Kezdőlap Címkék Holokauszt

Címke: holokauszt

Aktivisták terjesztik a holokauszt túlélők visszaemlékezéseit az iskolákban

0

Erna de Vriesnek nem kellett volna Auschwitzba kerülnie hiszen csak félzsidónak minősült a náci faji törvények szerint. Csakhogy özvegy édesanyja zsidó volt, és a lánya nem akarta őt magára hagyni. Így együtt deportáltak őket abba a haláltáborba, ahol a nácik több mint egymillió embert öltek meg – döntő többségükben zsidókat.

“Tudtam, hogy az édesanyám sohasem jut ki élve Auschwitzból”- mondja Erna de Vries azon a videón, melyet szorgos fiatal német aktivisták ma iskolákban terjesztenek. Erna de Vries ugyanis ma már 95 éves. Korábban maga ment el a fiatalokhoz, hogy személyesen számoljon be arról, hogy milyen is volt a holokauszt életközelben. Édesanyja biztatta erre:
”Neked Erna, túl kell ezt élned! Be kell számolnod arról, hogy mit tettek velünk!”- hangsúlyozta az anya, aki tudta: neki már nincsen sok hátra.

“A legnehezebb ez volt: elbúcsúzni az édesanyámtól abban a biztos tudatban, hogy soha többet nem látom őt!”- vallja a ma 95 éves Erna de Vries. Aki a kiszabadulása után újra kezdte az életét. Bár orvos szeretett volna lenni, de az auschwitzi évek miatt erről lemaradt. Így is ápolónő lett, sok emberen tudott segíteni. Boldog anya és nagyanya, aki Németország északi részén él.

A 29 éves Vanessa Eisenhardt holokauszt történész, aki a közszolgálati Deutsche Welle portálnak elmondta: rádöbbent arra, hogy a szemtanúk lassan kihalnak. Vagy annyira elgyengülnek, hogy már nem képesek tanúságot tenni. Ezért aktivista köröket szervezett, melyek összegyűjtik a még élők vallomásait. Ezeket a videókat azután bemutatják az iskolákban, ahol nagy hatást tesznek a diákokra, akik fogékonyak az emberi részletekre. Bayreuth-ban az iskolában sok középiskolás lány sírvafakadt amikor látta Erna de Vries videóját és azon búcsúját édesanyjától Auschwitzban. A lelkes német aktivista csoport most arra készül, hogy 30 olyan holokauszt túlélőt interjúvoljon meg, akik jelenleg Izraelben élnek. Ezeket a videókat is német iskolákban kívánják terjeszteni. A 95 éves Erna de Vries postaládájában pedig sok a köszönő levél a diákoktól, akik hálásak azért, hogy megosztotta velük tapasztalatait arról, hogy milyen is volt Auschwitzban élni és túlélni a holokauszt idején.

“Ne féljetek! Ebédre visszajövök!”

1

“Ne féljetek! Ebédre visszajövök!”- mondta a zsidó diáklányoknak a skót tanárnő, akit  meggyilkoltak Auschwitzban.

1944 áprilisában tartóztatták le a skót Jane Haininget zsidók rejtegetése miatt Budapesten. Auschwitzba vitték, ahol 47 éves korában meghalt. A brit kormány Holocaust érdemrenddel tüntette ki 2010-ben. A Life of Love and Courage címmel új könyv jelent meg a skót tanárnőről, aki zsidó gyerekeket mentett Budapesten a holokauszt idején. Mary Miller, a könyv szerzője elmondja hősnőjéről, hogy teljesen átlagos ember volt, aki azonban a rendkívüli körülmények között példás bátorságot tanúsított és ezért az életével fizetett. Pedig dönthetett volna másképp is: 1939-ben munkaadói hazahívták Budapestről, ahol 1932 óta tanított a skót missziós iskolában. Ahol a diáklányok nagyrésze zsidó volt. A végzetteket hozzásegítette ahhoz, hogy állást találjanak Nagy Britanniában. Ez akkoriban életmentő akciónak számított. “Ha a lányoknak szükségük volt rám a jó időkben, akkor a rossz időkben méginkább így van ez!” Ezt válaszolta brit munkaadóinak és maradt Budapesten, ahol 1944 márciusáig viszonylag biztonságban érezhette magát. A németek bejövetele után minden megváltozott. A zsidók rejtegetése súlyos bűncselekménynek minősült. Ezért letartóztatták a skót missziós iskola tanárnőjét, aki így búcsúzott a rettegő diáklányoktól: ” ne féljetek! Ebédre már visszajövök!” Soha nem tért vissza! Két hónap múlva meghalt Auschwitzban, ahol a nácik több mint egymillió embert öltek meg.

Haláltábor túrát hirdet a holokauszt tagadó David Irving

3650 dollárba kerül a kilenc napos túra Lengyelországban, ahol néhány haláltábor mellett a kíváncsi turisták megtekinthetik a Farkasodút is, ahol Adolf Hitlert megpróbálták felrobbantani 1944-ben. A holokaust tagadó brit történész már vezetett hasonló túrát 2013-ban – írja az izraeli Haaretz.

A lap beszámol arról a UK Jewish News alapján, hogy a túrára szeptemberben kerülhet sor. Négy haláltábor szerepel a programban: Treblinka, Sobibor, Belzec és Majdanek. Ezzel kapcsolatban David Irving hirdetése azt írja, hogy “a táborok története ellentmondásos”! Korábban a brit történész azt állította, hogy nem Adolf Hitler rendelte el a zsidók tömeges kiirtását, sőt a Führer nem is tudott róla! David Irving egyes írásaiban odáig is elment, hogy tagadta a holokausztot! Most úgy ajánlja magát a turisták figyelemébe mint Hitler szakértőt. Szerinte Heinrich Himmler a felelős a zsidók megsemmisítéséért. Ezért a Farkasodúban- Lengyelország keleti részén – a turisták megnézhetik nemcsak Hitler főhadiszállását, de az SS vezér házát is.

A második világháború idején mintegy hat millió európai zsidó veszítette életét. Döntő többségüket lengyelországi haláltáborokban ölték meg. Ezeket a táborokat az SS irányította. A világháború után az SS-t háborús bűnösnek nyilvánították. Heinrich Himmlert a britek elfogták, de kihallgatni már nem tudták, mert egy cián kapszulával öngyilkos lett.

David Irving holokauszt tagadását sok történész bírálta Nagy Britanniában és külföldön is. Egy izraeli holokauszt kutató pert is nyert ellene. Deborah Lipstadt peréről film is készült Denial címmel (Tagadás). A filmben a magyar származású Rachel Weisz játszotta az izraeli történész szerepét.

Izraeli nagykövet: Németországban fokozni kell a harcot az antiszemitizmus ellen

0

Egy év alatt 37-ről 62-re nőtt a zsidók elleni erőszakos cselekmények száma Németországban. Erre az aggasztó tendenciára hívta fel az egész európai közvélemény figyelmét Izrael berlini nagykövete. Jeremy Issacharoff elmondta a Deutsche Welle közszolgálati portálnak, hogy ő maga Nagy Britanniában született, és később vándorolt ki Izraelbe. Ez a lehetőség ma is fennáll minden zsidó számára- hangsúlyozta a berlini nagykövet a szomszédos Franciaországra utalva.

74%-al nőttek az antiszemita bűncselekmények Franciaországban – jelentette be nemrég Christophe Castaner belügyminiszter. Ez annál is aggasztóbb, mert Franciaországban él Európa legnagyobb zsidó és muzulmán közössége. Németországban jóval kevesebb zsidó él, de a muzulmánok száma itt is jelentős. Bár csak az elenyésző kisebbségük válik iszlamista terroristává, de a tendencia nyugtalanságot kelt a zsidók között mindkét államban, melyek vezető szerepet játszanak Európában.

Izrael berlini nagykövete arra kérte a német hatóságokat, hogy fokozzák a harcukat az antiszemitizmus ellen. A náci múlt miatt minden antiszemita cselekménynek nagyobb visszhangja van a világban és különösen Izraelben, ha az Németországban történik.

A nácik hatmillió európai zsidót gyilkoltak meg a holokauszt idején. Tették mindezt a nürnbergi faji törvények alapján. Nemrég Nürnbergben neonácik kis csoportja fáklyás felvonulást rendezett azon a hatalmas téren, ahol korábban százezrek hallgatták Adolf Hitler antiszemita beszédeit. Nürnberg baloldali polgármestere az ügyészséghez fordult, kérve, hogy vizsgálják ki: az engedély nélküli fáklyás felvonulás a náci emlékhelyen nem sértette-e meg a német törvényeket, melyek szigorúan büntetik az antiszemitizmus minden formáját.

A zaccos kávé jelenség

A Független Hírügynökség (fuhu.hu) főszerkesztője keresett meg, hogy olvasta blogomat és örülne, ha Horthyról írt (hatrészes) írásomat, blogbejegyzésemet, közreadhatná, mert érdekesnek találja. Sőt, még azt is hozzátette, hogy a függetlenség jegyében direkt kívánatos minél több szempontot ismertetni, bemutatni. Ezzel a megjegyzéssel nem tudtok mit kezdeni, legfeljebb magyarázatként „arts poetica”-mat közreadni. Mesterem Ekecs Géza (Cseke László) volt, akitől megtanultam a jelzők nélküli újságírást, méghozzá olyan köznyelven, amit „Mari néni is megért”. Majd a hallgatóra (olvasóra) bízni annak eldöntését, hogy abból mit tart számára fontosnak, érdekesnek. Még valami! Ne az igazságot (mely szubjektív), hanem a valóságot (ami objektív) közvetítsük, elvégre hírközlők vagyunk.

.
Különben ez volt a SZER (Szabad Európa Rádió = RFE – Radio Free Europe) sikerének titka. Magam részéről ezt még két rádióállomás műsorának figyelésével egészítettem ki: a BBC World News és az AFN (American Forces Network). Az AFN valójában az amerikai fiatalsághoz szólt és szól, hiszen hallgatósága a világ minden táján állomásozó amerikai katonák. (Lásd „Good Morning Vietnam”) A BBC titka viszont a valóban pártatlan hírközlés, amiben nagy gyakorlatuk van. Az egykori birodalom valamennyi (angolul beszélő, értő) tagját el kell érni és tájékoztatni például egy indiai-pakisztáni háború idején, anélkül, hogy bárki is részrehajlást, elfogultságot észlelne. No, erre képtelen a magyar hírszolgáltatás (és a hazai gondolkodás). Lásd Churchill híres beszédét Singapore elestekor 1942-ben, és a magyar híradásokat a szovjet frontról egészen 1945-ig. Amikor a magyar hírközlők jelentették, hogy „csapataink rendületlenül törnek előre, de taktikai okokból átmenetileg 200 km-t ki kellett üríteni.” A pártállami propaganda ennél finomabban követte a valóságot, amikor csak féligazságokat közölt, azt, amit az érdeke megkívánt. Lásd Bajcsy Zsilinszky Endre élete, akiből valóságos bátor kommunistát csináltak 1945 után, mivel fegyverrel állt ellen az őt elvinni készülő Gestapo embereinek, majd a nyilasok kivégezték.
Arról már mélyen hallgatott a pártállami propaganda, és a mai „baloldal”, hogy 1910-ben a Békéscsabán élő család nézeteltérésbe keveredett Áchim L. Andrással, a Magyarországi Parasztpártot megalapító politikussal, akit Bajcsy-Zsilinszky Endre és testvére, Zsilinszky Gábor, Áchim lakásába behatolva, egy verekedéssé fajult szóváltás közben két pisztolylövéssel halálosan megsebesített. Az esetet önvédelemnek minősítették, a bíróság felmentette.

Az I. világháború után Bajcsy-Zsilinszky az ellenforradalmi szervezkedések középpontjába került és 1918-ban tevékenyen részt vett a Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) megalapításában, emiatt később Bécsbe kényszerült emigrálni. A Tanácsköztársaság idején elfogták, de megszökött és Szegedre menekült. Itt publicisztikáival segítette a keresztény nemzeti gondolatot. Támogatását élvezték a nacionalista erők, valamint a Gömbös Gyula által vezetett néppártiak.

A proletárdiktatúra bukása után Budapesten a Szózat című napilap főmunkatársa, majd főszerkesztője lett.

Ugyancsak a Wikipédiából:

Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt
Utolsó vezető Gömbös Gyula
Alapítva 1924. november 13.
Feloszlatva 1928. szeptember eleje
Pártújság Szózat

Ideológia
antikommunizmus, antiliberalizmus, antikapitalizmus
Politikai elhelyezkedés szélsőjobboldal
Parlamenti jelenlét 1926 – 1928
A Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt (MNFP), vagy rövidebb nevén Fajvédő Párt egy szélsőjobboldali magyarországi párt volt. Önmagát „fajvédő pártként” definiálta és a kortársak is így nevezték.
A Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt egyik prominens tagja volt az annak ideológiai alapját adó Fajvédő kiáltvány (1924) szövegezője, Bajcsy-Zsilinszky Endre is.

Ez jutott eszembe, amikor blogbejegyzésem kiegészítéseként olvastam a fuhu.hu.-n „A korszak arca” című „pontosítást”.

Eleve meglepett, hogy a „Horthy korszak 1938-1945 – a Magyar Királyság megszűnése” című hatrészes értekezésemet két, (sokkal előbbi!) 1920-as, történelmi eseménnyel kívánta „pontosítani” a szerző. Arról nem is szólva, hogy írásom a Holokauszt 70. évfordulójára készült (1944-2014), amire később még visszatérek.

Lássuk a “pontosításra” kiragadott két példát 1920-ból. A Népszava két bátor újságírójának (Somogyi Béla és Bacsó Béla) brutális meggyilkolása, valamint a numerus clausus elfogadása.

„…..lehet, hogy Horthy maga személyesen nem vett részt a kegyetlenkedésekben, gyilkosságokban. Sőt, biztos: de nem csak tudott róluk, hanem irányította is őket, mint a Somogyi-Bacsó gyilkosság esetében láthattuk is….” – ezek a sorok a féligazságokra alapuló pártállami propagandára emlékeztetnek. Maga a brutális gyilkosság tény. Azt az akkori budapesti rendőrség könnyűszerrel és hamar felderítette. A felháborodás nagy volt, a korabeli lapok szerint Horthy is megdöbbent. És, ez nem képmutatás! Hiszen Ostenburg és társai gaztette (1920. február 17.) veszélybe sodorhatták a 12 nap múlva (március 01.) esedékes kormányzóválasztást. Ezt a körülményt kifelejtette a „pontosító” cikk. Pedig feljegyzések, jegyzőkönyvek vannak arról a kihallgatásról, amire Horthy a különítményeseket hívta felelőtlen tettük miatt.

A pontosítás részeként szívesen olvastam volna a Vízművek területén állott emlékmű, valamint az utcanevek rendszerváltás utáni sorsáról.

Apropó, Ostenburg. A pártállami propaganda (és a mai „baloldali” történetírás) elfelejti megemlíteni ennek a különítményesnek későbbi tetteit. Például, hogy személyéhez fűződik a ma is oly büszkén emlegetett és viselt Sopron „a leghűségesebb város” (Civitas fidelissima) elnevezés. A Tanácsköztársaság bukása után Ostenburg lett Sopron csendőrparancsnoka. Trianon (1920. június 04) után egy évvel, 1921. augusztus 28-án, pedig megtagadta Sopron kiürítését, ezzel lehetőséget teremtve arra, hogy a város végül Magyarország része maradhasson. A csendőrszázadainak segítségével a nyugat-magyarországi felkelés eredményeképp jött létre 1921. november 4-én a rövid életű Lajtabánság. A második királypuccs alkalmával (1921. okt. 20–23.) különítményével Sopronban állomásozott. IV. Károly királyhoz csatlakozott, aki Sopronban ezredessé nevezte ki. A „gárda vadászezred” elnevezést IV. Károly adományozta a csendőrzászlóaljnak 1921. október 21-én. A budaörsi csata után rövid ideig fogságban volt, majd 1921. október 25-én amnesztiában részesült.

Hasonlóan nem teljeskörű a numerus clausus bemutatása. A fejléc illusztrációban is jól olvasható, hogy a diszkrimináló törvény 1920. szeptember 24-én lépett életbe. Megint kimaradt egy (fontos) dátum: 1920. június 04., azaz „Trianon”, melyre szinte azonnali válasz volt a kor szellemére jellemző „szegedi gondolat” megtestesítője: a numerus clausus.

Egyszerűen nem igaz az az állítás, hogy „…A történelemtudomány Európa első zsidótörvényének nevezi a numerus clausust…”

Karsai László definíciója sokkal helytállóbb, miszerint „…ez volt az első világháború utáni Európa első antiszemita törvénye…” – (Beszélő 2007. március, Évfolyam 12, Szám 3 » Befejezetlen múlt) majd ugyanott: „…nem Horthy kezdeményezte a numerus clausus törvény beterjesztését, legfeljebb jóváhagyólag tudomásul vette…”

Érdemes megnézni (a neten is megtalálható!): kik szavazták meg a (magyar) numerus clausust? Az országgyűlési jegyzőkönyv szerint a parlamenti vita valóban „zsidózásba” torkollott. A szavazáson azonban pl. nem vett részt Gömbös Gyula, mert a törvény szövegét „gyengének” tartotta, mivel az egyértelműen nem nevezte meg a „zsidókat”. Ugyanakkor a törvényt megszavazók között két képviselőt is találtam (későbbi budapesti főpolgármesterek), akik a szavazás után 25 évvel (1945), mint „zsidómentők” vonultak be a főváros történetébe. Mintegy bizonyíték, hogy a Holokauszt nem egyenes következménye a numerus clausus-nak.

Már csak azért sem, mert a 30-as években járhatott egyetemre Radnóti (Szeged) és Ságvári (Debrecen) is. Sőt, Ságvári 1935-ben a Magyar Izraeliták Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének keretében létrehozott Haladó Diákok Pártja (HDP) egyik vezetője lett. 1936-ban az államtudományok doktorává avatták.

Amiről viszont nemcsak a pártállami propaganda, de a magyar történetírás is hallgat, az a hírig. Trianont követően az izraelita vallású diákokat társaik nem engedték vizsgázni, pontosabban agyba-főbe verték a vizsgára várót, és így akadályozták meg tanulmányai befejezését.

Jellemző a velünk élő a pártállami propagandára, hogy az 1942-ben történt újvidéki vérengzés említésekor még ma is elhallgatják, hogy az összes hadviselő fél közül egyedül Magyarország, személy szerint Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke rendelt el saját hadseregének egységei ellen lakossággal szemben elkövetett atrocitások miatt vizsgálatot.

Ugyancsak nem ildomos idézni a Petőfi körben 1956-ban (talán Háy Gyulától származó, és) elhangzott megállapítást, miszerint „Rákosi több kommunistát végeztetett ki, mint Horthy egész kormányzósága alatt”. És nem ildomos emlékezni az 1993. szeptember 04.-i Horthy újratemetésre, ahol (kissé viccesen) azt figyelték, hogy ki vesz részt rajta hivatalosan, és ki magánemberként. Mindenesetre akkor valami konccenzus volt a parlamenti pártok között. (vajon mára hova tűnt?)

Az akkori Magyar Hírlap szerint Horthy Miklós újratemetésének előestéjén „a zuhogó eső ellenére több mint ezer ember” vett részt a Vérmezőn a Demokratikus Charta rendezvényén. A szervezők szerint ez nem ellen-újratemetés, csupán végső búcsú a Horthy-korszaktól.

Konrád György író, a szervezet szóvivője így fogalmazott: “Szabad akaratunkból veszünk búcsút a rendszertől, amely egymillió embert küldött a halálba.”

A kenderesi újratemetésen mintegy 50.000 fő vett részt, hány volt közülük a Főkormányzó híve, tisztelője és hány a „kíváncsiskodó”, nem tudni. Mindenesetre az arány 1.000 vs. 50.000 jól mutatja, hogyan érez egy ország, annak népe. Ez mutatkozott meg az 1990-es első szabad választáson is, ahol a piacgazdaságot hirdető és támogató SZDSZ alul maradt a nép-nemzeti MDF-fel szemben, aminek miniszterelnök jelöltje egy horthysta kormánybiztos fia volt (ifj. Antall József).

Mint az elején jeleztem, a Horthy-ról szóló hatrészes értekezésemet a Holokauszt 70. évfordulójára (2014) készítettem. Meggyőződésem, hogy az antiszemitizmus borzasztó mélyen itatja át a magyar lelket. A nagyvilágban sehol sem tapasztaltam azt, amit Magyarországon, hogy bármilyen, egyszerű hétköznapi beszélgetés, társalgás közben szóba ne jöjjön valami „zsidó” téma.

Elárulom, hogy egy lelkem mélyén szunnyadó történet vezetett ennek a hatrészes blogbejegyzésnek (A Horthy korszak 1938-1945 – a Magyar Királyság megszűnése) megírásához.

Szomszédunk, pontosabban Apámék szomszédja, volt Zámbó Laci, akivel még a háború alatt került barátságba, mert hasonló volt a gondolkozásuk. Pártállásról, párttagságról nem esett szó, annyira nem voltak bizalmas kapcsolatban. Történt, hogy Lacit kinevezték háztömbbizalminak. Így az ő feladata lett a házban élő „zsidók” összeszedése és elkísérése a Józsefvárosi pályaudvarra.

Az „út az ismeretlenbe” nevű csapatjáték résztvevői izgultak, hogy időben odaérjenek, nehogy bajuk legyen. Laci pedig nyugtatta őket, hogy nem lesz semmi baj. Bízzanak benne. A kis csapat aztán (gyalog) elindult. Kb. délután hatra értek a Józsefvárosi pu.-ra, ahol közölte az ott szolgáló katonával: „Meghoztam a zsidókat.” Mire a katona: „Maga megőrült? A vonat már rég elment”. “Akkor most mit csináljak?” – kérdezte Laci. „Itt ugyan ne hagyja ezeket! Vigye vissza ahonnan hozta, aztán holnap hozza ide időben!” Laci még kért valami igazolást, elvégre ő volt a háztömbbizalmi. A kis csapat tagjai pedig tudták, hogy többé nem mehetnek vissza lakásaikba.

Laci a háború után a kommunista párt segítségével helyezkedett el, borbély lett a Köztársaság téri Pártházban. Az 1956. október 30-án ott történtek nagyon megviselték. A november 04-i szovjet beavatkozást követően a párt felhívására az elsők között jelentkezett fegyveres karhatalmi rendfenntartásra („pufajkás”). Egy ilyen járőrözés közben érte a halálos lövés Csepelen. A golyó hátulról fúródott belé, tehát nem tűzharcban halt meg. Temetéséről a párt gondoskodott, ahol többen éltették (részben illegális) munkásmozgalmi munkásságát, miközben felesége a koporsóra borulva, zokogva kiabálta: „Mindig mondtam, hogy hagyd a francba a zsidókat! Sosem hallgattál rám!”

A Holokauszt 70. évfordulójára írt hatrészes blogbejegyzésemet ezzel fejeztem be:
Mindezek ismeretében nem lehet, és nem szabad Horthy Miklós kormányzósága utolsó hat évében (1938-44) történtek felelősségét egyetlen személyre hárítani. Persze, így utólag, könnyű okosnak lenni, és megmondani, hogy mit tehetett volna. Itt érzem a történészek felelősségét, ill. felelőtlenségét, akik mai ésszel, és a történelmi anyag teljes ismeretében próbálják elmagyarázni a 70-75 évvel ezelőtti események összefüggéseit, mozgatórugóit.

Azzal vádolják Horthyt, hogy nem csinált semmit a náci megszállás és a vidéki deportálások ellen. Ez a vélekedés valójában súlyos önkritika, és egyúttal annak tudatalatti beismerése, hogy a magyar nép „vezér” nélkül, önállótlan, cselekvésképtelen. Ami, valószínűleg a jellegzetes magyar mentalitásból fakad, miszerint mindig kell valaki vagy valami, amire, akire a felelősséget hárítani lehet. Elvégre, mi – alapjába véve – jók vagyunk, a jelen történései, bűnei pedig eleve megbocsátva, hiszen a Himnuszunkban is benne van:

„Megbűnhődte már e nép,
A múltat s jövendőt!”

A Holokauszt év keretében, és hetven év távlatából Horthy felelőssége eltörpül amellett, amit a magyarság többsége nem tett honfitársai megmenekülése érdekében, még akkor is, ha a nemzettestből való kitaszítás folyamata a Kormányzó hivatali idejére esik.
Nincs nemzeti bűntudat. Sosem volt.

A Horthy korszak I.
A Horthy korszak II.
A Horthy korszak III.
A Horthy korszak IV.
A Horthy korszak V.
A Horthy korszak VI.

Megszűnik Európa legnagyobb zsidó közössége?

0

Ezt jósolja egy most megjelent könyv Franciaországban, ahol a legtöbb zsidó él Európában. La France sans les Juifs – Franciaország – zsidók nélkül! A szerző Danny Trom szociológus, aki több okot is talált arra, hogy a zsidók szépen lassan elhagyják Franciaországot. Hányan vannak?

Hivatalosan 470 ezren, de ez csak a hitközségek által számontartott zsidókat érinti

A valós szám ennek valószínűleg a duplája hiszen a vallási elkötelezettség csak nagyon különböző mértékben van jelen a zsidók között Franciaországban. Mindenesetre ebből a 470 ezerből több mint 20 ezren már elhagyták Franciaországot a nagy iszlamista merénylet sorozat óta. Akkor Benjamin Netanjahu miniszterelnök rögtön Párizsban termett, és Izraelbe invitálta a zsidókat. Franciaország akkori köztársasági elnöke felháborodott mondván : képesek megvédeni zsidó polgáraikat! Ma is erős rendőri készültség védelmezi a fontosabb zsidó intézményeket Franciaországban. Több zsidó család időközben visszajött Izraelből, mert az átállás valamiért nem sikerült.

Visszatért a hagyományos antiszemitizmus

Erre hívja fel a figyelmet a Franciaország zsidók nélkül című könyv. Jó példa erre a sárga mellényes mozgalom, amely Macron elnök reformjai ellen tüntet a múlt ősz óta. Az antiglobalista szervezet jelszavai között feltűntek a hagyományos antiszemita jelszavak : Macron- pute à juifs!

(Macron zsidó bérenc, szó szerint a zsidók kurvája!) Az ilyen jelszavak, melyek a harmincas éveket idézik, igen negatív emlékeket ébresztenek a zsidók között. Az idősebbek még emlékezhetnek arra, hogy a francia elit jelentős része maga is aktív antiszemita volt, és szívesen együttműködött Hitlerrel a holokauszt idején. Franciaországban az idősebb Le Pen maga sem titkolta különösebben antiszemitizmusát. Lánya, Marine Le Pen viszont már szívesen látott vendég Izraelben. Számára a fő ellenséget Franciaország szaporodó muzulmán közössége jelenti.

Egyelőre senki sem tekinti realitásnak Európa legnagyobb zsidó közösségének megszűnését, de a most megjelent könyv feltárja azokat a tényezőket, melyek aggasztják a zsidók többségét Franciaországban, ahol a társadalom válság jelenségei a felszínre hozták a hagyományos antiszemitizmust, amely az iszlamista zsidó gyűlölettel együtt fenyegetést jelenthet Európa legnagyobb zsidó közössége számára.

A Horthy korszak V. – a Magyar Királyság megszűnése

Az 1939-es esztendő első kilenc hónapjának krónikája. („zsidó szempontból”)

1939. január 30-án, hatalomra kerülésének hatodik évfordulóján, Hitler ünnepi beszédében többek között ezeket mondta:

“….Ezen a – talán nem csak nekünk, németeknek – emlékezetes napon egyet szeretnék kimondani. Életem során elég gyakran profetizáltam és legtöbbször kinevettek. Ma is próféta akarok lenni: Ha a nemzetközi pénzzsidóságnak Európában és Európán kívül sikerülne a népeket egy világháborúba taszítani, akkor az nem a Föld bolsevizálását fogja eredményezni, és ezzel a zsidóság győzelmét, hanem a zsidó faj kiirtását Európában…..”

Ettől a “prófétai” kinyilatkoztatástól lehet számítani a Holokauszt-ot, hiszen addig (1933-1938) “zsidóüldözés”-ről beszélhetünk, azaz az ország lakosságának alig egy százalékát kitevő kisebbség távozásának kikényszerítéséről. A náci hatalomátvételkor Németország lakossága, Kelet-Poroszországgal (Königsberg/Kalinyingrád) és Sziléziával együtt 62 millió volt, a zsidók száma 550-600.000 közöttire tehető, kik közül 1939-re kb. százezernek sikerült elhagynia a Harmadik Birodalmat. Ekkoriban Európa legnagyobb lélekszámú zsidósága, 3,5 millió, Lengyelországban élt. Erről is szeretnek megfeledkezni. Ugyanis a cári pogromokról elhíresült területek 1918-tól az francia-brit garanciával (Versailles) újonnan megalakult Lengyelország részei lettek. Addig (18. sz. végétől 20. sz. elejéig – 1918. versailles-i szerződés) a kelet-európai zsidóság a cári Oroszország és az Osztrák-Magyar Monarchia (Galicia/Halics) területén élt, amit Lengyelország “örökölt meg”. Többségük lakóhelyükhöz ragaszkodó orthodox volt, kisebb részük viszont az elvándorlást szorgalmazó cionista mozgalom híve, akik az ősi földön, Palesztinában, kívánták életüket és jövőjüket folytatni. Ettől függetlenül, mint általában az Európát elhagyni szándékozók nagy vágya, álma a korlátlan lehetőségek hazája, (a gazdag) Amerika volt.

Az 1939. év eleji fenti “prófécia” után még történt egy és más, a második világégés szeptember elsejei elkezdéséig, azaz békeidőben, Például:

1939. február 04-én a péntek esti istentisztelet után három kézigránátot dobtak a budapesti Dohány utcai zsinagógából távozók közé; egy halálos áldozat is volt.

Február 10-én meghal XI. Pius pápa. Ki nem adott enciklikájában megismételte a zsidók iránti szokásos vatikáni aggodalmakat, az úgynevezett Szent Ágoston doktrina alapján. Eszerint, utalva a testvérgyilkosságra, a zsidók maguk Káin (az idősebb testvér), nem szabad megölni őket, viszont vándorlásukban szenvedniük kell mindörökké, amíg meg nem világosodnak és fel nem veszik a római katolikus vallást.

Március 02-án XII. Pius néven pápává választják Pacelli bíborost.

Március 10-én törvényt fogadott el a magyar parlament a munkaszolgálatról, mely így kezdődik:
1939. évi II. Törvénycikk a honvédelemről
A honvédelem a legszentebb állampolgári kötelesség, amelyet mindenkinek önfeláldozásig terjedő odaadással kell teljesítenie.

A törvényben nem szerepel a “zsidó” vagy “izraelita” szó. A “Közérdekű munkaszolgálat” címet viselő 230. § csak azt írja, hogy “(1) A katonai szolgálatra végleg alkalmatlannak osztályozott minden magyar állampolgár ifjú, (…) egy ízben három hónapot meg nem haladó időtartamra terjedő, munkatáborokban teljesítendő közérdekű munkaszolgálatra kötelezhető….”

Március 15. A náci hadsereg átlépi a csehszlovák határt és bevonul Prágába, anélkül, hogy egyetlenegy ország is katonai ellenlépést tenne. Ugyanaznap Pozsonyban kikiáltják a független Szlovákiát, amit a pozsonyi rádióban a szlovákiai magyarok nevében gr. Esterházy János üdvözöl.

Március 16-án Hitler bejelenti Csehszlovákia megszűnését, és hogy Szlovákia élvezi a Harmadik Birodalom védelmét.

Március 21. A francia kormány hatályon kívül helyezi a fajgyűlöletre buzdítást tiltó törvényt.

Március 31. A brit miniszterelnök, Neville Chamberlain, bejelenti, hogy hazája és Franciaország garantálja Lengyelország szuverenitását.

Április 07. Olaszország megszállja Albániát.

Május 03. Sztálin, hogy Hitler kedvében járjon az elkövetkező tárgyalásokon, leváltja zsidó származású külügyminiszterét, Maxim Litvinovot, és helyére a britekkel kevésbé szimpatizáló Vicseszláv Molotovot nevezi ki.

Május 05. Magyarországon életbe lép a második zsidótörvény

Május 15 – június 17. A USS St. Louis óceánjáró mintegy ezer német üldözöttel a fedélzetén elindul Kuba felé. A terv: Kubában megvárják, míg papírjaik rendeződnek és folytathatják útjukat az Egyesült Államokba. A német állam szervezte utazásra hatalmas összeget kértek el az utasoktól, akik közül nem egyet azzal a feltétellel engedtek el koncentrációs táborból (pl. Dachau), hogy 14 napon belül hagyja el Németországot, vagy visszakerül a táborba. A hajóutat a náci propaganda is ki akarta használni, hogy bizonyítsa “ezeket a bűnözőket még a nagy Amerika sem fogadja be”. Kubába előre küldött náci ügynökök antiszemita tüntetéseket szerveztek, hogy a hajó ne kössön ki, és elterjesztették, hogy már úton van a következő ezer zsidó. Kuba hatalmas extra összeget követelt a partraszállásért. Ezt az utasok nem tudták előteremteni, így a kikötés elmaradt. Roosevelt amerikai elnök pedig utasította a parti őrséget, hogy a hajó kikötését akadályozzák meg. Így a hajó visszafordult, majd utasait a “csatorna-országok” Franciaország, Hollandia, Belgium, és Nagy-Britannia fogadta be. A háború további alakulása miatt csak a Nagy-Britanniába menedéket kapottak élték túl a náci időket.

Július 30. Látva a németek zsidóellenes akcióit, valamint a britek és a nyugat-európaiak hozzáállását, Neville Chamberlain, brit miniszterelnök megjegyezte: “Semmi kétség, a zsidók nem egy szeretni való népség. Engem nem érdekelnek. De erre nem megfelelő válasz a pogrom.”

Augusztus 02. Az Amerikában élő Einstein három magyar tudós-kutató biztatására levelet ír Roosevelt elnöknek. Mindhárman (Szilárd Leó, Wigner Jenő és Teller Ede) attól tartanak, hogy a náciknak hamarosan sikerül atombombát előállítaniuk. A maghasadást Otto Hahn és Fritz Straßmann fedezte fel, és 1938. december 17-én jelentették be Berlinben. Ezt az uránium neutronnal való bombázásával érték el. A három zsidó származású magyar közül Szilárd volt a legérzékenyebb. Ő tartotta számon, hogy Nobel-díjas egykori professzoruk (Werner Heisenberg) kutató csoportjához tartozik egy fiatal, tehetséges fizikus, Carl Friedrich von Weizsäcker, akinek édesapját (Ernst von Weizsäcker) Hitler nevezte ki a náci külügybe államtitkárnak. (Szilárd ekkor még nem tudta, hogy Ernst von Weizsäcker a Molotov-Ribbentrop Paktum egyik kidolgozója). Szilárd feltételezése szerint azért kellett Csehszlovákiát megszüntetni, hogy Németország korlátlan mennyiségű urániumhoz (és ezáltal atombombához) jusson. Ehhez tudni kell, hogy a világ első uránbányája, az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó csehországi Jáchymov (németül Joachimsthal) városban volt, amely 1918 óta tartozik Csehszlovákiához, ill. Csehországhoz. Az innen származó uránércből fedezte fel 1896-ban Marie Curie a rádiumot, amiért Nobel-díjat kapott. 1906-ban Jáchymovban alapították a világ első radioaktív gyógyfürdőjét. Szilárd úgy gondolta, az akkor már nagynevű és hírű Nobel-díjas Einstein neve és személye garancia lesz, hogy az amerikai elnök komolyan vegye figyelmeztetésüket. Az elnök csak októberben, tehát Lengyelország közös náci és szovjet lerohanása után, reagált az Einstein-Szilárd levélre azzal, hogy egy bizottság azonnali felállítása mellett döntött az atombomba kifejlesztése érdekében. A kutatóknak 6.000 dollárt utaltak a kísérletezések megkezdésére. Mint később Teller elmondta, akkoriban ők, mint zsidó származásúak, valójában náci Németország ellen szerették volna az atombombát bevetni.

1939 szeptembere előtt, Lengyelország területén közel 3,5 millió zsidó élt, az akkori Szovjetunió európai részén pedig további 4 millió. Különösen a nyugati országrészen, a jelenlegi Ukrajna és Fehéroroszország területén éltek zsidók. Sok városban a lakosság 30 százalékát is kitették.

Lengyelország 1939. szeptemberi náci-szovjet felosztásával kezdődött el a szisztematikus népirtás. Igaz, előbb a lengyel értelmiség kiirtása volt a cél. A nácik a polgári lakosság körében keresték a likvidálandó értelmiséget, a szovjet pedig a katonaság, a hadifoglyok körében (Katyn). A „klasszikus” Holokauszt ekkor még csak „formálódik”. A náci fennhatóság alá került lengyel területeken a zsidókat vasútvonalak menti városrészekbe, gettóknak álcázott gyűjtőhelyekre terelték, miközben megkezdték a német zsidók „áttelepítését“, azaz otthonuktól távoli megölésüket. Németországban sorra jelentették a „zsidómentes“ városokat, területeket. 1940-re Nyugat-Európa felé fordult a náci hadigépezet. Az elfoglalt holland, belga, francia, stb. területeken gettókat, azaz gyűjtőhelyeket állítottak fel a zsidók részére. 1941. június 22-től Lengyelország (’39 szept. 17. óta szovjet megszállta) keleti fele, valamint a Szovjetunió európai területei fokozatosan német-náci fennhatóság alá kerültek. Ettől kezdve válogatás nélkül a helyszínen mészárolták le a helyi zsidóságot, amiben segítőkészen működött közre a németekben felszabadítót látó, remélő szovjetellenes helyi lakosság. 1942 januárjában úgy nézett ki, hogy Európa kapitulál Hitler és hadserege előtt, és ezzel még remény sem maradt az európai zsidóság elmenekülésére, vagy biztonságba helyezésére. Ekkor a Berlin melletti wannsee-i konferencián a „zsidókérdés végleges megoldásaként”e népcsoport teljes fizikai megsemmisítése mellett döntöttek. Ezután indultak el Európa gettóiból a marhavagonok az akkorra már „beüzemelt“ emberi vágóhíd, Auschwitz, felé.

A Holokauszt

A példátlan népirtásról a világ csak a háború után értesült a felszabadító hadseregek jelentéseiből. Addig a nácik igen jól álcázták szörnyű tetteiket. A tömeges megsemmisítés kiagyalói kiválóan ismerték az emberi lelket, a pszichét, a logikus és ösztönös gondolkodást, a pánik és ellenállás nélküli engedelmességet, a törvénytisztelő emberi magatartást.

Az akciót deportálásnak nevezték el, ami kiutasítást, kitoloncolást, „áttelepítést” jelent valahová, ahol az érintettek új életet fognak kezdeni. A náci (és antiszemita) propagandának sikerült mind az áldozatokkal, mind a közömbös lakossággal elhitetni, hogy a „zsidókat elviszik, és végre dolgozni fognak”. A német zsidókat még lemeszelt ablakú személyvonatokon szállították. Volt olyan, aki azon izgult, hogy le ne maradjon. A gyűjtőhelyeken (iskola, szálloda, majd gettó, téglagyár, stb.) a meghatározott súlyú csomaggal önként jelentkeztek. Vagy házukhoz, lakásukhoz csendőri, rendőri kíséret ment értük. A gyűjtőhelyeken már megjelent a brutalitás, az értéktárgyak, pénzek, valuták elkobzása, ellopása, az élelmiszer és vízadagok korlátozása. Ebből már a lakosság sokat nem érzékelhetett. A bevagonírozás is már csak egy szűk kör előtt zajlott. A több napos kínzó és gyötrő utazás után szinte felüdülés volt a megérkezés, majd a beígért fürdésre való nyugodt, békés várakozás. Gyakorlatilag, míg rá nem csapták a gázkamra vasajtaját a szerencsétlen áldozatok azt hitték: vége a rémálomnak, kezdődik egy új (dolgos) élet. Ez az ördögi kutyakomédia kihasználta az emberi élni akarás minden reményét. A családok együtt maradása az otthonok elhagyásától egészen a gázkamrák bejáratáig mindvégig a túlélés reményét táplálta.

A magyar lakosság nagy többségének fogalma sem volt, mi vár ezekre a szerencsétlenekre az országhatáron túl. Nem is érdekelte, szemük előtt csak az lebeghetett, hogy „ezektől megszabadulunk, és végre dolgozni fognak.“ Sajnos, ez a szemlélet ma sincs távol a hazai közgondolkodástól, ha a cigányságra terelődik a szó. Mégis, a Holokauszt más. Nem lehet a haláltáborokban megölt cigányok, homoszexuálisok vagy más üldözöttek (egyéni) sorsához hasonlítani vagy azonosítani

Elie Wiesel-lel együtt vallom, hogy a Holokauszt egy „specialitás”, és a szó maga (Shoah, Vészkorszak) csakis és kizárólag a zsidóságra vonatkozik, és nem más, mint egy velünk élő, és évszázadok óta asszimilálni (beilleszkedni) próbáló és akaró népcsoport „hetedíziglen” kiirtására tett kísérlet neve. Azért, mert valaki megsemmisítő táborba került (és ott elpusztult) még nem jelenti azt, hogy a Holokauszt áldozata. Csak az tekinthető a Holokauszt áldozatának, akit a „vérszerinti” származása miatt pusztítottak el.

Néhány pont

1. homoszexuálisok, politikai ellenfelek (kommunisták, szocdemek, stb.) vagy a fogyatékosak családtagjait, rokonait békén hagyták. Azoknak nem lett bántódásuk, nem követték szeretteiket a táborba, és a halálba.
2. nem voltak „cigány- vagy romatörvények”.
3. a romáknak vagy más népcsoporthoz tartozóknak a származást nem kellett igazolni. „Félvér”, „negyedvér”, stb. alapján nem tartották nyilván sem a cigányokat, sem a más (hazai) kisebbségekhez tartozókat.
4. A cigány családok tagjait pedig még a táborokban sem választották szét egymástól. Ruhájuktól, szőrzetüktől nem fosztották meg, rabszolgamunkára nem kényszerítették őket.

Még hosszan lehetne sorolni, de talán ennyi is elég. Emberek meggyilkolása, családok kiirtása bűn és nincs rá mentség. A Holokauszt azonban más. Több mint mészárlás, mint például az észak-amerikai indiánoké, ahol egy falu teljes (indián) lakosságát legyilkolták. Viszont egy másik, (nem indián) településen nem öltek meg senkit a származása miatt, és nem kellett igazolnia, hogy nagyszülei közül hány volt indián. A Holokauszt elkövetői állami szintre emelve oly mesterien szervezték meg emberiség elleni bűntettük ördögi és aljas lebonyolítását, hogy azt a társadalom, a lakosság, de maguk az áldozatok, sem sejtették, hogy mi vár rájuk az összegyűjtés végállomásán, az ember-vágóhídon.

Folytatjuk: Horthy korszak VI. (az asszimiláció kudarca)
Az előző részek itt találhatóak: 
A Horthy korszak I.
A Horthy korszak II.
A Horthy korszak III.
A Horthy korszak IV.
A Horthy korszak V.
A Horthy korszak VI.
 

Heisler András levélben búcsúzott Randolph L. Braham-től

0

A 96 éves korában meghalt Randolph L. Braham két hónappal ezelőtt még nyílt levelet írt a Mazsihisz elnökének, amelyben tiltakozott a Sorsok Háza projekt szellemisége ellen. A Mazsihisz elnökének levelét itt olvashatják.

 

Elment Randolph L. Braham 

Tavaly, 95 éves korában még Magyarországra látogatott. A Goldmark teremben elmondott beszédét megelőzően irodámban Petőfi Sándor talán leghíresebb szerelmes versét szavalta el – fejből. Szerette Magyarországot és meg akart minket óvni sötét démonaink feltámadásától. 

Az igazság immár ismert, hisz’ ott van Randolph L. Braham munkáiban. Braham professzornak hála, soha többé nem szabadulhatunk meg az igazságtól. Jöjjön el az idő, amikor minden magyar hálás lesz ezért neki. Néhány hete még nyílt levelet írt hozzám, amiben arra kért, védjük meg „a holokauszt magyarországi fejezetének történelmi integritását”.

Kedves Randolph, ígérem, megtesszük.

Meghalt a holokauszt magyar származású nemzetközi hírű kutatója

A 96 éves korában meghalt Randolph L. Braham két hónappal ezelőtt még nyílt levelet írt a Mazsihisz elnökének, amelyben tiltakozott a Sorsok Háza projekt szellemisége ellen. 2014-ben visszaküldte a 2011-ben kapott Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, mert úgy ítélte meg, hogy a magyar kormány „a Horthy-korszak tisztára mosására” törekszik.

Randolph L. Braham Észak-erdélyi szegény zsidó családban, Ábrahám Lajos és Katz Eszter fiaként született. Kevéssel születése után a család Bukarestből visszaköltözött korábbi lakhelyükre, Désre, az általános iskolát és a gimnáziumot is Désen végezte. Iskolás éveiben délutánonként egy műbútorasztalos műhelyében dolgozott. 1943. október elején behívták munkaszolgálatra, ezredével 1944 márciusában a szovjet frontra került. Decemberben néhány társával együtt megszökött és egy magyar tanyán rejtőzött. 1945 januárjában rövid időre szovjet fogságba került, ahonnan egy szovjet zsidó tiszt a zsidó foglyokat elengedte.

Miután 1945-ben befejezte a gimnáziumot, egy marosvásárhelyi ismerősével Budapesten át eljutott az ausztriai, majd a németországi amerikai megszállási övezetbe. Mivel több nyugati nyelven is beszélt, a menekültek ügyeit intéző egyik szervezetnél sikerült álláshoz jutnia. Felvették a müncheni Maximilian Egyetemre, ahol közel két évig tanult, többek között politológiával foglalkozott.

1948 januárjában külföldi egyetemi hallgatóként érkezett az Egyesült Államokba és ott folytatta tanulmányait. Közben egyik rokona üzletében, a szünidőben pedig nagybátyja szállodájában dolgozott.

1949-ben doktorált a City University of New York City College-ben, 1952-ben szintén New Yorkban PhD-fokozatot szerzett.

1956-tól nyugdíjba vonulásáig, 1992-ig összehasonlító politikatudományt tanított.

Tizenöt közeli rokona közül tizenhárman pusztultak el a holokauszt idején. Ő maga – a fronton munkaszolgálatot teljesítő zsidó férfiak nagy többségéhez hasonlóan – a koncentrációs tábort elkerülte.

1954-ben megnősült. Németországban született felesége 1946-ban Olaszországból érkezett az Egyesült Államokba, ahol vegyészmérnöki képesítést szerzett, de sokáig számítógépes mérnökként dolgozott. Két fiuk közül az idősebbik, Steven közgazdász diplomát szerzett; a fiatalabbik, Robert zenetudománnyal foglalkozott, majd egy internetes újság főszerkesztője lett.

Randolph L. Braham tudományos tevékenységének középpontjában a közép-európai, elsősorban a magyarországi holokauszt kutatása áll. Nem sokkal a PhD megszerzése után fogott hozzá a holokauszt történetének kutatásához, bekapcsolódott az akkoriban létesült jeruzsálemi Jad Vasem Intézet ilyen irányú munkájába. Az 1950-es évek végétől több ország, köztük Magyarország és Izrael levéltárainak erre vonatkozó anyagát tanulmányozta át.

Legismertebb, fő művének tekinthető munkája a kétkötetes The Politics of Genocide: The Holocaust in Hungary című könyve (New York, 1981), ezt nálunk

A magyar Holocaust címen 1988-ban adták ki.

A bővített, átdolgozott változat az Egyesült Államokban 1994-ben, Magyarországon 1997-ben jelent meg, ekkor már az eredeti cím fordításával: A népirtás politikája: a holocaust Magyarországon.

Munkásságát itthon többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1995) és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2011) kitüntetésekkel ismerték el. Az utóbbi kitüntetést 2014-ben visszaküldte, mert úgy ítélte meg, hogy a magyar kormány „a Horthy-korszak tisztára mosására” törekszik.

Duda: A németeknek kárpótlást kell fizetniük a második világháborúért!

0

Andzrej Duda elnök erről a Bild am Sonntag című német lapnak nyilatkozott. Megemlítette, hogy beszéltek erről Berlinben Frank-Walter Steinmeier államfővel is amikor nemrég ott járt. “Egyetlen német politikai erő sem tagadja, hogy a németek bűnöket követtek el a második világháború során! Ez jó alap a tárgyalásokra”- hangsúlyozta Andrzej Duda köztársasági elnök.

Lengyelország valódi vezetője, Jaroslaw Kaczynski időről időre visszatér a témára: Németországnak kárpótlást kell fizetnie azért, mert többmillió embert meggyilkolt lengyel terülteken és rengeteg értéket elpusztított. Németország hivatalos álláspontja az, hogy az ötvenes évek elején rendezték a kérdést. Ettől függetlenül a jövő héten erről is tárgyalnak Varsóban a német és a lengyel vezetők.

Lengyelország jelenlegi vezetői jelentős részben Németország bűntudatára építik uniós politikájukat. A nácik 1939 szeptemberében lerohanták Lengyelországot, melynek területét csak 1945-ben szabadították fel a szovjet csapatok. A holokauszt legnagyobb tömeggyilkosságait Lengyelország területén követték el. Ezekben a gyilkosságokban lengyelek is részt vettek, de a jelenlegi varsói kormányzat nemigen siet ezt elismerni. Emiatt a lengyel holokauszt törvényt komoly bírálatok érték Izraelben, Németországban és az Egyesült Államokban is.

A jelenlegi lengyel kormányzat egyértelműen épít a hagyományos német és oroszellenes nacionalizmusra miközben maximálisan támaszkodik az Egyesült Államokra. Varsó 2 milliárd dollárt ajánlott Trump elnöknek azért, hogy jelentős amerikai támaszpont épüljön Lengyelországban. Amikor Trump elnök Európában járt csakis Varsót kereste fel az egykori szocialista államok fővárosai közül, mert ott a népszerűsége töretlen, míg Európa más részein tömegek tiltakoznak az USA elnökének nacionalista politikája ellen.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK