Politikai nyomásra fenyegetőznek a Kúria költöztetésével?

0
2078
Fotó: Pixabay

„Ez katasztrófa, szakmaiatlan és ennek a kurzusnak a totális vakságára utal” – összegezte a véleményét a Kúriai Esztergomba költöztetésének az ötletéről Fleck Zoltán jogszociológus. A Független Hírügynökség azzal kapcsolatban kérdezte, hogy a kormányközeli sajtóban megjelentek szerint, ha év végéig nem költözik ki az épület egy részét használati joggal elfoglaló Politikatörténeti Intézet Nonprofit Kft. (PTI), akkor Esztergomba költözik a legfelsőbb bírósági fórum. Földes György a PTI ügyvezető igazgatója leszögezte: Most, hogy a kormány belátta, hogy nem kapja meg ingyen az épületrészt, politikai nyomást próbál gyakorolni az alapítványra.

 

Forrás: HírTV

Mi szól a tervezett lépés mellett és mi ellen? Egyáltalán, mit jelentene ez – kérdeztük Fleck Zoltánt, aki emlékeztetett arra, hogy az Alkotmánybíróság odaköltöztetése sem jött be. (Megj.: Esztergom a rendszerváltáskor lett az újonnan alakult Alkotmánybíróság székhelye egy pillanatnyi hangulati döntés következtében, de végül a költözködés nem valósult meg és visszahelyzeték jogilag is Budapestre.) Vannak persze országok, ahol az államapparátus bizonyos részei a fővároshoz közei városban működnek, de Magyarországon ennek nincs hagyománya – szögezte le a jogszociológus, aki szerint

„többszáz évet kellene visszamenni, hogy megtaláljuk ennek a hagyományát; s amikor előfordult ilyen, akkor az ország egyik fele el volt foglalva”.

Egy egycentrumú, azaz Budapest-központú országban egy ilyen lépés gyakorlatilg a szervezet szeparációját jelenti, ami

szimbolikus gesztus, s igazán annak szól, hogy nem nagyon számít, hogy mit csinál –

szögezte le.

Szerinte azonban más akadály is van: a Kúria az igazságszolgáltatási rendszer része, s ha Esztergomba költöztetnék, akkor nem is annyira a többi hatalmi ágtól való elválasztás lehetetlenítené el a működését, hanem az, hogy a saját hatalmi ágától szeparálódna el. „Nem csak az emberek, hanem az ügyek és az iratok is egyik szintről mozognak a másikra az igazságszolgáltatáson belül, s az egyik szint térbeli eltávolítása a másiktól ellehetetlenítené a működést is” – húzta alá azt a következtetést levonva, hogy ez

„Katasztrófa, szakmaiatlan és ennek a kurzusnak a totális vakságára utal”.

A kormányközeli – tehát jól értesült – a Magyar Idők írta meg, hogy  ha az év végéig nem sikerül pontot tenni a Kossuth téri Igazságügyi Palota helyzetére, és nem születik megállapodás a Politikatörténeti Intézet kiköltözéséről, akkor a Kúriát Esztergomba költöztetik. Az épület egy részét – annak 4000 négyzetméterét – az MSZP által alapított Politikatörténeti Alapítvány tulajdonában lévő Politikatörténeti Intézet Nonprofit Kft. (PTI) használja, amelyet ki akartak költöztetni, hogy a Kúria beköltözhessen, ám pereskedés indult, amely jogerős ítélettel az alperes, azaz az intézet javára zárult. Ugyanakkor a felperes, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. a lap értesülése szerint a Kúriához fordul, azaz az a fórum dönthet véglegesen, amelynek érdekében áll az alapítvány eltávolíttatása az ingatlanból

Fotó: Youtube

A Politikatörténeti Intézet Nonprofit Kft. többéves pereskedésen van túl – a jelek szerint azonban csak részben –, több tárgyalás, felfüggesztés, oda- és visszautalás után most július 6-án végül jogerősen is kimondta a Fővárosi Ítélőtábla, hogy a PTI jogszerűen használja az ingatlan adott területét – emlékeztetett Földes, leszögezve:

ők most is, miként a kezdetektől fogva mindvégig nyitottak voltak a megállapodásra,

a kiköltözésre, amelynek feltétele természetesen az, hogy a használati jog ellenértékét kapják meg és vagy egy megfelelő épületet.

„Rajtunk eddig sem múlt a megállapodás, de a kormány nem akart fizetni, s a Magyar Nemzeti Vagonkezelő által pert indított” – mondta.

Ki akarták ugyanis mondatni, hogy a PTI 30 napon belül ürítse ki és adja át az épületet. Mindez ellentételezés nélkül. „Ez azért is felháborító, mert elismert, kiemelten közhasznú non-profit Kft.-ről van szó, egy komoly nemzeti értékeket őrző szellemi központról, ám ez a kormányt egyáltalán nem foglalkoztatja” – mutatott rá Földes.

Kérdésünkre, hogy miként ítéli meg az ötletet – amit a Magyar Idők is megszellőztetett –, miszerint ahhoz a Kúriához fordulnának, amely „személyesen is érintett” a  végső döntésben, Földes György a következőt mondta:

„Ehhez nem szólok hozzá, semmit, mert úgy értelmeződne, mintha valamifajta erkölcsi vagy politikai nyomást akarnék gyakorolni a Kúriára”.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .