Hogyan került magyar gépkarabély az Iszlám Államhoz?

0
5772

Magyar gyártmányú AK-63-asokat találtak az Iszlám Állam katonáinál – számolt be az RTL Klub Híradója, de nem kapott választ a Honvédelmi Minisztériumtól. A megoldás lehet, hogy nem annyira rejtélyes.

Háborús zónákban használt fegyverek eredetét kutató, uniós forrásból működő nemzetközi szervezet jelentése alapján számolt be az RTL híradója arról, hogy 132 darab magyar gyártmányú fegyvert találtak az Iszlám Állam készleteiben, köztük 112 AK-63-as gépkarabélyt.

Az is elhangzott, hogy a Magyar Honvédség rendszeresen értékesíti kiselejtezett eszközeit, amelyeket cégek vesznek meg, majd továbbértékesítenek. 2013-ban 28 ezer, 2014-ben pedig 1400 darab AK-63-ast adtak el.

A HM nem válaszolt a megtalált magyar fegyverek odakerülését firtató kérdésre. A megoldás talán egyszerűbb, és nincs benne stikli.

A rendszerváltás előtt Magyarország

egy sor „baráti, fejlődő országba” szállított fegyvereket

és hadfelszerelést, olyanokba is, amelyekben háború dúlt (s amely emiatt 1990 óta tiltott a jogszabály értelmében). A Wikipedia igen precíz, hozzáértésről tanúskodó szócikke is arról számol be, hogy az 1963-ban hadrendbe állított – és különféle kivitelben készült – AK-63-as – amelyet a FÉG (Fegyver- és Gépgyár) állított elő – nem csak a Magyar Néphadseregben szolgált, hanem exportáruként elkerült a világ számos pontjára.

Használták a salvadori polgárháborúban, a horvátok a függetlenségi háborúban (Kalasnyikov-botrány),

az afganisztáni, az első és második iraki háborúban.

Utóbbi két esetben (2001 és 2003) is hivatalosan, de már amerikai közreműködéssel szállított Magyarország fegyvereket, felszerelést (például BMP típusú páncélozott szállító harcjárműveket és T-72-es tankokat) és mindenféle kiegészítőket (rengeteg egyenruhát is). Mindet az úgynevezett inkurrencia készletből, a szolgálatból kivont és lényegében eladhatatlan holmik közül. Az Egyesült Államok vette meg – és szükség esetén újíttatta fel, például a páncélosokat -, majd vitte ki a baráti afgán kormány számára.

Az IS nagyobbrészt a dezertált kormányerőktől zsákmányolt fegyverekkel harcolt Afganisztánban és Irakban is. Volt tehát lehetősége arra, hogy a korábban legálisan odakerült magyar AK-khoz is hozzájussanak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .