Kezdőlap Címkék India

Címke: india

Zavar a paradicsomban – Válság a Maldív-szigeteken

0

„Felhívjuk a figyelmet, hogy a Maldív-szigetek fővárosa, Malé, a „II. fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek” kategóriába tartozik” – olvasható a Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapján. A magyar turisták által is gyakran látogatott szigetországban ugyanis több mint egy hete belpolitikai válság tombol, amely egyszerre szól egy kiépülő diktatúra elleni harcról és a regionális nagyhatalmak közötti rivalizálásról. 

Mohamed Nasíd. A kép forrása: Wikimedia Commons.

A mostani válság azzal kezdődött, hogy a Maldív-szigetek Legfelső Bírósága február 1-jén az alábbi döntést hozta: Mohamed Nasíd, az ország első demokratikusan megválasztott elnöke ellen három évvel ezelőtt indított eljárás teljesen alkotmányellenesnek számított. Már eleve a hatalomból való eltávolítása egészen puccsszerűen zajlott le 2012-ben, amikor a rendőrség letartóztatta és 2015-ben tizenhárom évnyi börtönre ítélte. Az ügy kapcsán a nemzetközi közösség és a civil szerveztek egyaránt felszólaltak, és kihasználva a gyógykezelését, Nasíd végül Nagy-Britanniában kapott menedékjogot.

Ezzel párhuzamosan a maldívi LB elrendelte a teljes, börtönben ülő politikai ellenzék szabadon engedését. Csakhogy ez egyáltalán nem tetszett a szigetországot 2013 óta irányító Jamín Gajúm elnöknek, aki ebben „nemzetbiztonsági kockázatot” látott. Valójában viszont arról volt szó, hogy a szabadon engedett 12 ellenzéki politikussal, a Maldív Demokrata Párt (MDP) képviselőivel, felborulhat a korábbi politikai status quó: a kormánypárt kisebbségbe kerülhet a helyi parlamentben. Ez pedig akadályozná az autoriter politikát folytató Gajúmot, aki már eddig is kezében tartotta a médiát, a rendőrséget és a bíróságokat (legalábbis eddig azt hitte, hogy így van). Ráadásul augusztusban választások tartanak Maldívon, s az ellenzéknek így sokkal nagyobb esélye (lett volna) a győzelemre.

Szabadítsátok ki Nasídot. Világszintű kampányt indítottak az egykori elnökért. Népszerűségét a klímaváltozás elleni harcnak köszönhette, többek közt azzal vált ismertté, hogy a tenger alatt tartott egy kormányülést. A kép forrása: Link

Ezért Gajúm nem hagyta annyiban a dolgot: február 5-én egy tizenöt napra szóló szükségállapotot rendelt el. Ezt úgy vezették be, hogy ne érintse túlságosan a Maldív-szigetek legfőbb bevételi forrásának számító turizmust: vagyis az üzletek és a turisztikai szolgáltatások zavartalanul működtek, s egyelőre csak a főváros, Malé, számít az események fő helyszínének. Így az éppen turistaszezonban lévő többi szigetet és tengerpartot nem érintik a történések, bár sokan tartanak attól, hogy a válság elhúzódásával jelentős kieséseket szenvedhetne el a bevételek.

Az elnök, érzékelve az egyre növekvő elégedetlenséget és a főváros utcáin szerveződő demonstrációkat, az utcára rendelte a katonaságot. A biztonsági erők tagjai betörtek a Legfelsőbb Bíróság épületébe és letartóztatták annak elnökét és bíróit. Közben a parlament felfüggesztette a működését. Az intézkedések még egyes kormánytagok tetszését sem nyerte el, az egészségügyi és az igazságügyi miniszter lemondott. A letartóztatottak között volt Jamín féltestvére és egykori elnök Maumún Abdul, aki nyíltan az ellenzék mellé állt. A düh pedig napról napra nő az autoriter rendszert kiépítő elnökkel szemben, ami nem meglepő, mivel a Maldív-szigeteken 2008-ban tartottak először szabad választásokat és vezettek be új, demokratikus alkotmányt.

Tiltakozó demonstráció Maléban. A kép forrása: Twitter.

A fojtogató „gyöngysor” 

Az ellenzék azt kérte az Egyesült Államoktól és a nemzetközi közösségtől, hogy pénzügyi szankciókkal gyakoroljanak nyomást a kormányra. Egyelőre úgy tűnik, hogy Washingtonban vagy Brüsszelben egyelőre kevés figyelmet szentelnek a történéseknek, mindössze annyit közöltek a hivatalos nyilatkozataikban, hogy „a maldív emberekkel vannak” és Gajúm tartsa tiszteletben a jogállamiságot, meg a szólásszabadságot. Csakhogy a válság megoldása nem az Egyesült Államok vagy az Európai Unió kezében van, hanem két másik regionális nagyhataloméban: Indiáéban és Kínáéban. Habár viszonylag kevés figyelem hárul az Indiai-óceánon fekvő szigetországokra, mint Srí Lanka vagy Seychelle-szigetek, valójában ezekért az államokért már évek óta kiélezett verseny folyik Peking és Új-Delhi között.

Kína számára a térség ugyanis azért bír kiemelt jelentőséggel, mert ezen keresztül húzódna az Egy Övezet, Egy Út (OBOR), vagy ismertebb nevén az Új Selyemút tengeri útvonala. Ezért dollármilliárdokat fektetett be Srí Lankába, ahol a tavalyi év végén egy 99 éves lízingszerződést kötött a Hambantota üzemeltetésére és fejlesztésére.  Természetesen Kínának nemcsak a kereskedelmi forgalom miatt fontos a térség: az Indiai-óceánon már egy ideje gyakran járőröznek a kínai hadihajók és tengeralattjárók, ami nem kevés aggodalmat szült az indiai vezetésben. Lényegében Peking a Ceylon szigetén lévő Hambantota és a pakisztáni Gvadar-kikötővel együtt képes „körbezárni” Indiát és szükség esetén katonai nyomás alatt tartani.

Az Indiai-óceánon igencsak sűrű a katonai forgalom.

Ezt India korántsem tűri csendben, ahol a 2014-ben megválasztott Narendra Modi sokkal konfrontatív politikát folytat elődjeinél, mint ahogyan a tavalyi Doklam fennsík hovatartozása körül kialakult bhutáni-kínai határviszály során kiderült, amelybe Új-Delhi szintén „belefolyt”. Miközben a kínaiak a „Gyöngysor-politika” keretében kikötőket „gyűjtenek”, addig az indiaiak szerte a térségben radarokat (Coastal Surveillance Networks, azaz Tengerparti Megfigyelő Hálózat) állítanak fel. Modi 2015-ben még egy körútat is tett, amelynek keretében az Indiával való együttműködés előnyeit ecsetelte, és fegyverszállítmányokról, illetve az indiai haditengerészettel történő közös járőrözésekről állapodott meg. Tehát India korántsem fogja hagyni, hogy Kína pont délen és az India-óceán felől „zárja őt karanténba”.

Harc a szigetekért 

Pont ezért aligha meglepő, hogy mind Új-Delhiben, mind Pekingben elég nagy figyelmet szenteltek a Maldívra. Az 1192 szigetből álló ország tökéletesen alkalmas arra, hogy újabb bázisokat, repülőtereket és CSR-állomásokat építsenek ki, hiszen közel fekszenek az indiai partokhoz (de mégsem annyira, mint Ceylon), és innen ellenőrizhető a világ egyik legfontosabb tengeri útvonala.

A Maldív-szigetekért folytatott versenyben 2018 elején Kína állt nyerésre. Ugyanis Gajúm a nyugati országokkal való ellentét miatt elsősorban Pekinghez fordult pénzért és támogatásért, de valójában már a hatalomra kerülése előtt szorosabbra fűződtek a kínai-maldívi kapcsolatok. 2009-ben nagykövetséget nyitottak egymás országában és megjelentek az első nagyobb kínai befektetések. 2014-ben Hszi Csin-ping kínai elnök volt az első kínai államfő, aki a diplomáciai kapcsolatok felvétele (1972) óta a Maldív-szigetekre látogatott.

Hszi Csin-ping kezet fog Jamín Gajúmmal, amikor 2014-ben megérkezett Maléba.

Ez az esemény pedig rendkívül felgyorsította a kínai befolyás növekedését. A kínai turisták száma már meghaladja az európaiakét;  nagyszabású projekteket jelentettek be, mint a Malé és Hulhule szigeteket összekötő „Barátság-híd” megépítése vagy az 1000 apartman, valamint több tucat szálloda létrehozása. Elterjedt annak is a híre, hogy a kínaiak egy tengeralattjáró-bázist akarnak építeni Marao szigetén és egy katonai repteret az Akil Atollon, ami közel fekszik India és Srí Lanka partjaihoz. Habár ez nem történt meg, tavaly nyáron három kínai hadihajó kötött ki a fővárosnál, ami nem kevés nyugtalansággal töltötte el az indiai vezetést.

Egyes elemzők rámutatnak arra, hogy korántsem véletlen a válság kitörésének időpontja: 2017. december 8-án Malé és Peking szabadkereskedelmi egyezményt kötött, amikor Gajúm egy négy napos kelet-ázsiai körúton vett részt. Ez azért fontos, mert a Maldív-szigetek lett a második ország a régióban (Pakisztán után), amely ilyen jellegű megállapodást kötött Kínával. Ez, azonkívül, hogy eltörölte a vámok 95 százalékát, valójában kiszolgáltatja és kínai adósságba hajtja a szigetországot, amelynek törlesztéséért cserébe Kína előbb vagy utóbb egy „kikötőt” fog kérni.

Ez a szabadkereskedelmi szerződés pedig minden jel szerint megszólaltatta a vészcsengőket az indiai vezetés fejében. Új-Delhi favoritja Nasíd volt, aki széleskörben ismert az India iránti szimpátiájáról. Igazából már 1965, vagyis a Maldív-szigetek brit gyarmaturalom alól való felszabadulása óta, Malé leginkább Indiára hagyatkozott és őt tartotta a legfontosabb külföldi szövetségesének. Nasíd alatt ez a barátság rendkívül sokrétűvé és erőssé vált: a maldív haditengerészet közös járőrözést tartott az indiaiakkal, az indiai kormány jelentős pénzeket öltött a szigetország biztonsági erőinek felszerelésébe, maldív katonatisztek és rendőrök ösztöndíjakat kaptak az indiai egyetemeken.

Csakhogy Nasíd bukásával egy csapásra megromlott a viszony Indiával, és azóta az ellentét csak növekedett Gajúm és Modi között. Már eleve azzal komoly ellenszenvet vívott ki a maldív elnök az indiaiak körében, hogy törölte a főváros repülőtérének felújítására kötött korábbi megállapodást, és a fejlesztést egy kínai cégnek adták oda. A februári válság kirobbanása után Nasíd azonnal felszólította  Új-Delhit, hogy adjon „katonai erőkkel megerősített diplomáciai segélynyújtást”. Az indiai vezetés már eddig is „aggodalmasnak” nevezte a Maldív-szigeteken uralkodó állapotokat (és a Kína-oreintációt), de a szükségállapot bevezetése óta állandóan bírálja a Gajúm-kormányt. Sőt, az indiai lapok értesülései szerint az indiai hadsereg egyes egységeit mozgósították és felkészültek egy esetleges katonai offenzívára is, ami nem lenne szokatlan a két ország kapcsolatának történetében.

1988-ban, a Kaktusz-hadművelet során az indiai hadsereg megakadályozta, hogy a Srí Lanka-i Tamil Tigrisek puccsal döntsék meg az akkori maldív vezetést. A kép forrása: Link

Vihar előtt? 

Hamarosan lejár a Maldív-szigeteken bevezetett szükségállapot, de ez korántsem jelenti azt, hogy megnyugodnak a kedélyek a szigetországban, hiszen sokan nem szeretnének visszatérni a 2008 előtti autoriter időszakhoz. Ha Gajúmnak nem sikerül a lemondott miniszterek, letartóztatott bírák és az eltávolított rendőrök helyébe a saját embereit ültetni, azzal csak a saját hatalmát gyengíti. A helyzet rendezetlenségével pedig csökkenhet a külföldi turisták száma, amivel viszont Malé kevesebb bevételre tesz szert, így még inkább csökken Gajúm újraválasztásának esélye. Ám bátran állítható, hogy az elnök szempontjai és a helyiek igényei másodlagosak: a válságnak csak akkor lesz vége, ha Pekingben és Új-Delhiben így döntenek.

ÉLET – MÓD Ünnepre fel! Karácsony a világ körül

Szerencsés embernek tartom magam, olyannak, akinek nagyon sok alkalma volt a megszokottól, a hagyományostól eltérő dolgokat megtapasztalnia. Például, már nagyon fiatalon saját szememmel láthattam, hogy a Karácsonyt nem csak úgy lehet megünnepelni, ahogy azt egy budapesti család teszi. Svéd, orosz és indiai tapasztalatokat volt szerencsém gyűjteni.

 

Hat és fél évesen jött el az első, nem Budapesten töltött Karácsonyom, s mindjárt egy olyan helyen amely a mienknél sokkal fényesebb, színpompásabb, látványosabb ünnepi arcát mutatta meg. Nálunk a menetrend az akkor másoknál is szokásos volt: december 24-én feldíszített fa (általában eléggé kis csenevészecske), alatta szerény ajándékok, de együttlét és közös vacsora.

Az utcák – emlékszem – ugyanolyan szürkék voltak, mint máskor, nem volt extra világítás, nem voltak vidám díszek. Egyszóval, olyan volt, mint maga a kor.

Ebből a közegből csöppentem bele a svéd főváros kivilágított, színes, fényes, vidám karácsonyi világába. Képzeljék el 2017. decemberének Andrássy útját! Nos, annál is színpompásabb és fényesebb volt akkor már Stockholm belvárosa, sőt, a külvárosa is – mi olyasmi városrészbe laktunk –, ott is ki voltak világítva az utcák, fel voltak díszítve a házak, annak ablakaiban hívogatóan pislákoltak a hétágú svéd gyertyatartókban lobogó gyertyák.

Fotó: Flikr. (Marco Crosilla)

Emlékszem az első benyomásra minderről, de még élénkebben arra, amikor jó pár nappal Karácsony előtt csengettek, s az ajtónyitás után énekszót hallva a bejárathoz szaladtam, s azt láttam, hogy különböző korú lányok fehér hálóingszerű vászonruhába öltözve, hosszú szőke hajuk kibontva, fejükön koronaként egy örökzöldből font fejpánt, rajta égő gyertyával  énekelve vonulnak – bejötek hozzánk is, és végig járták  a mi lakásunkat is. Ma már tudom, december 13-án, az északi féltekén az év legrövidebb és legsötétebb napján a svéd hagyományok szerinti Luca-napi fényt hozó szokásnak voltam a tanúja.

Szent Lúcia egy keresztény lányka volt, akik 304-ben öltek meg hite miatt. A legenda szerint a római katakombákban élt, az elítélt keresztényeknek vitt titokban élelmet, ezért a fején hordott gyertyával világította magának az utat.

Fotó: Flickr.

December 13-án van a téli napforduló is – s e kettő együtt alakította ki a szokást a svédeknél. Karácsony este is fontos, ilyenkor hagyományos lakomát csapnak, megajándékozzák egymást – pontosabban Télapó elhozza az ajándékokat –, majd másnap reggel családilag mennek a templomba. Gyakori, hogy szalmából kecskét fonnak (persze ma már inkább készen veszik), hogy őrizze a karácsonyfát. Az ünnep hosszú – január 13-ig tart.

 

FOTÓ: FLICK. (Franz Airiman)

Amíg Stockholmban éltem, az akkori Szovjetunió nagykövetsége által fenntartott iskolába jártam, ahol az orosz karácsonyi szokásokat ismerhettem meg. Pontosabban azt, hogy a hatvanas években a szovjetek hogyan nem ünneplik a Karácsonyt, amely az 1917-es Nagy Októberi Forradalom után megszűnt ünnepnek lenni – helyette lett a Szilveszter.

Fotó: Wikimedia Commons

Nem Mikulás és nem Télapó, hanem Fagyapó (Дед Мороз, fonetikusan: Gyéd Mároz) és segítője, Hóleányka (Снегурочка, fonetikusan: Sznyigurocská) látogatja meg az ünneplőket, s hoz nekik ajándékot Szilveszterkor. Egészen a kilencvenes évek elejéig gyakorlatilag csak titokban lehetett a Karácsony vallási jellegét megünnepelni, de miután az oroszok zömmel ortodoxok, náluk még a Juliánusz naptárhoz igazítják az ünnepet, így nem is december 24-ére, hanem január 7-re esik az. Karácsony este – a hagyomány legalábbis azt diktáltja – böjtöt kell tartani, egészen addig, amíg az első csillag fel nem megy az égre. Utána kezdődhet a l12 fogásból álló – hústalan – lakoma, amely hagyományos éterlekből áll, s amelyet sok-sok szimbólum tarkít. Fehér abrosz dukál, fehér gyertyával az asztal közepén, böjti kenyér fogyasztása, s ma már ritka, de régen szokás volt a tányérok közé rejtett szalma.

Fotó: Flickr.

Pár évvel később Indiába vetett a jó sorsom, ahol egy teljesen más, szinte karácsonytalan Karácsonyt ünnepeltünk, aminek egyszerű oka, hogy a lélekszámhoz viszonyítva kevés a keresztény, arányukat 2-3 százalék körülire teszik.

Fotó: Flickr. (oegoauk64)

Bár vannak persze  keresztények által a fővárosnál sokkal sűrűbben lakott vidékei is a kontinensnyi országnak, például  legkisebb állam, Goa, ahol a lakosok 26 százalékát adják. Mindenesetre Új-Delhiben, a hetvenes években legalábbis jel és külsőségek nélkül telt az ünnep. Mint az ott élő Karácsonyt megünneplőktől megtanultuk: fenyőfa híján nagy cserépben beszerzett bukszusbokrot díszítettünk (ezt utána kiültettük a kertünkbe). A havat, a  hideget pedig megpróbáltuk elképzelni.

Indiában egyébként a keresztények hozzánk, európaiakhoz hasonlóan ünnepelnek – a család közösen részt vesz az éjféli misén, majd hazatérve megajándékozzák egymást, s nekiállnak a késői vacsorának.

Ha érdeklik, hogy a világ egyes részein milyen hagyományokkal, hogyan ünneplik  Karácsonyt, itt Argentínától Zimbabwéig elolvashatja és képeken megtekintheti a helyi szokásokat, hagyományokat.

Mi az? Keleten van, de Nyugatra tart: Mongólia

0

Egyelőre még sok a kérdőjel azzal kapcsolatban, hogy Ukhná Kürelszükh mongol miniszterelnök milyen külpolitikát fog folytatni, de egy dolog biztosra vehető: folytatódik az a fajta geopolitikai verseny, amelynek nemcsak a Mongóliával határos Kína és Oroszország a főszereplője, hanem Japán, India az Egyesült Államok, de még az Európai Unió is a játékosok között van.

„Átalakítás és nyitás” 

Mielőtt részletesen ismertetnénk a mongol külpolitikát és az országért folytatott  geopolitikai versenyt, szükséges röviden kitérni a történelmi előzményekre is. Ugyanis csak ennek tükrében érthető meg Mongólia és a mongol demokrácia különleges helyzete, illetve jelentősége. (A gazdasági és politikai történésekről lásd előző cikkünket.)

Mongóliában, akárcsak a kelet-közép-európai térségben a hidegháború idején kommunista vezetés volt hatalmon. Sőt, 1921 nyarán a mongolok az orosz bolsevikok segítségével űzték el a kínaiakat, és „hálából” kikiáltották a  Mongol Népköztársaságot. Így létrejött a világ második szocialista állama, amely évtizedekig hozzá volt láncolva a Szovjetunióhoz.

Amikor a hatvanas évektől érezhetővé vált a kínai-szovjet ellentét, akkor Ulánbátor Moszkvát választotta, de ennek megvolt a súlyos ára. 80 000 szovjet katona állomásozott az országban, velük együtt biológiai, vegyi és nukleáris töltetekkel felszerelt rakétákat is telepítettek, amelyek a kínai célpontokra voltak irányozva. Természetesen Mao Ce-tung sem hagyta annyiban a dolgot, aki a mongol kommunisták Peking-barát szárnyát támogatta: felsorakoztatta a kínai hadsereg jelentős részét a határ mellett, és nem hagyott kétséget afelől, hogy Mongólia lett volna egy kínai-szovjet határháború első áldozata.

A beszorított Mongólia. A kép forrása: Wikimedia Commons

Ulánbátor az ellentét miatt nem tudta elmélyíteni a gazdasági kapcsolatait sem Kínával, sem pedig más nyugati szövetséges kelet-ázsiai (Japán, Dél-Korea) országokkal. Egyedül csak a kelet-európai államokra hagyatkozhatott:

külkereskedelmének 92 százalékát a KGST, és ennek 80 százalékát a Szovjetunió felé bonyolította le.

Ez azonban a nyolcvanas évek végére, amikor a keleti tömb már recsegett-ropogott, önmagában már nem volt elegendő.

A rendkívül szoros összefonódások miatt a változás szele a kelet-ázsiai országot is hamar elérte. A rendszerváltásban nagy szerepük volt a Csehszlovákiában vagy Magyarországon tanult mongol értelmiségieknek, akik otthon ugyanazt akarták megismételni, amit a kelet-közép-európai országokban. Ez pedig sikerült nekik: kisebb incidenseket és összetűzéseket leszámítva a szovjet típusú rendszer egy puskalövés nélkül összeomlott, és 1990-ben már megtartották az első szabad választásokat. Ezt ugyan a  marxizmust szociáldemokráciára lecserélő Mongol Népi Forradalmi Párt (MNFP) nyerte meg a rá adott szavaztok 60 százalékával, de az ellenzéki pártok – például a Demokrata Párt – szintén bejutottak a Nagy Állami Hurálba.

Tüntetés a demokráciáért Ulánbátorban 1989-ben. A kép forrása: Link

Ez azonban nem hátráltatta a demokratizálódási folyamatokat: az 1992-ben elfogadott új alkotmányt követően 255 törvénymódosítást hajtottak végre, és 71 nemzetközi egyezményt írtak alá, hogy Mongólia megfeleljen egy – nyugati típusú – demokratikus jogállam követelményeinek.

A mongol politikai rendszerben a parlamenti választásokon többséget szerzett párt vagy koalíció adja a miniszterelnököt, aki a kormány vezetőjeként irányítja az országot. Ugyanakkor a közvetlen elnökválasztás során hivatalba került államelnöknek szintén nagy szerepe volt az ország bel- és külpolitikájában.

A demokratizálódás folyamatának egyik leglátványosabb mérője a mongol médiapiac átalakulása volt, hiszen a rendszerváltás óta

300 új nyomtatott napilap, hetilap, magazin, televízió majd pedig internetes híroldal jelent meg az országban. 

Jószomszédsági iszony 

A Szovjetunió összeomlásával és a KGST megszűnésével Ulánbátor nagyon nehéz helyzetben találta magát. Mivel akkoriban nem volt más lehetősége, ezért kénytelen volt Kína felé orientálódni, amivel kapcsolatban a mongolok nagyon sok ellenérzést tápláltak (a kínaiak ugyanis 300 évig megszállás alatt tartották az országot). Ezért 1994-ben egy olyan szerződést kötöttek a „déli szomszéddal”, amely értelmében Peking elismerte Ulánbátor atomfegyvermentes státuszát, illetve Mongólia függetlenségét, önállóságát, területi integritását. Ugyanúgy rendezték a 4000 kilométer hosszú vitatott kínai-mongol határt, és a kínai vezetés gazdasági autonómiát biztosított a Belső-Mongólia nevű, 1,2 millió négyzetkilométer nagyságú területnek, ahol több mint 4 millió mongol él.

A mongolok az egyik legnépszerűbb kisebbségnek számítanak ma Kínában. A két nép között kevés a feszültség, sőt, nagyon sok olyan kínai sztár van, aki a mongol felmenőivel büszkélkedik.

A 21. század elejére Kína lett Mongólia legnagyobb kereskedelmi partnere: a mongol export 90 százaléka Kínába irányult, a kínai import pedig 40 százalékot tett ki, miközben a külföldi beruházások 40 százaléka is kínai eredetű volt. A folyamatosan  nyersanyaghiányban szenvedő Kína számára a mongol ipari nyersanyagok, ércek és  energiahordozók nagyon jól jöttek.

Sőt, miután Vlagyimir Putyin alatt Oroszország stabilizálódott, és egyre inkább nagyhatalomként kezdett el viselkedni, a mongol vezetés ismét szorosabbra fűzte a kapcsolatait az északi szomszédjával. Elsősorban fegyvereket vásárolnak Oroszországtól, valamint közös hadgyakorlatokat tartanak, mint például legutóbb 2016-ban, amelyen 1000 katona, 200 jármű és a légierő vett részt.

Kaltma Battulga. A kép forrása: Wikimedia Commons.

Csakhogy idővel a mongol vezetés úgy vélte, hogy akárcsak a szocializmus időszakában, a kelet-ázsiai ország ismét túlságosan függővé válik egy külső nagyhatalomtól. A Pekingtől – és kis mértékben Moszkvától – való távolodás Kaltma Battulga mongol köztársasági elnök tavaly nyári megválasztása óta gyorsult fel igazán, ugyanis az ellenzéki politikus a győzelmét a Kína-ellenes retorikának köszönhette. Ráadásul ő volt a legnagyobb támogatója a Dalai Láma fogadásának 2016-ban, ami kivívta a kínai média és kormányzat haragját, illetve közvetve hozzájárult a mongol gazdasági válsághoz is.

A mongol államfő állandóan a „keleti veszedelemről” beszél, a riválisait azzal vádolja, hogy nem „eredeti mongolok”, hanem félig kínai származásúak, valamint azt vizionálja, hogy

a két ország között súlyos összecsapások robbannak ki majd negyven-ötven év múlva, amikor Mongólia kifogy a nyersanyagokból.

Battulga azonban nem az első mongol államfő, aki fontos céljának tekintik a „kínai szálak” gyengítését. Ulánbátor már évekkel korábban meghirdette az  ún. „harmadik szomszéd” külpolitikáját, amely lényege, hogy Mongólia más országokkal és térségekkel is elmélyítené a viszonyát. Ezeket az erőfeszítéseket pedig siker koronázta: a kelet-ázsiai ország igencsak aktív és szoros kapcsolatokat épített ki az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval, Indiával és  Japánnal. Lényegében azokkal az országokkal, amelyekkel Kínának valamilyen területi vagy gazdasági vitája van, ami természetesen egyáltalán nincs a kínai vezetés ínyére.

Hintapolitika 

Az elmúlt években a régió országai közül a japán-mongol kapcsolatokban történtek a leglátványosabb előrelépések. Abe Sinzó japán miniszterelnök 2013-as útja során arról állapodtak meg a felek, hogy nemcsak hosszútávú stratégiai partnerek lesznek, hanem gazdasági téren is szorosabbá fűzik a kapcsolataikat, ezzel ellensúlyozva Kína szerepét, és az együttműködésbe az USA-t is bevonják.

Mongóliában japán fejlesztési pénzből építették meg az ország második legnagyobb nemzetközi repülőterét, majd vasutakat, hidakat, sőt, a japán bányászati cégek fokozatosan kiszorították a kínaiakat. Idén pedig a japánok 850 millió dollárral segítették meg a mongol gazdaságot, szabadkereskedelmi egyezményt kötöttek, és Kaltma Battulga szeptemberben a japán kormányfővel való találkozóján elfogadta a – Mongóliával korábban baráti kapcsolatokat ápoló – Észak-Korea ellen megszavazott újabb nemzetközi szankciókat.

Augusztusban ünnepelték a japán-mongol kapcsolatok 45-ik évfordulóját. A kép forrása: link

Hasonló a helyzet Indiával is, amely az elmúlt években szintén szorosabbra fűzte a viszonyát Mongóliával. Új Delhi mára az egyik legnagyobb hitelezője a mongol gazdaságnak, csak 2015-ben 1 milliárd dollárt fektetett be a kelet-ázsiai országba. Ennél azonban jóval több fejfájást okoz a kínai vezetésnek az, hogy a két ország közös katonai kiképzéséket és hadgyakorlatokat tart, mint például a „Nomád Elefánt” nevű hadgyakorlat 2017 áprilisában. India „Kína hátsó udvarában” próbálja lefoglalni Pekinget, hogy Kína ne Új Delhi rovására növelje a befolyását az Indiai-óceánon vagy Dél-Ázsiában.

Csakhogy Kínát és Oroszországot egyszerre nyugtalanítja a mongol elit Nyugat-barátsága. Az Európai Unióval (az unió tagállamaival, köztük Magyarországgal, fenntartott kapcsolatokról lásd ezt a cikkünket) és az Egyesült Államokkal.  A kétezres évek elején Mongólia sietett csatlakozni az USA által szervezett terrorellenes hadjárathoz, amiért cserébe Washington 2004-től megengedte, hogy Ulánbátor részesüljön az amerikai szövetségeseknek nyújtott felzárkóztatási programból.

2011-ben Jonathan Addleton, az Egyesült Államok mongóliai nagykövete NATO medállal tünteti ki az Afganisztánban szolgáló mongóliai katonákat. A kép forrása: Wikimedia Commons.

Barack Obama amerikai elnök hivatali ideje alatt váltak az amerikai-mongol kapcsolatok igazán erőssé, ugyanis Mongólia látványos sikereket ért el a demokráciaépítés és az emberjogi helyzet javulása terén, ami különösen vonzóvá tette őt az amerikai külpolitika számára. Például a kelet-ázsiai ország a 2016-ban kiadott Freedom House jelentés szerint 86 százalékot ért el a demokrácia, az emberi jogok és civil társadalom  erőssége terén, mindössze négy ponttal lemaradva az USA-tól. Emiatt aztán

az Obama-adminisztráció minden anyagi támogatást megadott Ulánbátornak:

az USA évenként 300-400 millió dolláros segélyt utal a kelet-ázsiai országnak, a kereskedelmi mérlegük tavaly 170 millió dollárt tett ki. Az Egyesült Államok elkezdte felváltani Kínát az a mongol importoldalon is, főleg a használati, elektronikai és gépipari cikkek terén.

Eddig úgy tűnik, hogy Trump alatt nem lesznek nagy változások az amerikai-mongol kapcsolatokban, továbbra is fenntartják a jó viszont. Igaz, teljesen más okból: Washington számára most nem a mongol demokrácia állapota, hanem a stratégiai helyzete miatt fontos Ulánbátor, hiszen a Kína és Oroszország közé beékelődött állammal igencsak meg lehetne osztani az amúgy évek óta nagyon szorosan együttműködő Peking és Moszkva figyelmét.

Tehát Mongóliát

komoly példaként lehetne állítani a kelet-közép-európai országok, köztük Magyarország elé is.

Nemcsak azon a téren, hogy milyen látványos eredményeket tud elérni egy volt szocialista ország a demokráciaépítés terén, amely képes átvészelni a belső politikai-gazdasági válságokat, hanem a külpolitikai egyensúlyozással kapcsolatban is van mit tanítania Ulánbátornak. Hiszen egy olyan országról van szó, amely földrajzilag ugyan Keleten helyezkedik el, mégis mindent megtesz azért, hogy Nyugatra tartson.

Szerelmi dzsihád vagy vallásháború ?

0

Indiában a terrorelhárítás 90 gyanús esetet vizsgál, melyek során hindu vallású fiatal nők áttértek az iszlám hitre, majd pedig férjük hatására csatlakoztak valamelyik terrorista szervezethez.

A leghíresebb eset bekerült az indiai sajtóba is: Kerala államban egy fiatal lány a férje hatására áttért az iszlámra, majd pedig szélsőséges eszmék hatása alá került. Felvette a Hadiya nevet, és elmondása szerint „dzsihádra készült”. Apja erre fogta magát és visszavitte a lányt a szülői házba, de azt már nem tudta megakadályozni, hogy jogi útra tereljék az ügyet.

Először a Kerala állam bírósága az apának adott igazat, de a férj felebezett, és ezért most India Legfelső Bírósága dönt majd az ügyben.
Kerala államban az Indiai Kommunista Párt és a vele szövetséges marxista csoportok vannak hatalmon. Vezetőjük szerint nincsen szó szerelmi dzsihádról, ahogy azt a terrorelhárítás és a kormánypárti sajtó állítja Indiában.

A 1,3 milliárd lakosú dél-ázsiai országban a jobboldali, nacionalista hindu párt, a  BJP (Bharatiya Janata Party) van hatalmon, mely a hindu többség érdekeit képviseli és ellenségesen viselkedik a 200 milliós muzulmán kisebbséggel szemben. Az iszlamista terrorizmus jelen van Indiában, ezért nem alaptalan a terrorelhárító szolgálat gyanakvása. Azt viszont eddig még nem sikerült egyértelműen igazolni, hogy az Iszlám Állam (ISIS) ilyen módon toborozna új dzsihád harcosokat Indiában.

Geopolitikai verseny Afganisztánért – II. rész: A Jó, a Rossz és a Csúf

0

Nem a világ nagyhatalmai az egyetlenek, amelyek a saját geopolitikai és gazdasági játékaikat játsszák Afganisztánban, mivel a regionális középhatalmak szintén állandóan versenyeznek egymással a közép-ázsiai feletti befolyásért. A Trump-beszédet követően pedig még intenzívebbé válhat a rivalizálás az olyan „természetes ellenfelek” között, mint India és Pakisztán, vagy Irán és Szaúd-Arábia, amely nem éppen előnyös következményekkel járna Kabulra nézve.

 

Trump augusztus 21-én elmondott Afganisztán-stratégia egy újabb érdekes és kevésbé vizsgált részlete az volt, amikor az amerikai elnök többször tett említést Indiáról és Pakisztánról. Miközben az amerikai elnök Új-Delhi szerepéről pozitívan nyilatkozott, addig Iszlámábádot nagyon kemény szavakkal illette.

A Jó…

Az amerikai elnök augusztus 21-én lényegében „meghívta” Új-Delhit Afganisztánba, hogy vállaljon nagyobb szerepet az ország stabilizálódásában és gazdasági fellendítésében. Habár szó szerint nem tett róla említést, a sorok között kiolvasható, hogy Washington úgy tekint Indiára, mint akivel tökéletesen ellensúlyozhatja a kínai-orosz-pakisztáni együttműködést. Ugyanakkor India egyáltalán nem számít új jelenségnek Afganisztánban: igazából a háttérben eddig is komolyan hozzájárult az ország biztonságpolitikai és gazdasági megerősödésében.

Az indiaiak építették meg az afganisztáni parlament épületét, amely mintegy 90 millió dollárba került. Ma már az afgán exportoldalon India a második legfontosabb ország, és a két állam kereskedelmi volumene elérte a 700 millió dollárt. Kabul és Új-Delhi között pedig már biztonságpolitikai téren is jó együttműködés alakult ki: indiai kiképzők oktatnak  afganisztáni katonákat és rendőröket, és orosz gyártmányú Mi-25 helikopterekkel látják el a helyi haderőt.

A két ország közötti jó kapcsolatokat szimbolizálja, amikor 2016 -ban Narendra Modi indiai elnök és afgán kollégája, Asraf Gáni együtt „megnyomták a piros gombot”, vagyis üzembe helyezték az Afganisztán-India Barátság Gátat. A kép forrása: wikimedia.

India számára ugyanis korántsem számít lényegtelennek, ami Afganisztánban történik: már négy konzulátusuk működik az országban, egyre több indiai üzletember és állampolgár van jelen, akik könnyen áldozatul eshetnek egy terrorista merényletnek. A másik ok, hogy Afganisztánon keresztül vezetne a TAPI (Türkmenisztán-Afganisztán-Pakisztán-India) gázvezeték, amely az indiai gazdaság energiahordozók iránti éhségét csökkentené, mert amennyiben elkészülne, akkor 33 millió köbméternyi földgázzal látná el a dél-ázsiai országot.

Tehát  India számára egy amerikai meghívás és hátszél nagy előnyökkel járhat. Ezzel nemcsak borsot törhetne az örök riválisnak számító Pakisztán orra alá, mivel így annak „hátába kerülne”, hanem ellensúlyozhatja az egyre nagyobbá váló kínai jelenlétet is. Idén már egyszer Új-Delhinek sikerült Pekinggel összerúgnia a port: nyáron ismét fellángolt az ellentét a két ország között a Doklam fennsík  hovatartozása miatt, ami eredetileg Kína és Bhután között zajlott, de India, mint a himalájai ország egyetlen komolyabb szövetségese, szintén belefolyt a vitába. Bár úgy tűnik, hogy augusztus végére már véget ért a viszály, de a feszültség izzó parazsa korántsem hunyt még ki, ami bármikor kiújulhat a jövőben India és Kína között. Végül pedig India számára az amerikai elnök kijelentései lehetőséget kínálnak az Egyesült Államokkal való viszony javítására is, hiszen már júniusban tartott Modi-Trump találkozón megállapodtak arról, hogy közösen szállnának szembe a dél-ázsiai és közép-ázsiai térségben észlelt erőteljes kínai expanzióval szemben. Ha ezt az indiai Modi-kormány elfogadja, akkor Új-Delhi szakít a korábbi külpolitikai gyakorlatokkal:

már elsősorban nem Moszkva fele orientálódni az ország, hanem a világ legnagyobb demokráciája aktívabban fog együttműködni a világ legerősebb demokráciájával.

…a Rossz…

Miközben egy júniusi kongresszusi jelentés úgy emlegette Indiát, mint „Afganisztán legmegbízhatóbb és legkifizetődőbb partnerét”, addig Pakisztánt egy olyan államnak nevezte, amely megfolytja és kihasználja szomszédját, jelentősen hozzájárulva az országban évtizedek óta tomboló kaotikus állapotokhoz. Pakisztán már a (fiatalabb) Bush-adminisztráció óta az amerikai bírálatok kereszttüzében van, mivel Washington szerint a pakisztáni kormány folyamatosan beleszól a szomszédos ország politikájába, a titkosszolgálatán (ISI) keresztül aktív kapcsolatokat tart fenn az afgán militánsokkal és folyamatosan fegyverrel látja el őket. Ugyanúgy ezek a vádak gyakran kitérnek arra a kellemetlen tényre is, hogy

az ország gyakran szolgált menedékhelyül nemzetközileg körözött terroristák számára, mint az ahogyan az egykor Oszama Bin Láden esetében történt. 

Ezért az Obama-adminisztráció alatt is a Pentagon számtalan dróntámadást (pilóta nélküli gépek) hajtott végre a közép-ázsiai ország területén, amelynek pakisztáni civilek is áldozatul estek. Ez pedig csak tovább szította a feszültséget az országon belül, számtalan Amerika-ellenes tüntetést robbantva ki az országban, amely miatt Iszlámábád is Washington között is hűvösebbé vált a viszony. Ezután pedig csak hab volt a tortán, hogy a pakisztáni kormány – mintegy válaszlépésként – mindig szorosabbra fűzte a kapcsolatait  Kínával: nemcsak szignifikánsan megnövekedett a Pekingből érkező segélyek és üzletemberek száma, hanem egyre intenzívebb volt a katonai és titkosszolgálati együttműködés a két ország között.

A Gvadar-kikötő Pakisztánban: Kína 2013-ban átvette a kikötő üzelmetetését, amely azóta az Új Selyemút elképzelés legfontosabb egyik legfontosabb csomópontjává vált. A kép forrása: wikimedia.

Miközben az előző amerikai elnökök még azért viszonylag óvatosak voltak a Pakisztánnal kapcsolatos kritikák terén, és vigyáztak arra nehogy túlságosan megromoljon a viszonyuk egy nukleáris hatalommal, addig úgy tűnik, hogy Trump esetében ez már a múlté. Az amerikai elnök nem rejtette el véka alá a véleményét, amikor kijelentette: „az Egyesült Államok többé nem hallgathat arról, hogy Pakisztán teret enged és menedéket biztosít a káosz, az erőszak és a terror erői számára”. Kifogásolta, hogy Pakisztán túlságosan beleszól a szomszédos országb működésébe és sok olyan tálibot és militáns csoportot támogat, amellyel az amerikai és más nemzetközi erők harcolnak. Ugyanúgy felvetette, hogy nemcsak Afganisztán, hanem Pakisztán esetében is alaposan megvágja majd a pénzügyi forrásokat.

Pár nappal később Rex Tillerson amerikai külügyminiszter  megismételte Trump állításait. Sőt, azt is elismerte, hogy

„az új amerikai külpolitika Pakisztán destabilizációjával járhat, de ezt az árat Washington hajlandó megfizetni az afganisztáni ügy rendezéséért”

Természetesen emellett a pakisztáni vezetés nem ment el szó nélkül, és tiltakoztak a Fehér Házból érkező bírálatok ellen. Kiemelték, hogy ők is harcolnak a terrorizmus ellen, amelytől az országuk szintén szenved. Azonban a pakisztáni kormányt még nagyobb nyugtalansággal tölti el Trump indiai kormánynak intézett szavai. India már az 1947-es függetlensége óta  „természetes ellenfele” Pakisztánnak, amellyel három háborút vívott egymással a Kasmír nevű tartományért. Iszlámábád és Peking aktívan együttműködött azért, hogy „bezárják” Dél-Ázsiába az országot és csökkentsék Új-Delhi világban betöltött szerepét. Ám egy intenzívebb Afganisztán-politikával India kitörhet ebből az izolációs törekvésekből, ráadásul megnyílhat az út Közép-Ázsia és a Közel-Keleti országok felé, ami még nagyobb aggodalommal töltheti a kínai és pakisztáni döntéshozókat.

…és a Csúf(ak)

Ha még ez nem lenne elég, még két olyan rivális állam is versenyzik Afganisztánért, amelyeket ugyan Trump nem említett, de befolyásuk a közép-ázsiai országra megkérdőjelezhetetlen és nem éppen pozitív értelemben. Ez a két ország pedig Irán és Szaúd-Arábia. Tudvalevő, hogy a két közel-keleti ország már évek óta vívja a maga kis hidegháborúját a térségben, amelynek geopolitikai, gazdasági és vallási (szunnita-síta ellentét) okai vannak. Akárcsak egykoron az Egyesült Államok és a Szovjetunió, Rijád és Teherán nem közvetlenül háborúzik egymással, hanem úgynevezett proxykon (helyetteseken) keresztül harcolnak Irakban, Jemenben és Szíriában. Afganisztán sem volt kivétel, igaz, itt kevésbé volt „látványos” az iráni-szaúdi párharc, mint az előbb említett országok esetében.

Az ma már közismert tény, hogy Szaúd-Arábia pénzelte azokat a mudzsahedín (szent harcosokat), akik a Szovjetunió ellen harcoltak még a hidegháború utolsó évtizedében. A szoros anyagi és személyes kapcsolatok azóta is fennálltak egyes szaúdi üzletemberek és a tálibok között, elég csak Oszama Bin Láden szaúdi származására gondolni. Rijád ma is dollármilliárdokkal szponzorálja az afganisztáni (szunnita) mecsetek, kulturális központok és szervezeteket, de néha a szélsőséges nézeteikről ismert prédikátorokat és tálibokat is. A szaúdi vezetés a diplomáciai téren mindig maga mellé akarja állítani a kabuli kormányt, mint ahogyan a 2015-ös Jemen elleni intervenció során tette. Ugyanúgy mivel Pakisztán szoros szövetségese Szaúd-Arábiának, ezért a két ország Afganisztán esetében is együttműködik egymással. Csakhogy mindketten olyan tálibokat és militáns csoportokat  (is) szponzorálnak, amely ellen az amerikaiak ellen harcolnak. Az „afgán szálak” pedig eddig is nehéz árnyékot vetettek az amerikai-szaúdi kapcsolatokra. Valószínűleg Trump – vagy inkább annak külpolitikai tanácsadói – is úgy ítélték meg, hogy India preferálása sokkal kevésbé lenne kockázatos vagy „ütne vissza”, mintha engednék azt, hogy Szaúd-Arábia nagyobb szeletet hasítson ki magának Afganisztánból.

Ezzel párhuzamosan Irán is jelen van a közép-ázsiai országban, igaz, az eddigiektől eltérően sokkal kisebb mértékben. Habár a becslések szerint Afganisztánban mindössze 15 százalék körüli a síiták aránya, mégis Teherán kiemelten figyelemmel követi a sorsukat. Mivel a közép-ázsiai országban nemcsak a kormányerők és a külföldi állampolgárok ellen követnek el merényleteket, hanem más vallási kisebbségek ellen is, ezért Irán igyekszik a védőszárnyai alá helyezni őket. Amióta pedig az ISIS is felbukkant, az emberrablások, a síita mecsetek elleni támadások és gyilkosság száma jelentősen megugrott.

A zaranji afgán-iráni határátkelő.  A két ország közötti határ csak egyes szakaszokon ellenőrzött,  így rendszeresen szivárognak át afgán militánsok Iránba vagy törnek súlyos ki harcok a hátőrök és a fegyveres csoportok között.A kép forrása: wikimedia.

Az iráni vezetésnek azonban nemcsak emiatt lényeges Afganisztán, hanem azért is, mert 900 kilométer hosszú közös határon osztozkodnak. Ennél sokkal égetőbb az afgán menekültek száma:Iránban még a legszerényebb becslések szerint is 2,5 millió afgán menekült lakik, ebből 1 millió menekült-táborokban, és vannak  olyanok, akik az 1979-es szovjet invázió óta a perzsa országban élnek. Habár az iráni kormány többször próbálta megoldani a helyzetüket, továbbra is attól tartanak, hogy az afgán állam totális összeomlása vagy a polgárháborúk eszkalálódása esetén a harcok átterjednek egész Nyugat-Iránra. Éppen ezért Teherán szintén igyekszik beleszólni a kabuli kül- és belpolitikába, de ezt sokkal kevesebb eredménnyel és sikerrel járt, mint Szaúd-Arábia esetében, nem is beszélve arról, hogy a helyi afgán síiták sem feltétlenül örültek mindig az iráni védernyőnek.

Tehát a közép-ázsiai államért egy olyan intenzív verseny folyik, amely a háttérben évek óta zajlott, de Trump-beszéd után ez sokkal intenzívebbé és látványosabbá válhat. Az országgal kapcsolatban gyakran megjegyzik, hogy „Afganisztán a birodalmak temetője”, de a kétrészes elemzés szerző véleménye szerint ezzel együtt a „nagyhatalmak geopolitikai játszmáinak a bölcsője is”.

20 évet kapott a nőket erőszakoló indiai guru

0

Gurmit Rám Rahim Szingh szektavezért két tanítványát erőszakolta meg.

Az Igaz Ügy Felekezete nevű szektát vezető guru még 2002-ben erőszakolta meg a két nőt. Már a múlt héten kimondták, hogy bűnös, erre válaszul

hívei gyújtogatni kezdtek, valamint újságírókra és rendőrökre támadtak.

A rendőrök előbb vízágyúval, majd könnygázzal próbálták feloszlatni a tömeget, később éles lőszert is bevetettek. Az összecsapásokban 38 ember meghalt és több mint 200 megsebesült. Ezer embert őrizetbe vettek.

A szektának az 50 éves Szingh állítása szerint 50 millió követője van a világon.

MTI/FüHü

70 éve független India

0

1947 augusztus 15-én lett független India. Az évforduló alkalmából a budapesti Indiai nagykövetség családias hangulatú ünnepséget rendezett az itt élő indiaiaknak és az ország barátainak.

Az ünnepélyes zászlófelvonás és a himnusz után, Rahul Chhabra nagykövet úr olvasta fel az India Köztársaság elnökének erre a napra írt beszédét.

A hivatalos rész lezajlása után indiai ételek mellett beszélgettek a vendégek a nagyköveti rezidencia kertjében tartott kisebb fogadáson.

Afrika a kulcs a nemzetközi népesedési helyzet kiegyensúlyozásában

0

A Föld népessége évenként 83 millió emberrel növekedik, a népszaporulat emelkedése 2050-re 9 országra koncentrálódik: India, Nigéria, Kongói Demokratikus Köztársaság, Pakisztán, Etiópia, Tanzánia, USA, Uganda, Indonézia. Tíz éven belül India lesz a legnépesebb ország.

Az ENSZ legfrissebb demográfiai jelentése szerint a jelenlegi 7,5 milliárdról

a század végéig több, mint 11 milliárdra emelkedik a világ népessége.

A legnagyobb növekedés Afrikában várható, 2050-ben minden harmadik 15-29 éves ember ezen a földrészen fog élni, miközben az utóbbi években itt is csökkent a nők termékenységének mutatója.

A földrész demográfiai robbanásához hozzájárulnak a szerényen javuló életkörülmények is, bár ezt természetesen a helyi viszonyokat figyelembe véve kell értékelni. Nagyon fontos, hogy

egyre több kislány jár iskolába, ez kitolja az első szülés időpontját.

Az afrikai nagyvárosok gyors növekedését mutatja, hogy 20 éven belül 1 milliárdan élnek majd ezeken a helyeken. Az afrikai népességrobbanás enyhítéséhez az életmódbeli és a környezetvédelmi döntések is hozzájárulhatnak, elsősorban az oktatás és az egészségügy területén. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a legtöbb európai ország és Kína gyenge termékenységi mutatója világszinten csak az afrikai születésekkel lehet kiegyensúlyozható.

A két legnagyobb lakosságú ország továbbra is Kína (1,4 milliárd) és India (1,3 milliárd),

az előrejelzések szerint 10 éven belül a sorrend megfordul.

2010-2015 között a világon a férfiak átlagosan 69 évet, a nők 73 évet éltek.

Azt hazudta a rendőrpár, hogy megmászták az Everestet

0

Hamisnak bizonyultak azok a fotók, amelyeket egy indiai rendőr házaspár, Dines és Tarakesvari Rathod tett közzé annak alátámasztására, hogy tavaly tavasszal feljutott a Mount Everestre. A Maharastra állam rendőrsége kirúgta a párt.

Mint a BBC hírportálja felidézi, a vizsgálat azután indult, hogy más hegymászók csalással vádolták a párt, akik állításuk szerint első indiai házaspárként hódították meg a világ legmagasabb csúcsát, a 8850 méter magas Everestet.

A rendőrség megállapította, hogy a 2016. május 23-i csúcsra érésről bemutatott fotókat „manipulálták”.

Szahebrao Patil rendőrfelügyelő azt mondta, hogy a pár félrevezető információkat tett közzé és szégyent hozott Maharastra rendőrségére, a katmandui turisztikai hivatal 10 éves mászási tilalommal sújtotta a hamisítókat.

A nepáli hatóság tavaly ugyan először igazolta, hogy feljutottak az Everestre, de hamarosan egy másik indiai hegymászó jelezte, hogy a fotók, amelyeket a pár közzétett, valójában az ő képei, amelyekre Dines és Tarakesvari Rathod csak rámontírozta magát.

Más kétkedők szerint a nevezett napon nem volt elég jó az időjárás a csúcstámadásra, ráadásul a fotón a házaspár másféle cipőt visel, mint az expedíciójukon készült többi fényképen. A bírálók szerint a szélsőséges feltételek miatt a csúcs közelében már nem lehet lábbelit váltani.

Az esetről készült videó a Youtube-ra is felkerült,.

Gyilkos tigrisek és elefántok

Naponta egy ember hal meg tigris- vagy elefánttámadás következtében Indiában friss adatok szerint.

Az indiai környezetvédelmi minisztérium adatai szerint

1143 nap alatt – 2014 áprilisa és 2017 májusa között – 1144 ember halálát okozta tigris vagy elefánt, az előbbiek 92, az utóbbiak 1052 embert öltek meg.

A támadásokat általánosságban annak számlájára írják, hogy az ember egyre több területet foglal el a természettől, és így egyre zsugorodik a vadállatok élőhelye.

A tigris- vagy elefánttámadásban meghalt emberek több mint negyede az India keleti részén elterülő Nyugat-Bengál államban élt, amely majdnem 800 elefánt és a híres bengáli tigrisek otthona is.

A támadások nagy része az úgynevezett elefántfolyosókon történik, melyeket a vadak évszázadok óta használnak, ám az ember időközben rátelepült ezekre az útvonalakra.

Azt, hogy leopárdtámadásban hány ember halt meg, nem tudni, a szakértők azonban évente több százra teszik a számukat. A leopárdok közül naponta egy esik áldozatául az élőhelyért folytatott, ember és állat közötti küzdelemnek.

A vizsgált 1143 nap alatt 345 tigris és 84 elefánt pusztult el, többségüket orvvadászok ölték meg.

Indiában majdnem 30 ezer elefánt él, a tigrisek száma a 2014-es számlálás alapján 2226, ez a világ tigriseinek fele. A vadon élő leopárdok számát 12 ezer és 14 ezer közöttire tették 2015-ben.

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK