Kezdőlap Címkék Fradi

Címke: Fradi

Szívtől az égig – és ami mögötte van

Kubatov Gábor, az FTC elnöke – nem mellesleg a Fidesz alelnöke – nem akar kockáztatni. Ő maga mondta ezt egy sajtótájékoztatón. Nem szeretné, hogy a csapatát sokadszorra is megbüntessék, esetleg kitegyék a nemzetközi kupasorozatból. Márpedig van erre esély, a Ferencváros ugyanis a jövő héten a Maccabi Tel-Aviv csapatával játszik. Izraeli csapat a Maccabi – innentől pedig nem kell mondani senkinek, hogy miért az elnök-alelnök úr fokozott aggodalma.

Kubatov Gábor felelős vezetője a Ferencvárosnak, bántaná, ha balhé lenne és emiatt hátrány érné a csapatát. Az FTC elnöke szerint „arra a kérésre keressük a választ, hogy a Ferencváros nemzetközi porondon tud-e jól teljesíteni és viselkedni a lelátón.” Majd meg is válaszolja, hogy miért keresik a kérdésre a választ. „Az UEFA ugyanis nagyon komolyan veszi ezt a témakört (a rasszista megnyilvánulásokat kell témakör alatt értenünk – a szerk.) A Maccabi ellen kijön 10-12 ezer ember várhatóan, és nem szabad, hogy közülük akár egyetlen ember is csináljon olyat, ami nem helyénvaló. Ha akár egy is ilyet tesz, akkor annak beláthatatlan következményei lesznek.

Kubatov Gábor azt is elmondja, hogy milyen következményekre gondol. „Ha kitiltanának a nemzetközi porondról, akkor itt minden összeomlana, elveszítenénk a támogatóinkat, de nem tudnánk igazolni se.”

Ezt szeretné elkerülni Kubatov, mert nem lenne jó, ha a Fradi elveszítené a támogatóit és ezért nem tudnának igazolni. Ezért kéri a drukkerektől, hogy a sokat vitatott karmozdulatot, a Szívtől az égig! karlendítést ne használják, mert „ezért nagyon komolyan büntetnek, hiába próbáltuk megértetni a szervekkel, hogy ezeknek semmilyen mögöttes tartalmuk nincs.”

Talán nem csak a szervekkel kellene megértetni, hogy a náci karlendítésre hajazó mozdulat nem az, aminek látszik. És nemcsak az izraeli sportolókkal, valamint a Magyarországon élő zsidó származású emberekkel, hanem minden olyan polgárral, akit zavarnak a rasszista megnyilvánulások. Nemcsak a zsidózás és a cigányozás, de huhogás és a rasszizmus minden más megjelenési formája. És ha nem lehet megértetni, akkor talán nem kellene náci karlendítésre hasonlító mozdulatokkal drukkolni. Ki kell találni valami mást, ami egyáltalán nem hasonlít náci karlendítésre, vagyis nem olyan, ami sokakban rossz emlékeket ébreszt és félelmet kelt.

Mert hiába mondja Kubatov Gábor, hogy a Szívtől az égig karlendítésben nincs mögöttes tartalom, ha egy állat hápog, úgy totyog és úgy néz ki, mint egy kacsa, akkor az az állat bizony kacsa.

Megnyugtatóbb lenne, ha az elnök úr nem a lehetséges retorziókra való hivatkozással kérné a drukkereket a renitens magatartás mellőzésére, hanem közölné velük, hogy a szurkolásnak ez a módja minden tisztességes ember számára gusztustalan, gyomorforgató és megbotránkoztató.

Foszlányaim 3.

0

Öt percet néztem a Fradi-Vasas meccsből közvetítéséből. Én szerencsétlen. Félreértés ne essék, semmi bajom nem volt a színvonallal, az eredménnyel sem. Sőt, kimondottan jól éreztem magam, mivel nem vezetett a Fradi. Ebből már tudhatjátok, hogy a színvonallal való elégedettségem egyetlen oka, hogy éppen szünet volt. Áldott pillanat, ha magyar fociról van szó. Csakhogy eljött az a drámai perc. Az a perc. Tudjátok, a Hírek egy percben. Túlsúlyos hírmondó, túlsúlyra feszülő ruhában.(Jól kezdődik.) Utólag megbocsátom. Viszont:
„Manfred Weber arról beszélt, hogy a jelenlegi legnagyobb európai probléma a migráció, és az EPP számára e tekintetben fontos feltétel, hogy a határokat meg kell védeni. Nemcsak beszélni kell erről, hanem tenni is érte, ahogyan Bulgária tette, vagy Magyarországon Orbán Viktor, és ezért nem kritika, hanem támogatás jár nekik Brüsszelből – jelentette ki a politikus.” Túl súlyos volt ez nekem. Nekem, aki egyik ellenzéki pártnak sem tudom megbocsátani, hogy jól megfontolt politikai érdekből hűségesküvel fogadták az idők végeztéig le nem bontják azt a kerítést, sőt akadt olyan, aki ezt még határőrséggel tromfolta is!
Igazságtalan vagyok. Volt egy párt, amelyik felvállalta, hogy lebontja. Kapott is nullaegészvalahányszázalékot.
Magyarország, így nem szeretlek!

Fradi-huligánok: súlyosabb bűncselekmény miatt nyomoznak

Az egyik szurkolót elengedte az ügyészség. Gyanúsított marad, de nem láttak okot, hogy bent tartsák.

November 4-én, a többéves bojkott után

visszatérő szurkolói tábor tagjai közül több tucatnyian rátámadtak

az általuk árulónak tartott, a stadionba a bojkott alatt is kilátogató csoport vezetőjére, őt és egy társát összeverték. A megtámadott férfi közben késsel védekezett – amit nem is vihetett volna be a stadionba.

Az időközben elkészült orvosszakértői vélemény szerint, a súlyosan megsérült férfi akár maradandó sérülést is szerezhetett volna, csak és kizárólag a véletlennek köszönhető, hogy kevesebbel megúszta. Ennek megfelelően a korábbihoz képest súlyosabb minősítés állapítható meg, nevezetesen

„maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés kísérlete”

– írja a Fővárosi Főügyészség.

Az ügy két gyanúsítottjának sorsáról még a múlt héten döntött a bíróság: ők már lakhelyelhagyási tilalom alatt állnak. Két nappal ezelőtt a rendőrök elfogtak 14 másik szurkolót, majd szerdán az a négy is feladta magát, akik ellen elfogatóparancsot adtak ki.

A frissen meggyanúsítottak közül tíz ember ellen javasolt a rendőrség előzetes letartóztatást, az ügyészség azonban csak 9 ellen nyújtotta ezt be a bíróságra. A Fővárosi Főügyészség azt írja, hogy vele szemben „semmilyen kényszerintézkedés elrendelésére” nem látott alapot a kerületi ügyészség. Ő tehát szabadlábon védekezhet, el is engedték.

A bíróság pénteken dönt a kilenc őrizetben maradt szurkolóról.

Feladták magukat a körözött Fradi-ultrák

0

Már 20 gyanúsítottja van a szurkolók tömegverekedésének.

A rendőrség közleménye szerint súlyos testi sértés és csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt indított nyomozást a rendőrség. November 4-én, a többéves bojkott után

visszatérő szurkolói tábor tagjai közül több tucatnyian rátámadtak

az általuk árulónak tartott, a stadionba a bojkott alatt is kilátogató csoport vezetőjére, őt és egy társát összeverték. A megtámadott férfi közben késsel védekezett – amit nem is vihetett volna be a stadionba.

A rendőrök másnap már gyanúsítottként kihallgattak két férfit, majd még 18 szurkolót azonosítottak, aki részt vett a támadásban. Közülük 14-et még tegnap elfogtak, a másik négy ellen elfogatóparancsot adtak ki. Ezután adták ők fel magukat. Tíz embert tennének előzetesbe.

A klub vezetői a verekedés után napokkal szólaltak meg, azt mondták:

előre megszervezett, tudatos támadás, bűncselekmény történt,

amire szerintük nem lehetett felkészülni.

A Fradi a verekedés miatt hárommilliós büntetést fizet, és a stadion több szektorát is be kell zárni néhány meccsre.

Fradisták támadtak egymásra a Groupama Arénában – FRISSÍTÉS

0

Habár a szombat délutáni meccs végén még úgy tűnt, hogy gond nélkül lezajlott a Fradi-ultrák visszatérése, később kiderült, hogy verekedés és valószínűleg késelés is volt a stadionban.

Ahogyan megírtuk, miután megegyeztek Kubatov Gábor elnökkel, november 4-én, a DVSC elleni bajnokin, több mint 3 év után visszatértek szurkolni az ultrák a lelátóra. Eleinte úgy tűnt, hogy gond nélkül zajlott le a meccs, és görögtüzezésen kívül más nem volt, de este az Index és a 24.hu szurkolók beszámolói alapján arról írt, hogy mégis volt verekedés, valószínűleg késelés is.

Ezzel kapcsolatban a BRFK sajtóosztálya arról tájékoztatta az MTI-t, hogy „eddig tisztázatlan okból verekedés tört ki”, és

„a verekedés során az elsődleges információk szerint egy ember könnyebben, kettő pedig súlyosan megsérült”.

A rövid közleményben még az olvasható, hogy „az eset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja”.

A szurkolók beszámolói alapján a Groupama Arénát bojkottáló, és most a B-közepet újra elfoglaló néhány ultra, illetve az elmúlt években ott a szurkolást vezető férfi balhézott össze a szektor büféjénél. Állítólag a „leváltott” vezérszurkoló kést rántott, és megsebesített két embert, ezért a visszatérő ultrák nagyon megverték. Három embert vittek kórházba. A csakafoci.hu úgy tudja, hogy az egyik szurkoló koponyasérüléseket szenvedett, és súlyosan megsérült a szeme is.

Egy kommentelő így foglalta össze az esetet:

„a Kubatov féle „csinált” szurkolói csoport ugynevezett capója (aki eddig ott bohóckodott) az rántott kést

és szurt meg két „régi” Fradistát. Erre nyilván a többiek megvédték a leszúrt srácokat és jól helyben hagyták a szurkálót!”

Az Index és a 24.hu lincselésről, illetve tömegverekedésről írt az eset kapcsán, de a közösségi médiában több drukker kikérte magának ezt azzal, hogy elszigetelt eset volt a balhé, amely nem befolyásolta a visszatérés jó hangulatát.

Ehhez képest a verekedésről a szurkolók által készített felvételek arra utalnak, hogy szervezett támadás történt a „kubatovistának” nevezett előénekes ellen. Az Index szombaton tett közzé egy képet, amelyet az látszik, hogy feketébe öltözött, maszkos szurkolók veszik körbe a a szürke melegítős férfit, aki mintha védekezésképpen venné elő a kést (amelyet elvileg be sem vihetett volna a stadionba). A felvételek alapján nem egyértelmű, hogy ki támadott először, de úgy tűnik, hogy nem csak három szurkoló volt benne a balhéban.

Egy rövid videó is felkerült az internetre a verekedésről:

Az FTC a 24.hu-t arról tájékoztatta, hogy a rendőrséggel együttműködve mindent megtesznek az ügy tisztázása érdekében, és felfüggesztették az összes érintett szurkoló kártyáját. „Nagyon sajnáljuk, ami történt. Az elmúlt három évben, amióta átadtuk a stadiont, ilyen még nem fordult elő” – írták.

 

Visszatért a lelátóra a Fradi B-közép

0

A DVSC elleni szombati bajnoki meccsen, 3 és fél év szünet után tértek vissza a lelátóra a meccseket eddig bojkottáló FTC-ultrák. A Groupama Arénában a hivatalos nézőszám 19 125 fő volt, és már napokkal a meccs előtt elfogytak a jegyek a találkozóra, a drukkerek pedig 2-1-es győzelmet ünnepelhettek a meccs végén.

„Robbanjon a tábor!” felkiáltással készült a Green Monsters arra, hogy 3,5 év után visszatérjen a szurkoláshoz. Az ultrákat jó előre felkészítették a jeles napra. A szurkolói klub közleményében arra kért mindenkit, hogy felelősségteljesen viselkedjen, ne dobjon semmit a pályára, és ne petárdázzon. Illetve kiemelték, hogy csak az menjen a B-középbe, aki tényleg aktívan fog szurkolni.

Az ultrák azért maradtak el a bajnoki meccsekről, mert az újonnan átadott Groupama Arénában a véleményük kikérése nélkül vezették be a vénaszkenneres beléptetőrendszert. Hosszas egyeztetés után Kubatov Gábor, az FTC elnöke október 19-én a Facebookon bejelentette, hogy megszületett a megegyezés a szurkolókkal, és november 4-én visszatérnek az ultrák a lelátókra. A vita kompromisszumos megoldással zárult: a B-középből ötszáz embernek és a vezérszurkolóknak kellett szkenneltetnie magát, a többieknek elég volt a speciálisan a szektorba szóló, úgynevezett B típusú szurkolói kártya kiváltása.

A felek kijelentették azt is, hogy elkötelezettek abban, hogy megváltozzon a szurkolói kultúra a lelátón. Abban is megállapodtak, hogy a klub vezetése folyamatosan egyeztetni fog a drukkerekkel.

A majdnem teltházas meccs a Fradi-tábor visszatérésén és a magyar bajnokikon szokatlan hangulaton kívül nem tartogatott sok izgalmat. Az OTP Bank Ligát vezető Ferencváros az 58. percben szerezte meg a vezetést Varga góljával, majd a 60.percben Priskinnek köszönhetően már 2-0 volt az állás, amit extázisban ünnepeltek a szurkolók. A jelenleg harmadik helyen álló Loki a 84. percben Jovanovic góljával szépíteni tudott, így az eredmény 2-1 lett a 15. forduló rangadóján.

A gólszerző Priskin Tamás a meccs után arról beszélt, hogy hatalmas élmény volt ennyi ember előtt játszani. Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője is azt mondta, hogy sokat köszönhetnek a szurkolóknak.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!