Kezdőlap Címkék Jane Foley

Címke: Jane Foley

Az euró látott már szebb napokat is, de vajon még mi vár rá?

Annak ellenére, hogy úgy tűnik, a forex hírek mindig az EUR/USD devizapárra összpontosítanak – mivel ez a világ legnépszerűbb devizapárja -, a közelmúltban különös figyelmet fordítottak arra is, hogy júliusban paritásra esett (egy 1:1 arányban) az elmúlt 20 év során most először.

Az euró csökkenése 2021 közepén kezdődött, és több tényező is felgyorsította az európai közös valuta idei bukását. Az egyik az ukrajnai válság februári kitörése volt, amely megemelte a nyersanyagárakat a közeli eurózónában. A másik a dollár megerősödésének trendje volt 2022-ben, amelyet a Federal Reserve sorozatos kamatemelései, valamint az USD vonzónak tűnő legbiztonságosabb menedék státusza táplált a nehéz gazdasági időkben. A harmadik tényező, a kontinenst uralma alatt tartó energiaválság volt, azzal a fenyegető lehetőséggel, hogy Oroszország leállítja a gázszállítást, és ennek következtében recesszió alakul majd ki.

Végül, az Európai Központi Bank (EKB), valamint az egyesült államokbeli Fed központi jegybank szerepének eltérő kamatpolitikai megközelítése is feszítette a húrt a háttérben. Még azután is, hogy a Fed három hónapig 150 bázispontos kamatemelést valósított meg, az EKB irányadó kamata statikus maradt negatív pozíciójában.

Az euró dollárhoz viszonyított 1:1 arányú csökkenése jelentős volt, legalábbis abban az értelemben, hogy „azon európaiak büszkeségét csorbította, akik a közös valutát egy fontos politikai projektnek, valamint a domináns dollár riválisának tekintették” – szolgált magyarázattal a Bloomberg. De mi mást jelentett még ez a gyakorlatban, és milyen irányba haladnak tovább innentől kezdve a dolgok? Csatlakozzon, és fedezze fel velünk a válaszokat ezekre a kérdésekre.

Két tűz között

Egyik oldalról, az EKB-nak nem olyan könnyű kamatot emelnie, mint több más központi banknak. Sok európai nemzet adóssága problémát okozhat, ha ezt meggondolatlanul teszik. Szeptember volt az a hónap, amikor végre kamatemelésre lehetett számítani, de mindig is kétséges volt, hogy meddig tartható fent ez az agresszívnek is nevezhető módszer. A Bloomberg közgazdászainak júliusi felmérése szerint, az eurózóna recessziójának esélye 45%-os volt. Ezzel az aggodalommal elhomályosítva a horizontot, az ING csoport stratégáinak véleménye szerint „az EKB keze lehetségesen meg van kötve azzal kapcsolatban, hogy képes-e agresszívebb kamatemeléssel fenyegetőzni az euró védelmében”.

Másfelől pedig, az európai fogyasztóknak égető szükségük volt némi enyhítésre az infláció okozta árnyomás alól, amely júliusban 8.6%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A döntéshozók kijelentették, hogy a gyenge euró hátráltatja az EKB azon célját, hogy az inflációt 2%-os szinten igazgassák. Azonban vannak a kontinensen olyan személyek, akik szívesen fogadják a gyenge eurót, tulajdonképpen ilyenek például az európai partokon túli országok exportőrei, akiknek termékei ilyenkor megfizethetőbbé válnak. Egyébként, létezik 70 olyan nagy európai vállalat, amelyek esetében Észak- és Dél-Amerika az áruk több mint 40%-ának a célállomása.

Augusztus és szeptember

Augusztus elején az euró visszaerősödését lehetett megfigyelni, és ismét a csúcson találta magát, riválisával, a dollárral szemben, mégpedig 1.03 dollár értékben. Bár, mindösszesen három hét telt csak el az adott hónapból,  a könyörtelen dollár és a küszöbön álló tél 1.1%-kal lejjebb kényszerítette az eurót, így az EUR/USD devizapár 0.9928-on maradt, ami meghaladta a júliusban tapasztalt 0.9952-es mélypontot. Amikor a Fed elnöke, Jerome Powell a hónap végén Jackson Hole-ban tartandó beszédére készült, az elemzők füle ki volt hegyezve a gazdaság stabilizálódására utaló jelek kapcsán, mert ez a Fed további agresszívnek nevezhető lépéseit indokolhatja, a Morgan Stanley ügyvezető igazgatója, David Adams véleménye szerint. Ezen a ponton az euró, az elmúlt hét év alatt egyszer sem volt ennyire alacsony szinten a svájci frankkal szemben.

Majd ezt követően, szeptember beköszöntével az eurót újabb csapás érte, amikor Oroszország elzárta az Európába vezető Északi Áramlat 1 gázvezeték csapjait. A Stoxx 600 indexben mért részvények 1.7%-ot veszítettek a hír hallatán, a németországi DAX index pedig több mint 2%-kal zuhant. A lépés „az eurót rövid távon is gyengévé tette az irányítási kockázatok miatt” – magyarázta Piet Philip Christiansen, a Danske Banktól. Szeptember 05-én hétfőn, az euró 0.8%-ot veszített, és mindössze 98.78 amerikai centet ért, amire 2002 óta eddig még nem volt példa. Németország bejelentette, hogy 65 milliárd dollárt pumpál a gazdaságot segítő tervbe, de ez „még trükösebbé tette az EKB munkáját” az infláció szabályozásában – mondta Christiansen. A szeptember 8-i találkozón az EKB vezetőjétől, Christine Lagarde-tól széles körben arra számítottak, hogy 75 bázisponttal megemeli a kamatokat, és az előrejelzések szerint Dánia, Lengyelország és Szerbia is ezt teszik majd.

Előretekintés

Néhány forex-elemző még júliusban azt hangoztatta, hogy az euró egészen 90 amerikai centig süllyedhet, ha Oroszország visszafogná a gázszállítást, ami egyébként most meg is történt…. Jane Foley, a Rabobank munkatársa szerint az euró visszaesésének mértéke „nagyban függ az Oroszországból Németországba irányuló gázáramlástól, valamint attól is, hogy lesz-e télen adagolás. Ennélfogva, mivel továbbra is eléggé erős az oroszok által mért nyomás, és a recesszió is a láthatáron van, a devizakereskedés következő néhány hónapja kulcsfontosságú volatilitási pontokat hozhat az EUR/USD devizapár, valamint más egyéb élvonalbeli devizapárok számára. Ezért létfontosságú az Ön számára, hogy a tájékozottabb kereskedési döntések meghozatala legyen naprakész a legújabb hírekkel kapcsolatban.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!