Kezdőlap Címkék Frizura

Címke: frizura

Divat lett a Trump és a Kim Dzsong Un frizura

0

Legalábbis Vietnámban, ahol rövidesen megtartják a második amerikai-észak-koreai csúcstalálkozót. Kim Dzsong Un tegnap már el is indult páncélvonatán a találkozóra, amit így már biztosan megtartanak majd szerdán, addig az észak-koreai diktátor vonatozik.

Mindez persze hatással van Vietnámra is, ahol a két náluk vendégeskedő vezető frizurája valamiért népszerű lett. Egy sikeres fodrász még azt is elvállalta, hogy ingyen készít ilyen feltűnő frizurákat. Persze lehet, hogy ez megéri neki, hiszen az alábbi felvétel az ő ingyenes reklámjaként terjed a neten.

Az ilyen megoldások miért nem jutottak még a magyar NERlovagok eszébe? Hol az a fodrász, ahol az Orbán-hívők Viktor-frizurát rendelhetnek?

Ja, Kim Dzsong Un így indult:

Bréking nyúz, november 6. – Tudósítás a másik valóságból

0

Inaszakadtából. Labanc és bolsevista. Horribilis pénzért. Vörös csillagaként. Ragyogj!

Az Origo a Jobbik lengyel szélsőjobboldali szövetségeiről

„Vona Gábor és pártja hangosan dicsekedett „új” lengyel szövetségesével, a korábban neonáci botrányokba keveredett, utcai mozgalmárból lett, lengyel országgyűlési képviselővel, Robert Winnickivel. Vona személyesen posztolta a „jó hírt” Facebook-oldalán, miszerint megegyezetett Winnickivel az állandó, közös parlamenti közgyűlés létrehozásában. Időközben arra is fény derült, hogy a Jobbik idei október 23-i megemlékezésén a Winnickihez köthető ifjúsági szervezet, a Młodzież Wszechpolska (Összlengyel Ifjúság) tagjai tartottak transzparenst, akik szintén homofób és neonáci botrányba keveredtek hazájukban. Ez különösen azért mulatságos, mivel Vona és a „főnöke”, Simicska Lajos hónapok óta azon dolgozik inaszakadtából, hogy valamilyen fondorlatos módon elnyerje a balliberális szavazók bizalmát.” (az elütés is az eredeti szövegből való)

A Pesti Srácok bloggere a megbélyegzésről

„A széthúzás erősítésével az ország tartását, identitását lehet gyengíteni, a mindent elöntő korrupcióval az ország gazdaságát, jövőbe vetett hitét lehet aláásni. Nem véletlenül tettek így nyolc éven keresztül (2002-től, 2010-ig Medgyessyék, Gyurcsányék, Bajnaiék). Egyszerre labanc és bolsevista ez a gyurcsányista politizálás; támogatja az illegális bevándorlást, az illegális migrációt Európába, Magyarországra, amely lazítaná a népközösségeket, a nemzeti hagyományokat és szétverné a kereszténységet, amire épül a több mint kétezer éves európai kultúra, a csaknem ezerötszáz éves magyar kultúra és hagyományrendszer. Aztán ez a fajta gyurcsányi kirekesztés azért megbocsáthatatlan, mert nemcsak a magyart a magyar ellen uszítja, hanem újra előhozza a megbélyegzés rendszerét, a kommunista rendszer sötét ötvenes éveit, amikor származás, faji megkülönböztetés – pl. svábok kitelepítése, elűzése hazájukból, szlovák-magyar lakosságcsere – szerint osztályozták az embereket.”

A Magyar Hírlap a be- és kivándorlásról

„Hazánknál maradva, 2015 forró nyarán az ország déli zöldhatárán illegálisan belépve több százezer idegen piszkította végig az útjába eső Magyarországot. Hitelképes úti okmányok, igazolvány nélkül. Migránsoknak nevezték magukat, sokan családosan is nekivágtak Európa „legboldogabb” részeibe Ázsiából, Afrikából. Napok alatt amortizálták az ingyen használt vonatok belsejét. Minálunk letelepedni eszükbe sem jutott – nemhogy dolgozni valamiért –, amúgy a nyugati országokban sem akarnak, mert ők vígan megélnek a gazdagok pénzéből, állami adójából. Azóta elkészült itthon – horribilis pénzért – a műszaki határkerítés, amelyen már csak nagy nehezen, szórványosan bírnak átszökni a jöttmentek. Így is havonta néhány százan átbújnak valahogyan.

Napnál is világosabb, hogy temérdek pénzzel – tökéletes nyomású, hamis amerikai dollárokkal? – támogatják valakik az inváziót Európa védtelen, lágy részei felé. A 2015. évi határvillongásoknál felismerhetők voltak az irányítók és ügynökök, a baljós történelmi „muszkavezetők”.”

A 888 arról, mit ír a Guardian Trumpról

„A haladó baloldal vörös csillagaként szolgáló The Guardian Trump tokiói látogatása kapcsán abba kötött bele, hogy az amerikai elnök túletette a koi pontyokat.

A japán császár tokiói palotájában Abe Sindzó japán miniszterelnökkel közösen megtekintették a japán díszhalakat, majd egy tálkából elkezdték etetni őket. A Guardian a cikket egy olyan képpel illusztrálta, amelyen az látszik, amint Trump beönti az eledelt a halaknak.”

A Ripost a frizuradivatról

„Ennél nagy­sze­rűbb vi­se­let nincs! És szen­zá­ci­ó­san fogsz ki­nézni vele. Pró­báld ki és ra­gyogj!

Hogy miért olyan nagyszerű dolog egy lófarok? Mert örökzöld, fiatalos, szexi, a férfiak egyenesen imádják, idén pedig olyan kreatív lehetőségek közül válogathatsz, mint szinte még soha.”

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!