Kezdőlap Címkék Huth

Címke: huth

Bréking nyúz, 2018. november 12 – Tudósítás a másik valóságból

0

Veszünk egy mély levegőt és igyekszünk magunk elé képzelni a 888 képzavarnak is elsőrangú címét, miszerint valakik – nyilván az amerikai-magyar milliárdos álciviljei – Soros zsebében ülnek, és megpróbálják arcul köpni a demokráciát. Népingerlés kőkemény popsival, falatnyi fellépőruhában. Tavasszal jön a java, amikor majd Jézus és Marx között kell választani.

 

Ne ingereld a népet!

„Köllő Babett hatalmas műsort csinált múlt pénteken, a Csak show és más semmi színpadán, mint brazil táncosnő.A luxusfeleség falatnyi fellépőruhában állt ki a közönség elé, amivel azonnal sikerült meggyőznie a zsűrit és a nézőket is. Most sok férfi összeteheti a kezét, ugyanis a szexizés folytatódik tovább! A falatnyi ruha marad, hiszen Babettnek, és Horváth Évának egy igazán modern táncot kell előadnia. A két sztáranyuka twerkelni fog, ami annyira nem tetszett nekik a feladatválasztás során, ám úgy néz ki, hogy mostanra megbarátkoztak a dologgal.” (Ripost: Nem ju­tunk szó­hoz, kő­ke­mény pop­si­já­val in­gerli a népet Köllő Ba­bett).

Soros pénzt pumpált Gillumba

„Mint ismert, november hatodikán félidős választásokat tartottak az Egyesült Államokban. A voksolás hozott némi meglepetést a Demokrata Pártnak, az egyik legfontosabbról, Florida államról mi is írtunk részletesen. Ezt az államot ugyanis a demokraták szinte már maguknak könyvelték el, de a végeredmény végül egy csattanós pofon volt a számukra: a republikánusok jelöltje, Ron DeSantis a szavazatok 49,9 százalékával megnyerte a választást. A demokrata jelölt, Andrew Gillum 48,9 százalékot kapott – ez pedig azért volt különösen fájdalmas a demokraták számára, mert Soros György összesen 1 millió 250 ezer dollárt (átszámítva nagyjából 350 millió forintot) pumpált Gillumba az előválasztási kampány során.” (888: Soros zsebéből akarják arcul köpni a demokráciát Floridában”)

Az ellenség csak a megfelelő pillanatra vár

„Nyugat-Európában, a világban és itthon is a neobolsevik gondolatokat kell legyőzni. Valódi ellenfeleink, a mai balliberális oldal ugyanis pontosan azt képviseli, amiről azt hittük, rég eltemettük: a bolsevizmust – erről beszélt a PestiSrácok.hu főszerkesztője Csopakon, ahol a Csopaki Polgári Kör meghívására tartott előadást pénteken este. Huth Gergely hangsúlyozta, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a mai értékközpontú, kereszténydemokrata, építkező Magyarország nagyon törékeny, és azok, akik egyszer már megmutatták, hogy mindent képesek elvenni tőlünk, most is csak a megfelelő pillanatra várnak. Ők bármit megtennének, hogy visszaszerezzék a hatalmat: forradalmi hangulatot próbálnak szítani, felhasználják ehhez a Soros György által támogatott szervezeteket, a médiájukat és a közösségi portálokat. Az újságíró európai harcainkról és Európa jövőjéről is szólt. Mint mondta, ma már ellenségeink is látják, hogy a magyar kormány és Orbán Viktor képviseli a patrióta, nemzetállamok szuverenitását előtérbe helyező gondolatot, és ezért egyre nagyobb a támogatottsága európai színtéren is. Ennek legutóbbi bizonyítéka a Helsinkiben megtartott néppárti csúcs, amely a Fidesz és a kereszténydemokrata értékek győzelmét hozta a liberálisok felett. Az igazi csata Huth Gergely szerint tavasszal jön el, amikor gyakorlatilag Jézus és Marx között kell majd választanunk. (PestiSrácok: “Bolsevik nem vész el, csak átalakul” – A balliberális oldal előretörésének veszélyeire figyelmeztetett Huth Gergely Csopakon)

Az Átlátszó nem fél és folytatja a sztorit

0

A hatóságok eddig nem keresték meg az Átlátszót a luxusrepülőgépes cikk miatt, ugyanakkor a portál ügyvédei megnézik, hogy peresíthető-e a héten a kormánypárti médiában ellenük intézet fenyegető támadás. „Ám számunkra nem prioritás, hogy az értékes jogi kapacitásainkat arra kössük le, hogy Bayerékkal pereskedjünk” – szögezte le, hozzátéve: ők amúgy is a sajtó- és szólásszabadság hívei. A sztorit folytatják.

Fotó: Átlátszó

Az újságírók megfélemlítése a célja az olyan médiahadjáratoknak, amelynek része az Echo TV-ben a héten az Átlátszóval kapcsolatban elhangzottak – véli Bodoky Tamás, az oknyomozó újságíró portál főszerkesztője. A Sajtóklub október 1-i adásában Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője az Átlátszó luxusrepülőgépes cikke kapcsán a rendőrségre behívást, illetve Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője titkosszolgálati hadműveletet emlegetett. Bodoky Tamás a Független Hírügynökségnek egy másik friss példát is említett: kiposztolt egy szelfit Judith Sargentinivel, akivel véletlenül futott össze egy a fake news-ról és a dezinformációról szóló nemzetközi konferencia szünetében. Másnap ez vezető hír volt a TV-2 Tények műsorában, címlap a Lokálban, s az Origo vagy három napig foglalkozott vele.

Ilyenkor az ember érzi a törődést

– szögezte le, hozzátéve: az Átlátszó megszokta ezt, nem az első ilyen esete, s „nagyon nem vagyunk megijedve”. A portál egyébként blogban is foglalkozott az Echo TV adásával, a többi között megállapítva: „És a gépezet újra beindult, azzal a különbséggel, hogy szombaton már nem csak általánosságban az Átlátszót támadták, hanem kifejezetten Bodoky Tamást”.

Kérdésünkre, hogy volt-e hatósági megkeresésük ebben az ügyben, a főszerkesztő nemmel válaszolt, viszont elmondta, hogy folytatni fogják az ügyet.

Örvendetesnek nevezte, hogy egy sor más médium is elkezdte nézni ezeket a repülő- és hajókövető oldalakat, s téma lett a sajtóban, hogy merre járnak ezek a járművek.

Szavait alátámasztja például az, hogy több portál is írt a Mol-Vidi csütörtöki londoni meccse kapcsán arról, hogy két korábban már a hírekbe szerepelt repülőgép, köztük az Átlátszó most sztorijának „főszereplője” is a brit fővárosban járt az adott időben.

Felmerül, hogy szándékozik-e perelni az Átlátszó az őt ért rágalmak miatt? Bodoky felvetésünkre leszögezte:

„mi a sajtó- és szólásszabadság hívei vagyunk, az persze már kérdés, hogy ezek az összehangolt kormánypárti támadások nem a sajtó, hanem inkább a propaganda kategóriájába tartoznak” – mondta.

Hozzátette: csak akkor perelnek, ha egészen kriminális váddal illetik őket, ő maga eddig csak egyszer perelt, több mint tíz éve, s az Átlátszó még nem indított pert becsületsértésért és jó hírnév megsértéséért. Ugyanakkor azt is megemlítette, hogy

„számunkra nem prioritás, hogy az értékes jogi kapacitásainkat arra kössük le, hogy Bayerékkal pereskedjünk”.

Bréking nyúz, 2018. 08. 02. – Tudósítás a másik valóságból

0

Bayer Zsolt gondolatai követhetetlenül kalandoznak, de a cikknek lesz egy második része is, abból, ha csak nem jön közbe semmi, akkor szinte biztos, hogy valószínűleg majdnem minden kiderül. Huth Gergely megmondja a tutit: G-nap után I-nap. A 888 attól trendi, hogy lehülyéz egy ismert filozófust, közben meg közé is lövethetett volna.

 

Egy rahedli isten

„Hazát véren szokás venni, vérrel szokás megvédeni, még akkor is, ha ez a mondat olyan idétlennek, szentimentálisnak és félelmetesnek tűnik egyesek szemében.

Nem érdekel egyesek véleménye, a félelmük pedig még kevésbé…

Persze tudom én jól, korunk nagy fétise a tudomány, eszménye pedig a cinizmus. A tudomány feltárja a valóság legapróbb részleteit, és boldogan gügyög hozzá, mert azt hiszi, birtokba veheti így az egészet, azt hiszi, kövezett útja van a végső igazsághoz. Bizony, az ember már a kezdet kezdetén összeveszett isteneivel, s kivetették őt az örökkévalóság boldogságos termeiből, belökték a tér és idő cellájába, és azt mondták neki: te egy semmi vagy, ez a helyed, itt húzd meg magad…

És parolázott az ember a halállal, és leheveredett cellája mocskos, verejtékes rongyaira – de álmában az istenek termeiben járt, s azt képzelte, hogy nincs elmúlás, nincs idő és tér, ezt képzelte akkor is, amikor még volt egy rahedli isten, és sokáig így hitte akkor is, amikor már csak egy volt… (Magyar Idők: Változnak az idők 1.)

G nap után I nap a HírTV-nél

„A G-nap után bő három és fél évvel később eljött az I-nap, az Igazság napja – így értékelte Huth Gergely, a Pestisrácok.hu főszerkesztője a HírTV-ben lezajlott vezetőváltást. Az I-napnak el kellett következnie, és az új tulajdonos becsületére váljon, hogy ezt lehetővé tette. Huth Gergely feltette azt a kérdést, hogy kik is valójában az igazi áldozatai a korábban történteknek? Szerinte egyértelműen azok, akik 2015 februárjában gyakorlatilag kiugrottak a világűrbe, nem tudták, hogy mi lesz a karrierjükkel, és miből fognak a későbbiekben megélni – mondta Huth.

Úgy látja, nagyon szomorú, hogy azok, akik részt vettek a polgári média felépítésében, azok a G-nap után vállalták a korábbi polgári néző-és olvasótábor elárulását azzal, hogy teljesen megváltoztatták a korábbi sajtótermékek politikai irányvonalát. Huth szerint az érintettek a Gyurcsány–Vona–Fekete-Győr összefogás érdekében levitézlett baloldali figurákkal töltötték fel a Hír TV-t.” (Origo: Huth Gergely: Végre eljött az Igazság napja)

Ha az ember esztéta, akkor vagy nagyon okos, vagy nagyon buta

„Itt van nekünk az esztéták esztétája, Radnóti Sándor, a nagyeszű és karakán értelmiségi, akit méltán állíthatunk a legnagyobbak, úgymint Heller Ágnes, Vajda Mihály, Ludassy Mária, Anatolij Lunacsarszkij és Andrej Zsdanov mellé. Radnóti Sándorra – nem lévén a baloldali sajtó és az esztétikai szakirodalom hűséges követője – sokáig nem figyeltem fel. Csak akkor vettem észre létezését, amikor évekkel ezelőtt arról értekezett, hogy mennyire gány épület a magyar Parlament, hogy ez a „pöffeszkedés emlékműve”, de ő aztán legyűrte az undorát, és egy hajnali taxizáson a túlparti rakpartról végül is megbékélt a látványával.

Ekkor már éreztem, hogy egyszer dolgunk lesz egymással.

És lőn. Itt van előttem az ürügy, maga a nagybetűs mondat. Amely mondatot Radnóti roppant alapossággal, európai kitekintéssel és civilizátori hajlammal így fogalmazta meg a minapi Népszavában, most figyeljünk: „A legkülönbözőbb rehabilitálási és újraélesztési kísérletek ellenére a magyar kultúra (amely mindig első sorban irodalmi kultúra volt) lényegi tradíciója vagy liberális, vagy baloldali.”

Mindig tudtam, hogy ha az ember esztéta, akkor vagy nagyon okos, vagy nagyon buta, átmenet nemigen létezik. Azt a lehetőséget, hogy Radnóti nagyon okos, szerintem azonnal vegyük ki a kalapból. Aki a „pöffeszkedés emlékművének” nevezi Budapest legimpozánsabb építészeti remekét, amelyről mellesleg naponta turisták ezrei szavaznak a jelenlétükkel, továbbá a teljes magyar kultúrát betessékeli a baloldali-liberális ideológia feliratú skatulyába – nos, mondjuk ki: az szimplán hülye. (888: A szimplán hülye esztéta esete)

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!