Kezdőlap Címkék Flóra

Címke: flóra

Bréking nyúz, 2018. október 26. – Tudósítás a másik valóságból

0

Ha Nagy-Britanniában fehér férfiakat ábrázoló falfestmény vagy, kezdj el rettegni, mert meg leszel rongálva. A rendőrök csendben álltak, előkészítették a papír zsebkendőket, hogy ha majd ki kell fújni a forradalmárok nóziját, akkor kéznél legyen. A gonosz Orbánék csak kitalálják ezt az egészet, hogy Demeter Mártának rosszat csináljanak.

 

A baloldal bosszújától félnek a fehér falfestmények

„Egy ikonikus, az első világháborúban elesett egyetemistákat ábrázoló falfestmény megrongálását tervezi Nagy-Britanniában egy baloldali aktivista mindössze azért, mert a műalkotáson szereplő alakok fehérek. A nyilvánvalóan fehérgyűlölő Dawes emiatt az ikonikus festmény megrongálásáról, átfestéséről beszélt egy Twitter-üzenetben: Jegyezzétek meg azt, amit most mondok: nekimegyünk ennek a fehér férfiakat ábrázoló falfestménynek még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy nekem kell átfesteni.

Egy későbbi bejegyzésben pedig azt írta, „fehér emberekként rendkívül figyelmetlenek és szűk látókörűek vagyunk, és ezt még csak észre sem vesszük. Hallgassatok a fekete barátaitokra/kollégáitokra/diákjaitokra, és kérdezzétek meg tőlük, miként válhatnátok a segítségükre!”

Mint ismert, a híres festményt Sir William Rothenstein festette, aki a méltán elismert Royal College of Art művészeti egyetem egykori igazgatója volt. A műalkotást a University of Southampton 1959-ben állította ki, miután a festő fia az egyetemnek ajándékozta azt.” (888: Fehér, hősi halottakat ábrázoló falfestmény megrongálását tervezi egy baloldali aktivista)

Ha egyes forradalmároknál becsúszik a nagydolog

„A rendőrök csendben álltak, előkészítették a papír zsebkendőket, hogy ha majd ki kell fújni a forradalmárok nóziját, akkor kéznél legyen, és szóltak nekik, hogy vegyenek elő nedves popsitörlőt is, ha egyes forradalmároknál becsúszik a nagydolog, de a rendőrök közölték, hogy erre csak jelentős prémium ellenében hajlandóak, úgyhogy ez elmaradt.

A forradalom csúcspontján a forradalmárok megérdeklődték a Kálló Gergely nevű alvezér forradalmártól, aki amúgy a dolgos hétköznapokon kávét főz választókerületi elnökként, szóval megkérdezték ezt a Kállót, hogy mikor kell elkezdeni dobálni a tojást. A Kálló erre azt válaszolta, hogy majd akkor, ha „a Szaszi szól”.

Ez volt a forradalom csúcspontja.” (Magyar Idők, Bayer Zsolt, Forradalmak kora)

Kacsaként döngető fake-news rakéták a világhálón

„… a gonosz Orbánék csak kitalálják ezt az egészet, hogy Demeter Mártának rosszat csináljanak, hiszen olyan félelmetes jelenség, és a mögötte álló alakulat is kormánydöntögető erővel bír, ami ellen tenni muszáj. Ez a történet két dologra enged következtetni. Az egyik az, hogy Demeter Márta funkcionális analfabéta, hiszen amikor kikérte betekintésre az iratokat, látnia kellett, hogy kiről is van szó. Ennek ellenére beszélt butaságokat, ami vagy azt mutatja, hogy dilettáns és felkészületlen, vagy azt, hogy szándékosan hagyta figyelmen kívül a tényeket. Nos, amennyiben ez utóbbi az igaz, akkor az még rosszabb, mintha simán csak nem tudna olvasni. Ugyanis ebben az esetben politikai haszonszerzés céljából ártatlanokat is képes beáldozni merő rosszindulatból, Orbán-gyűlöletből, leírva őket járulékos veszteségként.

Ez utóbbi eset már csak azért is elképzelhető, mert tudta, hogy partnerei is vannak a hazugság elterjesztéséhez. A roppant haladó és emberi jogokra oly érzékeny baloldali média ugyanis tényként kezelve közölte Demeter Márta állításait. Szereplői tették ezt úgy, hogy nem is vették a fáradságot, hogy legalább ők utánanézzenek a tényeknek, ha már a képviselő asszony erre nem ért rá, vagy nem érdekelte. Gyönyörűen beindították a fake news-rakétáikat, szépen végigdöngették ezzel a kacsával a világhálót, hogy aztán mélyen hallgassanak a valóságról, amikor kiderült. Sőt, vannak akik egyenesen arról írnak, hogy a kormánypárt kitalált egy fiktív századost egy fiktív családdal. Cáfolatként csak azt fogadnák el, ha az említett személy kiállna a nyilvánosság elé, hogy aztán tovább zaklathassák őt és a családját. Szerintük így kell működnie egy felelős médiumnak. Demeter Márta pedig ezzel összhangban időközben rákönyökölt a törlés gombra, és igyekezett eltüntetni a hülyeségére rávilágító kommenteket a Facebook-oldalán, ahogyan azt a haladó, szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát nap mint nap féltő demokratáktól megszokhattuk. Mert ami törölhető, az nincs is, így ő nem is csinált semmi rosszat, és nem is érti, mi a gond.” (Magyar Hírlap: Nagy Dóra: Márta nem érti.)

Ez történt a héten – Orbán Viktor átrendezi a zsebei tartalmát

A mögöttünk lévő hét azzal kezdődött, hogy a parlament eltakarította a lakás-takarékpénztárakat. Igaz, nem zártak be egyet sem közülük, de azzal, hogy az állami támogatásokat megszüntették, lehetetlen helyzetbe hozták ezeket a szebb napokat látott intézményeket.

Nem volt ellenállás, ment minden, mint a karikacsapás. Bánki Erik képviselő beterjesztette a törvényjavaslatot, a parlament elfogadta, és még mielőtt bárki nyelt volna egyet, Áder János államfő már alá is írta.

Mondhatjuk, nem sokat vacakoltak az urak a részletekkel, legföljebb azon érdemes eltűnődni, hogy miért volt minderre szükség. A hivatalos indokot persze ismerjük: nagy volt a pazarlás, és a pénz nem oda ment, ahová szánták. Medencék épültek állítólag az állami támogatásból, és szaunák, így a hivatalos indoklás. Amivel persze nem lehet vitatkozni, merthogy biztosan volt olyan, aki a lakástakarékokban gyűjtögetett pénzecskéjét ilyen földi hívságokra költötte. A többség azonban bizonyára nem ilyen volt. Egyes hírek szerint a lakástakarékok Rogán Antal köreinek lakáslottója elől vették el a levegőt, s a vállalkozás nem jövedelmezett annyit, mint amennyit a tulajdonosok szerettek volna. Ez persze csak feltételezés, ami viszont tény, hogy Áder János köztársasági elnök a tőle elvártnál készségesebben állt hozzá a kérdéshez. Nem várta meg a törvény által előírt határidőt, amint tollhoz jutott, azonnal aláírta az elé tett szöveget, amely ezt követően viharos gyorsasággal ki is lett hirdetve a Magyar Közlönyben.

A hajléktalanok megrendszabályozásával már nem lesz ennyire egyszerű a helyzet, mert ők sokan vannak, és egyesével kell majd a renitensebbjét bíróság elé állítani. Az első ítéletek mindenesetre már meg is születtek – pénzbírságra ítéltek egy gödöllői és egy budapesti fedél nélkül élőt. A büntetést nyilván egyikük sem tudja majd befizetni, aminek várhatóan elzárás lesz a vége.

Lehet, hogy Demeter Márta LMP-s képviselő is a bíróság előtt végzi. Legalábbis, ha valóban nyomozás indul ellene a Fidesz feljelentése alapján. Demeter Márta ugyanis a napokban lyukra futott. Nyilván nem önszántából, feltehetőleg segítettek neki abban, hogy egy írásbeli kérdés során összekeverje Orbán Viktor Flóra névre hallgató lányát egy másik, ugyancsak Orbán Flóra nevű kislánnyal.

A történetet mindenki ismeri, írtunk róla mi is, nem mesélnénk el még egyszer a történetet, csupán jeleznénk, hogy az ügynek vannak tanulságai. Az egyik, hogy legyünk körültekintőbbek, mielőtt írásbeli kérdést intézünk a belügyminiszterhez és a honvédelmi miniszterhez. Fifikás emberekről van szó, lehet, hogy csapda rejtőzik a könnyűnek ígérkező zsákmány mögött, és az egész csak arra jó, hogy az amúgy hiteltelen és megannyi helyreigazítás közlésére kötelezett kormánypárti sajtó örvendezhessen, amiért nem csak őket lehet hazugságon fogni.

Ugyancsak ezen a héten derült ki, bár a részleteket nyilván csak ezután fogjuk megtudni, hogy Andy Vajna hamarosan szegényebb lesz egy televízióval. Ráadásul nemcsak a TV2-t veszíti el, de ami még ennél is rosszabb lehet neki, feltehetőleg a miniszterelnök bizalma is megingott benne. Nagyon félteni persze nem kell őt, szép fiatal feleségét, akinek buja bájaiban gyakran gyönyörködhetünk az internet jóvoltából, feltehetőleg nem rekvirálják el tőle.

Hogy a lényegről is mondjunk valamit: a TV2 és néhány megyei napilap a hivatalos megfogalmazás szerint nem adásvétel, hanem tulajdonosváltás révén kerül Vajnától Mészáros Lőrinc birtokába. Magyarra fordítva: Orbán Viktor átrendezi a zsebei tartalmát, ami eddig az egyik zsebében volt, még az év vége előtt a másikba kerül.

Köztudott, annak idején Andy Vajna az Eximbanktól vett föl hitelt, hogy megvásárolhassa a masszívan veszteséges TV2-t. Aki most azt kérdezi, hogy miért érdemes veszteséges tévét, vagy bármilyen más, nyereséget nem hozó vállalkozást vásárolni, az magáról állít ki szegénységi bizonyítványt, és látszik rajta, hogy nem tudja, hol él.

Amikor ugyanis Vajna elszipkázta a kegyvesztetté vált Simicska Lajos elől a TV2-t, az volt a terv, hogy az állam hirdetésekkel szépen kitömi a csatornát, s ebből a pénzből ki lehet fizetni a tartozást, sőt, még marad is valamennyi. Ami az állami hirdetéseket illeti, jöttek is azok rendesen, ám a csatorna nem tudta hozni a fő célt, vagyis, hogy megelőzzék az RTL Klubot.

Mindenesetre mostantól Mészáros Lőrincre vár a feladat, hogy beteljesítse a nagy álmot, és megelőzze a toronymagasan előttük járó konkurenciát. Ehhez persze nyilván nem elegendő a gázszerelő szakmában való jártasság, és valószínűleg még az is kevés, ha valaki a miniszterelnök barátja.

Orbán lánya, Flóra

Ez az Orbán nem az az Orbán, és ez a Flóra nem a miniszterelnök lánya. Úgy tűnik, Demeter Mártát, az LMP képviselőjét nagyon megvezették.

Ami azt illeti, a képviselőnő lehetett volna óvatosabb is, mielőtt írásbeli kérdésében arra kért választ a belügyminisztertől, miért utazott Orbán Viktor Flóra nevű lánya a honvédség gépével Ciprusról Magyarországra.

A választ most már tudjuk: azért, mert az említett Flóra egy Orbán nevű, Cipruson szolgáló százados lánya. A papa a szolgálat leteltével hazajött, s miután kérte, engedélyezték a számára, hogy a felesége és a lánya a honvédségi géppel jöhessen Magyarországra.

Normális országban eddig tartana ez a történet. Magyarország azonban nem normális ország, ezért nálunk ez a történet valójában itt kezdődik.

Azzal, hogy valakik nyilvánvalóan megvezették az LMP társelnöki posztjára pályázó Demeter Mártát, valamint a még szórványosan fellelhető független sajtót. A képviselő és a sajtó persze lehetett volna körültekintőbb, hiszen tudják, hogy hol élnek, ám ebben az esetben cserben hagyta őket a veszélyérzetük. Pedig, egy olyan országban, ahol minden megtörténhet, ott minden meg is történik. Olyan országban, ahol a miniszterelnök magánrepülőgépen utazik labdarúgó mérkőzésekre, más alkalmakkor pedig a honvédség számára vásárolt, ám a kormány által használt gépen tárgyalásokra, ott az is benne van a pakliban, hogy a miniszterelnök lányát is katonai gép szállítsa.

Jelen esetben – eddigi tudásunk szerint legalábbis – nem ez történt. Ha hinnénk az összeesküvés-elméletekben, azt sem zárhatnánk ki, hogy Demeter Márta baráti tűz áldozata lett. Vagyis, valakiknek az övéi közül nem tetszett, hogy bár csak nemrég igazolt át a szocialistáktól az LMP-be, hamarosan a valódi vezéreitől – Szél, Hadházy – megfosztott LMP társelnöke lehet.

Most tehát ujjong a hazugságai miatt amúgy számos helyreigazítást közölni kénytelen alternatív valóság több hadoszlopa – 888, Origo és társaik -, amiért sikerült csőbe húzni egy ellenzéki képviselőt, és a független sajtó egy részét. Valamit azonban muszáj megjegyezni: az, hogy a Ciprusról Magyarországra utaztatott Orbán Flóra csak névrokona a miniszterelnök lányának, nem csökkenti annak a botránynak a mértékét, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hol honvédségi gépeken, hol kötélbarátjának magánrepülőjén utazgat közpénzekből kistafírozott kedvenc csapatának meccseire.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK