Kezdőlap Címkék Földes lászló

Címke: földes lászló

Hobo esete a Borssal, a valósággal és a roma hanglejtéssel

0

A Vajna-médiabirodalom egyik zászlóshajója helyreigazításra kényszerült. Van ilyen a sajtó világában, elég, ha valaki valótlanságot állít, vagy olyat, ami igaz ugyan, de nem tudja bizonyítani.

Az alábbi helyreigazításról azonban nem tudhatjuk, hogy melyik kategóriába tartozik. Az is lehet, hogy egyikbe sem, mert, ahogy mondani szokták: ilyen állat nincs. Pedig, van, csak nem tudni, van-e értelme annak, hogy létezik.

Ilyen az itt olvasható, a Bors által közölt helyreigazítás. Aki tudja, hogy miről van szó, és a helyes megfejtést elküldi a FüHü címére, azt kisorsoljuk.

„A borsonline.hu 2018. február 9-én 8:30 órakor megjelentetett József használja Hobo telefonját” című cikkben nem felelt meg a valóságnak, hogy Földes László Hobo elváltoztatott hangon, roma hanglejtéssel próbálta átverni a Bors munkatársát. Az sem felelt meg a valóságnak, hogy Földes László Hobo visszahívta a Bors munkatársát telefonon.

Ugyanígy a szóban forgó telefonszámon korábban nem beszélt Földes László Hobo a Bors munkatársával. Nem felel meg a valóságnak az sem, hogy Földes László Hobo menedzsere is megerősítette, hogy ezen a telefonszámon lehet elérni Földes László Hobót.

Nem felel meg a valóságnak az, hogy váratlanul reagált a Bors telefonhívására Földes László Hobo, mert nem volt a cikk megjelenése előtt telefonbeszélgetés a Bors munkatársa és Földes László Hobo között, ezért valótlan az az állítás is, hogy azt mondta Földes László Hobo, hogy „rossz számot hívsz, mert ezt a kártyát én még csak most vettem, nem ismerek semmilyen Hobót, és Lakatos József vagyok.”

Nem felel meg a valóságnak az sem, hogy Földes László Hobo azt közölte a Bors munkatársával, hogy új ez a szám. „Hivatalos. Az enyém – magyarázta, majd bontotta a vonalat.” Nem felel meg a valóságnak az, hogy Földes László Hobo telefonját, úgymond a Hobo hangú Lakatos úr vette fel.”

Akit még ezután is érdekel, hogy mi történt, vagy az, ami mi nem történt, az kérdezze meg a szöveg megfogalmazójának kezelőorvosát, gyógyszerészét.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK