Kezdőlap Címkék Gyógyítás

Címke: gyógyítás

Kézrátétel

Olvasom egy lapban, hogy az orosházi kórház egyik dolgozója el van keseredve, mert mióta új vezetőt kapott a helyi Egészségfejlesztési Iroda, megkérdőjelezhető a szakmaiság az intézményben.

A dolgozó a kézrátételes gyógyítás miatt sokallt be. Az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet Egészségfejlesztő Irodája (EFI) Access Bars fej- és testkezeléseket, reikikezeléseket kínál a betegeknek. A kórház tájékoztatása szerint nagy az érdeklődés a módszer iránt, és bár szakmailag nem tartják megbízhatónak, de ez egy ingyenes szolgáltatás, amelyen a Belügyminisztérium logója is szerepel.

Egy ilyen helyzetben a nem vallásos, globalista, erősen háborúpárti européer azonnal röhögni kezd, de tovább gondolva a dolgot gyorsan abba is hagyja. Az emberi szervezet ugyanis nem gép, hanem annál sokkal, sokkal, de sokkal bonyolultabb rendszer, főleg az agy, amely annyira összetett, hogy még ő maga sem tudja önmagát átlátni. Sőt, nemhogy önmagát nem tudja, hanem annál egyszerűbb dolgokat sem, és

vannak olyan agyak, amelyeknek a faék is túlságosan bonyolult.

Ebből következően az ember – mert valamilyen kapaszkodó kell neki – sok dolgot bizonyítás és így belátás nélkül hajlandó elfogadni. Az elfogadáshoz két dolog szükséges. Egyrészt az, hogy egy számunkra hiteles, vagy legalábbis nem hazugnak tűnő ember mondja, másrészt hogy neki hihető legyen. Az utóbbit illetően a szint igencsak alacsony, mert annyi minden történt már a világon, és ezek nem csak megtörténtek, hanem a bőséges mennyiségű hírcsatornán keresztül eljutott a hírük mindenhová, hogy még ha első ránézésre hülyeségnek is tűnnek dolgok, az ember attól még sokszor elfogadja ezeket. Pláne, ha egymásba fogaskerék szerűen illeszkedő darabok tömkelegéből álló, nagy rendszerekről van szó, amilyenek például a vallások is. Amit az ember elfogadott (elhitt), azokat attól kezdve tényként kezeli, amelyekből újabb és újabb következtetéseket von le, ameddig a világképe teljes nem lesz.

A vallásokban mindig előfordulnak csodák. Ezek bizonyítják, hogy vannak az embernél felsőbbrendűbb lények, akik olyasmit is képesek megcsinálni, amit mi nem, és

ha a csoda igazolt (a katolikus egyház például a szentté avatás esetén precízen kivizsgálja a csoda megtörténtét, és tanukat hallgat ki, azok igazolása nélkül nem fogad el semmit), akkor szegény halandónak nincs más dolga, minthogy elhiszi.

Az tökmindegy, hogy a csoda az idáig elűrhajózott, magasabb technikai fejlettségen álló civilizáció műve, amely valamely önző célból istent játszik nekünk, mert akar tőlünk valamit, vagy a tényleges istenek tényleges korláttalanságából adódik, a lényeg, hogy a tanúk szerint a csoda megtörtént, tehát van ilyen.

Az emberek döntő részében ezen információk felhalmozódásával egyre fokozódik a meggyőződés, hogy, mint a költő írja: „Több dolgok vannak földön és égen, / Horáció, mintsem bölcselmetek / Álmodni képes.”, azaz az elhitt dolgok számának növekedésével a további elhitt dolgok száma egyre nő. Egy idő után akár a legnagyobb hülyeségnek látszó valami is lehet valaki vagy valakik számára igaz, például, hogy a vallás szerinti Világegyetem két legfontosabb helye közül az egyik, mégpedig a Pokol egy kicsi, jelentéktelen bolygó, a Föld belsejébe került, és nem a Napba, ami pedig sokkal logikusabb. A Mennyország rendben van, annak helye a csillagközi tér, de ez? Na, mindegy, a hit az hit, ne keressünk benne logikát, menjünk inkább tovább.

Az ember hite a bizonyítatlanban még inkább erősödik, ha a saját életéről, egészségéről van szó, mert ha bajba kerül, minden szalmaszálat megragad, hogy segítsen magán, akár még nagyon valószínűtlen kezeléseket is.

Erősíti az ismeretlen kezelés hatásosságába vetett hitet az orvostudomány látható és a közvélekedésbe beszűrődő bizonytalansága. Ezen tudomány jelenleg még csak ott tart, hogy megvizsgál adott számú embert egy adott típusú kezelés előtt, aztán megvizsgálja őket utána, és a statisztikai adatokból következtet. Az emberek különbözősége miatt ezen adatok is csak adott valószínűséggel igazak, például csak azt tudjuk mondani, hogy a kezelés 85 százalékos valószínűséggel 75 százalékban hatásos (ez egy jó hatásfok), így aztán a kezelések kórházi gyakorlatba való bevezetése elején nem egy abszolút biztos valami. Persze a hosszú évek során és nagyon sok helyen való alkalmazása révén szépen kikristályosodik (praxis), és onnantól már bizton lehet rá számítani, sőt az is megmondható, hogy kinél fog hatni, és kinél nem.

Fokozza a bizonytalanságot, hogy az orvostudomány az ok-okozati összefüggést nem mindig alkalmazza jól. Például megállapítják, hogy a mozgás és az életévek között összefüggés van, amennyiben ha az egyik sok, akkor a másik is és vicaverza. Jajdejó, mondják az orvosok, mozogj sokat, tovább élsz. Arra sajnos nem gondolnak, hogy a felfedezett összefüggés iránytalan, ezért fordítva is lehet, vagyis az mozog sokat, aki egészségesebb, így aztán tovább is fog élni. Hogy a kettő közül melyik az igazi, egyelőre bizonyítatlan, de bízzunk az orvostudományban! Mást úgysem tehetünk.

Az úgynevezett alternatív gyógymódok ezt a bizonytalanságot és a belőle/miatta kivirágzó hitet használják ki. Ronda dolog, mondaná az ember, ha tisztán racionális lények lennénk, de nem azok vagyunk. Az érzelmek, a várakozások, a remények nem csak színesítik az életet, de könnyebbé is teszik, jó érzést okoznak, és az bizony (mégpedig bizonyítottan) a fizikai állapotra is pozitívan tud hatni, például akkor, ha az embernek valami baja van. Ez az úgynevezett placebo hatás, ami igencsak hasznos lehet, ha már komolyan beteg az ember, de még ha csak kicsit beteg, akkor is, és bizony szerintem (bár abszolút laikus vagyok) orvosilag javallható az ilyen, a mentális és a fizikai állapotra pozitívan ható gyógymódok alkalmazása. Persze csak azoknál, akik hisznek benne, különben rosszat tesz ahelyett, hogy használna.

A fentiek alapján úgy vélem, hogy a kórház kezdeményezése elfogadható. Az, hogy nem orvosi beutalóval kötelező, azaz nem az orvosi gyógymód egyik része a kézrátételes gyógyítás, hanem önként jelentkezéssel vehető igénybe, egyértelműen biztosítja a benne való hitet (hiszen csak az jelentkezik, aki hisz, vagy hinni akar), nagyon rendben van, és hogy ingyenes, az erősen támogatandó. Hosszabb távon valószínűleg nem hatásos (előbb-utóbb kiderül, hogy nem az), de a betegek lelki és fizikai egészségét segíteni tudja valamennyire.

A betegek érdekében két dologra nagyon vigyázni kell: a betegeknek elmagyarázandó, hogy senki ne higgye azt, hogy ez az orvosi kezelés helyett van, és abbahagyhatja a kúrát vagy a gyógyszer szedését. Csak a mellett, azzal párhuzamosan alkalmazható. A másik, hogy tudatosítani kell bennük, ez is csak egy kezelés, és lehet, hogy nem hatásos, azaz még véletlenül se higgyék, hogy valami csoda. Ezeket betartva egy idő után a tapasztalatok kiértékelésével kiderülhet, hogy helyes vagy nem helyes a kezdeményezés. Én az előbbit tartom valószínűbbnek.

Felmerül még a kérdés, hogy ha Szerző állandóan itthoni belpolitikai kérdéseket feszeget, akkor hogy kerül ide ez a téma. A válasz nagyon egyszerű. Jelenlegi kormányzatunk a 2022-ről szóló Eurostat jelentés alapján a GDP 4,4 %-át fordítja az egészségügyre, ugyanakkor az EU átlag 7,7 %. Mi ezzel a 4,4 %-kal az utolsók (27.) vagyunk (hogyan is volt ez a gonosz Gyurcsány regnálásakor?). Ezért, azaz a kevés pénz miatt célszerű kísérleteznünk olcsó megoldásokkal. A kézrátevő nyilván nem kerül sokba, műszer-gyógyszer nem szükséges, egy 20 négyzetméteres,  hetente kétszer másfél órára igénybe vehető üres helyiség csak van a kórházban, és a betegek egy részének fizikai és lelki állapotán valamit ezzel lehetne segíteni.

Orosházán várják a további ötleteket.

Azt, hogy a Szalay utcában mi a helyzet, nem tudom, mert a logó a Belügyminisztériumé. Lehet, hogy Pintér találta ki?

Az izraeli Gynica megkezdte az endometriózis gyógyításának klinikai vizsgálatát

Az izraeli biotechnológiai startup, a Gynica bejelentette, hogy elindította az endometriózis kezelésének klinikai vizsgálatát, ami reményt ébreszt a betegség gyógyításában, amely a világon minden tizedik reproduktív korú nőt és lányt érint – írja Times of Israel.

Yotam Hod vezérigazgató elmondta, hogy Gynica az elmúlt négy évben végzett preklinikai kutatást és fejlesztést „e hatalmas kielégítetlen szükséglet érdekében”.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint az endometriózis, amelynek nincs ismert gyógymódja, körülbelül 190 millió reproduktív korú nőt érint világszerte.

A betegség a méh nyálkahártyájához hasonló szövet növekedését okozza azon kívül, ami súlyos fájdalmat okozhat a medencében, vagy megnehezíti a teherbeesést.

„Ez a kísérlet jelentős előrelépést jelent küldetésünkben, hogy forradalmasítsuk az ellátást, és jobb életminőséget biztosítsunk a világszerte endometriózisban szenvedő nők milliói számára” – mondja Hod.

Az első ilyen klinikai vizsgálat az intravaginális gyógyszeradagoló platform és a két szabadalmaztatott gyógyszerjelölt, az S-301 és az S-302 biztonságosságát, tolerálhatóságát és interakcióját értékelné a vállalat szerint. A Careggi Egyetemi Kórházban, Firenzében, Olaszországban végzik majd.

Az 1. fázis pozitív eredményére várva a vállalat azt mondja, hogy azonnal megkezdi a 2. fázis hatékonysági vizsgálatait.

A Gynica célja, hogy új megoldásait regisztrálja az Európai Gyógyszerügynökségnél (EMA) és az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóságánál (FDA).

Aki nem panaszkodhat – Déli Kávé Szele Tamással

Kérem, én így kávé mellett nem erről akartam beszélni, azt hittem, túltárgyaltuk már tegnapelőtt, de nem lehet megfeledkezni a témáról: ez Magyarország, itt minden nagy botrány több kis botrányt fial, folytatódik, örökkön-örökké, ráadásul ami a homoszexuális emberek „gyógyításával” foglalkozó tévéműsor utóéletét illeti az bizony tanulságos is.

Ott hagytuk abba a múltkor, hogy ugyebár beszélgetős műsort közvetített a közszolgálati M5 arról, miszerint lehet is, kell is gyógyítani az azonos neműek iránti vonzalmat. Sem nem lehet, sem nem kell, mert nem betegség, de elég annyit mondani magáról a műsorról, hogy meleg résztvevője nem is volt, innentől kezdve tulajdonképpen a minimális szakmai objektivitás hiánya miatt nyugodtan tekinthetjük propagandának, részletezése nagyjából felesleges is. (Meghívták ugyan a Háttér Társaságot, csak épp gondosan az adás napján, hogy semmiképp se érhessenek oda – én is kaptam már meghívót sajtótájékoztatóra az esemény kezdete előtt tíz perccel, hasonló okokból. Oda ne érhessek, de ne is mondhassam, hogy nem hívtak. Így megy ez.) Tévtanokat népszerűsítettek benne, alacsony hatásfokkal, de botrányt sikerült vele kavarni, hiszen a kérdés kényes, és igen ostobán nyúltak hozzá.

No, de mit szólt a kitört szóviharhoz – mert nem kevés indulat szabadult el – maga a műsorvezető, Trombitás Kristóf Keresztély?

Érdekesen reagált a Facebook-oldalán (később levette, de megmaradt az utókornak).

„Nos, mindent összevetve mindenki úgy hagyott ebben az egészben benne – kivéve a Mandinert -, mintha én akartam volna azt a bizonyos műsort vagy én hoztam volna tető alá. Az egész balhét a hátamba kaptam, a baloldali médiumok napi több cikkben ágálnak, míg a mi oldalunkról semmi, sőt, az elemi bajtársiasság nevében vannak, akik innen is rúgnak egyet. Korábban nem egy baromságot számos vezércikk és kiállás követett, mert olyankor nem az a lényeg, hogy kinek van igaza, hanem az ellenfelek kartácstüze alatti összezárás. A tudat, hogy ez bizony nem olyan frankó, de nem hagyjuk hátra a másikat. Mindkettő jó tanulópénz és egyiket sem felejtem.”

Ettől azért félrenyeltem a kávét.

Az ifjú kultúrharcos számára „nem az a lényeg, hogy kinek van igaza, hanem az ellenfelek kartácstüze alatti összezárás”. Hát a sajtóban – és a televízió is az, pláne egy közszolgálati csatorna az kéne legyen – mindig az a lényeg, mi igaz, mi nem és kinek van igaza. Az összezárást reklamálja az ifjú levente? Tényleg nem veszi észre, hogy zsoldosokkal van ő egy seregben, azok nem fognak külön pénz vagy külön utasítás nélkül összezárni, azok magukra gondolnak első-, másod- de még harmad- és utolsó sorban is? Ott rúghatják szét a fenekét mellettük, nem fognak segíteni, nem is dolguk, de nem is természetük nekik a szolidaritás. „Elemi bajtársiasság”? Na, ne tessék röhögtetni, még a betyárbecsület is idegen tőlük.

Hány éves vagy, királyfi, hogy még hiszel a mesékben?

De reklamál mást is a szegény, elhagyott jobboldali sajtómunkás.

„Semmi közöm a problémához, életemben nem foglalkoztam vele – nyilván ez sem érdekel senkit. Nem én hívtam a vendégeket, nem én szerveztem a műsort, egy kész feladatot kaptam az adás napjának délutánján. És minekutána beültem a kész szituációba és lehoztuk a műsort, ez már senkit sem érdekelt. Ami rendben is lenne, az embernek néha katonaként kell viselkednie, maximum elront valamit, de ahogy ő kiáll mások mögött, bizton számíthat erre másoktól is. Vagy nem. (A direkt ferdítő, hazudó és perelhető cikkektől meg tekintsünk is el, amik egyfelől olyanokat állítanak, amiket nem mondtam, másfelől vitapartnernek állítanak be.)”

Kérem, ez a szegény ember tényleg katonának képzeli magát és azt hiszi, hogy egy háborúban harcol. Azért annyiban igazat kell adnom neki, hogy adás előtt pár órával adást lemondani nem lehet: ilyenkor kínos a helyzet, mert a műsor nem maradhat el, az benne van a programban, de meg lehet oldani, hogy legalább látszódjon: a műsorvezető nem ért egyet a témával, és törekedne a tárgyilagosságra, ha módjában állna.

Ezt sokféle módon el lehet érni, lehet azt mondani a műsor elején a bevezetőben, hogy „egy különös megközelítést mutatunk be”, hogy „sajnos az érintetteket nem tudtuk időben értesíteni, egy következő adásunkban mondhatják el véleményüket a kérdésben”, „ma kicsit egyoldalúak leszünk, szervezési problémák miatt” – egyszóval ezer és egy lehetőség van, csak éppen emberünk nem élt vele. Igaz, nem ő találta ki a műsort, ő csak vezette a beszélgetést, nem vett benne részt vitapartnerként, de lettek volna eszközei, mármint egy normális tévében. Értem én, hogy őt csak ad hoc beültették a stúdióba, rászignálták a melót és hajrá, vágtat a hatszáz, egyenesen az ágyútűzbe bele, de jelezni akkor is lehet az egyet nem értésünket.

Vagy – és sok jel mutat erre is – nem lehet.

A köztévé működése egyre különösebb:

már az Öt Pont be nem olvasásakor elméláztam azon, hogy mi a fenének nem ismertették harminc másodpercben – legfeljebb éjjel háromkor, mikor úgysem látja, hallja senki. Vagy szólhattak volna előtte pár szót, szidhatták volna, mondhatták volna, hogy kényszerhelyzetnek engednek, nem volt feltétlen szükség arra, hogy kössék az ebet a karóhoz és ezzel kiváltsanak egy több napos tüntetéshullámot. Akkor arra jutottam, hogy bizonyára nem a sajtómunkások felelnek az adásért, hanem a biztonsági főnök (azért is keresték napokig a szerkesztőt, mert nem volt). Pedig egy profi szerkesztő fél perc alatt megoldotta ezt a válságot, elegánsan. De nekik dilettáns módon keménykedni kellett: lett is belőle, ami lett.

Feltehetően senki sem merte vállalni a felelősséget az esetleges következmények miatt. Az állásukat, kenyerüket félthették.

Ebben az esetben is valami hasonlót látok: a műsorvezető, bár megtehette volna, mégsem mondott semmit azon kívül, amit elvártak tőle.

Miért nem tette?

Valószínűleg azért, mert tilos volt neki.

Valószínűleg még az összekötő szövegek is előre meg vannak írva és tilos eltérni tőlük, büntetés terhe mellett. Most meg mentegetőzni kényszerül, megfogadja, hogy életében nem foglalkozik többet soha ezzel a témával – azt el is hiszem, most csúnyán kikapartatták vele a gesztenyét a tüzes parázsból.

Egy régi vicc jut eszembe a dologról: Kohn telefonját lehallgatják, ő is tudja, mindenki más is, egyszer csak felhívja őt Grün Amerikából:

– Helló, hogy vagy, hogy érzed magad?
– Tudod mit? Nem panaszkodhatok…

Hát így van most ezzel a botrányt kiváltó adással a Trombitás nevű műsorvezető is. Azt ugyan nem tudjuk, ő maga mit gondol a kérdésről, azt sem, hogy neki hogy tetszett a saját szereplése ebben a kényes ügyben, szabadkozik és morog – de nem panaszkodhat.

Azt neki tilos.

Sőt, még az inkriminált bejegyzését is eltüntette a közösségi oldalról, csak addigra már százan lementették.

Sokan hiszik, hogy a kormánymédia munkatársai kiválóan fizetett zsoldosok, akik a legnagyobb fényűzésben élnek, de ezek a jelek arra mutatnak, hogy jól csak keveset fizetnek közülük, valahol a piramis csúcsán, és megbecsülést is csak azok kapnak a gazdáiktól. A nagy tömeg, akik nem a csúcson vannak, vasfegyelemben tartott, közepesen honorált zsoldos.

És akad, aki még csak nem is tudja, hogy zsoldos: azt gondolja, a hitéért, a véleményéért teszi, amit tesz.

Meggyőződéses, küldetéses balek.

Aztán csodálkozik, hogy ott hagyják egyedül a kartácstűzben.

Így járt.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK