Kezdőlap Címkék Gréczy

Címke: Gréczy

Meghátrált a kormány az éheztetett menekültek ügyében

0

Mint arról a Független Hírügynökség többször is beszámolt, egy július elejétől érvényben lévő szabályozásd értelmében a magyar állam nem köteles gondoskodni a déli határion felállított tranzitzónában tartózkodó menekültek ellátásáról.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy csak a nők és a gyerekek kapnak enni, a felnőtt férfiak nem. Néhány nappal ezelőtt Iványi Gábor, a Magyar Evangélikus testvérközösség vezetője megpróbált élelmiszert juttatni a tranzitzónában éhező embereknek, ám a hatóságok nem engedélyezték, hogy átadja a nekik szánt léelmiszert: kenyeret, hzaklat és almát.

Iványi ezt követően Gréczy Zsolt DK-s országgyűlési képviselő társaságában ment a határra. Kérését ekkor már nem utasították el, s átadhatták a magukkal vitt élelmiszercsomagokat.

Most Iványi Gábor levélben tájékoztatta a segítőket, támogatókat, valanint a nyilvánosságot, hogy a petíciók és a támogatások gyűjtését szeptember 3-án felfüggesztik.

Mint írja, „ennek egyik oka, hogy időközben a kormány meghátrált, és a hírek szerint enged (a Helsinki Bizottság Strasbourg irányában tett lépéseinek következtében is) embertelen álláspontjából. Miután az ügy jogi háttere változatlanul tisztázatlan, figyelmünk nem lankadhat, amíg jogszabályokkal is ellenőrizhető módon nem kötelezik magukat a hatóságok arra, hogy minden menedékkérőt emberségesen kezelnek, és az elemi igényeiket (étkezés, stb.) figyelembe veszik.”

Mivel az országgyűlési képviselők bejuthatnak a határzónába, eddig főleg velük együttműködve tudtak a felajánlásokból adományokat bejuttatni. Iványi Gábor arra kéri a képviselőket, hogy folyamatosan ellenőrizzék a hatóságok munkáját.

A Magyar Evangéliumi Testvérközösség a jövőben is figyelemmel kíséri az események alakulását, és ahogy tudnak, segítséget nyújtanak.

Lemondott a DK vidékpolitikusa

0

A következő országgyűlésben a Demokratikus Koalíció 9 fős frakcióval vesz részt.

Hajdu László a XV. kerületben, Oláh Lajos az VI-VII. kerületben, Varju László Újpesten szerzett mandátumot. A párt ma azt közölte, hogy a listán mandátumot szerző 6 képviselő közül hárman, Molnár Csaba, Niedermüller Péter és Ara-Kovács Attila a listán utánuk következőnek adják át mandátumukat.

Így a DK frakcióját, a már felsorolt egyéni győztesekkel együtt a következők fogják alkotni: Gyurcsány Ferenc, Varju László, Vadai Ágnes, Oláh Lajos, Hajdu László, Székely Sándor, László Imre, Gréczy Zsolt, Arató Gergely.

A DK közleményben tudatta, hogy „miközben a vidék Magyarországa lett az Orbán-kormány rombolásának egyik legnagyobb kárvallottja, és látva, hogy ennek az elmúlt években közösen sem tudtunk gátat szabni, és a vidéki szavazók zömét az Orbán-rendszerrel szembenálló ellenzék mögé állítani,” Nagy-Huszein Tibor, a Demokratikus Koalíció alelnöke, vidékpolitikusa megbízatásáról lemondott.

Nyakó István vitte el a balhét a Gréczy-ügy miatt

0

Molnár Gyula, az MSZP elnök menesztette Nyakót: a párt szóvivője rosszul reagált arra, hogy a DK szóvivője feljelenti a szocialisták szekszárdi szervezetét, mert valótlanságot állítottak róla (vagyis azt mondták: tárgyalt fideszesekkel).

Molnár Gyula facebook-bejegyzése:

„Az a célunk, hogy az Orbán-kormányt leváltsuk, hogy igazságosabb Magyarországot teremtsünk. Ezt a célt szövetségben érhetjük el, szövetséget kötni pedig csak jóhiszeműen lehet. Ez a jóhiszeműség és bizalom sérült egy helyi vita kapcsán ma átgondolatlanul kiadott rossz stílusú közlemény miatt. Most a jövőt építjük, ezt múltbéli vélt vagy valós sérelmek miatt nem engedhetem kockáztatni. Ezért a felelőst a mai nappal felmentettem a munkavégzés alól.”

Egy ideig csak sejteni lehetett kire vonatkoznak a pártelnök mondatai. Nemsokára kiderült: Nyakó István viszi el a balhét.

Molnár Gyula leváltotta a felelőst a Gréczy-ügy miatt

0

A Független Hírügynökség felhívta a Demokratikus Koalíció szóvivőjét, aki elmondta: méltányolta az MSZP elnökének Facebook bejegyzését, amit bocsánatkérésként értékelt és a maga és a DK részéről lezártnak tekinti az ügyet.

Korábban már megírtuk: Gréczy Zsolt beperli az MSZP szekszárdi szervezetét, amiért azt írták róla, hogy fideszes politikusokkal tárgyalt. A DK szóvivője közleményében a következőket írta: Az MSZP szekszárdi szervezetének hivatalos Facebook-oldala azt a hazugságot írta és terjesztette rólam, hogy 2017. október 13-án, pénteken 14 órakor a szekszárdi Heinmann Pincészetben tárgyaltam Horváth Kálmán és Horváth István fideszes politikusokkal. Ezúton közlöm, hogy a nevezett időpontban, sőt egész nap Budapesten tartózkodtam, erre tucatnyi tanúm van. Soha életemben nem jártam a fent nevezett pincészetben, a nevezett fideszes politikusokkal soha nem találkoztam, még a nevüket sem hallottam soha.

Ma este erre reagált Molnár Gyula, az MSZP elnöke egy Facebook bejegyzésben:

„Az a célunk, hogy az Orbán-kormányt leváltsuk, hogy igazságosabb Magyarországot teremtsünk. Ezt a célt szövetségben érhetjük el, szövetséget kötni pedig csak jóhiszeműen lehet. Ez a jóhiszeműség és bizalom sérült egy helyi vita kapcsán ma átgondolatlanul kiadott rossz stílusú közlemény miatt. Most a jövőt építjük, ezt múltbéli vélt vagy valós sérelmek miatt nem engedhetem kockáztatni. Ezért a felelőst a mai nappal felmentettem a munkavégzés alól.”

A DK szóvivője nem tárgyalt fideszes politikusokkal

0

Gréczy Zsolt beperli az MSZP szekszárdi szervezetét, amiért azt írták róla, hogy fideszes politikusokkal tárgyalt.

A DK szóvivője közleményében a koövetkezőket írta:

Az MSZP szekszárdi szervezetének hivatalos Facebook-oldala azt a hazugságot írta és terjesztette rólam, hogy 2017. október 13-án, pénteken 14 órakor a szekszárdi Heinmann Pincészetben tárgyaltam Horváth Kálmán és Horváth István fideszes politikusokkal.

Ezúton közlöm, hogy a nevezett időpontban, sőt egész nap Budapesten tartózkodtam, erre tucatnyi tanúm van. Soha életemben nem jártam a fent nevezett pincészetben, a nevezett fideszes politikusokkal soha nem találkoztam, még a nevüket sem hallottam soha.

Az MSZP közleményben reagált.

Reagálás Gréczy Zsolt feljelentésére: foglalkozzunk inkább Orbán leváltásával!

Ha minden, az MSZP számára sértő és igaztalan Facebook bejegyzés után feljelentenénk a DK-t, akkor Handó Tündének külön táblabíróságot kellene felállítani az ügyek tárgyalására. Ám az MSZP ilyet soha nem tett.

Ha azonban Gréczy úr úgy érzi, hogy az ő szava nem elég, és bírói döntés kell arról, hogy soha nem járt a szekszárdi pincészetben, lelke rajta – a bíróság dönteni fog.

Lendvai keményen beszól a baloldali szavazóknak udvarló Vonának

0

A kormány leváltása nem ideológiai, nem érzelmi és nem pártszimpátiát érintő kérdés, hanem össztársadalmi ügy, a közös cél, amelynek össze kell kötnie a magyarokat, függetlenül attól, hogy egyébként milyen világnézettel rendelkeznek és milyen kulturális értékrendben hisznek – ezekkel a gondolatokkal ajánlott “történelmi szövetséget” Vona Gábor, a Jobbik elnöke a baloldali szavazóknak. Lendvai Ildikó hiénaviselkedésről beszélt, a DK szerint azok a szavazók, akik már választották korábban is a baloldalt, nem dőlnek be az Orbán Viktorral egy polgári körben nevelkedett Vona Gábornak.

 

Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Facebook-oldalán közzétett, a magyarokhoz intézett nyílt levelében a többi között arra hívta fel a figyelmet, hogy ma már a valódi törésvonal nem a jobb- és a baloldal között van, hanem a között, hogy ki akar kormányváltást és ki nem.

„A kormányváltó szövetséget ezért nem pártoknak, hanem nekünk, a józan ész alapján álló polgároknak kell megteremtenünk”

– fogalmazott.  Ehhez pedig a Jobbik meg fogja teremteni a kormányváltó szövetséget – írta Vona,

hozzátéve: a baloldaliak figyelmébe ajánlja pártja programját, és biztosítékként a Jobbik által vezetett települések egyértelmű sikerét és helytállását.

DK: A baloldaliak nem dőlnek be

„Vona Gábor hiába próbálja demokratára maszkírozni magát, a demokraták nem fognak olyan pártra szavazni, amely listázza, hogy ki a demokrata, ki a magyar és ki nem, amely néhány éve még az iszlámban látta a jövőt, s amelynek vezetői uniós zászlót égetnek, beleköpnek a rakparti cipőkbe” – reagált a FüHü megkeresésére Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője.

Hozzátette: Vona bizonyára azt reméli, hogy neki is sikerülhet az, ami Orbán Viktornak korábban, nevezetesen, hogy folyamatosan átmaszkírozza magát.

A DK egyik legfontosabb feladata az elkövetkező fél évben az, hogy meggyőzze azokat a szavazókat, akik már egyszer a baloldalra szavaztak. Sok a bizonytalan, elszegényedett ember, akinek kiutat kínál a DK szociális, bérlakás és nyugdíjprogramja. A DK elmegy az ország legkisebb szegletébe is, hogy meggyőzze őket – szögezte le.

Lendvai Ildikó: ez hiénaviselkedés

Feltehetően a Botka Lászlóval folytatandó vitára készült eredendően ez a szöveg – nyilatkozta a Független Hírügynökségnek Lendvai Ildikó, szocialista politikus. A vita hétfőn este lett volna az RTL Klub műsorában, Baló György moderálásával, de miután az MSZP miniszterelnök-jelöltje visszaadta a jelölését, a vita is elmaradt.

Ez igazi hiénaviselkedés amúgy, legalább is, ha tévednék és mégsem a vita eleme lett volna ez a felhívás, hanem az MSZP belső problémáinak kiéleződése hozta ki a Jobbik elnökéből a gondolatot. Természetesen ezen nem lehet csodálkozni, pártvezetőként ki akarja használni a helyzetet,

és ha már  az előbb hiénákról beszéltem, most a holló és a róka meséjét idézném; megpróbálja kiénekelni a sajtot a szánkból  – folytatta volt országgyűlési képviselő.

Lendvai Ildikó azonban bízik abban, hogy egy ilyen felhívás nem hozhat túl nagy sikert, főként akkor nem, ha a szombati választmányi gyűlés után pártjának sikerül a Botka utáni időkre ráfordulnia, s nem ragad le az önsajnálatnál, vagy a vesztes kommunikációnál.  Lendvai szerint a baloldal szavazói nem akarhatnak olyan párttal együttműködni, vagy arra szavazni, ahol például Toroczkai László polgármester lehet.

„Nekünk minél hamarabb meg kell nyugtatnunk a szavazóinkat, hogy nincs semmi baj, gyorsan túllépünk az átmeneti válságon”

– mondta az MSZP egykori elnöke.

Lendvai Ildikó reagált a Facebookon is. A többi között a következőket írta:

„Attól is lelkes volna-e az a bizonyos baloldali ember, ha majd minden sarkon Horthy-szobor áll? Ha még több Soros-plakátot láthat, ha mindenhol Őcsény lesz, ha ugyanúgy brüsszeleznek, Putyinhoz törleszkednek, folytatják Paksot, hiszen ebben a Fidesz és a Jobbik egyetért? Ha Simicskát, majd Mészárost újra Simicska váltja? Ha a többgyerekes csak akkor kap több családi pótlékot, ha tehetős, és semmiképpen sem cigány? Ha minden iskola szegregált lesz, és kilökik a „selejt” gyerekeket? Ha tovább folytatódik a szakképzés segédmunkás-képzéssé degradálása? Ha korlátozzák a szavazati jogot? Ha marad a közmunkásbér, de még jobban csökken a szociális segélyezés, nehogy már a legnyomorultabbakhoz jusson? Ha bocsánatos bűn komcsizni, buzizni, cigányozni, zsidólistázni? Ha a „néppárti” Jobbikban is helye van annak, aki beleköp a dunaparti cipőkbe, Alföldi Robertázik, Holokamuzik?”

A DK várja Botkát

0

A Demokratikus Koalíció a Botka László tegnap beszédében meghirdetettek fényben várja az MSZP miniszterelnök-jelöltjét a tárgyalások mielőbbi megkezdésére – tudta meg a Független Hírügynökség.

A Demokratikus Koalíció üdvözli Botka Lászlónak, a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének tegnap Szegeden elhangzott beszédét, s az abban elhangzottakat. Gréczy Zsolt, a DK szóvivője a FüHü-nek nyilatkozva ezt azzal indokolta, hogy pontosan meg tudják mondani, a beszédben elhangzott egyes tételek a DK programjának hányadik oldalán található programponttal egyezik meg. Hozzáfűzte: ha kívánják, készek ezt kigyűjteni, hogy láthatóvá váljék mindenki számára, hogy milyen egyezés van a két párt programjában. Ennek fényében várják Botka Lászlót a tárgyalások mielőbbi megkezdésére.

Botka tegnap Szegeden, az általa összehívott értelmiségi találkozón konzultált a meghívott értelmiségiekkel, s két másik ellenzéki párt, a Párbeszéd és az Együtt képviselőivel. Az MSZP vezetése és a meghívottak előtt tartott beszédében elmondta milyen Magyarországot képzel el. Programadóbeszédében meghirdette legfontosabb elveit, amelyeket már a korábban nyilvánosságra hozott „Tegyünk igazságot Magyarországnak!” programban is olvasható volt.

 Az a bizonyos tíz pont

  1. Az Orbán-rendszer szegénységbe és kilátástalanságba taszítja a magyar családokat és az időseket, óriásira növeli a társadalmi igazságtalanságokat. Ezen változtatnunk kell, és ezért a tehetősebbeknek 2018-tól jobban ki kell venniük a részüket a közteherviselésből.
  2. Magyarország demokrácia, nem autokrácia, vagy diktatúra.
  3. Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja, nem pedig Oroszország csatlósa.
  4. Az ország egyik legnagyobb problémája az elvándorlás – olyan prosperáló országot kell teremtenünk, amely a fiataljainkat itthon tudja tartani.
  5. Egy magyar ember előrejutását nem befolyásolhatja az, hogy milyen (szegény, vagy gazdag) családba született bele.
  6. Környezeti értékeink megóvása érdekében a megújuló energiákra kell fektetni a hangsúlyt.
  7. Minden állampolgárra kivétel nélkül ugyanazok a törvények kell, hogy érvényesek legyenek, s véget kell vetni a féktelen korrupciónak.
  8. Az oktatás és az egészségügy borzasztó állapotban van, és amelyet azonnal rendbe kell tennünk.
  9. A felesleges stadionépítések és szimbolikus gigaberuházások helyett az állampolgárokra kell költeni a pénzt.
  10. A nők társadalmi helyzetének javítása nem várhat tovább – azonos munkáért azonos bért és megbecsülést kell adni.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!