Kezdőlap Címkék Iszlám állam

Címke: iszlám állam

Kiderült, honnan szerezte a fegyvereit az Iszlám Állam

0

Egy kutatócsoport többéves munkával derítette ki, hogy a terroristák által használt fegyverek többsége Kínából, Oroszországból és Kelet-Európából származott. Sokszor amerikai közvetítéssel kerültek hozzájuk – hiába szánták őket épp az ellenük harcoló csoportoknak.

Fotó: Dabik

Azt korábban is lehetett tudni, hogy az Iszlám Állam sok fegyvert szerzett az iraki hadseregtől, főleg, amikor 2014-ben lerohanta Moszult. A Conflict Armament Research (CAR) hároméves kutatómunka alapján készült jelentése azonban azt is feltárta, hogy

több országból érkeztek fegyverek a dzsihádistákhoz,

méghozzá jóval több, mint amit a hadszíntéren zsákmányoltak.

A kutatócsoport a helyszínen, tehát Irakban és Szíriában végezte a munkáját 2014 júliusa és 2017 decembere között. Több mint 40 ezer, az Iszlám Állam által használt fegyvert, lőszert, robbanószert vagy alkatrészt tudtak megvizsgálni.

A jelentés szerint

a terroristák által használt fegyverek egy részét pont azoknak a mérsékelt csoportoknak szánták, amelyek az Iszlám Állam ellen is harcoltak.

Az Iszlám Állam által használt eszközök 90 százaléka Kínából, Oroszországból és Kelet-Európából érkezett, de sok olyat is találtak, amelyek az Egyesült Államok vagy Szaúd-Arábia küldött. Olyan fegyvereket is találtak, amelyek más háborús területekről, például Líbiából kerültek Irakba és Szíriába.

James Bevan, a CAR igazgatója azt mondta: rövid távú politikai célok érdekében több állam fegyvereket juttat bizonyos csoportoknak, „amelyek felett csak alig vagy egyáltalán nem gyakorolnak kontrollt”. Így aztán ők a fegyvereket gyakran tovább is adják.

Damien Spleeters, a jelentést író csoport vezetője szerint az is kiderült, hogy

„az Iszlám Állam ipari mennyiségben gyártott saját maga is fegyvereket és robbanóeszközöket”,

köszönhetően az így kialakult ellátócsatornáknak. A vizsgált fegyverek nagy része új, az elmúlt tíz évben gyártották, és a szíriai háború 2011-es kezdete után kerültek a régióba.

Például azok a romániai gyártóktól vásárolt rakéták is, amelyeket az amerikaiak a szíriai felkelőknek szántak, de találtuk belőlük a dzsihádistáknál Kelet-Szíriában és az iraki Fallúdzsánál is – ahol aztán pont az amerikaiak által az iraki hadseregnek adott tankok és Humvee-k ellen használták őket.

Egy másik példát is leírnak: 2015 decemberében Bulgária páncéltörő rakétákat adott el az amerikai hadseregnek – nem telt bele két hónap, hogy azok az iraki Ramadiban bukkanjanak fel. De ugyanebből a szállítmányból való fegyvereket találtak a mérsékelt szíriai felkelőknél is.

Pedig, ahogy a Washington Post írja, a szerződések elvileg tiltották, hogy az amerikai hadsereg továbbadja ezeket a fegyvereket.

A jelentésből az is kiderül, hogy

a terrorszervezet komoly logisztikai hálózatot is működtetett.

Ezen keresztül a bombákhoz szükséges anyagokat, amelyek egy részét Törökországban szerezték be, gyorsan tudták egyik helyről a másikra eljuttatni. Azt, hogy mekkora mennyiségű fegyvert milyen szervezetten mozgattak,  Spleeters már úgy jellemezte:

„ez a terrorizmus ipari forradalma”.

A jelentésben azt is írják, hogy bár az Iszlám Állam elvesztette két legfontosabb városát, Moszult és Rakkát, még mindig nagy mennyiségű fegyverrel rendelkezik.

Észak-Afrikában kaphat új erőre az Iszlám Állam

0

Az algériai külügyminiszter beszélt arról, hogy a terrorszervezet Líbiába, a Száhel övezetbe és a Szahara térségébe csoportosítja át egységeit.

Azt mondta: az Iszlám Állam felszólította követőit, hogy a közel-keleti vereségek után induljanak ebbe a térségbe. Olyan információik is vannak, hogy

a külföldi dzsihadistákat is áttelepítik.

Szerinte a terroristák egységei átszerveződnek, forrásokat gyűjtenek, és újabb ideológiai és katonai felkészítést kapott harcosok toborzására készülnek.

A terrorszervezet már korábban is komoly erőkkel volt jelen Líbiában. Más szakértők szerint a Fülöp-szigetek lehet az új célpont, ahol egy várost is lerohantak már, onnan több hónapig tartó harc után sikerült kiűzni őket.

Szakértők szerint a vereségek után az Iszlám Állam visszatérhet a korábban már alkalmazott gerillataktikához, és újabb merényleteket követhet el.

Terrorizmus finanszírozásával vádolnak egy francia cégvezetőt

Eric Olsen és a LafargeHolcim a vád szerint az Európai Unió embargója ellenére lepaktált a különböző terrorista szervezetekkel, köztük az Iszlám Állammal Szíriában.

Különösen két döntést ró fel a volt cégvezetőnek a francia ügyészség: olajat vásárolt az Iszlám Államtól, és védelmi pénzt fizetett azért, hogy a LafargeHolcim üzeme tovább működhessen Dzsalabijaban. A cementgyár üzemeltetését az iszlamista terroristák biztosították 2013-ban és 2014-ben.

A cég nagyon meg volt elégedve ezzel, mert Eric Olsent, aki akkor még csak vezérigazgató-helyettes volt, vezérigazgatóvá léptették elő. Erről a tisztségéről csak nemrég mondott le, miután a vizsgálat megindult ellene. Két másik korábbi a cégből, Bruno Lafont és Christian Herrault ellen is nyomoznak az ügyben.

Olsent többek között terrorizmus finanszírozásával vádolják. A francia ügyészség most azt vizsgálja: ki és mennyit tudott a szíriai alkuról a cégben.

Meg kell ölni a brit dzsihádistákat a védelmi miniszter szerint

0

Gavin Williamson szerint így nem tudnának több gondot okozni.

A miniszter a jobboldali bulvárlapnak, a Daily Mailnek nyilatkozott. Szerinte egyetlen olyan dzsihádistát sem szabad visszaengedni Nagy Britannia területére, aki korábban elment harcolni az Iszlám Állam oldalán.

A terrorelhárítók körében nagy az aggodalom: az Iszlám Állam vereségei után hazatérhetnek a harcokban megedződött dzsihádisták, hogy aztán terrorakciókat kövessenek el Nagy Britanniában. Andrew Parker, a kémelhárítás főnöke azt mondta: 34 éves pályafutása alatt ilyen jelentős terrorveszélyt nem tapasztalt az Egyesült Királyságban. Azt is közölte a kormánnyal, hogy

kilenc terrorakciót hiúsítottak meg eddig ebben az évben.

A terrorelhárítók szerint körülbelül 800 brit ment Szíriába és Irakban harcolni, közülük mintegy 400 hazatért, őket figyelik a terrorelhárítók. 130-an meghaltak a harcokban. Maradt tehát körülbelül 270 olyan dzsihádista, akinek brit útlevele van.

„Őket semmiképp sem szabad visszaengedni Nagy Britanniába. Itt nagy valószínűség szerint terrorakciókat követnének el, ezért meg kell ölni őket”

– mondta a védelmi miniszter. Gavin Williamson azt is mondta: kész arra, hogy dróntámadásokat indítson a Közel-Keleten.

Ez volt ma – 2017. december 4.

0

Már nem hír, hogy egy újabb sikertelen egyeztetést tartott az MSZP és a DK; a seggnyalók országa lettünk – mondta a Fühü-nek Kovács Tamás olimpiai bajnok kardvívó; az elmúlt években 1400 politikai indíttatású koncepciós per indult; Orbán mosolyoffenzívába kezdett a német tartományokban.

MSZP-DK: sikertelen tárgyalás

Sikertelen lett az újabb tárgyalási forduló a Demokratikus Koalíció és az MSZP között –  értesült a Független Hírügynökség. Az álláspontok, információink szerint egyelőre egy lépéssel sem közeledtek egymáshoz, ami azt jelenti, hogy egyelőre nagy távolságban van a megegyezés lehetősége. A legélesebb különbség a budapesti erőviszonyok megítélésében mutatkozik; a DK szerint ma jóval közelebb állnak egymáshoz a népszerűségi listán, mint korábban.

Budapesten kilenc olyan körzet van, amely nyerési esélyeket kínál az ellenzék számára, ebből a szocialisták hatot kívánnának lefedni és hármat adnának át a DK-nak, míg a Gyurcsány vezette párt 5-4 arány találna helyesnek. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó szakemberek, elemzők szerint az MSZP ugyan a múlt hét végén, úgymond, keményvonalas politikára váltott, ez azonban nem jelenti azt, hogy valóban meg is erősödtek; az utóbbi idők belső csatái túlságosan legyengítették a pártot, ami az érdekérvényesítésben is jelentkezik. Ebből viszont az a következtetés vonható le, hogy a DK akarata fog érvényesülni, már, ha valóban mindkét fél a megegyezésre törekszik.

A seggnyalók országa lettünk

Kovács Tamás világbajnok kardvívó, volt szövetségi kapitány, meglepő oldalvágással, a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltje lett. A volt Fidesz hívő, miután szembefordult – híres húsvéti levelében – Orbán Viktorral és a Fidesszel, most a radikális pártban reménykedik: talán elindulhat az ország egy jobb irányba. A Független Hírügynökségnek adott interjújában arról is beszél, hogy bízik benne: nem feltétlenül kell minden politikusnak lopnia, csalnia, hazudnia, de ha a Jobbik sem tesz másként, akkor ennek a pártnak is hátat fordít.

Koncepciós perek a Fidesz Magyarországán

Az elmúlt években 1400 politikai indíttatású koncepciós per indult Magyarországon a Nemzeti Bilincs Egyesület nyilvántartása szerint. A Fidesz-kormány által kezdeményezett leszámolási akciók megalapozottságát jelzi, hogy a másfélezer eljárásból két tucatnál kevesebb eset jutott el bírói szakaszba, jogerős ítélet pedig csak néhány született.  Az egyesület vezetése felhívja a figyelmet arra, a koncepciós perek legnagyobb veszélye nem pusztán az érintettek meghurcolása, méltóságuk megtiprása, hanem az állampolgárok alkotmányos rendbe vetett bizalmának megingásával járhat. A jogbizonytalanság ugyanis azt sugallja, hogy bárki lehet az illiberális állam potenciális áldozata. Ez ellen a folyamat ellen, a dokumentálás szándékával kíván fellépni a Nemzeti Bilincs Egyesület, amelynek az elnöke, Császy Zsolt a közelmúltban kezdte meg börtönbüntetését. Az egyesület alelnöke, Herényi Károly a Független Hírügynökségnek adott interjúban emlékeztetett arra, hogy az ügyészség korábban azt ajánlotta Császy Zsoltnak, hogy tegyen terhelő vallomást Gyurcsány Ferencre, s akkor ejtik ellene a vádat.

Orbán mosolyoffenzívája Németországban

Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki elszigetelődött az EU-ban és nincs túl jóban Angela Merkel német kancellárral sem, most a Länderek vagyis a tartományok segítségével kíván magának szövetségeseket szerezni az EU legbefolyásosabb államában,  Németországban – írja a Politico.

„Kis ország vagyunk, de azt akarjuk, hogy Németország tiszteletet tanúsítson irántunk.

MI NEM NÉMET PÉNZBŐL AKARJUK FELÉPÍTENI A MAGYAR GAZDASÁGOT. EGYSZERŰEN CSAK ÜZLETI ALAPON AKARUNK KAPCSOLATBAN LENNI NÉMETORSZÁGGAL”

– nyilatkozta Orbán Viktor a Neue Passauer Pressenek. Mindez része annak a mosolyoffenzívának, amelyet a magyar kormányfő azt követően indított, hogy Brüsszel kilátásba helyezte a hetes cikkely alkalmazását, amely elvben lehetővé tenné Magyarország kizárását az Európai Unióból. Ennek nyilvánvalóan minimális az esélye, hiszen ezt minden tagállamnak meg kellene szavaznia, ugyanakkor olyan fenyegetést jelent, amelyet komolyan vesznek Orbán környezetében. Ahol az sem maradt észrevétlen, hogy az idén nem volt magyar-német éves találkozó, holott 1990 óta mindig sor került erre, hiszen Németország Magyarország legfontosabb partnere az Unióban.

Véres karácsonnyal fenyegeti Európát és Amerikát az Iszlám állam

A fanatikus terrorszervezet katasztrofális vereséget szenvedett Szíriában és Irakban, de propagandaosztálya változatlan buzgalommal fenyegeti a világot. Ezúttal olyan posztereket tettek közzé, ahol a Mikulás térden állva könyörög az életéért egy állig felfegyverzett dzsihád harcos előtt.

A háttér pedig a szépen kivilágított Oxford Street Londonban, a Champs Élysées Párizsban vagy New Yorkban a Times Square. Más posztereken állig felfegyverzett dzsihád harcosok masíroznak Európa és Amerika nagyvárosainak utcáin a karácsonyi vásár kellős közepén. Mindez persze csak propaganda, de az Iszlám állam többször bebizonyította: képes annak ellenére vérfürdőt rendezni Európa egyes nagyvárosaiban, hogy fő erői visszaszorulóban vannak Irakban és Szíriában.

 

Véres karácsonnyal fenyegeti Európát és Amerikát az Iszlám Állam

0

A terrorszervezet vereséget szenvedett Szíriában és Irakban, de propagandaosztálya változatlan buzgalommal fenyegeti a világot. Ezúttal olyan posztereket tettek közzé, ahol a Mikulás térden állva könyörög az életéért egy állig felfegyverzett dzsihádista előtt.

A háttér pedig a szépen kivilágított Oxford Street Londonban, a Champs Élysée Párizsban vagy New Yorkban a Times Square. Más posztereken

dzsihádisták masíroznak Európa és Amerika nagyvárosainak utcáin a karácsonyi vásár kellős közepén.

Mindez persze csak propaganda, de az Iszlám Állam többször bebizonyította: képes annak ellenére vérfürdőt rendezni Európa egyes nagyvárosaiban, hogy fő erői visszaszorulóban vannak Irakban és Szíriában.

A terrorelhárítók attól tartanak Európában és Amerikában, hogy a szíriai és iraki harcokban megedződött dzsihádisták hazatérhetnek, hogy szülőföldjükön kövessenek el merényleteket. A francia védelmi miniszter legutóbb erről azt mondta, hogy a kémelhárítás szerint csak nagyon kevés francia állampolgársággal rendelkező harcos tért vissza Európába.

Ennek ellenére a terrorelhárító szolgálatok mindenütt nagyon készülnek a karácsonyra,

mert tudják: a terroristák mádják a látványos akciókat az olyan helyszíneken és időpontokban, melyeket a Közel-Keleten is jól ismernek. Ezért a terrorelhárító szolgálatok sehol sem veszik félvállról a fenyegetéseket.

Arról, hogy az Iszlám Állam milyen stratégiaváltásra kényszerülhet a vereségek után, itt írtunk bővebben.

Zsidó központot akart felrobbantani: 25 év börtönt kapott

0

A 41 éves James Medina, aki az Iszlám állam híve volt, bombát akart robbantani egy zsidó központban Miami városában.

A központban egy zsinagóga mellett iskola is van, ezért

sok gyerek is meghalhatott volna,

ha a bombamerénylet sikerül. A bomba azonban nem robbant fel, mert egy beépített FBI ügynök adta oda az Iszlám állam amerikai hívének.

Ügyvédje szerint James Medina nem teljesen beszámítható. Ezt a bíróság is figyelembe vette: pszichiátriai kezelésre ítélte az Iszlám állam hívét. A bírósági ítélet szerint

James Medina legkorábban 25 múlva kerülhet szabadlábra,

de hogyha továbbra is veszélyesnek ítélik meg, akkor az egész életét rács mögött töltheti.

Elengedték a terrorizmussal gyanúsított szíreket

0

Nagyszabású terrorelhárító razzia során hat veszélyes szíriai terroristát fogtak el – jelentette a hét elején a német sajtó. Bizonyítékok híján azonban elengedték a gyanúsítottakat.

A hivatalos közlés szerint az Iszlám Állam hat fiatal terroristáját sikerült ártalmatlanná tennie a német rendőrségnek, mely kedd hajnalban nagy razziát rendezett Kasselben, Hannoverben, Essenben és Lipcsében. Mind a hat terroristagyanús személy szír állampolgár, akik 2014 és 2015-ben érkeztek Németországba. A Die Welt című lap értesülései szerint más bevándorlók adtak tippeket a német terrorelhárítóknak, hogy kik lehetnek veszélyesek Németország biztonságára.

Az elfogott szír fiatalembereket azzal gyanúsították, hogy az Iszlám Állam felhívására terrorakciót akarnak végrehajtani a karácsonyi vásáron, Essenben. Erre azonban végül nem találtak bizonyítékot, és elengedték a hat férfit, akik egyébként együttműködtek a hatóságokkal.

Elkobzott számítógépeiken találtak ugyan olyan adatokat, amelyek kapcsolatba hozhatóak az ISIS propagandájával, de nem mutatnak terrorakció előkészítésére. Ezeket továbbra is vizsgálják.

Hat veszélyes terroristát fogtak el Németországban

0

Az Iszlám Állam hat fiatal terroristáját sikerült ártalmatlanná tennie a német rendőrségnek, amely kedd hajnalban razziát rendezett Kasselben, Hannoverben, Essenben és Lipcsében.

Mind a hat terroristagyanús személy szír állampolgár, akik 2014-ben és 2015-ben érkeztek Németországba. A Die Welt című lap értesülései szerint bevándorlók adtak tippeket a német terrorelhárítóknak, hogy kik lehetnek veszélyesek Németország biztonságára.

A karácsony közeledtével fokozott aktivitást mutat a terrorelhárítás Németországban,

miután tavaly Berlinben az emberek közé hajtott egy iszlamista terrorista kisteherautóval a karácsonyi vásáron.

Az Iszlám Állam bukásával a terrorelhárító szervezetek attól tartanak, hogy a túlélő dzsihádisták nyugati országokban kezdenek akciókba. Ezért van nagy jelentősége annak, hogy a német terrorelhárítás most elkapott hat iszlamistát, mielőtt bármilyen terrorcselekményt elkövethettek volna.

Kiutasítják a külföldi dzsihadista harcosok családtagjait Irakból

0

Háromszáz nőt és gyereket gyűjtöttek össze egy táborban Ninive kormányzóságban – nyilatkozta a kormányzó helyettese az AFP hírügynökségnek. Ez lesz a második csoport, melyet kiutasítanak Irakból.

Több mint ezer olyan nőt és gyereket őriznek a különböző táborokban, akik Moszulban éltek, amíg a város az Iszlám Állam (ISIS) gazdasági fővárosa volt. A külföldi dzsihadista harcosok nagy része meghalt vagy elmenekült. Aki fogságba esett, azt Irakban állítják bíróság elé. A családtagokat viszont kiutasítják az országból.

A most kiutasításra váró csoportban 13 különböző ország állampolgára van jelen. Javarészt török, azeri, tádzsik vagy orosz – csecsen nemzetiségű – állampolgárságú családtagokról van szó. Az Irakkal szomszédos Szíriában az oroszok már át is vettek egy kisebb csoportot, akiket visszavisznek a kelet-európai országba. Csecsenföldön jelenleg Ramzan Kadirov az úr, aki együttműködik az orosz kormánnyal és a hatóságokkal. Nemrég kijelentette:

„Olyan törvényeket kellene hozni Oroszországban, amely nemcsak a dzsihadista fegyvereseket sújtaná halálbüntetéssel, hanem azokat is, akik harcosokat toboroznak az iszlamista szervezetekbe.”

Így a külföldi harcosok családtagjainak megbüntetését is lehetővé tennék Csecsenföldön, illetve egész Oroszországban.

Az ISIS külföldi dzsihadista harcosainak egyharmada az egykori Szovjetunió területéről érkezett. Ezekben az országokban komolyan aggasztja a terrorelhárító szervezeteket, hogy az összeomló terrorszervezet tagjai hazatérhetnek és hazájukban hajtanának végre terrorakciókat, hogy megdöntsék a fennálló rendet.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK