CÉLKERESZTBEN GYURCSÁNY ÉS AZ ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁS
Címke: gyurcsány
Pazar beszéd, de
Pazar módon felépítve adta elő nagy visszhangot kiváltó napirend előtti beszédét kedden Gyurcsány Ferenc. Saját édesapjának bagatell bűncselekményeivel és az azokért kapott többszöri börtönbüntetéssel állította párhuzamba azt, amit az orbáni önkényuralom vezetői követtek el. A párhuzam hatásos volt, a képviselők a teremben és mi, akik az internetes vagy televíziós közvetítést követtük otthon a fotelben, szájtátva hallgattuk a napirend előtti beszédet.
A kiváló szónok Gyurcsány annak adott hangot a plenáris ülésen, amit az Orbán-rendszer működését elszenvedő százezrek, akár milliók éreznek, gondolnak. Börtönbe velük! – gondolják a százezrek, akár milliók.
Hasonlókat hallunk Gyurcsány legfontosabb ellenzéki szövetségesétől és vetélytársától, Fekete-Győr Andrástól is, aki miniszterelnök-jelölti programjának középpontjába állítja a „felcsúti pert”, ahol az Orbán-rendszer működtetőit, haszonélvezőit vonnák felelősségre, akik közül Mészáros Lőrincet szerinte a kormányváltás másnapján vennék őrizetbe.
Számomra személyesen is fontos mind Gyurcsány mondanivalója, akinek társa voltam a Demokratikus Koalíció megalapításában és jó ideig mindennapi harcában, és két országgyűlési választáson a DK képviselőjelöltje is voltam, mind pedig Fekete-Győré, teljes erőmmel részt vettem a Momentum két aláírásgyűjtő akciójában, ott vagyok nyilvános rendezvényein, nagy reményeket füzök a párt szerepéhez a magyar demokrácia újjáépítésében. Ezzel a háttérrel tekintek e fellépésükre.
Érthető a százezrek, akár milliók igénye, hogy – Gyurcsány szavával – előbb-utóbb majd „elvigyék” az Orbán-rendszer felelőseit. A politikusnak viszont, aki előbb-utóbb alkotmányos kormányzati hatalomgyakorlásra készül, látnia kell a különbséget politikai felelősség és büntetőjogi felelősség között.
Fel kell tennie magának a kérdést: vajon alapot adnak-e a hatalomgyakorlás során elkövetett hibák, felelőtlen mulasztások a remélt valamikori politikai bukáson túl büntetőjogi felelősségre vonásra?
Alappal feltételezhetjük, hogy az, amit a politikai köznyelv „korrupcióként” emleget, valójában nem korrupció, hiszen korrupciónak a politikai köznyelv is és a büntetőjog is olyan ügyleteket nevez, ahol legalább két szereplő van: az egyik, aki korrumpál (veszteget), a másik, akit korrumpálnak (vesztegetnek). Ami az Orbán-rendszerben, központilag vezérelve folyamatosan történik, az nem ez, hanem valami egészen más: egy, a „haveri kapitalizmus” logikája szerint a hatalmon levőket engedelmesen kiszolgáló, általuk mindenben kedvezményezett kliensi kör oligarchává emelése, gazdagítása, a hatalmon levők céljaira való felhasználása.
Lánczi András professzor emlékezetes kijelentése, miszerint amit az ellenzék korrupciónak nevez, az a Fidesz politikájának lényege, a nemzeti tőkésosztály mesterséges beavatkozásokkal történő kialakítása, ebben az értelemben akár még igaz is.
Büntetőjogi szempontból ez valóban nem a korrupciós, hanem a hivatali bűncselekmények tényállását, mondjuk a közfeladati helyzettel visszaélést, vagy a vagyon elleni bűncselekmények közül a hűtlen kezelés tényállásást valósíthatja meg, ha alapos ügyészi és bírói vizsgálat eredményeként e tényállások valamelyikének fennállása megállapítható.
Ez pedig korántsem magától értetődő. Én ezért egyelőre nem vagyok meggyőzve arról, hogy a Fekete-Győr András által kilátásba helyezett „felcsúti perre” sor kerülhet.
Még kevésbé magától értetődő, hogy büntetőjogi tényállás lenne megállapítható, illetve annak alapos gyanúja lenne felvethető hibás kormányintézkedésekkel, kiváltképp a járvánnyal szembeni védekezésben elkövetett vitathatatlan mulasztásokkal kapcsolatban.
A kormányzási, politikai hiba szankciója a politikai bukás, ha előbb-utóbb bekövetkezik.
Büntetőjogi elmarasztalásra csak bíróságnak van joga ügyészi kezdeményezésre, egyértelműen megállapítható büntetőjogi tényállás alapján. Kétséges ezért számomra, hogy valóban „elviszik-e” majd valamikor az Orbán-rendszer vezető tisztségviselőit amiatt, hogy a járvány elleni védekezésben elkövetett, szerintem is súlyos mulasztásaik következtében Magyarországon különösen sokan vesztették életüket más európai országokhoz képest, ahogy azt Gyurcsány Ferenc feltételezi.
Nem véletlenül használom a „valamikor”, „majd valamikor” fogalmazást, amikor a feltételezett számonkérés időpontja merül fel. Fekete-Győr a reménybeli kormányváltás első három napjára teszi a „felcsúti perhez” vezető eljárás kezdetét, Mészáros Lőrinc őrizetbe vételét. Gyurcsány Ferenc szerint az elképzelt kormányváltást követően, vagyis egy, legfeljebb másfél év múlva várható, hogy az eddig huszonkétezer életét vesztett magyar ember haláláért – és sok minden másért – felelőssé tetteket „elviszik”.
Ehhez mindenképpen olyan bűnüldözésre lenne szükség nyomban az elképzelt kormányváltás után, amelyre az Orbán által tisztségébe helyezett rendőrségi és ügyészségi vezetőknek nincs már befolyásuk, és ahol az előzetes letartóztatásról döntő bírókat sem befolyásolja az Orbán által megbízott bírósági felső vezetés.
Az olyan, a jelenlegi közvélemény-kutatások alapján a legjobb esetben is várható csekély mértékű ellenzéki győzelem, melynek nyomán az Orbán vezette Fidesz megőrizheti támogatóinak többségét, és így fölöttébb erős pozícióban marad, aligha teremti meg ennek feltételeit.
Más lenne a helyzet, ha Orbán s vele állampártként az egész Fidesz olyan megsemmisítő vereséget szenvedne, amilyet az előző állampárt szenvedett az 1989-es népszavazáson majd az 1990-es választáson.
Megsemmisítő vereséget, amelynek nyomán olyan közhangulat alakulna ki, olyan tömegnyomás lépne fel, hogy az Orbán által parlamenti cikluson túlnyúló hosszú időszakra tisztségébe helyezett személyek maguktól mondanak le tisztségükről, a kezükbe adott igazságszolgáltatási, gazdasági, ellenőrzési hatalmi jogosítványokról. Ilyen helyzetben is nyitott kérdés marad, hogy mely esetekben állapíthatna meg büntetőjogi felelősséget egy független, pártatlan igazságszolgáltatás.
Megvan az új rezsicsökkentés, az új migránsügy
Emlékszünk, hogy milyen szerepe volt a Fidesz második kétharmados győzelmében az álságos „rezsicsökkentésnak” 2014-ben, és még inkább arra, hogy milyen szerepe volt a harmadik kétharmados győzelemben a „migránsok”, a menekültek elleni gyalázatos uszításnak. Sokszor mondják az elmúlt hónapokban, hogy ezek mára kimerültek, a „rezsicsökkentésben” ma már aligha hisz valaki, menekülteket pedig már évek óta nem látnak a magyar választók, és hozzáteszik: nincs a Fidesznek újabb hasonló választási csodafegyvere.
Ha valaki követte a hétfői parlamenti ülést, akkor – ha korábban nem is vette volna észre – be kell látnia, hogy megvan az új csodafegyver. Tudnunk kell: a kormányzó Fidesz mindkét korábbi esetben olyasmit tett, mert tehetett választási csodafegyverré, amit nemcsak mondott, hanem csinált is. Csinálta, mint kormány. A rezsicsökkentésről törvényt alkottak és végre is hajtották, és minden hónapban a számlákon azóta is kötelező feltüntetni, hogy mennyit takarított meg a kedves fogyasztó a kormány rezsicsökkentésének köszönhetően. E törvények révén harcot folytattak a szolgáltató multicégekkel, úgymond „megvédték” tőlük „a magyar embereket”. A menekültekkel szemben törvényeket alkottak, kerítést húztak fel, a „jogi határzárral” lényegében hatályon kívül helyezték a Magyarország által aláírt nemzetközi egyezményeket, és azóta is tart a kormány illetve a Fidesz médiájában a menekülteket lejárató durva propaganda. A menekültellenes törvényekkel szembefordultak az EU normáival, hetedik éve blokkolják az EU közös menekültpolitikájának kialakítását, ebben is „megvédve” „a brüsszeli bürokratákkal” szemben „a magyar embereket”.
Hetek óta látható, de
a hétfői parlamenti ülésen vált a korábbinál egyértelműbbé, hogy az új választási „csodafegyver” az oltás.
Ahogy a Charlie-Hebdo merénylet után Orbán azonnal felismerte, hogy hogyan tud a bevándorlás veszélyéből politikai csodafegyvert kovácsolni, most az EU vakcinabeszerzési nehézségeit látva ismerte fel, hogy hogyan lehet ebből is választási csodafegyver.
Az EU-val szembeni „szabadságharc”, a keleti önkényuralmakkal való politikai együttműködés mint külpolitikai alapirány logikus következménye az orosz és kínai vakcinák beszerzésére irányuló, hónapok óta tartó törekvés. Akkor is próbálkoztak ezzel, amikor még nem voltak gondok az EU-s vakcinabeszerzéssel. Amióta ez januárban bekövetkezett, készen áll az új csodafegyver.
Hétfőn a parlamentben kikotyogták: arra készülnek, hogy az orosz és különösen a kínai vakcinákkal hónapokkal korábban fogják beoltani az oltást elfogadó magyarokat, és elérni az átoltottság olyan szintjét, amely mellett meg lehet szüntetni a korlátozásokat.
Újra teleplakátolhatják az országot: „LEGYŐZTÜK A VÍRUST”. Ezúttal nem az energetikai multiktól, nem a migránsoktól, hanem a vírustól „védték meg” a „magyar embereket”.
Ki védte meg? Természetesen az Orbán-kormány, a Fidesz, szemben az ellenzékkel, amelyikre a védekezésben „nem lehet számítani”, amely ellenzi az orosz és kínai vakcina alkalmazását.
Ne legyen félreértés: igaza volt 2013-ban az egyetlen bátor ellenzéki politikusnak, Gyurcsánynak, aki azzal a mondattal leplezte le a „rezsicsökkentés” hamisságát, hogy
„legyen olcsóbb a madártej, de legalább a habja”.
Egyedül maradt ezzel az ellenzékben, a többi ellenzéki párt meghátrált, és próbált rálicitálni a Fidesz rezsicsökkentési ígéreteire.
Igaza volt Gyurcsánynak 2015-ben is, amikor azt mondta, hogy Magyarországnak képesnek kell lennie az EU által előírt számú menedékkérő kérelmének elbírálására, és hogy a menekültproblémára csak közös európai megoldás lehetséges. Az ellenzéki pártok többsége a menekültkérdésben nyomban behódolt a Fidesz előtt, a 2018-as választást megelőzően pedig már mindenki a kerítés fenntartása mellett foglalt állást.
Most is igazuk van azoknak az ellenzéki pártoknak, amelyek azt hirdetik, hogy csak az EU gyógyszerügynöksége által jóváhagyott vakcinával helyes Magyarországon oltani. Ugyanúgy, ahogy Gyurcsánynak 2013-ban és 2015-ben is igaza volt Orbánnal szemben. Nem javasolnám, hogy az ellenzéki pártok változtassanak az álláspontjukon a vakcinaügyben. Azt azonban látnunk kell, hogy ebből lehet most Orbán újabb választási csodafegyvere, amely a saját táborának megerősítésére biztosan elegendő lesz, de talán még a bővítésére is.
Andy Landy mosolyalbuma – Gyurcsány az Országgyűlés könyvtárában
Gyurcsány Ferenc ellátogatott az Országgyűlés könyvtárába, ahol például Werbőczy hármas könyvének 1517-ben készült egyik eredeti példánya is megtalálható. Magával vitte a „Gyurcsány a konyhában” c. szakácskönyvét, melyet látványosan a könyvespolcra helyezett, így műve méltó helyre került.
Ami összeköt 2.
Nagyon nem értett velem ma délután a Klubrádióban Bolgár György, a betelefonáló néhány hallgató és a Facebook-oldalon a legtöbb hozzászóló sem, amiért tegnapi jegyzetemben azt mondtam: a hat ellenzéki párt szövetsége annak alapján, amit tegnapi nyilatkozatuk aláírásakor a pártelnökök szóban elmondtak, nem számíthat a szavazatomra.
Horváth Gyuri barátom szerint nem kellett volna első indulatból ilyet mondanom, és meg kellett volna néznem az aláírt szöveget is, amelyet nekem nem sikerült az interneten megtalálnom. Szerinte azt a szöveget a DK is nyugodtan aláírhatta. Hála neki, most már én is megismerhettem az aláírt szöveget, de ez megerősít a véleményemben. Az a DK, amelynek alapításában részt vettem, és amelynek két és fél évig, 2014 közepéig alelnöke voltam, nem írhatta volna alá ezt a közös nyilatkozatot. A tegnapi jegyzetben és ma a Klubrádióban a nyilatkozat két eleméről beszéltem, most az írott szöveg ismeretében visszatérek ezekre és kiegészítem egy harmadikkal.
Jakab Péter az aláíráskor valóban olyasmit mondott, amikor a majdani kormányt „nem hat párt, hanem tizenötmillió magyar kormányának” nevezte, ami az írásos nyilatkozat szövegében így nem szerepel.
Ez a fogalmazás ugyanis azt jelenti, hogy a magyar állam kiterjeszti a maga illetékességét a szomszéd országokban élő magyarokra. Ez megfelel a Fidesz gyakorlatának (amely élvezi a Jobbik és az LMP támogatását), miszerint a 2010 óta született országgyűlési és kormányzati döntésekkel megtörtént a „közjogi nemzetegyesítés”. Ugyanakkor ez ellentétes a nemzetközi joggal, sérti a szomszéd országok szuverenitását, és a DK korábban nem is fogadta el. Jakab ezzel a mondattal kétségtelenül túlment az írott szövegen (szemben a többi megszólaló pártelnökkel, akik tartották magukat ahhoz). A Jobbik elnöke ezzel oly mértékben volt inkorrekt, hogy ez kérdésessé teszi, hogy helyes volt-e vele ilyen szövetségkötésben megegyezni.
Hozzáteszem: az írott szöveg sajnos lehetőséget kínált erre az inkorrektségre, ami már a partnerek felelőssége. Az „Önmagával békében élő nemzet” című pontban az első mondat így hangzik:
„Valljuk, hogy a magyar nemzet része Magyarország minden polgára, és mindazok, akiket bárhol is éljenek, saját választásuk, kultúrájuk, anyanyelvük köt a nemzet többi részéhez.”
Ez a mondat elkeni, hogy vajon közjogi vagy kulturális értelemben beszél valaki magyar nemzetről, holott ez perdöntő. A továbbiakban a szöveg a kormány feladatává teszi egyebek mellett, hogy „a külhoni magyarokat az általuk meghatározott célok mentén szolgálja”. Csakhogy a „külhoni magyaroknak” nincs egységes álláspontja a célokról: nagyon mást gondolt azokról például Patrubány Miklós és mást Markó Béla, és a Fidesz 2004-től Patrubányét tekintette a „külhoni magyarok” által meghatározott célnak. Én a kérdésben azt tartom ma is helyesnek, amit Gyurcsány Ferenccel és 1428578 választóval (ez az összes választó 18 százaléka volt) együtt 2014-ben helyesnek tartottunk, és elfogadhatatlannak tartom a Jobbik elnökének álláspontját, az írott szöveget pedig zavaróan kétértelműnek, ami egy ilyen dokumentumban nem elfogadható.
Könnyebb a helyzet a második ügyben, hiszen az LMP nevében az aláíráskor beszélő Schmuck Erzsébet szavai megfeleltek annak, ami az írott szövegben a „Jövőbe tekintő kormányzás” cím alatt olvasható:
„A migráció kihívását csak a kiváltó okok, köztük a klímaválság okozta katasztrófák és az erőszakos konfliktusok megszüntetésével lehet kezelni.
Ebben számítunk az európai együttműködésre, de a bevándorlással kapcsolatos döntéseket továbbra is csak a nemzeti kormányok hozhatják meg. Megvédjük a határainkat, fellépünk az illegális migráció, és az embercsempészet, emberkereskedelem minden formája ellen.
”Erre írtam, hogy ezt Szijjártó Péter is mondhatta volna, ez a Fidesz 2015 óta hirdetett álláspontja, amelyet a Jobbik és az LMP is elfogad.
A magyar határra érkező menedékkérőket illegális bevándorlóknak bélyegzik, és nem engedik be őket az országba. A Gyurcsány Ferenc vezette DK ezt nem fogadta el, én ma is elfogadhatatlannak tartom. Ez került a hat párt közös nyilatkozatába, és a DK ma úgy tesz, mintha maga is mindig így gondolkodott volna. Holott jól tudjuk: ha a klímaválságot tekintjük a migráció okának, azon csak több évtizedes távlatban lehet változtatni, az „erőszakos konfliktusok megszüntetésére” egész Európa sem képes (még a Donyeck-medencében sem, nem is beszélve a Közel-Keletről vagy Afrikáról, ahonnan a legtöbb menedékkérő érkezik Európába). Európának és így Magyarországnak is szembe kell néznie a menekültkérdéssel, és egy majdani kormánynak is abban kell döntenie: részt vesz majd az Európai Unió közös menekültpolitikájában, ami korábban a DK és talán az MSZP álláspontja is volt. Vagy szembeszegül azzal, ahogy az Orbán-kormány következetesen teszi, és amit a közös nyilatkozat szerint a majdani kormány is tenne.
Fenntartom: ezt baloldaliként és liberálisként elfogadhatatlannak tartom.
Az írott szöveget elolvasva a szóban hallottakhoz képest is feltűnőbb, hogy mennyire nem tudom közgazdászként, gazdaságpolitikusként komolyan venni, amit „Igazságos gazdaság” alcím alatt tartalmaz a hatpárti nyilatkozat. Évek óta érzékelhető: az Orbán-kormány ellenzékének mintha nem lenne gazdaságpolitikai elképzelése. Az igazságosság a jövedelempolitika és szociálpolitika kategóriája, ahol valóban van mit szembeszegezni az Orbán-rendszer tíz éve követett gyakorlatával, sőt elveivel (ahogy azt a Gondoskodó társadalom cím alatt olvashatjuk, s amit korrekt módon foglalt össze az aláíráskor Szabó Tímea).
A gazdaságpolitikának viszont nem valamiféle igazságosság, hanem a hatékonyság és versenyképesség a mércéje.
Magyarország hosszú ideje egyre hátrébb szorul a nemzetközi versenyképességi összehasonlításokban, s nem tudni arról, miként fordítaná meg ezt a tartós tendenciát az ellenzék. Nem segít az eligazodásban az olyan fogalmazás, hogy „Bevonjuk a felső tízezret és a nagyvállalatokat a méltányos közteherviselésbe, támogatjuk a szolidáris gazdaság térnyerését, a gazdaság demokratizálását, a szociális partnerek bevonását a döntésekbe.” A „nagyvállalatok bevonása a méltányos közteherviselésbe” Orbán Viktor formulája még 2010-ből, a gazdaságnak ártó különadók ideológiájául szolgált. Az adórendszer további átpolitizálására készülne a hat ellenzéki párt?
A munkaügyi törvények olyan alakítása, hogy „azok mindig a gyengébb fél, a dolgozók biztonságát erősítsék”, jól hangzó ígéret, de kormányon senki sem valósítja meg sem Magyarországon, sem másutt.
„Tisztességes munkáért tisztességes bér, tisztességgel ledolgozott életért tisztességes nyugdíj jár: a magyar bérszínvonalnak meg kell közelítenie a nyugat-európai szintet.” Vonzóak az ilyen, manapság a legtöbb ellenzéki párttól hallható ígéretek, de aki komolyan gondol kormányzásra, az nem tehet úgy, mintha a bérek és nyugdíjak színvonala függetleníthető lenne az ország gazdasági teljesítményétől. Szóval, a szöveget olvasva ezzel az elejétől végig megalapozatlan ponttal is alapvető bajaim vannak.
Talán Horváth Gyuri is elfogadja: nem első indulatból, hanem alapos megfontolás alapján írtam és mondtam, amit írtam és mondtam. Nem tudok erre szavazni.
Magyarországnak az elmúlt két évtized hanyatlása után nem az Orbán-kormánynál jobb és tisztességesebb, hanem
jó és tisztességes kormányra lenne szüksége, és ez a nyilatkozat nem ígér ilyet.
Nekem pedig nem a bólogatás a dolgom, és még csak nem is a hallgatás, hanem hogy minderre időben felhívjam azok figyelmét, akik szeretik átgondolni az ország dolgait.
Ami összeköt
Gondolom, sokan lelkesednek azért, hogy a hat ellenzéki párt elnökei ma aláírtak egy közös nyilatkozatot a majdani közös kormányzás legfontosabb sarokpontjairól. Magát az aláírt dokumentumot nem láttam sehol az interneten, így abból kell kiindulnom, amit a hat párt vezetői a közös nyilatkozat aláírásakor mint közös álláspontot elmondtak.
Ezúttal is elhangzott, amit hónapok óta mindig hallok, hogy nem azt keressük, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt.
Jakab Péter kezdte a rövid megszólalásokat, és néhány mondatának végén a következő szerepelt: „Mi nem hat párt, hanem tizenöt millió magyar kormánya leszünk.”
Ez a formula eredetileg Antall József kormányprogramot ismertető parlamenti beszédében jelent meg, amikor „tizenötmillió magyar miniszterelnökének” mondta magát, azzal a közbeszúrt szóval, hogy „lélekben”. Én magam és még sokan mások az országban a kiegészítéssel együtt sem fogadtuk el akkor azt a formulát, az Orbán-kormány viszont a „jogi nemzetegyesítés”, valamint a gazdasági és szociális nemzetegyesítés politikájával valósággá tette. Azok politikai utódai, akik harminc éve még hevesen tiltakoztak e formula ellen, ma már jórészt elfogadják. Én akkor sem fogadtam el, és ma sem fogadom el.
Tudomásom szerint a Romániában élő közel másfél millió magyar politikai szervezete, az RMDSZ most megint – miként az elmúlt harminc év nagyobb részében – miniszterekkel és államtitkárokkal vesz részt a bukaresti kormánykoalícióban.
Ha nem tévedek, a VMSZ is részese a jelenlegi szerbiai kormánykoalíciónak. Szlovákiai magyar párt a tavalyi választáson nem jutott be a pozsonyi parlamentbe, de korábban évtizedeken át ültek magyar miniszterek a szlovák kormánykoalíciókban. Nekik biztosan nem az elképzelt új budapesti kormány lesz a kormányuk.
Néhány napja Barkóczi Balázs, a DK szóvivője fogalmazott úgy az ATV reggeli műsorában, hogy a Jobbik „nemzeti ethosza” is része az ellenzéki pártszövetség közös világképének. Nem meglepő, hiszen Gyurcsány Ferenc az Egyenes Beszédben mondta el, hogy sok év után „most már érti”, hogy milyen „őszinte lelkiség” van abban a magyarságfelfogásban, amely „a ,nemzetinek’ hívott jobboldal hozzájárulása” az ő, és nyilván az egész pártszövetség közös gondolkodásához. Így alighanem jó lelkiismerettel fogalmazhatta meg a Jobbik elnöke a szövetkező ellenzék közös elveként a „tizenötmillió magyar kormánya” formulát. Ezt is azokhoz az elemekhez sorolhatta, „ami összeköt”.
Ezek szerint az elképzelt új budapesti kormány – függetlenül attól, hogy Jakab Péter, Márki-Zay Péter, Dobrev Klára vagy valami más vezeti majd – ugyanúgy nacionalista kormány lesz, mint az Orbán-kormány.
Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke szintén a közös elvek között adta elő a következőt: „A migrációs válságnál az igazi, mély okokat kell kezelni. A klímaváltozást és az ökológiai válság megfékezését, és az erőszakos konfliktusoknak a megszüntetését. Ebben számítunk az európai együttműködésre, de a bevándorlást a nemzeti kormányok kezében kívánjuk tartani. Fellépünk az illegális migráció, fellépünk az embercsempészet és az emberkereskedelem minden formája ellen.” Menedékkérőkről nem tud, csak illegális bevándorlókról. Ezt így akár Szijjártó Péter is mondhatta volna.
Ezek szerint az elképzelt új budapesti kormány – függetlenül attól, hogy Jakab Péter, Márki-Zay Péter, Dobrev Klára vagy valaki más vezeti majd – ugyanúgy idegenellenes kormány lesz, ugyanúgy szemben áll majd a „brüsszeli bürokraták” humanizmusával, mint az Orbán-kormány.
Az én szavazatomra nem számíthat.
Kapituláció
Egy héttel ezelőtt arról írtam ezen az oldalon, hogy nem állhatja meg a helyét Gyurcsánynak az az állítása tizennégy pontjából a negyedikben, hogy az ellenzéki együttműködésnek közös világkép az alapja.
Az alaptörvény-módosítás parlamenti vitájának példáját hoztam fel annak szemléltetésére, hogy az ellenzéki pártok világképe korántsem egységes, a Jobbik és az LMP nem szakpolitikai részletekben, hanem politikai világképünk alapjait illetően képvisel mást, mint tudtommal a DK, a Momentum vagy a Párbeszéd. Már akkor külön kiemeltem, hogy Gyurcsány a Jobbiknak a nemzeti kérdésben képviselt álláspontját tekinti annak az elemnek, amely hozzájárul a szövetkező pártok közös álláspontjának megformálásához. Idézem újra, amit egy hete is idéztem Gyurcsánytól:
„Közös Magyarországot a Jobbik állandó figyelmeztetésével, hogy történelmi, nemzeti magyarságunk őrizni és védeni való érték, mindannyiunk ezerszer felemelő élménye.”
Akkori szövegemben emlékeztettem arra, hogy a kettős állampolgárságnak, az ebben megjelenő – ez most az én hosszú ideje használt formulám – „puha irredentizmusnak” az elutasítása vagy elfogadása volt az egyik fontos különbség a megalakuló DK és a maradék MSZP között.
Amikor az MSZP képviselői tíz évvel ezelőtt feladták a korábban általuk is támogatott Gyurcsány-kormánynak a nemzeti kérdésben képviselt, az európai normákkal összhangban álló felfogását, azt írtam, hogy az MSZP a II. Internacionálé pártjainak az első világháború kitörésekor elkövetett árulását ismétli meg.
Ma is így gondolom: Orbánnak a nemzeti kérdésben folytatott politikája – melyet a Jobbik és az LMP mindig támogatott – a háborúkhoz, népirtásokhoz vezető nacionalizmus szörnyű hagyományához nyúl vissza, szemben a szomszéd népekkel való történelmi megbékélés 1945 utáni európai hagyományával, melyet viszont korábban az SZDSZ, illetve megalakulása óta a DK képviselt mindeddig a magyar politikában. Egy héttel ezelőtti jegyzetemet így zártam (most magamat idézem): „Tényleg a Jobbik, állandó figyelmeztetéséhez’ kellene alakítani a DK nemzetfelfogását a szoros szövetségben? Tényleg fel kellene adnunk önmagunkat?”
Hétfő este az Egyenes Beszédben megkaptam a választ: igen.
Mint mindig, Gyurcsány a tőle megszokott módon becsületesen megmondta: megváltoztatta az álláspontját.
Kénytelen vagyok hosszabban idézni az interjúból:
„Én racionálisan a bibói történelmi államnemzet kategóriáját használom, ne menjünk bele. Lehet, hogy nekem is kellett hozzá sok év, hogy értsem, hogy mennyire őszinte mozgósító erő sokak számára és az identitásában az a fajta magyarság, amit én talán racionálisabban és természetesebben éltem meg, mint ők. És ennek milyen közösségszervező ereje van.
Miközben az álláspontom határon túli magyarok automatikus állampolgársága, satöbbi ügyében, ez a része nem változott,
de hogy ennek van egy mély, őszinte lelkisége, amit talán én kevésbé éreztem, értettem, ez részben a ,nemzetinek’ hívott jobboldal hozzájárulása szerintem az én gondolkodásomhoz.”
„De ez meglesz ebben az együttműködésben is, az LMP-től a Jobbikig több párt pontosan ugyanúgy gondolkozik erről, mint a Fidesz, így első ránézésre. Ez azt is jelenti, hogy ez ügyben sokkal toleránsabb is?”, kérdezte a műsorvezető.
„Ez egy koalíciós együttműködés. Ennek az alapja nagyjából az, hogy, hogy mondjam, nagyon oda kell egymásra figyelni. Az, amit mi képviselünk például kettős állampolgárság és szavazati jog ügyében, annak nincs többsége a mi oldalunkon sem.”
„Ez azt is jelenti, hogy elengedi?”
„Természetesen. Még kétszer föl kell vetni. Tudja a választ, hogy én mást gondolok. De az ország stabilitása, kormányozhatósága sokkal fontosabb, mint hogy ebben az ügyben megfeszítünk majd egy koalíciót. Persze. El.”
Annyi minden után, amiben a DK eltávolodott attól, amit az alakuláskor együtt képviseltünk, és ami megkülönböztette a többi ellenzéki párttól, Gyurcsány most már a nemzeti kérdésben képviselt európai álláspontot is feladja, és a DK a Mesterházy-féle MSZP-t tíz év késéssel követve magáévá teszi a magyar nacionalizmusnak a Fidesz mellett a Jobbik és az LMP által képviselt legrosszabb hagyományából következő szabályozást a kettős állampolgárságról és a választójogról.
De hát szabad-e kockára tenni a Fidesz legyőzéséhez nélkülözhetetlen teljes ellenzéki szövetséget egy olyan szakpolitikai kérdésben való nézetkülönbség miatt, mint a kettős állampolgárság és az azzal járó választójog? Nem indokolt-e a szövetségkötéshez mindeninek engedni valamennyit a maga álláspontjából?
Nem akármilyen szakpolitikai kérdésről van itt szó.
A magyar közgondolkodásban több, mint száz éve jelen van az egyik oldalon Tisza Istvántól Horthy Miklóson át Orbán Viktorig ívelő úri nacionalizmus, amely a magyarok közép-európai szupremáciájában gondolkodik. És ott van vele szemben az Adytól Károlyin és Bibón át a mai – nevezzük így – köztársaságpárti magyar demokraták „Dunának, Oltnak egy a hangja” felfogásáig a másik irány, amely a szomszédokkal való történelmi megbékélésre törekszik, és ezen az alapon találhatja meg az ország helyét a modern, integrálódó Európában.
Az Orbán-rendszer államunkat alaptörvényével, állampolgársági és választójogi törvényével, valamint mindennapi politikai gyakorlatában etnikai alapra helyezte, és ezzel, ha hullámzó intenzitással is, de tartósan hidegháborút folytat a szomszédokkal. Ebben a Jobbiktól és az LMP-től a törvényalkotásban is és a politikai gesztusokban is folyamatos támogatást kap. Ha a Szocialista Párt meghátrálása után a DK is magáévá teszi ezt az álláspontot, akkor a magyar pártpolitikából évekre, évtizedekre eltűnik a nacionalizmussal szembeni progresszív, európai alternatíva. Akkor – mint egy évszázaddal ezelőtt, az első világháború kitörésekor – az egész magyar politikai osztály a Tisza–Horthy–Orbán vonal követőjévé válik.
Vajon beszélhetünk-e Orbán legyőzéséről, ha a magát köztársaságpártinak, európainak valló politikai erők a kormányhatalom megszerzése érdekében alapvető kérdésben átveszik a politikáját?
Nem éppen az ő diadalát jelentené ez? Hát nem – az őszödi beszéd klasszikus kifejezésével élve – „egy másik világot csinálni” léptünk a politikába?
Gyurcsány és a közös út
Gyurcsány Ferenc 14 pontban foglalta össze az általa helyesnek vélt ellenzéki politika lényegét és irányát. Azt nem tudjuk éppen volt e rajta sapka avagy sem, az azonban biztos minden oldalról megkapta a magáét. Nem is teljesen alaptalanul.
A DK elnöke ugyan nagyon pontos világos üzenetet küldött minden fél számára arról, mit kell a közös ellenzéki programnak tartalmazni ahhoz, hogy világos alternatívát kínáljon minden Fidesz kormányt leváltani kívánó pártnak és civil szerveződésnek, végső soron nem minden demokratikus polgárnak.
A legjobb szándék ellenére is kiviláglik, hogy az iránymutatással meg akarja szabni, vagy annak látszatát akarja adni, hogy mint legerősebb ellenzéki párt meghatározhatja a közös útirányt, a többiek meg követhetik őt.
Csakhogy ez a sokat emlegetett demokráciában nem így működik. Az erősebb kutya ba..ik elv egészen másfajta berendezkedés jellemzője.
Tisztában vagyok azzal most magamra szabadítom a fun-ok és mások dörgedelmét, de míg korábban más célok érdekében, most is a deklarált szándék mögött ott sejlik a „vezető erő” megerősítésének szándéka.
Annál az asztalnál ahol az összefogás kovácsolódik egyenlő felek párbeszédének kell érvényesülnie.
Márpedig Gyurcsány kibeszél. Nem először teszi, és nem is állítom, hogy a tárgyaló felek közül egyedüliként, de neki pontosan azért, mert pártja a legerősebb ellenzéki erővé nemesült önmérsékletet kellene tanúsítania, mondhatni szerénységet. Ez viszont eddig sem tartozott erősségei közé, s most sem bizonyítja az ellenkezőjét.
Mennyivel megkönnyíthetné az ellenzéki egyeztetés további sikeres működését, ha csak az összes tárgyalópartnerrel közösen tenne nyilatkozatot. Ez minden felet közelebb hozna a közös listához, és meggyőzővé tenné azt a kinyilvánított akaratot.
„Az ellenzék világképe egységes. Demokráciát, jogállamot, európai Magyarországot akarunk! Ez a közös világkép az ellenzéki együttműködés eszmei, politikai alapja.”
– ez az első pontja a Facebook-ra kitett bejegyzésnek. Touché, találat.
Telitalálat, s ha már ezzel kezdődik Gyurcsány Ferenc 14 pontja, a fentiek ellenére mindenkinek csak ajánlani tudom elolvasását.
Bréking nyúz, 2020. október 15. – Tudósítás a másik valóságból
Manilában Szijjártó elintézte, hogy a saját pénzünkön egy gyilkos hatalmát legalizálhassuk, Gyurcsány optimistán lovagol Orbán döglött lován, míg a Magyar Nemzet autentikus hírforrásra (Origo, Mandiner) bízta a baloldal sárba döngölésének igazolását. Hogy nyomatékosítsák az orgánumok mondandójának súlyát hallatja hangját a „mi zsidónk jó zsidó” címmel kitüntetett Köves Slomo.
A megbonthatatlan magyar-manilai barátság jegyében segélyt nyújtunk Dutertének, a tömeggyilkosnak
Szijjártó Péter Manilában tárgyalt… A tárcavezető abban állapodott meg manilai tárgyalásain, hogy harmincmillió dolláros kötött segélyhitelprogram indul, amelyet magyar vállalatok hajtanak végre…
„Magyar vállalatok nemzetközi piaci jelenlétéért most erőteljesen meg kell küzdeni. A magyar kormány készen áll erre, és Délkelet-Ázsiában is minden politikai támogatást megadunk a magyar vállatoknak” – mondta Szijjártó Péter. (Origo: Magyar vállalatok fogják rehabilitálni a legnagyobb Fülöp-szigeteki tavat)
Gyurcsány Orbán döglött lován
Attól még nem lehet csak úgy átlépni a borsodi kudarcon, hogy Gyurcsány Ferenc a tegnapi parlamenti ülésre be sem ment, elbújt a világ elől, mint új szövetségese, a pártjával Szerencsen nagyot bukó Jakab Péter, aki az „október 11-én felmossuk magukkal a padlót” – kiszólással fennhéjázott nem is olyan régen. Meg nem történtté tenni az eseményeket pedig nem érdemes.
A választó ugyanis nem hülye, igenis igényli, hogy segítsenek neki feldolgozni a kudarcot, adjanak némi támpontot hozzá, hogy hol lett elrontva a dolog. Elvétve találunk a neten önkritikus hangokat, amelyek bevallják, hogy a baloldal még mindig nem találta meg a Fidesz győzelmi politikájának ellenszerét, s arra ösztökélik Gyurcsányékat, hogy ideje már az innovációnak.
Gyurcsány a kudarcon való nagyvonalú átlépéssel egyúttal azt is szimbolizálja, hogy neki igazából nem fáj a vereség, neki csak a végső győzelem a fontos. Ő a kudarcnak is képes örülni, főleg ha a Jobbik bukik, és ezen keresztül válik a párt pépesebben bedarálhatóvá a Soros-kolbászba.
Hiába mondja, hogy „Egy évvel az október 13-i győzelem után a tanulság egyszerű: ha összefogunk, győzni fogunk!” Vagy nem.
Annak idején Orbán Viktor idézte a dakota közmondást: „Ha döglött lovon ülsz, szállj le róla!” Nagy bölcsesség. Alkalmazásához mindössze az kell, hogy a delikvens észrevegye, hogy a szegény pára elhalálozott. (888: Gyurcsány a döglött lovat sarkantyúzza)
„mi zsidónk jó zsidó”
A baloldal teljes kudarcot vallott Borsodban, ahol az antiszemita Bíró Lászlót jelölték az időközi választáson. Bíró korábban azzal vált ismerté, hogy Budapestet Judapestnek nevezte, tetűcsúszdásoknak hívta az izraeli turistákat, de fenyegette már meg dolgozóit agyonlövéssel is.”
„Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetője azonnal elítélte Bíró Lászlót, amint kiderültek a politikus antiszemita megnyilvánulásai.
Hozzátette, hogy Bíró László elfogadhatatlan kijelentései nem meglepőek, azonban aggasztó, hogy az őt támogató pártok akaratlanul is legitimálják az antiszemitizmust. Az EMIH vezetője azt is elmondta, hogy az ilyesfajta megnyilvánulásnak éppen az ellenkezőjét várják el a közéleti szereplőktől.”
„…nem állt ki határozottan az antiszemitizmussal szemben Heisler András, a Mazsihisz elnöke, ennek persze egyik oka az, hogy a Mazsihisz egyre szorosabban fonódik a (politikai) baloldalhoz.” (Magyar Nemzet: Mentegetőzik a Mazsihisz elnöke az antiszemita baloldali jelölt miatt)
Meg vagyok sértve
Igen, sért, ahogy Fekete-Győr András – miután előzőleg a fejtetőre állított Gyurcsány-plakáttal fényképeztette magát a Balatonőszöd táblánál – elégedetten bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc azt közölte vele, hogy nem kíván a 2022-ben alakuló új kormány tagja lenni. (Nem volt ebben semmi meglepő, hiszen Gyurcsány ezt már a 2018-as választás előtt is mondta.)
Ezt követően pedig Márki-Zay Péter fejezte ki örömét, hogy Fekete-Győr szerint Gyurcsány ezt mondta, mert szerinte ez nagyban javította az ellenzék győzelmi esélyeit. Senkinek nem kell ugyanis attól félnie, hogy ha az ellenzéki jelöltekre szavaz, azzal Gyurcsányt „hozza vissza”.
Igen, sért, és nemcsak azért, mert a DK tagja vagyok. Persze, azért is.
Nem tudok róla, hogy bárki mással kapcsolatban akár Fekete-Győr, akár Márki-Zay arról elmélkedne, hogy ne legyen szerepe a feltételezett 2022-es kormányban. Se rasszista jobbikosokkall, se euroszkeptikus LMP-sekkel kapcsolatban.
Ami mármost a jobbikosokat illeti, Jakab Péter pártelnök az Egyenes Beszédben nyilatkozott elégedetten Gyurcsány kijelentéséről a következőképpen:
„Én ezen a pártelnöki találkozón azt is világossá tettem, hogy a Jobbik csak egy olyan kormánynak lesz a tagja 2022 után, amelyik vállalja, hogy egy olyan Magyarországért fog küzdeni, amely jobb, mint az elmúlt harminc év valamennyi kormányzata alatti Magyarország. Ez azt jelenti, hogy ennek a kormánynak deklaráltan vállalnia kell, hogy úgy váltja le az Orbán-rendszert, hogy közben nem hozza vissza a 2010 előtti világot. Magyarán, ennek a kormánynak történelmi felelőssége lesz vállalni azt, hogy véget vet a lopásnak, a korrupciónak, és annak a tolvaj politikának, ami harminc év alatt Magyarországot Európa szegényházává tette. És, bocsánat, ebből a szempontból egyébként nagyon konstruktív, és gesztusértékű az, hogy Gyurcsány Ferenc valóban bejelentette, hogy nem lesz a kormány tagja.”
Nos, engem, aki abból az elmúlt harminc évből abban a húsz évben, amikor az utóbbi tíztől eltérően demokrácia volt Magyarországon, nyolc évig országgyűlési képviselő voltam, és összeférhetetlenségi törvényt sikerült kiharcolnom, és pártfinanszírozási törvényt is benyújtottam az Országgyűlésben, és
támogattam, amikor miniszterelnökként Gyurcsány próbálkozott az összeférhetetlenségi törvény szigorításával, merthogy ő saját pártjával szemben is fellépett a közélet megtisztításáért, bizony sért, ha őt hozzák összefüggésbe azzal, ami abban a húsz évben rossz volt, és hallgatnak arról, amit ez ellen tett.
A „harminc év” szóhasználattal a demokratikus húsz és az önkényuralmi tíz év összemosását pedig hamisításnak tartom.
Persze nem az a fontos, hogy engem ez sért. Az a fontos, hogy nem értek egyet ezekkel a ki- és bejelentésekkel. Azért nem értek egyet, mert azt tekintik a fő kérdésnek, hogy Gyurcsány benne lesz-e a feltételezett 2022-es kormányban, vagy sem, és nem azt, hogy mi lesz a feltételezett 2022-es kormány programja, mit fog kezdeni az országgal. A hat ellenzéki párt amellett, hogy megegyezett abban, hogy 106 választókerületben egy-egy közös jelöltet állít, megegyezett abban is, hogy közös választási programjuk lesz.
Vajon mi lesz ebben a közös programban, és mi nem lesz benne?
Aki ezt az oldalt olvassa, azt aligha lepem meg azzal, hogy én egyelőre nem tudom ezt a közös programot elképzelni. Nem tudom elképzelni, hogy hogyan lehet olyan programot készíteni, amelyben a határozottan Európa-párti DK és Momentum az euroszkeptikus LMP-vel és Jobbikkal meg tud egyezni. Hacsak olyan közös programban nem egyeznek meg, amelyben félreteszik ezeket az alapkérdéseket, és ugyanakkor mindenkinek mindent megígérnek, és amelynek alapján biztosan nem lehet az országot kormányozni. Tartok tőle, hogy valami ilyesmi történik.
Gyurcsány maga tett rendet ezekkel a ki- és bejelentésekkel kapcsolatban. Idézem, amit a Facebookon írt:
„Nem elég győzni. Utána sikeresen kormányozni kell. A sikeres kormányzásnak sok feltétele van. Az egyik, hogy a kormány mögött erős, egységes, felelős frakciók, pártok álljanak. Tapasztaltam, hogy mihez vezet ennek hiánya.
Azt szeretném, ha az európai demokraták sikeres kormányt alakítanának és vezetnének a következő választás után. Abban látom dolgomat, hogy a Demokratikus Koalíció pártként és frakcióként erős, stabil hátországot teremtsen egy ilyen kormánynak. Vezetni szeretném ezt a pártot, és frakciónkat.”
Nem mindenben értek egyet mostanában Gyurcsánnyal, de ebben nagyon. Mármint abban, hogy egy feltételezett választási siker esetén (hogy ez a feltételezés mennyire megalapozott, azt most félreteszem) az az igazi kérdés, hogy hogyan lehet utána kormányozni. Hogyan tud kormányozni egy olyan pártszövetség, amelyben ennyire különböző politikai felfogások vannak jelen. Én is eltöltöttem négy évet egy parlamenti kormánytöbbség egyik országgyűlési képviselőjeként, és tudom, milyen nehéz volt a koalíciós együttműködés, holott az MSZP-t és az SZDSZ-t nem választotta el olyan világnézeti szakadék, mint az elképzelt 2022-es koalíció részvevőit.
Ahhoz, hogy ez a dolog egyáltalán működhessen, nélkülözhetetlen a DK-elnök Gyurcsány meghatározó szerepe.
Ahhoz, amit Gyurcsánytól idéztem, hozzá kell tenni még valamit. Ha netán az ellenzéki szövetség megnyerné a választást, nemcsak kormányozni kellene, hanem a demokratikus rendszert is újjá kellene építeni. Én nem látom, hogy az újjáépítendő demokratikus rendszer alapkérdéseit illetően ez az egyetértés meglenne. A DK-sok – maga Gyurcsány is – „európai demokratákként” szeretik jellemezni az ellenzéket, mások – legtöbbször az MSZP-s Kunhalmi Ágnes – szívesen beszélnek „köztársaságpárti” ellenzékről. Vajon beleértik-e ebbe az LMP-t, amely – a nagy nyugat-európai zöld pártoktól eltérően – szemben áll az Európai Unió fejlődési irányával, amelyet a DK és a Momentum támogat, vagy azt a Jobbikot, amely számos tekintetben ma is megkérdőjelezi a második világháború utáni Európa legfontosabb jogállami normáit, ahogy a Fidesz is? Még egy mondatot idézek Jakab Péter Jobbik-elnök interjújából: „A belpesti kávéházakban lehet, hogy az a fontos, hogy legyen szivárványos lobogó egy városházán, de általában akkor, amikor hónapról-hónapra nő a munkanélküliek száma, és egzisztenciák kerülnek veszélybe, és jön a tanévkezdés, és az ember azt sem tudja, hogy miből vásárolja meg a tanszereket, akkor a legkevésbé sem az foglalkoztatja az embereket, hogy most egy városházán van-e szivárványos lobogó, avagy sem.”
Akik elvitatják a melegek igényét a jogegyenlőségre, akik nem ismerik el, hogy a fogvatartottaknak is vannak emberi jogaik, akik ellenségnek tekintik a menekülteket, azokat aligha lehet beleérteni a „köztársaságpárti ellenzékbe”, az „európai demokraták” közé, s azokkal nehéz lenne együtt újjáépíteni a jogállamot.
