Kezdőlap Címkék Gyilkosság újságíró

Címke: gyilkosság újságíró

15 év börtön az oknyomozó újságíró meggyilkolásáért

Jan Kuciakot és kedvesét tavaly februárban ölték meg, mert az oknyomozó újságíró több kínos tényt is napvilágra hozott az elitről Szlovákiában.

Az ügyész négy embert vádol azzal, hogy a gyilkos csapat tagja volt. Miroslav Marcek és Szabó Tamás húzta meg a ravaszt. Andruskó Zoltán hozta a pénzt a megbízótól. Andruskó vádalkut kötött a hatóságokkal: eszerint, ha csak tízéves börtönbüntetést kap, akkor mindent elmond. Szlovákia szenátusa hétfőn felülbírálta a vádalkut. Eszerint a tízéves börtön túlságosan kevés: tizenöt évet tartanak szükségesnek!

Kik a megbízók?

A vádirat szerint Marian Kocner üzletember mondta ki a halálos ítéletet, és a merényletet bizalmasa, Alena Zsuzsova szervezte meg. A közvélemény azonban azt gyanítja, hogy Marian Kocner nem a saját számlájára dolgozott. A gyilkosság miatt lemondásra kényszerült Robert Fico miniszterelnök, a belügyminiszter és a rendőrfőnök is Szlovákiában. Tömegmozgalom bontakozott ki, és ennek egyik szervezője lett Szlovákia új államfője.

Szlovákiában a hatalmi elitnek régóta kapcsolatai vannak a különböző bűnözői csoportokkal. Jan Kuciak erről is írogatott. Egyik cikkében leleplezte: Robert Fico kabinetjének egyik fiatal és csinos munkatársnője nem más mint a Szlovákiába települt kalabriai maffia helyi főnökének kedvese! Épp ezért Brüsszelből is arra biztatják a szlovák igazságszolgáltatást, hogy járjon alaposan utána az ügynek hiszen az oknyomozó újságíró halálának szálai egész magasra vezethetnek Szlovákiában .

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!