünk, mellyel a jogállamiságot lebontó Fidesz-kormányt kikerülve, közvetlenül juttatnánk uniós forrásokat a civilek számára is.
A jelentésben persze semmi meglepő nincs – mindenki tudja, hogy mi zajlott Magyarországon az elmúlt tíz évben.

Mégis fontos rögzíteni: az Orbán-kormány lelepleződött és elbukott, már európai szövetségeseit sem tudja megvezetni. Közös felelősségünk, hogy ez a kudarc ne hulljon vissza a magyar emberekre, hanem

az európai értékek érvényesüljenek, és egy igazságos és emberséges jogállamot építsünk.

A kormány az elmúlt években sorra foglalta el a szabad média állásait. Bezárták a Népszabadságot, elfoglalták a Magyar Nemzetet, az Origót és most legutoljára az Indexet is. Ezért ránk, állampolgárokra egyre nagyobb felelősség hárul, hogy segítsük a szabad médiát és eljuttassuk a valódi híreket mindenkinek.

Győzelem vagy vereség Brüsszelben?

Amikor vége lett az EU-s állam- és kormányfők maratoni brüsszeli tanácsülésének, Orbán Viktor Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel kettesben tartott sajtótájékoztatót, amelyen Morawiecki köszönetet mondott Orbánnak azért, ahogy harcolt. Ezt figyelemre méltónak tartom. Mindjárt elmagyarázom, hogy miért.

A magyar politikai közéletben sokféle értelmezést hallottunk arról, hogy mit ért el Orbán Brüsszelben. Az egyik értelmezés Orbáné és a többi fideszesé: e szerint Orbán sikert ért el Brüsszelben, hiszen több pénzt szerzett, és emellett még a nemzeti büszkeségünket is megvédte. Ez utóbbin az lenne értendő, hogy sikerült megakadályozni, hogy jogállamisági kritériumokhoz kössék a költségvetési pénzek kifizetését. Ez persze így félig igaz. Mint a magyar ellenzékiek és maga Ursula von der Leyen is hivatkozik rá, a jogállamiság szempontja bekerült a kiadott közleménybe, csak éppen annak a mechanizmusnak az elfogadását halasztották el későbbre, amelynek révén ezt érvényesíteni lehetne.
Az, hogy ez így történt, nyilvánvalóan annak köszönhető, hogy a költségvetésről és az uniós segélyalapról szóló döntéshez szükség volt Orbán egyetértésére is, és ebben a pillanatban ezt a konfliktust nem tudták felvállalni. Ilyen értelemben igaz az, hogy Orbán egyelőre sikeres volt. Abban az értelemben viszont nem, hogy a jogállamiság mint az uniós pénzek folyósításánál figyelembe veendő szempont egyáltalán bekerült a közleménybe, ami hivatkozási alap lehet egy mechanizmus kidolgozásánál és elfogadásánál, amennyiben meglesz erre a Bizottságban a politikai akarat, Orbán nem győzött.

Persze, annyiban sem, hogy azokból a feltételekből, amikhez az itthoni parlamenttel, annak kormánypárti többségével elfogadtatott határozattal megkötötte a saját kezét Brüsszelben, szinte semmi sem teljesült.

Nem zárták le még a költségvetés elfogadása előtt a hetes cikkelyes eljárást Magyarországgal és Lengyelországgal szemben, nem szüntetik meg a civil szervezeteknek juttatott uniós támogatásokat, és nem mondtak le arról, hogy az uniós pénzek folyósítását jogállami kritériumokhoz, tehát politikai szempontokhoz kössék – csak éppen nyitva maradt az, hogy ezt ténylegesen megteszik-e. A három közül az első két feltétel esetében nyilvánvaló volt, hogy azt nem fogadhatják el. A harmadik volt az, ahol Orbán győzhetett volna, ha nem kerül be a közleménybe a jogállami kritériumok betartása mint költségvetési szempont.

De bekerült. Vajon miért?

E kérdésre ad választ a záró sajtótájékoztató, amelyen csak Mateusz Mazowiecki állt Orbán mellett. Csak annak a lengyel kormánynak a vezetője, amelyet az Orbán-kormányhoz hasonlóan hetes cikkelyes eljárás fenyeget. A másik két visegrádi ország, Szlovákia és Csehország ebben a dologban nem érintett, és a brüsszeli tárgyalásokon nem állt Orbán mellett. Az Orbán által összekovácsolt visegrádi négyek közös fellépése – számos korábbi esettől, például a menekültügytől vagy a Bizottság elnökének tavalyi megválasztásától eltérően – nem működött, és szlovéniai híve, Janez Jansa miniszterelnök sem állt mellé.
Érdemes visszaemlékezni: a tavaly májusi európai parlamenti választás előtt még az volt Orbán ambíciója, hogy alapjaiban megváltozhatnak az európai erőviszonyok, a szélsőjobb mellé kényszeríthető a Néppárt, és ez a jobboldali új szövetség vezetheti Európát, ellenzékbe szorítva a szociáldemokratákat, liberálisokat és zöldeket.
Akkoriban beszéltek arról a Fidesz-párti „elemzők”, hogy Orbán kilépett az európai színpadra, és a „dekadens” régi Európával szemben sikerre viheti a „nemzetek Európájának” eszméjét.
Az európai parlamenti választáson azonban ezt nem sikerült elérnie, a szociáldemokraták és néppártiak mandátumvesztését a liberálisok és zöldek erősödése ellensúlyozta. Az új Bizottság létrehozatalakor még úgy tűnt, hogy a visegrádiak erős hatalmi tényezővé válhattak az európai politikai játszmában, mostanra azonban az derült ki, hogy még erről sincs szó.
Sőt,

a közös hitelfelvétellel az Európai Unió föderatív jellege erősebb lett, mint valaha is volt.
A járványválságban a legsúlyosabb veszteségeket elszenvedő Olaszország és Spanyolország kényszerült rá, hogy támogassa az erre irányuló német-francia kezdeményezést (ami mellesleg támogatást jelent Giuseppe Conte olasz miniszterelnök számára Orbán barátjával, Matteo Salvinivel szemben).

Orbán európai ambícióinak egy időre vége.

Egyetlen dologban könyvelhetett el sikert: egyelőre csak egy szó szerepel a közleményben, de nincs szó arról, hogy az európai demokráciák érdemben beleszólnának abba, hogy mi történhet Magyarországon. Saját országában továbbra is azt csinálhat, amit akar, és ehhez minden jel szerint továbbra is folyósítják neki az európai adófizetők pénzét.
Ez persze azt is jelenti, hogy az az értelmezés, miszerint Orbán teljes vereséget szenvedett volna – a DK és az MSZP képviselőitől ezt hallottuk – szintén nem állja meg a helyét. Ők tették központi kérdéssé azt, hogy kaphat-e uniós pénzeket a magyar kormány a jogállamisági kritériumok érdemi érvényesítése, például az európai ügyészség elfogadása nélkül, és egyelőre kaphat.
Arról megszületett a döntés, hogy mennyi pénzt kap Magyarország, de arról nem, hogy ez milyen ellenőrzéssel párosul. Orbán nem volt már abban a helyzetben, hogy kenyértörésre vigye a dolgot Brüsszellel szemben – és nekem az a gyanúm, hogy Brüsszel (illetve Berlin) sem lesz abban a helyzetben, hogy a jogállamisági mechanizmus kialakításával kenyértörésre vigye a dolgot Orbánnal is Kaczyńskival szemben.
Nekünk sincs okunk az ünneplésre.

„Trükkös kettős”

Angela Merkel és Emmanuel Macron a csúcson olyan szorosan egyeztetett, mint még soha, így tudta legyőzni Rutte és Orbán ellenállását – írta „Trükkös kettős” című cikkében a tekintélyes német konzervatív lap brüsszeli és párizsi tudósítója.

A cikk beszámol arról, hogy a francia lapok elismeréssel szólnak Merkel és Macron teljesítményéről. A Liberation egyenesen „Köszönjük” felirattal tette címoldalára a két politikus képét. És tény, hogy 92 órán át olyan párosként lépett fel a német és a francia vezető, amelyet senki és semmi nem tudott megosztani, az összes két- és többoldalú tárgyaláson együtt vettek részt. Részletesen ismertette a cikk azt az alkudozást, amelyet a páros Ruttéval folytatott az újjáépítési csomagról, amelynek sikeres lezárása után már csak egy kemény dió maradt: a milliárdos kifizetések összekötése a jogállamisági mechanizmussal.

Ha egy országban rendszerszerű hiányosságok mutatkoznak a jogállamiságban, akkor elvesznek tőle eszközöket.

Avagy, ahogyan Macron Orbán Viktornak mondta:

„Ha nincs jogállam, nincs euró”.

„Orbán már a csúcs előtt vétóval fenyegetőzött, hiszen legelsőként Magyarországnak és Lengyelországnak kellene szankciókra számítania, mert e két tagállammal szemben van folyamatban a 7. cikkely szerinti eljárást, amely azonban akadozik. Mások éppen ezért ragaszkodtak ahhoz, hogy most élesebb fegyvert kovácsoljanak. Mindenki számára világos volt, hogy ezen a kérdésen a csúcs még kudarcba fulladhat. Merkel összehívta a főszereplőket: az egyik oldalon Ruttét, Dánia, Luxemburg és Lettország kormányfőit, a másik oldalon Orbánt és Morwieczkit. A főnökök maguk között voltak, csak néha hívtak be egy-egy szakértőt a legszűkebb körből. A lengyel és a magyar kormányfőnek jó oka volt mozdulni, mert számukra sokmilliárdos támogatásokat irányoztak elő.

Orbán tudta, hogy a Bizottság már 2018-ban kemény törvényjavaslatot terjesztett a Tanács elé: a Bizottság javasolhat szankciókat, és azok elfogadottak, amennyiben a tagállamok minősített többsége nem szavazza le a javaslatot. Ennyi támogatót Budapest és Varsó soha sem fog tudni összetoborozni.

Macron ezen az alapon akarta folytatni a tárgyalást. Orbán vétót követelt. A vita hosszadalmas volt. Végül Macron papírra vetett néhány sort, a szakemberek megvizsgálták ezt, és megszületett a megállapodás – írták a tudósítók. Charles Michel felolvasta a plénumon, tapssal elfogadták a résztvevők. Innentől már csak néhány alárendelt kérdést kellett megoldani, amíg Michel hétfőn kora reggel világgá tweetelhette: „Deal”. Ezután Orbán és Morawieczki együtt állt a sajtó elé, ami szintén újdonság, és afféle válasz a német-francia kettősre.

„Ha ilyen szorosan és szilárdan egymás mellett állunk, egyetlen ellenség sem győzhet le minket” – mondta Orbán, és tényleg azt mondta: „ellenség”.

Aztán kifejtette, hogy „voltak kísérletek arra, hogy kioktassanak minket a jogállamiságról”, „de mi megvédtük nemzeteink büszkeségét”, „levertünk minden kísérletet, hogy összekössék a jogállamiságot a kiadásokkal”. Ezt még kétszer megismételte, és akkor kijelentése ésszerűnek tűnt, mert a végkövetkeztetésekben az állt, hogy „a Bizottság hamarosan foglalkozik a kérdéssel”, javaslatot téve a jogsértések szankcionálására.

A Tanácsban viszont konszenzus szükséges a döntéshez, ám nem maga dönt a törvényekről, hanem megbízza a Bizottságot. És bizony az is ott áll, hogy

„a Bizottság javaslatát a Tanács minősített többséggel fogadja el”.

Ezt a mondatot Michel írta bele a szövegbe, hogy megfordítsa a jogállamisági mechanizmust, nevezetesen hogy az mutasson fel minősített többséget, aki szankciókat akar. A mondat most önállósult: az erős szabályozás hívei ezt utalásnak értékelték arra, hogy hiszen a Bizottság már 2018-ban is azt javasolta: a testület indítványát a normál törvényhozási folyamatban minősített többséggel fogadják el.

Nehéz megmondani, hogy Orbán felismerte-e a cselt. Nyíltan ez nem került szóba. Ursula von der Leyen csak akkor beszélt róla, amikor a csúcs résztvevői már úton voltak hazafelé.

„A kompromisszum egészen világosan tartalmazza azt a megbízást, hogy megvédjük az unió pénzügyi érdekeit” – mondta kedden a ZDF német közszolgálati televízióban. Hozzátette: a Bizottság már beterjesztett egy javaslatot a törvényhozási folyamatba, és azt fenntartja és nyomon fogja követni. „Majd amikor azt elfogadják, láthatóvá válik, hogy ennek az eszköznek igenis van éle”. A kollégái némileg óvatosabban fogalmaztak, és egy diplomata elmondta: a dolog az Európai Parlamenttel folytatott tárgyalásoktól függ, és a parlament ragaszkodik a teljes jogállamisági mechanizmushoz. Azt pedig, hogy létezik ilyen opció, Merkel és Macron érte el a tavaszi kettős játékkal – írta a két tudósító.

Fordította: Ara-Kovács Attila

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK