Kezdőlap Címkék Hit

Címke: hit

Kézrátétel

Olvasom egy lapban, hogy az orosházi kórház egyik dolgozója el van keseredve, mert mióta új vezetőt kapott a helyi Egészségfejlesztési Iroda, megkérdőjelezhető a szakmaiság az intézményben.

A dolgozó a kézrátételes gyógyítás miatt sokallt be. Az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet Egészségfejlesztő Irodája (EFI) Access Bars fej- és testkezeléseket, reikikezeléseket kínál a betegeknek. A kórház tájékoztatása szerint nagy az érdeklődés a módszer iránt, és bár szakmailag nem tartják megbízhatónak, de ez egy ingyenes szolgáltatás, amelyen a Belügyminisztérium logója is szerepel.

Egy ilyen helyzetben a nem vallásos, globalista, erősen háborúpárti européer azonnal röhögni kezd, de tovább gondolva a dolgot gyorsan abba is hagyja. Az emberi szervezet ugyanis nem gép, hanem annál sokkal, sokkal, de sokkal bonyolultabb rendszer, főleg az agy, amely annyira összetett, hogy még ő maga sem tudja önmagát átlátni. Sőt, nemhogy önmagát nem tudja, hanem annál egyszerűbb dolgokat sem, és

vannak olyan agyak, amelyeknek a faék is túlságosan bonyolult.

Ebből következően az ember – mert valamilyen kapaszkodó kell neki – sok dolgot bizonyítás és így belátás nélkül hajlandó elfogadni. Az elfogadáshoz két dolog szükséges. Egyrészt az, hogy egy számunkra hiteles, vagy legalábbis nem hazugnak tűnő ember mondja, másrészt hogy neki hihető legyen. Az utóbbit illetően a szint igencsak alacsony, mert annyi minden történt már a világon, és ezek nem csak megtörténtek, hanem a bőséges mennyiségű hírcsatornán keresztül eljutott a hírük mindenhová, hogy még ha első ránézésre hülyeségnek is tűnnek dolgok, az ember attól még sokszor elfogadja ezeket. Pláne, ha egymásba fogaskerék szerűen illeszkedő darabok tömkelegéből álló, nagy rendszerekről van szó, amilyenek például a vallások is. Amit az ember elfogadott (elhitt), azokat attól kezdve tényként kezeli, amelyekből újabb és újabb következtetéseket von le, ameddig a világképe teljes nem lesz.

A vallásokban mindig előfordulnak csodák. Ezek bizonyítják, hogy vannak az embernél felsőbbrendűbb lények, akik olyasmit is képesek megcsinálni, amit mi nem, és

ha a csoda igazolt (a katolikus egyház például a szentté avatás esetén precízen kivizsgálja a csoda megtörténtét, és tanukat hallgat ki, azok igazolása nélkül nem fogad el semmit), akkor szegény halandónak nincs más dolga, minthogy elhiszi.

Az tökmindegy, hogy a csoda az idáig elűrhajózott, magasabb technikai fejlettségen álló civilizáció műve, amely valamely önző célból istent játszik nekünk, mert akar tőlünk valamit, vagy a tényleges istenek tényleges korláttalanságából adódik, a lényeg, hogy a tanúk szerint a csoda megtörtént, tehát van ilyen.

Az emberek döntő részében ezen információk felhalmozódásával egyre fokozódik a meggyőződés, hogy, mint a költő írja: „Több dolgok vannak földön és égen, / Horáció, mintsem bölcselmetek / Álmodni képes.”, azaz az elhitt dolgok számának növekedésével a további elhitt dolgok száma egyre nő. Egy idő után akár a legnagyobb hülyeségnek látszó valami is lehet valaki vagy valakik számára igaz, például, hogy a vallás szerinti Világegyetem két legfontosabb helye közül az egyik, mégpedig a Pokol egy kicsi, jelentéktelen bolygó, a Föld belsejébe került, és nem a Napba, ami pedig sokkal logikusabb. A Mennyország rendben van, annak helye a csillagközi tér, de ez? Na, mindegy, a hit az hit, ne keressünk benne logikát, menjünk inkább tovább.

Az ember hite a bizonyítatlanban még inkább erősödik, ha a saját életéről, egészségéről van szó, mert ha bajba kerül, minden szalmaszálat megragad, hogy segítsen magán, akár még nagyon valószínűtlen kezeléseket is.

Erősíti az ismeretlen kezelés hatásosságába vetett hitet az orvostudomány látható és a közvélekedésbe beszűrődő bizonytalansága. Ezen tudomány jelenleg még csak ott tart, hogy megvizsgál adott számú embert egy adott típusú kezelés előtt, aztán megvizsgálja őket utána, és a statisztikai adatokból következtet. Az emberek különbözősége miatt ezen adatok is csak adott valószínűséggel igazak, például csak azt tudjuk mondani, hogy a kezelés 85 százalékos valószínűséggel 75 százalékban hatásos (ez egy jó hatásfok), így aztán a kezelések kórházi gyakorlatba való bevezetése elején nem egy abszolút biztos valami. Persze a hosszú évek során és nagyon sok helyen való alkalmazása révén szépen kikristályosodik (praxis), és onnantól már bizton lehet rá számítani, sőt az is megmondható, hogy kinél fog hatni, és kinél nem.

Fokozza a bizonytalanságot, hogy az orvostudomány az ok-okozati összefüggést nem mindig alkalmazza jól. Például megállapítják, hogy a mozgás és az életévek között összefüggés van, amennyiben ha az egyik sok, akkor a másik is és vicaverza. Jajdejó, mondják az orvosok, mozogj sokat, tovább élsz. Arra sajnos nem gondolnak, hogy a felfedezett összefüggés iránytalan, ezért fordítva is lehet, vagyis az mozog sokat, aki egészségesebb, így aztán tovább is fog élni. Hogy a kettő közül melyik az igazi, egyelőre bizonyítatlan, de bízzunk az orvostudományban! Mást úgysem tehetünk.

Az úgynevezett alternatív gyógymódok ezt a bizonytalanságot és a belőle/miatta kivirágzó hitet használják ki. Ronda dolog, mondaná az ember, ha tisztán racionális lények lennénk, de nem azok vagyunk. Az érzelmek, a várakozások, a remények nem csak színesítik az életet, de könnyebbé is teszik, jó érzést okoznak, és az bizony (mégpedig bizonyítottan) a fizikai állapotra is pozitívan tud hatni, például akkor, ha az embernek valami baja van. Ez az úgynevezett placebo hatás, ami igencsak hasznos lehet, ha már komolyan beteg az ember, de még ha csak kicsit beteg, akkor is, és bizony szerintem (bár abszolút laikus vagyok) orvosilag javallható az ilyen, a mentális és a fizikai állapotra pozitívan ható gyógymódok alkalmazása. Persze csak azoknál, akik hisznek benne, különben rosszat tesz ahelyett, hogy használna.

A fentiek alapján úgy vélem, hogy a kórház kezdeményezése elfogadható. Az, hogy nem orvosi beutalóval kötelező, azaz nem az orvosi gyógymód egyik része a kézrátételes gyógyítás, hanem önként jelentkezéssel vehető igénybe, egyértelműen biztosítja a benne való hitet (hiszen csak az jelentkezik, aki hisz, vagy hinni akar), nagyon rendben van, és hogy ingyenes, az erősen támogatandó. Hosszabb távon valószínűleg nem hatásos (előbb-utóbb kiderül, hogy nem az), de a betegek lelki és fizikai egészségét segíteni tudja valamennyire.

A betegek érdekében két dologra nagyon vigyázni kell: a betegeknek elmagyarázandó, hogy senki ne higgye azt, hogy ez az orvosi kezelés helyett van, és abbahagyhatja a kúrát vagy a gyógyszer szedését. Csak a mellett, azzal párhuzamosan alkalmazható. A másik, hogy tudatosítani kell bennük, ez is csak egy kezelés, és lehet, hogy nem hatásos, azaz még véletlenül se higgyék, hogy valami csoda. Ezeket betartva egy idő után a tapasztalatok kiértékelésével kiderülhet, hogy helyes vagy nem helyes a kezdeményezés. Én az előbbit tartom valószínűbbnek.

Felmerül még a kérdés, hogy ha Szerző állandóan itthoni belpolitikai kérdéseket feszeget, akkor hogy kerül ide ez a téma. A válasz nagyon egyszerű. Jelenlegi kormányzatunk a 2022-ről szóló Eurostat jelentés alapján a GDP 4,4 %-át fordítja az egészségügyre, ugyanakkor az EU átlag 7,7 %. Mi ezzel a 4,4 %-kal az utolsók (27.) vagyunk (hogyan is volt ez a gonosz Gyurcsány regnálásakor?). Ezért, azaz a kevés pénz miatt célszerű kísérleteznünk olcsó megoldásokkal. A kézrátevő nyilván nem kerül sokba, műszer-gyógyszer nem szükséges, egy 20 négyzetméteres,  hetente kétszer másfél órára igénybe vehető üres helyiség csak van a kórházban, és a betegek egy részének fizikai és lelki állapotán valamit ezzel lehetne segíteni.

Orosházán várják a további ötleteket.

Azt, hogy a Szalay utcában mi a helyzet, nem tudom, mert a logó a Belügyminisztériumé. Lehet, hogy Pintér találta ki?

Orbán, és az ő szakmunkásai

Miközben Orbán azt fejtegeti, hogy Magyarország jövője a szakmunka, és azt is mondja, hogy azért érdemes szakmát tanulni, mert ha jól csinálod, akkor megkérheted az árát (csak mondom: bizonyos Mészáros Lőrinc gázszerelő nem azzal lett milliárdos, hogy jól szerelte a gázvezetéket, s megkérte az árát), szóval miközben hazai gázszerelőkkel, villanyszerelőkkel, felszolgálókkal stb. kívánja Magyarországot versenyben tartani, aközben a magyar oktatás egészének teljesítménye elképesztő rapiditással romlik, a XXI. századi tudástartalmaktól és ismeretanyagoktól, valamint az önálló véleménytől, a kritikai készségtől és az érvelési képességtől távolodva, ám annál inkább közeledve az ideológiai indoktrináció felé.

Mindeközben pedig Kásler Miklós arról delirál, hogy az oktatás feladata, hogy hívő embereket neveljen. A franc fogja most elmondani ennek a Kásler nevű elképesztően kártékony, s már négy éve gátlástalanul pusztító alaknak, hogy mi a különbség a hit és a tudás között (nem én szerintem, hanem a (középkori) keresztény gondolkodók szerint), hogy míg a tudás az értelmi belátásból származó fogalmi ismeret, a hit az értelmen túli (vagy inneni, vagy Kásler esetében alatti) beleegyezés; hogy

amit értelmileg belátunk, azt nem hisszük, amit viszont hiszünk, arról racionális tudásunk nincs,

mert csak elfogadjuk azt az üdvösség útján; hogy a numinózus irracionális, s azt az értelem megragadni nem képes; hogy a vallás állításait verifikálni vagy falszifikálni nem lehetséges; hogy egy vallási rendszer legfontosabb állításai, maguk a hittételek meghaladják az emberi elme valamennyi képességét; hogy a tudományos megismerésben semmilyen érven kívüli a priori ismeretnek nincs helye; hogy nem feltételezhető az, aminek igazolására törekszik az elme; hogy az előfeltevések nem lehetnek tudományon kívüli hitelőzmények (praeambula fidei), s hogy miután minden episztemológiai kényszer nélkül igaznak tekinthetők a vallással kapcsolatos állítások, az egyetértés vagy az elutasítás nem a helyes érvelés eredménye, hanem a benne való hit vagy hitetlenség személyes pozíciója csupán és még sorolhatnám, ha lenne remény, hogy Kásler felfogja. De úgysem fogja fel.

Persze lehet, hogy ez a kiváló Kásler támadásba lendült a szépirodalommal szemben, gyűlöli azt, kiváltképp a költészetet, s nem akar több költőt látni ebben az országban, kizárólag hívőt. Mert olvashatta Janus Pannoniusnál, hogy „Nemo religiosus et poeta est”, vagyis

„Mert hívő soha nem lehet poéta.”

Igaz, Janus Pannonius az idézett költeményében azért gúnyolja Galeottót, mert barátja tudós főként csatlakozott a „zagyva” és „hiszékeny csőcselékhez, az „álszent sokaság” mellé szegődve, s „a Parnasszus magasát elhagyva” „bottal és iszákkal” zarándokútra indul.

Kásler elégedett lehet: botra és iszákra talán még futja a magyar diákoknak.

Gábor György

Isten pénze – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, így kávézgatás közben nyugodtan leszögezhetjük: mindenkinek tisztelnünk kell a hitét, ez nem is lehet kérdés. Még akkor is, ha Orbán Gáspárnak hívják az illetőt – a hitével semmi baj. A baj azzal van, ha ennek a hitnek költségei vannak, és azokat mi finanszírozzuk, akik esetleg nem osztozunk ebben a vallási elkötelezettségben, vagy meg sem kérdeznek minket róla.

De magával a hittel nincs baj. Komoly gondot jelentene a Felház szabatos meghatározása, talán még a leginkább karizmatikus, missziós vallási rendezvénysorozatnak nevezhetnénk, ami március tizenötödikén mozgalommá alakul. Alakuljanak, lelkük rajta, méghozzá szó szerint, csak ha kérhetném, kötelező ne legyen… A Felház vezetői több, mint érdekes nyilatkozatokat tettek az elmúlt napokban, például Ember Illés nagyon frappáns magyarázatot adott a kérdésre, hogy miből volt pénze a közösségnek a záróalkalom egész Budapestet ellepő plakátkampányára:

„A finanszírozással kapcsolatban ugyanaz a válasz mint eddig, adományokból tartja fenn magát a mozgalom, ezt is felajánlásból fizetjük ki. A mi nézőpontunkból nem alig volt pénzünk az alkalmakra, hanem Isten eddig is mindig gondoskodott mindenről, ahogy ezután is fog.” (HVG)

Kérem, én azt tudom, hogy jó az Isten és jót ád, de ennyire kézzelfoghatóan, mondhatni összegszerűen azért ritkán ád, és ha ád is, többnyire a híveken keresztül teszi. Persze, azt nem tiltja sem egyházi, sem világi törvény, hogy a hívek összeadjanak bizonyos mennyiségű pénzt a közös céljaikra, sőt, nagyon gyakori az ilyesmi, de azért komoly bátorságra és mély elkötelezettségre vall ezt felsőbb hatalom beavatkozásának tulajdonítani.

De mit mondott Orbán Gáspár a HVG-nek, mivel fognak foglalkozni a jövőben?

„Egyelőre az alapelvek vannak meg stabilan, és azt szeretnénk, hogy az ebben részt vevők Istentől kapott vezetésüktől fogva öltsenek majd neki szilárdabb formát a későbbiekben. A Felháznak eddig is elég széles tevékenységi skálája volt, amire talán nem jutott akkora figyelem – jártunk evangelizálni, hogy az örömhírt minél szélesebb körben megosszuk, jártunk szolgálni meghívásokra gyülekezetekhez, táborokba bátorításokkal, a remény üzenetével, és volt ugye a dicsőítés. Ezek most önálló tevékenységekként fognak továbbmenni, a saját missziójukat kell majd betölteniük egy sokkal nagyobb elhívással, mint ahogy eddig a Felház tette.”

Ennek az az értelme magyarul, hogy pontosan azzal, amivel eddig: majd csinálnak mindenfélét és csak lesz valahogy. Rendben van, de bibliai emlékeim szerint nem csak az Úrnak igéjével él az ember meg a mozgalom, hanem kenyérrel is – miből fogják magukat fenntartani? Erre Orbán Gáspár így válaszolt:

„Felajánlásokból – eddig is ez volt az egyik bevételi forrásunk. Az optimális az lenne, ha döntő többségében az emberektől érkező sok kis támogatásból állna össze a büdzsé, de ehhez még szélesebb körben meg kell teremteni az adakozó gondolkodásmódot. Egy egyetemistának egyfelől nagyon tud hiányozni heti ezer forint, amit beadhatna, másfelől persze, ha utánaszámol, az lehet, hogy csak három sör ára. A Biblia például adakozó szolgálatról beszél, hogy mindenki a lehetőségeihez képest a legtöbbet adja, de ez szívből jöjjön – mi ezt szeretnénk felkutatni.”

Nem mindegy, ki ad, mennyit ad és kinek ad

Ez igen szépen hangzik, csak épp nem mindegy, amint a nyilatkozó is kiemeli, ki ad, mennyit ad és kinek ad. Ugyanis eddig a Felház pénzügyei tökéletesen össze voltak fonódva a KUL Alapítvánnyal (Kelet-Európai Utógondozottakért és Lakóotthonokban Lakókért Alapítvány), melynek érdekes viszonyairól Független Hírügynökség közölt tavaly nyáron egy interjút: ebben dr. Mihalik Angéla, akinek lánya is tagja volt a Felháznak, megosztotta a nyilvánossággal, miszerint az alapítvány támogatói bizony nagy cégek, a Híd cégcsoport, a Swietelsky, az MVM Zrt., a Strabag, a Közgép, a CIB Bank, a T-Com .

„Amit láttam, az egy 2015-ös adat volt, és őszintén meglepett, hisz miért támogat egy cégcsoport egy még nem is létező vallási közösséget? Közbeszerzési szakértőként ismertem ezeket a cégeket, és azt is tudtam, hogy mindegyik egy nagyobb cégcsoporthoz tartozik” – mondta dr. Mihalik Angéla lapunknak, és az ember eltöpreng: lám, kifürkészhetetlenek az Ő útjai, hiszen már akkor támogatták ezek a drága, nagylelkű adakozók a Felházat, amikor – nem is létezett még.

Hogy aztán végső soron ezek a cégek állami megrendelésekből élnek és ezt a pénzt csorgatják vissza részben a mozgalomba? Szentigaz. Azonban például tavalyi írásunk megjelenése után a KUL Alapítvány oldaláról eltűntek a támogatók logói, sőt, a Felház most el is hagyja a KUL-t, és új alapítványt hoz létre, mint Orbán Gáspár elárulta:

„Ebben még nem hoztunk végső döntéseket. Egyelőre annyi tűnik biztosnak, hogy a KUL-t elhagyjuk, és egy saját alapítványt hozunk létre. A különváló tevékenységekhez valóban több jogi forma is lehetséges, ezt most még nem akarjuk rögzíteni.”

Van egy elterjedt mondás a mórról, aki megtette a kötelességét és mehet. Tehát akkor üzleti szempontból egyszerű alapítványcsere várható, mondjuk az tény is, hogy nehéz lenne elmagyarázni, mi köze van az utógondozottaknak és lakóotthonban lakóknak nagyszabású vallási rendezvényekhez.

Vagy mondjuk egy rádióadóhoz.

Ugyanis – erről magam számoltam be pár hete – elindult a Felház saját rádiója, a Manna FM, melynek egyik műsorvezetője a mozgalomból jól ismert Prekopa Donát lesz, azonban természetesen semmi közük az adóhoz.

Ugyan már. Hogyan is lenne? Orbán Gáspár megmondta világosan:

„Megmosolyogtató a gondolat, hogy a Felháznak rádiója vagy hasonló médiája lenne.”

Akkor mosolyogjunk, kérem.

Ugyancsak roppant érdekes (és a sajtó által első közelítésben teljesen félreértett), látszólag a Felháztól független hír, miszerint idén és a következő években is évi 905 millió forintot költ a kormány „a vallásos könnyűzene alkotói kiteljesedését elősegítő rendszerek” kialakítására és fenntartására, az ilyen zene „társadalmi kiteljesedését elősegítő rendszerekre”, illetve idén „csak” 800 milliót. Hogy ez pontosan mit jelent, az nem derül ki, de a kormány határozata szerint a cél a kárpát-medencei vallási hagyományok megőrzése, valamint „életben tartása és élővé tétele”.

Ebből a megfogalmazásból mindenki azt szűrte le, hogy valamiféle „határon túli vallásos könnyűzenét” akar a kormány támogatni ezzel a pénzzel. Mindenki, kivéve engem, én ugyanis meglehetősen otthonosan mozgok például Romániában, és nagyon pontosan tudtam, hogy néven nevezhető, magyar nyelvű vallásos, keresztény könnyűzene ott alig-alig van. De akkor mit jelentsen ez? Ha átolvassuk a szöveget, láthatjuk: nem a „határon túli”, hanem a „Kárpát-medencei” kifejezést használták benne.

Márpedig többek között Magyarország is a Kárpát-medencében fekszik.

Szó nincs itt különben sem létező zenekarok támogatásáról a környező országokban, itt a Manna FM támogatásáról van szó, mely, mint rádió, elsőrangú terjesztője mindenféle zenének, légyen az vallásos vagy világi. Ráadásul a műsortervükben már előre szerepelt is egy „Popzenés áhítat” nevű elem – világos ez, kérem, mint a Nap. Ezt a nyolcszáz milliót idén és a másik kilencszázötöt is jövőre a Manna FM kapja, mint az efféle zene társadalmi kiteljesedését elősegítő rendszer. Nem mellesleg, ha elég erősen adják, fogható lesz az egész Kárpát-medencében, kell ennél több?

Nekem nem: és lehet, a Felháznak sem. Ha pedig megszorulnának mégis, elég egy fohász és jön az áldás csőstől. Hiszen jó az Isten, jót ád, gondoskodik a szükséges összegekről.

Csak hát a szolgáin és a hívein keresztül gondoskodik, meg mindenféle cégek, intézmények útján, de ne legyünk telhetetlenek: mégsem tehet csodát minden percben, amikor a Felház megszorul.

Még egyszer mondom: semmi, de semmi baj nincs a hittel, vallásossággal, lelki élettel. Az mindenkinek a legbensőbb magánügye.

Gond épp akkor lesz, ha közügyet csinálnak belőle – de sajnos olyan esetekben, mikor a közpénzek elveszítheti közpénz jellegüket, megeshet, hogy a magánügyek is elveszítik magánjellegüket.

Tehát nem Orbán Gáspárnak és társainak hitével lenne gond, áldja meg az az Örökkévaló! Hanem azzal, hogy, mint fentebb láthattuk, azzal, hogy a mozgalom pénzügyei kissé korruptak. Korruptkák.

Ömlik hozzájuk a céges támogatás, amit aztán az állam megrendelésekkel hálál meg, ömlik oda közpénz is a rádión keresztül, állami támogatás formájában – csak arról tilos mondani, hogy az övék lenne, merthogy tagadják, és ők derék, becsületes emberek, sosem hazudnának.

Nem is csoda, hogy az ilyen jó emberekre külön gondot visel a Fennvaló.

Csak azt nézném meg, mi történne, ha kizárólag az Ő kegyelmére volnának bízva, minden hátszél nélkül…

Vajon elég lenne nekik Isten pénze?

No, mindegy, feleim: menjetek békével.

Ami legyőzte a kereszténységet: a Fidesz-hit

A baloldal visszatérő kudarca – és ami még fontosabb, látványos kudarca – a szavazótáborának szervezésében és mobilizálásában aligha magyarázható már észérvekkel. Egészen pontosan a magyarázat észszerűségével, ami a baloldali ellenzék ismert, de makacsul reciklikált hátrányaiban rejlik, nem a Fidesz teljesítményének észszerű mérlegelése áll szemben, hanem az észszerű mérlegeléssel látványosan szembemenő, azt háttérbe szorító hit.

Amikor a baloldali politikusok észérveket igyekeznek a nyilvánosságba vinni legalább a bizonytalanokat meggyőzendő – amellett, hogy ezek az észérvek visszatérően gyengék, rosszul vannak előadva és csak a választók tört részéhez jutnak el -, eltévesztik azt a regisztert, amely a magyar politikában valamennyire is hatásosnak tekinthető.

Az elitista közelmúltja és a technokrata-fölvilágosító nyelvezete mára a baloldali politika komoly ballasztjává vált

A politikai ma szerte a világon, de kivált Magyarországon az identitások és a hitek körül forog, és a baloldal képtelen identitást és hitet adni a választóinak. A „megszervezés” ezt jelentené, de leszámítva a parlamenti képviselők TV-székházbeli performanszát és a tüntetések egyes felszólalóinak/résztvevőinek szenvedélyes kirohanásait a baloldal nem tud akárcsak érzelmeket és indulatokat se kelteni, ami – az észérvek helyett – elindíthatná a táborát a közösséggé szerveződés útján. És akkor még mindig messze lennének attól, hogy a tábor képes legyen tartósan zárójelbe tenni az értelmét politikai ügyekben, sőt cselekedjen is a hite nevében. (A baloldal egyetlen összetartó ereje jó ideje az anti-orbánizmus, a másik oldal hitének tagadása, ami messze nem elég a győzelemhez.)

Az észérvek mindig egyénekre és az egyének kognitív képességeire hatnak, ami egyúttal el is választják őket egymástól. A legjobb esetben is vitákat keltenek az „egység” helyett. Ezek a viták aztán jobbára terméketlenek is, tehát az égvilágon semmilyen politikai hozadékuk nincs, csak az értelmiség öntetszelgését szolgálják. Értelmiség igénnyel politikát csinálni a kudarc biztos útja. És ehhez a baloldal nagyon ért.

A Fidesz politikája ellenben nomen est omen a hité

A hit alapú szervezés jóval pontosabban számol a szavazók átlagos képességeivel és igényeivel, plusz a szavazói tömeg nyelvével. A baloldal képtelen lemondani a tömegember neveléséről, és ahelyett, hogy kiszolgálná, meggyőzni akarja. Amikor azt látják, hogy a Fidesz tábora vagy a bizonytalanok irracionális, hazug, álságos szólamokat, de a legjobb esetben is csak féligazságokat kapnak a rezsicsökkentéstől Sorosig és vissza, akkor az első, második és harmadik reflexük, hogy felvilágosítsák a megtévesztett tömegembert. (A tömegember kifejezést az indokolja a mai magyar politikában, hogy a megszervezett választó már a magányában is a tömeg részeként gondolkodik.) Ezt a visszatérően rossz reflexet – a politikában teljesen irracionálisan – képtelenek a politikusai kijavítani és minden szépen halad tovább a kudarc útján.

Nem akarok általános pszichológiai, szociológiai stb. kérdésekbe, se a genetikus-etnicista karakterébe, se a baloldali korrupcióba és kontraszelekcióba belemenni akkor, amikor a Fidesz-hit működését vizsgálom a magyar politikában. A lényege, hogy felülírja nemcsak az értelmet, hanem a tapasztalatot is. Orbán hittérítő, már-már próféta (a világban való kétségtelen erősödése is ezt az ívet támasztja alá), a baloldali szereplők a legjobb esetben is csak politikusok, de valójában csak gyenge értelmiségiek, akik mikrofont kaptak. Orbán olyannyira sikeres hittérítő, hogy a „hegyi beszédeinek” kliséi átjárják a baloldalt is; gúnyolják, de nem ereszt.

A fideszes „Hiszekegy” Orbánnal kezdődik, de tágasabb nála, mert sok mindent elbír, amire a személye csak inspiráció vagy sugallat, ezért a fides valóban inkább a Fidesz-univerzumban értelmezendő, amelyben a hívek közötti összeköttetés a Mesteren keresztül létre jön. Egyesíti a kisemmizetteket a megjutalmazottakkal és a szavai tetszés szerint interpretálhatók – amíg ez a klisék (a dogma) univerzumán belül marad. Orbán hősi tettei, csodatételei az IMF „elűzésétől” és a GDP-emelkedéstől a migránsok egyszemélyi távoltartásán át Brüsszel „legyőzéséig” a megváltás transzcendens élményét közelítik a Sátántól belakott Balország ellenében.

A Fidesz-hit kétségtelenül erősebb hit lett mára idehaza, mint a kereszténység,

és hozzá hasonlatos funkciót tölt be. Pogány vallásként, amely valamiféle „visszajudaizált” (etnicista) politikai kereszténységre hajaz (nem csoda, hogy kokettál Izrael állam és a zsidó vallás dinamikájával), integrálja a gyengülő kereszténység motívumait (lásd az iménti felsorolást) és legitimáltatja magát vele. De mivel erősebb közösségi, igazi karizmatikus élményt jelent – noha a karizma a korábban gyakoribb utcai jelenetek helyett már inkább csak a második (telekommunikációs) és a harmadik (a közösségi háló jelentette) nyilvánosságban mutatkozik meg – sikeresebb is a nagyobb lelki gyakorlatot kívánó, individualistább kereszténységnél.

A Fidesz a politikai Felház, Hitgyüli, az „elit” számára a permanens imareggeli. Nem csoda, hogy a szeretetet és a keresztény humanizmust felváltotta a szimulákrumok iránti hódolat, a pápa vagy az evangélikusok ellenség lehetnek és a magyar püspökök nagy része is leplezetlenül ennek a pogány vallásnak hódol. Amilyen blaszfémikus a párhuzamom, olyan erős a realitása is. Kár lenne nem tudomást venni róla, illetve – ha valakit ez érdekel – nem elgondolkodni a kereszténység rabul esésének okán.

Ezért bár nem akarom túlértelmezni ezt az analógiát, nem is becsülném alá a politikai erejét. Ahelyett azonban, hogy tovább mennék benne (hisz’ hol vagyunk még a Húsvéttól), kissé szárazabban visszautalnék inkább a baloldali logocentrizmussal való összevetésére és sokkal nagyobb hatékonyságára. Természetesen, mint minden hitet, ezt is elérheti és eléri majd a hanyatlás. De addig még sokat fogunk szenvedni – hittel vagy hit nélkül – a hamis prófétával szembeni gyengeségünk miatt.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!