Kezdőlap Címkék Finkelstein

Címke: Finkelstein

Két toxikus vezető árnyékában, a rejtőzködő harmadik

Bizonyára nem vagyok egyedül, aki még emlékszik a Fidesz itteni fiókpártjának 12. dzsemborijára és arra, hogy megújulást/újratervezést hirdettek.

Ha van aki még emlékszik, az azt is észrevehette, hogy mára már nyoma sincs semmiféle újratervezésnek, ma “pragmatikus transzilvanizmus” (whatever this mean) van vasárnapi ebédre – már akinek jut valami is az asztalára – és aztán ott van a politikai-show, mint valami egzotikus musical, afféle utó- vagy elő Untold fesztivál. Hangos és tartalmatlan – szinte tökéletes tartalom nélküli forma – látványos, csak éppen kiviláglik öncélú és szimulákrum jellege, mert közben sem vita, sem tartalmas kommunikáció, sem kritika, sem önkritika, sem alternatíva, sem semmiféle szembenézés meg nem zavarja.

Drámai pillanatokat, csak a videókivetítő pillanatnyi zavarai hoznak, a cirkusz technikailag kifogástalan, és teljesen steril és tartalmatlan. Magát szórakoztatja a színpadi sereg, afféle előszilveszteri mulatság, kabaré a javából, persze mindenféle humor nélkül, ja, viszont Hunorral.

Mintha szelfizni, jópofizni gyűltek volna össze unatkozó tinédzserek, úgy múlatták az időt a vezérek és klienseik, a látszólagos, a reality show szabályai szerint: PR, és a fitogtatva fölmutatott technikai felszerelés, és tényleg a média, a performansz az üzenet, és semmi más. Vezéreink magukat ünneplik és ünnepeltetik, egyáltalán nem szerényen, hiszen egyáltalán nincs amire szerények lehetnének, már eredményeket sem hazudnak, a performansz önmagáért van. Legfentebb médiaesemény – mint kiderült az újságírói akkreditációhoz viszont még azt is meg kellett jelölni, hogy kivel készítenének interjút és mikor (sic!), s hogyan, és milyen témában – szemfényvesztés, magas fokon, de leginkább önmagukat csapták be a jelenlevők, úgy tettek mintha bármit is tennének.

A pártnak sem értelmes, és főként számonkérhető, programja, sem átható, fölfogható és követhető üzenete nincs – hacsak az nem, hogy néhány lejárt szavatosságú politikus, akikkel egyébként a párt koalícióban, vagy külső támogatóként, együtt kormányzott: részeges, akasztós és szekus, így ebben a sorrendben, és minden további magyarázat, érv, vagy bizonyíték nélkül. Ez ugye, már Finkelstein-Habony-falva, illetve Biharbasznád-alsó végállomás, bár én optimista vagyok lesz még lentebb is, lesz még így sem és a show akkor is folytatódik majd. Kereskényi “dobja be”, mintegy mellékesen az euroszkeptikus mantrát – érdemes fölfigyelni, hogy akárhányszor előjön a téma, soha nincs semmiféle tartalmi utalás, érvelés, arról már rég leszoktak vezéreink. Ja, Juncker soha nem bizonyított részegeskedéseit képes egy más Európa mellett érvként fölmondani Finkelstein-Habonyból az elöljárónak: hiába na mémekből tanul a rommagyar-vezér – hogy aszongya “Európa rossz irányba halad”, mert migráció, mert “szivárványos zászló” (ugye értik mire céloz homofób emberünk?), és aztán valahogy kifelejti a végszót, “mert Soros”.

Van ugyan egy szöveg, melyet címe vitaindítónak mond, de persze senki sem vitatja, van, hogy legyen ilyen is, és lényegében minden olyant elmondjanak, aminek a napi politikában éppen az ellenkezőjét teszik. Bedobják az “erdélyi magyar társadalom megteremtését” (sic!), mint nyilvánvaló vágyálmot, csakhogy nem tudjuk meg, miről is beszélnek? Töltelék szövegek, tartalmatlanok, lényegtelenek, érvtelenek, közepesnél is gyengébb motivációs szövegelések. Talán két fél mondatnak volt érdemes elhangzani: “a kisebbségi kérdés megoldását nem szabad a populizmus oltárán feláldozni”, és hogy “párbeszédre van szükség azokkal is, akik kritizálják” a pártot, mondta – böcsületére váljék, Csoma Botond képviselő –, csakhogy úgy tett mindenki, mintha nem értené (persze, persze sokan valóban nem értették, meg oda sem figyeltek), illetve elengedték a fülük mellett (azért még megdorgálás jöhet, ha észhez térnek, önmaguk nagyszerűségétől megrészegült vezérek).

Én viszont most nem is a tartalmatlanságra és a valós viselkedésnek, politikai ténykedésnek teljesen ellentmondó szövegeléseknek szentelnék teret, hanem annak, amit a politikai-show eltakart (még azt sem állíthatom, hogy tudatosan, mert ahogy láttam, önámításból volt több, őszinteségből kevesebb), a POPULISTA és TOXIKUS VEZÉREK mandátumának meghosszabbítását, a számonkérhetőség mindenféle esélye nélkül. És hát erről van szó, ezért a sok elterelő hadművelet, ezért a tartalmatlan szövegelés, és ezért volt a video-hip-hop, olyan mandátumot adni, ami “bármit lehetővé tesz”, ami nem kötelez, ami elrejti, hogy hol a Fidesz-vezér, hol a bukaresti vezér kénye-kedve szerint, de minden esetre, simán menjen a játszma: ahogy ők muzsikálnak a mi toxikus (kis)vezéreink, úgy táncolhassanak.

A rommagyar politikai felvilág KÉT TOXIKUS VEZÉR ÁRNYÉKÁBAN, klienshelyzetben, kiszolgáltatva bohóckodik, úgy tesz mintha hatalma lenne, mintha akarata lenne, mintha tudná mit akar, mintha eszközei lennének, mintha önálló lenne, (tökéletes szimulákrum ez). A kongresszus hozama, hogy ismét fölhatalmazták a látszólagos folytatására ugyanazokat, akik eddig juttatták a politikai osztályt, a Truman-show nyilván folytatódni fog, manipulációval, megvezetéssel, alternatív tényekre és poszt-igazságokra, összeesküvés-elméletekre és populista diskurzusokra való utalással. Toxikus vagy destruktív vezetőnek azokat tartjuk, akik

“egyéni érdekeiket a közjó fölé rendelik, nem haboznak törvénytelen eszközöket igénybe venni, és tevékenységük katasztrofális következményekkel jár egyének egy csoportja, egy adott intézmény, közösség, vagy végső soron az egész társadalom számára”

(foglalja össze Lipman-Blumen alapján, Dessewffy Tibor, a lényeget). Ez a leírás minden bizonnyal eltalálja a Fidesz-, illetve a PSD vezért, mégpedig azzal a megjegyzéssel, hogy a toxikus vezér ideáltípusát adtuk itt meg, ami természetesen azt is jelenti, hogy az ilyen vezető nem minden tettével okoz kárt, vagy nem egészen gonosz, elvetemült, stb., a kárt okozás viszont egész tevékenységük végső kimenetelére vonatkozik. És persze, igencsak nagy eltérések vannak a toxikus vezetők által okozott károk mértékét illetően is. Egyre nyilvánvalóbb, hogy Orbán és Dragnea óriási károkat okoznak, nemcsak egyes csoportoknak, hanem az egész magyar és román társadalomnak (igen, még azoknak is, akik haszonélvezői ténykedésüknek), sőt egyre inkább az egységes Európa intézményes progressziójának is. De uralkodásuk, hatalmi ténykedésük, rombolásuk, ami a jogállamiságot, demokráciát, a fékek és ellensúlyok rendszerét, az igazságszolgáltatást, a médiákat, a gazdaságot, az adminisztrációt, a tudományos és művészeti, egyszóval kulturális életet, a gyülőletkampányok szociálpszichológiai rombolását, stb., illeti – remélhetőleg – mégsem jut el a nyílt erőszakig. Putyin követői/utánzói, szerencsére, Putyin hatalma nélkül.

Ami sajátos az esetünkben, hogy a mi “kis toxikus vezetőnk” (“kis pénz kis foci” – ugye?), a most egyedüli jelöltként újraválasztott elnök, egyáltalán nem rendelkezik azokkal a személyes tulajdonságokkal, amelyek a toxikus vagy destruktív vezető pszichológiai profilját, körülményektől függő személyiségét jellemzik. Sem a hatalmas ego, sem az arrogancia (na, az talán valamennyire), az amoralitás, a kapzsiság, stb, nem jellemzi a rommagyar pártvezetőt: Kelemen Hunor – megfigyelésem szerint –, ideális követő, a szinte tökéletesen alárendelődő, tragikus figura. Már első megválasztásának körülményei – ahogy Markó Béla “ki- és megválasztatta” – jól mutatták, hogy leginkább konformista, bátortalan és határozatlan, mondjuk ki, politikai értelemben gyáva és tétova. Képtelen volt ellenállni, először a budapesti, azután a bukaresti nyomásnak/befolyásnak, saját víziója pedig nincs, vagy ha van, azt képtelen kommunikálni. Egyre inkább azokat a paneleket közvetíti, melyeket budapesti “tartótisztjei” diktálnak, nemcsak ő de tanácsadói is, képtelenek még arra is, hogy a rommagyar közösség szintjén újraértelmezzék az orbáni üzeneteket. Makacssága vazallusi nyakasság, ami – általános szerencsétlenségre – legfentebb abban mutatkozik meg, hogy téves döntései, a szervezet és általa a közösség kiszolgáltatása mellett kitart, FALAZ ORBÁNNAK és DRAGNEÁNAK, eljátssza az általuk kijelölt (sokszor biza hasznos idióta) szerepet. Kelemen Hunor, Orbán román hangja Bukarestben és Dragnea magyar hangja Budapesten, afféle “komp-ember” (hogy Ady vízióját ilyen kifacsarva parafrazeáljam), hol itt hol ott köt ki, de leginkább úton van, sodronypályán rángatózik.

Kelemen Hunor nem diktátor alkat, sőt, autoritása teljességgel konjunkturális, meglátásom szerint a politikusi paranoia sem érte még utol, hatalomvágya, karizmája, nárcizmusának mértéke még a demokratikus vezetők körében tartja.

És nemcsak a budapesti és bukaresti, valóban destruktív vezérek, hanem a székelyföldi kiskirályok is dominálják, fölébe kerekednek, képesek és hajlandók megzsarolni, kontrollálni ténykedéseit, döntéseit, és mindezt a háttérből is tenni tudják. Attól tartok, hogy Kelemen Hunor valóban a kisebbik rossz (mégha egyetlen jelölt is volt), mert a romániai magyar társadalom, jelen állapota szerint (amit, majd megteremtenek ugye?) elsőrendű TOXIKUS VEZETŐT TÁMOGATÓ KÖRNYEZET. Megvan benne minden kellék, sőt túlsúlyban van, mind az instabilitás, mind a fenyegetettség érzése, a patriarchális vezérelvűség, az önállóság hiánya és az a tehetetlenség, ami saját, legalább részben, önálló intézmények híján, kollektív frusztrációt okoz. De akár a politikai kultúra irányultságát, az autokratikus formák elfogadottságát, akár a demográfiai folyamatok okozta stresszre, vagy a médiák kiszolgáltatottságára, stb., gondolunk, a romániai magyar társadalom erősen vulnerábilis, és ez kiszolgáltatottá teszi egy erős és valóban toxikus vezér föllépésével szemben. Ki nem elégített társadalomban élünk, premigrációs és migrációs hálózatokhoz kapcsolódnak az életutak  jórésze (miközben persze divat itt is a “migráncsozás”), meglazultak a gyökerek, “megoldódott a kéve”, és nemcsak a téves politikai döntések okán. A rommagyarok jórésze – mondjuk ezt is ki – “agyban” Magyarországon vagy attól is nyugatabbra él. Vagy legalábbis, a médiabefolyás következtében (és itteni magyar média, mindent egybevetve nincs is), és az elvándorlási tervek, egy egész migrációs szubkultúra okán, a közönség testileg még itt van, mentálisan már máshol. Egy magát providenciálisnak mondó, megváltót játszó, rommagyar vezér – amilyennek, itt és most, Orbán Viktort képzeli a többség – megjelenése égetően sürgős, a támogató közeg nap, mint nap épül és erősödik. Meglátásom szerint, már ismerjük a nevét és arcát, csak még nem látja eljöttnek az időt, hogy előlépjen és letaszítsa Kelemen Hunort ingatag faháncs-trónjáról.

Kampánykabaré

Nyakunkon a kampány, nincs mese, hivatalosan még ugyan nem indult el, de azt már régóta tudjuk a klasszikusoktól, hogy minden kampány aznap kezdődik el, amikor az előző véget ért – most a kormány (és az ellenzék) kampányol az EP-választások miatt. Az ellenzék tevékenységét sem mondanám brillírozásnak, de amit a kormány művel…

Nos, az maga a pesti kabaré. Igazán kár volt ezt a nemzeti kincsünket ennyire államosítani. De komolyan: az ember a második-harmadik egetverő szamárság után nem bírja röhögés nélkül. Lehet, hogy borzalmas, lehet, hogy beledöglünk, de nem lehet nem röhögni rajta.

Ott van például Soros. Sorosról csak a hozzám hasonló naiv alakok hiszik, hogy egy üzletember, akinek emberbaráti tevékenységén sokat lehetne vitatkozni, és akit a magyar kormány kinevezett mumusnak. Ugyan már. Soros ennél most már sokkal több kormánypárti körökben, Soros a Minden és Soros a Semmi, Soros az univerzális válasz minden sajtókérdésre, Soros az Alfa és az Ómega, Soros a Kezdet és a Vég. Ezt a nézetemet arra alapozom, hogy csak tegnap is két, Soros Györggyel kicsit sem összefüggő sajtómegkeresésre válaszoltak annyit – különböző szervek! – hogy Soros.

Az első választ az Index kapta, ők a Transparency International nemzetközi korrupciós listájáról kérdeztek volna, a Kormányzati Tájékoztatási Központtól. És hírnök jött, pihegve szólt:

„Tisztelt Szerkesztőség!

Az alábbiakban küldjük a Kormányzati Tájékoztatási Központ reagálását a Transparency International 2018-as korrupciós listájával kapcsolatosan megjelent cikkükre.

Ez egy közismerten bevándorláspárti Soros-szervezet jelentése, Soros-kampányának és nyomásgyakorlásának a része. Mindenféle ürüggyel támadják Magyarországot, amiért a magyar emberek úgy döntöttek, hogy nem akarják, hogy hazánkból is bevándorlóországot csináljanak.

Üdvözlettel:
Kormányzati Tájékoztatási Központ”

Aha. Miközben maga az írás azzal foglalkozott, hogy bár a tavalyi évhez képest egy helyet javítottunk, azonban nincs okunk az örömre, Magyarország – Romániával, Görögországgal és Bulgáriával – még mindig az Unió legkorruptabb országai között van. Sorosról szó sem esett – de hát mindenben van egy kis Soros, mert belemagyarázzák, íme hát: Soros a válasz mindenre.

A másik sorosozást a Magyar Posta válaszolta a 24.hu-nak. Ők a rabszolgatörvényhez való viszonyukról és a túlórák felől érdeklődtek. Volna. Érdeklődni ugyan lehet, de a válasz akkor is egy: Soros!

„Magyarországon mindenkire ugyanazok a törvények vonatkoznak, emellett az állami cégekre speciális szabályok is érvényesek. Társaságunk nem kíván részt venni Soros európai parlamenti választási politikai kampányában.”

Nekem gyanús, hogy ennek a Sorosnak titokban van valamelyik kormánypárti főmufti birtokán egy temploma is, ahol az egészségéért imádkoznak, mert nélküle végük lenne. Soros halhatatlan, Soros a Főgonosz, Sátán nélkül nincs Isten.

De közben azért művelnek, mondanak más okosságokat is, Szijjártó mester például kinevezte Gyurta Dánielt a Külkereskedelmi és Külügyminisztérium miniszteri főtanácsadójának. Elvben azért, hogy értékes képességeit a magyar sportdiplomáciában kamatoztathassa, de a rossz nyelvek azt suttogják, az a valódi ok, hogy maradjon valaki a minisztériumban, ha egyszer majd meg kell úszni. Szijjártó ezzel kint van a vízből, Gyurta pláne, mi többiek meg egyelőre benne, de lesz még ebből helycsere.

Kásler Miklós pedig beszédet mondott a görögkatolikus egyház Miskolci Egyházmegyéje által fenntartott Szent Miklós Görögkatolikus Iskola és Óvoda gyógytestnevelési termének és integrált játszótereinek szentelésén és átadásán megtartott ünnepségen. Éspedig olyan okos beszédet, hogy biztosan a mennybe jut általa: hiszen boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa, mint tudjuk. Azt bírta mondani az ő szájával, miszerint:

„Kétezer évvel ezelőtt ugyanis megváltozott az emberiségnek a története, létrejött az állam, a művészetek, a Jóisten kétezer évvel ezelőtt költözött közénk, a saját képmására teremtett bennünket.”

Korábban nem lettek volna művészetek? Nem volt állam? Athén egy rablótanya volt, Mürón és Praxitelész nem is éltek, Egyiptom se létezett? Sőt, Mózes, Dávid és Salamon sem? Mohenjo-Daro hamisítvány, Kínában senki nem is élt, csak a hunok nyargalásztak a végtelen rónaságokon, de sehol a Sárga Császár?

Miniszter úr, biztos, hogy maga mindig tudja, mit beszél? Át tetszik gondolni, legalább néha?

A boldogult Grespik László csikorogva forog a sírjában.

Gondoljunk már bele: ez az ember hívatott dönteni többek között a magyar kultúra és tudomány ügyeiben is. Ahogy látom, a régészetnek már annyi is.

Ehhez képest könnyű, levezető kulturális hír, hogy újabb fejlemények vannak Oszter Sándor legendás kazánja ügyében. Ugyebár a színművész összevonta szemöldökét, és a TV2-nél tett panaszt, mert nem volt nála fűtés, és ezért nem lehetett zongorázni. Mondjuk ilyen ügyekkel más ember szakértőhöz fordul, de hozzá kiment a televízió, hogy ügyet csináljanak a zimankóból. Amikor hajléktalanok fagynak meg, nem mennek ki, Oszter zongorája viszont nemzeti sorskérdés, lássuk be.

Hanem Papp Viktor, az Immergas Hungária Kft. ügyvezető igazgatója is látta az adást, és mivel találva érezte magát az ügyben, üstöllést nekilátott kivizsgáltatni az esetet. Érdekes eredménnyel. Adjuk át neki a szót. Mint a Pénzcentrum.hu írja:

„Oszter Sándor üzemeltetésben lévő gázkazánját, mint utólag kiderült, cégünk 2011 októberében értékesítette kereskedelmi partnerünknek, amely azt eladta egy szerelő partnerének vagy egyenesen a fogyasztónak.

Az első értékesítés óta eltelt 7 év alatt a kazán hivatalosan, dokumentálhatóan beüzemelésre nem került, azon rendszeres karbantartást az Immergas által feljogosított szakember nem végzett. A gázkazán beszerelésének színvonala minősíthetetlen volt, azt olyan alapvető hibákkal végezték el, amelyek szükségszerűen oda vezettek, hogy a fűtési rendszer és ezzel együtt a gázkészülék felmondta a szolgálatot. Mindezt tetézte, hogy maga fűtési rendszer jelentősen elszennyeződött állapotban volt, amely előidézte a gázkazán meghibásodását.”

Ez világos beszéd: Oszter művész úr Mekk Elekkel szereltette be a kazánt, hogy úgy mondjam, költségtakarékosan. Ide vezet a buhera, még jó, hogy fel nem robbantak. De miért kellett ehhez tévéadás, miért nem bírta felemelni a telefont és felhívni az illetékest?

Azért, mert ő a kormány oszlopainak egyike. Ha ő fázik, ha ő nem tud zongorázni, az nem magánügy, az közügy. (Különben az is lehet, hogy azért nem tud zongorázni, mert nem játszik ezen a hangszeren, ez esetben a kazán beiktatása a történetbe szintén felesleges volt). Az ő kazánja mindannyiunk kazánja, a mi kazánunk senkié, még a miénk sem, vegyük tudomásul.

Komolyan mondom: tragédia. Kampány idején ilyen marhaságokat engednek meg maguknak. Ha élne még Finkelstein, minimum közéjük csapna.

Nem, nem lehet nem röhögni rajtuk, Még ha kínomban is teszem. Hogy is mondta Madách egy másik Tragédiában?

„Tragédiának nézed? nézd legott
Komédiának, s mulattatni fog.”

Milliárdok és jegesmedvék – kampányhét (4.)

Szélsebesen vágtatunk az áprilisi választások felé; immár sorozatunk negyedik részéhez értünk el, azaz négy hetet hagytunk magunk mögött a hivatalos kampányidőszakból. Látható, hogy egyre több leleplezés érkezik, s bár igyekszik a kormánypárt is, ezúttal messze lemarad, egyelőre nem is nagyon talál az ellenzékre ráhúzható erkölcsileg, vagy kriminológiailag elítélhető ügyeket, miközben saját embereit sorba érik a találatok. A leleplező írások közlésében élen jár a Magyar Nemzet, amiből többen arra a következtetésre jutottak, hogy mégis csak vannak „betárazott” dokumentumok Simicska Lajosnál, mi több a Kósa-üggyel már le is dobta az atombombát. Ha így van, akkor a klasszikus utat járja, mellékszereplőkön keresztül lehetetleníti el a vezért.  E heti görbe tükrünk összeállításánál sem akadtak tehát gondjaink, annak ellenére sem, hogy a csütörtöki, március 15-i rendezvényeket követően három pihenőnapot is kapott a politika.

És akkor, íme, az e heti toplistánk:

  1. Kósa Lajos milliárdjai
  2. Gulyás Gergely Kósát védő beszéde
  3. Orbán Viktor fenyegetése
  4. Egy új szlogen: kampánylyukból…
  5. Ki fizeti Semjént?

Kósa Lajos milliárdjai

Ha az ember beüti a Hírkeresőbe a fenti címszavakat, az első adat, ami feltűnhet, hogy 125 ezer bejegyzést regisztrált az oldal. Vagyis ilyen mértékben uralta a hírek világát a volt debreceni polgármester ügye, a csengeri asszony 1300 milliárd forintos örökségének kezelési joga. Az időközben miniszterré avanzsált – némi frakcióvezetői kanyarral közbeiktatva – Kósa kezdetben tagadta az egész kapcsolatot, majd a végén áldozatként mutatta be magát, mint akit becsapott egy egyszerű csengeri háztartásbeli. Az össze-vissza beszéd mellett az is védhetetlenné tette a kormányzat emberét, a Fidesz alapítóját, hogy időközben előkerült egy újabb dokumentum arról, hogy az irdatlan nagy összegből jutott volna nyolcszáz milliócska a Kósa–családnak is, jelesül a már jelentős állami támogatásokból sertéstelepet elnyerő édesanyának is. Szívesen írnám ide, hogy ez tényleg nagyon  szép példája a gondoskodó gyermeknek, a szülőért felelősséget vállaló fiúnak, ha nem lengené be érzületünket az a gyanú, hogy ez az összeg valójában Kósa jutalékául szolgált volna. Nyolcszázmillió. Hm… Szívesen eljátszik az ember a gondolattal, hogy mi lenne, ha ő maga jutna ekkora összeghez. Meglehet, pitiáner vagyok, de én most az egy százalékának is örülnék.  Valószínűleg ezért nincs se nyolcszáz, se nyolcmillióm…

Gulyás Gergely Kósát védő beszéde

A Fidesz kommunikációs szakembereit zavarba hozta a Kósa-ügy; váratlan kirobbanása nyomán nem tudtak olyan mondatokat legyártani, amelyek hitelesen képesek lettek volna védeni őt. Hogy mennyire nem, arra görbe tükrünk negyedik pontjában még visszatérünk, de mert itt éles harc folyik az előkelő helyezésekért, Gulyás Gergely mondata mindenképpen az előkelő második helyre kívánkozik. A Fidesz új frakcióvezetője – aki, nem mellesleg éppen Kósa Lajost váltotta a funkcióban – azzal igyekezett megmagyarázni elődje 1300 milliárdos tranzakcióját, illetve azt a közben tagadhatatlanná vált tényt, hogy egy csengeri asszony kapcsolta be az üzletbe, vagy csapta be Kósát, párttársa azért esett bele ebbe a csapdába, mert – idézem – „ha a férfiak nőkről beszélnek, gyakran túlzásokba esnek”. Próbálom megfejteni, mit is takar ez az állítás, vajon mit mondott Kósa, amire ez a kijelentés ráhúzható. De akárhogy csavargatom, képtelen vagyok rájönni. Mi volt az a túlzás, amit a nagy örökséghez jutó, vagy arról álmodó asszony kihozott a miniszterből? Most túlzott Kósa, amikor igyekezett valamilyen magyarázatot találni a történtekre, vagy akkor, amikor elballagtak kettesben a közjegyzőhöz? Esetleg akkor, amikor a nyolcszázmillióról egyeztek meg? Kérem a kedves ifjú Fidesz-frakcióvezetőt segítsen nekem, oldja már fel ezt a dilemmát, az, ami a csengeri hölgy nőiességének számlájára írható? Mert én itt még csak olyan számláról olvastam, ami Kósa családjának jutott volna…

Orbán Viktor fenyegetése

Voltaképpen az a beszéd, amit Orbán Viktor március 15-én elmondott, csak abban az esetben illeszthető ide, ha nem vesszük komolyan. Ha nem vesszük komolyan azt a fenyegetést, amelyet az ünnepinek szánt szózatban hallhattunk a miniszterelnöktől. De vajon lehet-e egy nagyon is komolynak szánt kijelentést, amely a választások utáni erkölcsi, politikai és jogi felelősségre vonásról szólt, üres fecsegésnek tekinteni. Hát persze, hogy lehet, de csak akkor, ha a szónok maga is idézőjelbe teszi, vagy a személye olyan könnyű, hogy semmit nem szabad tőle mellre szívni. Orbánról azonban tudjuk, hogy egyrészt nagyon is végiggondolja, amit mond, másrészt nincs ma nálánál komolyabban veendő személy az országban. Ami egyfelől azt jelenti, hogy van miért rettegni, ha a Fidesz nyeri a választásokat, és újra Orbán Viktort ülteti a kormányfői székbe – ki mást? -, másrészt ennek a passzusnak nincs semmi keresnivalója ebben az összeállításban. De itt van. Reménykedjünk.

Kampánylyukból kampányszél fúj

Erre a mondatra már utaltunk a második résznél. Havasi Bertalan, Orbán Viktor szóvivője szájába adták azt a szlogent; szorgalmas Finkelstein-tanítványok gyárthatták le, a Kósa ügy könnyűvé tételére. Megszokhattuk, hogy a Fidesz famulusai minden helyzetre találnak olyan választ, amellyel vagy elkerülik a választ, vagy elterelik Gyurcsányra, a szocialistákra, az ellenzékre, vagy pedig egészen más témára, például Soros Györgyre.  Most azonban, 1300 milliárd esetében nagyon nehéz ilyen utakat találni, így aztán maga a kampányidőszak tűnt alkalmasnak arra, hogy az állításokat a hazugság tartományába üldözzék. Mert ugye kampányban mindenki mond mindent, mindenki vádolja a másikat, csak azért, hogy gyengítse annak helyzetét.  Itt azonban elég súlyos konkrétumok jöttek szembe a kormányzattal, amelyre már nem illeszthetőek rá a bevált panelek.  Ebbe a kampánylyukba, ha akarja, ha nem beleesett a Fidesz, ott van a mélyén, és bizony nehezen tud onnan kikecmeregni. Ráadásul újabb és újabb dolgok hullanak bele a lyukba, és ahogy most látszik: a sorozatnak áprilisig nem is lesz vége. Ebbe a kampányszélbe bizony könnyen bele lehet betegedni, pláne ott lent, a lyuk hűvösében.

Ki fizeti Semjént?

A svédországi vadászat már bekerült előző heti összeállításunkba is, a miniszterelnök-helyettesnek azóta sem sikerült érdemi magyarázatot adnia az északi kiruccanására. Ettől azonban még nem „érdemelte” volna ki, hogy újra helyet szorítson magának tekintélyes összeállításunkban, de egy-két újabb részlet felbukkanása indokolttá tette ismételt toplistás pozícióját. Megtudhattuk ugyanis, hogy olyan ember finanszírozta a kiváló vadász útját, aki pályázatok útján állami pénzekhez jutott, és bizony kultúr-országokban az ilyesmi egyenlő az adott politikus bukásával. Ehelyett Semjén Zsolt büszkén – vagy bárgyún? – vigyorog a kamerákba, jegesmedve vadászatról beszél, és arról, hogy legközelebb, amerikai vadásztúrájára Bayer Zsoltot is magával viszi, hogy az ellenzéki sajtónak még legyen mivel és kivel támadni őt. Gondolkodom ezen a mondaton: vajon kell-e őt támadni? Vagy untig elegendő, ha hagyjuk beszélni, amivel épp úgy lejáratja magát, ahogy Kósa Lajos. Csak azt tudnám, hogy ebben az esetben mit reagál majd Gulyás Gergely; bár, meglehet, az a jegesmedve, amit lőni akar Semjén egy leányzó…

Megérintette őket a vereség szele

Miért vannak bajban a fiúk? Mit okoz az, hogy nincs szabad, demokratikus nyilvánosság Magyarországon? Miről szól a hódmezővásárhelyi pletyka? Ki a lángoló intellektuális fényoszlop legjobb tanítványa? Miért kulcskérdés az LMP szerepe? A Jobbikkal ha nem is együttműködni, de tárgyalni igen? Interjú Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció elnökével, aki nem tartja kizártnak, hogy a demokratikus ellenzék önmagában többséget szerez.

 

Sorozatos botrányok rázzák meg a Fideszt: Elios és az OLAF, Semjén és a helikopteres vadászat, Kósa Lajos és az 1300 milliárd, Matolcsy és a villa… Lesz ezeknek hatása a választási eredményekre?

Lesz. Olyan kétségbeesettek azok a reakciók, amelyeket most mutatnak, olyan szokatlanok, amelyek eltérnek minden korábbitól. Ebből az kell, hogy következzen: maguk is úgy látják, úgy mérik, ez bizony eljut az ő táboruk egy részéhez is. Az egyik legnagyobb hírportálon az ügy kirobbanásakor az első öt hír az Kósa volt. Ez pusztít, ez mérgez. Bajban vannak a fiúk. Hódmezővásárhely után mintha összeomlott volna a Fidesz korábbi, nagyon fegyelmezett kommunikációja.

Ennek már voltak jelei Hódmezővásárhely előtt is… összefüggésben lehet ez azzal, hogy kampánystratégájuk, Finkelstein időközben meghalt?

Jól lehet érzékelni, hogy Finkelsteinig a Fidesz a kommunikációja egységesebb és célzottabb volt. Amióta „Habony mester” helyettesíti, azóta kiveszett belőle az erő és a politikai izgalom.

A magyar társadalom nagyon későn és eléggé enyhén reagál olyan jelenségekre, amelyek máshol (például most éppen Szlovákiában) akár kormányválságot idéznek elő. Az ellenzék nem tudni élni ezekkel az alkalmakkal, vagy mentalitásbeli kérdésről van szó?

Részben mi magyarok ilyenek vagyunk. De semmire sem kell nevelni a népet, az veszett fejsze. A másik oldalról, bármennyire is létezik független és közösségi média, a tömegek nagy része nem értesül ezen ügyek jelentős részéről. Részben kötcsei polgárként, velük beszélgetve, látom milyenek a médiafogyasztási szokások: reggel bekapcsoljuk a Kossuth rádiót, nézzük az M1-et, TV2-őt. Nincs valójában szabad, demokratikus nyilvánosság Magyarországon. Pokolian nehéz így megszervezni a választókat.

Hát az OLAF-jelentés, a Semjén- vagy Kósa-botrány nem nagyon látható az M1-en… Értesüléseink szerint már a külpolitikában is csak felülről jött híreket adhatnak közzé.

Mondok egy példát: a minap a feleségem Egerben volt, én Székesfehérváron, kilenc felé érkezünk haza mind a ketten. Ilyenkor leülünk egy kicsit beszélgetni. Ránézünk a hírekre és Klára azt mondta: ezt nem fogod elhinni. A második legnagyobb hírportál, az Origo első kilenc híre csak menekült-, migránskérdésről szól. Olyan észveszejtő népbutítás zajlik, ami alól nyilván nem tudja kivonni magát az emberek jelentős része. Nem rájuk kell haragudni – szoktam mondani. Ezt hallják egész nap és egy pont után el fogják hinni. Nem ők a felelősek azért, hogy egy nagyon zárt és eltorzított világban élnek és ennek alapján mondanak véleményt, hanem azok, akik ezt megcsinálják velük.

Térjünk át a választásokra. Szakértőnk becslése szerint hetven százalék feletti részvétel lenne szükség ahhoz, hogy a Fidesz elveszítse azokat.

Ki tudja, ki tudja…

Ahol nem szabad a közélet ott nincs valóságosan hatalmi kérdésekkel összefüggő, megbízható véleménykutatás. Hogy melyik mosóport szeretjük, abban lehet szabad véleményt kutatni. Hogy a hatalomhoz mi a viszonyunk, ebben nem lehet szabad kutatást csinálni. Ezért minden elemzés hatalmas hibahatárral működik.

Azzal egyetértek, hogy minél magasabb a részvétel, annál kisebb az esélye a Fidesznek, annál nagyon az ellenzéknek.

Elmondok egy pletykát: azt hallom, hogy amikor késő délután 60 százalék közelébe került a vásárhelyi részvétel, a miniszterelnök felhívta Lázár Jánost és gratulált neki a győzelemhez, mert biztos volt abban, hogy ilyen magas részvételt csak a Kubatov-lista alapján lehetett elérni.

Tehát győztek, közben kiderült pont az ellenkezője. Hogy a pletyka igaz-e vagy sem, nem tudom, de hihető, mert olyanfajta önhittségben él a Fidesz, hogy ez sérülékennyé teszi őket.

Ez tart most is?

Nem, most pánik van. Nézzék meg Lázár bécsi videóját.

Hogyan lesz Lázárból Németh Szilárd, e lángoló intellektuális fényoszlop legjobb tanítványa.

Vagy nézzétek meg a habogását Kósának. Ez azt mutatja, hogy pokoli a zavar. A hirtelen elrendelt húsvéti Erzsébet-utalványok, téli rezsiszámla csökkentés. Ezek mind azt mutatják, hogy megérintette őket a vereség szele. Ez nekünk jó hír.

Erősebbek lettek?

Önbizalommal telibbek lettünk. Most az következett be, hogy az ellenzéki választók is kezdik elhinni: meg lehet őket verni. Ennek mozgósító ereje van.

A fővárosban és a nagyobb vidéki városokban akár csak a demokratikus ellenzék összefogásával, tehát a Jobbik nélkül, is lehetne több helyen győzni – állítják a választási szakértők. A kisebb településeken akár a Jobbik egyedül is boldogul. A DK-nak van erre stratégiája?

Van ebben igazság. A kulcskérdés most, miután az MSZP és a DK megállapodott, az LMP szerepe. Az LMP nélkül a győzelmi esélyeink jelentősen romlanak. Ugyanakkor, pokoli nehéz egy másik pártra hatást gyakorolni. Hogy mi itt a helyes magatartás a részünkről? Csendes tudomásul vétel? Csendes szurkolás és reménykedés? Valamilyen szóbeli nyomásgyakorlás? Hát, nincsenek egyértelmű receptek. Én tegnap nagyon világosan beszéltem az LMP felelősségéről. Nincs mese, muszáj azt mondani:

aki a demokratikus oldalon nem hajlandó együttműködni a többiekkel, az a Fidesz szekerét tolja, akarva vagy akaratlanul.

Hogy állnak a Jobbikkal való együttműködéssel?

A régi szövegemet tudom megismételni. Szerintem ez az elmúlt időszak legnehezebb, nemcsak politikai dilemmája. Egyfelől, nem lehet nem hallani,különösen

       Vásárhely után, hogy választók sokasága mondja: akár az ördöggel is össze kell fogni.

A minap a fehérvári fórumon ott ült egy dunántúli nagyváros több cikluson polgármesterséget betöltő, tekintélyes ember. Beszéltem erről a dilemmáról. A mellette ülő kedvese mutogatott, hogy ő is ezt gondolja erről a dilemmáról: ebből a helyzetből kijutni, akár a Jobbikkal is. Mást gondoltak a választók erről két hónappal ezelőtt. Én meg szinte szó szerint azon gyötrődöm, hogy mi itt a felelős magatartás egy demokratikus párt vezetőjének. Mikor teszek helyesen? Hogy ha nem tudom elfelejteni, hogy a Jobbik listázta az embereket származás szerint. Hogy Európai Uniós zászlót égetett. Hogy gárdákat vonultatott a megfélemlítés erejével. Vagy elfogadom az elmúlt másfél év mérsékeltebb elnöki politikáját, mert a párt mögötte sokfajta. Egyelőre, a korábbi álláspont szerint, nem működünk együtt. De abban egyre kevésbé vagyok biztos, hogy legalább tárgyalni ne kellene.

Sokak szerint több helyen jobb ha elindul a Jobbik jelöltje is, mert mivel híveik átszavazni nem fognak a demokratikus ellenzék jelöltjére, de legalább a fideszestől veszik el a szavazatokat.

Az ügyek általában nem ilyen egyszerűek. Van olyan választókörzet, ahol az segíti a demokraták győzelmét, ha nem indul a Jobbik, mert a 20-30 százalékban átszavazni hajlandó jobbikos szavazókkal tud nyerni a demokrata jelölt. Máshol viszont nem. Nincs általános recept. Ez nem olyan mint az egykori vietnami balzsam, ami mindenre jó volt.

Ezt a munkát a Jobbikkal nem végeztük el. Nem kell megállapodni velük a 106 helyről, ennek nincs is értelme. De vannak olyan választókerületek, ahol legalábbis matematikai értelemben, erre lenne ráció. Hogy politikai értelemben szabad-e ezt megtenni – ez a dilemma.

Képes-e az MSZP az 54 hely alá menni, vagy a DK a 46-ból engedne?

A DK egészen biztosan, de a mi helyzetünk tényleg egyszerűbb, mert kevesebb pénzből kampányol a párt. Természetesen nem mindegy, hogy 150 millióból vagy 300-ból kampányolsz. Mi eleve csak 150 millióból kampányolunk, mert csak 46 helyünk van. Mi akkor is ennyiből fogunk kampányolni, ha még tízet elengedünk. Az MSZP-nek itt nehezebb a helyzete és én ezt nem tartom egymagában erkölcstelennek, de ennek politikai következményi vannak. Ha ők bemennek 54 alá, akkor elveszítenek 150 millió forintot. Ahogy ismerem az MSZP-t, az ott nagy pénz. Az a dilemma,

az MSZP dilemmája, hogy megér-e 150 millió forintot az ellenzék nagyobb esélye. Igen vagy nem. Én könnyen beszélek, mert nincs ez a dilemmám.

Nem is merek tanácsot adni nekik, mert az, azt hiszem, sértődéshez vezetne és én nem akarom megbántani az MSZP-t.

És ha nem kizárólag a pénzről van szó, hanem a nyerési lehetőségről?

Akkor meg muszáj még partnereket bevonni ebbe az együttműködésbe. Az LMP-t feltétlenül. És ott van még a három kisebb párt: az Együtt, a Momentum és a Kétfarkú Kutya Párt. Hárman ők el tudnak vinni 8-10 százalékot.

Ez olyan, mint amikor valaki meg akarja venni a négylakásos társasház mind a négy lakását, akkor az elsőt viszonylag könnyen megveszi, az utolsót meg túl drágán, mert az eladó megérzi, hogy ennek szüksége van rá.

Tényleg az a helyzet, hogy a támogatottsággal nem feltétlenül arányos az amennyit egy nagyobb pártnak engednie kell. A három százalék lehet, hogy nem sok, de lehet, hogy ennyi hiányzik a győzelemhez. Itt kell egyfajta nagyvonalúság. És mindenkinek ezt is ajánlom.

Mi a DK érdeke, hogy több vagy kevesebb párt jusson be a parlamentbe?

Ha nem tud az ellenzék semmilyen formában kétharmadot csinálni, ha úgy tetszik: ha nem dől össze a Fidesz, akkor tartósan ezzel a választási rendszerrel kell számolni. Ez a választójogi rendszer a nagy blokkokat premizálja.

Van abban tehát nemzeti érdek, hogy egymáshoz közelítsenek ezek a demokratikus formációk. Nem feltétlenül kell egyesülni, pártszövetségben is lehet működni. Annál könnyebb egy pártszövetséget létrehozni, minél kevesebb a szereplő.

Más a mai MSZP, mint amikor kilépett belőle?

Több mint kétszer annyi szavazónk volt, mint most az MSZP-nek. Akkor még ott voltak a nagy öregek. Bármit lehet mondani erről a korosztályról, Lendvaitól Kovács Lászlóig, ők nagyon fajsúlyos politikusok voltak. Szerintem az a fajta intellektus és erkölcsi integritás, amit ők képviseltek, nagyon fontos volt az MSZP-ben és ma is nagyon fontos lenne. Nem sikerült teljesen pótolni ezeket az embereket.

De ha tömbösödni kell, akkor ezzel az MSZP-vel kellene…

Szorosabb együttműködés kell. Ebben biztos vagyok, hogy erre megy az élet.

Április 8-án este milyen eredménnyel lenne elégedett?

Ha győznénk.  Az fantasztikus lenne, olyan mintha másnap két nap sütne ki, amennyiben a demokratikus ellenzék önmagában többséget szerezne.

Ezt én sem tartom kizártnak. 

Ennél eggyel valószínűbb, hogy a demokratikus ellenzék önmagában nem szerez többséget, de az ellenzék egésze igen. Egy parlamenti együttműködésben, parlamenti kormányzással egy csomó hibáját, tévedését ki lehet küszöbölni ennek a kormánynak. 

Valaki azt mondja, hogy az a legminimálisabb cél, hogy elvegyük a Fidesz kétharmadát. Én ezt nagyon biztosnak látom. Tehát, hogy a Fidesznek nem lesz kétharmada. Természetesen ez engem nem tud mozgósítani

A mi szempontunkból a Trianon-forgatókönyv, ha helyreállítanák a kétharmadot, amit csaknem kizártnak tartok.”

 

Hibát követtek el a kampányban?

Azt hiszem, hogy nem. Tavaly nyáron kezdtünk felkészülni. Tudtuk, hogyan építjük fel. Először jön az „Orbán vagy Európa”, aztán, hogy, aki soha nem élt Magyarországon, az ne szavazhasson. Utána jött az ukrán nyugdíj-biznisz és közben áll össze egy egységes üzenetté, hogy nem alkuszunk ezzel a rendszerrel. Az, hogy egy szórólap jó vagy nem jó? Vagy hogy ezt az ukrán nyugdíj ügyet túltoltuk-e vagy nem és megjelentek benne olyan felhangok, amelyeket én sem szeretek? Ez lehet, de a kampány főirányát tekintve, mi rendben vagyunk.

Budapest, 2018. március 13.

A 888 megjavítja a magyar-amerikai kapcsolatokat

A magyar-amerikai kapcsolatok javításában reménykedik a 888.hu. Nemcsak a portál szerkesztői bíznak ebben, de azt is szeretnék, hogy a magyar emberek elhiggyék, hogy sokévi fagyos viszony után végre elindul valami.

A 888.hu mindezt egy meglehetősen kacifántos képlettel vezeti le.

Amint arról a Független Hírügynökség is írt, tegnap hivatalossá vált, hogy az amerikai kormány David Cornsteint jelöli az Egyesült Államok magyarországi nagykövetének.

A 888. hu az értesüléshez hozzáteszi, hogy ezzel „újabb pofont kapott kedden a hazai ellenzék, ugyanis véget érni látszik a goodfriendi örökség.”

Ez utóbbi megállapítást arra alapozzák, hogy – amint azt cikkük címében is írják – Finkelstein jó barátja lesz az új amerikai nagykövet. Megfogalmazásuk szerint ugyanis David Cornsteint, amikor “tizenhat évvel ezelőtt New York-i számvevői pozícióra hajtott, Donald Trump és Arthur Finkelstein is támogatta.”

Ebből következtet arra a magyar kormánytól nem túl távoli 888, hogy David Cornstein Finkelsteinnek és Trumpnak is jó barátja. Ami persze nem zárható ki, elképzelhető, hogy rendszeresen összejárnak, pontosabban a nemrégiben elhunyt Finkelstein – akit a gyűlölet karmestereként tart nyilván a szakma – esetében ez már csak múlt idő.

Elképzelhető ez is, de erre nincs semmi bizonyíték. (Ha csak azt nem fogadjuk el bizonyítéknak, hogy a 888 ezt írja.) Amit tudunk: David Cronstein tizenhat évvel ezelőtti – amúgy sikertelen – kampányára mind Finkelstein, mind pedig Donald Trump ezer-ezer dollárt adott.

Döntse el mindenki magában, hogy mekkora pénz ez az Egyesült Államokban. (Segítségképpen: Magyarországon Mészáros Lőrinc le sem hajolna ekkora összegért.)

Mindezt a 888.hu is érezheti. Mármint azt, hogy ez így kevés lesz, és kell még valami kapaszkodó. Ezért aztán a cikkben egy Trumpról készült fotót is közölnek, ahol az amerikai elnök ökölbe szorított kézzel mosolyog. A kép aláírása: Orbán egy erős és bátor miniszterelnök.

Nem a képhez tartozik ugyan a mondat, merthogy nem Trump mondja ezt, hanem a 888.hu. De az olvasónak így is jó lesz – legalábbis a 888 olvasóinak.

Ettől még persze javulhatnak az amerikai-magyar kapcsolatok. Már csak azért is, mert ennek természetesen minden normális ember örülne. De nem David Cornstein fogja ezeket a kapcsolatokat megjavítani, és különösen nem az elhunyt Finkelstein állítólagos barátsága révén. A magyar politikának kellene – legalább nyomokban – olyan jeleket felmutatnia, amelyek az amerikai diplomácia és politika számára szalonképessé teszik.

Hányan is elmentek, s nem épp a jöttmentek – 2017. halottai, 3. negyedév

0

„Hányan is elmentek, s nem épp a jöttmentek” – énekelte Cseh Tamás, aki már szintén nincs az élők sorában. Idén is sok olyan ember halt meg, akiket milliók szerettek, vagy csupán” – tudásukért, teljesítményükért, emberségükért – elismertek. Négyrészes sorozatunk harmadik fejezetében 2017. harmadik negyedévének hallottaira emlékezünk.

 

Július 4. Meghalt Kovács Ádám

A hetvennyolc éves korában meghalt feltaláló, vállalkozó, a Celladam cégcsoport alapítója 1983-ban a daganatos betegségekről alkotott elméletével került az érdeklődés középpontjába.

Feltevése szerint a szervezet kóros folyamatai a vérből már korai stádiumban kimutathatóak, a rosszindulatú sejteket pedig nem elpusztítani, hanem gyógyítani kell. Rákellenesként hirdetett készítményének hatásosságát orvosszakmai szervezetek számos alkalommal vitatták.

Július 11. Schubert Éva

Schubert Éva 1931. január 19-én született Budapesten. Ereiben színészi vér csörgedezik, egyik dédapjának bátyja, a kiskunhalasi Szuper Károly színész, igazgató volt, aki még vándorszínész korában Petőfi Sándorral lépett fel. Kölcsey Ferenc távoli rokona, egyik ükanyja a költő unokahúga volt.

Kényszerből lett színésznő, mert arra hivatkozva, hogy apácáknál – angolkisasszonyok – nevelkedett, nem vették fel az egyetemre. 1949-ben kitüntetéses érettségije ellenére nem tanulhatott tovább. Gyors- és gépírást tanult, majd gépírónőként helyezkedett el.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1955-ben szerzett diplomát. A Magyar Néphadsereg Színházához szerződött, majd a Vidám Színpad, a Vígszínház, a Játékszín társulatának tagja volt, 2004-2005-ben pedig a soproni Petőfi Színháznál játszott. Gyakran szerepelt vidéken is, a szekszárdi Deutsche Bühne előadásán Goethe Urfaust című drámájában Marthe szerepét német nyelven játszotta, 1995-től négy évig a berlini Theater Des Ostens vendégművésze volt.

Humora és drámai ereje főként jellemszerepekben érvényesült. Volt Mása a Sirályban, Maria Josefa a Bernarda házában, Orbánné a Macskajátékban, Montmorency kisasszony A vörös postakocsiban.

Több mint harminc filmben játszott, a közönség a Színművészeti elvégzése után, 1955-ben az Egy pikoló világos című vígjátékban ismerte meg. Az Abigélben ő volt Gigus tanárnő, a Szomszédokban Lillácska, a Frakk, a macskák réme című rajzfilmsorozatban pedig Lukréciának adta a hangját.

Több alkalommal rendezett, darabokat fordított németből, franciából, angolból. Tíz évig tanított énekeseknek színészmesterséget a Zeneakadémián, de oktatott Gór Nagy Mária Színitanodájában is. Az egyik legintelligensebb magyar színésznőnek tartották, de mivel Aczél György nyíltan nem kedvelte művészetét, nem alakíthatott nagyobb főszerepeket. Több nyelven is beszélt: németül, angolul, franciául és latinul.

Első férje Zolnay Pál rendező volt, akivel még főiskolás korában házasodtak össze, a második Verebes Károly színész. Közös lányuk, Verebes Dóra restaurátor, aki Verebes István féltestvére

2011-ben csontritkulása miatt kerekesszékbe kényszerült, több műtéten is átesett. Az utóbbi években a lakásból sem nagyon mozdult ki. Idén februárban a hírek szerint már lábra sem tudott állni, lánya pedig annyit közölt, hogy édesanyja már nem jár társaságban, csak barátokat fogad, és interjút sem ad.

Július 31. Jeanne Moreau

A 89 éves filmlegendát hétfőn reggel találta holtan párizsi lakásában a takarítónője. A legnagyobb francia filmszínésznők közé sorolt Moreau több mint 150 filmjében Jeanne Moreau együtt dolgozott gyakorlatilag a világ összes nagy rendezőjével Theodorosz Angelopulosztól Michelangelo Antonionin és Orson Wellesen át Wim Wendersig, Rainer Werner Fassbinderig és Francois Ozonig.

A francia filmes újhullám múzsájának számított, Francois Truffaut-val forgatta egyik legjobb filmjét, a Jules és Jimet. Hatvanöt éves pályafutása során ugyanúgy játszott végzet asszonyát, mint királynőt, tanítónőt vagy gengszternőt. Leghíresebb filmjei közé tartozik a Veszedelmes viszonyok (1959) és a Moderato Cantabile (1960).

Színészi erejét Antonioni Éjszakájában és Truffaut Jules és Jimjében mutathatta meg, az előbbiben apró rezdülésekkel, finom jelzésekkel fejezte ki egy házasság végső kiüresedését. Truffaut filmje a francia újhullám szimbolikus darabja, a nem klasszikus baráti, szerelmi hármasban nemcsak érzékenységet, hanem játékosságot és humort is sugárzott. A következő években rendezte őt Tony Richardson (Mademoiselle), Malle (a Viva Maria című sztárparádéban Brigitte Bardot volt partnere), Orson Welles (aki a világ legnagyobb színésznőjének nevezte), Luís Bunuel (Egy szobalány naplója), Elia Kazan (Az utolsó filmcézár), Fassbinder (Querelle) és Win Wenders (A világ végéig). Utoljára 2007-ben állt a felvevőgép elé.

A női témák iránt mindig vonzódó Moreau megpróbálkozott a rendezéssel is, bár önmagát mindvégig csak kísérletezőnek tartotta. 1975-ben Fény címmel készített filmet négy színésznőről, az egyik főszerepet ő alakította, 1980-ban forgatta az önéletrajzi ihletésű A kamaszlányt és rendezett operát is. Élete során számos íróval kötött barátságot, s maga is megírta önéletrajzát.

A szakmájában és a magánéletben is szigorú és következetes Moreau az egyetlen színésznő, aki kétszer (1975-ben és 1995-ben) is elnökölt a cannes-i filmfesztiválon, 1986-tól 1988-ig a Francia Filmművészeti Akadémia elnöke volt. 1991-ben a Becsületrend tisztjévé avatták, 1995-ben megkapta a César-díjat, a francia filmművészet legrangosabb kitüntetését, 1997-ben az Európai Filmakadémia életműdíját, 2001-ben a Francia Művészeti Akadémia első női tagjává választották.

Háromszor ment férjhez és háromszor vált el, egy gyermeke született. Még a 70-hez közel is az egyik rangos filmes magazin a száz legszexisebb filmsztár közé választotta, Párizsban mozi viseli nevét.

Augusztus 18. Arthur Finkelstein

A világ egyik legbefolyásosabb marketing szakértője már húszas évei közepén komoly sikereket könyvelt el, hiszen miután viszonylag gyorsan felhagyott a tőzsdekarrier építgetésével, részt vett Nixon kampányában, melynek kimenetele vitathatatlanul a történelem része. Még annak ellenére is (vagy éppen azért), hogy ismerjük a végkifejletet. Finkelstein különféle szervezeteinek és egyesületeinek köszönheti az USA az úgynevezett független finanszírozású kampányok ötletét, mely hosszú évtizedek óta meghatározója az Egyesült Államok választási rendszerének, pontosabban azon folyamatoknak, melyek egy-egy szenátort, vagy akár elnököt pozícióba juttathatnak anélkül, hogy az adott kampányok anyagi finanszírozásaiért “óriástőkésekhez” kellene fordulni. Rendszerének kidolgozása a Watergate-botrányt követő időszakban bizonyult igazán jövedelmezőnek, hiszen egyrészt szigorítottak a választási törvényeken, másfelől a választópolgárok bizalma is jelentősen megingott mind a politikusokban, mind pedig az őket támogató tőkés háttérben.

1981-ben Finkelstein egészen a Fehér Házig jutott, ahol Ronald Reagan közvetlen munkatársainak körében folytatta tevékenységét.

George E. Birnbaum társaként 2008 óta folytatott közvetett tanácsadói tevékenységet a Fidesz mellett, azonban az ezzel kapcsolatos információkat a Fidesz igen hektikusan kezeli: hol tagadja a kapcsolatot, hol ignorálja a témakörben feltett újságírói kérdéseket.
Az ellenzék szerint Habony Árpád, Finkelstein és Birnbaum a 2010-es választási győzelmek óta szoros együttműködésben dolgozott a párt médiakampányain.

Mindazonáltal tény, hogy 2015-ben Finkelstein és Habony Danube Business Consulting Ltd. néven létrehozott egy tanácsadó céget az Egyesült Királyságban, mely cég ügyvezetője a Századvég éléről is ismert Lánczi Tamás.

A legnagyobb megdöbbenésre okot adó momentum Finkelstein kapcsán, hogy az általa gyakran alkalmazott negatív kampány, valamint a homoszexualitás támadása, illetve a faji kérdéseket is kampányba emelő kommunikációs stratégia szöges ellentétben áll mindazzal, amit Finkelstein, az ember jelentett. Az amerikai zsidó származású Arthur J. Finkelstein ugyanis hivatalosan köttetett meleg házasságban élt párjával, akivel örökbe fogadott gyermekeiket együtt nevelték fel.

A világ egyik legjelentősebbnek bizonyuló kampányguruja a jelek szerint tökéletesen kielemezte az Egyesült Államokban (tévesen) republikánusnak, Európában és a Közel-Keleten (tévesen) jobboldalinak elkönyvelt szavazópolgárok gondolkodásmódját és voksolási stratégiáját, s gépezetét ennek megfelelően állította üzembe, míg emberileg tökéletesen függetlenítette magát munkájától.

Arthur J. Finkelstein 2017. augusztus 18-án hunyt el 72 éves korában.

Augusztus 25. Pataki Ferenc

Az életének kilencvenhetedik évében elhunyt Pataki Ferenc fejszámolóművész. 1921. január 20-án született Dombóváron. Amikor 1926-ban még korona volt, de már megszületett a döntés a pengő bevezetéséről, oda-vissza fejben átváltotta a pengőt koronára és vissza. (12 500 volt a váltószám.) Hatévesen már Lakner Artúr gyerekszínházában lépett föl rendkívüli képességével.

Szülővárosában, az Esterházy Miklós Nádor Reálgimnáziumban érettségizett. Orvosi egyetemre akart menni, de zsidó lévén, a numerus clausus miatt nem mehetett, így Budapesten járt zeneiskolába: hegedült és harmonikázott.

Visszaköltözött Dombóvárra, ahonnan 1942 októberében behívták munkaszolgálatra Sepsiszentgyörgyre, majd onnan Ukrajnába került. Megszökött, partizánkodott, majd Kárpátalján 1945 májusában szovjet hadifogságba került. Közben családja jelentős része – beleértve szüleit és apai nagyszüleit – Birkenau gázkamráiban végezte. Megszökött a szovjet hadifogságból is, de Csapnál elfogták és csak 1947-ben, kalandos körülmények között került vissza Magyarországra. Artistavizsgát tett Budapesten, és hivatásos fejszámoló lett, egy egész ország ismerte, és rendszeresen föllépett külföldön is.

Még nyolcvanon túl is vállalt föllépést. Egy, munkatársunk által 2008-ban vele készített interjúból az derül ki, hogy szellemi frissességét teljesen megőrizte.

Pataki – lakhelye, a XIII. kerület, illetve szülővárosa, Dombóvár díszpolgára, számos kitüntetés birtokosa.

Augusztus 27. Lórán Lenke

A 90 éves korában meghalt Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész május 1-jén ünnepelte 90. születésnapját. A Vidám Színpad és a Mikroszkóp Színpad komikája a magyar kabaré egyik legmeghatározóbb arca volt.

Lorán Lenke Győrben született, és már kislány korában primadonna szeretett volna lenni. Amikor a családjával együtt Budapestre költözött, azonnal jelentkezett az Operaház balettiskolájába,  és a második elemit ott végezte.

Nyolcévesen már Ámorként állt a színpadon a Tannhäuser-ben. De csak négy évet töltött a balettiskolában, pedig a tehetsége megvolt a pályához. A fegyelmezettsége viszont kevésbé, ezért szülei kivették az intézményből, de Lorán Lenke nem tudott színpad nélkül létezni.

Makay Margit stúdiójába jelentkezett, ahol a színésznő privát növendékeként sajátította el a pálya alapjait. 1942-ben, a Nemzeti Színház igazgatója, Németh Antal felfigyelt Lorán Lenke tehetségére, és 50 pengős ösztöndíjra szerződtette. Néhány nap múlva viszont már Turay Ida betegsége miatt kellett beugró szerepet vállalnia az Operettszínházban.

Ezzel egy csapásra beindult Lorán Lenke színészi karrierje: 1943 és 1945 között a Fővárosi Operettszínház, 1945 és 1966 között a Művész Színház, a Vidám Színpad, a Magyar Néphadsereg Színháza, végül a Petőfi Színház tagja volt. 1966 és 1998 között a Vidám Színpadon játszott, 1998-tól pedig a Mikroszkóp Színpad tagja volt.

A színházi adattárban kereken 100 színházi bemutatóját regisztrálták,  ehhez pedig további, csaknem 50 játék- és tévéfilm társul. Már 1943-ban megkapta első komolyabb filmes szerepét az Éjjeli zené-ben, de játszott a Civil a pályán, az Állami áruház, a Mese a 12 találatról és a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? című filmekben is.

Sok sikeres szerepe közül is kiemelkedik Az üvegcipő Roticsnéjának megformálása Molnár Ferenc darabjában, de számtalan örökzöld kabaréjelenet is fűződik a nevéhez.

Lorán Lenkét Jászai Mari-díjjal, érdemes és kiváló művész címmel is kitüntették, illetve a Halhatatlanok Társulatának is örökös tagja lett.  2005-ben az Új Színház is örökös tagjainak sorába fogadta az egykori Művész Színház többi művészével együtt.

Augusztus 30. Makk Károly

Az életének 92. évében elhunyt Kossuth-díjas filmrendező 1925. december 22-én született Berettyóújfalun. A mozik világa már kisgyerekként magába szippantotta, édesapja, Makk Kálmán ugyanis mozigépészként dolgozott. Az érettségi után gyakornoki állást szerzett is a budapesti Hunnia Filmgyárban.

Felsőfokú tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem művészettörténet-filozófia-esztétika szakán, majd a debreceni egyetemen folytatta, innen hívta Ranódy László a Sarló Filmvállalathoz. 1946-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakos hallgatójaként tanult, ahol életre szóló barátságot kötött Radványi Gézával, akinek Valahol Európában című filmjében ügyelőként kapott munkát. Dolgozhatott Gertler Viktor, Bán Frigyes és Apáthi Imre mellett is.

Mielőtt végzett volna, kirúgták, mert egy kötelező feladatként kapott, úttörő témájú filmjéből az illetékesek hiányolták a szocialista realizmus ismertető jegyeit. A forgatást is, a főiskolát is félbe kellett hagynia. Rövid időre a Híradó- és Dokumentum Filmgyárba került, fél évig traktorosként dolgozott, majd Nádasdy Kálmán levizsgáztatta, így megkaphatta a diplomáját. 1951-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára lett.

Még 30 éves sem volt, amikor 1954-ben Szigligeti Ede vígjátéka alapján elkészítette első játékfilmjét. A főbb szerepeket Darvas Iván, Krencsey Marianne, Dajka Margit, Pécsi Sándor, Ruttkai Éva, Soós Imre vagy Tompa Sándor játszották. A Liliomfi az egyik legnézettebb filmje lett. Az 1995-ös cannes-i filmfesztiválon Arany Pálma-jelölést kapott érte.

Az 1955-ben készült A 9-es kórterem volt a következő filmje, ami után évente forgatott filmet: Mese a 12 találatról, A 39-es dandár és a Fűre lépni szabad: Ház a sziklák alatt, Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?, Bolondos vakáció.

A Déry Tibor novellái alapján 1970-ben elkészült Szerelem című alkotása Darvas Lili és Törőcsik Mari felejthetetlen alakításával újabb mérföldkő lett Makk Károly munkásságában.  Az 1971-es cannes-i filmfesztiválon a film elnyerte a zsűri díját, színészi alakításáért pedig a két főszereplő, Törőcsik Mari és Darvas Iván Külön dicséretben részesült, emellett Makk Károlyt a Nemzetközi Katolikus Film- és Audovizuális Szervezet által adományozott OCIC-díjjal tüntették ki. Törőcsik Marit a legjobb női alakítás kategóriában 1971-es chicagói nemzetközi filmfesztiválon is díjazták. A Magyar Filmkritikusok díján 1971-ben a Szerelem elnyerte a Nagydíjat, Tóth János a legjobb operatőr díját, Darvas Lili és Törőcsik Mari pedig a legjobb női alakítás díját.

Az egy évvel később forgatott Macskajátékkal újabb hatalmas hazai és nemzetközi sikert aratott. Az Örkény-mű nyomán készült filmben újra együtt dolgozott Dajka Margittal és Törőcsik Marival. A Macskajáték 1974-ben a cannes-i fesztiválon Arany Pálma jelölést kapott, 1975-ben pedig a legjobb idegen nyelvű film kategóriában jelölték Oscar-díjra.

Egy erkölcsös éjszaka, a Magyar rekviem, az Egymásra nézve vagy Az utolsó kézirat szintén maradandó filmjei közé tartoznak – ezek az alkotások is megjárták a cannes-i filmfesztivált.  Az 1982-es Egymásra nézve a magyar filmtörténetben az elsők között beszélt az 1956 utáni megtorlásokról, és az első magyar film volt, amely leszbikus kapcsolatot ábrázolt. Oscar-jelölést is kaphatott volna, de a nevezését orosz nyomásra és Kádár János személyes utálata miatt visszavonták, pedig Makk szerint a film esélyes lett volna a díjra.

Utolsó rendezése a 2010-es Így, ahogy vagytok volt, amelyben Cserhalmi György, Nagy-Kálózy Eszter és Csányi Sándor játszották a főszerepet.

Orbán újabb méregpohara

0

Nem kell ahhoz ma már Finkelstein, Isten nyugosztalja, hogy igazi mérget keverjenek a nekünk beadott kommunikációs italba. Nem a véletlen, nem egy kósza gondolat hozta elő Orbán Viktorból az ötletet: kérjünk pénzt az Uniótól az általunk felhúzott határvédő kerítésre.  A miniszterelnök, vagy az ötlet kitalálója, pontosan tudta, hogy ezt a kérést Brüsszel úgy sem fogja teljesíteni, mégpedig, mindenki számára átlátható módon, több okból.

 

Először is: a magyar kormánynak eszébe sem jutott egyeztetni az Unió megfelelő szerveivel, vezetőivel, hogy márpedig mi kerítést húzunk a déli határra. Most nem érdemes vitát nyitni a fölött, hogy szükséges volt-e ez a kettős, most már többes védelem a (be)vándorlók ellen, mert a vita tévútra visz. A lényeg: Orbán, a magyar kormány, erőteljes politikai retorikát használva húzta fel a déli határszakaszra a kerítést. A mondás az volt: ha Európa nem is, mi magunk megvédjük saját hazánkat. Ezért így, ezzel a módszerrel állunk ellen a nyomásnak; ide egyetlen idegen se tegye be a lábát.  Akkoriban többen arra hívta fel a figyelmet, Berlin, Párizs, vagy éppen Brüsszel, hogy nem lehet önálló akciókkal védekezni, összehangolt akcióra, cselekvési programra van szükség. Csakhogy Orbánék – talán az akkor még élő és aktív Finkelstein tanácsadóval az élen – úgy ítélték meg: belpolitikai haszonszerzésre éppen alkalmas a kétségkívül egyre erősödő migrációs nyomás. Tudták, hogy Magyarország soha nem lesz az általuk csak migránsnak nevezett vándorlók célpontja; ők pontosan annyit akartak, hogy átvándorolhassanak Magyarországon, valahol másutt meglelve igazi hazájukat.  A magyar kormányfő szinte elsőként ismerte fel a párizsi terrortámadás után, hogy a félelem beköltözött Európába, és ha nem vagyunk célpont, beköltözött Magyarországra is.  Azóta vált hazánkban folyamatos kampánytémává a migránsok elleni harc, kezdetben csak a mi országunkat védendő, utóbb egész Európát.

Itt érkeztünk el az újabb kommunikációs fordulathoz: innen kezdve a kerítés már nem pusztán Magyarország védelméül szolgált, sőt, nem is elsősorban arra, hanem Európától hárította el a tömegeket.

Mi lettünk azok, akik lényegében megvédtük a kontinenst, a mi módszereinkkel, de hatásosan, eredményesen.

A migránsozás, kiváltképp Soros György képbe emelése után, újult erővel folytatódott, még akkor is, ha a határainkon már nem kellett bevándorló seregeket föltartóztatni. (A kormány által manipulált hírekben négy ember felbukkanása is, mint például a vasárnapi hírekben lehetett hallani, tömegként van megénekelve…) Az orbáni tematika ily módon háromkomponensűvé vált:

1. a magyar kormány megvédte az országot, 2. a magyar kormány megvédte a keresztény Európát, 3. Soros György a civilszervezeteken és az Unión keresztül pénzeli az illegális vándorlókat.

És most innen sikerült továbblépnie Orbán Viktornak. Kérjük meg az árát, hogy megvédték Európát, Brüsszel adja oda a kerítés árának a felét. (Egy minapi közlésből tudjuk, hogy annak építése során is furcsa, követhetetlen összegek kerültek napvilágra, csak annyi feltételezhető, hogy jókora mennyiség eltűnt valahol a rendszerben, vagy a zsebekben…)

A pénzt Brüsszel nem fogja odaadni. Mint ahogy ezt gyorsan jelezte is az unió. Megismételjük: azért, mert nem kért ilyen kerítést, azért mert a magyar kormány nem kért előzetes véleményt, és azért mert a magyar kormány mindeddig kitért a közös gondolkodás, cselekedet elől.

De: hazánk, mint tudjuk, nyolc hónap múlva választ. És sokszor tűnt már úgy, hogy a kormánypárt ötletei elfogytak, nincs új gondolat, akció, amellyel hatni lehetne a választókra. Ha csak a migránsok-Brüsszel-Soros háromszögben nem találnak új fogást. És találtak: a brüsszeli elutasítás alkalmas arra, hogy bizonyítsuk:

1. az Unió Soros György kezében van, 2. Soros György számára az illegális bevándorlók betelepítése a legfontosabb cél, 3. Brüsszel számára fontosabb a milliárdos, országokat romba döntő oligarcha, mint Európa védelme.

Erre a gondolatkörre építi a kampányának jelentős részét a Fidesz és a magyar kormány.  Ez alkalmas lesz arra, hogy kormányzati tájékoztató plakátok jelenjenek meg, amelyek elítélik azokat, akik nem védik meg a hazát és Európát; alkalmas lesz arra, hogy nehéz helyzetbe hozza az ellenzéket: hajlandó-e együtt követelni a pénzt a Fidesszel Brüsszeltől, vagy Soros csatlósaként nemzetárulóvá válik; csak Orbán Viktor képes feltartozatni a migránsokat, Brüsszellel szemben is védelmet nyújtani, valamint rávilágítani Soros mesterkedéseire.

A Független Hírügynökség úgy tudja, hogy nemzeti konzultációt, bár felmerült, mint lehetőség, már nem indítanak, kevés lenne rá az idő, de a megfelelő szlogenek, kampánymondatok már készülőben vannak.

Orbán pontosan tudja: a többség nem lát át a kerítésen…

Finkelstein

0

Saját bevallása szerint ő úgy működik, dolgozik, mint egy színműíró vagy egy rendező, a siker, a „rivaldafény”, a főszereplőé, azaz a politikusé. Elvégre ezért fizetik (a rossz nyelvek szerint 1.000.- dolláros órabére volt).

Ez a szó (név) napjaink mumusa a hazai „baloldalon”. Már-már a mindennapi antiszemitizmus és homofóbia kulcsszava. A magyar („baloldali”) nekrológokban nem a választási tanácsadó érdemei, történelmi jelentőségű újításai és annak értékelése áll, hanem a gyűlölet, hogy Orbánt szolgálta, a Fidesz sikereit segítette. Kiváltképp azt kifogásolják, hogy „zsidó” létére antiszemita elemeket vitt választási kampányába, valamint nyíltan vállalt homoszexualitása ellenére homofób elemek is helyet kaptak sikeres kampányai érdekében.

Ez a két (állandóan visszatérő) megbélyegzés egy demokratikus társadalomban nem lehetne érv, hiszen senkinek sem lehet (illik) felróni származást, szexuális irányultságát.

Magyarországon ez nem számít, a „baloldal” másról sem szól, mint Orbán és a Fidesz szapulásáról. Alternatívát, kiutat, valós változást eddig képtelen volt felmutatni a sok apró pártra szakadt „baloldal”-nak nevezett formáció, kiknek szavazati támogatottsága (2010 óta!) vetekszik a Jobbikkal.

Olvasom a „baloldali” megmondó emberek nyilatkozatait a halálhírrel kapcsolatban. Gonosz, a legenyhébb kifejezés. Van, aki a pokolba kívánja. Úgy képzelik, hogy a gyűlöletbeszéd dominánssá válása, a menekültek elleni, vagy a Soros György elleni kampány egyaránt Arthur Finkelstein lelkén szárad. Vannak, akik tovább lépve megideologizálják:  „Nem a tanácsadó a hibás (a főmumus), hanem az, aki tanácsait megfogadja” (ergo Orbán Viktor).   Ezzel kapcsolatban két dolog jut eszembe:

  1. a szavazókra, választókra senki sem gondol? Hiszen a (csalásmentes) választási kampány lényege: meggyőzni a választókat, hogy a számomra kedves pártra szavazzanak.
  2. vajon ugyanilyen hevesen támadnák Finkelsteint (vagy bárki mást), ha (sajátos) módszerével egy „baloldali” pártot segítene győzelemre?

Finkelstein módszere különben igen egyszerű. Felismerte, hogy a hagyományos választási kampány, – a saját tábor, párt „fényezése” –  elavult.

Ehelyett Finkelstein azt állítja, hogy a negatív kampány, az ellenfél lejáratása eredményesebb út. Nem az a meggyőző, hogy én milyen szép, okos vagy jó vagyok, hanem annak bizonyítása, hogy az ellenfél sem szebb, okosabb vagy jobb. Sőt ellenkezőleg, sokkal csúnyább, butább és rosszabb. Ennek a stratégiának az alapja az ellenfél (no meg a szavazók) alapos megismerése. A rendelkezésre álló közvélemény-kutatásokból kiszedni, kiszűrni és kikövetkeztetni a szavazók társadalmi, pénzügyi és érzelmi szükségletét. Mik azok a dolgok, amik hiányoznak a célcsoport életéből? Vagyis ismerni azt, amit a hagyományos kampányokban a képviselőjelöltek ígérnek, – de a lakosság is tudja, hogy a „politikusok hazudnak, úgy sem tartják be szavukat”.  Ezen alapul Finkelstein stratégiája. Az ellenfél gyenge pontjainak kifürkészése, és azt úgy beállítani, (sokszor elismételni), hogy azt bizony az ígérgető jelölt úgysem tudja betartani.

Ezen alapult Netanyahu győzelme is. Ráadásul izraeli tanácsadása volt az első Amerikán kívül. Héberül nem tud(ott), helyismerete is minimális volt, mégis felépített egy stratégiát, ami győzelemre vitte a Likud-párt vezetőjét. Netanyahu egymás után háromszor nyert az izraeli választáson, most tölti hivatali idejének negyedik időszakát.

Egy dologról mélyen hallgatnak Finkelstein magyar bírálói, szakértőkként tetszelgő magyarázói:

tanácsaival Amerikában csakis, kizárólag a Republikánus pártot támogatta, viszont sohasem vett részt elnökválasztáson!

Mindig csak egy-egy helyi, a demokratákkal szemben hátrányban lévő szenátort, szövetségi állami helyi politikust segített (sokszor lehetetlen helyzetből) a választások megnyeréséhez.

Mindig háttérben maradt, ezért sokan „titkos” tanácsadónak tartják. Saját bevallása szerint ő úgy működik, dolgozik, mint egy színműíró vagy egy rendező, a siker, a „rivaldafény”, a főszereplőé, azaz a politikusé. Elvégre ezért fizetik.  (a rossz nyelvek szerint 1.000.- dolláros órabére volt).

Csak zárójelben, szombaton, azaz „sábesz”-kor (sabbat) halt meg. Erre sem tértek ki magyar méltatói. Ha egyáltalán voltak ilyenek.

Nyugodjék békében.

Stephen Elekes

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK