Kezdőlap Címkék Használt lakás

Címke: használt lakás

Csok: a kevés jómódú jár igazán jól

Bár már 65 ezer körül jár a befogadott csok-igénylések száma, a valóban komoly segítséggel, a 10+10 milliós támogatásból mindössze 11 ezer új lakás épült. A pénz eddig jórészt a használt lakásokban csapódott le, ami nem hoz növekedést a gazdaságban. A számok is azt igazolják, hogy a 10+10 milliós támogatás a kevés több gyerekes jómódú kiváltsága.

Nem tipikus csok-család (illusztráció)

Impozáns adatokról számolt be a Nemzetgazdasági Minisztérium a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) eddigi eredményeit taglalva. Eszerint a csok bevezetése (2015) óta november végéig 63 500 igénylést fogadtak be a bankok – az év végéig ez alighanem elérheti a 65 ezret. E szerződések értéke 177 milliárd forint. Nem szűkmarkúskodik a kormány,

idén 211 milliárdot, jövőre már 236 milliárdot szán a csok finanszírozására.

Az „alap-csok” keretében 2,5 millió forint vehető fel használt lakás megszerzésére, ami a jelenlegi négyzetméterárakon nem eget verő összeg. A számok is azt tükrözik, hogy a fedelet váltók – nyilván inkább anyagi kényszerből – többségükben a használt lakásokat keresték eddig is. Két éve 84 százalék volt a használt lakásra pénzt igénylők aránya, 2016-17-ben is kétharmad.

Persze ehhez hozzátartozik, hogy az új társasházi lakások építése a jellemzően két év átfutási idő miatt csak mostanában kezd befejeződni, eddig jobbára családi házak, legfeljebb ikerházak készültek el. Akinek tehát sürgős volt – és látta, hogy nincs esélye a ma már akár 600-700 ezres négyzetméter-árú új lakásra, illetve az emelt összegű csokra -, az használtat vett.

Az NGM sikerként hirdeti, hogy a támogatás 68 százalékát ma már új építésű ingatlanra használják fel, vagyis fokozatosan növekszik a gazdaságot valóban serkentő új lakások iránti kereslet aránya. Ha azonban a használtak 2015-ös 84, illetve a 2016-17-es 66 százalékos arányát 70 százaléknak vesszük, akkor mindjárt kiderül, hogy eddig

körülbelül 45 ezer használt lakást tudtak venni

az ehhez korántsem olyan bőkezű csok segítségével.

Azt az NGM is elismeri, hogy a 10+10 milliós csok 2016. januári bevezetése óta regisztrált 53 190 csok-igénylésből mindössze 10 794-ben három vagy több gyereket nevelő vagy vállaló családok igényeltek támogatást új építésű lakás vásárlása vagy építése után november végéig.

Ehhez hozzáadva az ingatlanos szakmán belüli számítást (10-12 ezer új ingatlan kivitelezése zajlik jelenleg), máris kiderül, hogy 25 ezer körüli lesz azon családok száma, amelyek a tényleg nagy segítséget nyújtó sokmilliós támogatásban részesülhetnek. Vagyis a magas jövedelemből több gyereket nevelő-vállaló párok,

legfeljebb a szűkös két felső jövedelmi tized tagjai.

Pedig most már a kamatokkal sincs akkora probléma, mint nem is olyan régen. A Bankmonitor friss kimutatása szerint egy tízmilliós, 20 év futamidejű, 5 évre rögzített kamatozású kölcsönt tavaly januárban 5,7 százalékra adtak, kevesebb, mint egy év elteltével 3,58 százalékra lehet hozzájutni.

A csok eddig is legalábbis felemás sikerének is véget vethet, hogy semmi hír arról, mi lesz az új lakóingatlanok kedvezményes, 5 százalékos áfájának sorsa. Sokatmondóan nagy a csönd a kormányban, meghosszabbítják-e a 2019 végén lejáró ideiglenes időt, vagy 2020 elején egy csapásra visszaugrik az adó a 27 százalékos általános mértékre. Ebben az esetben szinte megfizethetetlenül drágák lesznek a jövedelmeket már most is próbára tevő lakások. Ahogyan erről nemrégiben írtunk, 2019 utáni befejezéssel lényegében nincsenek elkezdett építkezések, a kereslet visszazuhanhat a négy-öt évvel ezelőtti mélypontra, évi 7-8 ezer új lakásra.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK