Kezdőlap Címkék Gyűlölet

Címke: gyűlölet

Gyűlölet, ami gyilkol és a tömeggyilkosok

Ha valaki gyűlöletet kelt, az gyilkos. Ha ezt egy ország vezetése, vagy egy egyház teszi, az tömeggyilkos. Ha pedig te gerjesztesz önmagadban, akkor öngyilkos vagy.

A tudat ez ember alkalmazottja. Feltéve, ha az illető rendelkezik tudattal és tudja egyáltalán, mi az? Ha a tudatot pozitív élmények táplálják, az ember pozitívvá, élet igenlővé válik. De ha a tudatot megmérgezik, akkor az a gazdája ellen fordul. Ez olyan, mint a munkaadó, aki az alkalmazottjainak csak bosszúságot okoz. Eljön a nap, amikor minden alkalmazott ellensége lesz. De ilyen a gyermek is, akit állandó lelki zsarolásban nevelünk fel. Igen, ő is ellenséggé válik, ne legyen ebben senkinek semmi kétsége.

Egy megmérgezett tudat a fizikai testet is megmérgezi.

Elég meglátogatni egy kórházat és végignézni a betegeken. Legtöbbjüket a napi aggodalmak, gyötrelmek juttatták ide. Saját tudatuk mérgezésének áldozatai. A legjobb táplálékból is méreg válik egy mérget előállító gyomorban, nem beszélve arról az esetről, ha eleve mérget nyel le az illető!

Ezért nem kell a tömeggyilkosokat egyedül ott keresni, ahol fegyverkeznek, ahol háborúkkal, éhínséggel irtják az emberiséget. Elég a szűk környezetben, vagy önmagadban keresni a gyilkost. Minden harag, gyűlölet méreg. Aki ezt táplálja, az a felelős egy láncreakció beindításáért.

Van megoldás. Meg kell szakítani ezt a láncreakciót és függetleníteni kell magunkat mindentől, ami a gyűlölet, ill. az azt keltő személyek, hírek közelébe visz. Szeress élni, szeresd az életet és másokat.

Ugye tudod kik

Van ez a nép, amely szétszóródott az egész kontinensen, és mindenütt megpróbált új otthonra lelni, beilleszkedni, de azért meg is tartani szokásai egy részét, többnyire a vallását is. Persze általában ellenszenvvel fogadták őket, hiszen idegenek voltak, akiktől talán félni is kell, de akiket főleg megvetni, gyűlölni lehet. Persze, hiszen kicsit másképpen néztek ki, mások voltak a szokásaik és főleg a vallásuk.

A legtöbb helyen a törvények és a szokások azt is korlátozták, hogy mivel foglalkozhatnak, természetesen nem voltak része a nemességnek, nem dolgozhattak az államigazgatásban, nem lehettek katonák, nem lehetett földjük. Így aztán leginkább a kereskedelemmel foglalkoztak, amit szétszóródásuk, távoli helyek ismerete, kapcsolataik fenntartása is segített. Sokan az akkor fejlődésnek induló iparban helyezkedtek el, de néhány más foglalkozásban is felülreprezentáltak lettek, éppen a többi helyen való megkülönböztetésük miatt.

Aztán a társadalom fejlődése, a klasszikus feudalizmusra hajazó berendezkedés átalakulása kapitalizmusba, az ipari társadalom fejlődése felülírta, sőt gyakran megfordította a szakmák értékét. A földbirtokos “nemesek”, a katonatisztek, állami alkalmazottak pórul jártak, míg a kereskedők, az iparban dolgozók egy része igencsak felemelkedett. A “világjáró” nép képviselői így aztán a tőkések, a pénzemberek, másrészről a “komcsi” munkásmozgalmi vezetők között is felülreprezentáltak lettek.

A többségi társadalom ezt persze rosszul fogadata, elterjedtek az összeesküvés elméletek is, nőtt az irigység, a gyűlölet. Ráadásul a kereskedők és pénzemberek szakmából adódó viselkedését elkezdték etnikai okokkal magyarázni, amire rájátszott egyes politikai irányzatok félelmeket és előítéleteket kihasználó, gyűlöletkeltő propagandája is.
Amikor aztán jött a gazdasági válság, ez odáig fajult, hogy országszerte – provokátorok irányításával – pogromokat szerveztek a kisebbség ellen, a tulajdonukban levő üzleteket kijelölték és lerombolták, rengeteg embert lemészároltak.

Tényleg azt hiszed, tudod kik?

Nos, ez a cikk az Indonéziában élő kínai kisebbségről szól. Ott, abban a távoli országban 1998 májusában, a gazdasági válság után szabadult el a pokol, akkor mintegy 10 ezer ember halálát okozta a kínai üzletek szétverése, felgyújtása, az ehhez kapcsolódó pogrom, az erőszak. Amit részben a politika szervezett, kihasználva a terjedő gyűlöletet és előítéleteket.

Ez persze nem olyan nagyságrendű népirtás, mint amilyen korábban Európában történt, de éppen azt mutatja (a cikket is ezért írtam), hogy a többség és a kisebbség viselkedését nem etnikai, pláne nem genetikai okok magyarázzák, hanem társadalmiak. És arra is utal, hogy milyen veszélyes a gyűlöletkeltő politikai propaganda, az előítéletek, a félelmek kihasználása. Erről mintha kezdenénk megfeledkezni…

Trump a piromán, aki most tűzoltót játszik

0

Az elnök nem tehet úgy, mintha a fejleményeknek semmi közük nem volna uszító szavaihoz. A pokolgépek gyártója a politikus lelkes hívének számít, a másik gyanúsítottról pedig tudni lehet, hogy a zsidók radikális, szélsőjobbos gyűlölője.

Ez a hét rettenetes volt Amerika számára – írja a Die Welt: először jöttek a csőbombák, majd a pittsburgh-i tömeggyilkosság, de voltaképpen csak annyi történt, hogy beérik a Trump által elvetett gyűlölet. Az elnök nem tehet úgy, mintha a fejleményeknek semmi közük nem volna uszító szavaihoz. A pokolgépek gyártója a politikus lelkes hívének számít, a másik gyanúsítottról pedig tudni lehet, hogy a zsidók radikális, szélsőjobbos gyűlölője. Ettől persze a Fehér Ház lakóját még nem lehet felelőssé tenni, ha egy zavarodott fejű figura fegyvert ragad. De Trump az a piromán, aki most cinikus módon a tűzoltót alakítja. Hiszen az utóbbi években szalonképessé tette az uszítást bizonyos népcsoportok, így a spanyolajkúak és a muzulmánok ellen. Zsidóellenes jelképekkel csak kódoltan élt a két évvel ezelőtti kampányban. Ám szakértők megállapították, hogy minden elődjénél jobban mozgósította és mozgósítja a szélsőségeseket. Nagyon jól látszik ez, ha megnézzük, miket mondott Soros Györgyre.

Nem kétséges, hogy az elnök megváltoztatta a társadalmi légkört és így már nem számít tabunak a gyűlölet bizonyos csoportokkal szemben, ami felvillanyozza a szélsőjobbot. Ily módon nem csoda, hogy az elmúlt években élesen emelkedett a zsidók és muzulmánok ellen elkövetett gyűlölet bűntettek száma. És akkor még nem beszéltünk a terrorcselekményekről. Kár volna a politikus részéről, ha másokra vagy a sajtóra próbálná meg rátolni a felelősséget, amiért a társadalomban elharapózott a gyűlölet. Érdemes volna inkább alaposabban a tükörbe néznie – mutat rá a konzervatív lap.

Die Welt/Szelestey

A gyűlölet mindent visz

„Ők, a feketék azok, akik megerőszakolják a nőket, lopnak és rabolnak, és szaporodnak, mint a nyulak. Ez az a téma, amiben itt mindenki egyetért, akármit is mond, még azok is, akik nem szavaztak Orbánra”.

Az amerikai online zsidó napilap, a Tablet Magazin rendkívül terjedelmes és részletes cikket közölt a Magyarországon a választások óta történtekről és az azóta folytatott nemzetközi politikáról. A szerző sokakkal beszélt, köztük Heller Ágnessel és Michael Ignatieffel. A cikkben felemlített számos ismert tény mellett figyelmet érdemel a cikk záró része, melyben a szerző a repülőtérre vezető úton a taxissal folytatott beszélgetését részletezi. Az illető 60 év körüli, barátságos férfi úgy vélte, hogy „ha a baloldali pártok összefogtak volna, több mandátumot szerezhettek volna, de egymást jobban gyűlölik, mint a kormányzó pártot”. A sofőr hallgatja mind a Klubrádiót, mind a kormányadókat, de egyiknek sem hisz igazán. „A politikusok bármit be tudnak mesélni az embernek” – mondta. A kormány meglehetősen sötét dolgokat művel az illető szerint, aki úgy látja, nem jó az ilyen nagy – azaz kétharmados – többség, mert lehetővé teszi a kormány számára, hogy azt csináljon, amit csak akar. Áprilisban mégis a Fideszre szavazott. Nem volt más, akire szavazhatott volna – mondta. A szocialistákra biztosan nem, a DK-ra sem, a Jobbik pedig ma már a baloldalon áll. Az új Jobbik a Fidesztől balra van, és az idézett sofőr semmiféle közösséget nem vállal vele. Arra a kérdésre, hogy miből gondolja, hogy a Jobbik a baloldalon van, emlékeztetett arra a plakátra, amely Soros Györgyöt ábrázolta, amint átölel néhány baloldali pártvezetőt, és köztük volt Vona is. Az újságíró rámutatott, hogy a plakát a Fideszé volt, mire a taxis azt mondta: nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. A taxis nagyjából helyesli a Soros elleni kampányt, mert „mindenben benne van a keze, a civil szervezetek, amelyeket támogat, alá akarnak ásni minden kormányt Európában és Amerikában is. Az, hogy jót is tesznek, kórházakat támogatnak, védik az emberi jogokat, a taxis szerint „csak ködfüggöny, az igazi céljuk a kormány aláásása”. Vagyis, egyetért a CEU elkeni kampánnyal? – szól az újságíró kérdése. „Hát, tudom, hogy a CEU jó, de ha megpróbálja aláásni a magyarságot, akkor ellene vagyok”. A sofőr kifejtette: Soros és a civilek sok „feketét” akarnak hozni az országba, és itt az újságíró szerint ocsmánnyá vált a hangvétele: „Ők, a feketék azok, akik megerőszakolják a nőket, lopnak és rabolnak, és szaporodnak, mint a nyulak. Ez az a téma, amiben itt mindenki egyetért, akármit is mond, még azok is, akik nem szavaztak Orbánra”. A taxis szerint a bevándorlók sok gyereket szülnek, és számuk 20 év alatt meg fog duplázódni, Európa többet nem lesz fehér. Az újságíró megállapította: a harminc perces beszélgetés alatt nem tapasztalt még utalást sem antiszemitizmusra, még akkor sem, amikor a taxis Sorosról beszélt. Talán úgy látja, hogy már nem a zsidók a probléma, hanem a muzulmánoktól kell félni, és őket kell gyűlölni, akár feketék, akár nem” – írta a szerző. Hozzátette: a repülőtérre érkezve a taxis udvariasan segített elvinni a bőröndöt egészen a bejáratig, és barátságos búcsút vett, míg a cikk szerzője nem talált szavakat.

Gyűlölet, melyet kikapcsolni nem lehet?

Tudnivaló tény, hogy Korea, és Japán kapcsolata több mint kényes, mondhatni kifejezetten rossz a viszony a két ország között. Ez azért van így, mert Japán több alkalommal lerohanta Koreát, legutóbb a XX. század elején, amikor is szisztematikus népirtást hajtottak végre a koreai civilek között, a nők egy részét prostituált szigetekre hurcolták, a maradék lakosságnak csak japán nyelven volt szabad beszélnie, és japán neveket kellett viselnie, gyakorlatilag Japán részévé kívánták tenni a Koreai-félszigetet. Szerencsére nem sikerült, a II. Világháború végével egyidőben kénytelenek voltak elhagyni Koreát a megszállók, de azóta sem megnyugtatóan rendeződött a két ország kapcsolata. Viták vannak Dokto sziget körül, A történelemhamisítást a Japánok továbbra is űzik, ezért nemigen van koreai, aki jó szemmel nézne a japánokra, ámbár ebből keveset venni észre ha ember az emberrel találkozik, jellemzően kormányzati szinten folyik az ellenségeskedés. A fiatalok mindkét országban hagynák már ezt, nekik szomorú történelem csupán, nem értik, hogy miért megy az adok-kapok ma is. Ugyanakkor Japán ahányszor csak komolyabb gazdasági krízisbe kerül, vagy korrupciós botrányba a vezetői, azonnal előhúzza a nacionalista kártyát, és Korea „visszafoglalásáról” ábrándozik, de legalábbis Dokto az övék jelszóval uszít. Dokto egy pici, és lakhatatlan szikladarab a Csendes Óceán koreai partjainál, nem jó semmire, bár van alatta olaj állítólag. Valamikor Japánhoz tartozott, aztán Koreához került adásvétel útján, most is koreai tulajdonban van, jelentősége csupán szimbolikus, de remek felület a kölcsönös gyűlölet életben tartására.

Tegnap este focimeccs volt, az Ázsia játékok döntője. Olyan ez, mint az európaiaknak az EB, fontos. Sok sportágban megrendezik, így futballban is. A döntőt Korea, és Japán vívta. Természetesen mindenki azt nézte, nyitva voltak az ablakok, kellemes nyárutó van, esténként az emberek szellőztetnek, a lakópark egy nagy család annak ellenére, hogy Szedzsong város kiváltképp szellős, az épületek nagy távolságra vannak egymástól. Minden Korea által lőtt gólnál, vagy helyzetnél, egy emberként üvöltött a sok lakás sok lakója, egész komoly élmény volt ennek része lenni, másrészt elgondolkodtam, hogy ha nem egy semleges, vagy nem egy „jó” cél mentén kiabálnának ennyire egyhangúan, vajon nem lenne-e nagyon félelmetes.

Korea győzött, két gólt lőttek, egyet kaptak. A meccs rendkívül sportszerű volt, még annál is sportszerűbb, mint amilyen az északkelet-ázsiaiak játéka általában. Gyanús is lett egy kicsit nekem ez a nagy udvariasság, mígnem rájöttem, hogy nem csupán a győzelem számít, sőt, elsősorban nem az, hanem a morális győzelem, a sportszerűség, ami ebben a kultúrkörben jóval nagyobb érték, mint egy bármi áron kierőszakolt végeredmény.

Hümmögtem egy sort, és persze elindult az agyam, hogy is megy ez a gyűlölet dolog, miért kell, és meddig kezelhető.

Rájöttem, figyelembe véve sűrűre sikerült életem eddigi tapasztalásait, hogy gyakorlatilag minden országnak, illetve azon belül, kisebb közösségnek van ellenségképe, még a homogén társadalmakban is.

Úgy tűnik, az emberi psziché igényli az indulatainak ilyen jellegű levezetési lehetőségét, azaz utálni kell valakit, valamit, máskülönben nem tudunk megszabadulni a felesleges feszültségtől.

Idáig a dolog nem más, mint tudomásul veendő tény. A probléma a mértékkel, és a mikénttel van.

Itt ugyan nagyon utálják Japánt, és Japánban nagyon utálják Koreát, de az egyik legnagyobb turista és gazdasági forgalmat bonyolítja a két ország egymás között, és ha segíteni kell egy japánnak, mert nem talál valamit, természetesen ugyanúgy segítenek neki, mint bármely más külföldinek segítenének. Japánban ez pontosan ugyanígy van, a gyűlölet eszköz, Japán részről eszköze a súlyos társadalmi, és kormányválság elfedésének, megerősíti az összetartozást, ami egy természet katasztrófákkal igen gyakran sújtott sziget esetében növeli az összetartást, a harci szellemet, ami szükséges ott a mindennapok túléléséhez.

Korea esetében egy kis önsajnálat amit a koreaiak amúgy sem vetnek meg, némi áldozat szerep, amit szintén kedvelnek tudat alatt, valamiért a koreaiak szeretnek egy kicsit szenvedni, ha épp nincs miért, akkor még mindig ott van a japán megszállás emléke, és az úton, útfélen látható széken ülő lány szobra, ami az elhurcolt, megerőszakolt, prostituálttá tett nők emlékére készült, azon lehet siránkozni, meg elemezni a japán történelem tankönyveket, hogy lám, még mindig hazudnak éjjel, nappal.

No nem mintha ez nem lenne igaz, de akkor is van a valós tartalom mögött egy látens pszichés igény a szenvedés legalizálására, mert a koreaiak titkon azt hiszik, hogy nem érdemlik meg azt, amiben élnek, ezért szenvedtetik magukat, hogy „kiérdemeljék”. Mindazonáltal a jelenség bőven a tűréshatáron belül van Koreában, és mintha Japánban is csak időnként lángolna fel, a nacionalizmus többi jelképével együtt.

Németország lakossága esetében ez megint másképp jelenik meg. Ott már óvodás korban arra nevelik a gyermekeket, hogy szégyellniük kell magukat a náci Németország által elkövetett bűnökért, és emiatt muszáj abszolút liberálisnak lenni, mindent és mindenkit el, és befogadni, mert fizetni kell a bűnökért. Ugyanakkor a német is csak ember, és mint ilyen, egy időzített bomba, nem véletlen, hogy a kiszámítható, kellemes jólét ellenére annyit isznak, mint a gödény, szorongók, stresszesek, kényelmetlenül, a komfortzónájukon kívül érzik magukat a saját országukban, mert az utcán, az orvosnál, a boltban és mindenhol rengeteg a külföldi, illetve rengeteg az olyan külföldi, aki magasról tesz a német viselkedési normákra, szemetel, hangos, udvariatlan, koszos, szabályszegő, csaló, bűnöző. De a németek emiatt nem szólnak, meghúzzák magukat ha egy népes család megszállja az orvosi rendelő váróját, és úgy ülnek le, hogy nyolcan elfoglalnak minimum tizenöt széket, kiabálnak egymással, míg a helyi lakosság suttog, vagy újságot olvas, mert a kultúrájában modortalanság hangoskodni, és másokat nem figyelembe véve viselkedni.

Felnőtt egy generáció idő közben, akik már nem feltétlenül érzik, hogy felelősek lennének a II.Világháborúban történtekért, és nem tetszik nekik, hogy kilopták alóluk az országukat, veszélyben a „tea und kuchen”, a közbiztonság, a nyugalom.

Az ablakomból láttam tizenéves gyerekeket menni hazafelé egy, egy átmulatott éjszaka után. Bizony előfordult, hogy valamelyik elhányta magát. Kivétel nélkül minden alkalommal feltakarították közösen, náluk ez a minimum. Ebbe pedig nagyon nem illik bele a kocsi ablakán kihajított műanyagpohár, és cigarettacsikk, hogy csak egy felszínes példát mondjak a különböző kultúrák együttélésének problémájáról.

A növekvő feszültség Németországban már akkor érezhető volt, amikor hat évvel ezelőtt odaköltöztünk, és azóta ez csak fokozódott.

A mi környékünkön a sützenfest elnevezésű attrakció adott lehetőséget az idősebb generációnak némi militáns viselkedésre, amit ők nagyon kedvelnek, bárki bármit mond. Ez gyakorlatilag agyaggalamb lövészeti verseny, de az a legelhanyagolhatóbb része, fontosabb ilyenkor a talpig katonásba öltözött kardcsörtetős tűzoltózenekari felvonulás, és a mértéktelen mennyiségű alkohol fogyasztásával együtt egyre furcsább dalok közös éneklése, ami egy idő után kimondottan félelmetes tud lenni olyan gazdasági bevándorlók számára, mint amilyenek mi is voltunk. Ezekre az eseményekre persze nem hívnak külföldit, a dorfhausban zajlanak, másnapra el is van takarítva, csak a rossz szájíz marad az idegenben, bennük meg a megkönnyebbülés, kiengedték, aminek ki kellett jönnie. A fiatalok azonban nem járnak sützenfestre, ciki. Nekik az iváson kívül nemigen van más, ahol levezessék a feszültségüket, az ellenségkép nem megengedett, ezért biztos vagyok benne, hogy rövidesen, igen nehezen kezelhető feszültségekkel kell majd az országnak megküzdenie.

Ugyanez a probléma kisebb Hollandiában, mert bár a „néger” szóért bevisz a rendőr, de a társadalom mégis hangot adhat az elégedetlenségének a közel-keleti bevándorlók kapcsán, kedvére utálhatja a németeket, és a flamandokat is, van is bennük jó adag felsőbbrendűségű érzés a II. Világháborúban játszott szerepük miatt, ráadásul azzal is tisztában vannak, hogy részben a gyarmatosításuk levét isszák, és különben is vikingek, az európaiak közül egyik olyan nép, amely kevéssé veszi komolyan az életet, még akkor is, ha ők is imádják kockásra nyírni a bokrokat, és szinte ehetetlenek az ételeik, vagy talán épp ezért. Ráadásul, mivel a kultúrájuk olyan vegyes, amilyen a gyarmatbirodalmuk volt, alapvetően toleránsabbak másokkal szemben, bár ennek a toleranciának azért mostanság feszegetik a határait a Németországba kontroll nélkül beengedett tömegek, akik a Schengeni zónán belül természetesen szabadon mozognak.

Félreértések elkerülése végett az írásom nem menekült, és nem is migrációellenes, magam is gazdasági migránsként élek jó ideje.

Az ellenségkép szükségességét, annak kezelését vélem fontos szempontnak egy társadalom egészségét megítélendő, sok egyéb faktor mellett, mint például, hogy bánnak a haszonállatokkal? Hogy bánnak a fogyatékos embertársaikkal? A gyerekekkel? Az idősekkel? A hajléktalanokkal? Ezer és egy olyan terület, ahol minden propaganda ellenére azonnal látszik az igazság.

Mikor én kisgyermek voltam, a magyarok nagyon utálták a románokat, és rendre megsértődtek, ha a külföldiek összekeverték Budapestet Bukaresttel, ma már sokan örülnének neki, mert már ott is jobb. De nem ez az oka annak, hogy alábbhagyott a két nép közti gyűlölet. Naiv módon arra számítottam anno, hogy Románia EU tagságával Trianon, mint olyan majdnem megszűnik problémának lenni, hiszen jövünk, megyünk szabadon, Erdély Erdély, nem lesz határ, és különben is aki magyar, az magyar, ezen a határok átrajzolása nem változtat, ámbár magyarnak lenni nem érdem, nem is átok, szimplán egy állapot, elkerülhetetlen következményekkel, mint amilyen a kovászos uborka bárhol való elkészítésének képessége, és az idegbaj, ha a skót ismerős a gulyást a sütőbe teszi, négy doboz sűrített paradicsomkonzerv kíséretében, utána még meg is dicséri amit alkotott, és elmeséli, hogy tudtam-e, hogy Ez magyar….

Ehhez képest van határ, de nem annyira a románok és a magyarok között, sokkal inkább az anyaországi magyarok, és az erdélyi magyarok közt. Ezt a feszültséget természetesen a mindenkori hatalom szította, és nem feltétlen a Fidesz kizárólagos felelőssége, de ők is lapátoltak arra a máglyára rendesen.

Másrészt azért nincs szüksége külső ellenségre a magyaroknak, mert kitűnően megtalálják azt országon belül. A minap olvastam egy rövid kis írást Esterházyval kapcsolatban, akit a kulturkampf egyik fő áldozatának szán a hatalom, Parti Nagy Lajos mellett például, akinek az írásait személy szerint én igen, igen kedvelem, a diktatúrák pedig nem szeretik a humort, és a fákat, ezt tudjuk jól.

Ez az írás egy Fideszes tollából került ki, nemzetellenes, liberális koszoszsidónak titulálva a neves írót, amire a rokon lelkek megpróbálták az eredeti írást überelni, és olyan válogatott átkokat szórtak az elhunyt íróra, aztán már mindenkire, hogy úgy éreztem, nyilván egy zárt intézet honlapján járok, de nem, ez egy volt a millió Facebook bejegyzésből, amin volt több száz kedvelés, halomnyi hozzászólás.

Nem vagyok róla meggyőződve, hogy az úri közönség valaha, egy sort is olvasott volna Esterházytól, de ez láthatóan senkit sem zavart.

Ahogy a másik oldalon sem egyszer fordul elő Orbán cigányzsidózása, vagy a katolikus papság úgy általában pedofillá nyilvánítása, és egyéb finomságok.

Persze ez aztán nem áll meg itt, nem kell ma már különböző politikai térfélen állni ahhoz, hogy az emberek gyűlölni kezdjenek, elég hozzá egy picit felfelé ívelő ismertség az online világban, de sokszor az sem kell, elég online lenni, hogy az embert minden ok nélkül elküldjék melegebb éghajlatra, vagy vitassák a nemzeti hovatartozását, a tehetségét, bármit.

Olvastam, hogy egy híres toxikológus felmondott lelkiismereti okokra hivatkozva egy nagy kórház sürgősségi osztályának éléről, mert sem a tárgyi, sem a személyi feltételek nem felelnek meg a betegellátás minimumának sem. Másnap az aktuális miniszter azonnali hatállyal kirúgta. Én kilépek, mert nem tudom tovább nézni, hogy emberek halnak meg a sürgősségin, ahol főnök vagyok, másnap kirúgnak. Vicces.

A reakciók meglepőek. Egyetlen olyan hozzászólást sem olvastam, hogy igen, ideje volt, másoknak is ezt kéne tenni, jobb későn, mint soha, mindenki álljon fel, akit lehetetlen munkakörülmények között köteleznek munkavégzésre, akik emberéletekért felelnek, de bárki, aki nem tudja ellátni a feladatát, mert nem biztosítja hozzá az állam vagy a munkáltató a szükséges feltételeket.

Ellenben rengeteg olyat olvastam, hogy késő, meg, hogy te ilyen, olyan, hány embert öltél meg, és azt követően elszabadultak az indulatok, az orvos lett a felelős Magyarország minden egészségügyi problémájáért, három perc alatt döntött a sorsa felől a nép, aki valamikor csüngött a szavain, na ezért veszélyesek a rajongók.

A gyűlölet egy finomabb megnyilvánulása, a barátnő. Az online barátnő, vagy barát, aki kezdetben lájkol, figyel, dőlnek a szívecskék, majd egy picit kritikusabbá válik, aztán egy picit még, aztán már süt a rosszindulat minden megnyilvánulásából, de nehéz tőle megszabadulni, ha megteszed, despota vagy, és olyan ember, aki csak a téged tömjénezőket hajlandó maga körül elviselni.

Számos sikeres ismerősöm vergődik, hogy online engedje, vagy ne engedje az őt utálók jelenlétét, félreértve a szólásszabadságot, és a liberalizmust, ami nem egyenlő azzal, hogy hagyom tönkretenni a magánéletem álbarátok irigy, buta és gyűlölködő magatartása által.

Látszólag apró dolgok ezek, és én ki tudom kapcsolni Magyarországot, csak egy gomb a számítógépemen, és kész. De mi van azokkal, akik 24/7 ebben élnek? Akiknek a boltban nem köszönnek, akik órákig állnak sorban a postán, hogy aztán egy frusztrált alkalmazott megsértse őket, netán a lehúzhatatlan ablakú, ám nem klimatizált tömegközlekedés résztvevői, vagy kerülgetik a mozgássérült helyeken keresztbe parkoló drága autókat, mert azoknak szabad, elmennek a rendelőbe a megadott időpontra, hogy aztán 8-1o órát még várjanak, végül egy agyonhajszolt orvos valahogy ellássa őket, és még hosszan, hosszan sorolhatnám minek van kitéve ma majd minden Magyarországon élő középosztálybeli ember. Ezek után ne lennének feszültek, idegesek, frusztráltak, és ezek után ne ugranának egymás torkának a Facebookon? Ugyan kit érdekel, hogy aznap Mészáros Lőrinc mennyit lopott a főnökének, ha ott van az ellenség, aki az orvos, a boltos, a postás, a kalauz, a biztonsági őr, a parkolóőr, a kolléga, a másik szülő, a szomszéd meg a kutyája, a migránsok, de kiváltképp a pirézek, mert róluk tudni való, hogy igen veszélyesek…

Magyarország, a felsorolt példákkal szemben egyre inkább önmagát gyűlöli, ellenségképe a másik magyar, a zsidó magyar, a cigány magyar, a tehetséges magyar, a sikeres magyar, a határon túli magyar, a külföldön élő magyar, a magyar.

Ebből az következik, hogy Magyarország mentális állapota alig lehet már ennél is rosszabb, bár ezt mondjuk lassan tíz éve, aztán mégis csak van lejjebb.

A jó hír, hogy mint mindennek, ennek is vége lesz egyszer, a tragédia egy idő után tragikomédiába, majd komédiába fordul, azt a pillanatot kell kivárni, míg ez megtörténik, míg az emberek elkezdenek magukon nevetni, mikor már akkora lesz a gyűlölet, hogy bekapcsol a védekező ösztön, és viccet csinál a katasztrófából. Akárhogy is, nagy jövőt jósolok a Kétfarkú Kutya pártnak, vélhetőleg ők azok, akik hamarabb átélték ezt a katartikus élményt, mint a társadalom többi tagja.

Ha a humor erőre kap, a diktatúra megtörik, a diktátorok sajátja a humorra való képtelenség, a nagy, sík terek, a monumentális építészet, az önirónia teljes hiánya.

Ha van fegyver, amivel legyőzhetőek, akkor az mindenképp itt keresendő, és az összekapaszkodó kevesekben, akik nem adják fel a mások iránti lojalitást akkor sem, ha ez ma már törvényszegés.

Nem csodálkoznék, ha hamarosan a nevetés is az lenne.

leánykérés – rabidőm unalmas letöltése céljából kereslek…

0

rabidőm unalmas letöltése céljából kereslek, mint hozzám félig méltó ellenséget. a lényeg, hogy kellően utáljuk egymást, és teljesen alattomban. és hogy az ív, amiben elkerüljük egymást, bármely időpontban hosszabb legyen, mint a kettőnk közé húzható képzeletbeli szakasz.

szeretek mindent, ami természetes, különösen a romlott kaját, a cunamit és a himlővírust. te meg legyél a család önjelölt centruma és ha kirándul a bokád, hát az nekem mindegy.

ha mindenkit egyformán utálsz, az még jobb, akkor azon is veszekedhetünk, hogy miért kivételezel annyi emberrel.

és majd mondunk egymásnak sok-sok ostoba frázist, és igyekszünk mindig egymás szavába vágni… vagy ha nem sikerül, akkor a beálló kínos csendben jókat feszengeni.

és minden este együtt bújnánk el a helyiség két legtávolabbi sarkába, hogy békében kitalálhassuk, másnap mivel sértsük egymást halálra.

és reggelente ágyba hoznád nekem a hisztit. én meg alaposan megmoshatnám a fejedet. aztán gúnyverseket írnánk egymásról. és ha karikatúrára is képes vagy, akkor cserébe hét nyelven küldelek el melegebb éghajlatokra. és mindennap lekaplak majd a tíz körmödről. gorombaságaidat pedig kifinomult álnoksággal hálálom majd meg.

telente megdézsmálnánk egymás irigyen őrzött nyári készleteit és jókat acsarkodnánk egy-egy lerágott gumicsonton. néha elmennék megnézni egy villamossín-hegesztést. utána jót vádaskodnánk, vagy akár még toporzékolhatnánk is. szorosan támogatnánk egymást a lelki leépülésben. akár az agyadra is megyek, csak zsarold ki belőlem.

és mindent elpletykálok majd rólad, még azt is, amit nem is tudok. és minden jóakaródat szívesen lefárasztom. ingeimbe vasalás címén szép mintákat égetnél… istenem, csak tűnjél már el végre

Semmi sem végtelen, csak az idő

Nincs már kedve szólni az embernek. Szóltunk már eleget. Ki-ki tehetsége és képességei szerint mondta a magáét, ám semmi sem változott: minden olyan, mint amilyen volt, csak valamivel még annál is rosszabb.

Apátia van, amerre a szem ellát, mélységes közöny, mindenki beletörődött mindenbe. Csak a ma létezik, a holnap mesze van.

Ott folytatják, ahol abba sem hagyták: fegyelem helyett figyelem. Hamarosan bárkit megfigyelhetnek, nem kell már hozzá megalapozott gyanú, elég az is, ha valakiről valami feltételezhető.

Párbeszéd továbbra sem lesz, mert nincs kivel. Akikkel szóba állnak, azok ugyanazt mondják, mint ők, a többiek pedig nem érdekesek.

A hatalom mindent megtehet, mert az emberek csak ritkán szólnak. Aki nem dohányzik, azt nem zavarja a dohánymutyi, aki nem beteg (már, vagy még), azt hidegen hagyják a várólisták. Akinek nincs iskolás gyereke, unokája, az vállat von, mert azt hiszi, hogy nincs köze ahhoz, ami az oktatásban történik.

Folytatódik a szabadságharc, tiszteletet követelünk a magyar embereknek. És pénzt persze, dögivel, de ezt már nem írjuk rá a plakátra. Magyarországon szinte minden uniós pénzekből épült. Buszpályaudvar, autóút, metró, villamos – sorolhatnánk. Ha még mindig nem lenne világos: az Unió a tehetősebb tagországok befizetéseiből finanszírozza a „felzárkózókat”. A német, a francia, az angliai, a svéd adófizetők pénzének egy részét adják ide nekünk, magyaroknak. Mi meg nem azzal viszonozzuk a támogatást, hogy hatékonyan és átláthatóan használjuk a pénzüket, hanem azzal, hogy több tiszteletet követelünk.

Ma a gyűlölet a pálya. Belekötni a fejkendős egyiptomi színésznőkbe Budapesten, rendőrt hívni a hazánkban tanuló szaúdi rendőrökre Cegléden és a Srí Lankáról érkezett önkéntes segítőkre Perbálon, riasztani a polgármestert a halottak napján a temetőbe látogató – amúgy magyar – emberek miatt Kömlőn.

Egyszer majd elmúlik ez is. Semmi sem végtelen, csak az idő.

Tudja, hogy mikor kit kell gyűlölni?

„Migránsok”, Vona Gábor és a Jobbik, Soros György, az ellenzék általában és Karácsony Gergely. A kormánymédia szerint őket kell a legjobban gyűlölni – vagy tőlük kell a leginkább félni.

Nyugat-Európát élhetetlen pokollá tették a „migránsok”, akik előtt az ellenzék lebontaná a határkerítést, sőt, Karácsony Gergely egyenesen magánlakásokba telepítené be őket, természetesen Soros György utasítására, akinek Szél Bernadett is az ügynöke, miközben az iszlámista Vona Gábort a szemkilövető Gyurcsány Ferenc irányítja, bár ugyanakkor a Jobbikot Simicska Lajos is megvette, ahogy az LMP-t is – körülbelül ez a bizarr kép bontakozik ki a kormány kommunikációjából, és az azt hűségesen kiszolgáló kormánymédiából.

De felmerül a kérdés:

ugyanannyira kell mindenkit gyűlölni?

Vagy van, akit kevésbé, van, akit jobban? Tényleg Soros György a kormány főellensége? Esetleg ez változik valamennyire a választásokhoz közeledve?

Ennek kiderítéséhez egy nemrég indult honlap, a foellenseg.hu volt a segítségünkre, amely a kormányközeli portálok írásait elemzi: többek között az utóbbi időben a Kurucinfo szintjére süllyedő Origót, az oroszbarát álhíroldalakra gyakran forrásként hivatkozó 888-ot, de a Magyar Időket és a köztévé híradójának honlapját is. (Az ezekben kibontakozó alternatív valóság legabszurdabb írásait mi is be szoktuk mutatni, ezeket a cikkeinket itt találhatja.)

Az oldal adataiból az derül ki, hogy

az elmúlt napokban a migránsok lettek a főellenség,

messze róluk szólt a legtöbb írás a kormánymédiában, köztük több olyan, amelyekben több éves történeteket vettek újra elő, vagy olyan, amelynek valóságtartalma legalábbis kétséges.

Egyetlen másik „ellenség” tudta őket megközelíteni: a Jobbik.

Sőt, ha együtt kezeljük a Vona Gáborról és a pártról szóló „cikkeket”, akkor azt látjuk, hogy csütörtökön őket már a bevándorlóknál is nagyobb veszélynek látták, hiszen jóval többször szerepeltek a vizsgált portálokon: a vizsgált kilenc oldalon több mint 100, kivétel nélkül lejárató írás foglalkozott velük.

Csak a „dobogó” harmadik helyét foglalja el a korábbi legfőbb mumus, Soros György, akivel kapcsolatban úgy tűnt a hódmezővásárhelyi választás után egy rövid ideig, hogy kikerül a célpontok közül, aztán ez mégis másként alakult. Sőt, csütörtökön

meg is szaporodtak a sorosozó írások

a kormánymédiában, a korábbi napi 50-55 után már közel 70-szer foglalkoznak vele.

Ha már sorrendet akarunk állítani azok között, hogy kit kell a kormánymédia szerint a leginkább gyűlölni, akkor a negyedik helyre az ellenzék kerül. Ide azok a „cikkek” kerültek, amelyek általánosságban foglalkoznak az ellenzékkel, külön számolták azokat, amelyek valamelyik ellenzéki politikust vagy pártot szidnak.

Így aztán

a kormánymédia ötödik leggyűlöltebb alakja Karácsony Gergely lett,

akivel egyre több írás foglalkozik, ahogy közeledik a választás.

Csak utána következik az MSZP, „Brüsszel”, az LMP és azon belül elsősorban Hadházy Ákos (persze Szél Bernadett is sokszor előkerül), Gyurcsány Ferenc, Simicska Lajos és a civilek, de nem maradhat ki az ENSZ sem, az utóbbi napokban pedig a Momentum is előkerült. Vagyis,

azok közül, akiket a kormány támad, lényegében mindenkiről megjelent valamilyen lejárató írás.

Április 8-ról szóljon az ének…

0

A hatalom kampányszövegeit hallva, benne a Vezérré előléptetett és éljenzett Orbán Viktor megnyilvánulásai ugyanazt sugallják, mint az ’50 évek Magyarországáé: a párt, a (dolgozó) magyar nép (a munkásosztály) élcsapata, a párt és vezetői tévedhetetlenek. A jelenleg hatalmon lévőknél jobb, igazabb párt (és vezetés) nincs e Földön. Az egykor gyűlölendő „imperialisták” ma a „sorosisták” név alatt futnak, akiket épp úgy országhatáron kívülről támogatnak, fizetnek, „bérelnek”, mint az orbáni rendszer elődjének tekinthető egypártrendszer ellenségeit. A Békemenet vészesen hasonlít a május elsejei felvonulásokra.

Közeledve április 8-hoz, egyre elkeseredettebb vagyok. Ilyen gyűlölködő kampányt még nem éltem át. Jobb helyeken, a nyugati világban, általában a pártok a saját előnyeiket, próbálják kidomborítani, és ígéretekkel megspékelni. Elvégre, mindenki egy jobb, biztosabb jövőre vágyik, annak megvalósítását pedig valamelyik számára kedves és ígéretekben hozzá közelebb álló pártban látja.

Ez Magyarországon (napjainkban) nem így van. Itt a hatalmon lévők csatatérré alakították át nemcsak a politika, de a közhangulat mezejét is. Meggyőződésem volt, hogy itt ma nincs diktatúra, legalábbis az, amit volt szerencsém megélni a 60-70-es években, amikor útlevelet egy hónapra adtak, ha a kérvényhez hozzájárult a munkaadó (vállalat igazgató, párttitkár, szakszervezeti bizalmi stb.), majd ez alapján, a BM kiállította az úti dokumentumot. A rendőr bevihetett az őrsre és ott levághatták az ember haját, ha a hossza nem felelt meg a szerv kényének-kedvének.

Ezek az idők szerencsére elmúltak. Mára kitört a szabadság. Gondolhatnánk. Csak épp a rendszer, az államapparátus kezd egyre jobban hasonlítani a sötét ’50-es évekre.  Szerencsére a „fekete autó” mára már nem a félelem, hanem a státusz szimbóluma lett. A szemlélet, a pártállamból jól ismert gondolkodás viszont újra itt van. Részben örülök neki, mert most felnőtt (mi több, idős) fejjel át tudom élni újra ugyanazt, ami szüleim fiatalsága volt, és amivel életem nagy részében riogattak, miközben a filmhíradók tanúsága szerint, igenis a nép (nagy része) lelkesedett, mert (1945 után) úgy érezte valami új, más kezdődött.

A hatalom kampányszövegeit hallva, benne a Vezérré előléptetett és éljenzett Orbán Viktor megnyilvánulásai ugyanazt sugallják, mint az ’50 évek Magyarországáé: a párt, a (dolgozó) magyar nép (a munkásosztály) élcsapata, a párt és vezetői tévedhetetlenek. A jelenleg hatalmon lévőknél jobb, igazabb párt (és vezetés) nincs e Földön. Az egykor gyűlölendő „imperialisták” ma a „sorosisták” név alatt futnak, akiket épp úgy országhatáron kívülről támogatnak, fizetnek, „bérelnek”, mint az orbáni rendszer elődjének tekinthető egypártrendszer ellenségeit. A Békemenet vészesen hasonlít a május elsejei felvonulásokra.

Azokat is jól megszervezték, autóbuszokkal utaztatták a résztvevőket, kiosztották a zászlókat, az előre legyártott transzparenseket (mai szóval molinókat).  A felvonulás résztvevői is mind önkéntesek voltak, épp úgy éltették a pártot és vezetőiket, mint manapság a Fidesz tábor. A testvéri szovjet elvtársakat felváltották az ugyancsak ingyen utaztatott lengyelek.

Kishazánkban az orbáni szlogenekben ma már nincs szó demokráciáról, a vélemények szabad kinyilvánításáról, a különféle vallások szabad gyakorlásáról. Vajon kampányában miért nem hirdeti büszkén a jelenlegi kormánypárt és vezére Orbán Viktor, hogy a 150 éves török-muszlim uralom alatt Konstantinápolynak nem sikerült megtérítenie a magyar lakosságot?!

A kereszténység alapját, a szolidaritás, a megértés, megbékélés, a megbocsátás, stb. évezredes tanait is kitörölte az orbáni ideológia a köztudatból.  Helyette van a leninizmusra (és sztálinizmusra) emlékeztető és jellemző (osztály)harc, mely mindenkit ellenségnek tekint, aki elveti a Fidesz vezette egypártrendszer gondolatát. A parlamentáris ellenzéket, a kormánypárttal nem rokonszenvezőket, sohasem (még a Horthy korszak „béke éveiben” (1924-1938) sem!) gyűlölték annyira és nyíltan, mint napjainkban. Félelmetes és félelemkeltő ez a választási kampánynak titulált gyűlölethadjárat. Persze, vannak vicces, mosolyt fakasztó megnyilvánulások is, mint pl. az ötös párttagkönyv tulajdonosának szavai:

„…Sorsdöntő választás előtt állunk: most dől el, hogy tovább tudjuk-e adni ezt a hazát az utódainknak úgy, ahogy mi örököltük az őseinktől.…”

Ajaj, tetszik emlékezni, 8 éve hogyan tetszettek megörökölni ezt a hazát? Mi mindent tetszettek akkor mondani az elődökre, beleértve a ’89-et megelőző 40 évre? Pedig, most ugyanott tartunk. Hiszen a kommunistáknál is sokkal nagyobb mértékben harácsol, lop a jelenlegi vezető réteg, elit. Ilyen fokú korrupció sem a pártállamban, sem a Horthy-korszakban nem volt! Orbán ugyanis megtalálta azt a kiskaput, amire az EU-nak már nincs ellenőrzési kapacitása. Minden EU-s pénzre kiírnak egy pályázatot, amit aztán valaki megnyer. Ez (látszólag) így korrekt. Csak azt nem ellenőrzi az EU, hogy a pályázatot megnyert cégek, vállalatok mögött ki áll, valójában melyik Orbán családtag vagy közeli jó barát részesül a hatalmas eurós beruházásokból.

Ugyancsak, igen vicces, hogy a kormánypárti média (főleg a televízió, és az internetes oldalak) mást sem szajkózik, mint pl. „nem akarjuk, hogy nálunk is migránsok randalírozzanak, és békés polgárokkal erőszakoskodjanak, mint pl. Brüsszelben”. Ilyenkor mindig az ott élő Fideszes EU-képviselőkért aggódom. Nem kéne azokat hazahívni? Milyen vezető ez az Orbán, ha olyan értékes képviselőit, mint pl. Szájer Józsefet, Tőkés Lászlót, Deutsch Tamást, vagy Schöpflin Györgyöt ilyen állandó veszélynek teszi ki?

Viszont a számtalan közvélemény-kutató jelentésekben sehol sem látok, olvasok a „millenniumi” (1990-2005 között születtek) Y és Z generációról, azaz a most 18 évesekről, az első szavazókról, választókról. Vajon ők hogyan gondolkodnak? Mit értenek ebből a torz választási rendszerből, a rengeteg visszalépésből, az agyontaktikázásból, no meg az egypártrendszert éltető Fidesz kampányból, amit állítólag a jövő nemzedékek részére talált ki és javasol a jelenleg regnáló Orbán rendszer.

Stephen Elekes

Már a gyűlölet sem a régi

2002-ben a két választási forduló előtt nem volt Soros, nem voltak migránsok. Gyűlölet akkor is volt, de nem annyi, mint most, és minőségében is más. Stílusa volt az akkori gyűlölködésnek – nem mintha ettől szimpatikusabbá vált volna, ugyanolyan gyomorforgató volt, mint a mostani.

Abban az általános iskolában például, ahová a kisebbik fiam járt 16 évvel ezelőtt, a tanító néni hangosan és demonstratívan megdicsérte azt a gyereket, aki fideszes tollal ment az iskolába. (Nyilván a szülei kapták egy kampányrendezvényen).

Ha lementem az utcára, sétálni a kutyával, alig volt olyan nap, hogy ne jött volna oda hozzám egy első látásra kedvesnek látszó néni. Megdicsérte, hogy milyen helyes a kutyus, ám mielőtt még elolvadhattam volna, hogy lám, rajtunk kívül más is észrevette a házijószágunk nagyszerűségét, már mondta is a számára előírt szöveget: De a szocialistákat biztosan megharapná!

Amikor már úgy éreztük a feleségemmel, hogy a levegőben mérni lehet a mérget, és ha ez sokáig ott lappang körülöttünk, gyógyíthatatlanná válunk, a magunk, és elsősorban a gyerekek védelmében úgy döntöttünk, véget vetünk ennek az őrületnek. A választás előtti héten kikértük a gyerekeket az iskolából, és elvonultunk pihenni egy Szeged környéki tanyára.

A választás reggelén pedig hazaindultunk Budapestre, elmentünk szavazni és leváltottuk a kormányt.

Most már nincs meg az a tanya ahová elmenekülhetnénk. A gyerekeink felnőttek és kirepültek, a nénike kommandóknál pedig hatalmasabb, profibb és gonoszabb gyűlölettel állunk szemben. Ráadásul személytelenebb lett minden – Sorost és a nemlétező tervét kell utálni, a bevándorlókat, akik nem akarnak idejönni, legújabban az Egyesült Nemzetek Szervezetét.

Gyerekek nélkül, immár egy másik kutyával, hová menjünk április első hetében?

(Ahonnan a szavazás napjára haza lehet érni.)

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK