Kezdőlap Címkék Hajdú László

Címke: Hajdú László

Űrállomást biztosan nem fog építeni

Ma úgy tűnik: teljes egyetértés lesz az ellenzéki pártok között, hogy Németh Angélát jelöljék a XV. kerületi polgármesteri posztra, a szeptember 30-án esedékes időkőzi választáson. Németh Angéla a Független Hírügynökségnek elmondta: ha nyer, az egy év múlva esedékes választásokon is indulni szeretne.

  • Nem kedveli Fideszes ellenfelét
  • 2010-ben hagyta ott az MSZP-t
  • Az LMP még meg akarja hallgatni
  • A Fidesz rátelepedik az önkormányzatokra is
  • Konfrontatívabb személyiség, mint Hajdu László

Nem ült át a korábbi polgármester szobájába?

Nem.

Miért nem?

Mert én polgármesteri jogkörben eljáró alpolgármester vagyok még.

És annak nem jár a polgármester szobája?

Szerintem nem. Tehát, amíg én alpolgármester vagyok, maradok a szobámban.

Szóval szerénységből nem tette.

Is. Meg úgy érzem, majd akkor dukál nekem az a helyiség, ha túl leszünk a választáson, és meg is nyerem azt. Akkor teljes joggal ülhetek át oda, abba az irodába.

Mennyi a bizonytalanság önben? Mármint arra nézve, hogy megnyerhető-e ez a választás?

Viszonylag szoros volt az országgyűlési választás is, bár azon elindult az LMP és a Jobbik is külön.  A baloldal ugyanakkor egységes volt.

De ott a választó kerületi határ túllógott Rákospalotán…

Igen, Újpest egy része is ide tartozott, és azt a részt meg is nyerte a Fideszes jelölt. De most még nem tudjuk, hogy hány induló lesz, ezért is nehezebb beszélni az esélyekről.

Amit egyelőre tudni lehet, az az, hogy a Fidesz jelöltje, László Tamás, ugyan vesztett korábban Hajdu Lászlóval szemben, de most kapott még egy lehetőséget.

Mi is így tudjuk.

Az ő indítása gyengíti, vagy erősíti az ön esélyeit?

Erre nem tudok válaszolni, csak azt tudom mondani, hogy ő egy megosztó személyiség, akikkel én beszélek, azok vagy nagyon szeretik, vagy elviselhetetlennek tartják.

Ön az utóbbi kategóriába tartozik.

Igen, én nem kedvelem őt, bevallom, nem vagyok a lelkes rajongója. Ő nem egy közvetlen személyiség, ellentétben Hajdu Lászlóval, aki többek között a közvetlenségének is köszönhette a népszerűségét.

László Tamás egy mérnökember, aki nagyon szeret tervezni, hogy tud-e azt a választópolgárokra kell bízni.

Nagyon finoman fogalmaz, mert amit én tudok, vagy olvastam a múltról, a konfliktusok nem annyira mérnöki mivoltából fakadtak…

Engedje meg, hogy ne foglalkozzak különösebben László Tamás jellemrajzával, de még azzal sem, hogy milyen ellentéteket generált ő a Fideszen belül.  Ez legyen az őr problémájuk, nem is szeretek más pártok belügyeibe beavatkozni. László Tamás 2006 óta van itt a kerületben, azóta egyszer fel is oszlatták a helyi pártot…

Ön emlékszik még a tizenkilenc éves önmagára?

Igen. Azt sem tudtam milyen bolygón vagyok.

Milyen ambíciókkal indult el ezen a pályán?

Úgy kezdődött, hogy az egyik jelölt visszalépett az indulástól. Akkoriban még MSZP-s voltam, és felajánlották a lehetőséget, hogy a fiatalítás jegyében én versenyezzek a képviselői helyért.  Hogy én mennyire gondoltam akkor azt, hogy még húsz év múlva is az önkormányzatban leszek, nem tudom, nem is gondoltam bele. Családi indíttatásból már eleve valamelyest politikailag fertőzött voltam, hiszen édesapám is politizált, még az előző rendszerben, és noha később, a rendszerváltás után rendőr lett, és ezért nem is politizálhatott, de azért otthon csak megbeszéltük a dolgokat.

Az megfordult a fejében, hogy egyszer itt még polgármester is lehet?

Akkor biztos nem. Legfeljebb az, hogy ezért a kerületért szeretnék tenni.  Kérdezték tőle, hogy nem akarok-e országgyűlési képviselő lenni, de nemet mondtam, mert engem tényleg a helyi ügyek, a helyi közösség érdekel. Itt akarok sikeres lenni, itt akarom, helyben segíteni az embereket.

Az, hogy polgármester lehet, változtat valamit az attitűdjén?

Szerintem nem. Sokan mondjak, hogy túlzottan engedékeny, vagy közvetlen vagyok, de nem szeretnék megváltozni.

Távol áll tőlem, hogy allűrjeim legyenek, hogy megköveteljen, hogy polgármester asszonynak szólítsanak. Maradok Angéla, aki eddig is.

Az előbb úgy fogalmazott, hogy amikor még MSZP-s voltam. Mióta nem az?

2010 óta.

És miért hagyta ott a szocialistákat?

Akkor volt egy pártszakadás. Hajdu László volt a polgármester és az országgyűlési képviselő is. Az országgyűlési választásnál vele kötöttek egy megállapodást, hogy noha képviselőnek nem őt fogják indítani, de polgármesternek igen, de nem tartották be a megállapodást, őszre elfelejtették, és valaki mást indított polgármesterként a helyi MSZP. Ezért  úgy döntöttünk többen is, meg hát persze azért is, mert ennek voltak előzményei is, hogy kilépünk a pártszervezetből. Illetve azzal, hogy egy helyi egyesület, a RÁTE színeiben elindultunk a választáson, automatikusan kizárattuk magunkat.

És ez azóta is így van?

Igen, nem lettem sem DK-s, sem más pártnak a tagja.

Ez tulajdonképpen Hajdu László melletti kiállás volt?

Igen, teljes mértékben.

Hűségesek voltak hozzá…

Igen.

De a hűség addig nem terjedt, hogy kövessék őt a Demokratikus Koalícióba…

Nem. És nem is tervezem, hogy átlépjek másik pártba.

Azt sem, hogy vissza az MSZP-be?

Azt sem.

Mert mi a baja a mai MSZP-vel?

Nem látom, hogy jelentős változás következett volna be 2010 óta a szocialista pártban.  Én tizennyolc évesen egy nagyon jó csapatba léptem be, mondhatni barátok közé, később azonban teljesen átalakult, megváltozott a helyi szervezet is, meg az országos vezetés is.

Ettől függetlenül az MSZP támogatja önt?

Igen. Meg a DK is, legalább is ez hangzott el a minap, a Párbeszéd is mellettem áll, mint ahogy a Liberálisok is.

Mi a helyzet az LMP-vel?

Az LMP azt kéri, hogy tegyek le eléjük egy programot, és azt vitassuk meg, annak mentén tudnak támogatni engem. Kaptam tőlük egy nyílt levelet, hogy zárt ülésen beszéljük meg a dolgot. Én egyébként elmondtam nekik, hogy nagyon mást,  mint, ami a költségvetésben szerepel, vagy az elfogadott gazdaság programban, egy évre nem tudok ígérni. Ehhez túl rövid az idő. Azt meg lehet ígérni, hogy ha egy év múlva is megválasztanak polgármesternek, akkor annak az előkészítése belefér ebbe az egy esztendőbe. Űrállomást nem tervezek az elkövetkezendő egy év alatt ide építeni.

Ön szerint az utóbbi években távolodott, vagy még jobban rátelepedett a pártpolitika az önkormányzatokra?

Sajnos erősödött a befolyás.

Ezt úgy kell érteni, hogy a pártközpontok még erőteljesebben avatkoznak bele a helyi ügyekbe?

Egy pártközpont. A Fidesz.

Számára nem a helyi ügyek a döntőek?

Szerintem nem. Ezt a pártközpontos utasítás hál istennek nem látom sem a DK-nál, sem az MSZP-nél.

A Fidesznél egyértelmű a pártutasításos rendszer.

Az LMP elképzelhető, hogy önálló jelöltet állít?

Elképzelhető.

Kik, akik biztosan elindulnak?

László Tamáson és rajtam kívül egyelőre nem tudok másról.  A múlt héten vált jogerőssé, hogy szeptember 30-án lesz a választás, addig még lehetnek változások.

Az, hogy ön független…

…Nem vagyok független. Én a RÁTE és a Szolidaritás mozgalom jelöltje vagyok.

A Szolidaritás kapcsolódik a DK-hoz. Akkor mégis csak benne van a pártpolitika?

Nem, csak egyszerűen nem akartam függetlenként indulni. A RÁTE az adott volt, a Szolidaritás mozgalommal meg nagyon jó a viszonyunk.

A RÁTE mit csinál?

Adományokat gyűjt és oszt. Rendszeresen osztunk ételt rászorulónak, hajléktalanoknak, valamint két hagyományos főzőversenye is van.

Önt nem éri olyan vád, mint a VIII. kerületi ellenzéki jelöltet, hogy – Kocsis Máté szerint -, ha Győri Péter nyeri ott a választásokat, akkor ellepik a kerületet a hajléktalanok?

Még nem ért ilyen vád.

Egy évről szól most a választás. Mit lehet erre az időre egyáltalán ígérni?

Ahogy már mondtam: űrállomást biztosan nem.  Tartom magam a költségvetéshez, abban vannak fejlesztési elképzelések, azokat szeretném tető alá hozni.

Megfogalmazott-e önmagának olyasmit, hogy amennyiben megválasztják, másként fogja csinálni, mint Hajdu László?

A politizálást, illetve a kerületért való cselekvést nem. De én egy kicsit más habitusú vagyok, mint Hajdu László. Egyrészt eleve ugye én nőből vagyok, ami persze nem azt jelenti, hogy én itt szüfrazsettként fogok harcolni, csak annyira akarok jelezni, hogy konfrontatívabb személyiség vagyok, mint Hajdu László.

Azt is hallottam önről, hogy makacs.

Igen. És minél inkább erőltetnek valamit, annál inkább ellenállok. Aztán lehet, hogy belátom: igaza volt a másiknak.

De képesnek tartja magát a belátásra?

Igen, képesnek.

Kire haragszik ilyenkor: önmagára, vagy arra, kinek igaza volt.

Inkább önmagamra.

Sokkal több konfliktust vállalna fel, mint az elődje?

Igen vállaltam, és vállalok már most is.

Ma hány százalék esélyt ad önmagának a győzelemre?

Optimistám azt mondom, hogy száz százalékot.

Most zsebből megy a pénzosztás

Kormánypárti képviselőnek készült, amikor úgy döntött: huszonnyolc év után otthagyja a polgármesterséget. Aztán, hiába egyeztek meg viszonylag gyorsan az ő személyében az ellenzéki pártok, máshol ez nem sikerült, és a civakodásoknak köszönhetően a Fidesz újra kétharmaddal nyert. Hajdú László, a XV. kerület június 7-én leköszönő polgármestere, aki most a Demokratikus Koalíció színeiben nyert országgyűlési mandátumot, most is úgy látja: a Fidesszel szemben csakis összefogással van esély. A Független Hírügynökségnek nyilatkozva azt állítja: a parlament alakuló ülésén a visszafogottság jellemezte a képviselőket; a Fidesz politikusain is azt látta: tudják, hogy nem megérdemelt a parlamenti kétharmaduk. A kerületet annak ellenére jó kondícióban hagyja hátra, hogy állami pénzhez alig-alig jutottak; a Fidesz világában ugyanis zsebből megy a pénzosztás.

 

Jól van?

Ahogy egy leköszönő polgármester, megválasztott képviselő lehet. Mondhatom, hogy jól vagyok, de le kell magamban tisztázni, miként is készüljek fel az új életemre. Szóval, ebben az életkorban, amiben én vagyok, elértem ugye hetvenedik évemet, fel kell készülnöm erre az utolsó váltásra.

Utolsó?

Igen, végigcsinálom ezt a négy évet a parlamentben, utána egészen biztosan visszavonulok. Tudja, hetven évet betöltve az ember már másként számol, bár az aktivitásom, a fizikai, szellemi állapotom teljesen rendben van.

Miért indult egyáltalán az országgyűlési választásokon?

Mert az én személyem körül rajzolódott ki az a konszenzus, amely ahhoz kellett, hogy biztosan a baloldalé legyen a mandátum. Ha nem vállalom, akkor itt is hónapokig tartott volna a vita. Így aztán elfogadtam, hogy nekem kell itt indulnom. Akkor még azt hittem, reméltem, hogy másutt is lesznek gyorsan megállapodások, mindenhol egy jelölt lesz, vagy egy valóságosan esélyes személy, így én sem tehetem meg, hogy a polgármesterség biztos egzisztenciáján töröm a fejem, hanem hozzájárulok ahhoz, hogy tudjunk kormányt váltani.

Hát ez nem sikerült.

De az én példám éppen azt mutatja, hogy ha megvolt és időben megköttetett az összefogás, akkor igen is lett volna esély a váltásra. Enélkül nem mehetett. Most azt látjuk, hogy a Fidesz a kétharmadát ennek a civakodó ellenzéknek köszönheti.

Az országgyűlési képviselőség, most, a történtek után, nyilvánvalóan sokkal fajsúlytalanabb szerep, mint a polgármesteri poszt. Akkor is elfogadta volna felkérést, ha tudja, hogy így alakul?

Talán igen, mert azt láttam, hogy megegyezés csak az én személyem körül alakul ki. És itt nem az én személyem, egzisztenciám számított. Ha a közösségnek az a véleménye, hogy a Hajdú Lászlóban bíznak meg, akkor nem tehettem volna és nem is tehettem mást, mint elvállaltam a feladatot.

De őszintén megmondom: azzal kevésbé számoltam, hogy ellenzéki képviselő leszek, hittem benne, hogy nyolc év után eljött az a pillanat, hogy leváltható a Fidesz.

Ez egyszerűen benne volt a levegőben, és a szavazati arány is mutatja, hogy nem volt irreális az elképzelés, hiszen az ellenzék több szavazatot kapott, mint a kormánypárti oldal. Így jutott mégis kétharmadhoz újra Orbán. Történelmi hiba történt, úgy gondolom.

De nem először.

Nem sajnos. Ahhoz pedig, hogy valaki a történelmet megértse, szükség van némi felkészültségre is.

Ha ugyanis csak az egyéni ambíciók mozgatják az ellenzék szereplőit, akkor Orbán Viktorék még sok cikluson át fognak ebben az országban kétharmaddal kormányozni.

Lehetséges, hogy nagyobb mértékben kellett volna támaszkodni az olyan emberekre, akik a maguk területén megvívtak már, és sikeresen tették, a Fidesszel szemben.

Minden ellenzéki párt hazardírozott, ez volt a baj. Azt remélték, hátha mégis bejön az elképzelésük, és külön-külön is lehetnek eredményesek. A kétharmad két három, nem túl jelentős megállapodással elkerülhető lett volna. De még a Fidesz megszorítása is elképzelhető lett volna, úgy azonban nem lehet, hogy folyamatosan egymással szembeni feltételeket fogalmaztak meg a pártok.

Április 8-ának most ez az üzenete: ha ezt így folytatják, akár abba is hagyhatják. Ha tehát változatlanul gyanúsítgatják egymást és előítélettel fogadják a másik párt képviselőjét, akkor ez az ellenzék méltatlan arra, hogy hatalmat kapjon ettől a néptől.

Az nem fordult meg a fejében, hogy a kialakult eredmény ismeretében visszaadja a mandátumot?

Nagy nyomást helyeztek rám, e-mailben, telefonon, személyesen, a május  1-i majálisunkon, hogy ne vegyem át a mandátumot. Nézze, egy politikusnak akkor kell dönteni, amikor a helyzet ezt adja. Márpedig a döntést akkor kellett meghoznom, amikor elvállaltam az indulást, és nem akkor, amikor kiderült a végeredmény.

Erkölcsileg nem tehetem meg, hogy miután majd huszonháromezer ember rám szavazott, egyszer csak azt mondom nekik: kösz, de én most hátat fordítok nektek.

Ezt nem lehet megtenni. Nem fér össze az erkölcsi értékrendemmel. Akkor, amikor elvállaltam több párt jelölését, egyszersmind döntöttem is.  Vagyis bármennyire nem számoltam azzal, hogy ellenzéki képviselő leszek, de a lehetőségek között akkor is benne volt ez az eredmény. Ellenzéki lettem, így jártam, eszerint kell dolgoznom. Tehát nem fordult meg a fejemben, hogy polgármester maradok, de kétségkívül nagy nyomás nehezedett rám.

Túl van az első parlamenti napján, amely azért sok bíztatót nem ígért az ellenzéknek…

Nem kezdő országgyűlési képviselő vagyok, tizenhat évig ültem már a parlamentben, kettős szerepben – akkor még lehetett – : polgármesterként és képviselőként. Megéltem tehát már alakuló üléseket, eskütételeket, és azt láttam, hogy ez a mostani rendkívül visszafogott volt. Benne volt a levegőben, hogy a velünk szemben ülők is érzik: baj van az ő legitimitásukkal. Komoly baj van. Nagyon lehetett érezni. Mint ahogy azt is, hogy az ellenzéki pártok ott lévő képviselői mintha egy frakciót alkotnának. Mintha érzenék: egymásra vannak utalva. Az a benyomásom, hogy lesz jobb együttműködés, valamilyen kontrollt tudunk kialakítani a kormány felett. Külön-külön ugyanis erre semmi esélyünk nincs. Ez a visszafogott ünnepi hangulat azt üzente számomra, hogy valamit tanultak ezek a képviselők az elmúlt időszak történéseiből. Ráadásul bent a teremben is jól hallható volt a tömeg tüntetése, a diktátorozás. Amiből muszáj levonni a következtetést: azt ugyanis, hogy itt most nagyon sok ember érzi úgy, hogy be van csapva. Az ellenzék részéről is, de a kormánypárt választási manipulációi miatt is, aminek még lehetségesek rosszabb változatai is. Nagyon erősen fogalmazódik meg az utcán, hogy nem volt tiszta ez a választás, a kétharmad nem valóságos tartalmú támogatottság, hogy más szabályok szerint játszik a Fidesz. És az is, hogy ilyen versenyszabályok mellett nem lehet korrekt eredményre jutni.

Azt mondja, hogy a parlament alakuló ülésén a visszafogottságot érezni lehetett. Ehhez képest egyedül Gyurcsány Ferencet, az ön frakcióvezetőjét nem tapsolták meg. Érez-e-, ennek fényében, olyan törekvést, hogy jobb- és baloldalról egyaránt ki akarják tolni a színpadról a DK elnökét?

Nehéz nekem úgy véleményt mondanom, hogy a Demokratikus Koalíciónak nem vagyok a párttagja. Voltam én párttag, a szocialistáknál, huszonegy éven keresztül, egészen addig, amíg ki nem zártak, ráadásul úgy tették ezt, hogy nem követtem el semmit. A DK-ba engem befogadtak.

Gyurcsány Ferenc közelségében csak pár napja dolgozom, de azt gondolom, hogy akár emberként, akár a párt főnökeként, akár politikusként gondolok rá jól teljesít, és számomra teljesen megalapozatlan az, ami vele szemben zajlik.

Azt kell mondanom az őt érő indokolatlan támadások alapján, hogy a magyar politikai kultúra ilyen. Akit kinéz magának azt le karaktergyilkolja. És sajnos erre van bőven média is, hogy megfelelő segítséget nyújtson. A politikai kultúránkat jól mutatja a migránsozás is; lényegében nem tudjuk megfogalmazni, hogy mit is jelent itt és most Magyarországon a migránsveszély, ennek ellenére egy egész országgal el lehetett hitetni egy sor hazugságot, mint ahogy Gyurcsány Ferenccel szemben is. A forgatókönyv ugyanaz.

Önt is megpróbálták, ha úgy tetszik le karaktergyilkolni, de nem tudták, pedig mindent elkövettek ön ellen itt a kerületben: fegyelmit  indítottak, megvádolták, mégis talpon maradt ön is, meg a kerület is. Van-e ebben valami átemelhető tanulság?

Valóban, 2006 óta, László Tamás fideszes képviselő megjelenése óta egyre agresszívabb Fidesz-csapat működött itt Rákospalotán. Korábban egy csapatot alkottunk, még kirándulni is együtt mentünk a fideszesekkel. Azóta viszont  ez a párt elment a szélsőségek irányába. Nálunk van Jobbik, de az igazi szélsőséget a Fidesz képviseli, bár van közöttük több olyan is, aki szégyelli, ami itt zajlik. A gyűlöletkeltés leckéjét a társaik ugyanis nagyon megtanulták. Tudja az az érdekes, hogy némelyikükkel, ha az utcán találkoztunk, szinte bocsánatkérően mondták: nem tehetnek mást. Az elit elvárja tőlünk, mondják, hogy ezt tegyük, ezeket a kliséket alkalmazzuk. Szóval ezt kell kapnod tőlünk.

Kvázi: ne haragudj, hogy leszúrunk?

Igen, pontosan. Nekem volt két fideszes alpolgármesterem is, láttam rajtuk, hogy szenvednek amikor parancsra kellett olyan dolgokat végrehajtaniuk, amelyekkel egyáltalán nem értenek egyet. Hogy példát is mondjak: az egyik alpolgármesterem terjesztette be, hogy induljon ellenem fegyelmi.

Amikor megkérdeztem tőle, hogy ezt miért teszi, kiváltképp, hogy tudja: amivel vádol, az nem is igaz, azt válaszolta: azért öregem, mert ez a parancs. Hamis, hazug állításokat, a politikai többséggel akartak átnyomni a testületen. Mindegy volt, hogy egy mondat nem volt belőle igaz, egyetlen állításuk sem állta meg a helyét, ha egyszer a feladat az, hogy ezt az embert – azaz engem – le kell járatni, akkor ütni, verni kell. Ezt nem hiszem, hogy demokráciának hívják.

Erre még csak azt sem lehet mondani, hogy ez a politikai kultúra alsó szintje, ezzel a viselkedéssel kapcsolatban ki sem szabad ejteni a kultúra szót. Ez a vásári piac szintje. Szerencsére ezt a rákospalotai emberek is érezték: dugig megtöltötték a termet a testületi ülésekre, de még az utcán is tüntettek mellettem. Ők mentettek meg a legalább ötszöri durva támadástól, nekik köszönhetem, hogy a helyemen maradhattam. Sőt: a mostani választási sikerem egy része is annak köszönhető, hogy a palotai emberek együttérzőek voltak a sok nemtelen és igaztalan támadás után. A számokból érzékelhető, hogy még a Fidesz-szavazók egy része is rám adta a voksát. Egyébként a gyűlöletkeltésre épülő politikában nagyon nehéz túlélni a támadásokat, nekem sikerült.

Milyen állapotban hagyja itt az önkormányzatot?

Nagyon jó pénzügyi pozícióban vagyunk. Közel egymilliárd forint szabadfelhasználású tartalékpénzt hagyok hátra, emellett pedig folyamatban van hárommilliárd értékű beruházás. A lekötött pénzünk összességében több, mint ötmilliárd forint, és ez a kerületekre nem jellemző, még a fideszesekre sem, pedig oda mennek tao-pénzek. Ide nem jönnek. Oda mennek ilyen-olyan pénzek, ide nem jönnek. Ha pályázunk, azt elutasítják. Illetve sokszor még arra sem veszik a fáradtságot, hogy elutasítsák. Mindenhova próbáltunk pályázni, legfeljebb egy-két milliós kérvényeink jártak sikerrel. És tudja, miért van így? Nem azért, mert jó, vagy rossz egy koncepció. Hanem mert az itteni fideszes országgyűlési képviselőnek nincs meg a partjában a kellő respektje, súlya.  Ezen múlik. László Tamás soha nem jutott el oda, ahol osztják a pénzt. Míg mások milliárdokat kaptak – Újpest például négy-hat milliárdot -, nekünk nem adtak pénzt. Vagyis,

ha valakinek nincs meg a megfelelő kapcsolati rendszere a pártjában, akkor nincs pénz. Korábban ez nem így működött, még az első Fidesz-kormány alatt is normatív módon lehetett pénzhez jutni. Most zsebből megy a pénzosztás, ha sok jó kapcsolatod van, sokat kapsz, ellenkező esetben az is lehet, hogy semmit sem kapsz.

Azt mondják: azért nem adnak, mert DK-s a polgármester. De könyörgöm: az itt élők is magyar emberek. Ez a nyolcvanvalahányezer lakos nem választhat mást? Büntetni akarnak? Budapest most mindenesetre elég kemény választ adott. A választók a büntetéseket visszajelezték a fülkében.

És mi van az utódlással?

Próbáltam gondoskodni a megfelelő utánpótlásról. Van itt egy olyan képviselő asszony, aki még csak negyven éves, de már ötödik ciklusában képviselője a XV. kerületnek. Két diplomája van, beszél idegen nyelveket, rendezett a magánélete, és ismeri a kerületet. Németh Angélának hívják, és benne úgy tűnik sikerült is megállapodni az MSZP-vel, a DK-val, és talán nem állít ellenfelet sem a Jobbik, sem az LMP. Egyébként a választásokig ő fogja vinni a polgármesteri jogköröket a választásokig, azaz valamikor szeptember végéig.  Jó esély van tehát arra, hogy megtartsuk ezt a helyet.

Önnek mikor kell lemondania a polgármesterségről?

Az utolsó határidő június 7-e. Azon a napon fogok lemondani, addig viszont nem élhetek a képviselői jogosítványaimmal, fizetést nem kapok, és nincs szavazati jogom sem. Erre a harminc napra szükség is van, hogy úgy tudjam átadni a kerületet, hogy hosszú távú megoldás legyen: Németh Angéla mindenképpen az lenne. Egy önkormányzat működésében ugyanis a legfontosabb a stabilitás.

Ha lesz önkormányzat.

Ha lesz önkormányzat.

DK-sok tolták ki a fideszeseket Újpalotán

Több százan gyűltek össze Gyurcsány Ferenc újpalotai utcafórumán. A rendezvényt egy tucatnyi fideszes igyekezett megzavarni – sikertelenül. Gyurcsány a szavazáson való részvételre buzdított.

 

A Gyurcsány Ferenc utcai fórumát megzavarni próbáló fideszes csapatot az vezette, akit a Hajdu László irányította önkormányzat korrupciógyanús ügyek miatt novemberben leváltott. A DK-sok kiszorították őket a térről.

A fórumon Gyurcsány Ferenc jó szívvel ajánlotta a választók figyelmébe a XV. kerület DK-s polgármesterét, mondván, az ő győzelme csak akkor kerülhet veszélybe, ha sokan azt gondolják a helyiek közül, hogy ő úgy is nyer. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint mindenkinek el kell mennie szavazni, hogy megbukjon Orbán Viktor.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!