Kezdőlap Címkék Húsvét

Címke: húsvét

Lázár két kézzel szórja kincseit

0

Hódmezővásárhelyinek lenni már most is jó, de húsvét után még a mostaninál is jobb lesz.

Mindezt onnan lehet tudni, hogy Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a február 25-i időközi polgármester-választás kampányában lakossági fórumot tartott a városban, Hegedűs Zoltán alpolgármesterrel, a Fidesz–KDNP jelöltjével, ahol bejelentette: körhíddal épült elkerülő utat ad át március 29-én.

Vagyis, három nappal húsvét – és alig több mint egy héttel a választás – előtt. Lázár János elmondása szerint mindezt húsvéti ajándéknak szánja szeretett városának. 37 milliárdba kerül az elkerülő út, ebben az összegben a körhíd is benne van.

Lesz még bónusz is: minden vásárhelyi nyugdíjas 10 ezer forintot kap húsvéti ajándékként. Rossz, az, aki rosszra gondol. Merthogy nem azért adják ezt a pénzt a nyugdíjasoknak, hogy majd április 8-án, a választás napján eszükbe jusson, hogy kitől kapták.

Hanem azért, mert csak.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!