Kezdőlap Címkék ILO

Címke: ILO

1,6 milliárd ember megélhetését fenyegeti a vírus válság

Több, mint másfél milliárd embert nem csak egészségügyi, de megélhetési válság is fenyegeti. Ez körülbelül a Föld munkavállalóinak a fele – hangsúlyozza a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az ILO, mely friss jelentésében drámai perspektívát vázol fel.  

A koronavírus járvány miatt sokan csak rövidített munkaidőben dolgozhatnak, amely általában lényeges jövedelem csökkentéssel jár. Ázsiában és a Csendes óceáni térségben ez 175 millió embert érint, az amerikai földrészen 48 milliót, Afrikában 37 milliót, Európában pedig 30 milliót.

Az elzárás drámai mértékben rontotta azoknak a jövedelmi esélyeit , akik nem vehetnek részt távmunkában. Nemcsak arról van szó, hogy nem dolgozhatnak és kereshetnek eleget az elzárás idején hanem arról is, hogy hosszú távon megszűnhet a munkalehetőségük.

Az első hónapban 60%-al csökkent a jövedelem

Azokban az országokban, ahol elzárás volt és van, átlagosan ennyivel esett a munkavállalók bevétele, amely sok országban eddig sem volt túlságosan magas. Ráadásul ez a 60%-os csökkenés világátlag, de az amerikai földrészen és Afrikában ez 81%, Európában, Oroszországban és Közép Ázsiában 70%. Alig több mint 20% a csökkenés Ázsiában és a Távol Keleten, ahol a munkavállalók többsége megtarthatta állását, és jövedelmének jó részét is garantálta az állam.

400 millió kis és közép vállalkozás került veszélybe

Az ILO jelentése megállapítja, hogy ezek a nagyon sok embernek munkát adó cégek fuldokolnak a koronavírus válság miatt: máról holnapra élnek, és tömegesen mennek csődbe. Az ENSZ munkaügyi hivatala ezért nagyobb állami támogatást sürget mind a munkavállalóknak mind pedig a kis és közép vállalkozóknak. Guy Rider ILO vezérigazgató a BBC-nek elmondta: „sok millió munkásnak a jövedelem elvesztése azt jelenti, hogy nem jut élelmiszerhez, megszűnik a társadalombiztosítása, és eltűnik a jövője. A kisvállalkozóknak nincsenek megtakarításaik és nem kapnak hitelt. Ha nem érkezik segítség, akkor elpusztulnak!”

Macron: a kapitalizmus megőrült és ez háborúhoz vezethet

Franciaország liberális elnöke az ILO konferenciáján Genfben  azt hangsúlyozta, hogy nem lehet egyfelől dicsőíteni a globális kapitalizmust másfelől állást foglalni a társadalmi egyenlőség és a szociális vívmányok megőrzése terén.

Ha az emberek azt látják, hogy a liberális demokrácia nem védi meg az érdekeiket a globális kapitalizmussal szemben, akkor olyan populista mozgalmakra szavaznak, melyek elvetik ezt a demokráciát – figyelmeztetett Emmanuel Macron, aki nagyon is jól tudja, hogy miről beszél. A legutóbbi európai választáson liberális mozgalma – ha csak hajszálnyira is – de lemaradt Marine Le Pen asszony populista szélsőjobboldali szervezete mögött Franciaországban.

„Elnéztem a sárga mellényes mozgalmat”

A liberális elnök önkritikusan elismerte, hogy nem gondolt erőteljes társadalmi tiltakozásra modernizáló reformjaival szemben. A sárga mellényesek hetek óta tiltakoznak minden hétvégén az ellen, hogy Macron elnök reformjai kedvezőtlenül érintik a szociális vívmányok egy részét. Mindenekelőtt arról van szó, hogy Macron csökkenteni kívánja a közszolgálati dolgozók számát, mert az ő fizetésük hatalmas teher a költségvetésnek, amely nincs egyensúlyban Franciaországban.

Macron elnököt Merkel kancellár arra buzdítja, hogy tegye rendbe a hazai költségvetést és vigye le a deficitet 3% alá. Utána aztán lehet beszélni az eurozóna reformjáról.

Fontosabb a társadalmi kohézió mint a költségvetési egyensúly

Ezt hangsúlyozta Franciaország elnöke, aki szerint a kapitalizmus megőrült. Túlságosan kevés embernek hajt csillagászati hasznot miközben a többség nem profitál ebből. Sőt lehet, hogy a helyzete rosszabbodik is miközben a GDP mutatók javulást jeleznek.

Macron elismerte: az ENSZ Munkaügyi szervezetében, az ILO-ban sokan beszélnek így. Aztán szépen átsétálnak a Nemzetközi Valutaalaphoz, ahol elmondják ennek az ellenkezőjét, és dicsőítik a globális kapitalizmust. Előtérbe állítják a pénzügyi egyensúlyt és megfeledkeznek annak szociális következményeiről. Macron szerint vissza kell térni a szociális piacgazdaság modelljéhez, melyben mindenki megtalálhatja a számítását. Ez is célzás Németországra, ahol épp a szociáldemokraták kezdték meg ennek a modellnek a leépítését Schröder kancellár irányításával. Németország profitált ebből, de a szociáldemokraták egyáltalán nem. A legutóbbi európai választásokon csúfosan leszerepeltek és elnök asszonyuk le is mondott a tisztségéről.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!